Irodalom gyöngyszemei -versek,idézetek,tanmesék

livingstons

Állandó Tag
Állandó Tag
Belinda Board és Katarina Fritzon pszichológusok néhány éve megvizsgálták, hogy vannak-e közös személyiségjegyek a topmenedzserek és a pszichiátrián őrzött betegek között.
Nem meglepő, hogy rengeteg az átfedés, a nárcizmus, az empátia teljes hiánya, a maximalizmus, a kegyetlenség, és az egocentrizmus is megtalálható a betegek és a menedzserek között is.

Bizony, vannak vállalatvezetők, akik ügyes pszichopaták, s nem kórházban, hanem a cég élén brillíroznak

Onnan lehet felismerni őket, hogy gátlástalanul hízelegnek, ha arra van szükség, sármosak, egészen közel tudnak férkőzni lelkileg azokhoz, akiktől akarnak valamit. Valójában sok pszichopata főnöknek boldogan dolgoznak a beosztottjai, mert olyan ügyesen leplezi, hogy csak kihasználja őket, és saját kénye-kedvére mozgatja őket, hogy szegény beosztottak észre sem veszik. Egy ideig. Aztán a beosztottak egy idő után azt veszik észre, hogy egyre többet és többet dolgoznak, egyre kevesebb a magánéletük, egyre fáradtabbak és egyre inkább kihasználják őket mindenféle ellenszolgáltatás nélkül. Ugyanis a pszichopata főnökök belül érzelem nélkül manipulálnak, lelketlenek, nem éreznek sem megbánást, sem lelkiismeretfurdalást, ha valakit a végletekig agyonhajszolnak vagy valakin átgázolnak a saját céljuk érdekében.

Ha ez nem lenne elég, mutatunk még 6 ismertetőjelet:

Csak felületesen kedves

Bekerülsz a csapatba, és elalélsz, amiért a főnök a válladat átölelve, sziporkázó szellemességgel üdvözöl a csapatban. Érdeklődik irántad, négyszemközt ül le veled kedélyesen csevegni, megtud rólad mindenfélét, még a magánéleted iránt is érdeklődik – tulajdonképpen eljátssza a bratyizó főnököt, de csak addig, amíg ettől jól érzi magát, amíg ki nem derül a gyenge pontod, amit aztán bármikor ellened fordíthat. Onnantól nem számítasz, csak egy eszköz vagy a kezében, amit már tud irányítani.

Gyakran hazudik

Hol egy munkatársnak, hol önmagának, hol a statisztikának mond ellent, mégsem jön soha zavarba. Elképesztő tehetséggel és sármmal dumálja ki magát a számára kellemetlen helyzetekből. Még azzal sem hozod zavarba, ha egyértelműen lebuktatod – egyszerűen azért, mert semmitől sem jön zavarba.

Semmiért nem vállalja a felelősséget

Ha hozott egy rossz döntést, akkor jobb, ha tudod, hogy azt nem ő hozta. Azt te hoztad vagy más a munkatársaid közül, egy hibás nincs, és az ő. Legalábbis ő soha de soha nem fogja beismerni, hogy tévedett, rossz döntést hozott. Ha viszont valami projekt sikerül, akkor biztos, hogy ő találta ki, még akkor is, ha te találtad ki. A siker mindig az övé, a kudarc pedig mindig más miatt van.

Nagyon ügyesen olvassa a fejedre a saját hibáidat, de ő soha semmiért nem vállal felelősséget. Még akkor sem, ha csődbe visz egy egész céget. Érinthetetlen, sérthetetlen, és nem is érti, hogy a problémák miből adódnak, ő nem rontott el semmit.

Manipulál

Persze, ő a csapat feje, igazi showman, fürdik a saját hangjában és humorában, és sokszor jófej veled, de közben saját céljai érdekében bábozik a munkatársakkal. Nagyon ügyesen vonja be őket kétes üzelmeibe, veszi rá őket arra, hogy helyette vigyenek el balhét, vagy kövessenek el törvénytelenséget, szabálytalanságot. Ha megjegyzed, hogy félsz a következményektől, jön a kedvenc mondata: “majd ő elintézi”. Amíg nem csukják rácsok mögé, meg is van róla győződve, hogy ez így lesz. Az pedig, ha téged kapnak el, egy kicsit sem érdekli.

Kérkedik

Mindig mindenben ő a legjobb, ha nem, akkor is. Fürdik a dicsőségben, az elismerésben, akkor is, ha cseppet sem érdemelte ki. El is várja, hogy sztárolják, de legalábbis féljenek tőle. Szeret zsarnokoskodni a beosztottjai felett, hiszen ettől is hatalmasnak érezheti magát.

Nincs bűntudata, sem érzelmei

A legnagyobb hibát akkor követjük el egy pszichopatával szemben, amikor emberi érzéseket, viselkedést várunk el tőle. (Vagy ha saját érzéseinkről beszélünk neki, amit aztán ellenünk használhat fel.) Neki nincs lelkiismerete, nem nyomasztja semmi, maximum akkor, ha hatalmát megrendülni érzi. Nem bánja meg, ha üvöltött velünk, ha hétvégi túlórát rendelt el, nyugodtan felkapaszkodik a vállunkon, átver, meglop, és nem érti, mit nyavalygunk. Soha nem gondolkodik el a saját hibáin, mert szerinte nincsenek neki. Olyan, mint egy érzelemmentes robot, szép külső mázzal.
Ha olyanja van, nyugodtan aláz meg mások előtt, és nem érez együtt soha egyetlen áldozatával sem.
 

livingstons

Állandó Tag
Állandó Tag
Közöny. Félelem. Fásultság. Karrier. Én...
Mikor lettünk ilyenek? Mert hogy nem ilyennek születtünk, az már biztos.
Még egy kicsivel többet, még egy kicsivel jobbat. És észre sem vesszük, de óvatosan, alattomosan belopózik és elhatalmasodik életünkön a közömbösség mások iránt.
Suhan az élet, és egyszer csak rádöbbenünk, hogy olyan emberekké váltunk, amilyenekké sohasem akartunk...
Egy tragédia. "Szerencsésebb" esetben egy tragédia ránthat ki minket a fertőből, de vannak, akik így élik le az egész életüket. A legtöbb esetben egy tragédia után eszmél rá az ember, hogy egészen odáig nem jó életet élt. Nem a sajátját. Másokét. Mindenkiét. Hogy megfeleljen.
Muszáj ennek így lennie? Kell ehhez egy sorscsapás?
Amit én rontottam el, azt csak én javíthatom meg.

Nem a világot kell megváltoztatnom!!... Hanem saját magamat.
(Próféta)


-PAXP-deijE.gif
 

livingstons

Állandó Tag
Állandó Tag
"Milyen csoda is az ember - milyen fantasztikus dolgokra képes, saját magát és a körülötte levő világot illetően (...).
Ám a jóra való végtelen képessége mellett határtalan a képessége a rosszra is.
Mert mindkét végletre képesek vagyunk valamennyien. (...)
Minden emberben van jó is, rossz is. Neki kell választania, és csakis a választás számít. Halld meg magadban a jót és engedelmeskedj neki."
/Pablo Casals/
 

livingstons

Állandó Tag
Állandó Tag
"Olykor elfog a legsötétebb kétségbeesés. Úgy látom, a világot gyötrő jelenlegi zűrzavarban semmibe veszik az élet igazi értékeit. Mert hisz a szépség itt van nálunk, de mily sokan mennek el vakon mellette!
Csak nézik, nézik a világ csodáit, mintha semmit sem látnának meg belőlük.
Az emberek lázas sietséggel járnak ide-oda, de alig gondolnak rá, hová is igyekeznek. Egyre csak az önmagáért való izgalmat keresik, mint az elveszettek és a kétségbeesettek, és kevés örömöt találnak az élet természetes, csendes és egyszerű dolgaiban."
/Pablo Casals/
 

livingstons

Állandó Tag
Állandó Tag
"Figyeled? A mobilod mindig akkor szólal meg, amikor éppen nehéz helyen parkolsz, átmész a veszélyes úttesten, fizetsz a kasszánál, vagy a barátodnak akarod kiönteni a lelkedet! Honnan tudják az emberek, mikor alkalmatlanok?

Ezek nem véletlenek. Ilyenkor jelet kapsz, hogy nem jól élsz. Örökös függésben vagy.
Még arra sincs időd, hogy egy veszélyes helyzetet megoldj. Van az életben szent pillanat, ami csakis a tiéd. Ezt elfelejtetted, sőt, menekülsz tőle. Milyen ritka egy meghitt beszélgetés! Egy csendes óra. Egy nyugodt nap. Külső erők rángatnak állandóan, s te függsz tőlük. Így élünk.

A telefont ki lehet kapcsolni, de a lelket lecsendesíteni nagyon nehéz. Pedig a nagy megoldások mindig a nyugalomban születnek. Amikor nincs más hívód, csak te, és megbeszéled önmagaddal a dolgaidat. De ehhez az kell, hogy otthon légy. S hívd magad. És légy jóban magaddal."
(Müller Péter)
 

livingstons

Állandó Tag
Állandó Tag
"Reggel várod a delet. Délben várod a délutánt, amikor hazamehetsz. Délután várod az estét, amikor lehalkul a világ.

Este várod az éjszakát, amikor alhatsz.Hétfőn várod a pénteket, mert akkor jön a hétvége. Hétvégén várod a hétfőt, mert beterít a házimunka.

Hó elején várod a fizetésed, hó közepén várod a következő hó elejét. Télen a tavaszt várod, hogy jöjjön a jobb idő. Tavasszal a nyarat, hogy elmehess nyaralni.

Ősszel a telet, mert a tél végül is szép. Ha hőség van, a hűvös időt várod, ha esik az eső, vársz, hogy elálljon, ha köd van, várod a napfényt,ha hideg van, várod a meleget.

Vársz és vársz és közben elfelejted legfontosabbat: A JELENT."
 

livingstons

Állandó Tag
Állandó Tag
Meghal a Dalai láma, és felkerül a Mennyországba. Isten személyesen megy érte a kapuhoz, beinvitálja. Miközben ülnek a felhőkön, Isten megkérdezi tőle:
- Nem vagy éhes, barátom?
- De igen, Uram, szívesen harapnék valamit.
Isten kinyit egy konzervet, odaadja a Dalai lámának. Az, miközben eszegeti a konzervet lenéz a Pokol irányába, és azt látja, hogy a Pokolba került elkárhozott lelkek sült húst, kaviárt, lazacot esznek.
Másnap Isten ismét megkérdezi, nem éhes-e? A Dalai láma ismét igenlően válaszol, erre megint kap egy konzervet. A Pokolban ezúttal languszta, steak és pezsgő a menü.
Amikor harmadnap ugyanez játszódik le, a Dalai láma nem bírja tovább, és megkérdi:
- Uram, hogy van az, hogy én, aki mindig alázatosan éltem, soha nem vétkeztem, mindig csak konzervet kapok, míg a Pokolba kerültek fejedelmi lakomákat kapnak?
Erre Isten fejcsóválva:
- Tudod, itt fent kettőnkért nem érdemes szakácsot tartani...
 

livingstons

Állandó Tag
Állandó Tag
"Hosszú és különös tapasztalatokkal tele életem alatt megtanultam, hogy az embereket hagyni kell a maguk módján élni.
Hiábavaló és téves erőlködés őket kierőszakolni abból, amit tapasztalniuk kell, mert akkor megkeresik maguknak másutt ugyanazt a helyzetet.
Nem mondom, sok önuralom kell hozzá, tehetetlenül nézni, mint rohan valaki a vesztébe saját akaratából, minden figyelmeztetés ellenére... de idővel belejön az ember."
/Szepes Mária/
 

livingstons

Állandó Tag
Állandó Tag
"Van egy folyamat egyes emberek körül, mely mindennél rosszabb... a magányosodás folyamata ez.
Mikor olyanok lesznek, mint a gépek. Szigorú házirend van körülöttük, még szigorúbb munkarend.
S ebben a nagy rendben lassan megfagy körülöttük az élet. Minden fontos lesz, minden részlet, de nem látják, nem érzik többé az egészet, magát az életet... Társaságba járnak és vendégeket fogadnak, de minden mögött a magány van.

Reménykednek, kapkodnak, menekülnek emberi kapcsolatokba, s e menekülési kísérletekbe nem visznek igazi szenvedélyt, sem odaadást, menekülnek elfoglaltságokba, mesterséges feladatokba.
Már maguk sem tudják, miben bíznak... tudják jól, hogy ... mindez nem segíthet... Ezért, mindenekelőtt, kínjukban és zavarukban, rendet tartanak. Minden éber pillanatukban rendbe rakják maguk körül az életet. Állandóan "intéznek" valamit, ügyiratot vagy társas együttlétet...
Csak egyetlen pillanatra nem maradni egyedül magukkal! Egyetlen pillanatra nem látni ezt a magányt!"
/Márai Sándor/
 

livingstons

Állandó Tag
Állandó Tag
  • "Van, hogy a körülötted lévő emberek nem értik meg azt az utat, amin jársz . Nem is kell megérteniük. Ez nem az ő útjuk."
 

livingstons

Állandó Tag
Állandó Tag
– Mester! Miért boldog itt mindenki rajtam kívül?
– Mert megtanulták, hogy mindenütt felfedezzék a jóságot és a szépséget.
– De miért nem látok én mindenütt jóságot és szépséget?
– Mert amit nem látsz magadban, azt rajtad kívül sem láthatod.

- Zen -
 

livingstons

Állandó Tag
Állandó Tag
"Az életben azt kapod, amit keresel. Ha jó dolgokat keresel, megtalálod őket. Ha hibákat keresel, azokat is megtalálod."
(Andrew Matthews)
 
Oldal tetejére