Fapadossá vált a Vatikán - a pápa gyalog jár és menzán eszik

Ferenc pápa mellett a bíborosok is takarékosságra kényszerülnek.
"Fapadossá" vált a Vatikán a Corriere della Sera című olasz lap hétfői cikke szerint, az olasz napilap kiszámolta, milyen takarékosságra kényszerülnek a római bíborosok Ferenc pápa megválasztása óta.

Az olasz fővárosban a "pápák szabójaként" ismert Luciano Ghezzi úgy nyilatkozott, hogy az argentin pápa 2013 megválasztása óta a bíborosok és püspökök egyre ritkábban járnak hozzá papi ruhát rendelni.

A római Pantheon melletti Ghezzi-szabóságban varratta magának a pápai ruhát 1978-ban II. János Pál pápa és XVI. Benedek is 2005-ben. Elődeivel ellentétben Ferenc pápa olcsóbb megoldást választott. "A pápa példamutatásával szemben az egyház többi tagja is takarékoskodni igyekszik" - mondta Luciano Ghezzi, aki a visszaesett kereset miatt nyári akciós áron hirdeti a miseruhákat.

A lap beszámolója szerint Ferenc pápával a "low cost" (alacsony költségű) lett a jelszó a Vatikánban. A Rómában szolgáló mintegy negyven olasz és külföldi bíboros a korábbi szokásokkal ellentétben már nem látogatja a város elegáns éttermeit, és ritkán látni őket a római arisztokrácia és politika szalonjaiban is.

A vatikáni gépjárműpark hetven autójából korábban negyvenet a bíborosok használtak: Ferenc pápa első intézkedései között szerepelt a vatikáni szolgálati autók használatának felfüggesztése. Az egyházfő egy régi Ford Focussal közlekedik a Vatikánon kívül, a pápai állam területén pedig gyalog jár, és ezt kell tenniük a bíborosoknak is. Egyik beszédében Ferenc pápa úgy fogalmazott, fáj neki, ha papot vagy apácát egy legújabb típusú autó kormányánál lát.

"Ferenc pápa a Vatikán közelében fekvő egyik könyvesboltban vásárolta a nyakában levő keresztet 56 euróért. A bíborosok által viselt kereszt ára 200-500 euró közötti" - állította Filippo di Giacomo, a Vatikánnnal foglalkozó olasz újságíró.

A Corriere della Sera emlékeztetett, hogy Ferenc pápa a vatikáni pápai lakosztály helyett a sokkal szerényebb Szent Márta-ház 201-es szobájában lakik, és ennek menzáján szokott enni a többi pappal együtt.

MTI

papa.jpg
 
Üdv!

Végre!
Nem a "bort iszunk és vizet prédikálunk" elv van. Talán a pápa jóvoltából eszébe jut a papi társadalomnak, hogy ők "szolgálnak" nem dőzsölnek. Nem a drága éttermekben kell vacsorázgatni, mikor rengeteg ember éhezik, ....
Végre egy pápa próbál példamutató lenni. Hisz ő a keresztény egyház feje.
Hajrá Ferenc pápa!

Szép napot mindenkinek!
 
B
Csak úgy hogy adjak tippeket...

Esetleg mi volna, ha a papok mind kiköltöznének minden palotából, mondjuk 1 szobás lakótelepi lakásokba (bőven elég nekik, hiszen nőtlenek, nincs családjuk... alkalmi prostikat neg oda is felhozhatnak pár alkalomra...) az üresen maradt palotákat pedig bérbe adják múzeumnak, vagy amelyik alkalmas rá, abból szállodát csinálnak és a bevételt szétosztják a nincstelenek közt? (vagy ha nem akarnak dolgozni efféle szállodákban liftesfiúként és takarítóként, akkor eladják, és azt a pénzt osztják szét)?
 
Üdv!

Nem sokat vagyok itt - időhiány miatt. De azt vettem észre, hogy a királyfi fantáziája hihetetlenül el tud szálni.

Túlzásokba azért ne essünk. A középkortól kezdve igen nagy hatalom és vagyon van a papok-vallás ... kezében. Nem hiszem, hogy mindet fel akarják adni. De legalább egy kicsit visszavesznek. Már az is sok kenyeret fog jelenteni az éhezőknek.

Szép napot!
 
Csak úgy hogy adjak tippeket...

Esetleg mi volna, ha a papok mind kiköltöznének minden palotából, mondjuk 1 szobás lakótelepi lakásokba (bőven elég nekik, hiszen nőtlenek, nincs családjuk... alkalmi prostikat neg oda is felhozhatnak pár alkalomra...) az üresen maradt palotákat pedig bérbe adják múzeumnak, vagy amelyik alkalmas rá, abból szállodát csinálnak és a bevételt szétosztják a nincstelenek közt? (vagy ha nem akarnak dolgozni efféle szállodákban liftesfiúként és takarítóként, akkor eladják, és azt a pénzt osztják szét)?
:) A tipp jó. Eddig mindig vicsorgásra késztetett, amikor az előző pápák felszólították a híveket, adakozzanak valakiknek a megsegítésére, miközben maguk egy kanyit sem ajánlottak fel.
A tippet picurit tovább kell gondolni. A főpapok palotái ugyanis nem kizárólag az illető főpap lakhatását szolgálják. A főpapoknak vannak állami (Vatikán!), vagy egyházi funkcióik. Az ezek ellátásához szükséges irodák is a palotában szoktak lenni, az irattárakkal, könyvtárakkal egyetemben. Olyan is előfordulhat, hogy az irodában dolgozók is a palotában kapnak szobát. Ezeket a funkciókat is el kell helyezni valahol, mielőtt a palotát árverésre bocsátanánk.
 
Na de hiszen ennél mi sem egyszerűbb. Magyarország úgyis nagyban hirdeti hogy keresztény ország. Adják oda a papoknak a már nem használt volt szovjet laktanyákat! Költözzenek be oda... Feltéve ha valóban eladják a palotáikat és a pénzt szétosztják... Szerintem amit kapnak a palotákért, annak tizedéből is vígan felújíthatják a laktanyákat szegényes szintűre. És ezzel példát mutatnának...
 
Ez mind nagyon szep es dicseretes. Abbol a megtakaritasbol valyon mennyi fog jutni az ehezoknek? Az az eszmeletlen vagyon amit a Vatikan birtokol sosem volt segelyre forditva akkor most miert hisszuk egy par ezres avagy tizezres esetleg szazezres euro megtakaritas auton es ruhazaton kulombseget fog jelenteni?
Szerintem ez egy "paraszt vakitas" propaganda celokbol.
Draga jo Papa Bacsi 50 euros keresztet vett 500 euro helyett. Most rogton sirva fakadok a gyonyorusegtol.
 
Sőt. Számoljuk már ki, mi is kerülhet 50 euróba egy kereszten?! én boldogan csinálok kereszteket akármennyit nekik, darabját 500 forintért. Nem tudom a konkrét árfolyamot, de megtippelem, hogy ez úgy valahol másfél és két euró közt lehet... Ebbe a költségbe beleszámítom nemcsak a munkadíjamat, de az alapanyagárat is. Tudniillik mi kell egy kereszthez? Két megfelelően hosszú (rövid...) kis micsoda, hulladékfából. Ezt kicsit lesmirglizem, hogy ne szúrja az ajkait amikor csókolgatja, és valami erős ragasztóval összeragasztom ahogyan kell. Ha fizet rá még 100 forintot, be is lakkozom neki. Ja, a tetejébe fúrok egy lyukat, hogy fel tudja akasztani a nyakába. További ötven forintért még teszek én magam is damilt a lyukba, hogy azonnal használhassa.

Mi kerül 50 euróba egy ilyen kis vackon, mégis????!!!

Ja... Persze, ha kifarigcsálják művésziesre, ott van rajta a faragott Lyesszußka elefántcsontból vagy legalábbis műanyagból... Na de ha spórolni akarnak, akkor az én megoldásom is megfelelne! Azt a keresztet is ugyanúgy megszentelhetik, vagy nem??!!
 
Arra nem gondoltal, hogy a hosszabb es rovidebb oldalat a keresztnek egymassal 90 fokban kell felallitani? Ez baromira megdragitja a dolgokat mert mernoki pontossaggal kell a 90 fokot kimerni. Mi van ha a kereszt 0.001 fokkal jobbra dol es a Jezuska beperel hanyagsagert? Ezert ki fogja vallani a felelosseget?
 
Most úgy őszintén, kit izgat ez, ha még a magyar Szent Koronán is lehet a kereszt megdőlt, méghozzá jócskán több mint nullaegész-valahányezrelékszázalék mértékben?!

Deus providebit...
 
Túlzásokba azért ne essünk. A középkortól kezdve igen nagy hatalom és vagyon van a papok-vallás ... kezében. Nem hiszem, hogy mindet fel akarják adni. De legalább egy kicsit visszavesznek. Már az is sok kenyeret fog jelenteni az éhezőknek.

Szép napot!
A kálvinisták, lutheránusok már egyszer megreformálták(reformáció) a katolikus pazarlást,pompa központasúságot.Mert már sok volt amit a pápisták csináltak
 
Utoljára módosítva:
Képzeljétek el szegény bíborosokat!
Nélkülöznek!
Több, mint 100 métert gyalog kell járniuk. Autót csak a Vatikánon kívül használhatnak, abból se a legújabbat. Menzán enni: hétfőtől csütörtökig 7 fogásos ebéd, pénteken egy kis halacska, de ezt a tortúrát biztos kipótolják a szombati és a vasárnapi habzsi-dőzsivel, hogy hétfőn visszatérjenek a megszokott szerény étkezéshez. Tavalyi miseruhát hordani.
Borzasztó.
 
Ez mind nagyon szep es dicseretes. Abbol a megtakaritasbol valyon mennyi fog jutni az ehezoknek? Az az eszmeletlen vagyon amit a Vatikan birtokol sosem volt segelyre forditva akkor most miert hisszuk egy par ezres avagy tizezres esetleg szazezres euro megtakaritas auton es ruhazaton kulombseget fog jelenteni?
Szerintem ez egy "paraszt vakitas" propaganda celokbol.
Draga jo Papa Bacsi 50 euros keresztet vett 500 euro helyett. Most rogton sirva fakadok a gyonyorusegtol.
Abban egyetértünk, hogy a konkrét megtakarításnak szinte nulla a jelentősége az uralt vagyonhoz képest. És meg is fordíthatnám a dolgot: a főpapok fékevesztett luxusa sem rengeti meg a Vatikán anyagi alapjait. Talán nem is ebben keresném, amiért rokonszenvesnek találom Ferenc pápát. A takarékosság és a szerény életvitel kezdete lehet annak, hogy a dolgok a valódi helyükre kerüljenek. A papság nem uralja, hanem szolgálja a híveket. A főpapok is.
 
En drukkolok, hogy ugy legyen ahogy mondod.
 
M
Ez mind nagyon szep es dicseretes. Abbol a megtakaritasbol valyon mennyi fog jutni az ehezoknek? Az az eszmeletlen vagyon amit a Vatikan birtokol sosem volt segelyre forditva akkor most miert hisszuk egy par ezres avagy tizezres esetleg szazezres euro megtakaritas auton es ruhazaton kulombseget fog jelenteni?
Szerintem ez egy "paraszt vakitas" propaganda celokbol.
Draga jo Papa Bacsi 50 euros keresztet vett 500 euro helyett. Most rogton sirva fakadok a gyonyorusegtol.

Ferenc pápa nagyon veszélyes vizekre evezett, 2015. július 9-én elhangzott beszédében, amely Santa Cruzban, Bolíviában hangzott el, mert a feladat az lett volna, hogy támogassa az Új Világrendet, igyekezett is eleget tenni ennek eddig, de valami történt vele... A mainstream média máig nem tért magához, hallgat róla, mint a sír.

A végén a pápa úgy búcsúzott el a bolíviaiaktól, hogy kérte őket: imádkozzanak érte.

Ugyanis azok a pápák, akik elfelejtik, hogy hol a helyük, mit tehetnek meg és meddig mehetnek el, igen gyorsan jobblétre szoktak szenderülni... ;)

Néhány részlet (ugyanis túl hosszú ahhoz, hogy azt remélhetném; végigböngészitek)

"...valami nem jó egy olyan világban, ahol ilyen sok gazdálkodó van föld nélkül, ilyen sok család otthon nélkül, ilyen sok munkás jogok nélkül, és ilyen sok ember, akinek a méltóságát nem tartják tiszteletben. Észrevesszük, hogy valami nem jó ott, ahol ennyi esztelen háborút vívnak, és a testvérgyilkos erőszak már a házunk küszöbéig hatol? Észrevesszük, hogy valami nem jó a világunkban, amikor a talaj, a víz, a levegő és az élőlények folyamatos veszélynek vannak kitéve? "
"Látjuk-e, hogy ezek a romboló tényezők egy mára globálissá vált rendszer részei? Észrevesszük, hogy e rendszer a „profit minden áron” mentalitást tette uralkodóvá, nem törődve a társadalmi kirekesztéssel, vagy a természet pusztításával? Az idő, testvéreim, lejárni látszik; még nem tépjük szét egymást, de szétmarcangoljuk közös otthonunkat.
A földön egész népek és emberek tömegei rettenetes büntetésben élnek. És mindez a fájdalom, halál és rombolás Szent Vazul szavaival élve a „gonosz ürülékétől” bűzlik. A pénz mértéktelen hajszolása az uralkodó nézet. A közjó szolgálata elfelejtődött. Amikor a tőke bálvánnyá válik, és ez vezérli az emberek döntéseit, amikor a pénz iránti mohó vágy uralkodik, az rombolja a társadalmat, megbélyegzi és rabszolgává teszi a férfiakat és nőket, rombolja a testvériséget, egymás ellen fordítja az embereket, és ahogy világosan látjuk, veszélybe sodorja közös otthonunkat."
"Mit tehetek én a kis otthonomból, kunyhómból, falucskámból...?
Sokat! Nagyon sokat tehettek.
Ti, az alacsonyrendűek, a kihasználtak, a szegények és az előjogokkal nem rendelkezők sokat tehettek, és tesztek is! Azt is mondhatnám: az emberiség jövője nagyrészt a kezetekben van azáltal, ahogy naponta kreatív megoldásokat találtok ki a munka, a lakhatás és a föld biztosítása iránti igyekezetetekbe. Így vesztek részt felelősségteljesen a nemzeti, regionális és globális változási folyamatokban! Ne csüggedjetek!"

"Ti vagytok a változás magvetői. A népi mozgalmak tagjaiként munkátokat a testvéri szeretet inspirálja, amelyet a társadalmi igazságtalanság elutasításával mutattok ki. Amikor belenézünk a szenvedő szemébe, amikor látjuk az arcát a veszélyeztetett gazdálkodó indiánnak, a szegény munkásnak, az elnyomott őslakosnak, a hajléktalan családnak, az üldözött menekültnek, a munkanélküli fiatalnak, a kizsákmányolt gyermeknek, a gyermekét a drogkartellek lövöldözésében elvesztett anyának, vagy az apának, kinek lányát a rabszolgaság rabolta el – amikor az ő neveikre és arcaikra gondolunk, szívünk megszakad a sok szomorúságtól és fájdalomtól. "

"Az első feladat, hogy a gazdaságot állítsuk az emberek szolgálatába.
Az emberek és a természet nem állhatnak a pénz szolgálatában. Mondjunk nemet egy kirekesztő és egyenlőtlen gazdaságra, ahol a pénz inkább uralkodik, mint szolgál. Ez a gazdaság gyilkol. Ez a gazdaság kirekeszt. Az ilyen gazdaság elpusztítja Föld Anyánkat. Egy igazságos gazdaságnak meg kell teremtenie minden ember számára annak feltételeit, hogy nélkülözés nélkül élvezhesse gyermekkorát, hogy fiatalon kibontakoztathassa tehetségét, hogy aktív éveiben teljes joggal dolgozhasson, és méltó nyugdíjat élvezhessen, amikor megöregszik. Ez nem utópia, vagy illúzió.
A világunkban elérhető források, a generációk munkájának gyümölcse, és a teremtés ajándékai több mint elegendőek „az egyes ember és az emberek összességének” integráns fejlődéséhez [2]. A probléma más természetű. Van egy más célú rendszer is. Egy olyan rendszer, amely felelőtlenül növeli a termelés ütemét, és a Föld Anyát veszélyeztető ipari és mezőgazdasági módszereket alkalmaz a „termelékenység” nevében, miközben továbbra is megtagadja több millió testvérünktől a legelemibb gazdasági, társadalmi és kulturális jogokat. Ez a rendszer Jézus terve ellenében működik.
A második feladat az, hogy egyesítsük az embereket a béke és igazságosság útján.
Az emberek saját sorsuk kovácsai szeretnének lenni. Békésen akarnak haladni az igazságosság felé. Nem akarnak gyámságot, vagy beavatkozást azok részéről, akik nagyobb hatalommal rendelkeznek, és uralmuk alá kényszerítik a kevesebb hatalommal bírókat. Azt akarják, hogy tiszteljék kultúrájukat, nyelvüket, társadalmi folyamataikat és vallási hagyományaikat. Sem a valós, sem pedig a megragadott hatalomnak nincs joga megfosztani az embereket a szuverenitásukat gyakorlásától

Az új gyarmatosítás sokféle arcban jelenik meg. Olykor a mammon rejtőzködő befolyásának tűnik: tőkés társaságok, hitelügynökségek, bizonyos „szabadkereskedelmi” egyezmények, és megszorító intézkedések bevezetése, amelyek mindig szorítanak egyet a munkások és a szegények nadrágszíján.
Kommunikációs médiumok monopolizációja – amely a fogyasztói szemlélet elidegenítő példáit és egyfajta kulturális egyformaságot erőltetne az emberekre – az új gyarmatosítás egy másik formája.

Még a bűnözés és az erőszak is globalizálttá vált. A gyarmatosítás (a régi és az új is), amely a szegény országokat pusztán nyersanyagok termelőivé és olcsó munkaerővé alacsonyítja, erőszakhoz, szegénységhez, kényszermigrációhoz, és mindazon rossz dolgokhoz vezet, amelyek ezekkel együtt járnak – pontosan azért, mert ha a perifériákat a központ szolgálatába állítjuk, megtagadjuk ezektől az országoktól az integráns fejlődés jogát.

Az egyház, annak fiai és lányai a latin-amerikai emberek identitásának részét képezik. Egy olyan identitásét, amelyet itt, ugyanúgy, mint más országokban, bizonyos erők el akarnak törölni, mert hitünk sokszor forradalmi, és mert hitünk dacol a mammon zsarnokságával. Ma rémülettel nézzük, ahogy a Közel-Keleten és máshol a világon annyi testvérünket üldözik, kínozzák és ölik meg azért, mert hisznek Jézusban. Ezt ellen is fel kell szólalnunk: a mostani harmadik világháborúban egyfajta népirtás zajlik, amelynek véget kell vetni.

A harmadik feladat talán ma a legfontosabb számunkra. Ez Föld Anyánk védelme. Nem engedhetjük meg bizonyos – globális, ámde nem univerzális – érdekeknek, hogy uralkodóvá váljanak államok és nemzetközi szervezetek felett, és azt sem, hogy folytassák a teremtés rombolását. Az emberek és mozgalmaik szólaljanak fel, mozgósítsák magukat, és követeljék – békésen, de határozottan –, a megfelelő intézkedések sürgős végrehajtását. Kérlek titeket Isten nevében, védjétek meg Föld Anyát.

Büntetlenül zajlik közös otthonunk kirablása, letarolása és megkárosítása.

Az emberiség jövője nem csupán a nagy vezetők, a nagyhatalmak és az elit kezében van. Alapvetően az emberek kezében van, és az emberek szervezőkészségén múlik. Az ő kezük az, amely a változásnak ezt a folyamatát alázatosan és szilárd meggyőződéssel irányítja. Veletek vagyok! Mondjuk együtt szívből: ne legyen család lakhatás nélkül; ne legyenek parasztok föld nélkül; ne legyenek munkások jogok nélkül; ne legyenek emberek szuverenitás nélkül; ne legyenek egyének méltóság nélkül; ne legyenek gyerekek gyermekkor nélkül; ne legyenek fiatalok jövő nélkül; ne legyenek idősek tisztes öregkor nélkül!

Köszönöm, és kérlek titeket, imádkozzatok értem."

Aki elolvasná a teljes szöveget a Greenpeace honlapján megtalálja a Google segítségével.
 
Kedvelem Ferenc Pápát, hogy lát és tesz. Javítgat. Szerencsére nem a felé irányuló elvárások vezérlik, hanem a saját hite, erkölcse. Minden elvárásnak nem is lehetne és nem is kell megfelelnie. Nem tudom ki honnan veszi a 100 métert meg a 7 fogást, én azon gondolkodtam el, hogy mikor adtam én utoljára éhezőnek enni, mert nem tudom a kifogásolók hogy vannak, de egy átlag konyhában mindig van + 1 főre étel. Ha akarjuk, tehetjük a jót. Mindenki a maga helyén. Hajrá Ferenc Pápa! :)
 
Szia/sziasztok!

Elgondolkodtató egy-két cinikus hozzáállás, és hozzászólás.
Én annyit tanultam meg, hogy ha én a saját környezetemben egy kicsit teszek, s néhány embert ráveszek, hogy ő is csak egy kicsit tegyen, az a nagy számok törvénye alapján már biztos számottevő. Nem a világot kell megváltani, hisz nem vagyunk olyan nagy és befolyásos emberek. Csak tenni valamit. Mindig a tettek mutatják meg ki vagy valójában. Ékesen szólni vagy dumálni mindenki tud.
Én ehhez tartom magam.
Tényleg nem 450 euro különbség fogja megváltani a világot > az már Jézus amúgy is megtette, hanem a sok 450 euro.
Nem az évszázados vagyont kell felhozni, sem a reformációt. A Vatikán egy szimbólum, egy zarándokhely is. Ezt se felejtsük el.
A másik fontos dolog: Ferenc Pápa legalább próbálkozik. Igaz, apró lépésekkel, de legalább tesz valamit.

Üdv
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,911
Tagok
615,340
Legújabb tagunk
Torda Bernadett
Oldal tetejére