Hemi Sync - Agyhullám stimulálás

O

oliyboty

Vendég
Sziasztok!

Teljesen abban a hitben voltam, hogy van külön Hemi Sync topic, erre most jöttem rá, hogy nincs is. Na akkor gondoltam gyorsan nyitok egyet, mivel a Hemi Sync és a Brain Sync az nem ugyanaz, habár az alapja mindkettőnél egyezik, mivel mindkét esetben agyhullám stimulálásról van szó egy sztereo fülhallgató segítségével. Hogy hogyan történik mindez? Különböző hangfrekvenciák (alpha, beta, delta, gamma és theta) kibocsátásával, melyet hallgatás közben figyelhetünk meg, ugyanis két különböző frekvenciát hallunk, melynek a különbségéből az agyunk generál egy harmadik (fantom) hangot és ezáltal kezdődik meg a bal és jobb agyféltekénk összehangolása.

Nos a topic azért indult, hogy a Brain és a Hemi Sync-es információk ne keveredjenek össze, illetve, hogy Hemis hanganyagokat gyűjtsünk egy helyre, hogy az érdeklődök hasznosítani tudják a számukra érdekes információkat.

OLIkiss
 
O

oliyboty

Vendég
És mi a kettő közt a különbség? :p Mármitn brainsync és a hemy sync között?

Ez az, amiért nyitottam a topicot. Szerintem hatás téren van különbség köztük. Én csak a Brain Sync-ről tudok nyilatkozni, a Hemiről nem, azt még nem hallgattam. Illetve ha valakinek van belőle hanganyaga, nem bánnám/bánnánk, ha megosztaná velünk. kiss
 

Remadi01

Új tag
Sziasztok!

Meg tudná nekem vki mondani, hogy miért tartja a többség jobbnak a Hemi Syncet a Brain Syncnél? Igazán érdekelne. Miben "tud" többet a Hemi??? :)

Egyre jobban!

S
 

KissKrisztinke

Állandó Tag
Állandó Tag
Hát én tegnap hallgattam tanulás közben a contrentation-t. Nagyon jó! Tényleg oda tudtam figyelni arra amit olvasok.
A Brain syncnél én sokszor belealszom a meditációba. De ez lehet csak velem van így.
Biztos mindkettő máshogy hat.
Ha esetleg valaki meg angolul nem tud, ott van a google fordító, le tudja fordítani az angol szövegeket, amik vannak a cd-hez:)
Szép napot!
 

nmarie

Silver Tag
Állandó Tag
Nos az igazat megvalva egyik sem.
Csak a Monroe Institut altal kiadott cd-k azok amik eredeti Hemi Synk eljarassal keszültek. Ez egy egyszerü hangfrekvenc, aminek a különbsege 4 Hz. A többi amiben dallamok vannak vagy a hang nem egyenletes azok csak utanzatok es nem is szolgaljak azt a celt, amit szolgalniuk kellene.


Amelyik anyagon ezt látod: Hemi-Sync® vagy Monroe® , azt biztosan megfelel a követelményeknek, mert a ® pontosan a védjegyet jelenti. Semmi más, ami attól eltérő, nem kerülhet kereskedelmi forgalomba ilyen név alatt.
 

istvan_06

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekem a Hemi-Sync érdekesebb, változatosabb. A Brain sync számomra unalmasabb egyhangúbb. Persze attól még működhet ez utóbbi is jól (ha a frekvenciák eltérése megfelelő), csak nehezebben szánom rá magam a hallgatására.
 

Remadi01

Új tag
Sziasztok!

Mostanában elég sokat hallgatok különböző Hemi Sync anyagokat és ezeket is főleg a koncentrációm növeléséhez, nyelvtanuláshoz. Észrevettem ,hogy néha hallom az "UFO-hangokat", de van amikor nem. Szerintetek ez miért van? Ha nem hallom ezeket a hangokat azt jelenti, hogy össze van hangolva a két agyféltekém?

Előre is köszönöm válaszaitokat. :);)
 

Csipiked

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem tudja megmondani valaki, hogy a gamma hullám az hány Hz?


Én sem fejből írom, megkerestem :D, remélem hasznát veszed. :..:

Béta – 12-40 Hz Éberség, figyelem, koncentráció
Alfa – 6-12 Hz Relaxáció, ébrenléti ellazultság
Théta – 4-7 Hz Meditáció, intuíció, memória, kreativitás, vizualizáció
Delta – 1-4 Hz Alvás, gyógyulás, passzív jelenlét
Gamma – 40 Hz+ Megérzés, magas szintű tanulás, tiszta felfogóképesség
 
O

oliyboty

Vendég
Agyhullám stimulálás/szinkronizálás működése, folyamata

Agyhullám stimulálás/szinkronizálás működése, folyamata

Az agyhullámok

A neuronok elemi működéséhez az ingerület keletkezése és azok vezetése tartozik. Az ingerület elektromos impulzus formájában vezetődik egy neutronról a másikra. Az agyban mérhető elektromos impulzusok összeadódnak és szinte végigsöpör a változás az adott agykérgi területen. Ez az elektromos tevékenység jól mérhető EEG-vel és frekvenciatartományok szerint osztályokba sorolhatóak. Ezek az osztályok a következőek: (1Hz = 1 hullámrezgés/ másodperc):
· Alfa hullámok (6-12 Hz)
· Béta hullámok (12-40 Hz)
· Delta hullámok (1-4 Hz)
· Gamma hullámok (40 Hz)
· Théta hullámok (4-7 Hz)

Mi az a stimulálás/hangolás/szinkronizálás?

Az agyhullám-hangolás egy olyan eljárás, amely által tetszőlegesen megválasztott tudatállapotot lehet előidézni az emberi agyban, egyenletes ritmusú hang- vagy fényimpulzusok segítségével. Mindezek segítségével kívánság szerint mozgósíthatjuk olyan
képességeinket is, mint például az intelligencia, a kreativitás, fejlett memória, a lelki gyógyulás (az önmagunkkal és emlékeinkkel való szembesülés és megbékélés) és a testünk öngyógyító képessége.

Miért szoktunk stimulálást alkalmazni? Miért jó ez nekünk?

Azért szoktunk stimulálást/hangolást használni, hogy jobb és bal agyféltekénket egyszerre tudjuk használni, ezáltal az agykapacitásunk jelentősen megnövekszik, hiszen agyhullámaink összefüggővé válnak. S hogy miért jó ez nekünk? Az élet számos területein fejleszthetjük képességeinket, mint pl. kreativitásunkat, koncentrálóképességünket, teljesítményünket, stb..., továbbá mesterségesen képesek vagyunk elidézni különböző tudatállapot szinteket, melyek lehetnek: alfa, béta, delta, gamma és théta állapotok.

Az agyhullámok stimulálása
Az agyunk agyhullám tevékenysége mindenkinél egyedi. Eltérő ritmusa és mintája van, amelyet az évek során begyakorolt szokásaink alakítottak ki. A tény, hogy agyunk egy jobb és egy bal féltekéből áll össze, nem pusztán a természet szeszélye vagy véletlen műve. Inkább azt mondhatnánk, hogy e felépítésben lejátszódik létezésünk egész drámája: noha mindkét féltekénk tökéletes harmóniában képes lenne együttműködni, a legtöbb embernél nincs egyensúlyban. Minél inkább ez a helyzet, annál inkább feszültséggel telinek érzékeljük a világot. Ez egyúttal viselkedési zavarokhoz, erőszakhoz, depresszióhoz és szenvedélybetegségekhez vezet.
 
O

oliyboty

Vendég
OLI!

Ha a Hemi-t kevésnek találod, mi a véleményed a HoloSync-ről? Ott aztán félórán keresztűl nincs más mint esőcsurgás némi búgó háttérzajjal. Nekem is a Brain szimpatikus, csak nem tudtam, hogy a MP3 használhatalanná teszi a felvételeket e vagy se. A flac-es változatot (mégegyszer köszönet érte) most elkezdem hallgatni (már amennyire az időm engedi).

A Holosync-et sajnos még nem ismerem, folyamatban van a letöltése flac formátumban. De erről aztán semmit sem tudok, fogalmam sincs milyen hanganyagokat kell hallgatni, melyek eredményesek, valódiak, hogy működik az összehangolás. Ok, mindhárom módszernél az alapelv ugyanaz működés szempontjából, csak hanganyagokban tér el a hatás. Pont a lényegről nem tudok semmit sem.

Brain sync-nél nem azt mondom, hogy teljesen használhatatlan a használat, mert azért lehet érezni dolgokat hallgatásuk közben. Főleg ha valaki először kezd egy jó kis théta hullámmal (ami első körben TILOS!!!, ha még az illető soha nem hallgatta a braint). Csak Flac formátumban szerintem jobb lenne hallgatni Kelly Howell hanganyagait, legalább is véleményem szerint eredményesebb lenne, mint az mp3. Én régen azt hallottam, hogy a 3 módszer közül a legeredményesebb a Holosync, és ezt követi a Hemi sync. De van egy olyan érzésem, hogy nagyon mellé trafált mindenki. Heminél semmit nem érzek, Robert Monroe metamusic hanganyagaiba belehallgattam, és még nincs olyan érzésem, mint amikor a brainesbe hallgattam bele először. Lehet több napon keresztül kell hallgatni és akkor fogom érezni. Fogom 1 teljes héten át hallgatni őket és majd kiderül, hogy van-e hatása/eredménye avagy sem.
 
O

oliyboty

Vendég
Ha a Brain Sync-es Relieve Jet Lag hanganyag közül hallgatod a Beta Refreshert, biztos, hogy nem fogsz elaludni. ;) Személyes tapasztalatomból fakadóan, a beta és gamma hanganyagoktól NEM alszol el.

Ami pedig az alvást illeti: ha beta vagy gamma-nal lépnek fel olyanok, hogy álmos, fáradt vagy hallgatásuk alatt, az azért van mert a szervezeted így pihen, relaxál, ugyanis a két féltekéd eleinte baromira nem akarja azt, hogy szinkronizáld őket. Az álmosság érzésének elmúlásához (ha ezek jelentkeznek és szinte folyamatosan vannak) kell jó pár hét, hogy elmúljanak!! Nálam is voltak, és én kb. 1 hónapon keresztül szabályosan kénytelen voltam lefeküdni a hanganyagok hallgatása után, mert elálmosodtam tőlük, annak ellenére, hogy teljesen kipihent, friss állapotban hallgattam a hanganyagokat. Ez egy idő után elmúlik magától, miután fokozatosan kezd hozzászokni a szervezeted a szinkronizációhoz. S ha valakinél jelentkezik alvós hatás, örüljön neki nagyon, mert elkezdett hatni rá a stimulálás!!;)
 
M

Musi91

Vendég
Q: Will conventional speakers work as well as headphones?
A: You can use either. The greater the separation between the sounds introduced into each ear, the stronger the Hemi-Sync® effect. We generally recommend using earphones for experiential exercises, because earphones maximize the sound separation and tend to block out exterior noise. Speakers are also fine, and in fact may be preferable when you are playing Metamusic® or other nonverbal titles as background while engaged in another activity. Be in the same room as the speakers. To enhance the separation between the sounds, it is recommended to position yourself between the speakers, when possible.

Ezek alapján a Hemi-hez nem kell fejhallgató mint a többi eljárásoz, sőt, itt mintha azt írná, hogy FÜLhalgatóval a legjobb, nem?
Milyen hanganyagot tudnátok ajánlani, ami csakis kizárólag egyféle hanghullámokat tartalmaz? (tehát nem kevert!) én első körben Alfára gondolnék. Vagy valami amitől éjszaka jól tudnék aludni.

Olyan hanganyagokra gondoltam, amik eredeti Hemi Synk eljarassal keszültek, és nem csak valami zene, mert a topik elején olvastam, hogy van egy kis kavarás, miszerint nem minden Hemi Sync együttes zeneje alapul Hemi Sync eljáráson.
 

KidsComeFirst

Állandó Tag
Állandó Tag
Encoding signal

Szia KidsComeFirst!

Teljesen igazad van az angol szó értelmezésésben!
De kérlek, teljes leírást vagy értelmezést tudnál adni erről az anyagról?

Atacanahu

A Hemi-Sync anyagokban az "encoding signal" valami olyan varázsszót jelent, amely szónak/kifejezésnek te adod meg, hogy mit értesz alatta és így később nem kell minden alkalommal elmondanod a néha 8-10 mondatból álló magyarázatot, hanem elég meghívnod ezt az "encoding signal" programutasítást és akkor mindaz a tartalom kerül végrehajtásra, amivel te ezt a parancsot felruháztad.
--------------------------------------------
Első példa.
Encoding signal: Cancel-Cancel (Töröl-Töröl)
Ha olyat mondtam vagy gondoltam, amit azóta megbántam, akkor azt az állítást vagy gondolatot gyorsan visszaszippanthatom, ha kimondom a következő "encoding signal"-t: Cancel-Cancel. Ennek a hatására a környezetem úgy veszi, hogy az állítás vagy gondolat el sem hangzott, mintha ilyet gondolatot sosem gondoltam volna.

Felhasználási területe: ha a sűrű forgalomban mérgelődsz és valakire csúnyát mondasz, vagy csak rosszat gondolsz róla, de azonnal megbánod, akkor visszaszívhatod ezt, ha kimondod, hogy: "Cancel-Cancel"
--------------------------------------------
Másik példa:
Encoding signal: "Plus Clean Clear"
Ha méregteleníteni szeretném a testemet és esetleg a teljes lényemet, ha azt szeretném, hogy minden táplálékkal bevitt méreganyag távozzon a szervetemből, ha azt szeretém, hogy a negatív gondolatok miatt keletkezett méreg (mérgesség) oldódjon fel bennem akkor ezekre a folyamatokra felprogramozok egy relaxációs gyakorlat során egy kifejezést, amelyet kimondva a pozitív folyamatok beindulnak. Ez a kifejezés lehet bármi - a mögöttes tartalom a fontos. A Hemi-Sync anyagokban ez a kifejezés szerepel: "Plus Clean Clear"
--------------------------------------------
A csodás az, hogy gazdagabb és szebb annak az élete, aki elkezdi használni ezeket a Hemi-Sync kódszavakat.

Amikor azt terveztem, hogy a Fájdalomkezelés CD-t meghallgatom, akkor éppen egy nehéz hetem volt. Sokat kellett dolgoznom és a gyermekeimet is sokat kellett ide-oda cipelnem. Sokat kellett autóznom, hogy versenyre vigyem a csemetéimet. Otthonunktól több órányi autózásra kellett szobát kivegyek - egyszóval sok hatás távol tartott tőle, hogy a Hemi-Sync Fájdalomkezelés CD-t végre meghallgassam. Ráadásul a fogam is elkezdett fájni, és a rohanó élet közepette 3-4 napon át nem tudtam önmagamra időt szánni.

Aztán szombat délután csendespihenőre lefeküdtek a gyermekek és én elővettem a 44 perces Hemi-Sync relaxációs gyakorlatot. Elkezdtem hallgatni és az anyagban egy olyan gyakorlat volt, amivel beprogramoztam, hogy ha kimondom a fájdalomcsillapítás varázsszót, akkor a fájdalom elmúlik, de sajnos a rohanó életvitelem miatt olyan gondolatok jöttek, hogy ez a cucc nem működik. Összességében nem azt éreztem, amit a Hemi-Sync CDknél szoktam. Arra gondoltam, hogy biztos amiatt van ez, hogy nagyon durván alakult az egész hetem.

Aztán amikor letettem a fülhallgatót és a 44 perc lejártával kikapcsoltam a Hemi-Sync Fájdalomkezelés CD-t, akkor hirtelen rádöbbentem, hogy eltűnt a fogfájásom!! Tapogattam az állkapcsomat jobbról...

...nem fájt.

Tapogattam az állkapcsomat balról...

...nem fájt.

Nagyon hálás vagyok a Hemi-Sync-nek, hogy megmutatta nekem, hogy a rohanós élet vágtázása közben is meg tudok önmagam előtt mutatni valami csodálatos gyógyulást.

Most is, hogy ezt írom, nagyon jó érzések jönnek föl bennem.
--------------------------------------------
Szóval, ti hogyan fordítanátok az "encoding signal"-t? Mi a véleményetek?
 

QuantumMeditate

<b>Kormányos</b>
Állandó Tag
Találtam egy egy videót; nem tudom hogy itt van-e jobb helye vagy a videófeltöltéseknél, ha utóbbi akkor előre is elnézést kérek az admintól :)
12266956
 

ferenc-z

Állandó Tag
Állandó Tag
Igazából a Increase Creativity-t hallgatm már 3 alkalommal minden este, ami, ahogy megnéztem théta és alfa hullámokat tartalmaz. És teljesen jól éreztem magam közben és napközben sem volt most az ami, akkor amikor vagy 4 félét hallgattam. Most nemtudom kezdjem-e a bevezető alfa és a többivel, vagy sem? Mert tényleg nincs semmi gond a théta és alfa kevert Increase Creativity-nél. A Stress-est megnézem hányason van... De jó lenne összegyűjteni az összeset, vagy fennt van ez valahol (hogy melyik anyag, melyik frekvenciákat tartalmazza)?
 

ferenc-z

Állandó Tag
Állandó Tag
Na, már egy párat összegyűjtöttem. Szerintem csak ezek közül fogok hallgatni anyagokat. Tudnám, hogy kezdjek hozzá, mert jó lenne már egy rendszerességet belevinni, hogy aztán jöhessen a hatás. Mert nekem tényleg nem jelentkezett rosszullét a Creative közben, szóval nemtudom mi van.

Free Stress Forever - alfa és théta
Deep Learning - théta
Increase Creativity - théta és alfa
Brain Massage - béta és delta
Deep Insight - théta
Total Relaxation - alfa

Vagy ez jó lenne?

1. hét - Total Relaxation
2. hét - Brain Massage
3. hét - Free Stress Forever
4. hét - itt meg már bármit lehet folyamatossan nem? (Deep Insight, Deep Learning ...)
 

KidsComeFirst

Állandó Tag
Állandó Tag
Tanuláshoz

szia!
Tanuláshoz is lehet ezt használni? Ill. ha a tananyag alá keverem akkor hatékonyabb a tanulás ?

Tanuláshoz ezt a Hemi-Sync albumot javaslom:
"Indigo For Quantum Focus"

Szerintem a tananyag alá keverés egy pompás ötlet. Próbáld ki, hogy neked is bejön-e és várjuk a tapasztalatokat.

Nálunk nagy sikere volt. Csináltam a fiamnak nyelvi anyagot a "Concentration" album segítségével. Sokat hallgatta az egyénileg kevert hangfájlt és utána nagyon szép (szó)dolgozatokat írt.

Nekünk tetszik...
 

ferenc-z

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy kicsit keresgéltem információkat a testen kívűli élményekkel kapcsolatban és találtam pár dolgot, ami gondolom másnak is hasznos lehet.

Itt egy leírás:
Ha valaki a klinikai halál állapotából visszatér, vagy egy gyakorlattal éri el azt, hogy kilép a fizikai test kötöttségéből, és utána visszatér oda, ennek az embernek attól kezdve új korszak kezdődik az életében. A mennyezet magasságából látni a testünket, amint az ágyon fekszik, és megélni azt, hogy a test amit a tükörben látunk az nem mi vagyunk, fantasztikus élmény.
A testből kilépett én számára megszűnnek a távolságok, megszűnik az érzékelhető idő, áthaladhatunk falakon és más szilárd tárgyakon egyaránt, akadály érzékelése nélkül. Ha valaki ezt már átélte, akkor utána már megszűnik a halálfélelme és a testre úgy tekint, mint egy ruhára, ami fedi a testét. Ezen élmények előidézése a beavatási misztériumok papjainak a legféltettebben őrzött tudománya volt az ókortól kezdve.

Az emberi agy különböző frekvenciájú hullámok alapján tevékenykedik, ezek a hullámok nem rendezetten, hanem összevisszaságban keringenek, a jobb és bal agyfélteke között is lényeges különbséget mutatva. Az agyunk bal féltekéje a logikus, a jobb pedig a művészi gondolkodásért és az intuíciókért felelős. Minél jobb a két félteke közötti működés, annál egészebb emberek vagyunk, és harmonikusabb bennünk a szív és az ész, a női és férfi felünk kapcsolata. Régebben légzésgyakorlatokat, különböző jóga testhelyzeteket, mozdulatokat és drogokat használtak fel a fenti cél eléréséért.

A XX. század technikáját egy zeneszerző, Robert A. Monroe hívta segítségül. Ismert tény, hogy a megváltozott tudatállapotok és az agyhullámok között szoros összefüggés van. Monroe, mivel zeneszerző, ezért a hanghullámokhoz fordult segítségért, de egy kis probléma adódott az első időkben, mivel az emberi fül nem képes érzékelni a 30 Hz-nél alacsonyabb frekvenciájú hanghullámokat. Monroe a fizikát is bevetette, mivel neki a béta 16 Hz és az alfa 7-16-Hz-nél alacsonyabb hullámokat kellett kelteni, ezért hívta segítségül a fizikában tanult hullámlebegés elméletét. Ez annyiból áll, hogy két különböző frekvenciájú hullámot vezetett a jobb illetve a bal fülbe, ekkor két hallható hullámmal a 100 és 104 Hz hullámokat használta, ezek a különböző hullámok egy periodikusan ismétlődő, erősödő-gyengülő hullámszerű jelenséget produkáltak. Az emberi fülek, pontosabban az emberi tudatos agy a kettő különbségét nem érzékelte, de a nem tudatos agy (a tudatalatti) igen, és létre jött a csoda. A kísérletek alkalmával csodálatos meditációs élmények következtek be. Egyeseknél testen kívüli élmények is, és a csoda csúcsa a szivárványhíd létrejötte. A szivárványhíd az, ami összeköti bennünk a logikát és az érzelmeket, a nőit és a férfit, a kis énünket magasabb énünkkel, úgy is mondhatnánk az Isteni Énünkkel, vagy egyenesen a Fénnyel. Valószínűleg azzal, amit a felsőbbrendű énünk szükségesnek lát.

Minden út a Fényhez vezet. Lehetne ez a Hemi Sync vezényszava is. A Hemi Syncben az eltévedés (a lélek eltévedése) kizárt, hiszen az anyag úgy van összeállítva, hogy ez lehetetlen.

A Hemi Sync hallgatása közben létrejöhetnek az úgynevezett OBE (out of body experience) testen kívüli élmények. Magas szintű tanulást is nyújt. Amerikában 7000 ember vett részt különböző hemi sync kurzusokon és több mint 200 000 OBE élményen mentek át. Forrás : www.prananadi.hu


Ahogyan én is hallgatom az anyagokat, valóban sűrűbben lépek ki (egyébként évente kb. 8X-10X), illetve kerülök olyan állapotba, hogy ki tudnék lépni. Igaz én Braint hallgatok, de talán nem sok különbség van.

De most akkor mind a kettőnél van külön erre kiélezett hanganyag?
 

KidsComeFirst

Állandó Tag
Állandó Tag
Hemi-Sync - testen kívüli élmény tanfolyam

A Hemi-Sync készített egy testen kívüli élményt oktató tanfolyamot. A (korábban csak) bennlakásos tanfolyam anyaga mostmár 7 doboznyi CD-n is megvásárolható (illetve letölthető, ha valaki nem szeretne fizetni érte). A címe: Gateway Experience

A legtöbb bennlakásos Hemi-Sync tanfolyam alapkövetelménye, hogy ezen a modulon már túl legyünk.

Monroe úr egyszer azt nyilatkozta, hogy a testen kívüli élmények elsajátítása nagyságrendileg 5 évig tart. Én erről azt gondolom, hogy ez sokkal jobb szám ahhoz képest, hogy korábban azt hallhattuk, hogy a távol keletre látogató és aztán évtizedekre ott maradó spirituális tanítványok azzal jöttek vissza Európába, hogy ha valaki alaposan meg akarja tanulni az ottani tanításokat, akkor 20 évre van szüksége. Ehhez képest az 5 év jól hangzik...

Minden kedves Hemi-Syncesnek azt javaslom, hogy hallgassa meg (újra-és-újra) a Gateway Experience anyagokat. Csodálatos élménnyel gazdagítanak.
 
Oldal tetejére