Ezzel senki nem játszik" - vizsgálat indult a légi bemutató után

Határozottan ellenzi több repülési szakértő a Budapest belvárosa felett rendezett légi bemutatókat, Ezek kifejezetten veszélyesek a nézőkre, a környék épületeire és lakosságára – mondják. Mások, így Besenyei Péter műrepülő világbajnok szerint a kiváló képzettségű pilótáktól senkinek nem kell tartania. Közben vizsgálat indult a múlt heti Nagy Futamon történtek miatt, ahol az egyik száguldó gép balesetveszélyes helyzetbe került.

Adatgyűjtésbe kezdett a Közlekedésbiztonsági Szervezet a május 1-jén Budapesten rendezett Nagy Futam nevű rendezvényt követően. A balesetek, súlyos események független szakmai vizsgálatával foglalkozó szervezet azután indított vizsgálatot, hogy a technikai sport bemutatón egy légi mutatvány közben az egyik repülő futóműve nagy sebesség mellett a Dunába ért.

Clipboard20186-1024x576.jpg



Kritikus pillanat

A balesetveszélyes helyzet akkor alakult ki, amikor Veres Zoltán műrepülő és két dél-afrikai társa Guinness Rekord-kísérletet hajtott végre. A három gép kötelékben repült át a Lánchíd alatt. A Északról közelítették meg a Lánchidat, és pont alatta repültek, amikor a kötelék bal oldali gépe kibillent az egyensúlyából, és vészesen elkezdett süllyedni a Duna felé.

A legkritikusabb pillanatban a futómű bele is ért a vízbe, de a pilóta még időben tudott korrigálni és sikerült felhúznia a gépet. A közvetítés alatt az M4 Sport stúdiójában ülő szakember szerint a vészhelyzetet egy szélbefúvás okozhatta.
bscap0013-1024x575.jpg



Nem személyeket keresnek

A Közlekedésbiztonsági Szervezetnél a hirado.hu-nak elmondták, működésük kezdete, 2006 óta, ilyen esemény még nem fordult elő, illetve nem került a látókörükbe. A nagy Futamon történtek vizsgálatát megkezdték, egyelőre adatokat gyűjtenek. Feladatuk, hogy minden egyes körülményt számba vegyenek, át kell nézni, hogy a vonatkozó összes szabályt betartották-e a rendezvény kapcsán, illetve, hogy a szabályok mindenben megfelelőek-e.

Bajkó Erika kommunikációs osztályvezető hangsúlyozta, nem személyi vagy intézményi felelőst keresnek, ez nem az ő feladatuk. A szervezet célja, hogy az egyes esetek elemzését követően, a levonható tanulságok alapján javaslatokat tegyen a jövőbeni hasonló események elkerülésére.

DLAPE201605010161.jpg


A Wizzair Airbus A-321 típusú utasszállító repülőgép alacsony magasságú átrepülése a Lánchíd és az Erzsébet híd között a Duna felett, a Nagy Futam IV. elnevezésű légi- és autós parádén, Budapesten 2016. május 1-jén. MTI Fotó: Lakatos Péter



Kérdés, okos dolog-e

A negyedik Nagy Futamon a látványos repülős bemutató mellett, a város utcáin száguldozó klasszikus Forma-1-es versenykocsikat is láthatott a közönség.

Háy György volt Malév-pilóta, balesetvizsgáló szerint nem példa nélküli, hogy sűrűn lakott területen hasonló rendezvényeket tartanak, példaként említette a monacói Forma-1-es versenyt. Az azonban így is kérdés lehet, hogy okos dolog-e ilyen eseményeket szervezni - tette hozzá.

Megjegyezte még, nem csak légi bemutatók miatt kerülhetnek közel repülők sűrűn lakott városrészekhez. A London-Heathrow-i repülőtér pályatengelye miatt erősebb szél esetén a nagy utasszállító repülők nem egyszer a belváros felett haladnak el.

DLAPE20160501028.jpg

Veres Zoltán műrepülő Európa-bajnok (k) Jason Beamish és Larry Beamish pilótákkal kötelékben repül a Duna felett, mielőtt egyszerre repültek át a Lánchíd alatt a Nagy Futam IV. elnevezésű légi- és autós parádén, Budapesten 2016. május 1-jén. MTI Fotó: Lakatos Péter



Ezzel senki nem játszik

Punka György repülési szakértő, az egykori Polgári Légiközlekedési Hatóság munkatársa azt mondta, egy város fölötti légi bemutató biztonsági foka attól függ, mennyire tartják be a vonatkozó szabályokat. A május 1-én történt egyetlen esetből túlzott következtetéseket szerinte nem lehet levonni. Hasonló eset, illetve balesetveszély bárhol, bármikor előfordulhat, súlyos tömegbaleset városon kívül is történt már légi bemutatón – tette hozzá.

Azt is hangsúlyozta, hogy korábban, amikor engedélyezni kellett valamely légi bemutatót, rendkívül alaposan mérlegelték, vizsgálták a körülményeket, és csak ha mindent ellenőriztek, és megvolt minden szükséges hozzájárulás, kerülhetett sor a mutatványokra. A szabályok betartásával senki nem játszik, a hatóság, a szervezők és a résztvevők sem – mondta.

A kérdés kapcsán a Nemzeti Közlekedési Hatóság szakmai állásfoglalásának összeállítása, mint írták, folyamatban van.

DLAPE201605010251.jpg

A Flying Bulls formáció bemutatója a Nagy Futam IV. elnevezésű légi- és autós parádén, Budapesten 2016. május 1-jén. MTI Fotó: Lakatos Péter



Mindig utálta

Kositzky Attila, a magyar légierő vezérkari volt főnöke, aki egykor maga is több légi bemutatón vett részt, azt mondta, mindig szívszorongva készült az ilyen eseményekre. Nem tartja szerencsés dolognak a Budapest belvárosa feletti repülős rendezvényeket, amelyekből szerinte nagy baj is lehet. Kezdettől utálta az ilyen repüléseket, mert mindig fennáll a műszaki meghibásodás vagy az emberi hibázás lehetősége, aminek egy sűrűn beépített terület fölött sokkal súlyosabb következményei lehetnek, mint máshol – mondta.

A nyugállományú altábornagy felidézte, hogy 1985-ben az április 4-ei, Felszabadulás napján megrendezendő 20. díszszemlére gyakorlatozva Budapest külső része fölött kigyulladt egy Míg-23-as vadászgép, majd földhöz csapódott. A pilóta Csömör felett katapultált, a gép lezuhanását műszaki hiba okozta. A baljóslatú esemény után a légi bemutatót törölték a programból.

DLAPE201605010191.jpg

Besenyei Péter műrepülő világbajnok bemutatót tart a Duna felett a Nagy Futam IV. elnevezésű légi- és autós parádén, Budapesten 2016. május 1-jén. MTI Fotó: Lakatos Péter



A jó pilótáktól nem kell félni

Besenyei Péter műrepülő világbajnok szerint, ha egy rendezvényen nagy tudású, tapasztalt pilóták vesznek részt, akkor attól senkinek sem kell tartania. Mint mondta, a Nagy Futamon kötelékben repülő dél-afrikai pilótákat nem ismeri, világversenyen nem látta őket, referenciáikról nincs információja.

Szerinte egész más a helyzet a Red Bull Air Race nevű látványos repülős versennyel, amelyet szintén rendszeresen Budapest belvárosa felett tartanak. Mint monda, ezeken a futamokon csak kipróbált, alaposan megrostált, kiváló pilóták vesznek részt. Ezekkel a rendezvényekkel, ahogy eddig sem volt probléma, várhatóan a jövőben sem lesz, a Red Bull Air Race biztonságos – hangsúlyozta.

DSZZS20160501112.jpg

Besenyei Péter műrepülő világbajnok bemutatója a Nagy Futamon MTI Fotó: Szigetváry Zsolt



Eszement vakmerőség

Homlokegyenest másképp látja a helyzetet egy elismert repülésbiztonsági szakértő, volt pilóta, aki – mivel igazságügyi szakértőként is dolgozik – csak név nélkül mondta el a véleményét. Mint fogalmazott, a legmesszebbmenőkig értelmetlennek és veszélyesnek tartja a Budapest belvárosa fölé engedélyezett légi bemutatókat.

DSZZS201605011041.jpg

A Flying Bulls formáció helikopteres bemutatója egy Bell Cobra helikopterrel az Erzsébet híd felett. Előtérben Szent Gellért püspök szobra. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt



Rendkívül kockázatos rendezvények ezek, ahol már nem bátorságról van szó, hanem eszement vakmerőségről. A pilóták nem magukkal szemben engednek meg túl nagy kockázatot – ezt személy szerint érezhetik nem túl jelentősnek is. A gond ott van, hogy alattuk sűrűn beépített lakott terület fekszik, nagyszámú kis helyre összezsúfolt közönséggel. A pilóták a saját testi épségüket veszélybe sodorhatják, másokét nem – mondta. Mindez pedig úgy történik, hogy a nézők azt hiszik, biztonságban vannak – tette hozzá.

D_MAR20160501018.jpg

Radák János egy Nissan Skyline driftautóval az Erzsébet híd pesti hídfőjénél a Nagy Futamon. Nem ő ütközött a kordonnak. MTI Fotó: Marjai János

A Nagy Futamon az autós bemutató során is történt incidens, a Várkert Bazát előtt területen egy sportautó a nézőket elválasztó kordonnak csapódott, a vékony kerítés több embert megütött, de komoly baleset nem történt. Mint a szakértő megjegyezte, korábban történt súlyos baleset is Magyarországon, mert a nézőket túl közel engedték a pályához.

Hirado

repulo bemutato.jpg
 
Pénz van benne...
Persze hogy jól kiképzett emberek hajtják végre a bemutatót, de ott van még a technika ördöge, sajnos meg kell várni míg történik valami baj.
Amíg van rá kereslet addig lesz is ehhez hasonló bemutató, hisz annyira jó nézni ezeket a repülő száguldó gépeket ....(talán egy percig nézném annyira érdekes mint a forma1 ) :rolleyes2:
 
Egyik nyaron mikor otthon voltam , teraszon kaveztunk a Zserboba, es akkor tartottak foprobat a pilotak aug 20 elott.
Az epuletek kozott a hang felelmetes volt mozgott minden a pohar az asztalon mintha foldrenges lenne.
Felelotlen orultseg egy ilyen bemutatot tartani a belvaros szivebe.
Egyszer kell csak , hogy ne sikeruljon ezer ok miatt, ugrott a Lanhid, amit egy pilota se fog tudni kifizetni ha tonkre vagja. Az oreg epuleteknek se tesz jol hogy remegnek mint a kocsonya evente tobbszor.
Bele se merek gondolni, ha egy baleset bekovetkezne..............
 
Szerintem is Kositzky Attila beszél értelmesen. A többi fanatikus és felelőtlen eszelős, akármilyen híres pilóta is! Hogy a saját életüket feleslegesen kockáztatják az ilyen bemutatókon, az az ő hülyeségük, de hogy másokért sincs bennük felelősségérzet, az nem vall józan, felnőtt gondolkodásra.
 
Szervusztok ,
magam még emlékszem a Ramsteinban történt repülös balesetre , az Olaszok világhirü FrecceTricolori nevü repülös csapatából egy a nézök közé zuhant és vagy 35 személyt vitt magával a másvilágra a sok sérültröl nem is beszéljünk !! Aztán gondolom voltak ök is olyan profik mint Besenyeiék . Nem szeressem a beképzelt személyeket / természetesen magamon kivül:rohog:/
 
Imádom, amikor valaki nagy pofával kijelenti valami nagyszabású dologról (értek ezalatt nem csupán rendezvényt, de akár egy kellően bonyolult szerkentyűt is) hogy az BIZTONSÁGOS, vagy TÖKÉLETES vagy más efféle.

Imádom. Jól megmutatkozik e szavakban az emberek önhittsége.

Efféle dolgoknál ugyanis a nyilatkozónak kissé illene a pofája nyitogatása előtt megismerkedni a matematika egy újabb, de intenzíven kutatott területével, a káosz-elmélettel... Nem, nem kell megikedni, nem fogok belemászni itt a részletezésébe, amennyire e témához kell azt mindenki megértheti 2 rövidke mondatból is. Arról van szó, hogy akadnak olyan események, melyek annyi rengetegsok dologtól függenek, melyek összhatását elvileg is lehetetlen kikalkulálni akármennyire lelkiismeretesek vagyunk is az igyekezetünkben. Sőt, ezeket még modellezni is csak nagyon durván tudjuk. Tipikus példa ilyesmire az időjárás megjóslása. Minél több ponton mérsz egyszerre egy adott időpontban, annál hosszabb időre tudod megjósolni a jövőben a várható időjárást. Ez ugye világos. Igenám, de van egy határ, mármint időhatár, ami fölött már lényegében semmit nem segít ha akár milliószor annyi helyen mérnél is értékeket, annál tovább akkor se tudod megjósolni az időjárást, mert olyan dolgokat is figyelembe kéne venned hozzá, ami lehetetlen, mert annyira picike események. Ez az időhatár úgy az 1-2 hét közti idősávban jön el valamikor. Ha ennél tovább akarsz előjelezni, reménytelen vállalkozásba fogsz. Mert ezen időhatáron túl már olyasmik is alakíthatják az időjárást, hogy egy pillangó meglebbenti a szárnyát Pekingben, s emiatt New Yorkban hatalmas szélvihar fog pusztítani 3 héttel később...
Persze, nem a pillangó szárnycsapása erősödik fel annyira, de ha az nem lenne, nem törne ki mégse a szélvihar, vagy nem pont New Yorkban. Azaz, ennyi idővel később kis kiinduló hatásoknak is óriási hatása lehet, amiatt, mert befolyásolnak más, nagy eseményeket. Kissé olyan ez mint a pici kavics elgurulása ami lavinát idéz elő. És ezeket LEHETETLEN ELŐRE LÁTNI.

Na most az efféle bemutatóknál, gondoljuk csak el, mennyi temérdek előre nem látható dolog történhet! Csak egyet mondok. Például az egyik bérház erkélyére valamelyik nagyi kiakasztott egy jelmezt amit valami sulis eseményre készített az unokájának. Kimosta, most ott szárad. A jelmezen van egy ezüstös díszítés. Repül a gép a Duna felett, a szél meglibbenti a jelmezt, emiatt e díszítésről a napsugár épp úgy verődik vissza, hogy elvakítja a pilótát... Igen, ez megtörténhet simán abból a távolságból! S akkor kész a baj.
De rengeteg akármi más is lehetséges még. Akkor is, ha a pilóták is, a gépek is tökéletes kondícióban vannak!

Hát még ha nem... Még a számítógépprogramok se hibamentesek, sajnos be kell vallanom hogy azok se amiket magam írok, hát még amiket nem is én alkotok (hehehe)... Pedig igyekszem... Számítógép gondolom van az efféle repcsikben is. Meg még egy rakás mindenféle. Sőt... újabb kutatások szerint gyakran történnek olyan autós balesetek, ahol utólag semmi okot se tudnak a szakértők megnevezni, miért következett be a baleset. Nos, egyesek arra gyanakodnak, ilyenkor talán valami rovar ment be a kocsiba... nem is feltétlenül csípős rovar. Lehet hogy csak egy légy. Elvonja a vezető figyelmét, idegesíti... kész a baj. Pláne ha menet közben próbálja lecsapni a legyet... Azt ne mondja nekem senki, ilyesmi nem történhet meg repülőben is! Amikor a gép már nagy sebességgel száguldozik, nem hiszem hogy hirtelen leállna hogy a pilóta kitessékelje onnan a legyet. S ha nem teszi, megpróbálja lecsapni, lehet hogy baleset lesz a vége. De ha nem csapja le, az ott mászkál, talán a pilóta orrára is rászáll, s megint az van hogy idegesíti, baj lehet belőle.

De még rengeteg minden lehetséges, csupa előre nem látható tényező. S erre azt mondják, BIZTONSÁGOS... Francokat. Százszázalékos biztonság nincs, amint bizonyosság se. S emiatt mindig mérlegelni kell, megéri-e a kockázat.

Szerintem nem, pláne ha figyelembe veszem, az egész micsoda üzemanyagpocséklás. Most bezzeg ez nem bántja az üvegházhatás miatt aggódó környezetvédőket?! Meg most miért nem jönnek a terrorveszéllyel, hiszen micsoda pompás alkalom a merénylőknek e nagy tömegben robbantani?!
 
Én sosem értettem ezt a "rendezzünk mindent a belvárosban" mániát. Lovasfutam a homokkal felszórt Hősök-terén, futóverseny az Andrássy út aszfaltján, autóverseny a vár előtt, repülők a hidak alatt...oké, van egyfajta látványvilága, de milyen áron?
Ezekre Budapest környékén is százszor alkalmasabb helyek lennének, akármelyiket is nézzük. Futni pl. sokkal egészségesebb lenne valahol külterületen, nem betonozott terepen. A tömeg is jobban odaférne az ilyen látványosságokhoz, ha nem egymást kellene taposni a szűk utcákon. Egy borfesztiválnak megvan a helye mondjuk a várban, de az ilyen eseményeket inkább kifelé kellene terelni. Néztem pl. a Balaton felett naplementekor hajóról egy Besenyei légibemutatót. Annak volt hangulata :)
A veszély meg veszély. A repülőgépek időnként lezuhannak, mert meghibásodhatnak, mert hibázhat a pilóta, mert történhet akármi is. A Forma1-ben is tapasztalt sofőrök mennek kiváló minőségű autókkal, mégis megesik időnként a baj. Ebben az esetben nagyon nem mindegy, hogy a repülő beáll a kukoricásba vagy mondjuk beparkol a Marriott 5. emeletére.
 
az egész micsoda üzemanyagpocséklás

Ehhez az egyetlen mondatrészhez volna egy kiegészítésem.(A többi részével teljes mértékben egyetértek)
Általában a sportok, hobbik ebből a szempontból bukóra állnak, mert teljesen feleslegesen pazarolják a föld erőforrásait. Sőt a színházépítés, filmforgatás és az összes kulturális tevékenység is. De emberi mivoltunkhoz hozzá tartozik, hogy legyen hobbink, hogy hülyeségekre szórjuk a pénzt és hát már csak ilyen a világ, valakinek fizetik, hogy repkedjen felettünk.
 
Ehhez az egyetlen mondatrészhez volna egy kiegészítésem.(A többi részével teljes mértékben egyetértek)
Általában a sportok, hobbik ebből a szempontból bukóra állnak, mert teljesen feleslegesen pazarolják a föld erőforrásait. Sőt a színházépítés, filmforgatás és az összes kulturális tevékenység is. De emberi mivoltunkhoz hozzá tartozik, hogy legyen hobbink, hogy hülyeségekre szórjuk a pénzt és hát már csak ilyen a világ, valakinek fizetik, hogy repkedjen felettünk.

Azért tudod a szinházat egyszer kell felépíteni (jó, az se áll örökké de érted mire gondolok remélem). Na de a légibemutatón elpocsékolt üzemanyag...? Megjegyzem engem a Forma1 se érdekel, tőlem az is mehetne a kukába az üzemanyagpocséklásra vagy bármire hivatkozva. (amúgy, színházba se szoktam járni... de inkább az mint a versenyek./ Sőt, még a stadionoknak is több az értelme mint a versenyeknek a közutakon vagy a levegőben).
 
Szervusztok ,
magam még emlékszem a Ramsteinban történt repülös balesetre , az Olaszok világhirü FrecceTricolori nevü repülös csapatából egy a nézök közé zuhant és vagy 35 személyt vitt magával a másvilágra a sok sérültröl nem is beszéljünk !! Aztán gondolom voltak ök is olyan profik mint Besenyeiék . Nem szeressem a beképzelt személyeket / természetesen magamon kivül:rohog:/
Ezeknek teljesen elment az eszük, hogy ezt megengedik. Nem akartam
hinni a szememnek amikor elöször láttam. Még a közelébe sem megyek ha
ottlétem alatt ilyen buli van...
 
Ezeknek teljesen elment az eszük, hogy ezt megengedik. Nem akartam
hinni a szememnek amikor elöször láttam. Még a közelébe sem megyek ha
ottlétem alatt ilyen buli van...

Na, azért ANNYIRA nem tartom veszélyesnek, hogy ha épp ott volnék meg ne bámuljam. (annyira nem érdekel hogy direkt elmenjek rá, de ha épp arra járok, érted...) Végeredményben, annak azért nagyon kicsi az esélye hogy ha történik is baleset, pont én fizessek rá. Én úgy általában amiatt ellenzem inkább az ilyesmit, mert tegyük fel tényleg nekimegy a hídnak. Mekkora anyagi kár! Vagy belerohan a Várba, vagy az Országházba (mondjuk ez utóbbi megérné ha épp teli lenne képviselőkkel, de tudjuk hogy bolondnak van szerencséje, tuti nem lennének ott...), vagy csak úgy általában lezuhan a városra, hát jó sok minden porrá lenne. Hatalmas kár volna, na. Igen, emberéletben is lenne veszteség, de önmagában annak az esélye hogy éppen pont X.Y. is az áldozatok közt lenne, pici. Szóval én inkább az anyagi kockázatok miatt ellenzem, nem amiatt hogy jaj hátha nekem is ha arra járok, bajom esnék.
 
Egyik nyaron mikor otthon voltam , teraszon kaveztunk a Zserboba, es akkor tartottak foprobat a pilotak aug 20 elott.
Az epuletek kozott a hang felelmetes volt mozgott minden a pohar az asztalon mintha foldrenges lenne.
Felelotlen orultseg egy ilyen bemutatot tartani a belvaros szivebe.
Egyszer kell csak , hogy ne sikeruljon ezer ok miatt, ugrott a Lanhid, amit egy pilota se fog tudni kifizetni ha tonkre vagja. Az oreg epuleteknek se tesz jol hogy remegnek mint a kocsonya evente tobbszor.
Bele se merek gondolni, ha egy baleset bekovetkezne..............
*
Kedves Melitta,
nagyon régen egyszer egy ejtőernyős fenn akadt az országház kupoláján... Leszedték. De a 20-i tűzijáték is nagyon veszélyes. Egyik jó barátnőm ott lakik a budai rakpart felett. Ő mondta, hogy másnap nagyon sok kilőtt és nem felrobbant akármiket :o szedtek össze a tüzérek. Ő mindent becsuk, ajtót, ablakot, de az sem jó, mert az üveg is elrepedhet a robbantásoktól.
A népnek cirkusz kell, s akkor egy rövid ideig elfelejti a kenyeret... :(
Nekem ez a véleményem. Tömör és igaz. Mint ahogyan az is, hogy nem mindenki tartozik ehhez a néphez, aki szinte követelik a látványosságokat. Legalább legyen valami ingyenes "varázslat", amiben részük lehet. Sokan vannak, akik nem mennek, nem nézik. Mindenkinek szabad a választása. A motorversenyeket is életveszélyesnek tartom, mert a nézők közül sokan fegyelmezetlenek, s átbújnak a szalagon, a pályára.
G.B.
 
seiltaenzer.jpg

-
Ha nem lenne veszélyes a kötéltáncolás akkor nem is lenne érdekes.A kötéltáncnál csak az van veszélyeztetve aki önként magáraveszi a rizikot, mig egy repülöbaleset a 2 millios város felett mindenkit és mindent veszélyeztet megkérdezés nélkül.
-
Csodálom, hogy ez ügyben nincs népszavazás, mig a rászorulokon valo segitést azonossá tesszük nemzeti katasztrofával.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,512
Tagok
615,609
Legújabb tagunk
JuhásznéJudit
Oldal tetejére