Finnország lesz az első, ahol teljesen eltörlik a tantárgyakat

A finn oktatási rendszer a világ egyik legjobbja. Minden listán a top 10-ben van, de még most sem állnak meg: forradalmi újítást terveznek bevezetni.

A tervek szerint teljesen megszüntetik a tantárgyakat. Nem lesz fizika, matek, irodalom, történelem, vagy földrajz.

Az oktatásért felelős Marjo Kyllonen így indokolta az újítást:

"A régi divat az 1900-as évek elejének elvárásaihoz igazodik - de most már nem ugyanazok az igények, ezért valami olyat kell bevezetnünk, ami a 21. századhoz illeszkedik."

A külön tantárgyak helyett eseményeket és jelenségeket fognak tanulmányozni interdiszciplináris megközelítéssel. Például a második világháborút történelmi, földrajzi és matematikai szempontból vizsgálják majd. Vagy a "kávézói munka" kurzuson az angol nyelv, a gazdaság és a kommunikációs készségek területéről szerezhetnek információt.

A rendszert 16 év felettieknél kezdik először bevezetni. Az ötlet azt is magában foglalja, hogy a diákoknak maguknak kell majd kiválasztani, milyen témákról és jelenségekről szeretnének tanulni szem előtt tartva a jövőbeli terveiket. Ilyen módon senkinek nem kell végigülnie a fizika vagy kémia órát azon gondolkodva, mikor fogja ő ezt valaha használni bármire.

A hagyományos tantermi felállást is meg szeretnék változtatni: a diákok nem a tanárral szemben ülnek majd a padokban, várva, hogy felszólítsák őket, hanem kis csoportokban dolgoznak majd együtt, beszélik meg az adótt óra problémáját.

A finn oktatási rendszer az együtt dolgozást, közös gondolkodást erősíti. Ez az új rendszer a tanári munkát is átalakítja, hiszen a különböző területek tanárainak jobban együtt kell működniük. A tanárok 70%-a Helsinkiben már elkezdte az előkészületi munkákat, ami a rendszer bevezetéséhez szükséges - ami fizetésemeléssel is jár.

brightside

fin iskolas.jpg
 
De az jó régen volt... Most éppen nem ők az éllovasok. A régi dicsőséggel meg nem megy semmire, aki nem tud írni-olvasni ma. Azért nem adnak kenyeret...

A régi dicsőséggel meg nem megy semmire,

En is ezért aggodom amikor olvasom:
"A Szent Korona a közvetítő földi és égi hatalom között!"
"A Szent Korona az ország legmagasabb jogi személyisége – kvázi személy (nem egyszerűen tárgy!), a Magyarok Nagyasszonya, a Világ Győzedelmes - Királynője koronája és egyben földi helytartója! Ha nincs is király, de a Szent Korona jelenlétében maga Isten uralkodik." :(
-
Nem ártana, ha a történelemmel együtt más tantárgyakat is tanitanának. Mondjuk elmegyogyászatot. :)
 
EGESZEN BIZTOS VAGY EBBEN AZ ALLITASBAN ???????
az en tapasztalataim szerint nem hogy irni olvasni de altalaban az anyanyelvukon kivul
beszelnek meg 2 nyelvet ----- te is ????
mennyivel volt dolgod ,hogy ilyet kimersz jelenteni ????????????????????
Ja! Elhiszem neked! Akiket kiválogatott Kanada.
Amúgy Szíriában 23.1%-os volt 2007-ben az írástudatlanság. Afganisztánban rosszabb az arány.
 
En is ezért aggodom amikor olvasom:
"A Szent Korona a közvetítő földi és égi hatalom között!"
"A Szent Korona az ország legmagasabb jogi személyisége – kvázi személy (nem egyszerűen tárgy!), a Magyarok Nagyasszonya, a Világ Győzedelmes - Királynője koronája és egyben földi helytartója! Ha nincs is király, de a Szent Korona jelenlétében maga Isten uralkodik." :(
-
Nem ártana, ha a történelemmel együtt más tantárgyakat is tanitanának. Mondjuk elmegyogyászatot. :)
libsi csaj eredeti.jpg
 
mondjuk az Európában arab számoknak hívott számok nem arab találmány , hanem hindu valamikor kr.elött 400 és kr.után 400 körül jelenik meg . a kr.után 9 században éri el perzsáit amikor is a nullát már biztosan használja mivel a nulla pontos használatát bemutatja Hvárizmi (perzsa és nem arab matematikus) a " Számítás hindu számokkal" művében. van viszont egy arab matematikus aki elősegítette az "arab" számok terjedését ő 830 körül négy kötetet szentelt a témának (al-Kindi) Illetve bő száz évvel később egy szíriai matematikus is foglakozik az "arab számokkal" " Az indiai számok használatáról" című művében ebben már megjelenik a törtekkel való számolás.

Nyugaton először a 976-os Codex Vigilanusban említik.
Európai elterjedését Gerbert d'Aurillac- nak köszönhetjük aki fiatalkorában Barcelonában, Sevillában és Córdobában tanulta , matematikát , asztrológiát , és aritmetikát. 969 től I Ottó gyermekének a tanítómestere 980- tól aktívan terjeszti az "arab számok" használatát, valószínűsíthető, hogy az elnevezés is tőle származik. Az egyház ezen tevékenységében olyan mértékben akadályozta ,és üldözte, hogy 999-ben II. Szilveszter pápa néven pápává választják. (elméletileg tőle kapta Szent István a koronát)

Az indiai-arab számokra visszatérve magyarországi első fennmaradt felbukkanása 1456 V. László pecsétjén.

Az arab számok a modern korig nem terjedtek el az arab világban, a muszlim hitduósok a babilóniai számrendszert, még a világiak a adzsad számokat használták.
 
Elfelejted barátom, hogy arab számokat használunk. Azt is illene tudni miért? Mert a számolás sose volt keresztényi, attol féltek az egyház-atyák, hogy megharagszik az Isten ha belenézünk a lapjaiban. Nem véletlen, hogy a valoszinüségszámitás csak a felvilágosodás után tudott elterjedni. :)
-
Finnországban a muslemok száma 0,47%.
Ha tévednék akkor meg még blamásabb lehetne neked, hogy a Finnlan már évek ota a Pisa-gyöztes. :)
Nem arab számok. Indiában fedezték fel a tizes számrendszert, és a mai számjegyek őseit is (némelyik alakja már akkor hasonlított a maira, másoké kevésbé). Ezt átvették az arabok, s ők hozták európába. A felfedezés dicsősége mégse az araboké, hanem a hinduké. Gyakorlatilag tehát ha mindenáron más népet akarsz beállítani kultúrhősnek és nem az európaiakat, akkor is tévedésben élsz ha az arabokat emlegeted eképp, mert ezesetben inkább a cigányokat kéne dicsérned, lévén hogy ők származnak Indiából és nem az arabok. A cigányok erre tényleg jogosan lehetnek büszkék, az arabok azonban semmi esetre se jobban mint mi „fehérek”, mert ők ugyanúgy csak átvették a találmányt a hinduktól mint mittudomén az olaszok később az araboktól.
 
Kedves Rixavan ,nem a cikkben leírtakra reagáltam imígyen ,hanem a kedves Sehonnai fórumtársunknak a cikkre vonatkozó elmélkedésére az átlagon alul teljesítő sorstársaink jogállásával kapcsolatosan. Olvass! Értelmezz!

Ha utolag igy is magyarazod, mivel S. egesz mas dolgokrol beszelt, mint te, igy megis az jon ki belole. Ertelmezesi gondjaim dragam nekem nincsenek. Te probald ertelmezni S. szovegeit. Sok sikert.
 
Ma is gondolkodtam ezen jocskan, hogy vajon ez a tema miert valtott ki sokunkbol ilyen eroteljes reakciokat. Miert bizonyos pontok vannak belole kiragadva, miert rogton mindenki a magaet vedelmezi nyilvan ertheto okokbol.
Tulajdonkepp kar nekiesni egymasnak, megis ugy tunik, ez annyira szemelyesen erint sokakat, hogy nem tudjak erzelmi tenyezok kikuszobolese nelkul megkozeliteni. Ebbol az latszik, hogy nalunk otthon meg sokaig nem lesz valtozas, maradnak a tantargyak es minden. :) Abban persze bizhatunk, hogy idovel a jozanesz talan felulkerekedik, es ertelmes, hozzaerto emberektol szarmazo modositasokkal fejlodhet az oktatas is.
 
Ha utolag igy is magyarazod, mivel S. egesz mas dolgokrol beszelt, mint te, igy megis az jon ki belole. Ertelmezesi gondjaim dragam nekem nincsenek. Te probald ertelmezni S. szovegeit. Sok sikert.
Mindég szerettem megnézni egy vitában kinek van igaza.
És igazságot adni egyiknek vagy másiknak.
No ezért időnként jól kikaptam mindkét féltől.Fogadatlan prókátornak ez a sorsa.
Lássuk:
,nem a cikkben leírtakra reagáltam imígyen ,hanem a kedves Sehonnai fórumtársunknak a cikkre vonatkozó elmélkedésére az átlagon alul teljesítő sorstársaink jogállásával kapcsolatosan.
Ez a válasz nem állja meg a helyét, mert bitang nem a rosszul teljesítők jogállásáról beszélt,hanem inkább csak az érzelmi és teljesítési hozzáállásukról,(felfogásukról) írt.
Erre válaszul megkapta: mi lesz a halmozottan hátrányos helyzetűekkel?
Igen ám, de az nem a bitang elmélkedéséhez kapcsolódik,hanem önálló téma.
---------------
A halmozottan hátrányos, már más, de fontos ügy.
Arról is lehet beszélni de nem reagálás beidézés módján.
Mert úgy nem ahhoz kapcsolódik.
Bárki írhat róla, akár valahol új témát nyitva is.
 
Utoljára módosítva:
Mindég szerettem megnézni egy vitában kinek van igaza.
És igazságot adni egyiknek vagy másiknak.
No ezért időnként jól kikaptam mindkét féltől.Fogadatlan prókátornak ez a sorsa.
Lássuk:

Ez a válasz nem állja meg a helyét, mert bitang nem a rosszul teljesítők jogállásáról beszélt,hanem inkább csak az érzelmi és teljesítési hozzáállásukról,(felfogásukról) írt.
Erre válaszul megkapta: mi lesz a halmozottan hátrányos helyzetűekkel?
Igen ám, de az nem a bitang elmélkedéséhez kapcsolódik,hanem önálló téma.
---------------
A halmozottan hátrányos, már más, de fontos ügy.
Arról is lehet beszélni de nem reagálás beidézés módján.
Mert úgy nem ahhoz kapcsolódik.
Bárki írhat róla, akár valahol új témát nyitva is.

Ami azt illeti hogy „hátrányos helyzetű” valaki, az nemcsak hogy külön téma, de TÖBB külön téma. Kifejezetten szeretném kihangsúlyozni, hogy ilyen fogalom a szememben hogy „hátrányos helyzetű” valaki, majdhogynem nem is létezik. Értem én, mire gondol aki ezt használja, csakhogy a szememben jószerivel értelmetlen fogalom mégis, mert egyrészt MIHEZ KÉPEST hátrányos a helyzete valakinek?! Állítom nektek, ha például a vagyoni helyzetet nézzük, manapság még Magyarországon is úgy élnek az emberek, hogy a legszerényebb háztartási alkalmazott is felháborodottan utasítaná vissza, ha a Gazdáéknál olyan szobát akarnának adni neki hogy benne lakjon, - áram nélkülit, s olyan fűtési, mosakodási lehetőségekkel, stb - amely szoba pedig egykor tökéletesen megfelelt volna még Anna Amália westfáliai nagyhercegnőnek is!

De ezt a „hátrányos helyzetet” egyéb viszonylatokban („dimenziókban”) is vizsgálhatjuk. Annyi sokféleképp hogy egyet pécézzünk csak ki most, a TEHETSÉGET. Ennek is van rengeteg fajtája. És lehet hogy valaki tényleg nagyon „hátrányosnak” tűnik ebben amennyiben például majdnem mindenben síkhülyének tűnik. Mégis, erősen hiszem, nemigen akad olyan ember akinek ne lenne VALAMIHEZ nagy tehetsége! És minél hülyébb minél több dologban, általában annál inkább zseniális és tehetséges a maradék kevésszámú területen!

Nem kell messzire menni. Én magam is például kiváló példája vagyok ennek az állításnak! Aki jól ismer engem akárcsak az e fórumon nyújtott szereplésemből, biztos egyetért velem abban, nemigen vagyok alkalmas semmi olyan melóra ami gyakran igényel interperszonális kontaktust, magyarán ahol emberekkel kell foglalkozni, vagy akár csak gyakran kommunikálni velük. És ez nem csupán látszat, magam is elismerem ez így van. Magyarán egy „magányos farkas” vagyok.
Ellenben tényleg hihetetlen munkabírásom van minden olyasmiben aminek a lkényege az hogy egyedül is lehet végezni, és jól el kell mélyedni valami szellemi területen, ami logikával megközelíthető. De azon dolgokban is nehéz velem versenyre kelni, ami ha nem is szellemi feladat, de valami egyszerű, ám rém monoton tevékenység. Például egyedül lenni egy kis teremben és órákon át nyersanyaggal etetni valami félautomatikus szerkentyűt. Volt alkalmam ezt tapasztalni, azaz kipróbálni. Picike kis terem, a gyártelep végében, mindentől messze, a teremben egyedül kell dolgozni, senkivel se lehet beszélgetni tehát, tömény unalom az egész. Akárkit tettek oda, egy hét se kellett és könyörgött hogy tegyék át bármi más munkára, az se baj ha leszakad a töke olyan nehéz lesz az a meló csak el onnan mert megőrül a magánytól és monotonitástól! És akit erre nem helyeztek át, hamarosan mind felmondott... De különben se tudta egyikük se teljesíteni a normát.
Na engem betettek oda... Hát állítom, életem egyik legjobb munkahelye volt! Elvoltam ott mint hal a vízben. És hamarosan még a normát is TÚLteljesítettem, de alaposan ám!

Megfelelő embert a megfelelő helyre... Hátrányos helyzet, hm... Olyan munkakörbe kell tenni az ipsét ahol ő már nem hátrányos! Például, én kiválóan alkalmas lennék arra is hogy berakjanak egy űrhajóba EGYEDÜL, s elküldjenek egy körutazásra a Jupiterhez meg vissza, mittudomén 15 vagy 20 évre. Mindenki megőrülne egy olyan kis kabinban egyedül. ÉN NEM.

Annyi rengetegféle munka van a világban, hogy az hogy „hátrányos” vagy „tehetségtelen” valaki, a szememben az esetek 99%-ában ökörségnek tetszik. Mert NEM IGAZ. Mindenkiről elmondható hogy tehetségtelen ehhez vagy ahhoz, ellenben nagyonis épp ő a legrátermettebb munkavállaló valami másra! Meg kell találni mi az.

És ezt visszafelé extrapolálva az időben, azt kapjuk ugyanez igaz már a gyerekekre is, azaz miután megtanultak írni-olvasni meg az alapműveleteket, érdemes volna nagyon komolyan megvizsgálni mindegyiket és a nekik legmegfelelőbb irányba képezni. Igen, bizonyos értelemben szakbarbárok lesznek, de a polihisztorok kora valóban rég lejárt, és a szakbarbárság se tragédia, ha jól érzik magukat úgy, s hasznot hajtanak a társadalomnak.
 
Kár volt itt belevágni.Nézd meg a mi jöhet utána.
Nem biztos hogy népszerűtlen leszek e véleményemmel. Gondolj bele, röviden csak azt mondtam hogy szinte mindenkinek van tehetsége valamihez. Tehát annak is aki válaszolni fog majd e postra. Biztos örül ő is ha úgy gondolom róla, kell legyen tehetsége valamihez. Amennyiben tehát tagadja a nézetemet, visszakérdezem hogy akkor tehát őneki magának sincs tehetsége semmihez se? És azt senki nem szívesen ismeri el magáról hogy tökhülye... És persze hogy valóban nem is hülye, hiszen megtanult írni, olvasni, internetezni, vitatkozni...

Ott van @Melitta korábban felhozott példája is a dadogósával, kiderült róla milyen tehetséges volt ehhez meg ahhoz... az a sztori is engem igazol.

Tehát, az iskolában szerintem nem „felzárkóztatni” kéne. Azon kéne inkább igyekezni hogy minden gyerekben megtalálni azt a területet amiben ő igazán nagyon jó, s arra rágyúrni. Az a gyereknek is könnyen megy majd, s mindjárt nagyobb kedvvel is tanulja majd! Már úgy 4-edik osztálytól kb ezt szerintem el lehetne kezdeni, addigra megvan az írás, olvasás és az alap matek...

De ezzel nem azt mondom hogy ne legyenek tantárgyak. Legyenek. De olyanok amikhez van tehetsége a kölyöknek.
 
Még a halmozottan hátrányos kifejezésemet se biztos hogy egyformán értjük.
Miként használtam, annak kifejtése is helyet vesz el.
Pedig alapjában megváltoztathatja véleményedet elejét.
 
Utoljára módosítva:
mondjuk az Európában arab számoknak hívott számok nem arab találmány , hanem hindu valamikor kr.elött 400 és kr.után 400 körül jelenik meg . a kr.után 9 században éri el perzsáit amikor is a nullát már biztosan használja mivel a nulla pontos használatát bemutatja Hvárizmi (perzsa és nem arab matematikus) a " Számítás hindu számokkal" művében. van viszont egy arab matematikus aki elősegítette az "arab" számok terjedését ő 830 körül négy kötetet szentelt a témának (al-Kindi) Illetve bő száz évvel később egy szíriai matematikus is foglakozik az "arab számokkal" " Az indiai számok használatáról" című művében ebben már megjelenik a törtekkel való számolás.

Nyugaton először a 976-os Codex Vigilanusban említik.
Európai elterjedését Gerbert d'Aurillac- nak köszönhetjük aki fiatalkorában Barcelonában, Sevillában és Córdobában tanulta , matematikát , asztrológiát , és aritmetikát. 969 től I Ottó gyermekének a tanítómestere 980- tól aktívan terjeszti az "arab számok" használatát, valószínűsíthető, hogy az elnevezés is tőle származik. Az egyház ezen tevékenységében olyan mértékben akadályozta ,és üldözte, hogy 999-ben II. Szilveszter pápa néven pápává választják. (elméletileg tőle kapta Szent István a koronát)

Az indiai-arab számokra visszatérve magyarországi első fennmaradt felbukkanása 1456 V. László pecsétjén.

Az arab számok a modern korig nem terjedtek el az arab világban, a muszlim hitduósok a babilóniai számrendszert, még a világiak a adzsad számokat használták.

Köszi a részletes hozzászolást, stimmel amit mondasz, ezt igazolja az is, hogy a számokat jobbrol balra irjuk.
De arra is egy jo példa, hogy mathematikát, történelmet, irodalmat... egy pakétban érdekesebben lehet tárgyalni mindha izolálva beszélnénk rolla.
-
Összefoglalva:
- Az un. "arab számokkal" jobban lehet számolni mind a "romai számokkal"
- Az arab számokkal valo számolás Északafrikán és Spanyolországon keresztül arabok által jöttek Europába
-
Ez nem mond ellent az irásomnak, hogy a kereszténység nem volt érdekelt a számolásnál. Nemcsak a számok hanem a szerencsejátékok és ezzel a valoszinüség kiszámitása is keletröl jött.
-
A félreértések elkerülése érdekében, a célom nem szalonképessé tenni egy vallást a másik rovására. Egy vallás se érdeklödött azután mi van a földön, hogy a Görög kultura megmaradt azt nem a kereszténységnek köszönhetjük.
-
 
Ami azt illeti hogy „hátrányos helyzetű” valaki, az nemcsak hogy külön téma, de TÖBB külön téma. Kifejezetten szeretném kihangsúlyozni, hogy ilyen fogalom a szememben hogy „hátrányos helyzetű” valaki, majdhogynem nem is létezik.
Annyi rengetegféle munka van a világban, hogy az hogy „hátrányos” vagy „tehetségtelen” valaki, a szememben az esetek 99%-ában ökörségnek tetszik. Mert NEM IGAZ. Mindenkiről elmondható hogy tehetségtelen ehhez vagy ahhoz, ellenben nagyonis épp ő a legrátermettebb munkavállaló valami másra! Meg kell találni mi az.
És ezt visszafelé extrapolálva az időben, azt kapjuk ugyanez igaz már a gyerekekre is, azaz miután megtanultak írni-olvasni meg az alapműveleteket, érdemes volna nagyon komolyan megvizsgálni mindegyiket és a nekik legmegfelelőbb irányba képezni. Igen, bizonyos értelemben szakbarbárok lesznek, de a polihisztorok kora valóban rég lejárt, és a szakbarbárság se tragédia, ha jól érzik magukat úgy, s hasznot hajtanak a társadalomnak.

Preciz, igenyes, ezt ennel pontosabban nem is lehetett volna! :) Errol van szo teljesen, es tokjo, hogy hosszan ideirtad, thx! :)
 
EGESZEN BIZTOS VAGY EBBEN AZ ALLITASBAN ???????
az en tapasztalataim szerint nem hogy irni olvasni de altalaban az anyanyelvukon kivul
beszelnek meg 2 nyelvet ----- te is ????
mennyivel volt dolgod ,hogy ilyet kimersz jelenteni ????????????????????
Igen, én is tudok írni-olvasni, elboldogulok németül és angolul eléggé ahhoz, hogy műszaki egyeztetéseket lefolytassak.
Te egészen biztos vagy abban, hogy pl. a Szíriából, ahol 10 éve nincs rendes oktatás, magasan képzett, több nyelvet beszélő fiatalok érkeznek? A 25 év alattiakra gondolok.
 
Senki sem állitja aki itt él, nap mind nap találkozik frissen jött menekültekkel, ismer itt lábraállt embereket, hogy "mindenki" jolképzett de becstelenség azt állitani, hogy mind hülye lenne, terrorista és gonosz ahogy a propaganda azt MO.-on terjeszti.
-
Semmi kedvem az embereket hasznosakra és haszontalanokra felosztani mind a nacik, akik kiszámoltatták az iskolásgyerekekkel menyi löszert lehetne venni egy fogyatékosságokkal rendelkezöre kiadott összegekböl.
-
En azt mondom neked, nem könyü feladat, perspektivát adni menekülteknek de ne az szégyelje magát aki válalja a nehézségeket hanem az aki vonakodik segiteni.
-
En biztos vagyok, hogy benne, hogy az összes emberi tevékenységböl az összetartás a leg kifizetödöbb. A világnak megfogja érni, hogy nem hagytuk egy kerités mögött szenvedni, kinlodni, meghallni menekülteket. Nem utasitottuk el öket.
 
Senki sem állitja aki itt él, nap mind nap találkozik frissen jött menekültekkel, ismer itt lábraállt embereket, hogy "mindenki" jolképzett de becstelenség azt állitani, hogy mind hülye lenne, terrorista és gonosz ahogy a propaganda azt MO.-on terjeszti.
Aha. Én ezt állítottam volna? Hol? Mikor?
 
Ezt teszem, de már nem sokáig, mert az itteni viták ( ?) színvonala meglehetősen meredeken esik, sajna. S. azt mondta, hogy pont magasról leszarja, hogy kinek milyen hendikepje van és miért, másszóval :aki nem tudja felvenni a ritmust a többivel, arra a közösség ne áldozzon se időt ,se pénzt. Ez a tipikus "hadd hulljon a férgese"- szemlélet. Intelligens ember ezzel nem tud azonosulni . Azon felül ez a módszer a későn érők esetében egyáltalán nem állja meg a helyét, hiszen pl. Einstein maga is több részképességzavarral küzdött, emiatt nagyon sokáig alulteljesített az iskolában. S. őt is szimplán küldené a levesbe. ( Ne adja az Isten,hogy S.-nek pl. vmilyen képességzavaros gyermeke szülessen,mert akkor rögtön lehetősége nyílik a rendszer tanulmányozására immár a másik oldalról, azok oldaláról,akikről a többség már az elején lemondott,mivel nem rentábilisak a társ. számára. )

Igen, igen.
Nem tudom, tulajdonkeppen tegnap ota visszanezegetek ide en is, elegge felkavarta az allovizet ez a tema.

Arrol nem is szolva, hogy nagyon konnyen at lehet esni azon a hangfalmembran vekonysagu hataron, amit emlitesz. :)

Szo se rola, egyetertek Veled abban, hogy az altalad megnevezett szemleletnek a mai tarsadalomban nincs helye.
Mi tobb, egyik hozzaszolasomban (amit lehet, hogy toroltetni is fogok, mert elegge zavar) en is onmagamhoz es az elveimhez meltatlan modon poenkodtam, elegge szegyelltem is magam ezert.

De hogy ellenpeldat hozzak az emlitettjeidre, van ma mar otthon is olyan iskola, az ugynevezett MOA, ahol a "zseniket" tehat a felfele kilogokat es az enyhen ertelmi fogyatekos, lefele kilogokat tanitjak egyutt, es valamiert remekul mukodik. :)

Hozzanyulni egy oktatasi rendszerhez mindig nagyon erzekeny reszet erinti a tarsadalomnak, plane, ahogy a cikk fogalmaz - es nem lehet hibaztatni senkit, hogy nem olvas utana alaposabban, hiszen csak egy cikket kommentel realtime - az elegge "buldozeres" stilusu.

Vannak maganiskolak, amiket nem biztos, hogy be kell mutatni, a Waldorf, a Montessori, ahol reszben alkalmazzak a kevesbe tantargyiasitott modszereket, de tovabbmegyek.

Kilencvenes evekben en magam is egy alternativ modszer szerint tanulo kisdiak voltam, az osztalyunkban komplett alternativ program szerint tanultunk, volt sok kezmuveskedes, muveszetek, tanc, illemtan (!) tarsadalmi szerepek es vallalasok(vagy hasonlo, nem emlekszem a cimere pontosan), szinjatszas, agyagozas, sport, szabadteri ora. :)
Az egesz oktatasunkat meghatarozta az ugynevezett tehetseg_es kepessegfejlesztes programja, kivetel nelkul imadtuk az egeszet.

Az mindig jo, ha vannak alternativak, fontos, hogy legyen mibol valasztani.

Talan csak annyit meg, hogy ha egy jo tanulo gyerek gyorsabban szeretne haladni, igazan nem rohato fel neki.
Hiszen ahogy a gyengebbnek is joga van biztos alapokhoz, ugy a jo tanulotol ugyancsak nem lehet megtagadni azt a jogot, hogy a maga gyorsabb tempojaban haladhasson.
Ne kelljen unatkoznia, es az erdeklodeset visszafognia csak azert, mert a korulotte levo tanulok nemelyike nem tud ugy haladni, mint o.
Ezzel biztosan Te is egyetertesz. :)
 
Hogy kerül a baszás a gyerek szinonimaszótárába?

A hét legérdekesebb olvasói levele úgy kezdődött, hogy van egy szexuális jellegű szó az egyik szinonimaszótárban, amin az egész iskola röhög, érdekelne-e. Naná, hogy érdekelt, mindig is szerettem volna az Index címlapjára rakni ezeket a szavakat, és most végre lehetőségem nyílt rá, mutatom:

14683719_6cd6b038b826e1d9ca70aa7f56b737fa_wm.jpg

Fotó: Olvasói fotó
Ezek a szócikkek Szinonima Szótár Diákoknak című kiadványban szerepelnek, amire olvasónk 11 éves húga egy fogalmazás megírása közben bukkant rá. A könyvet pár éve, azaz 2. vagy 3. osztályban vették, az iskola által kiosztott, megvásárolható és ajánlott segédanyagok listája alapján. Az egyébként felvidéki iskolában is felháborodtak, ők sem tudtak róla, milyen szavak szerepelnek az általuk alsósoknak is ajánlott szótárban.

14683723_3ca6caad63c37ec8da1749e222907914_wm.jpg

Fotó: Olvasói fotó
Megkerestem a szótár kiadóját, a Puedlo Könyvkiadót, amelytől a következő válasz érkezett.

Az említett kiadvány szerkesztői több hasonló szótár jellegű kiadványt is készítettek, volt referenciájuk és tapasztalatuk ezen a területen. A kiadónk célja egy modernebb, nemcsak a köznapi szavakat magyarázó, de a szleng kifejezéseket is tartalmazó diákoknak szóló szinonima szótár elkészítése volt.

A kiadványokat lektorálva és korrektúrázva nyomdakészen kaptuk meg. A kölcsönös bizalmi elv alapján tiszteletben tartottuk a szerzői szabadságot.

A kötetet magasabb évfolyamoknak, 7-8. osztálynak és középiskolásoknak szánták, bár ez nincs sehol feltüntetve, így kerülhetett az alsósok kezébe is. Az én fiam ugyan még csak 7, de vajon mikor lenne alkalmas megtanítani neki, hogy a baszik kifejezés helyett használhatja a kúrást is? Illetve ha nem akar szóismétlést, és egyszer már leírta, hogy toszás, akkor a következő mondatban inkább a döccintést válassza?

Gábris Eszter
Ez pedig a legújabb alsós színező felvilágosító kiadvány! Hova jutottak a szerzők?!
http://hvg.hu/elet/20170322_Elsos_szinezo_konyv_Apa_futyije_nagy_lesz_es_megkemenyedik
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,309
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére