Húszezren hasaltak el a honosítási magyarságvizsgán

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Több mint tízezer ukrán állampolgár honosítási kérelmét utasították el a kettős állampolgárság bevezetése óta. A VS.hu által kikért adatokból látszik, hogy sok a visszadobott kérelem Szerbiában, Romániában és Oroszországban is.

A számok is azt mutatják: a magyar útlevél értékes, sokan próbálják megszerezni úgy, hogy nem felelnek meg a szabályoknak.

A kedvezményes honosítás lehetőségének megteremtése óta több mint 622 ezer határom túli magyar vagy magyar felmenőkkel rendelkező személy igényelte a magyar állampolgárságot, derül ki azokból az adatokból, amelyet a VS.hu kérésére adott ki a Miniszterelnökség. A legtöbben, több mint 398 ezren Romániából kérték a kettős állampolgárságot, a második helyen Szerbia (118 ezer kérelem), a harmadikon Ukrajna (89 ezer kérelem) áll.


A 2010-es kormányváltás után nem sokkal elfogadott törvénymódosítás értelmében kedvezményesen honosítható az, akinek felmenője magyar állampolgár volt, vagy csak „valószínűsíti magyarországi származását”. Mindezek mellett igazolni kell a magyar nyelvtudást, vagyis a kérelmezőnek tudnia kell válaszolni az ügyintéző által feltett egyszerű kérdésekre.

A kormányzati honlap úgy fogalmaz: "a kérelmező kommunikációs szinten értse és beszélje a magyar nyelvet, honosítási kérelmét önállóan segítség nélkül elő tudja terjeszteni, az ügyintéző által feltett egyszerű kérdésekre önállóan, rövid mondatokban válaszolni tudjon". A végső döntést hivatalosan mindig az államfő hozza meg.

A honosítási listán feltűnnek olyan távoli országok is, mint például Niger vagy Szaúd-Arábia, ahonnan egy-egy kérelem érkezett. Valószínű magyarázat lehet erre, hogy egyes esetekben a házastárs is megszerezheti egyszerűsített módon a magyar állampolgárságot. A lista tanúsága szerint magyar állampolgárságot kértek ma már nem létező országok polgárai is, például 21-en szovjetként, hatan csehszlovákként kérték a honosítást. Ennek oka, hogy régi, a ma már nem létező államok által kibocsátott okmányokat nyújtottak be a kérelemhez.


A beérkezett kérelmek mellett kikértük az elutasítási statisztikát is. A több mint 20 ezer elutasítás önmagában nem tűnik soknak, de meglepő képet mutat az eloszlása: az Oroszországból beérkezett honosítási kérelmeknek például a 64 százalékát utasították el, vagyis 1847-et a 2873-ból. Ukrajna esetében az elutasítási arány 11,7 százalékos, több mint 10 432 kérelmet dobtak vissza a 89 ezerből. Kisebb az arány Szerbia esetében, de itt is volt 4682 visszadobott kérelem.


Az adatok ismeretében megkerestük a budapesti orosz és ukrán nagykövetséget, hogy megkérdezzük, tudnak-e a jelenségről, de egyik külképviseleten sem sikerült olyan munkatárssal beszélni, aki nyilatkozhat ebben a kérdésben. Az orosz követségen csak annyit mondtak: nekik nincs információjuk az állampolgársági ügyekről.

Magyar részről egy kormányzati közlemény adhat némi magyarázatot az ügyre. A kettős állampolgárság honlapján július 10-i dátummal megjelent egy hétnyelvű – a magyar mellett angolul, németül, románul, szerbül, oroszul és ukránul – felhívás. Ebben utalnak arra, hogy igen gyakoriak „a magyar nyelv nem megfelelő mértékű ismeretének hiányából adódó” problémák, ennek következtében pedig a kérelmező „visszaélés áldozatává” válhat. Az óvatos megfogalmazás mögött valószínűleg olyan esetek állhatnak, amikor közvetítők és korrupt hivatalnokok nyelvtudás nélkül is állampolgárságot ígérnek.

Mint arról korábban beszámoltunk, Szekszárdon egy kormánytisztviselőt őrizetbe vett a rendőrség, miután némi csúszópénzért segített volna orosz állampolgároknak a honosításban. És ez nem volt elszigetelt jelenség, Ukrajnában és Szerbiában is nyíltan hirdetik a pénzért vehető magyar útlevelet. Ez azért lehet értékes az oroszok, ukránok vagy a szerbek számára, mert szabad mozgást biztosít az EU területén, vagy vízummentes utazást tesz lehetővé az Egyesült Államokba vagy Kanadába.
a törvény szerint az, aki

  • három éve Magyarországon lakik, és magyar házastársa, gyereke van,
  • három éve Magyarországon lakik, és magyarok fogadták örökbe,
  • három éve Magyarországon lakik és hontalan, vagy menekült,
  • öt éve az országban él és itt született, vagy gyerekkorában lakott Magyarországon.
  • tud magyarul, és legalább tíz éve magyar házastársa van,
  • tud magyarul, legalább öt éve magyar házastársa van, és van gyerekük
Az első négy csoportba tartozók le kell vizsgázzanak alkotmányos alapismeretből.
VS.
utlevel.jpg
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Mi koze a casino ugyhoz a magyar allampolgarsagnak?
Pereskedtek evekig a sumkoro beruhazason ami megse valosult tehat a semmit hajtotttak, de eredmenytelenul, mert nem tortent se csalas se bundazas, csak emberek artalanul valo meghurcolasa, es millios pereskedes.
Az uj forma,
Vajna kapta meg a casino jogot adomentesen ami valoszinu hamarosan elkeszul.
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Milyen elönyökkel jár a Magyar állampolgárság visszaszerzése? Annakidelyén lekelett adni a magyar állampolgárságot egy nyugateuropai megszerzésének a fejében.
-
Milyen elönyökkel jár ha elkötelezem magamat a mostani rendszernek, azon kivül, hogy pártot alapithatok, talán kapok egy az okmánybélyeg tört részébe kerülö rozsaszálat a dokumentum átvételekor?
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Attol tartok, hogy a nationalista érzületen kivül más motivácio alig lehet ahoz, hogy választani menjen valaki külföldröl. Néni akitöl a 20-as években elvették a magyar állampolgárságot biztos egy elégtételnek tartja, hogy választhat.
-
Sokkal jobb lenne ha nem a nationalista hovatartozás hanem szakkérdések felett döntenének az emberek Magyarországon, arrol, hogy a sok problémát hogyan lehet eredményesebben megoldani.
-
Szerintem a választások melett ugyanolyan fontos, hogy figyelemmel kisérjük a szülöhazánk fejlödését és kritizáljuk, dicsérjük ahogy a tudásunktol tellik, függetlenül attol hol élünk. Ahoz nem muszály elénekeltetni magunknak a himnuszt, megveregettetni a válunkat, "hüséges magyar vagy, a keblemre".
 

Andi_HU

Állandó Tag
Állandó Tag
Attol tartok, hogy a nationalista érzületen kivül más motivácio alig lehet ahoz, hogy választani menjen valaki külföldröl. Néni akitöl a 20-as években elvették a magyar állampolgárságot biztos egy elégtételnek tartja, hogy választhat.
-
Sokkal jobb lenne ha nem a nationalista hovatartozás hanem szakkérdések felett döntenének az emberek Magyarországon, arrol, hogy a sok problémát hogyan lehet eredményesebben megoldani.
-
Szerintem a választások melett ugyanolyan fontos, hogy figyelemmel kisérjük a szülöhazánk fejlödését és kritizáljuk, dicsérjük ahogy a tudásunktol tellik, függetlenül attol hol élünk. Ahoz nem muszály elénekeltetni magunknak a himnuszt, megveregettetni a válunkat, "hüséges magyar vagy, a keblemre".
Igazad van, kísérjék figyelemmel, hogy mi történik Magyarországon, de addig ne döntsenek arról, hogy itt mi történjen, amíg nem itt fizetnek adót.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
MAr tobben tobbszor leirtuk,hogy mi nem kivanunk beleszolni se szavazni az otthoni politikaba. Ugy gondolom ott szavazik az ember ahol adozik ahol el. Meg aki nagyon up date a napi esemenyekben a neten keresztul az sem igazan tudja hogy kell -e bolcsode vagy ut vagy barmi ilyen tavolsagbol. Nem kivanom eldonteni az otthoni rokanaim sorsat a szavazatommal. Aki canadai kent haza telepul az nem hiszem hogy par ev mulva tudna kovetni az itteni esemenyeket , hogy ki legyen a polgar mester ,hisz lehet akkor meg egesz mas problemak voltak mint ma.
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy praktikus kérdés minden hátso gondolat nélkül.
A magyar állampolgársággal magyar személyiigazolvány is jár vagy csak vörös-utlevél?
 
M

magdusis

Vendég
Azért talán nem olyan egyszerű ,hogy ott szavazik az ember,ahol élik,meg ahol adózik.
.Mert,akkor,aki nem adózik,az ne is szavazzon?A demokrácia a szavazást a szegényeknek is biztosítja,aki nem keres eleget,hogy adózhasson,akármiért is.Vannak,akik kereshetnének is annyit,hogy adót kelljen fizetniük,de más közhasznú dologra áldozzák az idejüket.Vannak,akik szegénységi fogadalmat tettek,és nem csak vallási okból.
Az sem olyan egyszerű.hogy aki már veszi a fáradságot,hogy elmenjen szavazni,az követi az eseményeket,vagy tájékozott lenne a szavazással kapcsolatos dolgokban.Bár lehet,hogy vannak ,akiknak csupa olyan ismerőse van,aki okosan,megfontoltan szavaz vagy legalábbis azt mondja;azért az emberek hajlamosabbak mindenféle személyes ,a jelöltek alkalmasságához semmi köze okkal kiválasztani,hogy kire szavaznak.Mondjuk,polgármesternek a legjobb az lehet,aki megmászta a Csomolungmát,vagy az a kereszneve ,ami a legjobb barátnőmnek.Esetleg húsz évvel ezelőtt egyszer beszélt vele két szót,és milyen kedvesen mosolygott.
Az se számíthat,hogy valaki újságokon keresztül ismeri a napi eseményeket,vannak,akik soha ki se mennek a lakásból,még az orvost is inkább kihívják,pedig semmi bajuk nincs.Ismerek olyan öregasszonyt,aki majdnem húsz éve nem volt szabad levegőn az erkélyén kívül,a szavazatát is otthon gyűjtik be.
Az se biztos,hogy aki benne él valamiben,az jobban látja a dolgokat;sokszor kartávolságról jobb a rálátás.Nem tudom.

Hogy mi jár a magyar állampolgársággal,az biztos pontosan le van írva a magyar nagykövetségek oldalain,meg az is,hogy mi milyen eljárás,és hol intézik.Egyszerűbb ott megnézni,ha valakit tényleg érdekel.
Szerintem személyi ''igazolvány'' mint olyan ,ami volt,nincs;tessék kijavítani,ha van.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Szavazas ha szegeny valaki ha nem, lehetetlen a mai vilagban hogy ne hasson ra az informacio tv radio net, mediak stb. |HA elegedett akkor azert szavaz ha javitani szeretne akkor azert megy el szavazni. Minden allampolgarnak kotelessege mondhatom szavazni menni , itt ugy is kezdodik az allampolgarsagi esku tetel, Jogod van es kotelesseged........
Aki beteg agyhoz kotott annak kiviszik az urnat, de meg \Mo -on is megteszik\felteve ha akar elni az allampolgar jogaival.
A szegenyek is adoznak mert nem mindegy hogy az afa ami nalunk tax ami minden arun rajta van hanyszazalekra is akarjak felemelni vagy esetleg van olyan part vagy politikus aki le akarna vinni.
Ugy gondolom ott kell szavazni ahol elvezi is az ember a szavazas eredmenyet, a sajat boren.
Mo eseteben igen kulonleges helyzet lehet ....hisz tobb magyar el orszaghataron kivul mint belul, es ez nem kis veszellyel jar, hogy a kint elok eldonthetik a bent elok sorsat politikai iranyvonalat stb.
Nem hiszem ,hogy kiskoruak lenenek az otthon elok ,hogy ne tudjak eldonteni maguk ,milyen politikai partot vagy politikust akarnak maguknak, hisz az elvezoi, es szenvedoi is az egesz valasztasi eredmenynek.
Ernoe
Nekem van lakcim kartyam is, de homeless vagyok ,mert nincs bejelentett lakasom Mo-on.
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Demokratikus országokban mindenki választhat hacsak nincs valami törvénysértés miatt egy idöre eltiltva a közügyek gyakorlásátol. :)
-
A jövedelem nem játszik szerepet, pont ez a lényeg, egy vagyonos szavazata ugyan anyit ér mind aki alacsony kereset miatt felvan mentve az adozástol. (Egyébbként mindenki fizet adot még a koldus is aki egy zsemlét vesz, minden áru megvan adoztatva, nemcsak jövedelemado létezik.)
-
Lehet, hogy a demokratia nem olyan hatásos mind egy diktatura, de hát a lényeg, hogy mindenki érdeke figyelembe legyen véve, nem huzhat el egy réteg a többi melett mert ahogy az utobbi idöben gyakran emlegetem, mi abban a világban élünk amit együtt kialakitunk.
-
Lassan én is abba a korba kerülök, hogy az öreg napjaimra kell gondolnom, sokan visszatérnek a szülöhazájukba, benépesitenek egy falut, takarékra mennek. Itt a nagyvárosokban nem olcso az élet.
-
Per pillanat ugy vagyok vele, hogy inkább egy másik EU országgal szemezek, a multat ugysem tudja visszahozni az élet, a gyerekkor mindenki számára szép volt mert a szüleink leárnyékolták a rosszat. Mi van ha az elvárásainkkal megnem egyezö világot találunk?
-
Akkor inkább oda ahol nincsenek elvárásaink. :)
-
Apropo választás, ha Franciaországba vagy más EU államba költöznék, minden állampolgárság váltás nélkül jogom lenne polgármestert választanom.
 

FLAMINGO

Ne kérj hozzáférést! Ha jár, a rendszer ADJA.
Fórumvezető
Kormányos
Milyen elönyökkel jár a Magyar állampolgárság visszaszerzése? Annakidelyén lekelett adni a magyar állampolgárságot egy nyugateuropai megszerzésének a fejében.
Például vízum nélkül tudsz munkát vállalni az EU-ban, míg ezt ukrán vagy szerb állampolgárként nem teheted meg.
Milyen elönyökkel jár ha elkötelezem magamat a mostani rendszernek, azon kivül, hogy pártot alapithatok, talán kapok egy az okmánybélyeg tört részébe kerülö rozsaszálat a dokumentum átvételekor?
A fentebb leírtakon kívül, (ha van elég pénzed), ingatlant, földet....vásárolhatsz M.o-n, EU-s pénzt pályázhatsz a cégeddel...
Folytassam? (Azun politikai háttérre már Melitta utalt.
Egy praktikus kérdés minden hátso gondolat nélkül.
A magyar állampolgársággal magyar személyiigazolvány is jár vagy csak vörös-utlevél?
Igen jár (tudtommal, ha van hazai lakcímed).
Egyébként a szig nem kötelező, az útlevlél, az új jogsi egyenértékű vele és EU-s uti okmányként elfogadják bármelyiket.
...
Apropo választás, ha Franciaországba vagy más EU államba költöznék, minden állampolgárság váltás nélkül jogom lenne polgármestert választanom.
Kapaszkodj meg! Nálunk is.:)
 

telaci

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen jár (tudtommal, ha van hazai lakcímed).

[csak kiegészítésként]

Az új személyazonosító igazolvány (most ez a neve ...) elkészítésekor -- vagyis az adatfelvételkor -- elkészül egy Személyi azonosítót igazoló hatósági igazolvány (ez a személyi szám kártya-változata) és egy Lakcímet igazoló hatósági igazolvány (tehát az úgynevezett lakcímkártya). Természetes, hogy a második csak érvényes magyarországi lakhellyel rendelkező személynek adható ki ...
Mindkét igazolvány kártya-formátumú, viszont egyik sem fényképes ... Fényképet csak a Személyazonosító igazolvány (ez a régi személyi igazolvány, kártya formában) tartalmaz, és ezért csak ez azonos értékű az útlevéllel vagy a jogosítvánnyal ...

[mégegy kiegészítés -- kicsit OFF ...]

A felsorolt 3 kártyán kívül még 2 darab, mindenki számára kötelező van -- elméletileg -- : az APEH által kiadott Adó igazolvány és az OEP által kiadott Társadalombiztosítási igazolvány, aminek ráadásul van még egy "mellékhajtása", ami viszont nem kötelező : szintén az OEP által kiadott Hatósági bizonyítvány. Ez utóbbiak (mindkettő !!!) a TAJ számot tartalmazza ...
 
Utoljára módosítva:

FLAMINGO

Ne kérj hozzáférést! Ha jár, a rendszer ADJA.
Fórumvezető
Kormányos
Azért talán nem olyan egyszerű ,hogy ott szavazik az ember,ahol élik,meg ahol adózik.
.Mert,akkor,aki nem adózik,az ne is szavazzon?A demokrácia a szavazást a szegényeknek is biztosítja,aki nem keres eleget,hogy adózhasson,akármiért is.Vannak,akik kereshetnének is annyit,hogy adót kelljen fizetniük,de más közhasznú dologra áldozzák az idejüket.Vannak,akik szegénységi fogadalmat tettek,és nem csak vallási okból.
Valóban nem egyszerű.
Azonban annak aki nem él az adott országban nincs erkölcsi alapja arra, hogy szavazzon, mert azt a társadalmat ő addig nem építette/formálta és nem rajta/nála jelentkeznek a következményei a szavazás eredményének.
Szerintem az lenne igazságos, hogy azok a nagykorúak szavazhatnának, akik az adott településen lakcímkártyával rendelkeznek, vagy a jegyző nyilvántartásba vette mint lakcím nélkülit (magyarul hajléktalant).
Ugyanis bármily fura, ha egy letelepedett külföldi Mo-n dolgozik, ajkkor TB-t adót fizet, mindent ugyanúgy megkövetelnek tőle, mint a helyi állampolgároktól, ugyanakkor max a helyhatósági választási szinten szólhat bele az élete politikai irányításába.
Az sem olyan egyszerű.hogy aki már veszi a fáradságot,hogy elmenjen szavazni,az követi az eseményeket,vagy tájékozott lenne a szavazással kapcsolatos dolgokban.
Azért az önkormányzati választásokon a nem túl nagy településeken (mondjuk 20000 fő alatt) illik képben lenni, hogy a Kovács vagy a Szabó (aki amúgy legtöbbször a helyi gazdasági élet prominens szereplője) - mit tud nyújtani.
Tudom legtöbbször fordítva van, azt ismerik meg, hogy mit nem kapnak, ha nem rá szavaznak.
Bár lehet,hogy vannak ,akiknak csupa olyan ismerőse van,aki okosan,megfontoltan szavaz vagy legalábbis azt mondja;azért az emberek hajlamosabbak mindenféle személyes ,a jelöltek alkalmasságához semmi köze okkal kiválasztani,hogy kire szavaznak.Mondjuk,polgármesternek a legjobb az lehet,aki megmászta a Csomolungmát,vagy az a kereszneve ,ami a legjobb barátnőmnek.Esetleg húsz évvel ezelőtt egyszer beszélt vele két szót,és milyen kedvesen mosolygott.
Ezzel sajnos teljes mértékben egyet kell értsek (mármint sajnos, hogy így van).
Nálunk volt aki azért szavazott a regnáló polgármesterre, mert az anyja rendes templomba járó. Ez fontos lehet, de ez alapján szavazni? Ilyenkor bennem is felmerül a kérdés, hogy nem kéne-e vizsgához kötni a szavazati jogot, mint a gépjárművezetést...
Az se számíthat,hogy valaki újságokon keresztül ismeri a napi eseményeket,vannak,akik soha ki se mennek a lakásból,még az orvost is inkább kihívják,pedig semmi bajuk nincs.Ismerek olyan öregasszonyt,aki majdnem húsz éve nem volt szabad levegőn az erkélyén kívül,a szavazatát is otthon gyűjtik be.
Mivel olyan, hogy független sajtó nincs, az újság akkor mérvadó, ha az ellenoldali párjával ütköztetni lehet az állításait. De lehet?
Az se biztos,hogy aki benne él valamiben,az jobban látja a dolgokat;sokszor kartávolságról jobb a rálátás.Nem tudom.

Hogy mi jár a magyar állampolgársággal,az biztos pontosan le van írva a magyar nagykövetségek oldalain,meg az is,hogy mi milyen eljárás,és hol intézik.Egyszerűbb ott megnézni,ha valakit tényleg érdekel.
Szerintem személyi ''igazolvány'' mint olyan ,ami volt,nincs;tessék kijavítani,ha van.
Van, egy plasztiklap, de ahogy az előbb megírtam nem kötelező, más okmányok is helyettesíthetik.
 

most

Állandó Tag
Állandó Tag
Oldal tetejére