Felnyitották Jézus sírhelyét és egy keresztes márványlapot találtak benne

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során – közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja.

A tizenhatodik században márványlapokkal fedték le azokat a köveket, amelyekre a hagyomány szerint keresztre feszítése után Jézus Krisztus testét egy sziklasírban elhelyezték, majd ezen márványkő köré a tizenkilencedik század elején több méter magas márványból szentélyt építettek.

A sírhelyet fedő márványlapokat szerdán elmozdították, hogy felnyissák és megvizsgálják a kereszténység legszentebb helyét, valamint felújítsák Jeruzsálem óvárosában a Szent Sír bazilikának ezt a részét, a mintegy kétszáz éves, és már összeomlás fenyegette építményt.

Az elmozdítás után a márványlap alatt régi kötőanyagokat találtak, valamint egy régebbi, a keresztesek idejéből származó, tizenkettedik századi márványlapot a kereszt jelével.

Csütörtökön a görög szakemberek eljutottak a szikla szintjéig, amelyen a hagyomány szerint Jézus Krisztus teste volt. A feltárást dokumentálják, és eredményeiről a közeljövőben beszámolnak majd.

A restaurálási munkálatok május végén kezdődtek meg, miután történelmi egyezség született a görög ortodoxok, az örmény egyház, és a római katolikus ferences rend között a közösen elvégzendő helyreállításról, amelyet a görög kormány és magánadományok, köztük Jordánia királya is pénzzel támogatott.

A márványszentélyt legutóbb 1947-ben erősítették meg kívülről vasgerendákkal, mert több kisebb földrengés nyomán már akkor olyan rossz állapotban volt, hogy összedőlésétől tartottak, de a belsejében akkor nem végeztek felújítást.

A szentély mostanára annyira veszélyessé vált, hogy másfél évvel ezelőtt a rendőrség néhány órára lezárta a zarándokok elől, ami hatalmas felháborodást okozott a keresztény egyházak körében, mert a rendőrség előzetes értesítés és tanácskozás nélkül döntött a szerinte látogathatatlanná vált építmény lezárása mellett. Azonban ez az esemény fél évvel ezelőtt létrehozta az összefogást a felújításról a különböző keresztény egyházak között.

Az egyezmény értelmében az athéni Nemzeti Műszaki Egyetem felelős a munkálatokért, amelyeket a görög ortodox pátriárka és a római katolikus egyházhoz tartozó Szentföld őrzői rend képviselői felügyelnek.

A restaurálás során felújítanak minden vascsövet, titánrudakat helyeznek a kövekbe és különleges anyagokat fecskendeznek a sziklába megerősítése érdekében. A szentély egyes részeit elszállítják, majd felújítva építik vissza.

jesus-tomb.jpg
 
Nincs benne senki és kész.
Nincs benne semmi csoda.
Ha ott lesz majd szóljanak.Majd jól megvizsgálják és megbámulják akinek fontos.
 
Igazatok van, ez szinte egy stand up-osnak lenne jo tema, de Mona Lisa sem szalad el sehova, meg is orzik. Orzik a muzeumokat a sehova nem futo festmenyekkel, szobrokkal, kovekkel, tortenelmi ruhakkal, fotokkal egyutt. Ez is egy muzeum. Max egy kicsit tobb embert erdekel, mint X masik muzeum, ahol 2 db, 1 millio eves 5 cm-es kovet oriznek, vagy Y muzeum, ahol 500 db bronzkori bronzdarabot.
 
Azért mégiscsak hajt minket a kiváncsiság..mi lehet ott?? Még akkor is ,ha tudjuk,nagy valószínüséggel semmi. Mitoszok és legendák mindig is voltak....ugy kell hagyni őket.....;)
 
Nem kevered te ezt a Leninnel, aki elt, el, es elni fog?:o

Nem keverem Leninnel, Pittikém, hisz Lenin holtteste a mai napig megvan bebalzsamozva, ha valaki nem hiszi, megnézheti, hogy olyan halott, mint egy kő. Akkor is, ha istenként imádták, és ezért örökkévalóságot tulajdonítottak neki. De hát ilyenek a hamis istenek. Halottak.

Jézus viszont feltámadt és él. És ezt milliónyi ember bizonyítja, akik személyes kapcsolatban vannak vele. Köztük én is.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,662
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére