Harapni lehet a levegőt Vancouverben

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Lenyűgözi Kanada a turistákat, akik közül sokan úgy döntenek, hogy inkább örökre oda költöznek.
Veszélyes hely Kanada, de csak abból a szempontból, hogy nagyon könnyen el tudja csábítani a gyanútlan turistákat, akik egyszer csak azon kapják magukat, hogy már azon gondolkodnak, hogy hogyan oldhatnák meg azt, hogy az országba költözzenek.
Kanada egyik legszimpatikusabb városa Vancouver.
Amellett, hogy fontos gazdasági, politikai és kulturális központ, még az egyik „legzöldebb” város is Vancouver, ugyanis rengeteg alternatív erőforrást használnak. Ilyennek például a vízerőművek, a fejlett tömegközlekedés vagy az egész várost átszelő kerékpárutak.

Ennek a tudatos, és gondos környezetvédő gondolkodásmódnak köszönhetően, a kontinensen itt jut a legkevesebb szén-dioxid kibocsátás egy főre. Nem csoda hát, hogy a világ különböző országaiból, köztük Magyarországról is, egyre többen utaznak Vancouverbe, és nemegyszer le is telepednek ott.
Ha a város utcáit járják, akkor hamar fel fog tűnni, hogy a táblák nem egy negyedben kétnyelvűek. Ennek az oka egyszerű, ugyanis a lakosság fele valamilyen etnikumba tartozik. Élnek itt angolok, írek, németek, skótok, görögök, japánok, olaszok. A legtöbb külföldi Hong Kongból költözött ide, de sok bennszülöttel is találkozhatnak Vancouverben.
Akár az elfogadás városának is nevezhetnék Vancouvert, hiszen azonfelül, hogy különböző nemzetségek férnek meg egymás mellett, még a homoszexualitást is elfogadják. Vancouver volt a második olyan kanadai állam, ahol alkotmányos jogként legalizálták a melegházasságot, és a világon itt tartják a legnagyobb meleg felvonulását.
42255_x1.jpg
Vancouver eredetileg hagyományos erdészete, bányászata, halászata, és földművelése miatt volt fontos város, de ma már igazán fejlett, és több lábon álló szolgáltatóiparrá nőtte ki magát, valamint a turizmusa is gyors ütemben fejlődik.

Itt található a Stanley Park, amin belül különleges látnivalók, akvárium, uszoda, strandok, színház, golfpálya, modellvasút, vízipark várja a kirándulókat.
Kanadába nem csak Vancouver megcsodálása miatt érdemes elutazni, hanem a Niagara-vízesés miatt is, amely lehengerlő természeti jelenség a kanadai-amerikai határon.
A Niagara valójában több vízesésből álló vízesés-együttes, amelyhez az amerikai oldalról az Amerikai-zuhatag, a kisebb Menyasszonyi fátyol-zuhatag, a kanadai oldalról pedig a Patkó-zuhatag tartozik.
Torontó jelképe, a CN-torony, is igazi különlegesség a maga 553 méteres magasságával, ahonnan 120 kilométeres távolságra is el lehet látni, ha szép az idő.
A síelőknek a Whistler Blackcomb nyújt biztos kikapcsolódást, ugyanis ez a világ egyik legnagyobb síterülete, ahol az egész évben hódolhatnak kedvenc sportjuknak a síelők.
chemainus.jpg
A Sziklás-hegység felfedezése nélkül senki se induljon haza, ugyanis kihagyhatatlan az a számos túra, amelyek során bányavárosokat és nemzeti parkokat fedezhetnek fel.

Az állatbarátoknak a torontói állatkertben a helyük, amely 287 hektárjával a világ negyedik legnagyobb állatkertje. Szánjanak elegendő időt erre a helyre, mert több mint ötezer állat él itt. A világ különbözői állatfajai között a kanadai állatvilág is megtalálható, ahogy sok erdő is.
Észak-Amerikai egyik legnagyobb templomát, a Notre-Dame-bazilikát, Montrealban fedezhetik fel. A kegyhely a 19. században készült el, és a belsejében található a világ legnagyobb orgonája.
Ha szeretnék közel érezni magukat a jávorszarvasokhoz, farkasokhoz és medvékhez, akkor a Banff Nemzeti Parkban a helyük.
A művészetek kedvelői sem fogják elhanyagolva érezni magukat, mert őket a Chemainus várja a harminc gigantikus homlokzatra festett képeivel, amelyekből Kanada történelmét ismerhetik meg.

S, természetesen a vásárlás szerelmesei sem fognak üres kézzel hazatérni, ugyanis a West Edmonton Mall nyolcszáz üzletével, éttermeivel, huszonhat mozijával, és hét szabadidős- és szórakoztató attrakciójával csalogatja magához a turistákat.
vancouver 2.jpg
 
Oldal tetejére