"... nem mondjuk nőknek, hogy szép vagy/ s ők a farkunkra azt, hogy de szép nagy"- dereng át az agyamon a dallam is a szöveget üldözve, és ezek elegyéből összeálló gondolat lagymatagon telepszik "látásom mögé",
unottan szemléli a retinára vetődő képet: téged, amint bájos pofácskád egyedi fintorával próbálsz rávenni a vallomásra. Sohasem értem, mit akarsz. Egyre több kába gondolat nézi a müsort ásítozva, már tudják: az ösztönök rohama hamarosan elmossa őket. Megváltozik tehát az ösztökélés iránya, kicsikarom a vallomást: "valóban szép nagy"..., vágyaim mechanikus mozdulatokká merevednek...a gondolatok kihúát parazsat, eldobált csikkeket hagytak maguk után...de valami van: a bőröd nyirkossága, fura szagok, esetlen mozdulatok, álomba tespedés...
Reggel, miután osylik a bódúltság köde, újabb gondolatok tanyáznak errefelé: egy réglátott film képsorai, egy fárfi a zuhany gőzében, önkielégítés közben elmereng: tizenöt éve az ilyen pillanatok tesyik boldoggá házasságát...és az újból összeverődött gondolatok már engem látnak, a zuhany alatt állok...
..eszembe jut ay esti dallam, és a szöveg folytatása: "mintha nem volna/ több dolgunk a világba'/ édes lenne a halál", és látom (és ők, a cigiző-unatkozó gondolatok) a kédba fröcskölő fehér véladékot, amint a patakzó várrel keveredve eltünik a lefolyóban , csatornák sötétjébe veszve...és érzem a fürdőajtóban lebegő szemeidet, melyekben az őrült-jajszót fakasztó- ijedtség helyett az unalom tompultsága zöldell...
...de gondolataim nen szívlelik a drámai előadást, mind elhagynak, ahogy teszi ezt a melegvíz is, így folytatom kénytelen-kijelölt utamat (kilépek a kádból) mindaddig, míg egy öngyilkos gondolat, vagy egy síkos padló végez magammal...
unottan szemléli a retinára vetődő képet: téged, amint bájos pofácskád egyedi fintorával próbálsz rávenni a vallomásra. Sohasem értem, mit akarsz. Egyre több kába gondolat nézi a müsort ásítozva, már tudják: az ösztönök rohama hamarosan elmossa őket. Megváltozik tehát az ösztökélés iránya, kicsikarom a vallomást: "valóban szép nagy"..., vágyaim mechanikus mozdulatokká merevednek...a gondolatok kihúát parazsat, eldobált csikkeket hagytak maguk után...de valami van: a bőröd nyirkossága, fura szagok, esetlen mozdulatok, álomba tespedés...
Reggel, miután osylik a bódúltság köde, újabb gondolatok tanyáznak errefelé: egy réglátott film képsorai, egy fárfi a zuhany gőzében, önkielégítés közben elmereng: tizenöt éve az ilyen pillanatok tesyik boldoggá házasságát...és az újból összeverődött gondolatok már engem látnak, a zuhany alatt állok...
..eszembe jut ay esti dallam, és a szöveg folytatása: "mintha nem volna/ több dolgunk a világba'/ édes lenne a halál", és látom (és ők, a cigiző-unatkozó gondolatok) a kédba fröcskölő fehér véladékot, amint a patakzó várrel keveredve eltünik a lefolyóban , csatornák sötétjébe veszve...és érzem a fürdőajtóban lebegő szemeidet, melyekben az őrült-jajszót fakasztó- ijedtség helyett az unalom tompultsága zöldell...
...de gondolataim nen szívlelik a drámai előadást, mind elhagynak, ahogy teszi ezt a melegvíz is, így folytatom kénytelen-kijelölt utamat (kilépek a kádból) mindaddig, míg egy öngyilkos gondolat, vagy egy síkos padló végez magammal...
