Elhatárolódott Putyin kitüntetésétől a Debreceni Egyetem egyik tanszéke

Miközben az alkotmányjogi tanszék nem ért egyet az orosz elnöknek adományozott díszpolgári címmel, az Eötvös Károly Intézet nyílt levélben kéri, hogy az egyetem vonja vissza az elismerést, mert az jogszerűtlen.

Elhatárolódott az orosz elnök kitüntetésétől kedden a Debreceni Egyetem ÁJK Alkotmányjogi Tanszéke - vette észre a 24.hu.

Mint azt a hvg.hu megírta, az egyetem szenátusa 90 százalékos egyetértéssel szavazta meg Putyin elismerését, amelyet azzal indokoltak, hogy a Debreceni Egyetem (DE) nagy szerepet kap a Paks II beruházásban. A döntés után a DE értékelése a Facebookon zuhanásba kezdett, sokan szavakkal is kifejezték nemtetszésüket. Az intézmény válasza erre az volt, hogy letiltotta a Facebook-oldalán az értékelés lehetőségét, sőt a más témájú bejegyzések alatt gyülekező negatív kommenteket is törölte, a makacsul elégedetlenkedő felhasználókat pedig letiltotta.

Az alkotmányjogi tanszék álláspontja szerint "a testület döntésével semmibe vette azokat a polgárait, akik a tudományos és az oktatatási szabadság versenyfeltételei között járultak hozzá az intézmény nehezen megszerezhető jó híréhez".

Az autokraták magasztalása elfogadhatatlan számunkra, mindennel ellenkezik, amit az egyetemi szakmai munkánk során képviselünk.


Ekint: Jogszerűtlen Putyin kitüntetése, vonják vissza

Eközben nyílt levélben fordult a Debreceni Egyetemhez szerdán az Eötvös Károly Intézet (Ekint), kérve, hogy az intézmény vonja vissza a Vlagyimir Putyin orosz elnöknek adományozott díszpolgári címet.

Az Ekint a nyílt levélben azt írta, ez "a döntés példa nélküli a felsőoktatás rendszerváltás utáni történetében: magyar egyetemek az utóbbi időben tartózkodtak attól, hogy elnyomó rendszerek képviselőit kitüntetessenek". De nemcsak arról van szó, hogy "civilizált világban nem létezhet olyan indok", amely igazolna egy ilyen döntést, az intézet álláspontja szerint

a Debreceni Egyetem Szenátusának döntése jogsértő.

A Debreceni Egyetem szabályzata szerint évente legfeljebb két olyan személynek ítélhetik oda a címet, akik "egyrészt kimagasló közéleti vagy művészeti tevékenységet fejtettek ki, másrészt szakmailag, erkölcsileg vagy anyagilag támogatták az egyetemet". A díszpolgári cím nemcsak erkölcsi elismerés, hanem 'szervezeti és oktatási jogosultságok is kapcsolódnak hozzá". Az egyetem díszpolgára tanácskozási joggal részt vehet a szenátus és a felterjesztő kar kar tanácsi ülésein, sőt, kurzust és előadássorozatot is hirdethet ott - írta az Ekint nevében Majtényi László és Somody Bernadette.

Még ha Paks II-vel is magyarázzák is az elismerést, a cím adományozásával nem csak ezért mondanak köszönetet, hanem "Putyin elnök teljes közéleti tevékenységéért fejezik ki erkölcsi elismerésüket" - írták. És ez az, amit jogszerűen nem tehet meg a DE, mert:

  • a szenátus az egyetemi autonómia alapján nem jogosult arra, hogy "jogállami és demokratikus alapértékekkel, az emberi jogokkal ellentétes véleményt hangoztasson". A Debreceni Egyetem közintézmény, amely csak az alkotmányos alapértékek tiszteletben tartásával hozhat döntést.
  • Putyin elnök díszpolgári címe eszerint csak akkor lehet jogszerű, ha a szenátus nem tartja elfogadhatatlannak azokat a durva jogsértéseket, amelyeket a putyini autoriter rezsim napi szinten alkalmaz az Orosz Föderáció területén és azon kívül; továbbá azokat a befolyásszerzési kísérleteket, amelyekkel az orosz hatalom közös otthonunkat, az Európai Uniót gyengíteni próbálja.
  • Az egyetemek vezetésének, így a szenátusnak is elsődleges feladata az egyetem autonómiájának védelme, ami által garantálják, hogy az egyetemi polgárok tudományos tevékenységüket politikai befolyástól mentes környezetben, szabadon végezhessék. Értelemszerűen maga sem hozhat olyan döntést, amelynek célja, hogy a kormány politikai érdekeit kiszolgálja.
  • Márpedig a szenátusnak Putyin elnök elismerésének politikai jelentésével tisztában kellett lennie. Putyin elnök díszdoktori címe csak akkor lehetne jogszerű, ha az nem lenne kifejezetten úgy értékelhető, mint amely a kormány aktuális politikai törekvéseinek támogatását célozza. A Szenátusnak Putyin elnök elismerésének politikai jelentésével tisztában kellett lennie.
"Amíg az elnyomó rendszerek felemelkednek és elporladnak, a kitüntetési listák megmaradnak.

Önök abban biztosan tévednek, hogy az egyetemük becsületén ejtett foltért a Roszatom üzleti természetű kárpótlást nyújthat.

Ahhoz a Roszatom összes pénze sem lehet elég. Vajon kiszámolták-e, hogy mostantól hány reménybeli partnerük fogja elhárítani az önök meghívásait a szakmai és tudományos együttműködésre? Felmérték-e, hogy a hazai és a nemzetközi szakmai és tudományos együttműködésben döntésükkel mekkora károkat okoznak a Debreceni Egyetem közösségének?" - zárták nylít levelüket az Ekint munkatársai.
HVG

1237055_147849472091104_366341032_n.jpg
 
Hogy mondanák meg Putyinnak hogy bocsi...de, nem megyünk debrecenbe mert mégsem a tied a diszpolgári cím..
De, kellemetlen helyzetbe hozták magukat...már aggódok.
Már látom magam előtt a jelenetet ..brr
Mi lesz otthon, a családi körben eldicsekedett hogy most már debreceni díszpolgi vagyok és most???
remélem megkapja.......
 
Hogy mondanák meg Putyinnak hogy bocsi...de, nem megyünk debrecenbe mert mégsem a tied a diszpolgári cím..
De, kellemetlen helyzetbe hozták magukat...már aggódok.
Már látom magam előtt a jelenetet ..brr
Mi lesz otthon, a családi körben eldicsekedett hogy most már debreceni díszpolgi vagyok és most???
remélem megkapja.......
*
Az ellenkezőjét remélem, azt, hogy NEM.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,870
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére