Ferenc pápa: a migránsok nem veszélyesek, ők vannak veszélyben

Ferenc pápa szombaton a Vatikánban ötszáz olasz és migráns gyermekkel találkozott.
A kis vendégek a dél-olaszországi Calabria tartományból, Itália egyik legszegényebb régiójából érkeztek, ahol az utóbbi napokban-hetekben rengeteg migráns szállt partra, mind a tengeren keltek át szüleikkel, felnőtt rokonaikkal, többségük életveszélyben volt, ki kellett menteni őket.


Ezt az egész napos rendkívüli programot a “Gyermekek vonata” elnevezésű – immár negyedszer megrendezett – kezdeményezés keretében tartották meg, amelyet a Kultúra Pápai Tanácsának a világiakkal és a nem hívőkkel folytatott párbeszédért felelős szervezete gondoz.

Az Olasz Államvasutakkal karöltve megrendezett találkozóra a Szent Péter vasútállomásra gördült be délelőtt a szerelvény. Az idei találkozásra a “Hullámok hátán” mottó jegyében került sor.

Gianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke az EFE hírügynökségnek kifejtette: a résztvevők nagy része a tengerek hullámain érkezett tele reményekkel, megszenvedve tragédiájukat. A találkozón a bíboros felolvasta azt a levelet, amelyet a gyermekek a pápának írtak, s amelyben elpanaszolták: értetlenül állnak a világban tapasztalható “megannyi igazságtalansággal” szemben.

Ferenc pápa maga is osztotta a gyermekek véleményét, bírálva azokat az államokat, amelyek nem fogadják be, hanem elszállítják a menedéket, megélhetést, békét és munkát kereső emberek tömegeit.

Akik ide jönnek, más vallásnak a hívei, de nem jelentenek veszélyt, hiszen mindannyian testvérek vagyunk. Isten mindannyiunkat szeret

– mondta a pápa hangsúlyozva ismét, hogy “a migránsok nem veszélyesek, ők vannak veszélyben”.

(MTI)
Papa6.jpg
 
A legszebb érv az antiszemita kártya , nekem nem tetszik az a fajta politika amit Soros nyíltan követ és támogat. Ha kritizálom akkor úgymond azonnal "zsidózom" pedig nem . Szerintem jogom van kritizálni arról pedig se ő ,se én nem tehetek , hogy szegény zsidónak született , sajnos azt senki nem választhatja meg , hogy milyen családba születik.
 
Utoljára módosítva:
A legszebb érv az antiszemita kártya , nekem nem tetszik az a fajta politika amit Soros nyíltan követ és támogat. Ha kritizálom akkor úgymond azonnal "zsidózom" pedig nem . Szerintem jogom van kritizálni arról pedig se ő ,se én nem tehetek , hogy zsgény zsidónak született , sajnos azt seki nem válszthatja meg , hogy milyen családba születik.
Mindenkinek osztottak kartyat csak a feher emberkeknek nem.
Kartyaznak a valasztott nep fiai.... a feketek... a romak... az indianok..
 
Miért, miért. Hát azért, mert egy kísérletet hajtanak végre és melyik laborban hagyják, hogy a kísérleti patkányok beledumáljanak a kísérlet vezetőjének dolgába? A kísérleti állatoknak kuss van! A liberálisok által hirtelen imádat tárgyává vált pápa az egyik laboráns, az ENSZ a másik. Ezt a fajkeverést már sokadszor kísérlik meg. Akit érdekel, hogy melyik volt a legelső kísérlet, az hallgassa meg Drábikot a Youtube-on. Címe: Az iszlám születése 2016.05.10 ,
Az iszlám eredete: a vatikáni tézis 2016.05.17

A mi Gyuri bácsink - honfitársunk - csak egy lelkes végrehajtója ennek az ősi tervnek. :)

HeinrichBedford-Strohm160527_01.jpg


"Minden bajor iskolában kötelezővé kell tenni az iszlám oktatását" - vallja a német protestánsok feje.

A tudásba még senki sem halt bele. Nekem is az a véleményem, hogy tanitsanak az összes vallásrol (de kivétel nélkül), mert a létüket nem lehet tagdni.
-
A görög mythologia miatt nem megy senki ölre a másikkal, mert objektiv oktatás folyik rolla nem szoknyábabujt, szexuális öncsonkito papok tanitják.
-
Te a saját vallásodrol sem tudsz semmit, a kereszténység multját véres foltok jelzik a történelemben. Rajtunk mulik, hogy hogyan értelmezünk egy állatmesét, ugyanez érvényes a menyei tollbamondásokra.
-
Dan Dennett: Let's teach religion -- all religion -- in schools
-
 
Utoljára módosítva:
A tudásba még senki sem halt bele. Nekem is az a véleményem, hogy tanitsanak az összes vallásrol (de kivétel nélkül), mert a létüket nem lehet tagdni.
-
A görög mythologia miatt nem megy senki ölre a másikkal, mert objektiv oktatás folyik rolla nem szoknyábabujt, szexuális öncsonkito papok tanitják.
-
Te a saját vallásodrol sem tudsz semmit, a kereszténység multját véres foltok jelzik a történelemben. Rajtunk mulik, hogy hogyan értelmezünk egy állatmesét, ugyanez érvényes a menyei tollbamondásokra.

A gyerekek így is túlterheltek. Az iskolában tanítsanak matematikát, történelmet, nyelveket, stb.
Amelyik gyereknek igénye, kapacitása van rá, az tanuljon, de ne az iskolában, a többi tantárgy rovására menjen!
 
Hogy lehet valaki olyan hülye mind a magyar államfö, aki azt állitja, hogy a menekültek a Soros két szép szeme miatt hagyják el a szülöhelyüket.
-
Nem szivesen hülyézek le valakit de itt a butaság küszöbe nagyon átlett ugorva valaki által és egy ország követi öt.
-
Körösi Csoma Sándorra hivatkoznak, mennek misszionálni Kanadába állami pénzen, a szomszédainktol elvárjátok, hogy magyarul tanitsanak az iskolába... és a leg elemibbet nem veszik figyelembe.
-
A magyarok alig 1000 évvel ezelött jött keleti, Azsiai menekültek utodai, az elmult évszázadban több millio hazafi volt kénytelen elhagyni a magyar szülöföldet, az utobbi 25 évben sem csökkent a megélhetési kivándorlok száma.
-
Az hazuttoljon meg engem akinek nincsen "külföldre szakadt" rokonai, ismerösei.
-
Igen a menekültek lehetnek veszélyesek, az öseink akkor segitették Németországot elöször az "egységhez" amikor a sok hercegség összefogott a rablo magyarok ellen és leverték öket Leh-mezején. A lakásbetörések száma drasztikusan megnött a keleti határok megnyitása után nyugaton, itt is, nemcsak a nobeldij osztogatásánál áll sorba a magyar.
-
Népvándorlás mindig is volt. Csak nem képzelitek a vallásotokbol kiindulva, hogy az emberek sakkfiguraként lettek a földre helyezve, a sápadtarcuak europában, a rézbörüek, Amerikába, a sárgák, feketék más más kontinensen.
-
Nem barátaim, az emberek vándoroltak, nem tréfábol hanem a megélhetés, a tulélés érdekében.
-
A napjainkban 60 millio ember van uton és keres magának egy talpalatnyi földet ahol megtud élni.
-
Hogy képesek elmozdulni a veszélyböl az lehet, hogy a Soros müve és mindazoké akik a kulturánkat, a techniai fejletségünket az evezredek alatt elömozditották.
-
Valoban auto, vonat, repülö, GPS, handy, internet, demokratia, humánus gondolkodás nélkül nem lenne esélyük ezeknek az embereknek a tulélésre. A jobbágyság, rabszolgaság , gyarmatositás, a rasszizmus volt ezidáig ami a szabadság utáni vágyakat a velejében, vérében elfolytotta.
-

Attol tartok, hogy az Orbán demagogiáját követök már rég lelövöldözték volna a menekülteket ha a nemzetközi nyomástol nem félnének. :(
 
A gyerekek így is túlterheltek. Az iskolában tanítsanak matematikát, történelmet, nyelveket, stb.
Amelyik gyereknek igénye, kapacitása van rá, az tanuljon, de ne az iskolában, a többi tantárgy rovására menjen!
-
Szerintem jobb ha a gyerekek az iskolában ismerkednek meg a vallási tanitások tartalmával mind a Mosee-ban vagy a plébábánosur ölében ülltetve.
-
Ha akarjuk ha nem a vallásos folklor irányitja az életünket. Akár merre mégy europában a legkisebb faluban is 2-3 templom áll, mert a katholikusok nem tudnak kijönni a protestánsokkal. Nézzd meg egy nagy város képét, az egyik templomtol a másik látványáig alig kell elforditani a fejedet, lakások meg nincsekenk.
-
A vallásos tanok, mythoszok egy dolog és a vallásosság egy másik. Az elsö ismerete az álltalános müveltséghez tartozik a másik egy privát dolog.
-
Az integratio nemcsak abbol áll, hogy megtanitjuk a bevándorlonak, hogyan mondják Hessisch, vagy Bayerisch, hogy "orgazmus", hanem tájékoztassuk mit jelent a számunkra: "Chrisztus legszentebb testének és vérének az ünnepe", különben még azt képzeli, hogy Corpus Christi alatt egy Taxaszi várost ünneplünk.
-
Ez fontos, mert különben még elmenne dolgozni, vagy nekiállna a munka után táncolni a szerencsétlen bevándorlo, holott ez itt tilos. (Ünnepnap nem szabad ruhát teregetni, a diskok is zárva vannak, ez nem tesz semmit a sörösüveg nyitott.) :)
 
Most szarba van az Orbán mert nem hivatkozhat többet a kereszténységre a menekültek ellen valo heccelés kapcsán. :(
-

ezt időnként elsütöd, de már mondta,hogy Orbán REFORMÁTUS nem katolikus, úgyhogy neki beszélhet ez a szenilis marha.

Az is igaz, hogy egy szebb korba ezt a szenilis öreget már rég megmérgezték volna a hagyományok szerint. De már nem a középkorba élünk úgyhogy csak zárt osztályba kéne csapni az öreget, csak sajnos a katolikusok is letértek már Szent Domonkos , és Kapisztrán Szent János útjáról, ami meglátszik a népszerűségükön.
 
ezt időnként elsütöd, de már mondta,hogy Orbán REFORMÁTUS nem katolikus, úgyhogy neki beszélhet ez a szenilis marha.

Az is igaz, hogy egy szebb korba ezt a szenilis öreget már rég megmérgezték volna a hagyományok szerint. De már nem a középkorba élünk úgyhogy csak zárt osztályba kéne csapni az öreget, csak sajnos a katolikusok is letértek már Szent Domonkos , és Kapisztrán Szent János útjáról, ami meglátszik a népszerűségükön.

Köszönöm a nyilt véleménynyilvánitást, ezekután nem lehet senkinek kétsége kivel beszélget a személyedben. "Vén öreg akit megkéne ölni." Gratula. :(
-
Bizony muszály hangoztatni, hogy Orbán a kereszténységet csak a hatalma fenntartásához használja. Tök mindegy, hogy katholikus vagy protestáns. Talpalt már ö a Pápa-bácsi elött és sok embert megnyert a nyálas beszédével de ahogy látjuk ez csak eszköz volt.
-

-
Rengeteg helyen hivatkozik Orbán a kereszténységre, az 50. szülinapján "hálaado" misén vett részt.
 
Utoljára módosítva:
-
Szerintem jobb ha a gyerekek az iskolában ismerkednek meg a vallási tanitások tartalmával mind a Mosee-ban vagy a plébábánosur ölében ülltetve.
Szerintem meg döntse el a gyerek, hogy egyáltalán meg akar-e vele ismerkedni. 6-8 éves gyerekekkel nincs értelme koránt, bibliát bifláztatni. A nagyobbak meg vannak annyira értelmesek, hogy a döntést nyugodtan rájuk bízhatjuk.
 
Szerintem meg döntse el a gyerek, hogy egyáltalán meg akar-e vele ismerkedni. 6-8 éves gyerekekkel nincs értelme koránt, bibliát bifláztatni. A nagyobbak meg vannak annyira értelmesek, hogy a döntést nyugodtan rájuk bízhatjuk.

Kedves Casa Loma
-
En nem arrol beszélek, ami No.-ban a keresztény katholikus hittanorán történik, hogy az alig 6 éves gyerekeket elökészitik "elsöálldozásra".
-
Természetes, hogy egy gyerek fejlödésére káros ha elhitetjük velük, hogy egy palacsintatásztát átlehet változtatni Elvis Presly testévé csak ismerni kell a varázsszot hozzá.
-
Ahogy Aesopuszrol, a Grimm Testvérekröl beszélünk a gyereknek azt sem hallgathatjuk el kinek a születésnapját (karácsony), körülmetélését (ujév), kivégzését és genesung-ját (husvét) ünnepeljük az iskolai szünet kapcsán...
-
A vallásokrol ugy mind a kommunizmusrol objektiven kell informálni a gyerekeket, A vallásokrol valo oktatás nem bevezetés spirituális praktikákba.
-

Mivel a gyerekeim idelyében, az elemi iskolában nem volt alternativa a keresztény hittanhoz a muszlem és konfesszio nélküli gyerekeket kiküldték az iskolaudvarra, mind a naci idöben a zsidokat a "Rassenkunde-unterricht" idelye alatt, hát evangelikus hittanra adtam a gyerekeimet azzal a feltétellel, hogy nem imádkoztatják ötet.
-
Ezt meg is igérték, de amikor késöbb elköltöztünk egy másik városba, ott közölték velünk, hogy muszály Ethikára menjen mert ök "egészen mást értenek kereszténység alatt" mind a liberális országban.
-
Legyen a hitoktatás egyfajta történelem-oktatás ahol a boszorkányégetést, a vallások elterjesztésének a modszereit megismerik a gyerekek.
 
Utoljára módosítva:
Most szarba van az Orbán mert nem hivatkozhat többet a kereszténységre a menekültek ellen valo heccelés kapcsán. :(
-

Az nem tűnt fel Ernoe, hogy a pápa nem menekültekről beszél, hanem migránsokról? Végre valahára annak nevezi őket amik: bevándorlóknak. És nem hadovál itt menekültekről.

Orbán sem a menekültek ellen tiltakozik, hanem a bevándorlók ellen. A menekülteket most is befogadjuk, lásd a németeket, akik csőstül települnek ide tőletek. :D Őket a lakosság is szívesen fogadja, erről tanúskodnak a fészbuk kommentek. Őket tartják az igazi menekülteknek.

http://bevandorlas.eu/nemet-koztelevizio-magyarorszagra-menekulnek-nemetek-menekultek-miatt/
 
Nem ezt kellene inkabb kritizalni Melitta?

Minden bajor iskolában kötelezővé kell tenni az iszlám oktatását" - vallja a német protestánsok feje.
Ezt szerintem úgy kell felfogni mint az iszlám megismerését történelmileg és szokásaiban, nem úgy, mint az iszlám hitre NEVELÉST. Ilyen értelemben pedig még jó is, mert a gyerek megtanulja, miféle kötött és bekorlátozott életmódra vannak ott kényszerítve a nők, s így kevesebb az esélye annak hogy a hülye tini elutazik Szíriába a „nagy harcosokhoz” akiket csodál, aztán meg néz hogy énédesistenkém, én nem ilyen lovat akartam! De visszajönni már nem engedik... Volt 2 ilyen hölgyemény is Ausztriából, azóta már meghaltak. Talán ha a suliban megismertették volna velük az iszlám IGAZI ARCÁT, nem dőlnek be a propagandának.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,664
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére