Hogy mik vannak?!

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem vitte vissza a kölcsönzött könyvet ...

ccccccc
index.php



Az első amerikai elnök, George Washington 1789. október 5-én kikölcsönzött egy könyvet
a New York Society Library-ből, egy New York-i könyvtárból. Nemrégiben azonban a
The New York Daily News megírta, hogy a könyvtárban rendezgették a dokumentumokat,
és kiderült, hogy az elnök nem vitte vissza sosem a példányt a könyvtárba.
Emer De Vattel: A népek törvénye című munkájáról van egyébként szó.


ccccccc
George%20Washington%20portrait.gif



Washington akkor vehette ki a könyvet, amikor a szövetségi kormány még Manhattanben
működött, egy épületben a könyvtárral.
A büntetés összege ma 300 ezer dollár lenne, miután 221 éve nem vitték vissza a kötetet
- ezt az összeget azonban nem fizette be senki.
Az ügyet sokáig titokban tartották, de most a George Washington virginiai házát
fenntartó szervezet felajánlott a könyvtárnak egy hasonló példányt, ugyanabból a kiadásból,
mint amelyikből a hiányzó könyv származott.
A könyvtár így május 19-étől fogva újra rendelkezik a de Vattel-művel.


208-inset-b.jpg



A könyvtárba járt még Washingtonon kívül John Adams, Aaron Burr, Alexander Hamilton,
George Clinton, vagyis több későbbi amerikai elnök és neves politikus is.


forrás:hvg.hu
 
T

TH6777

Vendég
A férfiak többet beszélnek egymással fociról, mint nőkről!

Amikor a férfiak barátaikkal találkoznak, a feleségek, barátnők és a munka témáját is a háttérbe szorítva a foci vezeti a társalgást – derül ki egy friss felmérésből.

<!-- .cikkhead -->A nemzetközi felmérésben megkérdezett férfiak közel 90 százaléka mondta, hogy a baráti társaságukban elsősorban a kedvenc focicsapataikról beszélnek. Ha még másra is marad idő, a sport után jóval lemaradva következhetnek a nők és a munkahelyi témák.

„Talán a nők nem erre a hírre vártak, de a férfiak valóban csak egy dologra, a futballra gondolnak, mikor egymással találkoznak” – mondta Tim Ellerton, a közvélemény-kutatást szponzoráló Heineken International munkatársa.

Kínában 94 százalék, Oroszországban pedig a férfiak 93 százalékánál vezető téma a labdarúgás – derül ki a 15 országban 5300 résztvevővel végzett felmérésből.

Németországban és Franciaországban a nőkről szóló beszélgetéseket még a munkahelyi témák is megelőzték. Nagy-Britannia bizonyult a legnagyobb fociőrült országnak. A felmérés szerint a brit férfiak hetente átlagosan 2 óra 22 percen át néznek focimeccs-közvetítést, miközben a tévézésnél is több időt töltenek a játékkal kapcsolatos események, pletykák átbeszélésével.

A brazilok heti 92 percnyi focinézéssel a másodikak lettek, őket Thaiföld, Írország és Mexikó követi a sorban.

A közelgő világbajnokságot rendező Dél-Afrikában található a legtöbb közösségi focinéző, ugyanis a férfiak 20 százaléka tízfős vagy ennél nagyobb társaságban figyeli kedvenc csapatát.

A felmérésben többek között Brazília, Dél-Afrika, Franciaország, Hollandia, Írország, Kína, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Oroszország, Spanyolország és Thaiföld vett részt.​
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
Hét gyereket nemzett fogva tartott lányának

RIO DE JANEIRO

cccccc
brazil_Rio-de%2B-janeiro_travel_.jpg



— Újabb szörnyet kaptak el a brazil hatóságok.
José Agostinho Perreira (54) a vád szerint 12 éven át tartotta fogva egy a dzsungelben felépített
koszos sufniban saját lányát, akinek összesen hét gyereket nemzett.

– A most 28 éves lány nem tudott írni, olvasni.
Amikor rájuk találtunk, ő is és a gyerekek is meztelenek és erősen alultápláltak voltak.
A négy lány és a három fiúgyermekből azonban csak hat lakott a sufniban, egyet a szörnyű apa eladott egy családnak
– nyilatkozta brazil lapoknak a rendőrségi szóvivő, Jair Lima de Pavia, aki szerint a gyerekek korát
csak megsaccolni tudják, a legkisebb két hónapos, a legnagyobb 12 éves lehet.

Az ügy egyébként kísértetiesen hasonlít a hatalmas megdöbbenést okozó osztrák férfi, Josef Fritzl esetére,
aki 24 éven át tartotta fogva egy pincében saját lányát, akinek hét gyermeket nemzett.
Az amstetteni rémként elhíresült férfit azóta életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

A Blikk cikke nyomán

Első kép: Az "apa"
Második kép: Ahol a "család" élt.
 

Csatolások

  • 24_O,M.jpg
    24_O,M.jpg
    20.4 KB · Olvasás: 3
  • 24_o.jpg
    24_o.jpg
    29.1 KB · Olvasás: 3

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy munkanélküli eladta a londoni Ritz-hotelt.

himm%203.jpg


Egy munkanélküli londoni teherautó sofőr eladta a világhíres londoni Ritz-szállót, amelynek még egy
teázó készlete sem volt az övé.
A vevőt azonban sikerült meggyőznie, hogy a szálloda tulajdonosa, aki visszavonul az üzleti élettől,
őt bízta meg a ház értékesítésével.

A 49 éves sofőr egymillió font előleget vett fel, aminek fejében az új tulajdonos már bejárást tartott a szállodában,
a tervezett átépítés reményében.
A tehetséges sofőr azon csúszott el, hogy még nagyobb előleget kért, ami már gyanút keltett.
A sofőrt a bíróság bűnösnek mondta ki, de a büntetés mértékéről még nem döntöttek.


erste_brokerek_galeria_04.jpg



Érdekes, hogy milyen egyértelmű a bűncselekmény megítélése, ha valaki olyasmit árul, ami nincs a birtokában.
Közben nem tesz mást, mint a pénzügyi spekulánsok, akik olyan értékpapírokat adnak el, amelyek
akkor nincsenek is a birtokukban.
Ezt nevezik a pénzpiacon fedezetlen, nyílt, vagy short ügyletnek.

A tanulság: teherautó sofőrök ne shortoljanak.​


forrás:azta.hu
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
Egészségügy a 21. században

<TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD class=contentheading width="100%">Levágták az egészséges lábát...majd a beteget is</TD></TR></TBODY></TABLE>


xxxxxxxxxx
30497.jpg



Tévedésből amputálták az egészséges lábát egy 91 éves betegnek egy osztrák kórházban.
Amikor rájöttek a tévedésre, nem maradt más, mint hogy levágják a másikat, a tényleg menthetetlent is.

A kórház vezetése azonnal nyugdíjazta a tévedésért felelős orvost, asszisztensét egy időre eltiltották
a műtétektől, és saját magukat feljelentették az ügyészségen.

A hatóságok vizsgálatot indítottak gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt.
A kórház az ügyből okulva átszervezte az intézmény biztonsági előírásait.

A kórházat azért is bírálják, mert az esetről csak késve tájékoztatták a közvéleményt.
A két lábát elvesztett nő a körülményekhez képest jól érzi magát.


forrás:azta.hu
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
Kukkoló fotós

Tetten értek egy 66 éves Liege-i férfit, amint fiatalasszonyok alsóneműjét fotózta a Saint-Lambert bevásárlóközpontban.


xxxxxxxx
taylor_bundabugyi1.jpg



A kukkoló a mozgólépcső aljánál helyezkedett el, és onnan készítette a felvételeket.

Mikor a biztonsági őr felfigyelt a férfi ripők űzelmére, értesítette a rendőrséget, mely őrizetbe vette a fényképező amatőrt.
Mikor lefoglalták a kameráját, kiderült, mintegy 160 pikáns fotót találtak benne, női bugyogók széles palettájával
– néhány esetben pedig éppen az alsónemű hiánya tűnt fel e képen…

A lesifotós lakásán házkutatást tartottak, és a komputeren további bugyifotó-kollekcióra bukkantak.
A rendőrség a számítógépet lefoglalta, hogy további vizsgálatnak vesse alá.

A férfi eddig nem volt büntetve, szabadlábon védekezhet, de speciális passziójának minden bizonnyal jogi
következményei lesznek.

Ebben a nagy hőségben mi lehetett olyan érdekes a szoknyák alatt, a bugyi, vagy annak esetleges hiánya?
Bár a mozgólépcsőn, bugyi nélkül...

/a Virtus.hu nyomán/
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
Áldás? Nem, átok!

Hétfőn délelőtt ment be egy jászberényi üzletbe egy nő, hogy jósol és áldást oszt,
persze némi fizetségért cserébe .


20090422csalojosn.jpg





Az üzletben dolgozó hölgy hajlott is rá, és megengedte, hogy a tenyeréből jósoljon, majd megáldja. <CENTER class="cikkleft cikktext" done0="75" done1="75"></CENTER>Az áldás azonban hamar átokká változott.
A sértett ugyanis a nő távozása után észrevette, hogy a jövendölés közben valahogy lekerült kezéről
az arany karkötője.
Mint kiderült, a jövőbe látó távozott az ékszerrel.

/forrás:szoljon.hu/
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
Emberarcú ponty

...még a gazdája is megrémült,
később viszont már örült, mert a ritka állat kisebb vagyont érhet.


A 44 éves /Brit/ Brenden O'Sullivan fél éve tette kerti tavába a pontyot.
Nem is foglalkozott vele különösképp sokat, de nemrég észrevette,
hogy a pontynak kifejezetten emberi arca van.

vvvvvvvvvvvvv resized.jpg


A hal tulajdonosa korábban hentesként dolgozott, ahol már hozzászokott az állatokhoz, de elmondása
szerint nagyon megijedt az emberfejű haltól.
Az ilyen pontyok nagyon ritkák, így Mr. O'Sullivan igazán boldog lehet, mert szakértők szerint ez az állat
40 000 fontot ér jelenleg.


xxxxxxx video-0_hal1-2.jpg
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
Egyedi eset ?!

xxxxxx
doktor090211_170.jpg



Rajtaveszett az áltumoros tanárnő



Éveken át félrevezette a hatóságokat egy amerikai tanárnő, aki azt állította magáról, hogy operálhatatlan agydaganata van, ezért kénytelen betegszabadságon maradni.

Az ötvenéves Leslie Herneiseyt, aki a pennsylvaniai Middletownban tanított, tizenkét rendbeli okirat-hamisítással vádolják.

xxxxxx
menedzserszerzodes.jpg


Hosszú éveken át ugyanis hamis orvosi papírokkal "igazolta", hogy kemoterápiára van szüksége,
mert agytumort diagnosztizáltak nála.
Még arról is szerzett igazolást, hogy állapota miatt képtelen ellátni a munkáját.

Végül azért bukott le, mert semmiféle tünetét nem tudta produkálni halálos betegségének, és ez
- ami késik, nem múlik alapon - feltűnt az érintett hatóságoknak.

A tanárnő elismerte vétkességét.
Ügyvédje szerint most súlyos depresszióval küszködik.


judge.jpg


/A Hírszerző nyomán/


<!-- eTarget ContextAd End -->
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
Nőktől kért segítséget a pisiléshez

xxxxxxx
00002278.jpg



Hamarosan bíróság elé állítják azt a német férfit, aki sorozatos nemi erőszakot követett el Németország, Hollandia
és Belgium területén.
Különleges módszere a nők együttérzésén és segítőkészségén alapult.
A férfi néhány év alatt több mint ezer nőhöz csöngetett be, és sírta el nehéz helyzetét, hogy nem tud
csak segítséggel pisilni.
Az ezer nőből 150-en segítettek, ezeket megerőszakolta a nős, két gyermekes családapa.
Belopakodott egy kollégiumba is, ahol szintén több ott lakót erőszakolt meg.
Összesen 150-200-ra teszik az általa elkövetett nemi erőszakok számát.
A férfi a környezete és azok szerint is, akik látták, a jelentéktelen szomszéd tipikus esete, aki annyira semmit
mondó külsejű és személyiségű, hogy senkinek eszébe sem jut megjegyezni, vagy egyáltalán
felfigyelni a jelenlétére.


xxxxxxx
Jablopio_anonim.png



A kiváló pszichológiai érzékre valló módszerével talán soha sem bukott volna le, ha egy belga rendőrnek nem jut
eszébe, hogy évekkel ezelőtt dolga volt egy lakástolvajjal, aki hasonló együttérzést keltő módszerrel jutott
be lakásokba, amelyeket aztán kirámolt.

A belgák dokumentációja és a németek bizonyítékainak összevetésével sikerült azonosítani
a jelentéktelen erőszakoskodót, akit egyelőre csak 9 nem erőszakért állítanak Németországban bíróság elé,
mivel eddig többet nem sikerült megfelelő módon dokumentálni. Az ítélet után azonban valószínűleg kiadják Belgiumnak, ahol ugyanezzel a módszerrel követett el nemi erőszakot.
Az áldozatok éveken keresztül titkolták az ellenük elkövetett bűncselekményt, mivel nem akartak előállni azzal,
hogy pisilni segítettek egy ismeretlen férfinek.
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
Az apa 450 kilométert gyalogoltatta a gyerekét

xxxxx
gyalog.jpg



Egy német atya 450 kilométerre az otthonuktól, egy túlélő táborból hazafelé kitette a 14 éves fiát az autópályán,
hogy onnan 5 euróval a zsebében, egy hátizsákkal maga menjen haza.

A gyerekre, aki az autópálya mentén gyalogolt, autósok figyeltek fel, és értesítették a rendőrséget.
Amikor sikerült telefonon felhívni a jó édes apját, az már 180 kilométerre volt, és semmi áron
nem akar visszamenni érte.

A rendőröknek végül sikerült meggyőzniük, és amikor a helyszínre ért, apa és fia egymás karjaiba ugrottak.
Az ügy előzménye, hogy – a fiú elbeszélése szerint – útközben provokálta az apját, aki végül kirakta a kocsiból.

A Happy And ellenére a rendőrök jelentették az esetet az ifjúságvédelemnél, így nem kizárt,
hogy a történetnek folytatása lesz, akár a bíróságon is.
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
Lelőtte a szomszéd túl hangos papagájait

xxxxxxx
Study-Parrots-more-adaptable-than-thought.jpg



Az ausztriai Breitenaichban a szomszédnak elszakadt a cérnája az állandóan zajongó papagájok miatt.
A mellette lakók a szabadban egy nagy madárházban tartották az egzotikus, ám időnként nagyon hangos szárnyasokat.

A helyzet tarthatatlanságáról nem sikerült meggyőzni a madárimádót, akinek távollétében először csak
tojással dobálták meg a házát, majd kővel betörték az ablakát a csendimádók.

Végül az elkeseredett szomszéd egy légpuskával kettőt lelőtt a három papagájból, majd néhány nappal
később végzett a harmadikkal is, de ezen rajtavesztett, mert elfogták a lesben álló rendőrök.

Az ügy a bíróság elé kerül, és a papagájvadásznak nem áll jól a szénája, mivel a három madár ugyancsak
egzotikus és ritka példány volt.

Értéküket a szakértők 20 ezer euróban állapították meg.

.
 

Cirmoscica

Állandó Tag
Állandó Tag
2010. július 20. kedd 17:17

<!-- .cikkoptions --> 3 év börtönt kapott Wesley Snipes

Hiába fellebbezett, a bíróság elutasította kérelmét, és a lehető legnagyobb büntit szabta ki a színészre.
wesley-snipes-big_neon_cikk_lead_fill_424x283.jpg

Wesley Snipes 36 hónapra kerül rács mögé, mert adócsalással próbálkozott, de lebukott. A döntést megpróbálta megtorpedózni, mert méltánytalannak tartotta, hogy három évre kivonják a forgalomból, de a bíróság hajthatatlan volt, tekintettel az elsumákolt összeg nagyságára. Helyzetén még az sem segített, hogy időközben elkapták a könyvelőjét, Kenneth Starr-t is.
További fellebbezésnek helye nincs, már csak azt várhatja, hogy pontosan mikor és hol kell jelentkeznie, hogy letöltse a büntetését.
 
T

TH6777

Vendég
Száz embert csípett meg egyetlen medúza

2010. július 25.

Hogyan tud egy viszonylag egyszerű kocsonyás lény egyszerre száz embernek fájdalmat okozni? Csak sok csípős csáp kell hozzá.

New Hampshire egy strandján körülbelül 100 embert kezeltek medúzacsípéssel, és valószínűleg egyetlen óriási élőlény felelős a támadásért. A szakállas medúza (Cyanea capillata) a Csendes-óceán és az Atlanti-óceán hidegebb régióiban él, és nagyon ritkán jelenik meg azon a strandon, ahol most lecsapott áldozataira. Az ehhez hasonló váratlan felbukkanás mindenesetre előfordul, sőt, időnként bizonyos partokon óriási mennyiségben jelennek meg medúzák, amelyekre nem mindig tudják a magyarázatot. A medúzakrízis ez esetben húsz percig tartott, a fürdőzőknek nem volt egyszerű megszabadulniuk a kocsonyás lénytől. Amikor az állat 18 kilogrammos teste partot ért, már döglöttnek tűnt, de a csápjai még akkor is csíptek. A medúza teste alján pedig 150 ilyen csípős csáp csüng, egyenként nagyjából tízméteresek.

Minden egyes csápon több száz csalánszerv van, amelyek érintésre aktiválódnak, és egy pillanat alatt célba veszik a túl közel merészkedő áldozatot. A szakállas medúza csípése nem halálos és nem is bénító, de nagyon kellemetlen, égő-viszkető érzést és kiütést okoz. A híres és rettegett kockamedúza számít sokkal inkább veszélyesnek, Ausztráliában minden évben komolyan készülnek a megjelenésére, hiszen már több ember vesztette életét csípésének következtében

Medúzákkal a búvárok is elég sok helyen találkozhatnak. A kellemetlen csípések begyűjtéséhez tényleg elég egy leszakadt csáppal találkozni, sokan ezért merülnek még melegebb vízben is hosszú ruhában, aminek nem a vastagsága lényeges, hanem az, hogy fedi az egész testet. A csípés kezelési módjainak némelyikén kuncogni szokás (főleg ha olyan szélsőséges esetről van szó mint az egyik amerikai műsorban bemutatott medúzasapkás produkció Steve-O főszereplésével), de feltétlenül érdemes valamit tenni hogy később ne fájjon annyira. Általában az ecetet ajánlják a legtöbben a kezelésre. Ha valaki fájdalommentes medúza-élményre vágyik, akkor esetleg érdemes hazai vizeinkben próbálkozni, a 2-4 centis édesvízi medúza csípése teljesen veszélytelen ugyanis.​
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
Csillagászati áron vásárolják Michael Jackson tárgyait

"Csak két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség.
De a világegyetemben nem vagyok olyan biztos."
Albert Einstein


xxxxxxxxxxxxxx
michael-jackson.jpg



A világ minden tájáról érkeztek ajánlatok a Michael Jackson tárgyaiból rendezett árverésre, amelynek eddigi
fénypontjaként 190 ezer dollárt (közel 44 millió forintot) fizettek a zenész kristályokkal kirakott kesztyűjéért.

<TABLE><TBODY><TR></TR></TBODY></TABLE>
xxxxxxxxxxx image.jpg

Jackson az emlékezetes Victory turnén viselte a Swarovski kristályokkal díszített kiegészítőt még 1984-ben.
A kesztyű árát előzőleg 20-30 ezer dollárra becsülték.
Az énekes híres kesztyűjére egy Los Angeles-i rajongó csapott le, Wanda Kelly a kiegészítő mellett számos albumot is
megvett az aukción - számolt be a Las Vegas Sun című lap.
"Nem mentem volna el a kesztyű nélkül" - utalt Kelly arra, hogy még magasabb árat is fizetett volna.

xxxxxxxxxx
kep.jpg


Az árverés pénteken kezdődött Las Vegasban. "Emberek repültek ide Ázsiából, Oroszországból, mindenhonnan"
- számolt be Darren Julien, az aukciót bonyolító Julien's Auction vezetője.
"Csak most, hogy már nincs közöttünk, jövünk rá, hogy egy igazi legendát vesztettünk el" - jegyezte meg Jacksonról.
Magas összeget, a várt 2000-3000 dollár helyett 90 ezer dollárt (20,8 millió forintot) adtak Michael Jackson papucscipőjéért,
míg egyik dzsekijét 6000-8000 dollár helyett végül 120 ezer dollárért (27,7 millió forintért) vitték el.
Az énekes a Diane Sawyernek adott interjú során viselte a ruhadarabot.
Az egy éve, 2009. június 25-én elhunyt popcsillag egyik utolsó autogramja 21 ezer dollárért (4,8 millió forintért) kelt el.
Az árverés helyi idő szerint vasárnap ér véget.


***​
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
A weboldalak több mint egyharmada pornográf


kapszula_sos_szenvedely.jpg

Az Optenet tanulmánya rámutat, hogy a fiatalkorúak online kereséseinek védelmét teszi szükségessé a pornográf
oldalak, valamint az erőszakot, terrorizmust és illegális drogvásárlást reklámozó oldalak növekvő jelenléte.

A pornográfia az internet teljes tartalmának 37%-át teszi ki a tanulmány szerint.
Az online szerepjátszó játékokat (GRP) tartalmazó weboldalak száma tavalyhoz képest 212%-kal nőtt.
Az erőszakot tartalmazó weboldalak száma 10,8%-kal,
a terrorizmus tartalmú 8,5%-kal,
míg az illegális drogárusítás tartalmú oldalak 6,8%-kal nőttek.

Ana Luisa Rotta, az Optnet gyerekvédő projekt igazgatója azt mondta:
„Figyelembe véve azt a tényt, hogy az internet tartalmának egyharmada pornó és, hogy jelentősen megnőtt a fiatal
internet felhasználók száma, akik nagyon kíváncsiak és oly könnyen kezelik már a gépet.
Ez arra kötelezi a felnőtteket, hogy a számítógép tartalmának otthoni felhasználását felelősségteljesen felügyeljék
és korlátozzák”.

Rotta hozzátette,
"A kisgyerekek biztonságának biztosítása fő feladata kell, hogy legyen a szülőknek és felvigyázóknak.
Az online szerepjátszó játékok ösztönzik a negatív viselkedést, azáltal, hogy jutalmazzák az erőszakos vagy brutális
tetteket az online játékokban.
Ezen kívül számos kommunikációs oldal van, ami a felhasználók közti kapcsolatot építi, úgymint a chat, fórumok,
VoIP és levelezések.
Lehetséges, hogy ezzel vissza akarnak élni és felhasználni a másikat nagyon káros, vagy illegális tevékenységek
elvégzésére, mint pl. kiber kémkedés vagy gyerekek szexuális zaklatása”.

Egyébként az internestes oldalak mintegy 9 százalékát teszik ki az online vásárlást lehetővé tevő oldalak,
5,7%-ot az utazás és turizmus, 4,2%-ot a számítógépekkel és sporttal kapcsolatos honlapok, míg 3,6%-ot
a pihenés és szórakozás kategóriába lehet sorolni.

***​

Forrás:atv.hu / PR Newswire
<SCRIPT type=text/javascript src="http://static.atv.hu/scripts/articleGallery/jquery.tools.min.js"></SCRIPT><SCRIPT type=text/javascript src="http://static.atv.hu/scripts/articleGallery/galleryview/jquery.galleryview-2.0.js"></SCRIPT><SCRIPT type=text/javascript src="http://static.atv.hu/scripts/articleGallery/galleryview/jquery.timers-1.1.2.js"></SCRIPT><SCRIPT type=text/javascript src="http://static.atv.hu/scripts/articleGallery/jquery.tools.min.js"></SCRIPT><SCRIPT type=text/javascript src="http://static.atv.hu/scripts/articleGallery/easing.js"></SCRIPT><SCRIPT type=text/javascript src="http://static.atv.hu/scripts/articleGallery/tools.expose-1.0.5.js"></SCRIPT><SCRIPT type=text/javascript src="http://static.atv.hu/scripts/articleGallery/articleGallery.js"></SCRIPT>
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
A szabály az szabály - avagy rend a lelke mindennek !

Esőben locsolták a Fő teret...

Péntek reggel egyszombathelyi lakos Fő téren sétálva némi meglepetéssel vette észre, hogy a 14-15 órája tartó kiadós eső ellenére egy
sárgán villogó kis munkagép ügyködik a téren, szorgalmasan locsolva a növényeket.
A munkafolyamatot mobiljával rögzítette, majd a képeket elküldte a szerkesztőségnek.

Nem kétséges, hogy van rá magyarázat. (?!):)


Forrás:alon.hu
 

Csatolások

  • locsolas-1.jpg
    locsolas-1.jpg
    28.1 KB · Olvasás: 2
  • locsolas-2.jpg
    locsolas-2.jpg
    30.9 KB · Olvasás: 2
  • locsolas-3.jpg
    locsolas-3.jpg
    22.1 KB · Olvasás: 3
  • locsolas-4.jpg
    locsolas-4.jpg
    24.9 KB · Olvasás: 3

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
Szudán

xxxxx
Darfur%20Camp%20Tents.jpg



Huszonegy ember halt meg túl magas menyasszonyár, nevezetesen száz "mátkatehén"
miatt Szudánban.

Az ara kérőjének nem volt gulyányi tehene, ezért marhatolvajlásra adta a fejét.
Egész csapat segítette, ám sikertelenül.
A kiszemelt jószágokat éberen őrizték, harc tört ki, amelyben húsz tolvaj életét vesztette, a másik fél részéről
egy fő a veszteség.

A rendet és nyugalmat a rendőrségnek végül sikerült helyreállítania, közlése szerint nem hagyományos
törzsközi viszály, hanem "vagyon elleni bűncselekmény" robbantotta ki az összecsapást.


xxxxxxxxx
250px-CattleHerderSudan.jpg



Az eset Szudán déli részén történt, Dzsirol városától nem messze. Szudánban gyakoriak a magas ara-ár
miatti marhalopások.


rrás:alon.hu

<!-- /article-content -->
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
Halálos sertéstámadás Zala megyében

xxxxx
kerkakutas_polg.JPG



Meghalt az a férfi, akire rátámadt a házánál tartott sertés a Zala megyei Kerkakutason.

A támadás színhelyére, egy családi házhoz mentőhelikopter érkezett,
de az orvosoknak nem sikerült megmenteniük a fiatal férfi életét.

A mentők elmondták: a férfi már a helyszínre érkezésükkor sok vért veszített.
A fiatal férfit a combján, verőérnél érte az állat harapása.
Több mint két órán át, öten felváltva próbálták megmenteni az életét.


xxxxxx sertes.jpg

A tragédia helyszínére, a férfi házához érkezett az áldozat munkáltatója, Belső László állatorvos, aki azt mondta:
tudomása szerint a 140-150 kilós mangalica korábban többször is kitört az óljából.
Ez történt most is, ezért megpróbálták visszaterelni az állatot, ekkor támadt a tulajdonosára.

Az áldozat egy 35 éves, háromgyermekes férfi.
Állatgondozóként dolgozott Belső Lászlónál, aki úgy jellemezte, hogy dolgos, megbízható, az állatokhoz kiválóan értő ember volt.
Az állatorvos az MTI kérdésére hozzátette: ha a veszettség gyanúja nem merül fel, a sertést valószínűleg el fogják pusztítani.
Ez azonban nem az orvos feladata, ilyen esetekben hivatásos vadász lövi ki az emberre támadó állatot.

A rendkívüli halálesettel kapcsolatban tart a rendőrségi helyszínelés.

/alon.hu,blikk nyomán/
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
Meztelenül hullámvasutaztak...

Southend-on-Sea — 102 emberrel sikerült megdönteni a minap a meztelen hullámvasutazás világrekordját,
a zuhanás szerelmesei egy mellrákkal foglalkozó alapítvány kedvéért váltak meg a ruháiktól.

xxxxxxx
alton-towers.jpg


Az Essex tartománybeli kisváros vidámparkjában a vetkőzés nélkül is forró volt a hangulat, hisz magát
a rekordkísérletet is rekordszámú néző tekintette meg.
A 102 résztvevő egyébként valóban különleges eredmény, hisz az előző rekordot mindössze 32 vetkőzővel tartotta egy csapat,
akik a staffordshire-i Alton Towers vidámpark Nemezis névre keresztelt hullámvasútján meztelenkedtek két éve.


xxxxxxxxx hullam.jpg


– Fantasztikus ez a rekord, amivel persze rekordmennyiségű adományt, összesen 22 ezer fontot gyűjtöttek össze –
mondta az alapítvány vezetője, aki szerint életek százait menti majd meg a több mint 6 millió forintnyi összeg.
– Nem könnyű dolog ennyi idegen ember és a világsajtó képviselői előtt meztelenre vetkőzni, így külön köszönet
jár a résztvevőknek a bátorságukért.


/a blikk.hu nyomán/
 
Oldal tetejére