Ember-disznó hibrid élőlényt hoztak létre

Olyan genetikai mozaikot hoztak létre kaliforniai tudósok egy életképes embrióban (pontosabban kimérában), amely emberi és disznó géneket ötvöz.

Ez elég nagy áttörés, mivel két, ilyen nagy távolságban lévő faj génjeit még nem tudták sikeresen kombinálni.

A kaliforniai Salk Institute for Biological Studies kutatói azt mondják, nem disznóorrú, kurta farkú embereket szeretnének létrehozni, hanem az átültethető emberi szervek ellátásának bővítéséhez van szükség erre a kutatásra. Akár olyan szerveket is létrehozhatnak majd, amelyeket a páciensek igényeihez igazítanak.

Ettől függetlenül elég sok az etikai probléma ezzel a kutatással. Például, akár véletlenül is létrejöhetnek emberhez hasonló agyú állatok vagy bizarr élőlények, akik rossz esetben mondjuk összedönthetik az ökoszisztémát, ha kiszabadulnak a laboratóriumból.

kasnyikm

lonozas.jpg
 
Utoljára módosítva:
A disznót csakis egyféleképp szabad az emberi genomhoz közel engedni: Harapás által. :)

Ezeket a "brit tudósokat" pedig sürgősen harmadik nemmé kellene konvertálni, hogy a jövőben ne üthesse fel a fejét az idiotizmusnak ez a fajtája.... :dr_64:
 
Valahogy nem értetted meg miröl van szo: "nem disznóorrú, kurta farkú embereket szeretnének létrehozni, hanem az átültethető emberi szervek ellátásának bővítéséhez van szükség erre a kutatásra. Akár olyan szerveket is létrehozhatnak majd, amelyeket a páciensek igényeihez igazítanak."
 
Valahonnan emlékeztem, hogy a földigiliszta és az ember genetikai állományának azonossága is igen magas. Utánakerestem, ezt találtam:
- az ember és a csimpánz genetikai azonossága 99%,
- a sertés és az ember genetikai azonossága is 90%-os,
- a földigiliszta és ember genetikai azonossága közel 80%-os,
- a banán és az ember genetikai azonossága 50%-os!
Hogy mik vannak!
Talán megéri elolvasni a következő cikket:
http://www.termeszetvilaga.hu/tv2000/tv0009/genom.html
Egy rövid idézet belőle:

Erkölcsi dilemmák forrása, szabad-e az emberi fajt génjei átszabásával alakítgatni: saját géneket másokéra cserélni. És hol a határ? A halálos betegek gyógyításánál, vagy ebbe az újgazdagok majdani szépészeti allűrjeinek kielégítése is beleférhet?

A génkészlet megismeréséből fakadó új orvoslásról, az egyénre szabott gyógyszeres kezelésről, a genetikai kód és a személyiségi jogok kapcsolatáról, öröklődő génhibák lakossági szűréséről, génterápiákról, mesterséges kromoszómákról, genetikailag átalakított disznókról (amelyek szíve, veséje, hasnyálmirigye alkalmas lesz emberek gyógyítására szervátültetéssel), gyógyszert tejelő birkákról gyakran esik szó mostanában. Kevesebb arról, hogy a Humán Genom Program egy sor kiegészítő genomprogramot segített a világra. A muslica és egy talajban élő 1 mm-es fonalféreg, a C. elegans génjeirõl kiderült, nagyon hasonlatosak emberi génjeinkhez. A 289 génből (amelyek hibája betegséget okoz az emberben) 177 a muslicában is megtalálható, a rákért felelős gének 68%-a a muslicában, 50%-a fonálféregben is ott van. A rákgyógyszerek kifejlesztésénél nagy szolgálatot tehetnek mindketten. Kétszáz génbetegségünk a macskában is megtalálható.
 
Én úgy tudom hogy már kb 10 éve vagy régebben is, előállítottak olyan kromoszómát amiben a gének egér és - nem vicc! - SÁRGARÉPA gének keverékei voltak.

Ehhez jépest a disznó és ember génjei tök egyformák, remélem ezt nem vitatja senki...

Az meg nyilvánvaló előttem hogy hiába minden tiltás és nemzetközi egyezmény, rengeteg helyen kísérleteznek állatok génmanipulálásával, titokban, vagy épp a kormányok tudtával, persze a nyilvánosság előtt tagadják. Érthető is. Aki ebben lemarad, hatalmas haszontól esik el, sőt, katonailag is veszélybe kerülhet a merészebb államokkal szemben.

Mi az, hogy "titokban"?
Világszerte eszik az emberek a génmanipulált zöldségeket, gyümölcsöket.
Gondolod, az semmi hatással nincs a szervezetre?
 
...Ez a mobil polippénisz úgy néz ki, mintha az állat egyik pluszkarja lenne, amit párzási időben növeszt, csak aztán elengedi, és már úszik is a cél felé a legkevesebb intimitással járó szex díjára abszolút esélyes aktus fő eszköze.
A legmenőbb szerszámmal a polipok rendelkeznek:

Hmmmm! Innen a vibrátor ötlete? :)
 
A vallásos tanok az okai annak, hogy kiborul a bili ha valakit figyelmeztetünk arra, hogy mi is állatok vagyunk.
A hozzaszolok között is vannak akik a cikk miatt a világ végét josolják meg.

Az ember örökléshordozoja 90%-ban egyezik a disznoéval! KILENCVEN SZÀZALÈKBAN! :)
-
Ezt az értéket csak kevés állat lépi tul, például az ember-majom csimpánz.

Csatolás megtekintése 1522808

Tulajdonképpen az embernek és a disznonak jo barátságban kéne lenniük.
-
schweine_cb.jpg
Barátok vagyunk!!
Barátom tenyeréből eszem.......:dr_31:
 
Hmmmm! Innen a vibrátor ötlete? :)
Nem.
A vibrátor a mult század nagy találmánya a női hiszti lecsillapítására...mivel az orvosok már teljesen kivoltak és fájt a kezük a csillapítástól...mert az nem volt szex mivel a szexhez fizikai behatolás kell akkoriban ez volt a szempont, ha a nővel nem bírtak akkor beutalták egy ilyen kúrára...(mennyi ebből az igazság nem tudom)
 
A vírusokkal már keveredhettünk:
"Egyesek szerint az emberi és eukarióta génállomány óriási hányadát (akár 50-90%-át) kitevő és igazából teljesen értelmetlennek tűnő, nagy részben semmire sem használt repetitív DNS-szakaszok is retrovírusmaradványok."
(https://hu.wikipedia.org/wiki/Retrovírus)

Ha van itt valaki hozzáértő: Nem lehet, hogy a különböző élőlények közötti nagy százalékos egyezés a "teljesen értelmetlennek tűnő, nagy részben semmire sem használt repetitív DNS-szakaszok"-ból adódik?
 
Nem.
A vibrátor a mult század nagy találmánya a női hiszti lecsillapítására...mivel az orvosok már teljesen kivoltak és fájt a kezük a csillapítástól...mert az nem volt szex mivel a szexhez fizikai behatolás kell akkoriban ez volt a szempont, ha a nővel nem bírtak akkor beutalták egy ilyen kúrára...(mennyi ebből az igazság nem tudom)
Ilyen masszázskúra jelent van a Promenád a gyönyörbe című filmben is (a film szerintem szórakoztató). A filmnben is szerepel a "zöld kór" nevű betegség, ami a bőr zöld színéről kapta a nevét. Úgy tartották, hogy a betegség a szexhiány következménye, ezért a hölgyeket beutalták masszázskúrára is.
Bővebben: http://index.hu/tudomany/til/2016/1...ori_betegseg_amitol_elzoldultek_a_szuzlanyok/
 
Igen, bocs de nem tudtam mennyire ismert ez a film ezét nem akartam felhozni!!
 
Mi az, hogy "titokban"?
Világszerte eszik az emberek a génmanipulált zöldségeket, gyümölcsöket.
Gondolod, az semmi hatással nincs a szervezetre?

Szerinted ki betegedet meg eddig a "génmanipulált" gazdasági növények fogyasztásában?
-
A "gén" az cukormolekula, a táplálékban semmi jelentösége nincs a "kodolásnak" (kodolás az, hogy melyik bázis után melyik következik, márpedig a gyomorsavadat ez egyáltalán nem érdekli, egy huslevesben fött csilkemellböl nem lehet geneket kiolvasni )
-
Hallottál már olyat, hogy anal-szextöl valaki terhes lett? Pedig ott ember-kompatibilis örökléshordozo kerül a szervezetbe.
-
Egyébbként a testedben, másodpercenként 1 millio gén-változás történik. :)
-
Erdekes, hogy a cobald-ágyuval létrehozott növények ellen nincs protestálás, holott a rádioaktiv sugárzás a puszta véletlen szerint befolyásolja a géneket. Ha viszont tudatosan hozunk létre egy változás attol félnek az emberek. :(
-
Hamár a disznonál, marhánál vagyunk, miért nem kérdezed meg hány bordája volt az állatnak?
-
A disznok, marhák amiket fogyasztunk, 5-7 bordával többel rendelkeznek mind a természetes öseik, csak ezért, hogy több legyen a kotlett. :)
-

(A vaddisznok 10.000 évvel ezelött is 12 borda-párral rendelkeztek, a modern házidisznok fele 16-tal, egy kisebb részüknek 15 bordapárral, és az XL-disznoknak 17 kotletett hordozo bordapárjuk. Nem láttam senkit aki emiatt protestált volna.)
 
Szerinted ki betegedet meg eddig a "génmanipulált" gazdasági növények fogyasztásában?
-
A "gén" az cukormolekula, a táplálékban semmi jelentösége nincs a "kodolásnak" (kodolás az, hogy melyik bázis után melyik következik, márpedig a gyomorsavadat ez egyáltalán nem érdekli, egy huslevesben fött csilkemellböl nem lehet geneket kiolvasni )
Hallottál már olyat, hogy anal-szextöl valaki terhes lett? Pedig ott ember-kompatibilis örökléshordozo kerül a szervezetbe.
Egyébbként a testedben, másodpercenként 1 millio gén-változás történik. :)
Erdekes, hogy a cobald-ágyuval létrehozott növények ellen nincs protestálás,
holott a rádioaktiv sugárzás a puszta véletlen szerint befolyásolja a géneket. Ha viszont tudatosan hozunk létre egy változás attol félnek az emberek. :(
Hamár a disznonál, marhánál vagyunk, miért nem kérdezed meg hány bordája volt az állatnak?
A disznok, marhák amiket fogyasztunk, 5-7 bordával többel rendelkeznek mind a természetes öseik, csak ezért, hogy több legyen a kotlett. :)

(A vaddisznok 10.000 évvel ezelött is 12 borda-párral rendelkeztek, a modern házidisznok fele 16-tal, egy kisebb részüknek 15 bordapárral, és az XL-disznoknak 17 kotletett hordozo bordapárjuk. Nem láttam senkit aki emiatt protestált volna.)
A GMO szabályozása (wikipedia):
Az első szabályozások (ajánlások formájában) 1986-ban jelentek meg. A szabályozás kezdetben rendkívül szigorúan indult. Minden a laboratóriumon kívüli alkalmazást, felhasználást előzetes hatósági engedélyhez kötöttek. 1992-ben a FDA (Food and Drog Agency) döntése alapján a szabályozás enyhült. A GM növényekből készült élelmiszerek nem igényelnek külön eljárást, elegendő azokat a többi élelmiszerekkel azonosan ellenőrizni. A rendelkezés bevezetése után több mint 20 új paradicsom fajta jelent meg a piacon. 1997-ben további enyhítés történt. 1997 óta nem szükséges engedély a GMO-k szántóföldi kísérleteihez, de a bejelentési kötelezettség fennmaradt.

Vásároltam már olyan paradicsomot, amiben már kifejlett sziklevelek voltak magok helyett!
A másodpercenkénti génváltozásomat nem szeretném, hogy ezek a GMO-s növények befolyásolják!
A Greenpeace nem véletlenül tiltakozik, gondolom!
 
Csatolások

  • képem-paradicsom.jpg
    képem-paradicsom.jpg
    95.3 KB · Olvasás: 44

A Greenpeace idöközben egy vallásos szektává lett, mert nem érdeklik öket többet a tények, hanem un. "elöre nemláthato veszélyekkel" ilyesztgetik egymást. Eddig a mumusnak neve volt, most "elöre nemláthato". :)
-
Ha nem izlik neked a paradicsom akkor ne egyed meg. Rengeteg ehetetlen növény van amihez hozzá sem nyultak a biologusok, a Brazil öserdöben de még Europa mezein is csak ugy leselkedik rád a veszély.
-
Erdekes, hogy menyi élölényt eszünk az életünk során élve vagy halva (a héten ettel osztrigát és sushit) de nem félek attol, hogy kagylová, vagy hallá változom.
-
Az összes kulturnövény, tenyésztett állat genetikai variánsa az öseinek. Vagy láttál már madarat a csirkén kivül amelyik naponta menstruálna? Emlös állatot amelyik naponta 90 liter tejet produkál?
-
A kulturnövényekröl tudjuk, hogy nem képesek emberi segitség nélkül életben maradni, elnyomják öket a gyomnövények, a legtöbb (pl. a kukorica amitöl manapság nagyon félnek) nem évelö, minden évben ujra kell öket ültetni, a tenyésztök kénytelenek visszanyulni az ösfajokra, mert elvesztik a tulajdonságaikat amiért tenyésztjük öket.
-
Jobb lenne ha pseudo érvek helyet a tényeket vizsgálnánk.
-
Egyébbként a "bio" produktokat a háziállatok ürülékével trágyázzák amik rendszeresen mérgezéseket okoznak, emlékezzél csak a szoja-csirák miatt Europa egy fél évig nem evett salátát. :)
 
A Greenpeace időközben egy vallásos szektává lett, mert nem érdeklik őket többet a tények
Nos még mit sorolhatnánk fel a zöldek és állt védők ellen?
Csalásokkal és hamisításokkal fanatizált csoport.
Mikor volt anno hiteles?
Volt valamikor az elején.
De a négy mancs libái jut eszembe onnantól már hiteltelen.
Bio-ról meg a bio-giliszta.
 
Az ember és a majom között van még egy feltünö nagy különbbség:
Az emberen kétféle tetü lakik, az egyik a hajunkban (haj-tetü) a másik a lábunk között (lapos-tetü)
A majmok nem pucérak ezért a tetük mindenhova eltudnak jutni, nincsenek izolálva. :)
A lapostetü az ember nélkül nem létezne.
 
Utoljára módosítva:
Na jó.
Azért nem jó állatokban növeszteni szerveket, mert keveredik a génkészlet, mert nem lehet tökéletesen szeparálni.
Ergo: ha valaki nem akar dimber gyereket a családjába, vagy nem engedi, vagy szaporodni nem engedi az ilyen "kiegészítetteket".
 
Addig míg nincs baj a családtaggal jó ez a vélemény, de ha élet múlik rajta szerintem háttérbe szorulna ez a vélemény.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,592
Tagok
615,614
Legújabb tagunk
AndikaLaOL
Oldal tetejére