Kétezer halottat ásnak ki sírjaikból az Új köztemetőben

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Kétezer exhumált holttestet tesznek át tízesével ládákba az év végéig a Rákoskeresztúri új köztemetőben, így teremtve helyet a 2015-től kezdődő szociális temetéseknek.

Bozótirtás, fák kivágása, kétezer elhunyt exhumálása 200 ládába (egyenként 5150 forint plusz áfáért) – ősztől indul a munka az Új köztemető elfelejtett részén, valamivel több mint egy hektáron – írja az Index.

Azt már a szociális parcellák létesítésének – Fővárosi Közgyűlés által – elfogadásakor lehetett tudni, hogy a szociális temetés megvalósulásához az Új köztemető teljes, nagyon alapos rekultivációjára lesz szükség. Mert mint indokolták júniusban: megengedhetetlen, hogy "a szociális temetések sírnyitásai során a múltban eltemetettek maradványait találják meg hozzá nem értő, és a csontok látványán felháborodott családtagok".

Ezen túlmenően kiemelték, hogy a vízellátást távolról kell biztosítani, valamint jelentős fa- és bozótirtásra van szükség. A kialakítandó szociális parcellák a ravatalozótól mintegy két kilométerre találhatók, így a parcella átadásáig "elengedhetetlen" megoldani, hogy koporsóval vagy urnával ne gyalogosan kelljen megtenni az utat - hangsúlyozták.

A beruházás várható költségét 189 millió forintra becsülték.

Rengeteg még a kérdés
A régi, hosszú ideje használaton kívüli területek újrahasználása megszokott dolog, voltak parcellák, ahol egy sírhelyre két-három halottat is temettek. A szisztematikus exhumálás azonban régóta nem szokás, mondta az Indexnek Tóth Vilmos történész, aki a temetők történelmét kutatja.

Azt, hogy a kihantoltak maradványait tartalmazó exhuma ládák hova fognak kerülni, még nem tudni. Mint ahogy az sem dőlt még el, hogy pontosan a temető mely területén fogják exhumálni a sírokat – mondta a portálnak Tóth Gábor, a Budapesti Temetkezési Intézet szolgáltatási igazgatója. Megpróbálják azt a parcellát, parcellákat kiválasztani, amelynek a kialakítása a legolcsóbb lehet. Az már tény mindenesetre, hogy ez a rész a 200 feletti számú parcellák csoportjában lesz, mert ott vannak inaktív, azaz lejárt sírokkal teli területeik – tette hozzá.

Ami biztos, hogy miután kivágták a fákat, kiirtották a gyökereket, és exhumálták a halottakat, harminc centi vastagságban töltőföldet fognak szétteríteni, hat méter széles, murvás utakat létesítenek, és a parcella belső területét fűmaggal vetik be. Ígérnek négy hulladékgyűjtő konténert, négy vízvételi helyet és 76 darab új Raywood kőrist is, egymástól 7,5-8 méterre. Két parcellarészt terveznek, a kettőben összesen nagyjából ötezer urnasírhely vagy kétezer koporsós sírhely férne el – részletezi a portál.

Hir24
Az Országgyűlés 2013 szeptember elején fogadta el a temetkezésről szóló törvény módosítását, amely bevezette a szociális temetést. A szabályozás rögzíti egyebek mellett, hogy minden fenntartó minden köztemetőben - Budapesten a fővárosi önkormányzat által kijelölt temetőben - köteles külön parcellát kijelölni koporsós, illetve urnás szociális temetési helynek. A szociális parcellában a sírhely első megváltása ingyenes. A jogszabály szerint szociális temetéshez az állam által biztosított koporsót, urnát, sírjelet használhatja fel az eltemettető. A szabályozás szerint szociális temetést a megkeresést követő öt napon belül lehet kérni az elhunyt utolsó lakhelye szerinti önkormányzatnál, az eltemettetőnek ilyenkor vállalnia kell, hogy ő vagy egy általa felkért ember személyesen közreműködik a temetés során.

temeto1.jpg
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
"kétezer elhunyt exhumálása 200 ládába (egyenként 5150 forint plusz áfáért) "

Ez ragadta meg a figyelmemet.
Ha ebben az esetben kb. 7000 Ft-ért exhumálnak, akkor miért kérnek az átlagpolgártól 70-100 ezer Ft-ot egy exhumálásért?
És vajon mi lesz az exhumált elhunytakkal? Tömegsírba kerülnek? Pedig valaki egykor fizetett azért, hogy méltó nyughelyük legyen.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem lenne jobb ha egy temetesi cegre biznak a temetest?Legyen az szegeny vagy gazdag egy gyaszolo sincs lelkileg olyan allapotban hogy ezt megoldja.

Igen, ez meg a másik. Hogy aki szegény maga temesse el a saját gyerekét vagy anyját, mint a kutyáját. Szörnyű!!!
Ahelyett, hogy elfogadható árakat állapítanának meg a temetkezési cégek. Szégyen, hogy egy temetés annyiba kerül, mint egy esküvő, vagy még többe.
http://www.vgkft.hu/temetkezes_szolgaltatas.html
 

tobyboby

Állandó Tag
Állandó Tag
"kétezer elhunyt exhumálása 200 ládába (egyenként 5150 forint plusz áfáért) "

Ez ragadta meg a figyelmemet.
Ha ebben az esetben kb. 7000 Ft-ért exhumálnak, akkor miért kérnek az átlagpolgártól 70-100 ezer Ft-ot egy exhumálásért?
És vajon mi lesz az exhumált elhunytakkal? Tömegsírba kerülnek? Pedig valaki egykor fizetett azért, hogy méltó nyughelyük legyen.
Szerintem a láda kerül 7000.- Ft.-ba, nem pedig az exhumálás.
Vér olcsó, különösen , ha azt is figyelembe vesszük , hogy egy ládába 10 ember maradványait helyezik el.
 

tobyboby

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem a láda kerül 7000.- Ft.-ba, nem pedig az exhumálás.
Vér olcsó, különösen , ha azt is figyelembe vesszük , hogy egy ládába 10 ember maradványait helyezik el.
Tudom, hogy cinikus a válaszom, de nekem nem lesznek ilyen problémáim. Hamvasztás, a hamvaim a tengerbe, és senkinek sem kell gyomlálni a síromat.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Tudom, hogy cinikus a válaszom, de nekem nem lesznek ilyen problémáim. Hamvasztás, a hamvaim a tengerbe, és senkinek sem kell gyomlálni a síromat.

De a tengerig el kell utazni az urnával, hacsak nem tengerparton laksz.
Bár biztos, hogy olcsóbb, ha hazaviszik az urnát a hozzátartozók, emiatt sokan ezt is teszik. Magyarország már tele van kallódó, hamvakkal teli urnákkal, még a Balatonból is fogtak ki. Nemsokára mindennaposak lesznek a lomtalanításkor kikerült holmik között az urnák is. Agyrém!
 

adidasmarzsi

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem is tudom, a mi kultúránkban ez elképzelhetetlen, míg tőlünk keletre az a természetes, hogy az elhunyt hozzátartozója mosdatja, öltözteti és temeti el a hozzátartozóját.
Eddig is, aki nem élt jó anyagi körülmények között, vagy nincsenek megtakarításai, kölcsönkért vagy P....entet vett fel a temetésre, (szerintem a cég hitelkihelyezése, orbitális kamattal, ilyen célból történik) gondolom ez így is fog maradni.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Fontos felhivni a figyelmet azoknak akiknek otthon van a csaladjuk eltemetve, hatha nem jut eszukbe hogy a nagymamanak meg kell ujitani a sirhelyet, mert 25 ev utan kikerulhet a sirbol.
Ez a megoldas amit kitalaltak szinte senki akinek mondtam nem akarta elhinni. Itt is van szocialis temetes de azt az allam rendezi es vegtiszteseget normalis korulmenyek kozott zajlik.
HA van csaladtag akkor az kap annyi penzt hogy egy szereny de tiszteseges temetest tudjon adni az elhunytnak aki szocialis helyzetere valo tekintetve raszorul. Az elhunyt anyagi helyzetet nezik es nem a csaladjaet. Ugy mondjam, jar minden allampolgarnak a normalis vegtiszteseg.
A gyaszolonak a papir munkakat kell inteznie es nem maga a halottal foglalkozni ,mosdatni oltoztetni, sirt asni es elhantolni.
Egeszsegugyi eloirasok is leteznek, nem beszelve maga a halot latvanya , akar egy boncolas utan akar egy szetroncsolodott balesetben elhunyt latvanya sokkoloan hathat egy csaladtagra. De ezer kerdes merul fel ami fel enm foghato hogy kepzeltek ezt el.
 

adidasmarzsi

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Melitta,

Én azért, egy picit mást olvasok a Budapesti Temetkezési vállalt honlapján...

http://www.budapest-temetkezes.hu/szocialis-temetes/?gclid=CP6X3Z7y2L8CFW3JtAod_z8ANw

A 2013. évi CXXXVIII. törvény10. § tartalmazza a 24/A § és a 24/B §, melyeknek az alábbi a tartalma:

A szociális temetés előnyei az Ön számára:

24/A. § (3) Szociális temetés keretében az elhunyt hűtéséről, szállításáról, továbbá az eltemettető választása szerint a hamvasztásról az állam gondoskodik. A szociális temetéshez az állam sírhelyet, koporsót, urnát és sírjelet biztosít.

24/A. § (5) Szociális temetés választása esetén az eltemettetőt temetési költségek nem terhelik, és azok hagyatéki teherként sem érvényesíthetők.Ha az eltemettető a szociális temetésre vonatkozó jogszabályi előírásoktól eltér, köteles a temetéshez kapcsolódó előkészítés, öltöztetés, szállítás, hűtés, esetleges hamvasztás költségét, a sírhely megváltási díját, a felhasznált koporsó vagy urna és sírjel árát a költségviselő szervezet részére megtéríteni.

24/B. § (1) Egészségügyi intézményben elhunytnál és boncolás esetén nincs lehetőség a személyes öltöztetésre. Egészségügyi és boncolást végző intézmény a boncolást követően a szociális temetés igénylésének igazolása alapján a holttestet a kegyeleti szempontok figyelembevételével helyreállítva és felöltöztetve adja át.

(2) A halottvizsgálati bizonyítványt kiállító orvos a holttesttel való közvetlen érintkezést a szociális temetésben személyes közreműködést ellátók számára közegészségügyi, járványügyi vagy kegyeleti okokból megtilthatja.

A szociális temetés hátrányai az Ön számára:


24/A. § (4) A köztemető fenntartója jogszabályban meghatározott esetben a köztemetőben szociális parcellát jelöl ki.

Vagyis: Köztudott, hogy a temetőink így is eléggé megteltek, feltételezhető, hogy a temető üzemeltetője a fenti jogszabályi pontnak csakis úgy tud megfelelni, ha a temető „végében” vagy a temetőhöz tartozó parlagon fekvő területen jelöli ki a szociális parcellát – mivel máshol nincs hely. Valószínűleg ez, a szociális parcella lesz a bejárattól és a ravatalozótól a legmesszebb, így ide lesz a legkörülményesebb eljuttatni az elhunyt koporsóját, kézben történő szállítással. Ön és családtagjai felkészültek arra, hogy adott esetben szeretett halottjuk koporsóját akár több száz méteren keresztül vigyék a kezükben? Fogják ezt bírni, vagy esetleg útközben le-le teszik majd a földre a koporsót?

24/A. § (5) Szociális temetés választása esetén az eltemettetőt temetési költségek nem terhelik, és azok hagyatéki teherként sem érvényesíthetők. Ha az eltemettető a szociális temetésre vonatkozó jogszabályi előírásoktól eltér, köteles a temetéshez kapcsolódó előkészítés, öltöztetés, szállítás, hűtés, esetleges hamvasztás költségét, a sírhely megváltási díját, a felhasznált koporsó vagy urna és sírjel árát a költségviselő szervezet részére megtéríteni.

Vagyis: Nagyon egyértelműen fogalmaz a törvényalkotó, miszerint, ha valaki nem tudja saját maga felöltöztetni a nem egészségügyi intézményben (pl: lakáson, szociális vagy öreg otthonban, hospice intézetben, elfekvőben) elhalálozott hozzátartozóját, vagy nem ássa ki és hantolja vissza a sírhelyet vagy nem helyezi a sírba az elhunytat, vagy nem szállítja kézben a koporsót vagy urnát a temetőn belül a ravatalozótól a sírig, úgy megszegi a személyes közreműködés szabályait. Habármelyik a felsorolásban szereplő momentum elvégzését megtagadja, kihagyja, vagy nem végzi el a hozzátartozó, akkor nem jogosult a szociális temetés igénybevételére és a temetés során felmerült összes költséget meg kell fizetnie annak az önkormányzatnak, ahol a szociális temetést igényelte! Felkészült Ön anyagilag arra, hogy akár több százezer forintot visszafizessen, ha valamely okból eltér a szociális temetés előírásaitól? Jól átgondolta Ön, hogy mivel is néz szembe?

24/A. § (7) Az eltemettető vagy az általa felkért személy a szociális temetés igénylése során nyilatkozatban vállalja, hogy maga látja el a következő temetkezési szolgáltatásokat:

a) az elhunyt temetésre való előkészítése (mosdatása, felöltöztetése), kivéve a 24/B. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott esetet,

b) sír vagy urnasír kiásása és visszahantolása,

c) koporsó, urna gépjármű nélküli szállítása a temetőn belül, és

d) a sírba helyezés vagy urnaelhelyezés

(a továbbiakban együtt: személyes közreműködés).

Vagyis: Ebben a pontban a jogalkotó tételesen felsorolta, hogy mik azok a kötelezően elvégzendő feladatok melyek nélkül nem vehető igénybe az ingyenességet biztosító szociális temetés. Amennyiben lakáson vagy szociális intézményben halálozik el hozzátartozója és nem kerül sor kórboncolásra, úgy az Ön kötelessége megmosdatni és felöltöztetni a holttestet. Továbbá a temetőben a kijelölt szociális parcellában a koporsós vagy urnasírhelyet Önnek és családjának kell kiásnia és a temetéskor visszahantolnia, az elhunyt koporsóját vagy urnáját a kiásott sírba behelyezni és a temetéskor a koporsót vagy az urnát kézben a temető ravatalozójától a kijelölt sírig elvinni. Ha ezen feladatok mindegyikét elvégzi, akkor lesz csak ténylegesen ingyen az elhunyt temetése.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Szamomra mindenkeppen lefogadhatatlan, hogy egy gyaszolonak kelljen foglalkozia olyan dolgokkal csupan mert szegeny, amit normalis korulmenyek kozott a temetkezesi vallalat csinal.
Ha egy 80 eves vagy idosebb par elvesziti parjat , hogyan szallitja a halotat? Fizikailag keptelen meg ha lelkileg birna is.A sir asas is egy komoly fizikai munka es gondolom azert vannak szabalyok meretek melyseg , szakertelem hogy ne omoljon be stb.
 

hg1dmt.

Kitiltott (BANned)
"...valaki egykor fizetett azért, hogy méltó nyughelyük legyen."
Igen annyi évig, ameddig a sírt megváltották!!
Ezek pedig több száz éves sírok, amiket megszüntetnek.
Nincsenek fellelhető utódok.
A civilizált temetkezés kialakulása óta sok-sok milliárd ember került a földbe.
Ha nem ezt tennék, hol élnének az élők??
Az egész föld sírhantokkal lenne tele.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Arrol irtam ha 25 ev utan kidobjak a sirbol az elhunytat ,annak lehetnek akar itt is hozzatartozoi, akik esetleg meghosszabitanak a nyagymama sirjat . Nem a tobbszaz eves sirokrol beszeltem.
 

hg1dmt.

Kitiltott (BANned)
"..amit normalis korulmenyek kozott a temetkezesi vallalat csinal..."
Melitta, a temetkezési vállalatnál megrendelt temettetés nem "normális körülmények között" hanem megrendelt szolgáltatás szabott árakkal . Valamit valamiért. Emberek végzik, gépekkel, szerszámokkal. Azoknak fizetés jár, és a gépeknek rendszeres karbantartás, szervizek,vizsgáztatás. Ez százezrekbe kerül
Ez éppolyan üzlet, mint a taxi rendelés.
A család valakit megkér, és egy ötezresért megássák a sírt.
Csak nézzétek majd a hirdetésekben, mennyi amatőr sírásó ajánlja magát olcsón. Az eladó babakocsi után ez lesz a leggyakoribb hirdetés.
Az, hogy érzelmileg egy hozzátartozónk a szerződés "tárgya" csak egy dolog. Mi megsiratjuk az elhunytat, mert a vallás erre tanított, de más helyeken- táncolva, dalolva köszönnek el, attól, aki távozik ebből a világból.
 

hg1dmt.

Kitiltott (BANned)
Arrol irtam ha 25 ev utan kidobjak a sirbol az elhunytat ,annak lehetnek akar itt is hozzatartozoi, akik esetleg meghosszabitanak a nyagymama sirjat . Nem a tobbszaz eves sirokrol beszeltem.
-----------------
Ez a gond, hogy nem jelentkeznek meghosszabbítani. A temető fenntartója megpróbálja minden esetben elérni az utódokat, Itt kitesznek egy figyelmeztetést a sírra is, de nekik kellene költözéskor az elérhetőségüket meghagyni a temető gondnoknál. És figyelni az idő lejártára.
De ha őszinték akarunk lenni, szülő, nagyszülő sírjához kijárunk, de régebbi ősökhöz nemigen. Nincsenek emlékek, nincsen kötődés.
 

tobyboby

Állandó Tag
Állandó Tag
De a tengerig el kell utazni az urnával, hacsak nem tengerparton laksz.
Bár biztos, hogy olcsóbb, ha hazaviszik az urnát a hozzátartozók, emiatt sokan ezt is teszik. Magyarország már tele van kallódó, hamvakkal teli urnákkal, még a Balatonból is fogtak ki. Nemsokára mindennaposak lesznek a lomtalanításkor kikerült holmik között az urnák is. Agyrém!
Tulajdonképpen kétlaki vagyok. Hol Budapest, hol Sydney. Az meg ugyebár ott van a Csendes ócán partján. Majd próbálok ott elhalálozni. Ha nem jön össze, akkor a Duna is bőven megteszi. Az is elvisz majd a nagy víz felé.
 
M

magdusis

Vendég
Melitta;a jelen helyzetet nem ismerem Torontóban,de évekkel ezelőtt volt egy ismerősöm,akiknek családi vállalkozásban volt néhány ilyen temetkezési vállalatuk.A szociális temetés volt a legjobb bizniszük,mert az többet,jobban is biztonságosabban fizetett,és nem követelőztek a hozzátartozók.Nem volt fedezetlen csekk,visszajáró panaszos.Külön kapcsolatokat kerestek az állami helyekkel,hogy megkapják az ilyen megrendeléseket.
Úgy általában pedig a kórházból mosdatva -hogy mennyire ,nem tudom- adják ki eleve a hullát;de a falvakban mindig is voltak sirató,mosdató meg öltöztető asszonyok.
Könnyen lehet,hogy a személyes részvétel még segít is a gyász földolgozásában.

Azt kellene elérni,hogy valami DNS-mintát tegyenek el az exhumáltakból,jól nyilvántartva a későbbi esetleges keresés miatt.
 

tobyboby

Állandó Tag
Állandó Tag
Melitta;a jelen helyzetet nem ismerem Torontóban,de évekkel ezelőtt volt egy ismerősöm,akiknek családi vállalkozásban volt néhány ilyen temetkezési vállalatuk.A szociális temetés volt a legjobb bizniszük,mert az többet,jobban is biztonságosabban fizetett,és nem követelőztek a hozzátartozók.Nem volt fedezetlen csekk,visszajáró panaszos.Külön kapcsolatokat kerestek az állami helyekkel,hogy megkapják az ilyen megrendeléseket.
Úgy általában pedig a kórházból mosdatva -hogy mennyire ,nem tudom- adják ki eleve a hullát;de a falvakban mindig is voltak sirató,mosdató meg öltöztető asszonyok.
Könnyen lehet,hogy a személyes részvétel még segít is a gyász földolgozásában.

Azt kellene elérni,hogy valami DNS-mintát tegyenek el az exhumáltakból,jól nyilvántartva a későbbi esetleges keresés miatt.
Az én édesanyám otthon halt meg, én ápoltam. Halála után én mosdattam meg és öltöztettem fel. Nem anyagi okoból, de nem akartam, hogy idegenek hozzányúljanak.
Adidasmarzsinak pedig azt üzenem, hogy ezt nem valami keleti kultúra hatására tettem, hanem kizárólag emócionális okokból.
 

hombárfej

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem a láda kerül 7000.- Ft.-ba, nem pedig az exhumálás.
Vér olcsó, különösen , ha azt is figyelembe vesszük , hogy egy ládába 10 ember maradványait helyezik el.
A láda pár léc, és vékony farostlemez, amibe belegányolják az elhunytak maradványait.
Tudom, Apám exhumálásánál nekem kellett azonosítanom. Nem volt egy kellemes érzés látni a 60 centis ládácskát, amiből kiálltak szögek, meg a szálkák - a természetes emberi érzéseken túl.
 
Oldal tetejére