Hunok, magyarok

Bihar

Kitiltott (BANned)
László Gyula írt egy kis könyvet az un kettős honfoglalásról. A magyarok előtti honfoglaló nép ugyanis, rokonnépünk, az avar volt.
Sajnos nemhogy azt sem tudta meghatározni, hogy kik a magyarok, de az avarokkal kapcsolatban ugyanez a helyzet merűlt fel. Márpedig ha alapvető dolgokat nem ismerünk egy népről, akkor miről, kikről beszélünk? Most rendre tárnak fel a Dunántúlon avar földvárakat, azonban ezzel kapcsolatban nincs összegzés...Széteső, összefüggéseket nem taglaló írások jelennek meg az előbbiekről (is).
Az avarok -a történelmük- amugy jól összezagyváltak a történészek által...nem értik mit kerestek itt azt sem. Ráadásul átvették a nyugat hazudozását, pl azt, hogy Nagy Károly csatákban szétverte őket, ami nem igaz. Nagy Károly egészen másként avatkozott be az avarok életébe..
Az avarokat megelőzően pedig Atilla és Buda honfoglalásáról is kellene valamit mondania Lászlónak. De nem mondd, pedig ez a harmadik honfoglalás...ugyanis Atilla népéből -akik különböző hunfajú törzsek- sokan ittmaradtak 453 után is. így pl Csaba népe és a Bükk táján az úzok (palócok) is. Az Atillával érkezett palócokról beszélek, ugyanis őt sokkal megelőzve és több hullámban már régen éltek itt úzok és sokan mások korábban is.
A hány honfoglalás volt?.. témája még az előbbiekkel sem ér véget, azonban most kizárólag ennyit említenék erről.
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
A csángókról...A magyar honfoglalás alkalmával a Gyula törzse Jászvásáron maradt, a fél Gyarmat törzs Kiev környékén és a Béla törzs a Béla (ma Bjelája) folyó közelében élt. Álmos törzseivel pedig -a déli hágóknál kialakult helyzet miatt- az is megtörtént, hogy sokan visszamenetek ekkor Jászvásár környékére. A leírtak szerint a csángók a Gyula törzsből és az Álmostól visszamentekből alakulhattak ki. Hozzájuk még, sokkal később a madéfalvi veszedelemkor székelyek is csatlakozhattak. A Gyula törzsbeliek Jászvásár környékéről, jóval később a Kaukázus előterében jelenetek meg, tehát nagyrészük keletebbre vándorolt a szavárdok mellé.
A Gyarrmat törzsbeliek később "oroszosodtak" azaz beolvadtak hozzájuk, így valószínű, hogy ők nem jelentek meg a csángóknál..
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
Ma a Kossuth rádióban hallottam, hogy érthetelen módon csak 1310-ben koronázták meg Károly Róbertet, az "Árpádház kihalása" után (1301 ) kb kilenc évvel..
Mindezt Zsoldos Attila említette, aki az MTA tagja..
Talán nézzünk utánna Árpád gyermekeinek, hamár kihalatták őket (Róma)és az akadáémikusok sem ismerik Árpád gyermekeit.. Mert esetleg Álmosház is létezhetett, de ezt hagyjuk, messze vezet, strapás. Ugyanis Álmosnak a fiai voltak: Kurszán, Gyula, Árpád és Áldor...Menjünk azonban csak az Árpádház vonalán..
Árpádnak összesen öt -azaz öt- fia volt, az első feleségétől, Abaciltól négy: Laád-Levente, Tarhos, Üllő és Jutas. A másodiktól -Eperjestől- pedig Zsolt (Soltnak is mondható). Árpád után Zsolt lett a fejedelem (892-955), mert így egyeztek meg a házasságkötéskor Eperjes apjával, Verecke kabar fejedelemmel, aki Kassán élt. Senkit ne tévesszen meg a Zsolt születési dátuma (892) ugyanis Árpád a honfoglalás előtt többször járt már itt.
Zsolt fiai voltak: Taksony, Botond (Koppány apja) és Csák (sok utóda született).
Zsoltot követően Taksony lett a fejedelem (970-ig élt) , akinek egyik fia Géza volt...
Ha az árpádházi királyokat végignézzük, kiderűl, hogy Aba Sámuel kivételével a Taksony ág ment tovább..Ha tehát a Taksony ágiak kihalnak, akkor az elős feleségtől, Abaciltól származók közűl is lehetett volna királyt válsztani, de akár Csák utódai közűl is, akik létszáma nagy volt. Vagyis nem halt ki a az Árpádház 1301-ben, ezt csak Róma hazudta, bizonyos érdekei mentén...-a történet persze még folytatható tovább is.
III. András halála után (1301. jan.) akit szintén "kimérgeztek, a mainzi papok, mint pl V. Istvánt" azonban nem a behozott Róbert Károly lett a király, hanem Csák Máté. A magyar történelem ezt is "elkeni". Csák Máté pedig a Taksony ág képviselője volt és csak sok csata után 1310-től lett Róbert Károly a király, amikorra sok segítséggel Csák Mátét elüldözték a trónról...idegenek segítségével, ahogyan illik... Sajnálatos, hogy a történelmünk ilyen zsoldosi és más akadémikusi eltájolásokkal van tele..
Napjainkban már követhetetlenűl sok árpádházi ember élhet az országban. Legalábbis jómagam ígygondolom.
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
Az erősödö mongolokkal a magyarok már 1190 körűl kapcsolatban voltak. Ez a kapcsolat abban merűlt ki akkor, hogy a felépült Karakórumban tartott 5 éves sámánképzéseken magyarok is megjelentek, egészen a mongoljárásig. Rómának ez nem igazán tetszett..Az első ilyen kiképzett Pósa Pál volt, a király kancelláriájának vezetője (főként II. Endrének, majd Bélának). Pósa elküldte a Karakórumba Pósa Andrást is, akit máig Anonymusoznak nagyjó áltudósaink valamiért..Pósa Andrásnak Pál a nagybátyja volt. Pósa Gyula pedig szintén unokaöccse Pálnak, ő Rómában lett pap. Pósa Gyula írta a Halotti Beszédet...pszt...ezt sem tudhatjuk ám..tilos a homály elfújni!!
A mongolok az ősi Arvisurákban leírtaknak megfelelően a Nagyvíztől-Nagyvízig (Csendes óceán-Atlanti óceán) akarták kiterjeszteni a birodalmukat, ebbe gondolták, hogy belevonják IV. Bélát is, akivel leveleztek..Eleinte úgy látták, Béla hajlandó résztvenni a harcokban és győztesen a Rajnánál találkozhatnak Béla csapataival. Ez azonban nem valósult meg. Elég későn észlelték Béla mozdulatlanságát és ekkor a német-lengyel síkságról visszafordították Batut, Ukrajnából is ide vezényelték Kadajt..Azonban 1242-ben meghalt Ögödej nagykán és Ungika elérte, hogy kivonuljanak. De ez is titok, a magyar történelemírás nem ismeri Ungikát, aki Möngke majd Kubiláj nagykánok magyar származásu anyja volt..pszt..jönnek az akadémikusok. Kubiláj pedig kínai császár is lett..hamarosan. Az ő fővárosa már Peking (akkor és korábban Parajdnak nevezték a magyarok és mások) lett, mellyet négyzetesen rendeztek be.
Pósa András az adriai tengerparton félretájékoztatta a Bélát kereső mongol csapatot, Zágráb felé mutatott: arra távozott a király , aki Veglia szigetén lapult ekkor..Kubiláj vezetésével a nagytanács Pósa Andrást tettéért halálra ítélte, az itéletet egy Magyarországra vezényelt mongol csoport Boszniában hajtotta végre 1270-ben. Pósa A. ugyanis boszniai püspök volt ekkor.
 

Kat.a

Állandó Tag
Állandó Tag
Hát barátom, egy levegővel keverted te össze-vissza a dolgokat. Ez az írás olyan kuriózum mint a mustáros zserbó :) Sebaj! Majd kicsit kigubancolod kicsit.
 

Kat.a

Állandó Tag
Állandó Tag
Hehe-hehe. Csak olvasom a sületlenségeket. Hehe. Te! Neked egyetlen történelemkönyvet sem mutattak? Vencelről és Albertről nem hallottál? Mi van ha mondjuk Albertnél volt a korona?
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
Azthiszem Kat, hogy eltekintek okos véleményedtől a jövőben is.Bár szívesen kérném, hogy mondj ilyeneket, de gondolom nehézségekkel küzdessz, így nem teheted. Erőltetni pedig nem akarod. Búcsúzom megalapozottságodtól, aki a történelemben igencsak fenomén (?).
Ha valaki a sértegetésig elmegy a névtelenségre hajazva, az igencsak jóember, nagyember, okos és bölcsember..Isten áldjon.
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
A magyarok történelmét az 1867-es kiegyezést követően két osztrák nyelvész (Budenz és Hunsdorfer-Hunfalvi) írta. Azóta lennénk un finnugrálók.
Erre az elméletre azután napjainkig -azaz vagy 130-140 év alatt- nem épült rá semmi,vagyis nem lett világosabb, sőt.
Egyszer pl kitalálták a nagy történ-észek, hogy Béla király jegyzőjét elkell nevezni Anonymusnak. Mert nem ismertk a nevét. Azóta sem ismerik úgylátszik, pedig Pósa Andrásnak nevezték és Pósa Pál -a kancellária vezetője- volt a nagybátyja. Ő egy borzlamasan zagyva és nagy kihagyásokkal "megáldott" Gesta Hungarórumot írt. Ez hemzseg a hibáktól sajnos, mégis szeretnek erre ma is sokan -talán cinikusan is- hívatkozni. Csak egy dolgot említenék a rengeteg zagyvasághalmazból: még Árpád halálának is rossz a dátuma ebben. A harmadik Pósa, Gyula írta a Halotti Beszédet, ő Rómában tanult pap volt, de a Beszéd írójának neve is ismeretlen a hivatalos micsodákban, talán őt Anonymus 2.-nek lehetne elnevezni.
Igaz, hogy Hunfalvi-Hunsdorferék még azt sem fogalmazták meg: ki a magyar...de talán éppen ettől a homálytól olyan nagy az alkotásuk, mellyet Trefort miniszter vezetett be a köztudatba és azóta számos más okoska.
Budenz már 26 évesen a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett. Szörnyű..szobra is van, míg pl Álmosnak sehol. Tehát ilyenek voltak a kezdetek és azóta vagy nem történt semmi a magyar történelemmmel kapcsolatban, vagy a fenálló tévedéshalmazt és homály mégjobban elhomályosították..A kérdés csak az: meddig lesz ez így? A magyar történlem szikrázóan érdekes, logikus és számtalan nagy cselekedetet tartalmaz. Óriási dolog volt a maga korában is végrehajtani pl a honfoglalást. Ha ezt egy közösség, szövetség eltitkolja és éppen itt, akkor ez az identitástudat rombolása, szándékosan. Ebben biztos vagyok.
Így tehát új történelmet kell írni és ebben megmagyarázni miért nem haltak ki az Árpádok és a királylista miért nem tartalmazza Csák Máté nevét, megmagyarázza a hunfajú népek közösségének működését a kezdetektől, meg még ezer mást..
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
Pannonia -a Dunántúl- történelméhez hozzátartozik ennek a térségnek a római korszaka is. Erről a mai napig keveset tudunk, hiába a sok kutató, kutatás és egybek, a kis részeredményeiket mégcsak össze sem foglalják megfelelően ezek végrehajtói. Vagyis egy széteső, összerakhatatlan valami az egész.
Jellemzőerre, hogy azt írta a napokban megjelent cikkben egy napilap, hogy Borhy L. egyetemi tanár (ELTE) feltárása alapján Pannóniában, Brigetióban (Szőny-Komáromban) találtak egy falrészletet, mellyen a "legmagasabbszintű római művészet volt jelen"...és "ennek fényében átkell gondolni" Pannonia 2.3 századi művészetét.
Nem ismerik még az etruszk légiókat sem...nemhogy az itteni római kori művészetet. Nem ismerik úgylátszik pl a Dunántúl fontos élelemtermelő szerepét sem? De akkor mit kutattak eddig, mondjuk 100 évig? Ki ellenőrzi a kutatásokat -a senkin kívűl- ezek eredményességét és ki határozza meg ezek irányát? Ki tartozik összefoglalni az eredményeket időnként stb...?
Mi ez az egész? A régészek nyaralásának megszervezésén kívűl?
A magyar őstörténelemre az előbbieket kivetítve teljesen hasonló a helyzet..
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
A mongoljárásról pár mondatban.
Távolkeleten a mongolok megerősödése idején -Dzsingisztől- ők sámánképzőt működtettek. Először ez Bugátban majd Karakórumban működött. Hiába a római katolikus vallás kényszerű felvétele, a magyarok is résztvettek ezeken a képzéseken 1190-től. Általában az 5 évig tartó képzésekre a "váltás" is ötévenkénti periódusú volt. Első a sámánképzőt végzettek körében Pósa Pál volt aki 1195-ig itt tanult (később Rómában is rövidebb ideig). Előfordult, hogy nők is résztbvettek e képzésen, pl Ungika, aki úz (palóc) területről jutott el a képzőbe, majd nem engedték haza és Toluj felesége lett, aki Dzsingisz legifjabb fia volt, öt fiuk és sok lányuk született és a gyorspostával élete végéig levelezett a magyar kancelláriával..
A magyar gyorsposta általában Sopron-Buda- Jászvásár-Magyarka vonalon járt, a mongoloké pedig Magyarkától Karakórumig.
IV. Bélát többször megkeresték a mongolok, főleg Csadaj nevű fősámánjuk, hogy a mongolok ki akarnak jutni az Atlanti óceánhoz, ebben legyen partnerük. Ilyen levelet hozott Bélának pl Pósa András (Anonymus) is, 1240-ben, aki Pál unokaöccseként végzett a Karakórumban, természetesen Pósa Pált követően.
Béla először úgytünt, hogy a mon-
golokkal tart és csapataik a Rajnánál fognak majd találkozni (Mainznál).
Később Béla meggondolta magát és Rómához, nyugati uralkodókhoz fordult segítségért a mongolok ellen...Béla pálfordulását akkor vették észre a mongolok, amikor Batu már a német-lengyel síkságon volt és Kadaj pedig a bulgároknál..Ekkor a mongolok a nagykán -Ögödej- parancsára visszafordultak és az országunkra törtek...A többi már eléggé ismert..
Amikor 1242-ben "váratlanul" kimentek a mongolok -Ögődej ( vagy Ogotáj) halála után- ez Ungika "hadművelete" volt, ő érte el. Ugyanis Ögödej után elég hamar Ungika első fia, Möngke lett a mongol nagykán..ennek halála után pedig a másik fia: Kubiláj, aki hamarosan a kínaiak császárja is lett. Kubiláj egyik elhatározása pl az volt, hogy egy modern négyszögalaprajzu Pekinget építtetett fel. Az ő 400 szobás márványpalotája állt a legbelső négyzetben, melynek falán a Nagymedve csillagkép díszelgett..Kubilájnak 27 gyermeke volt. Hatalmas udvartartása volt, a testőrparancsnoka pl egy Finta nevű kapuvári származású magyar volt, akinek a kívánságára hamvait hazahozták Kubiláj rendeletére arany urnában..
Pósa András egy volt azon öt kijelölt közűl, akinek kötelessége volt a nemesek történelmét leróni (a Gestában).. Egyébként árulást követett el amikor Bélát keresték a tengerparton a mongolok,. Kubiláj határozatára 1270-ben egy kivégző mongol csoport Pósa Andrást megölte...valahol Boszniában, ahol ekkor püspök volt.
Kubiláj környzetében sok külföldi is élt, számukra egy alkalommal pl 100 katolikus papot hozatortt Rómából..
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
IV. Béla Margit nevű lányára igen haragudott, amikor ő nem akart férjhezmenni a cseh Ottokárhoz. Így Ottokár Béla Anna lányának Kunigunda nevű leszármazottját vette feleségűl.
Béla halálakor az országát Ottokárnak ajánlotta...Ottokár azután sokszor meg is támadta Magyarországot, mert megakarta hódítani. Ez nem sikerűlt a számára. Ottokár a Morvamezőn halt meg, 1278-ban, amikor -Kun László segítségéval- Habsburg Rudolf ellen harcolt, megintcsak sikertelenűl.
A csehek notóriusan feledékenyek, mert a morvamezei emlékművön csak Habsburg Rudolfot említik..
Margit lányát Béla akkor mellőzte végleg, amikor nem akart az újabb kérőhöz sem hozzámenni, így a kolostor pénzügyi támogatását is megszüntette. Margit pedig ebben az időben már elkezdte az akkor szokásos önkínzását...melybe azután 1270. januárjában meghalt. El sem ment Béla és felesége -Laszkarisz Mária- a lányuk temetésére. A temetés a Nyulak szigetén történt. Béla ugyanebben az évben halt meg,májusban. Mária is 1270-ben halt meg, augusztusban, de előbb még sok ösi kincset elvitt Anna lányával együtt Prágába. Például Atilla kardját is. Margit -akit Istennek ajánlottak fel a Veglia szigeten, 12 42-ben- egy mongol-újgúr ifjúhoz akart hozzámenni,Béla ezt nem engedte meg. Mária utálta a keleti rokonságot..ez volt a bajuk István fiukkal is, aki egy Volga környéki kun törzsfő lányát, Erzsébetet vette feleségűl. V. István lánya Anjou Károlyhoz ment feleségűl és (Kun) László fiuk pedig Anjou Károly lányát vette feleségűl. Ez az Anjou lány -Jolanta- azonban nem volt képes a gyermekszülésre. Kun László szerint azért adták hozzá, mert az Árpádház kihalatását tervezték..Tudtak ugyanis arról, hogy Jolanta hermafrodita. V. István, aki 1270-ben apja halála után lett király, kb 3 évnyi uralkodás után, 33 évesen, lassan ölő méregtől halt meg Csepelen és szeretett huga, Margit mellé a Nyulak szigetén temették el vörösmárvány koporsóba. A mérgezők a velencei papok voltak.
Kun Lászlónak összesen 48 utódja született, közülük 8-an már az erőszakos halála után..
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
A koronáról.
A koronán lévő 12 drágakő mindegyike Anyahitától származik, akit ma Boldogasszonynak is neveznek. A székelyek pedig "Babba Máriának" mert egy kicsit a katolicizmus eltérítette őt a valóságától.
A tizenkét kő több esetben is cserélt gazdát az idők folyamán. Végűl a korona Szt László idejében történő egyesítése alkalmából ezeket összegyűjtötték. A korona ugyanis három korona elemeinek felhasználásával készűlt, ezek: az ősi Gilgames korona, a Szilveszter pápa által átadott Arnó korona és a bizánci korona.
A kövek közbenső tulajdonosai voltak: Agaba (ie. 4040) aki a Hun Törzsszövetség első fejedelme volt, de Bogácsnak is van ebben egy köve, mely kalandos úton Kuszkó birodalmából (Peru) kerűlt Bogácshoz, aki kb ie. 1700-ban élt. Gilgames ajándéka az egyik kő, aki ezt Arankának, a főfeleségének ajándékozta. Három kő pedig Egyiptomban volt sokáig, Paszametik fáraó azonban Ordosznak átadta, ie. 625.-ben. Aracsilla kincseiből is származik egy kő, hozzá még a magyarok urali tartózkodásakor kerűlt. Piroska kövét pedig Piroska adta a korona készítéséhez, aki Szt László lánya volt. Három kő pedig Gilgames (Árpádnak született eredetileg) koronájában volt elhelyezve.
A kereszt pedig nem véletlenűl ferde, méghozzá a Szíriuszt célozza, ie. 3970-es csillagászati állapot szerint.
A korona tehát nagyon ősi relikvia, ilyen ősi nem létezik más népeknél.
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
IV. (Kun) László idején jelent meg az igény a nemesség történetének megírására. A kancellária több személyt szólított fel erre, méghozzá Pósa Andrást (Anonymus ő a mai napig??!Mikor lesz márnévadója?), Bebeket, Csák Mátét, Kézait.
Először Pósa készült el a Gesta Hungarorummal, ezzel a hézagos és rengeteg tévedéssel tűzdelt , néhol súlyosan félrevezető írással, majd őt Kézai követte a szintén hasonlóan minősíthető írásával, a Magyarok Krónikájával...A többiek vagy nem írták meg a leckéjüket, vagy ezek eltüntek.
Talán nem véletlen, hogy ez a két alig -értékű, vagy kifejezetten téves írás maradt fenn....a többi sehol..Pósa még Árpád halálának évét sem ismeri jól, de azért innen kerűlt -a gestából- ez a történelemkönyvekbe..véletlenűl(?).
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
Ménfőcsanak..
Álllítja az egyik napilap cikke (MN, L. Emil) hogy a csanak egy ivókupa, ivópohár neve volt.
Pannonnak (és Gyömörének) az egyik fiát nevezték Csanaknak. Ez FÉRAN név is. Csanak pedig Pannon utódja lett ie. 800 után. A Dunántúl -ez Pannonia- "tele van" pannonkori máig megőrzött nevekkel, pl : Sopron, Veszprém, Devecser, Pentele, Kanizsa, Pécs, Eplény ...ilyenekkel.
Pannont egy meghatározott feladattal küldték ide lovasaival, majd le is telepedtek. Ők a Káspitól érkeztek. Pannon kb ie. 780-ban halt meg.
Az említett újság még Aba Sámulről is megemlékezik. Aba -aki Piroska kérésére felvette a Sámuel nevet is-valóban Ménfőcsanaknál (Győr mellett) halt meg, amikor Henrik bajorjaival csatázott.
Az újság állítása szerint Aba Sámuel Piroska fia volt..(Piroska Vajk testvére)..érdekes a magyar történelem-ismeret---- ez sem igaz. Aba Sámul ugyanis Piroska férje volt, a fiukat pedig Abasárnak nevezték el. Henrik Orseoló Péter könyörgésére tört be az országba, mert kikergették Pétert innen szerencsétlen viselkedése okán. Remek, felejthetetlen alak ez a Péter...amikor alkalmasint Rómában megjelent, nála volt a korona is és eladta..könnyelmű életéhez, mulatozásaihoz kellett a pénz. .Kénytelenek voltak az Arnók itt visszavásárolni.
Az Arnók története hosszú, majdnem annyira mint az Árpádoké. Sokat tettek a magyarokért, de mamár alig tud róluk valaki.A korona nem Szilveszter, hanem az Arnók ajándéka volt Vajknak.
A média, ha magyar történelmi eseményekről ír,akkor ezekben illik kételkedni..
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
Volt agy város a Kaukázusnak a Kuma folyónál lévő előterében: Magyarka. Erről az ősi -és kb 100 éve eltünt- városról mamár itt igen kevesen tudnak.
Zsigmond idején Magyarka fejedelme Gyeretyán volt, aki a Magyar Törzsszövetséghez tartozónak vallotta magát.
Egy könyvet is írt erről dr Bendefy László, mellyet vagy 40 éve jelent meg, azota sem kapható..a könyv előszavát dr Bakay Kornél írta. Bendefy felfedezte, hogy még keleten is élnek/éltek kintmaradt magyarok, neveztesen a Kuma folyóra, Magyarkára gondolt főként.
A könyvéhez a vatikáni levéltárban is kutatott, aktuális pápai bullákat olvasgatott,de nagyon sok szerző művét olvasta el, Korenei Mózestől Al Bakr-ig, de még kínai és japán szerzőktől is olvasgatott.
Nagyon érdekes, hogy nagyrészt mennyire összecseng Bendefy (mérnök, geodéta, geológus volt) könyve az Arvisura vonatkozó részeivel. Lényeges azonban, hogy nem ismerte, a Magyarok Törzsszövetségbe tagozódtak már az őshazájukban is. Továbbá Álmossal, Árpáddal nem minden törzs érkezett ide. hanem a Gyula, Béla törzs kintmaradt és a Gyarmat törzsnek is a fele Kevevárán (Kiev) maradt. Ezért is sok rokonnépünk élt keleten. A kintmaradottak aztán összefogtak szintén és Magyarka központjukban volt a fejedelmük. Hozzájuk csatlakoztak még a Kuma magyarok, a szavárdok és különböző töredékek (kasszuk, ogúzok stb) is.
Magyarka története is nagyon érdekes, de igen hosszú. Kb 100 éve bontották le a Kuma közelében lévő várost. Magyarka mellett 426 kurgán található...ki kutatja ezeket?
Sok királyunknak nyújtottak innen katonai segítséget, mert közös nagyfejedelemségbe szerveződtek eleink. Még Kun László morvamezei csatájában (1278) is voltak keletről érkező harcosok..Mátyás a Fekete Seregét is főként keleti rokonaink ifjaiból szervezte..
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Bihar!

Átjöttem, bár amint látom, ez nem igazán társalgós topic, ide Te gyűjtöttél anyagokat, mégpedig elég terjedelmeset ahhoz, hogy egyszuszra elolvassam, így csak bele-bele csemegéztem.

Mivel még nincs rálátásom a teljes anyagra, nem igazán tudok csevegést kezdeményezni.

Néhány kérdés felmerült bennem (kekeckedés nélkül), hogy pl. mi a forrása ennek a részletes, és terjedelmes történelmi krónikának?

A másik topicból pedig az lenne a kérdésem, hogy mitől "Biblia" a Mani Biblia, aminek szerinted köze van a Bibliához?

Kérdésem érdeklődés jellegű, semmiféle vitát nem szándékozok kezdeményezni a magyar őstörténet körül.
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
A Szibiánok, akik árpádháziak.
Szinte semmit sem tud a hivatalos történelem a Szibiánokról. Nagyon vázlatosan írok alább róluk egy keveset.
Árpád után a legifjabb fia, Zsolt lett a fejedelem. Zsolt 892-ben szletett és 955-ig élt. Már a születési dátuma iis furcsa annak, aki a honfoglalás évszámával hasonlítja össze a születési idejét...de erre is van megfelelő magyarázat.
Zsoltnak három fia született: Taksony (Géza apja), Botond (Koppány apja) és Csák. A Csákok nagyon szaporák, ezért hamar kénytelenek mindenféle új családnevet felvenni ( a Szibiántól a Szilasiig, a Vidig stb..). Most egy kis időugrás következik azonban.
III. Béla (1172-96) a mongolokhoz rendszeresen -azaz öt évenként- kezdi küldeni a kiválasztott ifjakat sámánképzésekre a Bugátba vagy később a Karakórumba . Közöttük van egy Szibián Jank is (1275-1325) aki mint "külügyér" Pekingben (ősi neve: Parajd vagy Kambaluk) lesz ezután a király -IV. László- követe. Ő egyik főági őse a Hunyadiaknak. Általában ötévenként öt kiválasztott ifjú (lány is lehet) ment erre a képzésre keletre. Például a Pósák (egyikük P. András, azaz Anonymus)is voltak ezen a képzésen.
Az előbbi Jank már Kubiláj ( mongol-kínai uralkodó, Dzsingisz unoka, akinek az édesanyja Karakórumban tanult magyar nő volt) temetésén is résztvett. Jank fia Fajsz (1309-1352) , szörényi bán volt már.
Fajszot Károly Róbert király nagyon kedvelte, egy csatában megmentette az életét ezért az összes gyermekének keresztapja lett (15 gyermeke volt!).
Csak egyik fiát említeném: Rajkot, aki 1330-ban született. Az Ő fia pedig Szibián Demők, akitől az ismert Hunyadi János született (és még sokan).
A történet azonban nem ennyire kerek. Demők első fia ugyanis Vajk volt (1406-1456) aki egy csatában korán meghalt szeretett öccse -Jank ( 1408-31) - nevét tiszteletből és emlékűl felvette és így Szibián Vajkból, Szibián Jank lett a neve. Ő vagyis Szibián Vajk-Jank az aki a híres törökverő volt, de erdélyi vajda, temesi ispán, a Sárkányos Társaság vezetője, fővezér stb is volt.
Zsigmond király kérésére viszont később felvette fel Vajk-Jank a Hunyadi János nevet. Édesanyja Bebek Piroska volt, aki főként Vajdahunyadon élt. Felesége Szilágyi Erzsébet, akivel 1430 pünkösdjén esküdött meg és Hunyadon éltek.
A törökökkel vívott harcai közűl a legismertebb a nándorfejérvári győzelem, 1456. juliusában. Itt jul. 23.-án fejeződik be a csata , melyről még II. Mohamed is lóhalálában elpucolt. Hunyadi aug. 11.-én halt meg feketehimlőben, nagy kínok között. Ő 28 vár, 56 város ezernyi község...tulajdonosa volt és saját pénzéből így tudta fizetni a zsoldosait.
A nándorfejérvári csatát -mely kb 10 napi tartott- a Visegrád nevű hajóról irányította.
Nagyon röviden ennyit lehet mondani erről a hősről,akit a románok -különösen Mátyás nevű fiát- igyekeznek kisajátítani és már úgynevezett magyar lexikonban is románnak titulálják...ezt az árpádházi fővezért. Volt szerencsém találkozni olyan emberrel, aki el is hitte a lexikonban lévő hazugságot, egy darabig... Hiába a papír türelmes.
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
Jász uram, Ladányból! Igen ezek a forrásgondok...ezt bizony magadnak kell megoldanod. Aki őskonzervatív, szenvedjen. Nehéz egy mondjuk nyolcszáz vagy hárommszáz éves forrást forrásnak tekinteni, de a százévest is sokszor marhasággyűjteménynek lehet nevezni..ezt kijelentem. Természetesen nem sorolok semmit, senkinek, aki veszi a fáradtságot és vagy 8-9 éig ebben a témában tájékozódik, zsákszámra lesznek "forrásai" mellyek -ráfog jönni- többsége értéktelen, régen szanálni kellett volna..az MTA-nak például. Az MTA dolga lenne hogy forrásnak milyen kritériumok alapján felelhet meg egy írás. Nade ez strapás feladat ám...-Néha azért létezik ezek között olyan mű is, mely teljesen egyedi és semmiféle Bíborbanszületett Kifene nem ér fel hozzá, más sem..Legutóbb pár forrást felsoroltam különben a Bendefynél.
Szereteném ha ismereteid nem igényelnének olyan ősforrásokat, mellyek régen kiapadtak már egy egyedi és mindenre kiterjedő golbálforrás mellett. Idáig azonban elkell jutni és a sok zöldséget addig bizony megkell rágni.
Olvasd el László Gyulát, Vámréryt, Ligetit, R. T. Andrást, Zsirayt, és Szakályt vagy Dönnertet, Obrusánszkyt...mint biozöldeket, ezek tele vannak tévedésözönnel, spekulációkkal, a királyainkkal és mással kapcsolatban..Nemtudom hogyan gondolod, ugyanis nem vagyok meggyőzőember, ez pedig nem tanoda.. nem függ a fizetésem ilyesmitől, nem kell hazudnom a közelkeleti ogúzokról, sem a kasszukról sem baskírokról..manysikról, őshazáról, hunokról, Timurról, pateszikről és a Nyék törzsről... képtelenségeket. Ez a sok forrás többnyire arra jó, hogy ne legyen semmi véleményed: ez azt mondta ...amaz amazt..és akkor indul a katyvasz, a magyarázósdi, érték nélkűl. A katyvaszért pedig nem felelsz, mert ez ezt mondta amaz meg amazt..és én csak tőlük mifenéztem a ragacsot, szurgucsot. Bubenyák Rózsika pedig a Keopsz felől a szumírokra mutatott..de csak kecskék legeltek arra.
A jövőben tehát nem tudok ilyen forrásmifenékkel mifenézni. ha nem tudsz eltekinteni, akkor rádbíznám ezek kigyűjtését. A források jórésze teljesen félrevezető, egyrésze félig igaz,egy része pedig max. 70%-ig megfelelő.Ha egy etalonhoz hasonlítod ezeket. Válogass..
Létezik egy pasas aki nem hitte el, hog Buda fősámán (Atilla bátyja) ősi központja Budakalász fölött volt...már vagy 6-7 éve kutat így a félreértett dologgal kapcsolatban és semmi...pedig nem ásni kell, hanem mészkő járatokban vacakolni. Kiváló ősforrásai vannak ám... A kutató a Paál Z. könyvének igen figyelmes elolvasása után tudott volna meg valamit az előbbi dologról, de a felhasznált "forrásai" mitsem értek.... Megsértődött, amikor megkerestem. Mit gondolsz pl Álmost hol kellene keresni? Mennyi munka lehet ilyeneket megtudni?
A Mani Bibliával kapcsolatban először talán a magyarok ősvallásának alapjait lenne érdemes megismerni.. Mert pogánynak csak a szláv vagy germán pap nevezte eleinket, akik bizony igazi keresztények voltak..de számukra nem is volt fontos az ilyen apróság..sajnos uraink számára dettó..Azt mára persze már régen kitörölték az előbbi római-mainzi beavatkozásokkal, hogy eleink Jézust mint uruki vallásalapítót fogadták el, egyistenhitével és az érdeknélkűliségével együtt..az nem számított Rómában..csak a tized. Megírtam mi történt Vajk idejében a Mani Bibliával úgyemlékszem. Persze Anyahitáról is érdemes megtudni, hogy ki volt?? Talán ha P.Z. könyvét elővennéd akkor érdekes dolgokkal ismerkedhetnél.
Mert ki tudja ki volt Jézus? A válasz: Isten fia...ez válasz? De P.Z. könyvében van válasz-
Vajkék annyira égettek, hogy a középiskolás történelemkönyvekben is erről olvastam még anno..így elégett a hitünk, korábbi történelmünk is. Ezért hazudoznak multunkról, ki mit akar. Koppány halálakor pl Vecelinék felgyújtották Veszprémet, itt sok relikvia volt ám..
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Megírtam mi történt Vajk idejében a Mani Bibliával úgyemlékszem.

Kedves Bihar, köszönöm a kimerítő választ, nem emlékszem, megírtad-e, mi történt a Mani Bibliával, de nem is azt kérdeztem, a kérdésem az volt, mitől Biblia a Mani Biblia, mivel az elnevezése alapján valamilyen bibliafordítást sejtet, de azt már az eddigiekből is leszűrtem, hogy arról szó sincs. Viszont nem tudtam meg, hogy akkor miért Biblia.

Mert ki tudja ki volt Jézus? A válasz: Isten fia...ez válasz? De P.Z. könyvében van válasz-

Számomra válasz, hogy Isten Fia, bizonyára P. Z.-nek is van egy személyes felfogása arról, kicsoda Jézus, de ha nem baj, én megmaradok a Biblia információinál.

A magyar őstörténethez érdemben nem igazán tudok hozzászólni, én nem ismerem azokat a forrásokat, amiket ehhez felhasználsz, azt látom, hogy nagy munkát végzel, és érdekes, amiket leírsz.
A források iránt való érdeklődésem sem kötekedés volt, egyszerűen kíváncsi voltam, hogy honnan ez a részletekbe menő információ, mivel én eddig max. az Ómagyar Máriasiralmat ismertem, meg a Halotti beszédet, vagy Szent István intelmeit, mint írásaink legrégebbikét, aztán meg a Gesta Hungarorumot, de az már jóval későbbi, és a környező népek feljegyzéseit a honfoglaló magyarokról, és slussz-passz.

Azért köszi.

Ja és nem uram, hanem asszonyom. :)
 
Oldal tetejére