Gyerekbarkács 3-4 év

Hanabi

Állandó Tag
Állandó Tag
Ősz.jpg
Gondoltam, hogy indítok egy ilyen topicot, ahol életkor szerint lehetne gyűjteni, hogy mit csináltunk a gyerekkel. Az enyém most múlt 3 éves, ezért olyan tapasztalataim vannak, hogy ő miket tud megcsinálni.
Akinek idősebb gyereke(i) van(nak), az légszi indítson egyet-egyet, ahová majd mi is beszállunk, ahogy növünk :)
 
Hanabi

Állandó Tag
Állandó Tag
Kezdem is mindjárt néhány dologgal, amiket most a téli szünetben csináltunk.
Ez egy évszakfa. Még az ősszel csináltuk, akkor fehár alapon voltak színes levelek ráragasztva. Az eredetit itt láttam valahol, csak sokkal kisebb volt.
Egy barna kartont feltekertem hengernek, a gyerek összeragasztotta. A kék kartonra fehér zsírkrétával rajzoltam egy kb. félkört, a gyerek pedig kb. kivágta.
A jobbik lyukasztókkal a gyerek lyuggatta a hópelyheket, a roszabbakkal én. Fehér zsírkrétával rajzoltunk ágakat, és ezekre ragasztotta a gyerek a hópelyheket. Csőrös hobbiragasztóval remekül tud kicsi pöttyöket nyomni, azokba ragasztotta aztán a hópelyheket.
A henger be van vágva kétoldalt, hogy a lombozatot bele lehessen állítani.
Tavasszal majd virágos lombozatot kap a fa.
évszak fa - tél.JPG
 
Hanabi

Állandó Tag
Állandó Tag
Fenyőfa hungarocell kúpból. Kb. 12 cm-es hungarocel kúpot vettem. Elővettem sokféle szalagot, abból a gyerek válogatta és vagdosta ki, amelyiket fel szerette volna tenni. Az illesztésnél kicsit segítettem. Egyedül gombostűzte a szalagokat, utána pedig a flittereket. De a gombostű használat miatt fokozott figyelmet igényel és utána nem lehet játszani a kész alkotással.
fenyo01_2.JPG fenyo01_1.JPG
 
Hanabi

Állandó Tag
Állandó Tag
Fűzött fenyőfa. Az eredeti ötletet itt (canadahun) láttam valahol.
Kartonból kivágtam a fenyőfa háromszögét, bevagdostam, hogy fűzhető legyen és felragasztottam az aljánál a kék kartonra. A világoszöld papírra festettem mindenféle krikszkakszokat és glittert szórtam bele, hogy csillogjon, de ezt lehet mintás csomagolópapírral is helyettesíteni pl. A világoszöld papírt felcsíkoztam.
Amit a gyerek csinált belőle: befűzte a papírcsíkokat, levágta a végét. Legvégül az egészet odaragasztotta a kék kartonhoz. A sárga csillagot én vágtam ki és ragasztottam fel.
fenyo02.JPG
 
Utoljára módosítva:

Hanabi

Állandó Tag
Állandó Tag
Hóember
3 db különböző méretű hungarocell gömböt félbevágtam és egymás alá felragasztottam egy kartonlapra.
A többiben is segítettem, de csak azért, hogy hamarabb kész legyen és a gyerek ne veszítse el a türelmét.
A gyerek (is) csinálta: krepp papír vagdosása, krepp papírból galacsinok gyúrása, galacsinok felragasztása a gömbökre (csőrös hobby ragasztóval), hópelyhek lyukasztása és felragasztása. A hóember orra egy háromszög alakú filc darab feltekerésével készült, ezt én csináltam. Én vágtam ki továbbá a fekete köröket a szemének és a gomboknak. A kalapja piros hullámkartonból készült. A maradék galacsinokat alulra ragasztottuk hónak.
hóember_02.JPG hóember_01.JPG
 
Hanabi

Állandó Tag
Állandó Tag
3D popup fenyőfa
A napokban itt többen is kerestek 3D popup képeslapot és azok között láttam meg ezt. Csak mi kicsit nagyobban csináltuk meg, mivel nem akarjuk elküldeni senkinek sem.
A fehér kartont félbehajtottam és rárajzoltam a fenyőfát. A gyerek vágta, felragasztani segítettem. Utána flittereket ragasztott rá. A tiltott önkényuralmi jelkép az én művem és nekem fel sem tűnt, a mami hívta fel rá a figyelmemet, hogy talán más színt kellett volna választani, de a neten pont ilyen színű csillag volt a képen, amit találtam.
karácsonyfa_01.JPG
 
Hanabi

Állandó Tag
Állandó Tag
Mikulás álarc
Hát ez már elmúlt, de talán az idén is lesz :)
Először nagyjából megmértem a gyerek arcát, aztán megrajzoltam fehér és piros kartonból a szakállt és a sapkát. Ezeket még én vágtam ki, de akkor még nem tudtam, hogy milyen ügyesen tud vágni a gyerek.
Vettem olyan vattát, ami eleve ilyen gombócos. A vattagolyókat kicsit összébb gyúrtuk és felragasztottuk. Vékony gumiból kötöttem rá egy darabot, hogy fel is lehessen venni.
mikulas_alarc.JPG
És igen, ő a sokat emlegetett "gyerek" :)
 
Hanabi

Állandó Tag
Állandó Tag
Varrókártya
A varrókártyát teljesen én csináltam, a gyerek csak kivarrta. Kartonból kivágtam a kört, kilyuggattam bőrlyukasztóval. A kis képek régi képeslapokból vannak.
Műanyag tűt egy kedves fórumozó társunk tanácsára a Müllerben vettem.
Karácsonyfadísz lett belőle, de húsvétra tojásokat is fogunk "varrni".
Készült egy harag alakú is, de úgy eltűnt, hogy nem tudtam lefényképezni.
A képeken ugyanannak a varrókártyának a két oldala látható.
varrókártya_02.JPG varrókártya_01.JPG
 
Hanabi

Állandó Tag
Állandó Tag
Montázs.
Ebben annyit csináltam, hogy elővettem a hozzávalókat és unalmamban én is vagdostam egy kicsit. A képek reklámújságokból vannak. Ezeket a gyerek vagdosta, ragasztotta. Ezt egészítettük ki matricákkal és lyukasztott hópelyhekkel.
montazs.JPG
 
ancsa42

Állandó Tag
Állandó Tag
Varrókártya
A varrókártyát teljesen én csináltam, a gyerek csak kivarrta. Kartonból kivágtam a kört, kilyuggattam bőrlyukasztóval. A kis képek régi képeslapokból vannak.
Műanyag tűt egy kedves fórumozó társunk tanácsára a Müllerben vettem.
Karácsonyfadísz lett belőle, de húsvétra tojásokat is fogunk "varrni".
Készült egy harag alakú is, de úgy eltűnt, hogy nem tudtam lefényképezni.
A képeken ugyanannak a varrókártyának a két oldala látható.
Csatolás megtekintése 1296296 Csatolás megtekintése 1296297
tetszik az ötlet, de milyen az a műanyag varrótű? Kérdeztem egy Müllerben dolgozó ismerőstől, nem tudta miről van szó?
 
Hanabi

Állandó Tag
Állandó Tag
Szilveszteri / farsangi medúza
A (fenti) hóember készítésből megmaradt fél hungarocell gömböt befestettem, csináltam neki akasztót és az aljára felragasztottam egy csík kétoldalas ragasztót.
A gyerek vagdosta és ragasztotta az ajándékkötöző szalagokat. Elsőre megmutattam neki, hogy kb. milyen hosszút vágjon.
Így karácsony után remekül fel lehet használni a félbevágott, maradék kötöző szalagokat.
Hungarocell gömb helyett lehet wc papír gurgából levágni egy darabot és arra ragasztani fel, vagy csak csinálni kartonból egy kb. 3 cm magas és 6 cm átmérőjű hengert.
A kétoldalas ragasztó azért jó, mert stabilan megfogja ezeket a műanyag szalagokat és biztonságosan tud vele egy kisgyerek is dolgozni.
meduza.JPG

Egyéb verziók a netről gyűjtve:
jellyfish-craft-3.jpg 6a0134882a3940970c01538f4d8863970b-800wi.jpg 16b73ae8a365f2ff66523345408258fd.jpg 0206_kids_gtribbonmobile_xl.jpg
 
Utoljára módosítva:

Hanabi

Állandó Tag
Állandó Tag
A téli szünet utolsó napja! JEEE! Holnaptól küzdjön az ovónéni!
Ma is karácsonyfát csináltunk, kéket, mert az a leány kedvence.
Először a muffin papírokat félbe, majd megint félbe hajtottuk, én először csak megmutattam, utána tudta egyedül csinálni.
Levágtuk a sima, nem hajtogatott részt. Ezt is csak egyszer kellett megmutatnom. Utána olyan gyorsan csinálta, hogy csak a végét sikerült lefényképeznem :)
Az így elkészült szoknyákat ráhúzta a hungarocell kúpra (ez kb. 12 cm magas). Cellux-szal ragasztottuk, segítettem lefogni, amíg ragasztotta. Ahogy felfelé haladtunk egy kicsit "beráncoltam" a szoknyákat és úgy ragasztotta fel. A tetejére egy egész muffinpapír került, amit félbehajtott és összeragasztott cellux-szal. Ezt hobbiragasztóval ragasztottuk a kúp tetejére. Végül flittereket ragasztott rá hobbiragasztóval, mert az nagy kedvence :)

fenyo03_2.JPG fenyo03_1.JPG fenyo03_3.JPG fenyo03_4.JPG fenyo03_5.JPG
Szegénykémnek van valami a nyakával, az egész téli szünetet ebben a borzalmas schantz gallérban töltötte, de hősiesen tűri :dr_33:
 
Csatolás megtekintése 1297384 Csatolás megtekintése 1297383 Csatolás megtekintése 1297385 Csatolás megtekintése 1297386 Csatolás megtekintése 1297382

Nagyon ügyes vagy kis csillag! :)
 
caviking

Állandó Tag
Állandó Tag
Láttam az egyik boltba barkács filc szettet. Filc anyagok voltak előre kilyukasztva, méretre és formára vágva. Gyerekkézbe való, nagyméretű tűvel lehet összevarrni őket és lesz belőle táska, állatfigurák, tavaszi virágok stb. Elég drágának találtam, főleg hogy rengeteg barkácsfilcem van otthon és meg lehetne otthon is csinálni. Csak azt nem tudom, hogy a kis lyukakat a barkácsfilcbe mivel tudnám beletenni. Bőrlyukasztó erre is jó, vagy van jobb ötleted?
 
Nekem ilyen bőrlyukasztó fogóm van és ezzel én mindent szoktam lyukasztani. Viszi a filcet is. Az OBI-ban vettem.
borlyukasztofogo.jpg
 
Hanabi

Állandó Tag
Állandó Tag
Itt a tavasz!
A virág közepe két darab fél literes üdítős palack aljából lett kivágva. Egyenesen elvágtam, a gyerek bevagdosta és kihajtogatta.
Krepp papír galacsinokat csináltunk és azzal van megtöltve. A két fél között van egy harmadik réteg, ami nincsen középen kivágva, erre vannak a virágközepek felragasztva és utána a virágszirmok. A virág szára egy fakanál nyele, a fakanál bele van dugva a virág egyik oldalán a közepébe. A virágok közepét én ragasztottam fel. A virág külső részét megrajzoltam és utána a gyerek vágta ki.
A virágot lyukasztóval készített virágokkal és pillangókkal díszítettük, illetve ezt mind a gyerkőc csinálta. Imád lyukasztózni :)
IMGP1224.JPG IMGP1222.JPG IMGP1223.JPG
 
Oldal tetejére