Indiai tehénrablás: Biblia vagy DNS-teszt?

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Két éven át folyt a jogi huzavona egy tehén tulajdonjogával kapcsolatban Indiában. A hosszúra nyúlt pereskedésnek végül egy genetikai vizsgálat vetett véget. A helyi lapok szerint az eset példátlan; Indiában még sosem végeztek DNS-vizsgálatot egy szarvasmarhán.

Az történt, hogy egy pathanapurami parasztasszony megvádolta a szomszédasszonyát, hogy ellopta a lehelőn hagyott tehenét és a borját. A szomszédasszony tagadta a vádakat. Az ügy bíróság elé került, de az ellentétes állítások miatt sokáig nem született döntés. Mit lehet tenni, mit lehetne tenni?

Olvassunk Bibliát.
Vegyék elő a felhasználói kézikönyvet: Biblia, Ószövetség, Királyok I. könyve, 3. rész. Salamon király megfenyegette a gyereken összevesző két parázna nőt, hogy kettévágatja a gyereket; erre az igazi anyja azonnal le akart mondani róla.

A salamoni bölcsességet Indiában viszont nehéz érvényesíteni, mert a tehén szent állat Indiában, így a kettévágása legfeljebb látványos lenne, de mindenképpen bűn.

Csináljunk DNS-tesztet.
A kétéves per végén kiderült, hogy a lopottnak mondott tehén anyja még életben van, ráadásul az is a pert indító asszony tulajdonában volt. A kollami bíróság elrendelte a genetikai vizsgálatot, amely nem mutatott ki rokonságot a két jószág között.

Bár a genetikai vizsgálatra felkért Radzsív Gandhi Biotechológiai Központ évente 50 DNS-vizsgálatot végez állatokon - főként az elhullott példányok fajának megállapítására -, most azonban egy fajon belüli két egyeden kellett összehasonlító elemzést végeznie. Ilyenre korábban még sosem volt példa Indiában.
tehen.jpg

Index
 
Varsényi Tamás Viktor

Állandó Tag
Állandó Tag
A tehén, meg a borja eközben nem is sejtette, hogy egy világ rengető ügy kellős közepébe csöppentek :) csak legelésztek békésen tovább és tűrték, hogy DNS vizsgálatot végezzenek rajtuk a hátuk mögött. Elmondhatják, magukról, hogy Ők India első szent DNS vizsgálatának az alanyai. Hamarosan össze is vesznek majd, hogy ki volt kettőjük közül az első. De mivel a tehenek békés állatok hírében állnak, ezért megosztoznak majd a dicsőségen és fél, fél szent DNS tehénként élik majd az életüket!
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Itt lenne az ideje a DNS vizsgálatokat a reinkarnatios állitások ellenörzésére is kiterjeszteni. Attol tarok a Dalai Lama positioja is meginogna épp ugy mind az "eucharistiában" állitolagosan megjelenö "Jézus teste".
-
Dalai_lama2_gross.jpg
 
GulyiBogee

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy kérdés (én tudatlan) mire használják a szent állatot, hogy ennyire magukénak akarják??? Mivel nem foghatják munkára? Bántalmazni sem lehet ha kárt okoz...o_O Csak tisztelni és etetni.
 
Természetes, hogy a tehenet megszabad fejni, vagy az ekeelé fogni.
-
A tehenet azért nem szabad megenni éhinség idelyén mert az csak sulyosbitja a helyzetet, nem lesz aki az igát huzza, nem lesz uj termés, az éhinség csak fokozodni fog. Egy istent félni egyszerübb mind logikusan gondolkodni.
-
24830_Ochsengespann_im_Reisfeld9.jpg
 
kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusztok ,
na meg most olvastam egy valamilyen Tiróli újságban , hogy szexuálisan is igénybe vehetök . Egy paraszt , bocsánat egy állat tenyésztö kapta tetten a tehenét zaklató Német turistát az istálobban . Na nem elég már a tyúk ??? Aztán irják ott hogy pl. Dániában "ez normális"gyakorlat :rohog::rohog::rohog::rohog: eltudok egy pár személyt képzelni kecskével a falun át motorozni .
 
Varsényi Tamás Viktor

Állandó Tag
Állandó Tag
Itt lenne az ideje a DNS vizsgálatokat a reinkarnatios állitások ellenörzésére is kiterjeszteni. Attol tarok a Dalai Lama positioja is meginogna épp ugy mind az "eucharistiában" állitolagosan megjelenö "Jézus teste".
-
Dalai_lama2_gross.jpg
Biztos lenne meglepetés :D
A lélek vándorlásnak semmi köze a DNS-hez. A testiség az más dolog. Ne tévessze össze senki a dolgot a szerv átültetéssel!!!
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag

A Dalai Lama nemcsak lélekben élvezi
egy állitolag korábban élt személyre valo hasonlitást hanem fizikailag is. Már négy évesen a tronra emelték a "reinkarnátio" gyanuja miatt.
-
Portraet_tibet_kind.jpg

-
Megvagyok gyözödve, hogy ebben az idöben össze vissza beszélt és még alkoholt sem ihatott, egy gyerek volt aki fejlödik. Mi "reinkarnálodott" szerinted?
-
Nézz meg egy idös embert, megpattan egy ér az agyába és odalesz a személyisége.
Egy gyerek nem ugyanaz mind késöbb felnöttkorában vagy késöbb demenz állapotban.
-
Az összes tulajdonságunk a fiziologiánkhoz kötött. Egy pubertás gyerek egy hormon-koktel, ha elvszited az eszméleted az is mérhetö. Ha nem iszol elég vizet, ha "felmegy a cukrod" egy egészen más arculatot mutatsz.
-
Minden ember egyedülállo mert mindegyikünk mögött egy sajátos fejlödési folyamat áll ami nem megismételhetö. A test nem egy auto amit meglovagol egy anyagtalan "lélek".
-
Igen a DNA-ban a multunk van de nem a jövönk. A születés (örökölt genek) egy kiindulási pont amit a fejlödésünk aztán formál.
-
Vissza a témához, egyre több állat és növény gen-codját olvassák ki a kutatok, minden élölény egy sajátos DNA-val rendelkezik. A kriminologusok még egy növényt is tudnak azonositani, (nemcsak a fajt, hogy liliom, vagy akácfa, hanem, megtudják mondani pontosan melyik fa alatt járt a tettes, melyik bozot pollenje került a ruhánkra)
 
Utoljára módosítva:

Vedavyasa das

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy kérdés (én tudatlan) mire használják a szent állatot, hogy ennyire magukénak akarják??? Mivel nem foghatják munkára? Bántalmazni sem lehet ha kárt okoz...o_O Csak tisztelni és etetni.

A Védák szerint az embernek hét anyja van: a szülőanya, a dajka, a brahmana felesége, a lelki tanítómester felesége, a király felesége, a föld és a tehén. Közös bennük, hogy mindannyian gondoskodnak a rájuk bízott emberekről. A tehén pontosan úgy teszi ezt, ahogyan az édesanya: tejet ad számunkra.
A válasz tulajdonképpen ennél összetettebb, de ez a legkönnyebben megérthető része.
Aki leöl egy tehenet azonnal és örökre kirekeszti magát a hindu társadalomból. Ennek az "ölésnek" pedig úgyszintén hét módja van (nem technikai értelemben): "A következő személyeket tartják az állat gyilkosának: az aki megengedi, aki megöli, aki feldarabolja, aki megveszi vagy aki eladja, aki elkészíti, aki felszolgálja és aki megeszi." – Manuszmriti 5,51)
 
Kedves Vedavyasa das
-
Köszönöm, hogy elmondtad mit gondoltak a Vedák a tehenekröl a világrol.
-
A valoság azonban, hogy a tehenek nem adják nekünk a tejet, hanem mi vesszük el töllük. Még azt is mi mondjuk meg melyik ökörrel pározzanak, hogy napi 90 liter tejet "tudjanak adni" nekünk.
-
WeltMilchErzeuger.jpg

-
Az idiai tehenek, ahogy én a városi fényképeken látom, rosszultápláltak, rosszulfejlettek és ezt a Védák könyvének köszönhetik.
-
rinder-indien.jpg
 
Végtelenül hálás vagyok, hogy mindezt megosztottad velem és bemutattad mennyire jártas vagy a témában, valamint hogy mi a saját koncepciód....
 
FLAMINGO

Ne kérj hozzáférést! Ha jár, a rendszer ADJA.
Fórumvezető
Kormányos
Itt lenne az ideje a DNS vizsgálatokat a reinkarnatios állitások ellenörzésére is kiterjeszteni. Attol tarok a Dalai Lama positioja is meginogna épp ugy mind az "eucharistiában" állitolagosan megjelenö "Jézus teste".
-
Kedves Ernő!
A reinkarnáció mióta = DNS/kromoszómák... egy az egyben átadásával?
Ha ezt lennél kedves kifejteni...
Bocs most olvasom, hogy írtál ezzel kapcsolatban, de akkor a következők lennének az észrevételeim:
A Dalai Lama nemcsak lélekben élvezi egy állitolag korábban élt személyre valo hasonlitást hanem fizikailag is. Már négy évesen a tronra emelték a "reinkarnátio" gyanuja miatt.
-
Nem vagyok buddhista, de ehhez szerintem a gyanú még kevés lett volna.
Különböző próbáknak vetették alá, amiknek megfelelt.
Ettől függetlenül a lélekvándorlás (mert nálam leginkább ezt jelenti a reinkarnáció) mióta egyenlő a DNS (DNA) szekvenciák primer átadásával?
-
Megvagyok gyözödve, hogy ebben az idöben össze vissza beszélt és még alkoholt sem ihatott, egy gyerek volt aki fejlödik. Mi "reinkarnálodott" szerinted?
-
Nézz meg egy idös embert, megpattan egy ér az agyába és odalesz a személyisége.
Főleg, ha az agy bizonyos területeinek vérellátásáért felel....
De attól még nem a személyisége lesz oda, hanem a képessége, hogy kifejtse/megjelenítse (korábbi) személyiségét.
Egy gyerek nem ugyanaz mind késöbb felnöttkorában vagy késöbb demenz állapotban.
-
Az összes tulajdonságunk a fiziologiánkhoz kötött. Egy pubertás gyerek egy hormon-koktel, ha elvszited az eszméleted az is mérhetö. Ha nem iszol elég vizet, ha "felmegy a cukrod" egy egészen más arculatot mutatsz.
Azonban ezek mind csupán fizikai jellemzők.
Ettől még ugyanazt a fagyit/könyvet/filmet fogja kedvelni/utálni.
Nem felejti el a szorzótáblát (legfeljebb eszméletlenül nem tudja felmondani) és nem fog tudni jobban rajzolni/ hátraszaltózni... sem.
A személyiség mióta egyenlő a fizikai jellemzőinkkel???
-
Minden ember egyedülállo mert mindegyikünk mögött egy sajátos fejlödési folyamat áll ami nem megismételhetö. A test nem egy auto amit meglovagol egy anyagtalan "lélek".
-
Igen a DNA-ban a multunk van de nem a jövönk. A születés (örökölt genek) egy kiindulási pont amit a fejlödésünk aztán formál.
Talán, ha azt írod, hogy a DNS (DNA) a kiindulási alap, még el is fogadom.
Ha a múltunk helyett előzményt írsz, még arra is rábólintok, de így legalábbis furcsállom, hogy a múltunk van benne és nem a jövőnk...
A DNS egyfajta örökítő anyag, ami a sejtosztódás során az új sejtnek átadja az információit a jellemzőiről.
De ettől még nem formálja a tudatot vagy szerinted igen?
Vagy rosszul értelmezem a gondolatmeneted?
-
Vissza a témához, egyre több állat és növény gen-codját olvassák ki a kutatok, minden élölény egy sajátos DNA-val rendelkezik. A kriminologusok még egy növényt is tudnak azonositani, (nemcsak a fajt, hogy liliom, vagy akácfa, hanem, megtudják mondani pontosan melyik fa alatt járt a tettes, melyik bozot pollenje került a ruhánkra)
 
Utoljára módosítva:

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Ernő!
A reinkarnáció mióta = DNS/kromoszómák... egy az egyben átadásával?
Ha ezt lennél kedves kifejteni...
Kedves Flamingo
-
En is szeretném tudni mi születik ujjá a vallásos tanok szerint?
-

A "lélek" (személyiség, tudat, érzésvilág...) egészen biztosan nem mert az a testünk, elsösorban idegrendszerünk, az átélt élményeink formálta agyunk produktja.
-
Sokan a testi hasonloság alapján mondják, hogy valaki már korábban is élt. A testi felépitésünk meg igen jol kodolt a génekben.
-
Az ideggyogyintézetek televannak 1,60 méter magas Napoleonokkal, egy 2 méteres pátiensröl senki sem hinné el, hogy az ujászületett Bonaparte Napoleon.
 
Utoljára módosítva:

FLAMINGO

Ne kérj hozzáférést! Ha jár, a rendszer ADJA.
Fórumvezető
Kormányos
Közben továbbolvastam a post-okat és láttam írtál erről.
Ennek megfelelően módosítottam is a hozzászólásom.
Kedves Flamingo
-
En is szeretném tudni mi születik ujjá a vallásos tanok szerint?
-

A "lélek" (személyiség, tudat, érzésvilág...) egészen biztosan nem mert az a testünk, elsösorban idegrendszerünk, az átélt élményeink formálta agyunk produktja.
És azt nem lehet továbbadni?
Ha nem lehetne, akkor Tarantino-tól Dumas-ig visszamenőleg nem lennének világhírű íróink, filmeseink..., mert ők a műveikben a személyiségüket tükrözik.
De továbbmegyek a legjobb pite receptek vagy flekkenek receptjeit sem lehetne ezen alapon továbbörökíteni, hisz az is csupán az "agyunk produktja"
-
Sokan a testi hasonloság alapján mondják, hogy valaki már korábban is élt. A testi felépitésünk meg igen jol kodolt a génekben.
No igen. Ebben tényleg szerepe van az örökítésnek, de nem CSAK ebben.
-
Az ideggyogyintézetek televannak 1,60 méter magas Napoleonokkal, egy 2 méteres pátiensröl senki sem hinné el, hogy az ujászületett Bonaparte Napoleon.
Pedig az akceleráció miatt az átlagmagasság kb majd 20 cm-el nőtt Napóleon óta....
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Na ja, térjünk vissz a cikk témájához, DNA-teszt nemcsak embereknél müködik hanem állatoknál és növényeknél is.
-
A genetikus vizsgálat egy egyértelmü klasszifikálást tesz lehetövé. A génekben a multunk van feljegyezve nem a jövönk. A jövönk csak mind kiidulási pont van jelen a géneinkben.
-
Az invaziv növények problematikája egy egyértelmü bizonyiték az evolutio tényéhez. Mi oka lett volna egy "teremtönek" Magyarországtol megvonni az akácfa, a paprika, nyujtotta "álldást", miért csak nemrég kerültek hozzánk?
 
Oldal tetejére