Halálbüntetés

tornando

Őstag
Ezüst támogató
Állandó Tag
Egy irtó régi ügy arra hogy még a beismerő vallomás sem biztos bizonyítási eljárás során:
1957. július 22-én Szegedi Margitot brutálisan meggyilkolták és megerőszakolták. Kirjákot nem sokkal később letartóztatták, majd halálra ítélték.
1957. október 17-én megjelent tudósítás már a címében is megelőlegezi az ítéletet: „Vall a martfűi gyilkos…”
Szegedi Margit meggyilkolását Kirják János bevallotta
Kirjákot a halálra ítélés után újra elmarasztalták, aztán végül nem végezték ki, de 11 évet kellett ülnie a Csillag börtönben, mire megtalálták a valódi tettest.
Szegedi Margitot Kovács Zoltán ölte meg, akit 1968 decemberében végeztek ki,
http://hvg.hu/kultura/20111010_kirjak_janos_halalbuntetes_csillag_borton
 

yeti108

Állandó Tag
Állandó Tag
Kicsit más: Hol van az előírva, hogy a börtönök azért vannak, hogy az elítéltek ott jól érezzék magukat?
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
23 év után szabadult egy nő a halálsorról Arizonában

Az 51 éves Debra Milkét fia meggyilkolásáért ítélték halálra, most azonban felmentették

A német származású nő mindig is azt hangoztatta, hogy ártatlan fia halálában. A négyéves kisfiút hátulról fejbe lőtték. A vád szerint anyja két férfit bérelt fel, mert meg akart szabadulni a gyerektől.

Debra Milkét annak idején egy nyomozó vallomására alapozva ítélték halálra, aki azt állította, hogy az elvált nő beismerte bűnösségét, bár erre nem voltak tanúk. Armando Saldate szerint Milke bevallotta hogy felbérelte a két gyilkost, akiket szintén halálra ítéltek. A nyomozót korábban többen is megvádolták korrupcióval és hamis tanúzással, de egyik ügy sem került bíróság elé.

Milke a 151. elítélt, és a második nő, akit az elmúlt négy évtizedben felmentettek a halálbüntetés alól. az Egyesült Államokban.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Harminc év után szabadult az ártatlanul elítélt férfi


Szabadon engedtek egy ártatlanul elítélt férfit az Egyesült Államokban, az alabamai Birmingham börtönéből, ahol majdnem harminc évet töltött a halálsoron.

A most 58 éves afroamerikai Ray Hinton péntek reggel hagyta el a Jefferson megyei börtönt. Miután megölelte családtagjait csak annyit mondott, hogy "köszönöm Jézus".

A férfit 1985-ben ítélték el két gyorséttermi vezető meggyilkolásának vádjával. Az ügyészségnek Hinton ellen a gyilkosság helyszínén talált két pisztolygolyó volt az egyetlen bizonyítéka. A modern kriminalisztikai vizsgálat megállapította, nem bizonyítható, hogy az emberéletet kiontó golyók Hinton otthoni revolveréből származtak volna.

Jelenlegi ügyvédje, Bryan Stevenson szerint a probléma gyökere az volt, hogy Hinton korábbi jogvédője egy hozzá nem értő, alacsony díjjal dolgozó ballisztikai szakértőt vett igénybe, akinek a véleményén még az esküdtszék tagjai is kuncogtak a 30 évvel ezelőtti tárgyaláson.

Stevenson 16 évvel ezelőtt győződött meg Hinton ártatlanságáról, amikor is átvette az ügyet. "Egy szegény ember volt, akit azért ítéltek el, mert nem volt elég pénze igazának bizonyítására" - mondta.

MTI
 

tornando

Őstag
Ezüst támogató
Állandó Tag
"Egy szegény ember volt, akit azért ítéltek el, mert nem volt elég pénze igazának bizonyítására" - mondta.
Ez eléggé elborzasztó számomra: Az igazsághoz pénz kell
Persze amerikai filmekből megszokhattuk,Nem az igazság győz hanem az ügyvéd
Hát mit csinál az ügyészség?
Nem csak a vádat kell felépíteni mindenáron
Hanem a bizonyítás legyen pártatlan
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Gyikossagra nem reagalhat gyilkossaggal egy allam.
Arrol nem beszelve csak ebbe a topicba szamtalan esetrol beszamoltak ahol artatlan embereket oltek meg bunosnek iteltek, hany de hany ember szenvedett evtizedeket artatlanul bortonokbe mire kiderult hogy nem o volt az elkoveto.

A demokraciaba nincs helye a halalbuntetesnek.

Azok az esetek ahol elkepeszto brutalitas es gyilkolaszasok tortentek nagyon nagy % nem epelmeju az elkoveto.

Borzalmas sok penz kell egy telejesen ujra feldolgozni atertekelni bizonyitani hogy fals vaganyra futott a nyomozas , es elokerult vagy valami olyant talaltak olyan szalat ami ujbol elndithat egy ilyen ugy atvizsgalasat. Emberek tevednek hibazhatnak es ha hiba tortenik az epul fel egy vediratta.

Sok ember nem birja a terhelest , sok fel sok meg inkabb beismeri amit el se kovetett,ezek mind emberi tenyezok.
Nem latni bele a kihallgatasokba ,hogy hogyan zajlik, van-e kenyszerito korulmeny stb.
Sok orszagba addig verik vagy kinozak a vadlotat ,meg azt is bevallja amit meg gondolatba se kovetett el.
 

yeti108

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha nem egyértelmű a bizonyíték, akkor ne....de egy tömeggyilkos terroristánál?????? Csak mert nehéz gyerekkora volt....????
 

Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
"........Az USA igazságügyi minisztériuma és az FBI ugyanis közös közleményben ismerte el, hogy 2000 előtt az FBI-laboratórium haj-összehasonlító egységének csaknem minden kutatója hibásan tanúskodott a bűnperek vádlottjai elleni bizonyítékokról.

A The Washington Post leleplező cikke szerint az FBI 28 törvényszéki hajszakértője közül 26 a vád javára túlozta el a hajminták közötti egyezéseket. Főleg a szemükre hagyatkoztak, azaz a tetthelyen talált hajszálakat csak mikroszkóp alatt vizsgálták. Ez az amerikai Büntető Védőügyvédek Nemzeti Egyesülete (NACDL) és az Ártatlanság Projekt által eddig felülvizsgáltatott 268 per több mint 95 százalékára igaz.

A hibás állásfoglalások elismerésével az igazságügyi minisztérium és az FBI azt is vállalta, hogy kártérítésekről is tárgyalni fognak, amely azért különösen kínos, hiszen eddig 32 személyt ítéltek halálra elsősorban a hibás hajminta alapján, és közülük 14-et már ki is végeztek. Nagy valószínűséggel lehettek köztük ártatlanul elítélt személyek....."
 

yeti108

Állandó Tag
Állandó Tag
Valószínűleg a halálbüntetést már nem lehet visszahozni. Viszont akkor a börtönök legyenek olyanok mint Bolíviában, ne pedig wellness szállók. Ha a rab nem érzi jól magát benne, akkor pont megfelel a célnak.
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Több városban akarnak börtönöket építeni,hogy jól érezzék magukat az elitéltek és az eu-nak megfeleljen.
Az egyik ilyen elitélt felbuzdulva,hogy zsúfoltak a börtönök több millió kártérítést nyujtott be az állam ellen.
Van olyan hely ahol az ovoda mellé építenék a börtönt,és meg van elégedve a polgármester úr,sok munkahelyet teremt így.
 

Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
Platon:

" Az ember nem olyan hatalmas, hogy mások felett ítélkezzen. (...) Véleményed persze lehet, de abban a pillanatban, amint valakit elítéltél, valójában magadat ítélted el. Ha bántasz valakit, magadat bántod, senki mást. A bántalom nyila előbb-utóbb visszapattan rád, így rendelték az istenek... Gondolj csak a szeretetre... Kinek szeretsz, amikor szeretsz? Másnak, vagy magadnak? "
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
10 halálraítélt - 10 utolsó mondat kivégzés előtt

Mindenki másként reagál a végső pillanatban
00003778_copy.jpg


Egy kis adalék a halálbüntetésről indult vitához. Nem gondoljuk, hogy ez eldöntené a vitát - pro vagy kontra. De ki tudja? A poszt végén ön is szavazhat.


“Elnézést, uram. Nem szándékosan tettem!”
Marie Antoinette, miután véleltlenül rálépett a hóhér lábára. (kivégzés: 1793. október 16.)

"Ne érezd magad rosszul, mama. Én ezt megérdemlem."
Charles Bass (kivégzés: 1986. márius 12.)

"Sajnálom azt, amit tettem. Megérdemlem ezt. Remélem, hogy Jézus megbocsát. Egész testemben remegek."
Jeffrey Barney (kivégzés: 1986. április 16.)

"Mindenkinek egy boldog életet kívánok."
Jerome Butler (kivégzés: 1990. április 21.)

"Továbbra is fenntartom azt, hogy ártatlan vagyok. Nincs más mondanivalóm."
Johnny Anderson (kivégzés: 1990. május 17.)

"Legutolsó bűnös vagyok a bűnösök közül."
Markham Duff-Smith (kivégzés: 1993. június 29.)

"Afrikai harcos vagyok. Azért születtem, hogy lélegezzek, azért születtem, hogy meghaljak."
Carl Kelly (kivégzés: 1993. augusztus 20.)

"Viszlát!"
Warren Bridge (kivégzés: 1994. november22.)

"Essünk túl rajta."
Gary Gilmore (kivégzés: 1977. január 17.)

"Adjatok kegyelmet vagy végezzetek ki. De ne húzzátok az időt."
Jesse Bishop (kivégzés: 1979. október 22.)

"Úr Jézus Krisztus!"
Az ISIS által kivégzett egyiptomi kopt keresztények (kivégzés: 2015. február)

Europa22
 

Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha valakit meggyilkolnak az nem mások felett ítélkezés?????


Biztosan az. De:

" Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem? Vagy hogyan mondhatod akkor atyádfiának: Hadd vegyem ki szemedből a szálkát! – mikor a magad szemében ott a gerenda? Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát." (Máté 7:1–5)

„Ne ítéljetek és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok meg és nektek is megbocsáttatik.”
(Lukács 6:37)

És végül:


A Lelket ne oltsátok ki, a prófétálást ne vessétek meg, de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok.
(1 Thesszalonika levél 5:19–22)
 
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére