Elsőként Kanadában borulhat a kábeltévés bili

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A kanadai médiahatóság gondolt egyet, és miután hónapokon át hallgatták az érveket és (leginkább) az ellenérveket az ún. a la carte televíziózás mellett és ellen, úgy döntöttek, hogy Kanada egy olyan ország, ahol az előfizetőnek igenis joga van megválasztani, milyen tévécsatornákért fizet, azaz összeválogathatja a saját, akár "Jóska kedvencei" névre elkeresztelt csomagját.

A javaslat, mert a testületnek csak erre, a javaslattételre van lehetősége, törvényt, rendelkezést nem hozhat, első körben azt az áldatlan, és a magyar nézők által is jól ismert állapotot szüntetné meg, amiben hiába akarnánk mi csak az HBO-t nézni, meg kell hozzá venni egy családi csomagot is.

A Canadian Radio-television and Telecommunications Commission nevű szervezet azt kéri a kábel- és műholdas-szolgáltatóktól, hogy legyen egy olyan minimálcsomagjuk, amiben csak helyi adók kínálata szerepel - és ehhez lehessen összeválogatni azokat az adókat, amik a delikvenst érdeklik.

Mondunk egy példát: lenne egy olyan csomag a T-nél, amiben az m1, az RTL és a TV2 szerepelne, mondjuk havi 300 forintért, és ha ehhez akar az ember egy Viasatot, AXN-t vagy Discoveryt, akkor a T megmondja neki, hogy Jóska, ez így neked 1346 forintodba kerül, maradhat? A kanadai fizetések magasabbak, így a CRTC ott havi 20-30 dollárt javasol (4300-6500 HUF), de ez legyen az ottawaiak baja.

A CRTC vezetősége iszonyú büszke az újításra, hiszen ez alapjaiban változtatja meg a televíziózást. Az előfizetők a kábelcsomagon megspórolt havidíból minden bizonnyal gyorsabb netet vesznek majd maguknak, és ha valamit nézni akarnak a tévében, akkor inkább a Netflixhez, Huluhoz, Amazonhoz vagy az online ingyen elérhető csatornákhoz fordulnak majd.


A kanadai fogyasztóvédelmi egyesület azonban erre a javaslatra is csak rosszallóan csóválta kollektív fejét, mondván a közértben sem úgy veszünk kétliteres Dr. Pepper Lightot, hogy előtte a kosárba kötelező jelleggel bepakoltatnak velünk egy vekni barna kenyeret meg egy doboz zsírszegény joghurtot.

A tévénézőnek biztosítani kell a jogot, hogy azt az adót rendelhesse meg magának, amelyiket csak akarja.
- mondta Bruce Carn, a fogyasztóvédelemmel foglalkozó civil kezdeményezés egyik alakja, akit azzal is sikerült felidegesíteni, hogy CRTC engedélyezné a tévéadóknak, hogy a földfelszíni sugárzást lekapcsolhassák, így antennával nemigen lehetne semmit fogni a hatalmas országban - miközben a tévés háztartások nyolc százalékában olyanok élnek, akik egy fillért nem fizetnek az adásért, de simán nézik azokat. Az intézkedések december 15-én lépnek életbe, ha minden jól megy.

Varga
tv1.jpg
 

Tűz*

Állandó Tag
Állandó Tag
Valamilyen szinten nekem tetszik az ötlet! ugyanis nekem is az a bajon a csomagokkal, hogy pld mi a manóért fizessek elő 7-8 sport csatornára, amikor nem is nézem, de nélkülük egy csomag sem létezik. Amelyiket meg nézem, az mind-mind külön, más-más csomagban van. Undorító! Fizetek horribilis összeget csak azért, hogy 5 csatornát nézzek, miközben a többi 30-at átugrom, mert vacak nekem.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Van hasonló lehetőség nálunk is, lehet külön csatornákra előfizetni (csak sportra, csak gyerekre, csak dokura, stb) csak úgy sokkal drágább.
 

kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusztok ,
nem is tudom miért van ez igy valószinüleg a társaságok érdekei , na nem csak a "nyereség " áh dehogy távolálljon tölünk mondják ök . Magam kissé megvagyok még mindig döbbenve az Otthoni TV-vel kapcsolatban . Egy idöben lehetett müholdon mint a többi Europai adokat a hazait is a 19,2°-on fogni . Igaz csak egy párat de lehetett . Vagy vett az ember otthon kártyát meg egy olyan dekodert mert kártyát külön nem kaptál tölük hiszen monopol helyzett volt vagy van . Aztán amióta átköltözttek a fene sem tudja miért azóta legfeljebb a sarki Fókák meg a jegesmedvék nézhetik rajtuk kivül . Mondjuk ezt nemtudom megérteni , hogy az egyik legfontosabbat mint a TV-t kiadja egy állam a kezéböl . Süket dumma reggel nem kell , mert majd minden EUropai országnak van saját állami TV adója amelyett Ö müködtett , azmeg mese hogy a 19,2-ön nem volt már hely ! Hiszen még mindig van és nem is oly sok pénzért az EU-s országoknak . Na erre varjatok gombot és bolond ki másra gondol velem együtt
 

Ridita

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem a tévé haldokló műfaj. Én már csak nagyon ritkán kapcsolom be, a neten nézem online a műsorokat, vagy letöltve más platformon. Le is mondtam a kábeltévé előfizetésemet. A jövőben a tévé és az internet teljesen egybe fog olvadni, tehát még csatornákért sem kell fizetnünk, hanem csak egyes műsorokért.
 

kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusz Ridita,
természetesen ez lehetséget a fejlett országokban esetleg Magyarországon is . Mert ha magam elmesélm otthon mily gyors a mi nettünk Németországban a barátaim lefordulnak örömükben a székröl . . Per pillanat a letöltésem meghalladja a majdnem fantasztikus 150kbit/s .
 

yeti108

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha a pizzádra azt kérsz, amit akarsz a pénzedért, a tévére miért nem??? a francot érdekli a francia gyarmati műsor meg a lovaspóló és a horgászmagazin....
 

Varsényi Tamás Viktor

Állandó Tag
Állandó Tag
A mi nap egy ismerősömnél jártam, ahol van tévé. Ment a műsor. Mi jól belakmároztunk :) Tele volt a pici poci, ittunk egy jó kávé-t. cigizgettünk a kellemes meleg szobában és rá, rá pillantva a tévére, ahol épp valami háborús övezetről szólt a tudósítás ment éhező, nélkülöző, ezer sebből vérző gyerekekről, felnőttekről, megállapítottam, hogy nekünk milyen jó dolgunk van és néha apró cseprő kis problémákból mekkora feneket tudunk keríteni!
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon jó ötlet! Sajna könnyen kijátszható ahogy előttem is írták csomagok vannak...ha lehetséges lenne csak egyesével előfizetni a csatornákra akkor azt tenné a szolgáltató hogy a csomagok olcsóbbak lennének mint az egyes csatornák. PL: AXN akarsz ami lenne 2000ft de csomagban AXN, ATV, Hírt TV, szintúgy 2000ft akkor csak azt választanád....
 
Üdvözlök mindenkit !

Néhány dolgot azért más szemszögből is érdemes megnézni:

Nem mindig csak a gonosz szolgáltató akar kiszúrni velünk (de igen...), néha technikai vagy gazdaságossági okok is lehetnek a háttérben.

Pl :
"Egy idöben lehetett müholdon mint a többi Europai adokat a hazait is a 19,2°-on fogni"

Ez valóban így van, a UPC 2010-ig Astra 19.2 fokon ment. Aztán lejárt a bérleti szerződés, és olyan áron akarták újra eladni nekik a helyet, hogy gazdaságosabb volt más hold után nézni - még az ezzel járó parabola átforgatások költségével is . Ez sokakat érzékenyen érintett, hiszen egy antennával foghattuk az előfizetéses magyar műsoraink mellett sok német, olasz, angol adót is. A UPC jelenleg East 0,8° Thor műholdról fogható, ugyanebben az állásban van a Digi is, A T-home az Amos W 4°-ról jön.
Jelenleg E 9° -ról az M1 M2 Duna I Duna II nézhető HD képes dekóderrel.

Régóta vágya mindenkinek hogy maga állítsa össze a műsorcsomagját. Műszaki szempontból kicsit macerásabb a dolog, a műsorszolgáltatás jellegétől függően.

Nézzük a legrégebbi hagyományosnak tekinthető esetet, az analóg kábeltv-t:
Itt ugye a rendelkezésre álló frekvenciasávban egy-egy csatorna kap egy megfelelő (7-8MHz) sávszélességet, egy adott frekvencián. Nagyon leegyszerűsítve úgy képzeljük el, hogy a frekvencia "számegyenesen" egymás után felfele minden csatorna kap egy frekvenciát.

A programcsomagok úgy vannak összeállítva, hogy az egy csomagba tartozó csatornák egymás mellett vannak. pl legyen egy alap csomag az alsó frekvenciától indulva felfele valameddig. Utána egy nagyobb csomag aminek a plusz adói az alap csomag felett vannak és így tovább... tehát az alapcsomag adói a legalsó frekvenciákra kerültek. Most előfizetek az alap csomagra, a szomszéd meg a közepesre. Az utcán az elosztódobozban a szerelő a hozzám jövő kábelre betesz egy aluláteresztő szűrőt, ami csak az alapcsomagba tartozó alsó frekvenciákat engedi be hozzám. A szomszédomnak egy magasabb frekvencián vágó szűrőt épít be, hiszen ő a közepes csomagra fizetett elő. Így ő nézi az alap csomagot, meg a közepesét.

Ebben az esetben ugye hogy tudnék válogatni magamnak egy saját csomagot? Sehogy!

A megoldás az lehet, hogy a kábelszolgáltatóm átáll digitális szolgáltatásra, minden egyes műsort kódol, majd ad egy dekódert egy kártyával, ahol már bent a szobámban a dekóderkártya engedélyei alapján nézem, vagy nem nézem a kért adóimat.

Milyen jó, gyerünk, minden szolgáltató csinálja ezt. Nade! Ezzel valószínű megemelkedne a havidíjam a szolgáltató magasabb fenntartási költségei miatt. Az már annyira nem tetszik nekem.

Az szép, meg jó, hogy kaptam dekódert - emlékezzünk: azért, hogy magam állíthassam össze a fizetett adóimat. De ha több helységben akarom nézni, akkor mindenhová kell ilyen dekóder. A szolgáltató fog adni, persze valamennyi plusz díjért (a készülék az övé, én csak bérlem, ha bedöglik kicseréli). Ja, nekem 3 helyen van TV-m, mindenhová társdekódert kell kérnem. Ez megint nem fog tetszeni nekem! :(

A műholdas adásokkal alapban jön egy dekóder (vagy a TV-m sat tuneres, csak kártyafogadó + kártya kell), ott megoldható a dolog.

A kábeltv-seknek mindenképp plusz költség (mind szolgáltatónak, mind az ügyfélnek). A műholdas műsorszórásban nem jelentene akkora plusz költséget a szolgáltatónak: egyenlő esélyek problémája.

Sok helyen nem tűrik a parabolaantenna rengeteget minden erkélyen, házfalon, ott marad a kábeltv. Vagy IP TV , de megint egy másik történet.

Most nézem milyen hosszú lett, be is fejezem . Mégegyszer üdvözletem mindenkinek :)
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Akkor lehetne az is hogy bejön a kb 200 csatorna és a hónap végén amit néztem azért fizetek...
 
Akkor lehetne az is hogy bejön a kb 200 csatorna és a hónap végén amit néztem azért fizetek...

Kártyás rendszerek esetén természetesen lehetne. Hasonlóan mint a közművek (víz, villany telefon esetén) annyit fizetek, mint amennyit használok. De ugye ehhez kétirányú kommunikációra lenne szükség a szolgáltató felé, hogy a naplózott használatod adatai visszakerüljenek a szolgáltatóhoz. Ehhez pl internetkapcsolattal rendelkező dekóder kell, vagy pl GSM rendszer. Ennek fenntartása sem 2 fillér. Vagy jönne havonta a TV-mérőóra leolvasó :) .

Ebben az esetben sem kizárólag a tényleges használatod percdíjait fizeted, hanem mint más közmű esetében: van egy állandó rendszerhasználati díj + fogyasztás.
És lassan el is jutunk az IP-TV-hez multicast rendszerű szolgáltatással, ahol a regisztrált IP (MAC) címekre megy a szolgáltatás. Majd ha mindenhol olyan természetes lesz az internethozzáférés, mint a víz, vagy a villany. Bár tudok olyan helyekről ahol a mai napig még ezek sem elérhetőek!
 
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére