Emberek, akik lekapcsolták magukat a hálózatról

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Antoine Bruy francia fotós három éven át stoppolt keresztül-kasul Európán, hogy olyan emberekkel találkozzon, akik úgy döntöttek, kivonulnak a társadalomból – az ő szavaival: „lekapcsolják magukat a hálózatról” –, és megpróbálnak gazdaságilag teljesen függetlenül, önfenntartóan élni a városoktól távol.

A Pireneusok, az Alpok és a Kárpátok elhagyatott helyein, úttalan utakon járva tizenöt olyan családdal töltött el hosszabb időt, akik korábban sosem foglalkoztak földműveléssel, de nem tudtak, nem akartak többet a városban élni, ezért önerőből megtanultak a természettel és a természetből élni.

Amikor feldolgozhatatlanul sok olvasatlan levél vár hétfőn reggel a postafiókunkban, miután másfél óra dugóban állás után végre beverekedtük magunkat a munkahelyünkre, hogy nyolc órán a képernyőt bámuljuk, aztán elrohanjunk, és a posta ajtaján leereszkedő fémrács alatt még éppen becsusszanva befizessük a számlákat, hogy ne kapcsolják ki januárban a fűtést – na, ilyenkor mindannyian elgondolkodtunk már azon, milyen jó lenne a modern élet minden nyűgét magunk mögött hagyva kivonulni az erdőbe egy rakat birkával, és a saját fonnyadt krumplinkon fanyalogni az akciós CBA-s helyett. Antoine Bruy alanyai továbbvitték ezt a gondolatot, és a tökéletes gazdasági, energetikai és társadalmi autonómiára törekedve szakítottak a modern életükkel, és belevágtak valami egészen másba.

„Ezek az emberek azt a radikális utat választották, hogy maguk mögött hagyják a régi, teljesítményen, hatékonyságon és fogyasztáson alapuló életüket. Ahogy bármiféle terv vagy előre meghatározott útvonal nélkül, találkozásokra és a szerencsére alapozva a nyomukba eredtem, én is egy hasonló beavatáson estem át” – írta a projektjéről Bruy, aki sokszor hetekig, hónapokig együtt él egy-egy családdal Franciaországban, Svájcban, Spanyolországban, Walesben és Romániában. Bruy számos fontos fotós díjat nyert már a munkájáért, köztük a LensCulture és a Getty Images feltörekvő tehetségeknek járó díját.

Hegyoldalakban és folyóvölgyekben élve, fűtés, vezetékes víz és hipermarketek nélkül Bruy alanyainak a világa szinte érintetlen az emberiség többi részének zajától és problémáitól. „Azt akartam megnézni, hogyan tudtak ezek az emberek megtanulni valami olyasmit, ami korábban távol állt tőlük, hiszen a többségük nem farmokon nőtt fel” – mondta Bruy egy interjúban.

A kivonulást azonban nem jó túlromantizálni sem. „Ha megmutatnám ezeket a képeket valakinek, aki szegénységben él, valószínűleg azt mondaná, hogy ezek az emberek őrültek, úgy tűnhet, minta a kőkorszakba mennének vissza. Vannak, akiknek volt pénzük, így találtak egy helyet, megvették a földet, és felépítették a házat, de olyanok is vannak, akik egyszerűen csak nem tudtak többé a városban élni" – írta Bruy a fotóihoz készített, nem túl bőbeszédű feljegyzéseiben.


7199815_b5284b002de8e8f6fa9d0ecd318f044c_wm.jpg


Pireneusok, Franciaország, 2012 (Fotó: Antoine Bruy)

7199805_17a9c00174f03c0db0b520f89ea901de_wm.jpg

Mielőtt Vincent hátrahagyta volna az előző életét, matematikus volt, most pedig asztalos és tapasztalt pásztor. (Fotó: Antoine Bruy)

7199849_c273ad9868815690818d24f94968f7cb_wm.jpg

Pireneusok, Franciaország, 2012 (Fotó: Antoine Bruy)


7199855_d90976b19c100a519c4dec8d5e52b911_wm.jpg

Egy kisfiú a francia Pireneusokban, akinek Bruy nem emlékszik a nevére. (Fotó: Antoine Bruy)


7199851_34e0d580867af23a36381f355c016a94_wm.jpg

Az El Pardal nevű falucska környéke. Sierra de Cazorla, Spanyolország, 2013 (Fotó: Antoine Bruy)


7199831_78eb86c8203437468f73d6799cd9cce4_wm.jpg

Olivier-vel 2010-ben találkozott Bruy, és körülbelül egy hónapot töltött vele és a feleségével, illetve a birkanyájukkal. (Fotó: Antoine Bruy)


7199825_64ed1ecf26fa8f2328ba8e875a0b3914_wm.jpg

Kárpátok, Románia, 2013 (Fotó: Antoine Bruy)


7199821_365363024c73d877e50c677aae08255d_wm.jpg

Ő Tshinka, egy pásztorkutya, akit a gazdái kecskék őrzésére használnak. (Fotó: Antoine Bruy)


7199807_f4ba693a9a6cc3e28d779bf92eafcd07_wm.jpg

(Fotó: Antoine Bruy)


7199813_3a152199316ce849f82c398029d46773_wm.jpg

Christian mérnökként dolgozott, mielőtt egy kicsi faluba költözött Svájc olasz részén, ahol már 30 éve különleges módszerekkel nevel marhákat a feleségével, Sabine-nal. Sabine korábban irodalom- és filozófiatanár volt. (Fotó: Antoine Bruy)


7199853_f628668dce15183055231b6ff86af72f_wm.jpg

Svájci Alpok, 2012 (Fotó: Antoine Bruy)


7199843_4f8addfd9b87db06f1844f69e8f0fbd5_wm.jpg

Komposztáló vécé Sierra Nevadában, Spanyolországban (Fotó: Antoine Bruy)


7199809_e8f9bfeaf7c6c8159367d6ecfe03f2c5_wm.jpg

Egy geodéziai kupola belsejében. A geodéziai kupolát a fenntartható fejlődést kutató építész, Buckminster Fuller találta fel. (Fotó: Antoine Bruy)


7199841_fa022abe174e4aea03eea945c9cf627c_wm.jpg

Yens egy fiatal német pásztor, aki az elmúlt tíz évben beutazta Nyugat-Európát, és gazdáknak segített gondozni a teheneiket és birkáikat. (Fotó: Antoine Bruy)
Index

tel.jpg
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
A fotók, amelyek a használati tárgyaikról és ruháikról készültek bennem azt az érzést keltik, mintha a fotós ítélkezett volna felettük... Viszont a természeti képek csodálatosak. Nem akarom elkeseríteni azokat, akik el sem tudják képzelni, hogy így éljenek, hogy a jelenlegi állás szerint nagy esélyük van rá. Különbség csupán annyi, hogy mi, vagy a gyerekeink már nem önként vállalják majd ezt az életet.

Guy McPherson azt állítja, hogy az emberiség utolsó egyedei vagyunk.



Kérdés: Megérte-e az emberiségnek a használati tárgyak miatt lepusztítani a világunkat és meglopni a jövő generációit?
 

cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
Az első, ami eszembe jutott: érdekes lenne, ha a teljes emberiség, mind a 8 milliárd (vagy hányan is vagyunk?) kivonulna a civilizációból. Vajh lenne-e elegendő terület a szükséges élelem megtermeléséhez ilyen módszerekkel? Milyen módszerekkel szerezné meg az egyik család a másiktól a saját fenntartásához szükséges területet, állatokat?

A képeken én nem a "szegénység" elítélést érzékelem. A humorérzékemet piszkálja, hogy valaki kivonul a civilizációból és acél szerszámokkal jól felszerelt műhelyben valósítja meg a kőkorszaki életet. Vajon a füstszűrős cigarettát hogyan állította elő a minőségi bakancsában a civilizációt felrúgó matematikus?
Valahogy nem vagyok képes ezeket a törekvéseket egészen komolyan venni még akkor sem, ha tudom, hogy a mai civilizációnk hosszabb távon fenntarthatatlan.
 
Utoljára módosítva:

blober

Őstag
Gyémánt támogató
Állandó Tag
Láttam egy filmsorozatot Alaszkában élö emberekröl akik ugyanigy kïvül laktak a társadalomból. Volt család gyerekekkel, házaspár és teljesen egyedülállók. Ezek lényegében keményen dolgoztak nagy részében a napnak. Halásztak vagy vadásztak. Aztán feldolgozták maguknak eltartásra és halásztak, vadásztak tovább mert néha beutaztak a legközelebbi városba ami néhányszáz kilométerre volt és eladták a halat vagy a húst és megvették amire szükségük volt.
El lehet mondani, hogy elégedettnek néztek ki életükkel. Nekem nehéz elképzelni, hogy élek valahol egyedül és kétszáz kilométerre van a legközelebbi szomszéd.
Persze ez egész más mint Európa bármelyik részén társadalmon kivül élni.
 

ratalics

Állandó Tag
Állandó Tag
Az első, ami eszembe jutott: érdekes lenne, ha a teljes emberiség, mind a 8 milliárd (vagy hányan is vagyunk?) kivonulna a civilizációból. Vajh lenne-e elegendő terület a szükséges élelem megtermeléséhez ilyen módszerekkel? Milyen módszerekkel szerezné meg az egyik család a másiktól a saját fenntartásához szükséges területet, állatokat?

A képeken én nem a "szegénység" elítélést érzékelem. A humorérzékemet piszkálja, hogy valaki kivonul a civilizációból és acél szerszámokkal jól felszerelt műhelyben valósítja meg a kőkorszaki életet. Vajon a füstszűrős cigarettát hogyan állította elő a minőségi bakancsában a civilizációt felrúgó matematikus?
Valahogy nem vagyok képes ezeket a törekvéseket egészen komolyan venni még akkor sem, ha tudom, hogy a mai civilizációnk hosszabb távon fenntarthatatlan.
No igen, ez nem annyira a civilizációból való kivonulás, inkább, mint ahogy a cikk szövege is írja, a hálózatról való lekapcsolódás - persze még ez is csak féligazság. Itt inkább életmódváltásról van szó, azaz nem kivonulnak ők a társadalomból, nem lekapcsolják magukat a hálózatról, hanem egy-két fokkal távolabb helyezik magukat, megválogatják, hogy mit használnak a modern élet vívmányaiból, és mit nem. Kevesebbet, mint mi. Nyilván ez az orvostudomány vívmányaira is igaz, abból is kevesebbet fogyasztanak. Kérdéses, hogy ha választani kell egy ilyen "Waldennek", hogy meghal, vagy a "hálózat", a társadalom megműti a rákját, akkor mit választ - vagy mit választ a gyerekének.
Egyébként én se érzem, hogy a képek a fotós szándéka szerint ítélkezést hordoznának, ezt talán inkább csak a szemlélő látja bele az ő szemszögéből. Illetve nyilván képe válogatja, biztos találkozott számára ellenszenves emberekkel körútja során a fotós, lehet hogy őket szigorúbban fényképezte.
 

phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag
Van munkatársaim közül házaspár, akik az Alföldön vettek tavasszal 1 területet, és azon gazdálkodnak. Lányuk és annak férje, szintén munkatársaink voltak, ők is velük tartottak. Nincs náluk internet, sőt a területen lefedettség sincs megfelelő, gyenge a térerő. 60 gyümölcsfát ültettek idén, ha jól emlékszem, homoktövisből 15 bokrot, és 1 halastó építésébe fogtak.
Van egy kis erdős terület is. Vetettek, szántottak, állatokat tartanak.
Tény, h ők is piacon szerzik be, amire még szükségük lehet.
Az sem szem elől tévesztendő, h ehhez ők eladták korábbi családi házuk, egyikük édesanyjának házát is, tulajdonképpen senki másra nem számíthatnak már, csak saját magukra. Ahhoz, h ebbe belevágjanak, feladták korábbi életmódjuk, ha úgy tetszik kényelmük.
És először ez az egész viszi a pénzt, majd pedig megtérül...
 

cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
Van még egy szempont, ami kivonulást (lekapcsolódást) befolyásolhatja. Az ember testi mivoltában nem igazán alkalmas a természetben való túlélésre. Már a kezdet kezdetén is gyenge volt és esendő, a civilizációval ez csak romlott. Amitől mégis túlélte és virágzó kultúrát hozott létre, az a család, csoport, majd a társadalom. Egy ember nem rendelkezik a túléléshez szükséges adottságok, képességek összességével. 10-20-100 ember már igen. A társadalom, az együttműködés volt a túlélés záloga.
Ezek a lekapcsolódó emberek magányosak, vagy a családjukkal élnek, nem látok együttműködést a családok között, nem látom a saját erőből való túlélés biztosítékait. Talán ezért, ők is igénybe veszik a társadalom nyújtotta segítséget valamilyen szintig. Teljesen nem képesek elhagyni a társadalmat, mint az a képeken is látszik. Ha az én székemből nézem, valóban feladtak minden komfortot, amit a mi életünk nyújtani tud. Ha egy igazi kőkorszaki szaki nézné az életüket, sárgulna az irigységtől, hogy mennyi eszköz szolgálja a kényelmüket. :D
 
Utoljára módosítva:

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Az ember fölénye a többi élölénnyel szemben, nem a "csodálatos" géneinkben, az egyenesjárásunkban, a mesztelenségünkben van hanem abban, hogy nagymértékben szociális lények vagyunk.
-
Valoban a bakancs, a lavor, a fémszerszám, a napellem... nélkül olyan kemény lenne az élet különösen Europában, hogy nem sokáig huzná az ember. Bennünket kizavartak a majmok az erdöböl.
 

nzozox

Állandó Tag
Állandó Tag
Az az érzésem , hogy napról-napra egyre többen gondolják azt, hogy nem ártana a saját , minden oldalról kontrollált,agyon szabályozott
körülmények között élt életét felcserélni / akár ideiglenesen is / egy szabad, kötöttségektől mentes , kicsit vad, kicsit romantikus létre.
Valószínűleg ez hosszabb távon nem , vagy nehezen működik , de mindenesetre elgondolkodtató , hogy milyen hatása lenne ránk nézve , ha
csak egy kis időre is kiszabadulnánk jelenlegi "civilizált" világunkból és visszaszagolhatnánk egy nomádabb , de lehet,hogy emberibb miliőbe.
 

Éleskés

Kormanyos
Fórumvezető
Kormányos
Évekkel ezelőtt olvastam egy okos emberről. Leírja, hogy mit lehet, mit nem. De - és ez a saját véleményem - ő is csak a társadalom peremén él, a társadalom termékeit használja; igaz, hogy okosan, nem pazarolva. Pl. én Peltier elemről ott olvastam először. Igaz, nem vagyok elektronikai okos tóni.
De olvassátok ti is:
http://nabukodonozor.webnode.hu/
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Az az érzésem , hogy napról-napra egyre többen gondolják azt, hogy nem ártana a saját , minden oldalról kontrollált,agyon szabályozott
körülmények között élt életét felcserélni / akár ideiglenesen is / egy szabad, kötöttségektől mentes , kicsit vad, kicsit romantikus létre.
-
Ezt sokan meg is valositják hétvégeken vagy az évi szabadságuk idején.
-
Elmennek futni, amikor "ráérnek", a hét végén, izzatra loholják magukat pedig nem ülldözi öket senki. Ezt joggingnak nevezik. Mások vizbevetik magukat és "usznak" holott már rég feltaláltuk a csonakot.
-
Pecáznak, egy meghajlitott gombostüvel akarják a halat megfogni, mindha nem lenne hálo amivel egy egész tavat letudunk szürni.
-
Németországban "Urlaubnak" nevezik a szabadságot és valoban sokan otthagyják a hét végén a központifütéses lakásukat lombokkal befedett faházba (laub=lomb) szükölködnek, kapálnak, turják a földet, holott az Aldiban olcsobban megkapnák azt a pár ujhagymát ami ott megterem..........
-
De milyen az ember, egy szociális lény, mindent átorganizál. A hétvégi kertekböl amik kezdetben a fentemlitett szabadságot kivánták visszaadni az embereknek a legszigorubban organizált együttélési forma a "Schrebergartenordnung", kertszabályzat lett Németországban, ha jol tudom még a fü hossza, a kertitörpék magassága is bennevan a szabályzatban.
-
schrebergarten250_fitwidth_489.jpg

-
Aki megszegi az elöirásokat az repül!
-
Schrebergarten.jpg

-
Azért a szabványositásnak is van elönye. Képzeld el, hogy a mentöauto nem tud idöbe hozzád jönni mert egy ág fekszik az uton, vagy az ösvény tul keskeny a tüzoltoauto számára. :)
 

analema

Állandó Tag
Állandó Tag
Sok esetben nekem is nagyon elegem van a civilizált létből és kimenekülnék a társadalomból.(Meg is teszem a magam módján néha...)
De kétség kívül el kell ismerni, hogy a társadalom nem véletlenül szerveződött így, ahogy most van. Nem tudunk minden szakmát megtanulni, nem tudunk mindenben olyan jók lenni, mint mások. Így a társadalom olyan dolgokat tud megadni, amiket sokkal nagyobb erőfeszítéssel vagy sehogyan sem érnénk el egyedül.
Az is óriási előny, hogy ezáltal egyes tudományágak igen magasra tudtak fejlődni. Ugyan még most is csak toldás-foldás az orvostudomány, de azért igen örvendetes, hogy nem kell egy vakbélgyulladásban meghalni, vagy a gyerekek közel 100%-os arányban nőnek fel, ami 100 éve messze nem volt természetes. Gyanítom, hogy komolyabb betegség esetén például ezen elvonult emberek egy része is felkeresi a civilizációt, hogy segítséget kapjon.

A "lekapcsolás" már azáltal is megvalósulhat részben, hogy nem feltétlenül megyünk mindig a fogyasztói társadalom által diktált irányba.
 

TmintTibi

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Nem muszáj kivonulni az embereknek az erdőbe...jórészt vidéken is meg lehet oldani (részben)lekapcsolódás címen,amiben csak lehet ajánlatos is a teljes önellátás felé törekedni,mert a mostani világunk sajnos szervezeti szinten eléggé kezd "leépülni"és aki a teljes mértékben "ráépítette" az életét és kényelmi szintjét...röviden szólva...lesznek még meglepetések az életben,ha borul a bili :)
Képzeljék el pl: ha csak 1 hónapig nem lenne áram esetleg még gáz ellátás sem...nos akkor sok embernek nagy gáz lenne és lehet is még...mit csinálnak 2 nap alatt kirabolják a multikat?...Utána mit csinál?Elmegy a Plázába és sétálgat?De aki sok mindenről gondoskodik,netán még hagyományos kemencét is épített,és állatkái is vannak,már nem is olyan kétségbeejtő a helyzete...pl sok lakásban kényelmi okokból csak gáz vagy villanyfűtés van...nem állok neki elemezni,hogy mit tenne pl januárban minusz 10-15 fokban :) lehet kényszerből bevinné a nappaliba a 200L-es vashordót és mint az amerikai fekák körbe állnák úgy melegednének,hogy meg ne fagyjanak...sok ember csak kb "azon a szinten lát",hogy minden adott...ezek a dolgok pillanatok alatt megváltozhatnak,aki pedig szintén úgy gondolja,hogy a sok millióival biztonságban van...hát volt már egyik pillanatról a másikra a történelemben egymillió millpengős és társai időszak...és akkor max a pottyantós wc-be viheti a megtakarításait...vagy levest főz belőle,és megeszi :) szóval nem is biztos,hogy olyan nagy probléma ha mindenféle téren önállóságra törekszik az ember.....kérdés melyik ember csoport esne elöbb kétségbe, ki és mit tudna kezdeni magával...?Sokat szórakoznak még nyugaton..."Putyin bácsi" elzárja a csapot és megüzeni a nyugatnak,hogy fütsetek euróval...innentől kezdve nem is lenne vicces a történet...jaaaa és nem is lehetetlen...
 

Éleskés

Kormanyos
Fórumvezető
Kormányos
-

De milyen az ember, egy szociális lény, mindent átorganizál. A hétvégi kertekböl amik kezdetben a fentemlitett szabadságot kivánták visszaadni az embereknek a legszigorubban organizált együttélési forma a "Schrebergartenordnung", kertszabályzat lett Németországban, ha jol tudom még a fü hossza, a kertitörpék magassága is bennevan a szabályzatban.
-
schrebergarten250_fitwidth_489.jpg

-

-
Azért a szabványositásnak is van elönye. Képzeld el, hogy a mentöauto nem tud idöbe hozzád jönni mert egy ág fekszik az uton, vagy az ösvény tul keskeny a tüzoltoauto számára. :)
Ernoe, ugye neked nincs a kertben kertitörpe? Csalódnék ...
 

kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusztok ,
lehet , hogy magam értem félre ezt a cikket ez nem vita kérdése , mondom lehet . De igen magam is ismerek egyx pár volt "menöt" akik kiszálltak a taposomalomból és ilyen életett kezdtek . Aztán amint látjátok is mit is ir ? Mérnök , tanár etc. tehát egy jó még most is meglevö /gondolom én/ anyagi háttéel rendelkezö személyekröl van emlités . Igaz van elég sok akiket munkájuk vezett ide , mint az Alpokba , vagy a fentemlitetett Pireneusokban hónapokig minden "külsö kultura" nélkül élö pásztorok . De ez nem jellenti azt , hogy van elég sok személy akik tényleg "kiszállnak" a buliból és maguk határozzák meg mit és mikor csinálnak , gondolom ezt nekünk kissé nehéz megitélni a meleg szobából és valószinüleg már a második éjjel haza futnánk a jó meleg szobánkba . Szerintem hasonló lehet mint amikor egy alkolista abba hagyja az ivást . Le a kalappal elöttük.
 

blober

Őstag
Gyémánt támogató
Állandó Tag
"Christian mérnökként dolgozott, mielőtt egy kicsi faluba költözött Svájc olasz részén, ahol már 30 éve különleges módszerekkel nevel marhákat a feleségével, Sabine-nal. Sabine korábban irodalom- és filozófiatanár volt."
Christian szerintem nem kapcsolta le magát sehonnan egyszerüen változtatott munkát, munkahelyet, életstilust de ezt csinálják mások is. Christian egy faluban lakik a gyönyörü Ticino-ban Svájc olasz részén, dolgozik mi ebben a lekapcsolás?
 
Oldal tetejére