Ha Jézus Betlehem helyett Őcsényben születik, migrásként kiverik onnan

Egy banális történet
Őcsény egy egyszerű község Tolna megye Szekszárdi járásában. Vagyis csak volt, amíg el nem híresült arról, hogy lakosai isszák az orbáni gyűlöletkeltés szavait és példásan aszerint is élnek.

A magyarságára és keresztény gyökereire büszke falu – Őcsény – arról lett hírhedt, hogy él ott valaki, aki szívesen nyújtana pár napra segítő kezet egy-egy leellenőrzött, a magyar állam által menekülnek nyilvánított családnak arra, hogy kikapcsolódhasson. No meg persze leginkább arról, ahogy a helyiek reagáltak.

“Takarodj innen, vagy felgyújtjuk a házadat”

– ilyen fenyegetés is elhangzott a hétfő esti őcsényi falugyűlésen, amelynek egyetlen témája az a hír volt, hogy néhány napra kikapcsolódni jönne 1-2 menekült család egy helyi panzióba. A fenyegetést a szálláshely tulajdonosa kapta, akinek autója kerekei bánták, hogy nem állt ki a helyiek által igaznak vélt gyűlölet mellett.

A polgármester úr konklúziója végül az volt:

a panzió teljesen legálisan működik, az önkormányzatnak jogilag nincs lehetősége fellépni az ellen, hogy itt bárki is megszálljon. De Önök, a falu lakói tehetnek ellene, például polgári engedetlenséggel. Körbeveszik a házat és megakadályozzák, hogy oda bejussanak. De személyi legyen Önöknél, ha rendőri intézkedésre kerül sor.

A vérmes Fideszes másnap állítólag lemondott tisztségéről.

www.tvn_.hu_92a857e709580e5f79d51be7e6a063a2.jpg
 
Már jó ideje nem szólok hozzá sok fórumhoz, de olvasni szoktam.

Egyetlen mondatot tudok írni: Szégyellem, hogy magyar vagyok!

Lassan 6 éve élek Németországban, de soha, senki, egyetlen náció tagja még nem bántott, nem vágta hozzám, hogy Ausländer vagyok. Annál több volt a segítség részükről, legyen az német, szír, török, román, görög, és még sorolhatnám.
Megérdemelné Magyarország lakossága, hogy valami nagy baj történjen és minden állam hátat fordítson neki. Talán akkor felfognák, hogy nem Magyarország a világ közepe, és rajtuk kívül is élnek emberek.
Nem politizálsz de ha ezeket felismerted.Időben és kormányzásban Egyértelműen látszik ezért Orbán Viktor belföldi politikája a felelős
A kifelé és befelé kettős beszéd.
A külpolitikája is olyan mintha a világ közepének képzelné.
Pedig az lesz kiközösítik akkor majd zsák a foltját alapon megtalálja az Erdoğan féléket
 
Már jó ideje nem szólok hozzá sok fórumhoz, de olvasni szoktam.

Egyetlen mondatot tudok írni: Szégyellem, hogy magyar vagyok!

Lassan 6 éve élek Németországban, de soha, senki, egyetlen náció tagja még nem bántott, nem vágta hozzám, hogy Ausländer vagyok. Annál több volt a segítség részükről, legyen az német, szír, török, román, görög, és még sorolhatnám.
Megérdemelné Magyarország lakossága, hogy valami nagy baj történjen és minden állam hátat fordítson neki. Talán akkor felfognák, hogy nem Magyarország a világ közepe, és rajtuk kívül is élnek emberek.
Megérdemelné Magyarország lakossága, hogy valami nagy baj történjen
Öröm olvasni a Szent Szeretet nevében szórt átkokat.
 
Utoljára módosítva:
-

Nem hiszem, hogy Szamica valami rosszat kivánna de mond:
Mi kell, hogy történjen ahoz, hogy beletudjad magadat képzelni egy menekült ember problemájába?
-
Biztos vagyok benne, hogy az Orbán kormány idegengyülölete orjási szociális problémákat fog okozni Mo.-on ha nem kaptok észbe. Menekültek ugy sincsenek nállatok az összes agressziot egymás ellen fogjátok kiélni.
-
A cigányok legyilkolását is egy gyülöletet szito propaganda elözte meg. En még emlékszem pesti kerületekre és Balaton környékére ahol hatalmas "Cigánymentes övezet" felirat csalta a turistákat, kormányhü ujságiro aki "buldozert" szándékozott rájuk küldeni... mignem jött valaki aki megtette amit az iroasztaltettesek neki szugeráltak.
-
 
Már megbocsáss, de mi közük hozzá, hogy ki száll meg a panzióban ??!
Sajnos sok embernek furcsa az hogy vannak közösségek.
lehet hogy azért mert hozzászoktak vagy szokatták őket ahhoz hogy fontosabb az egyén mint a közösség.
El kell fogadni hogy még vannak ilyen közösségek persze lehet jönni a törvénnyel.. joggal...de, miért kell elitélni őket ha közülük sokan így gondolják.
Lehet hogy holnapra már meggondolják de, ez legyen az ő döntésük.
 
Konkrétan melyekre gondolsz ? Az 1200 menekült befogadására, a Putyin seggét nyaldosásra és 100 éves eladósításra, az összes szomszéd országgal való összeveszésre, vagy így házon belül az Úniós pénzek elsíbolására, az uszításra, a pofa súlyba, mindenki álljon haptákba és szalutáljon, vagy mire ?
Majd ha ezek fájnak az embereknek akkor cselekszenek de, amíg nem veszik észre addig az élet megy tovább.
 
Már jó ideje nem szólok hozzá sok fórumhoz, de olvasni szoktam.

Egyetlen mondatot tudok írni: Szégyellem, hogy magyar vagyok!

Lassan 6 éve élek Németországban, de soha, senki, egyetlen náció tagja még nem bántott, nem vágta hozzám, hogy Ausländer vagyok. Annál több volt a segítség részükről, legyen az német, szír, török, román, görög, és még sorolhatnám.
Megérdemelné Magyarország lakossága, hogy valami nagy baj történjen és minden állam hátat fordítson neki. Talán akkor felfognák, hogy nem Magyarország a világ közepe, és rajtuk kívül is élnek emberek.
Most épp az történik, történt, elég nagy baj van európában és mindenki hátat fordított magyarországnak.
 
Hit, feltételezés, nem konkrétum. És felénk nem érv.
Mi kell, hogy történjen ahoz, hogy beletudjad magadat képzelni egy menekült ember problemájába?
Semminek nem kell történni. Bele tudom. Csak a megoldással nem értek egyet.
Én ezeket az embereket a hazájukban segíteném és nem ösztönözném, hogy vonuljanak végig a fél világon és nem telepíteném le őket számukra teljesen ismeretlen kulturális környezetben. És ha már ismeretlen kulturális környezetbe érkeztek, vaskézzel betartatnám a mi törvényeinket és nem hagynám, hogy a sajátjuk szerint lépjenek fel.
Biztos vagyok benne, hogy az Orbán kormány idegengyülölete orjási szociális problémákat fog okozni Mo.-on ha nem kaptok észbe. Menekültek ugy sincsenek nállatok az összes agressziot egymás ellen fogjátok kiélni.
Na! Ez a biztos vagyok benne egy új figura. Én is sokmindenben vagyok biztos, de az nem tény, hanem feltételezés. Mint ilyet érvként felhozva uszításnak nevezem. Különösen a gyilkosságok rákövetkező felemlegetésével a jelen kontextusban.
 
Utoljára módosítva:
Ha Jézus Londonban született volna akkor a londoniak fejvesztve menekültek volna,,....
A reggeli csúcsidőben, 8:30-kor Délnyugat-Londonban, a wimbledoni állomásnál néhány utas teljes pánikban, az ajtókat felfeszítve, a sínek közé rohanva menekült a vonatról,mert egy férfi hangosan olvasott fel a Bibliából.

Többek között olyanokat idézett, hogy „a halál nem a vég”, amitől a Shepperton és London Waterloo között közlekedő vonat utasainak egy része menekülőre fogta. Az incidens miatt késő délutánig nem állt helyre a közlekedés.
 
Én szívesen vendégül látom néhány napra a gyerekcsapatot, akár itt a püspökségen”

- nyilatkozta a HVG-nek Székely János szombathelyi megyéspüspök, aki a lap újságírójától tájékozódott az őcsényi esetről. Székely arról beszélt az őt kérdező újságírónak, hogy a keresztény kultúra védelme épp olyan fontos, mint a rászorulók segítése.

Elmondta azt is, szerinte fontos, hogy a hazájuktól távolra kerül menekültek hasznosan töltsék azt az időt, mielőtt haza tudnak térni otthonaikba.
 
Ha Jézus Londonban született volna akkor a londoniak fejvesztve menekültek volna,,....
A reggeli csúcsidőben, 8:30-kor Délnyugat-Londonban, a wimbledoni állomásnál néhány utas teljes pánikban, az ajtókat felfeszítve, a sínek közé rohanva menekült a vonatról,mert egy férfi hangosan olvasott fel a Bibliából.

Többek között olyanokat idézett, hogy „a halál nem a vég”, amitől a Shepperton és London Waterloo között közlekedő vonat utasainak egy része menekülőre fogta. Az incidens miatt késő délutánig nem állt helyre a közlekedés.
Szól a hír olyasmiről, hogy szalonna, karaj, vagy hasonló dolgok is lettek volna a Bibliát olvasó embernél?
 
Sajnos sok embernek furcsa az hogy vannak közösségek.
lehet hogy azért mert hozzászoktak vagy szokatták őket ahhoz hogy fontosabb az egyén mint a közösség.
El kell fogadni hogy még vannak ilyen közösségek persze lehet jönni a törvénnyel.. joggal...de, miért kell elitélni őket ha közülük sokan így gondolják.
Lehet hogy holnapra már meggondolják de, ez legyen az ő döntésük.

Megbocsáss, de az én olvasatomban nem ezt nevezik közösségnek..... ez abból is kiviláglik, ahogy a másként gondolkodásukat kifejezésre juttatták....
“Takarodj innen, vagy felgyújtjuk a házadat”

Ez neked közösség ??!!
 
Sajnos sok embernek furcsa az hogy vannak közösségek.
lehet hogy azért mert hozzászoktak vagy szokatták őket ahhoz hogy fontosabb az egyén mint a közösség.
El kell fogadni hogy még vannak ilyen közösségek persze lehet jönni a törvénnyel.. joggal...de, miért kell elitélni őket ha közülük sokan így gondolják.
Lehet hogy holnapra már meggondolják de, ez legyen az ő döntésük.
Ha te egy tízemeletes épületben élsz, és szeretnéd vendégül látni néhány ismerősödet, barátodat, lakógyűlést hívsz össze, és megkérdezed a lakókat, jöhetnek-e vagy jobb ha otthon maradnak? Az egyén érdeke -, a te érdeked - vagy a lakók érdeke a döntő?
 
A faluközösség nem az egyéni érdek és közösségi érdek ütközéséről szól. A faluközösség a közösségi létnek a család utáni eggyel magasabb fokozata. Véd és dacszövetség a tagok védelmére. A nemzet és haza építőköve. A kialakulása hosszú időre nyúlik vissza és nem vethető össze egy panelház véletlenül összeverődött lakóinak összességével.
 
Lehet hogy magyarország kicsit előre szaladt a történelemben....csak a többiek nehogy lemaradjonak.
Persze nem lehet tudni hogy melyik út lesz a jó.
A világon mindenütt így indul a ragozás:
  • Én
  • Te
  • Ő
  • Mi
  • Ti
  • Ők
Véletlenül sem az első szám 3., vagy többes szám 3.-al kezdődik. Tehát a legfontosabb az Én és a MI, és csak harmadikként jöhetnek szóba mások, vagyis az Ő és az Ők, vagyis az Azok, más szóval az idegenek.
A tulajdonra vonatkozóan is így indul: Enyém....
Vajon mért alakult ez így?
Szóval nem szaladt itt előrébb senki sem. A századok jelölése, pusztán egy időszámítási szám, semmi több.
Ebben az évben három dátum is létezik:
2017. Ez a XXI. század (katolikus)
1439. Ez a XV. század (iszlám)
5778. Ez a LVIII. század (zsidó).
Akkor, most melyik században is Vagyok, Vagy, Van, többes számban;Vagyunk, Vagytok, Vannak? :)
 
Utoljára módosítva:
Sajnos sok embernek furcsa az hogy vannak közösségek.
lehet hogy azért mert hozzászoktak vagy szokatták őket ahhoz hogy fontosabb az egyén mint a közösség.
El kell fogadni hogy még vannak ilyen közösségek persze lehet jönni a törvénnyel.. joggal...de, miért kell elitélni őket ha közülük sokan így gondolják.
Lehet hogy holnapra már meggondolják de, ez legyen az ő döntésük.

Nem tudom mit szolnál hozzá, ha holnaptol az Öcsényieket, vagy minden Fidesz választot kiebrudálnának külföldi szállodákbol, a város határon várnák benneteket furkos bottal?
-
Elkell fogadni, hogy valaki rasszista? Hát nem! A törvény minden eszközével, az emberiesség nevében lekell küzdeni az ilyen szellemet.
-
Erdö Péternek, figyelmeztetö szavakkal megkelett volna dorgálnia az ilyen elferdüléseket. Ha ez magyarországon a "kultura" amit Orbán megakar védeni akkor azt mondom ne kultiváljátok az embertelenséget.
-
Nem vagyok vallásos de mi a számotokra a kereszténység ha az embergyülölet megfér benne? Nem elöször a történelemben.
-
https://embed.indavideo.hu/player/video/c5398f78a9
 
De legalább nem gyújtották rájuk a panziót ahogy Németországban szokás...
Tulajdonképpen nem is érte őket atrocitás a szállásadót dorgálták meg.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,971
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére