Hosszú arany- és ezüst-, Bernek bronzérmes

Hosszú Katinka egy arany- és egy ezüst-, míg Bernek Péter egy bronzérmet nyert az úszók rövidpályás világbajnokságának keddi nyitónapján a kanadai Windsorban.

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú 400 méter vegyesen a papírformának megfelelően, favorithoz méltóan 4:21.67 perces idővel diadalmaskodott, míg 200 méter gyorson csak az utolsó métereken maradt el a győzelemtől (1:52.28 perc).


Hosszú pályafutása hetedik rövidpályás világbajnoki címét nyerte.

Bernek Péter 400 méter gyorson címvédőként 3:37.65-tel a harmadik helyen csapott célba.

hosszu22.jpg
 
Hosszú Katinka világbajnok 200 pillangón (is)!

A női 200 m pillangó döntőjét magyar idő szerint kevéssel hajnali 1 óra előtt rendezték a kanadai Windsorban.

A rövid pályás úszó-világbajnokság második versenynapján Hosszú Katinka nagyon frissen, jó erőben kezdett, a hármas pályán úszott, már 50 méter után vezetett. A második ötven után az előnye 3 tizedre nőtt, és csak az amerikai Worrell tudott vele, illetve mellette úszni. A harmadik ötvenre már majdnem egy másodperc volt a magyar úszó előnye, és majdnem egy testhossz előnnyel fordult a végére, és bár Worrell megszorongatta, sikerült a győzelem!
Hosszú Katinka megszerezte a második világbajnoki címét Windsorban.
Az első versenynapon ugyanis a 400 m vegyest megnyerte, 200 gyorson pedig ezüstérmes lett.

ÚSZÁS, RÖVID PÁLYÁS VILÁGBAJNOKSÁG, Windsor (Kanada)

Női 200 m pillangó

1. Hosszú Katinka (Magyarország) 2:02.15

2. Kelsi Worrell (Egyesült Államok) 2:02.89

3. Csang Jü-fej (Kína) 2:05.10

Katinka ma még a 100 méteres hátúszásban is döntőt úszik.
 
Hosszú Katinka megállíthatatlan: újabb 2 arany
http://www.hajdupress.hu/uploads/fi...hatatlan-ujabb-2-arany/5848d792e0b3c_orig.jpg
Hosszú Katinka két aranyérmet szerzett az úszók rövidpályás világbajnokságának második napján a kanadai Windsorban.

A háromszoros olimpiai bajnok klasszis - aki a keddi nyitónapon 400 méter vegyesen nem talált legyőzőre, valamint 200 méter gyorson második lett - ezúttal 200 méter pillangón és 100 méter háton diadalmaskodott.
Hosszú először a 200 méter pillangó döntőjében volt érdekelt, a harmadik legjobb idő birtokosaként. A magyar klasszis - aki 2012-ben Isztambulban megnyerte ezt a számot, két éve Dohában pedig második lett - rögtön az élre állt, s az utolsó ötven méterre 74 századmásodperces előnyre tette szert, riválisai nem tudták megszorongatni, 2:02.15 perces idővel csapott célba.
"Annyira nem örülök az időnek, de a verseny és az arany volt a lényeg. Nem minden úgy jött össze, ahogy szerettem volna, ha mondhatok ilyet, ez kicsit olimpia utáni másnaposság, nehéz koncentrálni egy-egy versenyszámra" - értékelte első győzelmét az M4 Sport helyszíni riportérnek Hosszú.

Nagyjából egyórás pihenőt követően 100 méter háton címvédőként és világcsúcstartóként ugrott a medencébe: féltávnál szorosan, de vezetett, majd az utolsó hosszra egy fantasztikus fordulóval fél testhossz előnnyel jött fel, 55.54 másodperces idővel hatalmas előnnyel csapott célba.
"Nagyon örülök neki, tudtam, hogy nem fognak 56 alatt időt úszni, ezért nekem ez volt a célom. Mindig is erről álmodoztam, hogy ilyen simán tudok nyerni számokat, de most azért egy picit fura" - mondta sikeréről.

Hosszú mostani sikereivel már kilencszeres rövidpályás világbajnoknak mondhatja magát, az egyéni győzelmek számában ezzel a női örökrangsor élére ugrott, akárcsak 17 érmével, igaz, e tekintetben holtversenyben vezet a szlovák Martina Moravcovával, az amerikai Jennifer Thompsonnal és a svéd Therese Alshammarral.

Az esti program másik magyar résztvevője Jakabos Zsuzsanna volt a 100 méter gyors elődöntőjében, s 53.23 másodperces idejével hatodik lett a második futamban, ez pedig összesítésben a 11. helyre volt elég.
"Bár két hete egy brnói versenyen 52.8-at úsztam, de ott a külső pályákon nem volt mellettem senki, belül lemaradtak, azaz nem mezőnyben, hullámban úsztam. Klasszikus versenykörülmények között ezt mondanám egyéni csúcsnak. És egyáltalán, tizenegyedik vagyok a világon száz gyorson, ez azért nem akármi. A többi lány cinkelt is a last call roomban, +te mit keresel itt, száz gyorsot úszol, nem négyszáz vegyest?+. Szóval nagyon-nagyon örülök, hogy sprintben is ennyit javultam" - idézte a Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldala Jakabost.
A nap zárószámában a Lobanovszkij Maxim, Telegdy Ádám, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn összeállítású 4x50 méteres vegyes gyorsváltó volt érdekelt a fináléban, ahol 1:32.98 perces idővel a hetedik lett.

(MTI)
 
Hosszú Katinka megszerezte negyedik aranyérmét az úszók rövidpályás világbajnokságán a kanadai Windsorban.

32000.jpg

Forrás: MÚSZ Facebook
A háromszoros olimpiai bajnok csütörtökön 200 méter háton védte meg címét.

Hosszú - aki kedden 400 méter vegyesen győzött, valamint 200 méter gyorson lett második, míg szerdán 100 méter háton és 200 méter pillangón nem talált legyőzőre - ezzel megszerezte pályafutása 18. rövidpályás világbajnoki érmét, e tekintetben pedig az örökrangsor élére ugrott.

Hosszú először a 200 méter hát fináléjában volt érdekelt: a szám címvédőjeként és világcsúcstartójaként már az első hossz után az élre állt, s fantasztikus fordulóival tempóról tempóra ellépett riválisaitól. Az utolsó hosszra közel két másodperces előnnyel fordult rá, s ezúttal is óriási fölénnyel győzött.

Másodszor 100 méter vegyesen - ahol ugyancsak világcsúcstartó és címvédő - kellett helyt állnia, itt Verrasztó Evelynnel azonos futamba került az elődöntőben. Hosszú futamgyőztesként 57.53-as idejével több mint egy másodperccel a teljes mezőny fölé kerekedve jutott a fináléba, míg Verrasztó 1.00.59 perccel hetedik lett, ami összesítésben a 13. helyet érte.

32000.jpg
Forrás: MÚSZ Facebook

"Sajnálom, hogy nem sikerült egy perc alá kerülnöm, egyértelműen az első ötven miatt, sokkal lassabb volt, mint kellett volna. Nem fognám a kétszáz gyors készülésre, egyszerűen keményebben el kellett volna kezdenem a távot"
- idézte a Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldala Verrasztót.

A nap zárásaként a kifejezetten megterhelő 800 méter gyors várt még Hosszú Katinkára: itt már érződött rajta a fáradtság, s 8:36.76 perccel a nyolcadik lett.

"Úgy gondolom, eddig elég jól sikerült a világbajnokság, bár vannak hullámhegyek és hullámvölgyek, de ez törvényszerű, amikor ennyi számot úszik az ember. A mai nyolcszáz gyors például nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de sajnos az előző szám után nem tudtam rendesen levezetni, és ez visszaütött. Viszont most jön végre egy kis pihenő. A kétszáz hát aranyérmének örülök, igazából most ennyi is elég volt, a száz vegyes jól sikerült, kíváncsi leszek, holnap mire leszek képes ebben a számban, mert este nekem ez lesz az első a programban"
- értékelte a helyszíni riportereknek napját Hosszú Katinka.

32000.jpg
Forrás: MÚSZ Facebook

Az esti programban a magyarok közül elsőként Földházi Dávid lépett rajtkőre a 100 méter vegyes elődöntőjében. A 21 éves magyar versenyző - aki a 13. idővel jutott be - délelőtti idejét nem tudta megjavítani, így 53.61 másodperccel futamában a nyolcadik, összesítésben pedig a 15. lett.

"Sajnálom, mert semmi olyat nem éreztem közben, hogy ez gyengébb lenne, mint a délelőtti úszás. Nagyjából minden úgy sikerült, ahogyan terveztem, azt gondoltam, gyorsabb vagyok, mint délelőtt. Lehet, hogy a hullámok miatt lett ilyen az idő, de az előfutamban is a szélén úsztam, azaz erre nem fognám semmiképpen. Ez most így sikerült, de nem vagyok elkedvetlenedve, megyek tovább"
- mondta Földházi.

32000.jpg
Forrás: MÚSZ Facebook

Férfi 50 méter gyorson Lobanovszkij Maxim egyéni legjobbját beállítva 21.52-vel futamában az ötödik lett, összesítésben a 11. helyen végzett.

Mint azt elmondta, a fordulónál nem rúgta el magát eléggé, túl hamar jött fel a víz alól, így beleütközött egy a hullámba, ami pont elég volt ahhoz, hogy kicsit lelassuljon.

atv.hu / MTI
 
ezt a sunyi malacka hargitait elnezve aki az atkosba lett allatorvos ? ketes a diploma , kaptak csak ugy mint a nyalokat
Nem tudom, hány élsportolóból lett állatorvos, de nem Hargitai az egyedüli, az biztos. Olyan viszont, aki az élsport mellett humán vonalon jutott be, egy se jut eszembe.

De az internetnek, hála megvan:

orvosi_nyito.md.jpg
 
Utoljára módosítva:
Már öt aranynál jár Hosszú Katinka

Hosszú Katinka megnyerte a legrövidebb vegyestávot, és már öt aranynál jár a windsori rövidpályás úszó vb-n. Zsinórban harmadszor is delfinezéssel hagyta ott a mezőnyt. Szombaton újabb kettővel bővülhet Katinka kollekciója, akkor jön a 200 vegyes és az 50 hát. Nincs megállás!
 
KAtinka megtanitja a magyar himnuszt a canadaiakkal.
GYarfas aki eltanacsolta ano Katinkat ,hogy belole sose lesz jo uszo. ILyen mellenyulas utan elbujdokolhatna......
HArgitay most miert nem nyilatkozgat ?
pedig lehetne arany betukkel kiirni ezt a hatalamas siker sorozatot.
 
Utoljára módosítva:
Hosszú Katinka megszerezte hatodik aranyérmét, valamint második ezüstjét, míg Verrasztó Dávid egy harmadik hellyel gazdagodott az úszók rövidpályás világbajnokságán a kanadai Windsorban.
 
Katinkának megvan a hetedik arany

Hosszú Katinka a 100 méter pillangón országos csúccsal aratott vasárnapi győzelmével hetedik aranyérmét szerezte az úszók rövidpályás világbajnokságának zárónapján a kanadai Windsorban.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,149
Tagok
615,634
Legújabb tagunk
verenicebraga
Oldal tetejére