Ezért május elseje a munka ünnepe....

Május elseje a munka ünnepe. Az időpont oka az, hogy 1886. május 1-jén a chicagói munkások szakszervezetei sztrájkba kezdtek a 8 órás munkaidőért. A május 4-ei tüntetésen anarchisták egy bombát dobtak a rendőrök közé, akik közül heten haltak meg, és négy munkás is életét vesztette.

Ennek emlékére döntött úgy a II. Internacionálé (a munkásság szervezeteinek nemzetközi egyesülése) Párizsban, hogy 1890. május 1-jén a szakszervezetek együtt vonulnak fel, követelve a 8 órás munkaidőt. Egy évvel később május elsejét hivatalosan is a "munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepévé" nyilvánították. 1904-ben pedig egy nemzetközi felhívást adtak ki, melyben munkabeszüntetésre buzdították világszerte az embereket.

A mozgalmak hatására egyre bővültek a munkások jogai és lehetőségei. A hagyományos "munkásünnep" lassan nemzeti ünneppé nőtte ki magát, sok országban munkaszüneti nappá vált.

Katolikus és pogány ünnep is

A katolikusok Munkás Szent Józsefet, a munkások védőszentjét május 1-jén ünneplik. Tudatosan ezt a napot választotta az egyház, a "munkás szent" ünnepével a kommunizmus ellen vette fel a harcot.

Józsefet, Jézus nevelőapját védőszentjüknek tekintik az ácsok, asztalosok, erdészek, famunkások, favágók, bognárok, koporsókészítők, kádárok, tímárok, de ő óvja az ifjú házasokat, a családokat, az árvákat és a haldoklókat is. A XX. században a munkások patrónusa lett - hiszen a Biblia szerint ács volt, két kezének munkájából élő ember.

A néphagyomány szerint május elsején célszerű belevágni nagy vállalkozásokba, amelyek így sikeresek lesznek.

Az ősidőkben, a pogány kultúrákban május elején természet megújulását ünnepelték. Erre a napra estek egyes kereszténység előtti pogány ünnepek, mint például az ír Beltane, amely az esztendő "napos" felének eljövetelét jelentette, és ekkor hajtották ki az állatokat a nyári legelőkre. Az Európában (és Magyarországon is) népszerű májusfa-állítás is a természet újjászületését jelképezi.

Nagy-Britanniában és Írországban a mai napig a "májusünnepen" nem a munkásokat, hanem a tavaszt köszöntik. Érdekesség, hogy ebben a két országban, ha az ünnep épp hétvégére esik, akkor a következő munkanapon nem kell dolgozni.

Egyébként az Európai Unió országai közül csak négyben nem a munkát ünneplik május elsején. Dániában és Hollandiában pedig nincs munkaszüneti nap május első napján (a hollandoknál április 30-án nem kell dolgozni, ekkor ugyanis az egykori királynő születésnapjának ünnepe van).

Durbák Ildikó

majusfa_.jpg
 
Igen a kommunista országokban szivesen beszéltek az egyházak május elsején Szent Jozsefröl de gyorsan hozzátették, hogy nem "proli hanem Dávid házából és nemzetségéből származott'' (Lukács 2,4) tehát egy nemes ember volt. Es a gyerekek ezt értették.
-
Gyorsan hozzá kell tennem, hogy egy sivatagi nép között egy fafaragással foglalkozo olyan mind az egyszemü a vakok között. A Földközi tenger körül is kevés erdö van azért gondolták a Pápák, hogy a tenkintélyes szakma jot tesz Jozsef image-nek.
-
No.-ban sokáig a Herr Förster és Doktor volt a menö, (lázsd reklámok) ma nagyképüségnek számit a hétköznapi életben titelekkel elönyt szerezni. Engem nagyon meglepett az ide jövetelemkor, hogy a szakszervezetek nem a cégvezetés meghosszabbitott kezei voltak, hogy munkásnak lenni nem volt szégyen, május elsejét mindenki komolyan vette.
-
Igaz, hogy e mögött nem okvetlen az emberi egyenjoguság gondolata állhatott.
-
A Weimari Köztársaság 1919 áprilisában megprobálta május elsejét munkaszüneti napnak nyilvánitani, de a polgári pártok még abban az évben leszavazták.
-
A nemzeti szocialisták aztán felismerték a tömeg erejét és 1933-ban lett No.-ban elöször május elseje a "Nemzeti munka napja". A szakszervezeteket a kommunizmusbol ismert modon, kisajátitották, 1934-ben megrohamozták a szakszervezet épületeit és ikiálltották a "Német nemzet munkamentes napjának" ( Nationalen Feiertag ds deutschen Volkes)
-
A májusnak rengeteg más vonatkozása is van, a májusfaállitás, tánc és ügye a Litániák ünnepe, mert ilyenkor Europában sokat zivatar van és a villámokat elkellett valahogy háritani.
 
Szakszervezet?!
Olyat még sosem ettem!
Az milyen fán, vagy bokron terem?

Én is szívesen sztrájkolnék a 8 órás munkaidőért, de ez itt nem Chicago, és nem is 1886-ot írunk.

Mivel No.-ban élsz mondom, itt "Betriebsrat-nak" nevezik a szakszervezetet, és minden cégen belül joga van az alkalmazottaknak egy ilyen érdekvédö egyesületet megalkotni ahol legalább 5 választoképes alkalmazott és legalább 3 megválaszthato dolgozo van.
 
Mivel No.-ban élsz mondom, itt "Betriebsrat-nak" nevezik a szakszervezetet, és minden cégen belül joga van az alkalmazottaknak egy ilyen érdekvédö egyesületet megalkotni ahol legalább 5 választoképes alkalmazott és legalább 3 megválaszthato dolgozo van.
Szerintem itt is olyan, mint az a bizonyos "kapu szárnyacskákkal". Mindenki tudja, van, létezik, és valójában mi is az, de kiejteni a szót nem szabad. :)
De ahogy az öregek mesélték, Magyarországon is ha valaki kiejtette a szót a száján annak idején, könyvjutalmat kapott érte.
Munkakönyvet.
 
Szerintem itt is olyan, mint az a bizonyos "kapu szárnyacskákkal". Mindenki tudja, van, létezik, és valójában mi is az, de kiejteni a szót nem szabad. :)
De ahogy az öregek mesélték, Magyarországon is ha valaki kiejtette a szót a száján annak idején, könyvjutalmat kapott érte.
Munkakönyvet.

Igen kis cégeknél félnek az üzlettulajdonosok a szakszervezettöl mert az alkalmazottak érdekeire nagyon ügyel a törvényhozás. Mások örülnek neki mert a dolgozokkal valo jo viszony növeli a produktivitást.
-
Számomra egy igan nagy elégtétel volt amikor a német-szakszervezeten keresztül, elöször az életemben, adakozni tudtam az Angol szénbányászoknak akik több mind egy éven keresztül streikoltak.
-
Emlékszem egy Mo.-rol magammal hozott, jo állapotban levö kabátot is küldtem nekik. :)
 
Szerintem itt is olyan, mint az a bizonyos "kapu szárnyacskákkal". Mindenki tudja, van, létezik, és valójában mi is az, de kiejteni a szót nem szabad. :)
De ahogy az öregek mesélték, Magyarországon is ha valaki kiejtette a szót a száján annak idején, könyvjutalmat kapott érte.
Munkakönyvet.

Minek idején ?
 
No.-ban hatalmas Májusfákat szoktak állitani a falvakban.
A film egy ilyen luc-fenyönek a felállitását látjuk. Igazi "férfimunka."
-

-
A traditiohoz tartozik, hogy a szomszédos falvak "legénysége" mindig megprobálja ellopni a májusfát a felállitás elött. Ez nem könyü feladat mert a fákra nagyon vigyáznak a májusfa-egyesület tagjai de azért néha sikerül. Ilyenkor "váltságdijat" kérnek a visszadáshoz, amit sok hordo sörrel egyenlit ki a megszégyenitett falu.
-
Pár évvel ezelött olvastam, hogy egy münchen környéki falunak a fáját is elopták, ez még nem lett volna meglepö de én addig abban a hiszemben voltam, hogy a fa száp lányokkal kapcsolatos (ismerjük a mondást: Állitottak már neked májusfát?) Hát itt egy homoszexuális egyesület május-fája lett "elrabolva", sok sörbe került a kiváltása. :)
 
L
Rózsakeresztesek és a templomosok fúziójából született meg az illuminati 1776. május 1-én, Adam Weischaupt az ingolstadti egyetem professzora vezetésével. Ezért ünneplik azóta is a május 1-ét és nem azért mert akkor volt a munkás lázadás. A luciferista illuminátusoknak ezzel az ünneppel tiszteleg a rabszolganép, előkészítve a terepet Lucifer eljövetelének.

Aki nem hiszi járjon utána. :)
 
Szakszervezet?!
Olyat még sosem ettem!
Az milyen fán, vagy bokron terem?

Én is szívesen sztrájkolnék a 8 órás munkaidőért, de ez itt nem Chicago, és nem is 1886-ot írunk.
A
mozgalmak hatására egyre bővültek a munkások jogai és lehetőségei.
Mígnem eljött az alaptörvény, ami elkezdte korlátozni
azal a jelszóval: legyen versenyképes a magyar munkaerő.
Itt csen g a fülemben az is propaganda szöveg volt
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,548
Tagok
615,323
Legújabb tagunk
laptrinhvienfptaptech
Oldal tetejére