Fizetnek a lányoknak, hogy maradjanak szüzek

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Így vigyáznak Szváziföldön az uralkodó egészségére.
Havonta nagyjából 4300 forintnak megfelelő összeget fizetnek Szváziföldön a szűz lányoknak azért, hogy őrizzék is meg az ártatlanságukat.


Az ország uralkodója, III. Mswati ugyanis minden évben választ magának egy újabb feleséget a szüzek közül, és így akarják biztosítani, hogy a leendő ara nehogy HIV-fertőzött legyen. Azt, hogy a lányok valóban szüzek maradtak-e, orvosi vizsgálattal ellenőrzik. Döbbenetes ilyet olvasni 2014-ben...

A királynak már 15 neje van, az újabbat pedig mindig egy évente megrendezett ünnepségen választja ki, melyen több tízezer lány táncol előtte abban a reményben, hogy ő lesz az, akit az uralkodó elvesz.

Az afrikai ország lakosságának kétharmada 228 forintnak megfelelő pénzt keres egynapi munkával, ennek fényében a kínált összeg a megtartott szüzességért magasnak számít. A tinédzserek számára azonban mégsem elég vonzó, mivel prostituáltként egyetlen aktussal megkeresnek ennyit. Elképesztő, hogy szinte csak ezek közül a lehetőségek közül tudnak választani..

Szváziföldön a világon az egyik legmagasabb a HIV-fertőzöttek aránya: jelenleg 26 százalék.

szuzlanyok.jpg
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Havonta nagyjából 4300 forintnak megfelelő összeget fizetnek Szváziföldön a szűz lányoknak azért, hogy őrizzék is meg az ártatlanságukat.
-
Nem akarok üzletronto lenni de Németországban többet adnának nekik naponta az ellenkezöjéért. :)
-

Ha egy ilyen pici országban (1,3 millio) az uralkodo több 10.000 lányt hiteget azzal, hogy talán az év végén királynöt csinál belöllük akkor nem kell azon csodálkozni, hogy a férfiak homoszexuálisak lesznek mert nem jut nekik nö.
-
Valoban a homoszexuálisok száma meglepöen magas az országban pedig 2 évi börtön jár érte. (Lehet, hogy éppen azért, ott zavartalanul kiélhetik magukat) :(
 
Utoljára módosítva:

szocske42

Állandó Tag
Állandó Tag
A pozitiv olvasata ennek a komoly elorelepes Del-Afrikahoz kepest, ahol a miniszterelnok(?) is zuhanyozassal vedekezik a HIV fertozes ellen.
Negativ olvasatban a kiraly nem szeret zuhanyozni.

Viszont ha egyhavi kereset egy menet a prostitualtaknal, az nagyon durva keresleti piacra utal, tehat valami sikeresen korlatozza a kinalatot.
 

cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
Világosítsa fel már valaki az uralkodót! A HIV fertőzés beszerzésére más lehetőségek is vannak. Az egyéb testnyílások kizárólagosan rendeltetésszerű használatáról orvos nem tud nyilatkozni. Esetleg a teszt szerepéről és megbízhatóságáról is beszélhetne neki valaki. :D :D
 
M

magdusis

Vendég
Az előzmények alapján nem tűnik nagyon felvilágosíthatónak.De ha mégis,hagyjuk inkább valaki férfira,szerintem,aki szeret és tud is esetleg magyarázni.
 
Oldal tetejére