Hogyan iktassuk ki az egónkat?!

O

oliyboty

Vendég
Sziasztok!

Azért indítom a témát (végignéztem a topicokat és nincs ilyen téma, vagyis nem találtam ilyet), hogy segítsünk egymásnak abban, hogyan lehet az egónkat "kiiktatni", hogy ne az egónk irányítson. Milyen technikák vannak erre, mit lehet tenni annak érdekében, hogy letörjük az egónkat? Tolle könyvét olvastam én is, de nem igazán tudom alkalmazni a benne leírtakat. Én már meditáció alatt próbálkozom azzal is, hogy valamit beáldozok, ami az egóm számára majdnem, hogy elviselhetetlen, kellemetlen, rossz, hogy cserébe olyan meditációt élhessek át, amilyet át kell élnem. Múltkor volt egy meditációm, előtte egyezséget kötöttem az angyali világgal, hogy ha láthatom az angyalkáimat teljes élet nagyságban, akkor bevállalok egy számomra nehéz feladatot és végrehajtom. Amint kimondtam, máris teljesült fenn, csak angyalkák helyett az Isteni energiát kaptam meg, vagyis láthattam 5 percen keresztül. Akkor próbáltam az egómmal elfogadtatni, hogy létező ez a világ, és akkor kicsit sikerült is visszavegyek belőle. De vannak olyan helyzetek, pillanatok az életemben, amikor ismételten ott motoszkálgat az egóm és egyszerűen nem tudom lepuffantani... Pedig nagyon örülnék neki, ha sikerülne, vagy ha barátságot kötnének a belsőmmel és hagyná az egóm a belsőmet is érvényesülni...

Ti mit tudtok tanácsolni, javasolni? Mindenkinek megy az egó kiiktatása? Milyen technikátok van ellene?

OLI

Canadahun will not allow the display of content protected by copyright law, unless they have the necessary legal rights to display or direct traffic to that content.

A canadahun nem fogja engedni, bemutatni, vagy megtalalashoz iranyitast adni olyan tartalmu anyagot ami a copyright altal vedett,
csak ekkor ha van szukseges legalis engedely van ra.
 
anom

Állandó Tag
Állandó Tag
Hát szerintem ez attól is függ, hogy az egód milyen kis játékokkal vesz rá arra, hogy "vele" azonosítsad magad.

Mivel egó nélkül nem is lehetne életben maradni, ezért egyértelműen szükségünk van rá. Vagyis a lényege azt mondják az lenne, hogy eléggé ismered magad, ahhoz hogy tudd mikor irányít az egód.
Azt kell megoldani, hogy kevésbé tudjon manipulálni irányítani téged, illetve te tudd használni "őt" és ne fordítva.

A probléma gyökere szerintem az is, hogy szinte egész életünkben vagyis azon részére amire még emlékszünk ez volt a domináns, ezért vele azonosítjuk magunkat.
Tehát pl azzal is, hogy kijelentem, vagy te, hogy nekem nem kell egó, mert azzal nem az van amit ÉN szeretnék, valójában már ezzel is ő beszélne belőlünk.

Valamilyen szinten szeretnünk kell és elfogadni ezt a "részünket" is. Illetve a másik ha feladjuk önmagunkat. Vagyis amit önmagunknak gondolunk.
Ez viszont nehéz, mert szeretjük ha mindenki "simogatja" az egónkat. Ez nap mint nap történik, amikor valaki a fizikális vagy intellektuális képességeinkkel azonosít minket.
Tehát ha valaki valóban ezen túl szeretne lépni, annak (és ez eléggé elcsépelt tudom), de a világi dolgokat maga mögött kel hagynia, de úgy hogy közben még is folyamatosan abban él és hatással van rá.

Mondjuk én nem tartom magam egóbűvésznek, szóval csak azt a részét vedd komolyan amit úgy érzel rád vonatkozik.
 
O

oliyboty

Vendég
Nem az a gondom, hogy nagy az egóm (bár van amikor elszáll), hanem az, hogy néha beleavatkozik és tök egyértelmű dolgokat nem látok meg, félre értelmezem, stb... Az egóm maradhat működőképes teljes mértékben itt a fizikai síkon (suli, munkahely, stb...-nél kell az egó), de ami már nem a fizikai síkra vonatkozik, ott hadd legyen már a "főnök" a belső énem. Ezt most miért olyan lehetetlen tudomásul vennie, megértenie és elfogadnia? Ami még problémát okozhat, hogy igazából még nem sikerült megismernem magam (nem volt rá időm, se akaratom, kitartásom) és így nem tudom, hogy mikor irányít, szólal meg bennem az egóm. Meditációval ezt nem lehet oldani kicsit?
 
anom

Állandó Tag
Állandó Tag
Tudom már mit mondasz, de az egó nem fogja megválogatni, hogy mire lesz hatással és mire nem, az ilyesmit magunknak kéne megszabnunk. Ehhez viszont nem élég, hogy csak akarjuk.
Szokták mondani, hogy az az első lépés ha észrevesszük a problémát, de ettől még nem oldottuk meg.
Szóval talán tapasztalatok kellenek még (nem kellemesek) amik rámutatnak, hogy mire kellene jobban odafigyelni vagy éppen mi az aminek kevesebb jelentőséget kéne tulajdonítani.

A meditáció abban (is)segít, hogy jobban megismerd magad.
Mivel akkor ugye pont azt a részünket kapcsoljuk ki amivel általában azonosítjuk magunkat (ego).
 
madry28

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Oliyboty!
Ez egy jó kérdés, amit felvetettél! Én is hasonló dolgokkal "küzdök"! De ebben a válaszban már benne is van a megoldás félig...ne küzdj ellene!!!! Ami ellen küzdesz és minél inkább nem akarod, annál inkább táplálod ezt a dolgot, vagyis az egódat, szerintem. Nagyon jó megoldás valóban a sok meditációs gyakorlás, az elméd lecsendesítése, mert minél többször megteszed ezt, annál többször fog a belső éned is előtérbe kerülni és gyakrabban felismered majd normál tudatállapotodban is, amikor nem a belső éned akar hozzád szólni, hanem az egód. Mindjárt abból is észreveheted a különbséget e két részed között, hogy az egyik szinte suttogva próbál beszélni hozzád, szinte csak dolgokat sugallni neked, még a másik a harsány, és kritizál, és lebeszél, és negatívkodik és még lehetne sorolni ide neki tetsző "negatívumokat", amit persze az egód is csak a te védelmedben és szolgálatodra cselekszi a sajátos módján, amire szükség van egy pontig.
Én is folyamatosan figyelek, ezzel segítem elő a tudatosítást magamba, és én ehhez a hipnózist használom legtöbbször.
Üdv: Madry
 
Szia!

Ma már mindent tisztában látok... Nagyon elcsesztem a dolgokat. Voltak megérzéseim, volt belső hang, de elnyomtam őket, figyelmen kívül hagytam. Volt 1,5 héten keresztül "gyötrő" álmok is, és azokra sem figyeltem fel. Mind mind végig figyelmeztetés volt és én hülye nem akartam észrevenni... Nagyon sokat fogok meditálni, hogy az egómból lejjebb adjak és én irányítsak, ne pedig az egóm... Nem fogok küzdeni ellene, de igyekezni fogok, hogy a belső hangomat meghalljam és arra hallgassak. Mert ez az egy, ami a legpontosabb és valóságos információt tartalmazza, eltorzítás nélkül... Hipnotizálni még nem tudok, nem tudom hogyan kell. De mindent idővel kitanulok, csak elég legyen ezekre a jelenlegi életem.
 
biszusz

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia oliyboty!
Azt kell mondanom, hogy az egót nem lehet kiiktatni, és nem is tudjuk. Biztos tudod, hogy Egónak mondjuk a bennünk lévő éntudatot. Ezzel minden erkölcsi lény rendelkezik, mert létfontosságú az a benső tulajdonság, amely képes meghatározni önmagát és viszonyát a rajta kívül lévő világgal. Normális esetben az egó az, amelyen keresztűl az ember megtalálja és elfogadja a helyét a teremtett világban. Normális esetben van ez így. De ez csak nagyon keveseknek adatik meg. A bennünk lévő egó általában vagy túl - vagy aluldimenzionált, de mind a két esetben egy egészségtelen túlértékelődés megy végbe önmagunkkal szemben. Többnek gondoljuk magunkat és fontosabbnak mint amilyenek vagyunk valójában. Ennek az önfelmagasztalásnak pedig mindig alázathiány az oka. "Tanuljunk Jézustól, mert szelíd és alázatos szívű, és akkor megtalálhatjuk lelkünk nyugalmát." (Mt.11:29) E két tartalom elválaszthatatlan. A titok mely nem titok a szelídség, és alázat, ha e kettővel rendelkezünk, könnyebben boldogulunk, sőt csak így boldogulunk az egóval. Ez az a "technika" amit sokan keresnek, de nem találják, a ha ezeknek az érzéseknek birtokában vagyunk, akkor már nem az a cél, hogy legyőzzük az egót, hanem igazi társként tudunk egymás mellett élni a fizikai síkon. A szellemi síkon se Te, se senki egójának nincs beleszólási lehetősége, hisz amit esetleg meditációban látsz, érzékelsz, azt nem lehet irányítani úgy ahogy azt sokan elképzelik. Mert meditációban kérdezünk, keresünk, hisz megismerni vágyunk, úgy magunkat, mint más olyan dolgot, amit szeretnénk tudni. Ezeknek a válaszoknak, amit kapunk semmi köze az egónkhoz, csak annyiban, hogy miként értelmezzük, netán használjuk a megkapott információt, mely előbbre vihet a fejlődésben, és itt valóban beleszólhat az egó, de mint fent írtam ha szelidek, és alázatos szívüek vagyunk akkor képesek vagyunk a kapott információkat jól és eredményesen felhasználni fejlődésünk érdekében.
 
mrbutterfly

Állandó Tag
Állandó Tag
"Aki kéri, valójában csak ámít, hisz meghalni Ő lesz kénytelen...
Tudom ezt, és már számít, hogy az Úton, hogyan lépkedem..."

Teljesen rendben van a dolog, ebben az időszakodban az érzelmi elvárásaidat szelídíted, s ehhez teremtesz olyan társakat az életedben akikről "leperegsz"...
 
Senrikton

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha azt szeretnéd hogy ne az egód (jelentése:én) irányítson hanem te magadat, akkor
bennem felmerül a kérdés. Ki vagy te?
 
Senrikton

Állandó Tag
Állandó Tag
Az írtad nem szereted ha az egód irányít téged. Akkor mi irányítson?
Ha valakinek nagyon egoista akkor csak magával foglalkozik, és nem figyel a világra csak amennyire magát látja benne. (ez a saját véleményem, de ha tévedek sorry, és javíts ki) De azt nehéz elképzelni hogy valakinek nincs egója, mert hisz akkor ő maga sem nem van. :)
 
O

oliyboty

Vendég
Az írtad nem szereted ha az egód irányít téged. Akkor mi irányítson?
Ha valakinek nagyon egoista akkor csak magával foglalkozik, és nem figyel a világra csak amennyire magát látja benne. (ez a saját véleményem, de ha tévedek sorry, és javíts ki) De az nehéz elképzelni hogy valakinek nincs egója, mert hisz akkor ő maga sem nem van. :)

Ok,így már értem. :D Jó talán nem a legjobb szóválasztás volt a kiiktatás. De azt akarom, hogy kicsit elcsituljon és ne legyen mindenbe beleszólhatnéka. Suli, munka, célkitűzések szempontjából természetesen szabad kezet kap, tegye szépen a dolgát. Csak a többi dologban maradjon kicsit háttérben és vegyen vissza magából.

Nem tartom magam egoistának és épp ez az, most már itt lenne az ideje, hogy magamat helyezzem végre egyszer az életben előtérbe és ne mindig másokat... Ezért szoktam néha kapni a pofonokat, de hát "empatikus balfasz" :D:D vagyok és ezen rohadt nehéz változtatni... Az egóm olyan értelemben szól bele, hogy torzítja az információkat, melyeket a belső hang próbálna meg érzékeltetni velem, no meg a megérzéseim és ilyenkor kotnyeleskedik bele, no meg meditációban sem tudom mindig elengedni magam, mert az egóm visszatart és nem akarja megérteni, hogy álljon le!!! Én ezt nem akarom... Így már érted a problémám?
 
S

Seth2

Kedves Oli.
Próbálok segíteni...
Képzeld el, hogy ez a létsík, ahol vagy, az egy óceán. A fizikai testhez rendelt külső egó egy hajó. Te vagy rajta a hajóskapitány. Te irányítod.
De ezt ne úgy vedd, hogy a hajód és Te, a kapitány különböző dolgok vagytok. Egymás nélkül nem jut sehova ezen az óceánon se a hajó, se a kapitány.
Nem az egód irányít téged, hanem Te az egódat. Te művelted olyanná, amilyen.
 
Senrikton

Állandó Tag
Állandó Tag
Most olvastam a /Miért kell nekik ott fennről beleavatkozni?/ topicot.
Szerintem az egód miatt akarod legyőzni az egód, hogy ne fájjon. Sajnos be kell vallanom hogy csak kötekedni jöttem a topicba :( (meg persze a kivéncsiság) Én nem igazán küzdök az egóm ellen, ezt talán eme sorok is bizonyítják. :)
Egy tippem van: pihenj és csináld azt amit tényleg szeretnél. Hülyén hangzik de nincs más ötletem.
Ja és egy-két könyv az egóval (is) kapcsolatban, ami nagy hatással volt rám:
Lao-ce TAO TE KING Az Út és Erény könyve
Anthony De Mello A szeretet útja
 
Nem baj, ha kötekedni akarsz. Engem nem zavar egyáltalán. És nem tartom kötekedésnek azt, hogy elmondod a te nézőpontodat.kiss
 
O

oliyboty

Vendég
Nagyon köszönöm az egómnak, hogy a segítségével, csináltam egy jó nagy hülyeséget, és most viselhetem a következményeket, ami nem is lenne baj, mert vállalom őket, de elvették tőlem az angyali világot, és nem tudok egy jó ideig belépni oda. Ezt nem akartam volna :12: :12: :12: Ráadásul még a meditációm sem sikerült jól, nem volt hawai, dizsi, napfény, helyette kaptam, megbánást, rosszul éreztem magam és tökre szégyeltem, hogy ilyen hülyeséget csináltam pusztán egóból...
 
Oldal tetejére