Elhatárolódik Makovecz Imre családja a gigantikus emlékműtől

Nem támogatja a Clark Ádám térre tervezett, gigantikus Makovecz-emlékművet az elhunyt építész családja. Mint írták, őket sem kereste meg senki a szoborral kapcsolatban, ráadásul túlzónak tartják annak méreteit is.

Makovecz Imre családja is csak a sajtóból értesült arról, hogy Melocco Miklós gigantikus szoborral állítana emléket a Kossuth-díjas építésznek.

20121130-az-unnepseg-resztvevoi-koszontik-makovecz.jpg

Makovecz Imre (középen) családja szerint mindenképpen emlékművet érdemel, csak nem ekkorát, és nem a Clark Ádám téren

Melocco Miklós korábban azt mondta a Heti Válasznak: az emlékmű egy 14 méter magas torony lesz, mögötte magasodik öt jegenye, és lesz benne egy kétméteres Makovecz-arc, pajzs alakú fülkében. A szobrász a 2011-ben elhunyt építész emlékművét a sikló lábához tervezi, amihez át kell onnan helyezni a 0-s kilométerkövet.

Fenntartásaik vannak
A Makovecz család az MTI-hez eljuttatott közleményében határolódott el a tervektől, amelyeket állításuk szerint még nem is látták. Hangsúlyozták, hogy az emlékművel kapcsolatban semmilyen szinten nem született döntés, sem annak helyszínéről, sem annak végleges formájáról. Mint írták:

„Jelenleg csak a terjedő hírekből megismert mérettel kapcsolatosan fejezzük ki fenntartásainkat, illetve megjegyezzük, hogy egy emlékmű helyét soha nem szerencsés egy másik elmozdításával megteremteni.”

Azzal ők is egyetértenek, hogy Makovecz Imrének idővel emlékművet kell állítani, ezt azonban csakis a családdal és a Makovecz Alapítvánnyal együttműködve tudják elképzelni.

MTI

makovec.jpg
 
B
Ööö... Most nem is tudom, kezdjük követni a makedón példát? Emlékművet minden kicsit is „nagy” illetőnek? És rögvest gigantikusat? Hm, Aba Sámuelről miért nincs? És Habsburg Ottóról?

Meg úgy különben is, TÉNYLEG ez a legfontosabb amire pénzt kell költeni?! Ennyire gazdag az ország?!
 
B
Javaslom a szobor legyen belül üreges. És falazzák be oda a Faludy-hagyatékot. Megoldódik így a megőrzése, „két legyet egy csapásra”!
 
Egyáltalán miért kellene emlékművet állítani neki. Ybl Miklósnak sincs emlékműve, mégis emlékeznek rá? Egy építész emlékművei az alkotásai. Vajon mi szükség van megint egy ilyen hülyeségre épp most, amikor az országunk nyakig van a sz@rban. Ez megint egy olyan "rongyrázós" dolog, mint a futball stadion a szülői ház sarkánál. Tipikusan jellemzi a miniszterelnökünket. A vérében van... :D
 
Érzek valami csendes iróniát abban, ha egy építésznek emlékművet építenek... mert hát vagy alkotott nagy dolgokat, és akkor ott vannak azok mementónak, hogy emlékezzünk rá, vagy nem alkotott maradandót, és egy emlékműtől már nem is lesz jelentősebb.
Egyetértek veled az egész inkább arról szól hogy valaki(k) az Ö árnyékában akarnak maradandót tenni .
Hisz felépül az emlékmű és rákerül hogy ki állította az utókornak.......ez a lényeg!
 
Egyáltalán miért kellene emlékművet állítani neki. Ybl Miklósnak sincs emlékműve, mégis emlékeznek rá? Egy építész emlékművei az alkotásai.


Ybl Miklósnak, ha nem is emlékművet, de most állítottak neki újabb szobrot Székesfehérváron.
"A dákóját méregető építész"-ként emlegetik.
ybl19.jpg
 
Ybl Miklósnak, ha nem is emlékművet, de most állítottak neki újabb szobrot Székesfehérváron.
"A dákóját méregető építész"-ként emlegetik.
ybl19.jpg

Köszönöm, nem tudtam róla. Még egy ekkorát el tudnék képzelni Makoveczről is, de azt is minek? Hiszen mindenki emlékszik rá és nem volt olyan szép ember, hogy csodájára járjunk...:)

Aztán Ybl Miklós már 120 éve halott, de Makovecz nem rég még itt sétált köztünk. Nem is értem ezt a hülyeséget, ki és miért ötlötte ki? :eek:
 
B
Egyszerűen Orbánnak biztos van valami haverja aki szobrász, vagy szobrászokat dolgoztat mint vállalkozó, és szeretne egy kis pénzt kapni „legálisan”. Erre meg a legjobb módszer, hogy kitaláljanak valami ürügyet, amiért kaphat egy jó kis (bocsánat, NAGY) állami megrendelést. Szóval most is csak a közpoénzek osztogatása folyik haveroknak.
 
Már a cím után kinyílott a bicska a zsebemben
Tipikus ostobaság és várható dolog volt ez
Ha nem Makovecz Imrének hát valaki másnak,
Meg fog történni valami hasonló
Teljesen beleillik a politikájuk felszínességébe
  • Nincsen ízlésük
  • gigantomániások
  • politikai példaképeket, jelképeket rombolnak és teremtenek
Legalább a családnak van józan méltósága
Mert egy ilyennel megsértik a szellemiségét, tevékenységét Makovecznek
Ezt az eszement ízléstelen ötletet, remélem meg tudják akadályozni
---------------
Kappadókiai Epeiros Érzek valami csendes iróniát abban, ha egy építésznek emlékművet építenek...
Ez nem csendes irónia, ez harsány gusztustalanság, ízléstelenséggel párosulva politikai érdekek ügyén
Az irónia itt ebben a dalban van:
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,792
Tagok
615,334
Legújabb tagunk
Rencsi1018
Oldal tetejére