Emberi mentalitás

Frank-FHI

Kormányos
Kormányos
Szóval talán egyszerübb lenne, nem feltételezni egymásról semmit, viszont megosztani az élményeinket. Ezek szerint lenne mit. És persze, ha te valóban önkéntes munkásként mentél Indián Rezervátumokba tanitani, leveszem elötted a kalapomat, és fogadd mély becsülésemet.

Egyetértek az előttem szólóval!

De lenne egy kérdésem. Ha valóban töltöttél közöttük több időt, nem lehetett nem észrevenned, hogy a mentalitásuk milyen közel áll a Romákhoz.

Engem az érdekelne, hogy szerintetek mi a hasonlóság az élethelyzetükben és ez hogyan hat a mentalitásra.
 
1997-98-ban elöszöt a Czech romák indultak útnak, röviddel utánuk a Magyarok. Az első fordulóban szinte mindenki megkapta a menedékjogot.

Ez politikailag elfogadhatalan volt úgy a Czeheknek, mint a Magyaroknak, akik éppen az EU-ba kivántak belépni, csak éppen a menekülő romák rontották a két ország Emberi Jogokról szoló presztiszét és emiatt az EU tagság veszélyben forgott.

Ez egy mai napig folytatodo politikai machinacio, amelyben Kanada is rosszul jart, nemcsak az emlitett kelet-europai orszagok.

Aki itt a romakat kihasznalja, az egy mindezen orszagoktol fuggetlen egyseg.

A másik, amit felvetettem, hogy az eddigi olvasatom alapján, a hozzászólók 96%-a a Romákat még emberszámba sem venné, különböző szankciókkal sujtaná, ugyanakkor elvárná tőlük, hogy mindezt csöndben türjék, mert ha menekülnek, akkor azzal a Magyarok presztizsét rombolják.

Fölhánytorgatják nekik, hogy segélyen élnek, ugyanakkor amikor naponta olvashatjuk a tömeges elbocsájtásokat, a munkanélküliség kb. 20%-on áll, és még többszörös diplomával rendelkezők is reszketnek az állásukért, és elöbb-utóbb még ők is segélyre szorulnak majd.
Kedves Judith!

On szigoru, de nem igazsagos. Egesz Kozep-Europaban senki nem banna, ha elmennenek, attol tartok. A baj, az, hogy nem mennek el, csak kirandulnak egyet. Senki nem akarja oket ugyanis. (Masreszt pedig, nem menekulnek, hanem 'gazdasagi tanulmanyutra' mennek.) Nagyjabol mindet ki fogjak toloncolni. Nem is ez a baj, hanem ket alapvetoen megfigyelheto jelenseg:

1. menekulnek a romak a rasszizmus elol > tobbsegi populacio feketere festve, kipipalva

2. szetlopjak a kornyeket, ahova mentek, magyar allampolgarok > tobbsegi populacio feketere festve, kipipalva

A romakat nem lehet szankciokkal vagy diszkriminaciokkal sujtani, kedves Judith, ez egy mitosz. A problemaja veluk a nepeknek eppen az, hogy messzirol legyintenek minden letezo torvenyre es tarsadalmi normara, ahogy van. Igen nagy szamban.

Ez az egesz kerdes sem lenne, ha a nagy tolerans nyugat, valaha is befogadott volna egyet is, tortenelmileg. Az ujmutogatas nagyon nem er, szerintem.

Hogy mekkora a munkanelkuliseg eppen es hany roma soha nem dogozott/dolgozik tortenelmileg, az ket kulon kerdes.

Ne tessék félreérteni, én nem propagálom, hogy a Romák tömegével érkezzenek Kanadába, és kérjenek menedékjogot.
Nyilvan, not in my backyard.

És tessék eldönteni a kedves magyar és többi kelet-erurópainak is, hogy mit karnak? Utálni, gyülölni a kissebbségét, és elviselni, hogy azok elmenekülnek, vagy közös megoldást keresnek az együttélésre?
Ennek a kisebbsegnek egy jelentos reszevel senki nem tud es nem akar egyuttelni. Mint fentebb irtam, nyugodtan mehetnek, csak tessek befogadni, szeretegetni es integralni. Ja, azt nem? Akkor mirol beszelunk?
 
Judith

Állandó Tag
Állandó Tag
Szóval kik azok a mitikus egyének, akik maga szerint kihasználják a romákat és útnak inditják (ezek szerint akaratuk ellenére is)?

És pont erről beszélek, hogy nem kellenek, menjenek, de mégse, mert rontják a renomét.

Különben az, hogy én szigorú vagyok és igazságtalan, már egy régen eldöntött tény, mint látja ott van az aláirásomban is, hogy lelketlen is vagyok.

Ja, és tessék mondani, eddig még nem volt módja egyetlen romával sem találkozni életében, akinek sikerült volna beilleszkednie? Mert érdekes módón, én már találkoztam többel is. Jó lenne megtudni a tikukat, hogy miként és hogyan sikerült, nem?
 
Judith

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy Roma véleménye

Merengek a sorson és az esélyeken, amelyből a cigányságnak oly kevés jut(ott), annak ellenére, hogy ezt állítja a társadalom széles rétege.

Mit adott a politika és a társadalom a cigányoknak?

Igen így en bloc a cigányoknak... Nem néhány kiváltságos roma vezérnek, pártfogolt alapítványnak, hanem a cigányoknak?

SEMMIT!

Elvenni viszont szinte mindent sikerült már... Két dolog maradt, amitől még meg lehet bennünket fosztani: a magyarságunk és az életünk... Mindkettőre fáj a foga ennek a képmutató "nemzetnek". Képmutató, mert nemzetként azonosítja magát, miközben "faji" alapú magyarságról beszél... Mi nem lehetünk magyarok...Miért?

A jól bejáratott receptet alkalmazzák velünk szemben. A bűn mellé etnikumot - már etnikumokat - rendelnek, dehumanizálnak, állatoknak, ördögtól való rettenetnek beállítva bennünket. Mennyivel könnyebb egy állatot elpusztítani, mint egy embert, még ha cigány is... Ez történt a zsidókkal is...dehumanizálták őket és már nem emberként jelentkeztek a köztudatban, hanem valami nem emberi lényként.

Az emberi mivoltunktól igyekeznek minden eszközt bevetve megfosztani bennünket, mert az adminisztratív eszközök kevésnek mutatkoztak. Nem lehetünk magyarok, nem lehetünk emberek...nem is hagynak...

Gyermekeinket szegregált iskolákba, osztályokba kényszerítik, olyan alacsony oktatási szintet biztosítva, amely garantálja a későbbi kiszolgáltatottságot, elvéve tőlük a jövőt. S teszik ezt széles társadalmi egyetértésben, politikai nagykoalícióra lépve a cigányellenességben.

S most már gyilkolnak bennünket, gyilkolják gyermekeinket és a hatalom csak téblábol, nem érdekelt abban, hogy ez a helyzet megváltozzon.

Magyarságunk megkérdőjelezik... Mitől magyarabb a fehér magyar, mint a barna, vagy a sárga, vagy a fekete? Talán még nem tudják, hogy a magyar már csak nemzetként létezik? De, tudják, csak nem képesek feldolgozni. Nem képes ez a társadalom szembenézni önmagával és a múltjával. Mindig másokban keresi a bajok forrását és képtelen az önvizsgálatra. Kizárólag másokkal szemben képesek önmaguk meghatározására...kell az ellenségkép... Most mi lettünk az ellenségkép...és természetesen a zsidók.

Itt születtem, szüleim, dédszüleim és sok nemzedékre visszamenően őseim is itt születtek ebben a hazában. Magyar vagyok, magyarul beszélek, magyarul suttogom párom fülébe, hogy szeretem, magyarul álmodok, magyar nyelven beszélek és gondolkozom. Őseim együtt harcoltak és haltak a magyar nemzet többi tagjával a szabadságért.

Egy szomorú történet jut eszembe. Érted ezt...meg akarod érteni...?

Nem hagytok nekünk semmit...nem hagyjátok, hogy gyermekeinknek hitet, jövőt, reményt adjunk...Nem az éhezés fáj...hanem az, hogy a gyermekeinknek sem adtok mást, csupán a jövőtől való félelmet.

Azt mondjátok, nem dolgozunk, ti tartotok el bennünket... Nem mi akartuk, hogy a rendszerváltáskor munka nélkül maradjunk - VÉGLEG... Nem mi kértük, hogy munka helyett segélyt adjatok! Ezt ti akartátok, nem én/mi! Míg a fehérek közt 10% a munkanélküliség, addig a cigányság körében ez az arány 90%! Nem segélyből tengődni, hanem munkabérből ÉLNI szeretnénk! Erre esélyünk sincs...Elgondolkoztál már ezen fehérbőrű honfitársam? Elgondolkoztál már azon, hogy mivé teszitek gyermekeinket, amikor elveszitek a csökkentett tantervű iskolákban a jövőjüket, szüleiktől a produktív munka lehetőségét?

Azt mondjátok, "megéhetési gyerekgyártásból" élünk... Tudjátok, hogy a cigányságon belül a családonkénti gyerekszám országos átlgban 3,2 gyerek? Tudjátok azt, hogy a nem cigány származású honfitársaink esetén ez a szám már csak 1,2?

2 fiam van. Szeretem őket...ahogyan te is a tieidet.

Valamennyien szeretünk, érzünk, szenvedünk...magyarul...mint te/ti...Mégsem lehetünk magyarok...nem lehetünk a nemzet tagjai, mert jött egy alattomos politikai érdekcsoport, amely rajtunk keresztül akar hatalmat. Nem számít nekik semmi, csak a hatalom...bármi áron. Nem számítanak életek, nem számítanak az erkölcs és a demokrácia szabályai. Te pedig cinkosan összakacsintasz velük, pedig nem is ismersz. Nem is ismersz bennünket...Nem tudod, hogyan érzünk, hogyan fáj, hogyan sírunk, hogyan nevetünk...csak gyűlölsz.

MIÉRT?

Mondd, miért?

A magyar nemzet tagjai vagyunk valamennyien...Te és Mi... Vagyis nem...nem Te és Mi, hanem MI együtt. Elég a megosztásból és a megosztottságból! Elég! Legyen kérlek elég...

„Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
Népek veszik körűl,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny űl.”

„Zelenoj o vesh...

Zeleno vesh, zeleno plaj,
amari bax, avel thaj zhal,
gindongo buss ando mas del
andej luma buzhanglipej.
Intrego luma dushmanoj,
sako rom sar chor nashadoj,
chi chordam jekh karfin numa,
andaj Jezusheski palma.
Devla zhutin pe amende,
na de mila pe romende,
amaja dan thaj vi mardan,
nashadeske amen shutan.”
 
Frank-FHI

Kormányos
Kormányos
Kedves Judith,

A hozzászólásodból nem derül ki, hogy ki fogalmazta meg a fenti mondatokat, de nagyon egyetértek minden sorával. A következőt pedig szeretném kiemelni:

"Elég a megosztásból és a megosztottságból! Elég! Legyen kérlek elég..."

Akkor most azon kellene gondolkodni, hogy kiknek jó a megosztottság. A romáknak? Nem hiszem! A hazafias érzelmű embereknek? Szintén nem hiszem, mert kimondani azt, hogy MAGYAR VAGYOK, lassan bűn és szitok. A "romázás" nem csak a romák nemzeti hovatartozását veszélyezteti érzelmileg /ahogy az a fenti sorokban megfogalmazódott/, hanem mindenkiét, mert ilyen körülmények között, ki lehet büszke a magyarságára. Akkor kik gyártják az uszító propagandát és ki húz hasznot a tömegpszichózisból? Ha valaki "beáll a sorba" és bármelyik oldalról de erősíti a megosztottságot akkor kiknek használ? Ébresztő!

Hogy a sok kérdésem mellett legyen valami új információ is, szeretném megosztani a következő hírlevelet:

Az EU minden eddiginél határozottabb lépéseket tesz a romák társadalmi befogadásáért

Több mint egy éve már, hogy az európai média és politika figyelmének előterébe került a romák kirekesztődésének problémája. 2011 első felében az EU is reagált a helyzetre, és minden eddiginél határozottabb lépéseket tett a romák gazdasági és társadalmi felzárkóztatása érdekében.

[FONT=Myriad Pro Light,Myriad Pro Light][FONT=Myriad Pro Light,Myriad Pro Light]Az első fontos előrelépést az Európai Parlament (EP) 2011. március 9-ei állásfoglalása jelentette, amely támogatásáról biztosította a romák számos problémája elleni küzdelmet. A Járóka Lívia EP-képviselő által benyújtott jelentésen alapuló ezen állásfoglalásban az Európai Parlament sürgette az EU-tagállamokat és az Európai Bizottságot, hogy tegye- nek lépéseket és fogalmazzanak meg javaslatokat a romák mindennapi életét megnehezítő, többszintű társadalmi és gazdasági problémák enyhítésére. .....[/FONT][/FONT]

[FONT=Myriad Pro Light,Myriad Pro Light][FONT=Myriad Pro Light,Myriad Pro Light][HIDE] [/FONT][/FONT]
[FONT=Myriad Pro Light,Myriad Pro Light][FONT=Myriad Pro Light,Myriad Pro Light]http://ec.europa.eu/justice/discrimination/files/stop_discrimination_newsletter_072011_hu.pdf[/FONT][/FONT]
[FONT=Myriad Pro Light,Myriad Pro Light][FONT=Myriad Pro Light,Myriad Pro Light][/HIDE][/FONT][/FONT]
 
most

Állandó Tag
Állandó Tag
Merengek a sorson és az esélyeken, amelyből a cigányságnak oly kevés jut(ott), annak ellenére, hogy ezt állítja a társadalom széles rétege.

Mit adott a politika és a társadalom a cigányoknak?

Igen így en bloc a cigányoknak... Nem néhány kiváltságos roma vezérnek, pártfogolt alapítványnak, hanem a cigányoknak?

SEMMIT!

Elvenni viszont szinte mindent sikerült már... Két dolog maradt, amitől még meg lehet bennünket fosztani: a magyarságunk és az életünk... Mindkettőre fáj a foga ennek a képmutató "nemzetnek". Képmutató, mert nemzetként azonosítja magát, miközben "faji" alapú magyarságról beszél... Mi nem lehetünk magyarok...Miért?

A jól bejáratott receptet alkalmazzák velünk szemben. A bűn mellé etnikumot - már etnikumokat - rendelnek, dehumanizálnak, állatoknak, ördögtól való rettenetnek beállítva bennünket. Mennyivel könnyebb egy állatot elpusztítani, mint egy embert, még ha cigány is... Ez történt a zsidókkal is...dehumanizálták őket és már nem emberként jelentkeztek a köztudatban, hanem valami nem emberi lényként.

Az emberi mivoltunktól igyekeznek minden eszközt bevetve megfosztani bennünket, mert az adminisztratív eszközök kevésnek mutatkoztak. Nem lehetünk magyarok, nem lehetünk emberek...nem is hagynak...

Gyermekeinket szegregált iskolákba, osztályokba kényszerítik, olyan alacsony oktatási szintet biztosítva, amely garantálja a későbbi kiszolgáltatottságot, elvéve tőlük a jövőt. S teszik ezt széles társadalmi egyetértésben, politikai nagykoalícióra lépve a cigányellenességben.

S most már gyilkolnak bennünket, gyilkolják gyermekeinket és a hatalom csak téblábol, nem érdekelt abban, hogy ez a helyzet megváltozzon.

Magyarságunk megkérdőjelezik... Mitől magyarabb a fehér magyar, mint a barna, vagy a sárga, vagy a fekete? Talán még nem tudják, hogy a magyar már csak nemzetként létezik? De, tudják, csak nem képesek feldolgozni. Nem képes ez a társadalom szembenézni önmagával és a múltjával. Mindig másokban keresi a bajok forrását és képtelen az önvizsgálatra. Kizárólag másokkal szemben képesek önmaguk meghatározására...kell az ellenségkép... Most mi lettünk az ellenségkép...és természetesen a zsidók.

Itt születtem, szüleim, dédszüleim és sok nemzedékre visszamenően őseim is itt születtek ebben a hazában. Magyar vagyok, magyarul beszélek, magyarul suttogom párom fülébe, hogy szeretem, magyarul álmodok, magyar nyelven beszélek és gondolkozom. Őseim együtt harcoltak és haltak a magyar nemzet többi tagjával a szabadságért.

Egy szomorú történet jut eszembe. Érted ezt...meg akarod érteni...?

Nem hagytok nekünk semmit...nem hagyjátok, hogy gyermekeinknek hitet, jövőt, reményt adjunk...Nem az éhezés fáj...hanem az, hogy a gyermekeinknek sem adtok mást, csupán a jövőtől való félelmet.

Azt mondjátok, nem dolgozunk, ti tartotok el bennünket... Nem mi akartuk, hogy a rendszerváltáskor munka nélkül maradjunk - VÉGLEG... Nem mi kértük, hogy munka helyett segélyt adjatok! Ezt ti akartátok, nem én/mi! Míg a fehérek közt 10% a munkanélküliség, addig a cigányság körében ez az arány 90%! Nem segélyből tengődni, hanem munkabérből ÉLNI szeretnénk! Erre esélyünk sincs...Elgondolkoztál már ezen fehérbőrű honfitársam? Elgondolkoztál már azon, hogy mivé teszitek gyermekeinket, amikor elveszitek a csökkentett tantervű iskolákban a jövőjüket, szüleiktől a produktív munka lehetőségét?

Azt mondjátok, "megéhetési gyerekgyártásból" élünk... Tudjátok, hogy a cigányságon belül a családonkénti gyerekszám országos átlgban 3,2 gyerek? Tudjátok azt, hogy a nem cigány származású honfitársaink esetén ez a szám már csak 1,2?

2 fiam van. Szeretem őket...ahogyan te is a tieidet.

Valamennyien szeretünk, érzünk, szenvedünk...magyarul...mint te/ti...Mégsem lehetünk magyarok...nem lehetünk a nemzet tagjai, mert jött egy alattomos politikai érdekcsoport, amely rajtunk keresztül akar hatalmat. Nem számít nekik semmi, csak a hatalom...bármi áron. Nem számítanak életek, nem számítanak az erkölcs és a demokrácia szabályai. Te pedig cinkosan összakacsintasz velük, pedig nem is ismersz. Nem is ismersz bennünket...Nem tudod, hogyan érzünk, hogyan fáj, hogyan sírunk, hogyan nevetünk...csak gyűlölsz.

MIÉRT?

Mondd, miért?

A magyar nemzet tagjai vagyunk valamennyien...Te és Mi... Vagyis nem...nem Te és Mi, hanem MI együtt. Elég a megosztásból és a megosztottságból! Elég! Legyen kérlek elég...

h profi' ez a stilus jó megtanuad :(épp ezaz amivel megosztanak
bennünket ...grat

nézzük sorban az úgynevezett érveidet

Mit adott a politika és a társadalom a cigányoknak?

ez a politika ... nem csak neked de senkinek nem fog adni önszántából semmit
hanem éppen mert vad kapitalizmus !van söt abbol él jól h
akivel és amikor teheti -megteheti ... attól elvesz...

..az ellenség kép éppen e politkusok hatékony eszköze! nem véletlen
h igen csak megkérdöjelezhetö etikai normákkal rendelkeznek az a általad
"néhány kiváltságos roma vezér" akik éppen mert önösek lehetnek ott kiváltságosként..
(vagyis ha hóditani megyek nem tanárt viszekmagammal de katonát azt igen !)

"Mindkettőre fáj a foga ennek a képmutató "nemzetnek"" ez kicsit durva ...
remélem szerinted is ...
ha a te nemzeted is... akkor nem itélhetsz igy...
mert te ugye nem csak az észt osztod hanem a jóakaratot is gyakorlod...
vagy te kivül ..talán felette állsz?

"az emberi mivolt "
h mit gondolsz, a gazdasági válságnak nevezett trend nem családokat
embereket és legföként gyenéket elesetteket söt nőket fog egyre jobban súlytani ?

szegreált iskola??? tessék kérem eldöni h úgy akartok élni mint mi vagy
úgy mint ahogyan a szokásaitok adják...
hozzatok létre ti nektek való iskolát amivel könnyen boldogultok bármely redszer alatt...
-de nem kéne a nyugdij elötti iszonyu óraszámos tanárnénimnek
félnie a 6 dikban maradt tizenévessektöl ..
mert otthon. nem tudom mire neveik mert arra gondolni sem merek ..
h arra h egyként bánjanak a fehérekkel ..

S most már gyilkolnak bennünket...akkor vajon miért fél az ország legforgalmasabb aluljárójában ...
nyugati aluljáróban ugyanugy az idös és a gyerek? ...
ez a toleranciánk eredménye v talán a közbiztonság hiánya épp a sikeres megosztás...

"Itt születtem, szüleim, dédszüleim és sok .... "
mive itt vagy éppen te tudod h szüled dédsszüleidel együtt tudtunk élni.. és te ezek után?

"nem hagyjátok, hogy gyermekeinknek hitet, jövőt, reményt adjunk

ez világméretü dolog !.. embertelenné tettük a világot...
és igen ezel mi is igy vagyunk ...
ami nekünk sincs ... az nem igen kaphatsz tölünk...
viszont egyként áll a zászló helyre hozni azt...

"megéhetési gyerekgyártásból" élünk
nézzük hogyan is találkozunk... mikor látunk benneteket ? amikor ahogyan sorban állanak a segélyért
eléggé feltünö...
amikor a megállóban gyerek tépi ki a táskát a nyugdias kezéböl az is eléggé feltünö
amikor betörnek és véletlen megvan a tettes az is eléggé feltünö
amikor egész falut lepnek el és félemlitenek meg szednek szét ...
h ez is eléggé látványos

nem ismerünk? ..lehet
... gyerekkorom óta a kedvenc virágosom .. sajnos csak egy ember
.. éppen ezért örzöm is egyre nagyobb hálával ...

és te mit teszel a közösségért? vádaskodáson túl?

(egykérdés még te gondolom rendes ember vagy de szivesen éllnél egy olyan családban
ahol éjjel elünik a biciglid majd reggel azt mondaná a gyereked...
h nem adtál elég pénzt.. mint minden hasonlat ez is sántit) bocs

a versröl pedig csak annyit h ami szép nem feltétlen igaz!

s jobb kor nem jön ...vagyis csak annak jár aki tesz érte !ad. !..
minthogy listád éppen csak a kapásról - nem kapásról szól
 
Judith

Állandó Tag
Állandó Tag
Elöször is tisztázzuk, ezt a posztot nem én irtam, csak egy másikról bemásoltam. Mint címként is jeleztem ezt egy Roma irta egy másik oldalon, neve nem volt feltüntetve, mert csak reagált egy cikkre. A reagálások közül ezt emeltem ki, mert ez szólt hozzám legékesebben.

Viszont erre a megjegyzésedre én reagálok:
"szegreált iskola??? tessék kérem eldöni h úgy akartok élni mint mi vagy
úgy mint ahogyan a szokásaitok adják...
hozzatok létre ti nektek való iskolát amivel könnyen boldogultok bármely redszer alatt...
-de nem kéne a nyugdij elötti iszonyu óraszámos tanárnénimnek
félnie a 6 dikban maradt tizenévessektöl ..
mert otthon. nem tudom mire neveik mert arra gondolni sem merek ..
h arra h egyként bánjanak a fehérekkel .."

Milyen szokásokróül beszélsz? A szegragáció nem a szokások miatt történik. A pedagogusok egyszerüen nincsennek felkészitve arra, hogy a másképp tanulókat a megfelelő módón oktassák. Még két, azonos családban született gyereknek a tanulási stilusa is lehet más, nem hogy egy más kulturából származónak.

Pédaképpen felhozhatnám saját gyermekeimet, akik szerencséjükre Kanadában jártak iskolában, és szerencséjükre kifogtak egy szenzációs igazgatót elemiben. Így történhetett meg, hogy a fiam hatodiktól kezdve abba a speciáis osztályba került, ahol a nagyon magas intelligenciájuak voltak együtt, míg a lányom, aki diszlexiás volt, kisegitőre járt. Ma már mindkettőnek több diplomája van és mind a kettő tanár.
Én magam pedig évekig jártam MO-ra 1991- és 1995 között, a pécsi nyári pedagogus egyetemre tanitani tanárokat, demokratikus nevelési elvekre, aminek egyik célja pont az volt, hogy miként kell az egyénhez hozzáállni, és nem sablonokat tanitani. 1994 öszén, amikor Miskolcon tartottam előadást tanároknak, a környező iskolák bezártak, mert mindegyik tanerő ott volt az előadásomon. És azt kérdeztek, hogy mivel többségük roma gyerekeket tanitott és nem birt velük, mi tévők lehetnének. Én nagyon is praktikus és élhető tanácsokat adtam, és egészen megdöbbentek, amikor rájöttek, lehet úgy is tanulni, ha nem ültetik a gyerekeket egy padba órákon keresztül, hanem lehet mozogva, játszva is tanulni, tanitani. És be lehet vonni a tanulásba, tanitásba a szülőket is, ha azokat a megfelelő tisztelettel fogják felkérni és azok el is hiszik, hogy emberszámba vannak véve. Ugyanis, szerintem mindenkitől lehet tanulni. Még egy egyszerü Romától is.
 
Judith

Állandó Tag
Állandó Tag
Kanadai Benszülöttek mentalitása és mai problémái

<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Table Normal"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0in 5.4pt 0in 5.4pt; mso-para-margin:0in; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]-->
Willie Dunn​

Willie Dunn egy Micmac/Metis (keverék), és a Québec tartományi Restigouche helységből származik. Zeneszerző, és énekes, díjnyertes filmrendező, több Észak Amerikai Indián megmozdulásnak veteránja. Többek között a Béke Fehér Gyökerei társaság tagjaként, az Észak Québeci, Cree Indiánok területére tervezett James Öböli hatalmas duzzasztógát építése ellen hallatja szavát.
A Béke Fehér Gyökerei társaság tagjai aktivisták, előadók, táncosok, művészek, gyógyítók, mesteremberek, fotó művészek, és szürke civilek, akik az ősi, tradicionális Iroquois tanításokat követve szeretnék felépíteni az Indián testvériességet, megerősíteni és életben tartani a Teremtő által előírt természetes utat.
Zene-albumok kiadása mellett a csoport rendszeresen utazik Indián rezervátumokba, egyetemekre, városi Indián központokba, hogy műhelymunkán keresztül tanítson és mutasson be Indián stílusú "dolgokat". Többek között az Ontario, Québec és New York tartomány sarkában fekvő Mohawk nemzetség területén (Akwesasne) közös gazdálkodást folytatnak, részt vesznek az oktatási anyag átdolgozásában, ügyelve mindegyikben a természet harmóniájára.
Ezt az albumot azok számára készítették, akiknek életét fehér tanítók, rendőrök, hittérítők és bürokraták szabták meg, osztották be, mérgezték meg. Elvéve tőlük önbecsülésüket, megmérgezték lelküket, elpusztították kultúrájukat, elvették területeiket, és nyugodtan mondhatni, az életüket is. Mert, ahogy a dal is mondja: "Láncok nélkül úgysem tarthatnak minket itt".
E pusztítási folyamathoz tartoztak a rezervációktól nagyon messze fekvő bentlakásos iskolák felállítása is, ahol az Indián gyermekeket kívánták "megcivilizálni". Ezek az iskolák, bármennyire is igyekeztek emberségesek lenni, az Indián nemzetség és családi élet mesterséges elpusztítását eredményezte.
Charlie Wenjak például, a tizenkét éves Indián fiú, honvágyában megszökött és a legnagyobb télben gyalog indult haza, a családjától 600 km-re fekvő Kenorai iskolából. A sínek mentén találtak rá megfagyva 1966-ban.
Willie Dunn énekel Louis Rielről, a Métiszek legendáshírű ifjú vezéréről, akit 1884-ben zendüléssel vádolva akasztottak fel. Az Ő álma volt a Kanada Nyugati területén élő bennszülöttek egyesítése és nemzetté alakítása. Ezt az álmot még most is sokan a szívük mélyén viselik. Az élet paródiája szerint Louis Rielt, mint a Kanadai Nemzet egyik alapítóját, 1991-ben rehabilitálták, és emlékére Sascatchewanban szobrot emeltek neki.

Judith

Állandó Tag
Állandó Tag
<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Table Normal"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0in 5.4pt 0in 5.4pt; mso-para-margin:0in; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Louis Riel

Ezer-nyolcszáz-nyolcvan-négyben
félvérű lovasok dörömbölnek az ablakon:
Louis, Louis, mi lesz velünk, éhezünk
nincs mit ennünk,
honnan szerzünk kenyeret?

Pokolba a Buffalló irtókkal
népünk bőrnyúzóival,
Vegyük fel velük a harcot,
kergessük el őket
Hozzuk vissza a régi jó időket.

Egy félvér jött Piapot táborába
Pasquawn keresztül,
Big Bear-ből érkezett,
Látott mindent és sírva mesélte:
Amerre jártam embereink éheznek,
És mint a legyek, hullanak.

A papok keseregnek,
az ügynökök őrjöngnek,
félnek, Riel megrontja a rendet,
Ottawából a parancsok röpködnek
költséget nem kímélve
verjék Rielt vasba,
és lökjék a börtön fenekére.

Middleton katonái menekülnek
Mintha az ördög üldözné őket
Megverve, megalázva
Sompolyognak Batoche városába
Félvérű arat győzelmet kékvérű felett.

Győzelmi mámorban
ürítik ki fegyverüket
Félvérűek golyói pásztázzák az eget,
remek nap ez, elnyomóinkkal szembeszállva
felkészülve lázadásra és halálra.
De nem lehet büntetlenül felrúgni a rendet
A kormány küldi híres lovasait,
Fejbólintó Jánosait,
Állítsák meg Rielt, fogják el,
Összekötözve dobják a pöce gödörbe,

Tudjuk mi lett a történet vége:
a fiatal, merész Louist felhúzták kötélre
Hallottam egy másik bátor emberről is
aki szavát emelte mindenféle elnyomás ellen,
de Ő a Kálvárián, egy kereszten végezte.

Judith

Állandó Tag
Állandó Tag
<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Table Normal"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0in 5.4pt 0in 5.4pt; mso-para-margin:0in; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Crowfoot Balladája

Ezer-nyolcszáz-huszonkettő
Tavaszodik és olvad a hó,
egy nagyvezér,
új Blackfoot lélek született
Nyakában a sasok karma,
Fején a Buffalló szarva,
Új életben új szív dobog.
Mutassuk be Őt a napnak,

Ref.:
Crowfoot, Crowfoot,
Miért hull könnyed?
Bátor voltál évekig.
Lesz-e részünk igazságban?
Éled-e ujjá nemzetünk?

Ezer-nyolcszáz-ötvenhárom
Az évek teltek és
bátorságod bizonyítva
lelked megedzve
szíved lecsendesedve,
a nagy tanács tüze előtt
Mint a Konfederáció vezére,
Néped jövőjét vázolod.

Ezer-nyolcszáz-hatvan-négyben
Bár Bírája vagy tolvajnak, hazugnak,
de tehetetlen a gyilkos ital csempészek,
területünk elrablói ellen,
akik kiirtják a buffallókat
lelövik az őzeket,
Cserébe, hitünket megszégyeníteni,
prédikálók jönnek, és te
háború és béke között döntsz.

Ezernyolcszáz-hetvenhatban
A telepesek hívatlanul özönlenek,
amit látnak, kezükhöz tapad
és tanúja vagy a Sioux vereségnek,
a Nez Percék sorsa sem különb,
néped éhesen, rongyokban tántorog előtted,
Halálos játszmával kápráztatnak minket.
Szívtelen egy játék ez.

Ezernyolcszáz-hetven-hétben
a mérleg nyelve ellenünk billen
Hatalmas pusztákért cserébe
rezervátumokat, élelmet
és biztonságot ígér az akta
Képes vagy-e aláírni
És garantálni, hogy a szerződést
betartják-e?

Crowfoot, Crowfoot,
Miért hull könnyed?
Bátor voltál évekig.
Lesz-e részünk igazságban?
ujjá éled-e nemzetünk?

Ezernyolcszáz nyolcvan kilencet írva
életed csillaga lezuhan.
A buffallókat mind lelőtték,
és mi éhesek vagyunk,
a kormány már megint késik a hússal,
és mi a fehérek járványától pusztulunk.
Télen fázunk, nyáron betegek vagyunk.
Keseregsz-e, hogy a hamis szerződéshez
Adtad nevedet?

Crowfoot, Crowfoot,
Miért hull könnyed?
Bátor voltál évekig.
Lesz-e részünk igazságban?
Éled ujjá nemzetünk?

Az évek teltek, az évek szálltak,
egy nemzet azóta nagyra nőtt,
csak a bennszülöttnek maradt az enyészet,
a fájdalom, a küzdelem,
keserve fénylik, mint a nedves penge,
a kétszínűség és a gyűlölet.
Hol volt ez megírva, hogy
sorsunkat ezek szabják meg?
Tehetetlen bábként fekszünk
A kormányzat sakktábláján
az ostor mindig rajtunk csattan
és szenvedésünkért magunkat okoljuk
Problémáinkon a pénz nem segít,
és a naptár már ezerkilencszázhetvenegyet ír.

Crowfoot, Crowfoot,
miért hull könnyed?
Bátor voltál évekig.
Miért a bánat és miért a gyász?
Lesz-e részünk igazságban?
Meleg fényű napsugárban?
Vár-e még ránk jobb jövő?

Crowfoot, Crowfoot,
Miért hull könnyed?
Bátor voltál évekig.
Lesz-e részünk igazságban?
Éled ujjá nemzetünk?
 
Judith

Állandó Tag
Állandó Tag
<!--[if !mso]> <style> v\:* {behavior:url(#default#VML);} o\:* {behavior:url(#default#VML);} w\:* {behavior:url(#default#VML);} .shape {behavior:url(#default#VML);} </style> <![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Table Normal"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0in 5.4pt 0in 5.4pt; mso-para-margin:0in; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]-->
Ó Kanada​
Ó Kanada!
Százezer éve
Hazánk és ősi otthonunk.
Minket félredobva
Javító intézetekbe és börtönökbe dugva
Szomorú szívvel néztük
Hogyan raboltátok értékeinket
Amikor kivágtátok erdeink

Ó Kanada!
Valaha győztes és szabad,
Ó Kanada!
Téged gyászolunk,
Ó Kanada!
Feletted még mindig mi őrködünk.
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Szemelyeskedesnek es sertegeteseknek helye nincs a canadahunon.

Box mecsekhez mas weboldalra kell menni.
 
cat34

Állandó Tag
Állandó Tag
Frank-FHI!

Én úgy csinálnám az egészet, hogy csak családos emberek kapnának segély támogatást, de csak abban az esetben, ha csak az egyik szülő rendelkezik jövedelemmel, és függően attól, hogy mennyi a jövedelme. Ráadásul, maximum két gyerek mellett járna a segély, viszont a harmadik gyerekre, már nem.
Így nem lenne értelme a bevándorlásnak, segély szempontjából.

Kedves Progressor!

Ha jól értelmezem hozzászólásod, akkor a kanadai segélyezésről beszélsz.

Tény, hogy itt Mo-n is nagyon el van .....va a rendszer: alanyi jogon járnak juttatások a 3 vagy annál több gyermeket nevelő családoknak még akkor is, ha szülő(k) jövedelme több százezer, netán milliós. És itt alapjövedelemről beszélek, amiben nincs benne a családi pótlék, az adókedvezmény.
Tény az is, hogy a pénz mindenkinek kell és mindenkinek jól jön. Csakhogy. Enyhén szólva neccesnek érzem, hogy amíg a nővérem havi 82.000 Ft. + családi pótlék: 95.000 Ft. (kb. 420 CAD) bevételből tartja el egyedül a gyerekét, fizeti a sulit: étkezés, tankönyv, bérlet a közlekedési eszközökre, addig a szomszédnak, aki minden évben egy újabb modellre cseréli le a BMW-jét - a sajátját is és az asszonyét is - a gyerekei ingyen étkeznek az iskolába, nem kell a tankönyvért fizetniük, mivel alanyi jogon jár nekik a 3 gyerek után.
És mielőtt félreérthető lenne: nem sajnálom és irigylem egy percig sem tőlük, hogy jól keresnek. A problémám az ún. ellátórendszer igazságtalanságával van. Kétlem, hogy egy olyan családban, ahol 700-800 ezer, esetleg millió fölötti a bevétel, ott olyan nagyon sokat számítana 40-50 ezer :confused:

Úgy gondolom, hogy a több milliárd (!) Ft.-ot - amit kifizetnek kvázi "feleslegesen" - meg lehetne fogni, ha az Önkormányzatoknál 3 emberrel többet foglalkoztatnának (ún. szociális munkásokat) azért, hogy a kerületükben élő családokkal kapcsolatban lennének és egyfajta környezettanulmánnyal feltérképeznék, hogy valóban rá van-e szorulva az az adott család arra a juttatásra, ami alanyi jogon jár most vagy inkább az egy-két gyerekes szülő/szülőket kellene támogatni.
 
cat34

Állandó Tag
Állandó Tag
Elöször is tisztázzuk, ezt a posztot nem én irtam, csak egy másikról bemásoltam. Mint címként is jeleztem ezt egy Roma irta egy másik oldalon, neve nem volt feltüntetve, mert csak reagált egy cikkre. A reagálások közül ezt emeltem ki, mert ez szólt hozzám legékesebben.

Viszont erre a megjegyzésedre én reagálok:
"szegreált iskola??? tessék kérem eldöni h úgy akartok élni mint mi vagy
úgy mint ahogyan a szokásaitok adják...
hozzatok létre ti nektek való iskolát amivel könnyen boldogultok bármely redszer alatt...
-de nem kéne a nyugdij elötti iszonyu óraszámos tanárnénimnek
félnie a 6 dikban maradt tizenévessektöl ..
mert otthon. nem tudom mire neveik mert arra gondolni sem merek ..
h arra h egyként bánjanak a fehérekkel .."

Milyen szokásokróül beszélsz? A szegragáció nem a szokások miatt történik. A pedagogusok egyszerüen nincsennek felkészitve arra, hogy a másképp tanulókat a megfelelő módón oktassák. Még két, azonos családban született gyereknek a tanulási stilusa is lehet más, nem hogy egy más kulturából származónak.

Pédaképpen felhozhatnám saját gyermekeimet, akik szerencséjükre Kanadában jártak iskolában, és szerencséjükre kifogtak egy szenzációs igazgatót elemiben. Így történhetett meg, hogy a fiam hatodiktól kezdve abba a speciáis osztályba került, ahol a nagyon magas intelligenciájuak voltak együtt, míg a lányom, aki diszlexiás volt, kisegitőre járt. Ma már mindkettőnek több diplomája van és mind a kettő tanár.
Én magam pedig évekig jártam MO-ra 1991- és 1995 között, a pécsi nyári pedagogus egyetemre tanitani tanárokat, demokratikus nevelési elvekre, aminek egyik célja pont az volt, hogy miként kell az egyénhez hozzáállni, és nem sablonokat tanitani. 1994 öszén, amikor Miskolcon tartottam előadást tanároknak, a környező iskolák bezártak, mert mindegyik tanerő ott volt az előadásomon. És azt kérdeztek, hogy mivel többségük roma gyerekeket tanitott és nem birt velük, mi tévők lehetnének. Én nagyon is praktikus és élhető tanácsokat adtam, és egészen megdöbbentek, amikor rájöttek, lehet úgy is tanulni, ha nem ültetik a gyerekeket egy padba órákon keresztül, hanem lehet mozogva, játszva is tanulni, tanitani. És be lehet vonni a tanulásba, tanitásba a szülőket is, ha azokat a megfelelő tisztelettel fogják felkérni és azok el is hiszik, hogy emberszámba vannak véve. Ugyanis, szerintem mindenkitől lehet tanulni. Még egy egyszerü Romától is.

Köszönöm kedves Judith! Én is pontosan erről "beszélek"kiss
 
h nem te irtad...?(igy nem lehet beszélgetni ...vagy nem az a cél?)
amugy meg h bemásoltad v miért tetszett... azért irtam ...akkor neked ...

h miért történik a szegregáció ?kialakul ...mondjuk ki mert nem szeretik a szülök sem a gyerekek
ha fizikailag terrorizálják öket és a tanár ...nem védi védheti meg a gyereket.a másik gyerektöl..

rendben nincsnek a tanáraink felkészitve... énis igy látom... éppen ezért kéne
h roma tanárok tanitsanak ....csak mert felgyelmezési ezköz nincs ..
mit érdekli őt ha kiugják az iskolából..v elverik a tanárt ...
félnek fegyelmezni !... érted ?
felnött emberek félnek mikor éppen tanitaniuk kéne ...

és én sem vagyok felkészítve.!..nemrég megkértem kétlányt! h ne tegyék fel a cipőjüket a villamoson az ülésre ( a szotyolát már meg sem említettem) az övék mert ott ülnek..mi közöm hozzá. talán nem utazhatnak? ..
( egyböl azzal érveltek mitha én a közösségi utazásukat kérdöjeleztem volna meg ...stb na minden voltam csak tisztességes nem ..
a kérést pesze csak ök hallották -mert én nem üvöltöttem..
(de csendben elárulom csak neked az ellenörök sem merik öket igazoltatni)

értem te okosabb vagy mindanyiunknál ... onnan !:( h ezzel nem büszkélkednék...

szerintem épp a demokráciával van baj az iskola tekintély elven müködik...
az kell legyen az alap hang a gyerek nemigen tudja
eldönteni mi helyes és mit kéne tanulnia.....(lásd legyek ura...)
észre kéne venni h a közösségeknek igenis szükségük van a demokrácia mellett !
karizmatikus vezetőkre akik igenis !a tekintélyükkel is hatnak
vagyis....szélsöség ez is.( demokrácia)..nem is csoda h megmutatják a hibáit
 
most

Állandó Tag
Állandó Tag
indiánok romák? miez? a "másik oldal "egyforma ?

nah én kiszálam... ez nem eszmecsere csak h kitud nagyobbat példálózni:(

érvek vélemények helyett személyeskedés... dolgok összemosása és csak az van megválaszolva amire éppen van ihlet ...
ebböl senki nem profitálhat
csak az ego...

szasztok
 
cat34

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Most!

Nem értem a felháborodásod. A romákhoz kapcsolódó problémakört boncolgatjuk, mivel vannak olyan tagok, akik nem egy másik topikba való hozzászólása volt. Ugyanennyi erővel beszélhetnénk az arab, a katalán és még rengeteg féle kultúrájú emberről. Az emberek leírják gondolataikat, véleményeiket, és ha netán van...sérelmeiket. Tény: a személyeskedést mellőzni kell.

Az előző hozzászólásodban a demokráciát is szóba hoztad, ill. azt, hogy a tanáraink nincsenek felkészítve, félnek a diákoktól.
Drága Most, ha jobban belegondolsz: Mo-n a rendőrségnek sincs tekintélye, lerombolta a nagy "demokrácia", a tanárnak hogyan legyen tekintélye. Ahogy a rendőröket nem védi a törvény, úgy a tanárokat sem. Egy gyerek a mai világban előbb tudja, mi a joga, mint a kötelessége. A "T" szülő egyszerűen beviharzik az óvodába/iskolába, hogy mit is képzel az óvónő/pedagógus, hogy az ő gyerekét erre v. arra próbálja nevelni. Hovatovább egyszerűen szó szerint leveri a tanárt. A törvény pedig nem v. csak ritka esetben áll a pedagógus mellé, hiszen a gyermekeknek joguk van...
A "hülyeséget" könnyű eltanulni, hamar észre szokták venni - nem csak a romák -, hogy nagyon sok mindent meg lehet úszni.

Említetted még a villamoson utazásod esetét....nem tudom tudsz-e róla, hogy bár ki van téve a közlekedés szabályzata a vezető ablakában, a BKV-ról nem lehet "lerakni" a renitenseket, a hajléktalanokat és senkit sem, akik azt a szabályzatot megszegik. Egyszerűen megtiltották a sofőröknek.

A legnagyobb probléma az, hogy a törvények, szabályok nem egyértelműek. Mindenki úgy értelmezi, ahogy neki a legjobban "fekszik".
 
Szemelyeskedesnek es sertegeteseknek helye nincs a canadahunon.

Box mecsekhez mas weboldalra kell menni.

Kedves Melitta, latom kitoroltetett - es meg is ertem a jelenlegi ostoba polkorrekt kornyezetben -, de semmi szemelyeskedes vagy askalodas nem volt a kommentemben.

Egyszeruen teny, hogy a koldulas komoly resze a cigany mentalitasnak es kulturanak. Szervesen benne van az elmult evtizedek teljesen sikertelen 'integracios' programjaban is. En ezt intezmenyesitett koldulasnak nevezem. Nem az utcan, hanem az allamtol es az adofizetotol.

A roma program retorikaja pedig elkepeszto ebbol a szempontbol: diszkriminacio, szegregacio, rasszizmus. Szegeny roma nem tud semmi mast csinalni, mint adomanyokra varni. Adjatok penzt. Ennyi. Szarmazasra. (Rasszista, szereny velemenyem szerint.)

Kotelessegekrol szo nincs, csak kovetelesek vannak itten.

Egy teljesen halalra itelt 'integracios' program a kezdetektol, szerintem.
 
Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Szeretettel üdvözlök mindenkit.
Énnekem van pró-kontra emlékem, tapasztalatom a romákkal kapcsolatban. Gyerekkoromban járt egy ilyen fiú az oszályunkba. A báttya 2 évvel idősebb volt, ő eminens tanuló volt, de aTibi, aki velünk járt, csak a verekedéshez értett. A tanítók féltek tőle, pedig akkoriban lehetett a tanítóknak verekedni is, pacsit osztani favonalzókkal, fület húzni, letérdepeltetni a diákokat. Később a faluba került egy roma család, a vasúton dolgozott jegy ellenőr volt a férfi. Ő igyekezett beilleszkedni a közösségbe. Nem értettek a kert műveléshez, de azért kukoricával minden évben beültették a kertüket, hogy ne csak a gaz nőljön benne. Becsületre tanította mindkét fiát, és az idősebbik egy magyar lány vett feleségül, becsületben élnek úgy tudom mai napig is. Egy másik család is volt a gyerekkori falumban. A nő magyar volt, a férfi roma. Nagyon becsületesen éltek, és az egyik lányuk tanítónak tanult ki. Nagyon nehéz volt ennek a lánynak az élete, nem ismerték el az iskolában a képességeit.
Én valamikor levelezőn jártam gimibe, és közben dolgoztam a közeli gyárban. Ott pl. egy roma fiatal házaspár dolgozott egy sajtoló gépen. Nagyon szorgalmasak voltak, és a szúrós szemű főnökök, művezetők is megvoltak elégedve a fiatal roma házaspár mukájával.
De vannak keserű tapasztalataim is. A lányomékkal szemben ilyen család lakik. Igaz, hogy igyekeznek becsületre nevelni a csemetéiket, de a lurkó betörte a kapulécet, a kocsi dísztárcsáját, és el is felejtették, hogy valamit kellene tenni a kártérítés terén. Az utca végén is lakik egy roma család, és ők sajnos nem dolgoznak, guberálnak. Ha nyitva a kapu, bemennek a portára, és a téli tüzelőt onnan teremtik elő. Pedig nem messze van a kiserdő, a hullott száraz gallyakat onnan is belehetne szerezni. Más. Pár évvel ezelőtt voltam ruhatáros egy református rendezvényen, és én soha olyan szép éneket, és hegedű muzsikát nem hallottam, mint azon a rendezvényen. Egy szó mint száz, közöttük is vannak hívő, jószándékú, szerető szívűek, de valljuk be más milyenek is. Pont úgy mint a fehér bőrű emberek között is akadnak jók, és kevésbé jók is.
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Kedves Melitta, latom kitoroltetett - es meg is ertem a jelenlegi ostoba polkorrekt kornyezetben -, de semmi szemelyeskedes vagy askalodas nem volt a kommentemben.

Egyszeruen teny, hogy a koldulas komoly resze a cigany mentalitasnak es kulturanak. Szervesen benne van az elmult evtizedek teljesen sikertelen 'integracios' programjaban is. En ezt intezmenyesitett koldulasnak nevezem. Nem az utcan, hanem az allamtol es az adofizetotol.

A roma program retorikaja pedig elkepeszto ebbol a szempontbol: diszkriminacio, szegregacio, rasszizmus. Szegeny roma nem tud semmi mast csinalni, mint adomanyokra varni. Adjatok penzt. Ennyi. Szarmazasra. (Rasszista, szereny velemenyem szerint.)

Kotelessegekrol szo nincs, csak kovetelesek vannak itten.

Egy teljesen halalra itelt 'integracios' program a kezdetektol, szerintem.

Mindenhol van hiba es visszaeles es esetleg tulkapas.
Aruld mar el nekem , ha valaki nem kap munkat , akkor mibol is egyen, lopni azert csak nem mehet?
Nem csak Mo de mas orszagokban itt is pedig Canada egy gazdag orszag, de vannak olyan reszek ahol csak ideny munka van es telen vagy nyaron az emberek tamogatasra szorulnak.
Kaptam egy levelet nem az elsot amiben leirjak hogy a faluban semmilyen munka nincs de meg csak 50 km es korzetben sem azok az emebrek mit csinaljanak?
Azoknak a gyerekeknek is enni kell, fuggetlenul hogy kisebbseg vagy nem.
A nehez anyagiag nem valogatnak az etnikumok kozott, ugyan olyan nehez helyzetben van a nyugdijas abban a fuluban aki 30-40ezer Ft bol kell fentartani lakast es enni futeni stb.
A letminimumot biztositani az ehezest minden kormanynak kutya kotelesege megszuntetni.
Biztos van olyan aki koldul es nincs raszorulva, de nagyon sok ember a masok empatiajara szorul hogy ne ehezen.
 
Oldal tetejére