Anikó három hónapja dolgozik az új munkahelyén, de 35 évesen már rég nem számít kezdőnek. Két nyelven perfekt, túlképzett, picit többet kap a minimálbérnél. Mindent összevetve úgy jellemzi a helyzetét, hogy ahol dolgozik, az egy nyugis kis fészek, mely biztonságot ad, és hogy korábban nem hitte volna, hogy ezt egy munkahely megadhatja. Egy nyitott, multikulturális cégnél jártunk – Párizsban.
Anikót három hónapja vették fel Európa legnagyobb telekocsizós cégéhez, a BlaBla Carhoz, kifejezetten azért, mert magyar. A munkanapok a párizsi központban mindig fél 10-kor kezdődnek, és bár direktben nemigen ellenőrzi a dolgozókat senki, a napi 8 óra mindenkinek legalább este fél 7-ig tart. Anikó aztán táncolni megy vagy szervezett keretek közt franciát tanul, kikapcsolódásra igazából csak hétvégén van ideje.
Hevesen tagadja, hogy beillene a hvg.hu El lehet mennicímű kivándorlós szériába. "Már 10 évesen odaálltam az anyukám elé, hogy én utazni fogok, és világot járni. Amikor ez először megtörtént, nem örült, de már megszokta. Nem voltam 25, amikor megéreztem, ideje, hogy ne csak rövidebb időre költözzek el Magyarországról" – meséli. Majd azt, hogy élt Barcelonában, New Yorkban, Olaszországban, Londonban is, és most, januártól Párizsban. Az elmúlt bő évtizedben volt bartender, pincérnő, de sztepptáncosként tanult szakmájában is dolgozott, meg aztán öt évig színházban is. Keveset járt itthon, a családján kívül azonban más most sem hiányzik neki.
Ellátni az Eiffelig
A BlaBla Car központja a rue de Blanche nevű, tipikusan szűk, de hosszan elnyúló, kávézókkal, kis éttermekkel megszórt párizsi utcában van, amelynek egyik vége a Saint-Lazare pályaudvarra, a másik a Moulin Rouge-hoz fut ki. Az utca legmodernebb, ugyanakkor legrondább épületében bérel irodákat a társaság. Odabent, a termek zöme az épület belső udvarára installált, szobornak sem utolsó, gigantikus üveg (műanyag üveg?) fénycsapda-kompozícióra néz. Az egyik falon dekorációként autórendszámok gyűlnek, a kollekcióba az idahói, québec-i, és a Sao Pauló-i mellé már egy magyar rendszámskalp is érkezett.
A zömmel ügyfélszolgálati munkát végzők körülbelül hatvanan vannak, őket egészítik ki a fejlesztői csapatok és a menedzsment, kétemeletnyi terem, zömmel nyitott és belátható térrel. A fullosra felszerelt konyhában alig eszik valaki, ezt inkább társalgónak, sziesztázásra és relaxálásra használják a blablások. Ebédelni az alagsori étteremben lehet, a BlaBla-alkalmazottak az "okosított" belépőkártyáikkal 60 százalékos kedvezményt kapnak.
Fotó: hvg.hu
Az épület tetejére szinte kötelező naponta akár többször is felmenni. Annál a panorámánál jobban talán semmi sem rezonál a BlaBlánál érezhető szabad, nyitott légkörre. A klasszikus párizsi bádogtetők fölé emelkedő épület terasza akár turisztikai állomás is lehetne, egy félköríves panorámakép két szélére a Montmartre tetején álló Szent Szív-bazilikát és az Eiffel-tornyot be lehetne komponálni.
Bandázás: feloldva
Anikó asztalán a monitorokon és némi irodai eszközökön kívül egy kis magyar zászló fér el. A szomszédjánál annyi a különbség, hogy ott egy horvát zászló van. Szemközt egy török, odébb pedig egy román; a másik teremben ott a német, az angol és a francia is. Anikó "a magyar csaj" a cégnél, 2011-ben telekocsizott már Londonból Párizsba, de csak idén január végén költözött Franciaországba, miután egy közvetett ismerőse szinte ismeretlenül megkereste azzal, hogy a BlaBla március 10-től Magyarországon is megjelenik, és a cég magyar- és angoltudással keres új munkaerőt.
A többkörös interjú alatt az lepte meg a legjobban, hogy annak éppen állásinterjú jellege nem volt. Helyette problémamegoldós, reakciókat vizsgáló tesztek és sok nyílt beszélgetés. "Máshol ilyennel még nem találkoztam, és azt mondanám, hogy leginkább jópofa volt a helyzet, mert nem volt semmiféle nyomás vagy stressz, miközben persze arról volt szó, hogy kéne ez a munka". Most, hogy franciául is gőzerővel tanul, azt is külön élvezi, hogy a mindennapi meló nem égeti el, mivel azt általános kommunikációs készséggel, egy jó adag empátiával, monotóniatűréssel és logikával szerinte bárki képes ellátni.
Ár-érték arányban így is jónak tartja a munkáját, a minimálbérnél többet kap, amiből itt meg is lehet élni. Tisztában van vele, hogy túlképzett erre a munkára, de szerinte sokat számít, hogy milyenek a munkakörülmények. "Ha ez a munka nincs, fogalmam sincs, most hol lennék. Az az érzés, hogy köszönöm, hogy ide jöhetek be dolgozni, még mindig tart" – magyarázza.
Március elején öten érkeztek egyszerre a céghez. Így néhány hétig volt köztük némi bandaszellem, de aztán felolvasztották őket a szervezetben. A nagyobb létszámú franciák, olaszok, oroszok, ukránok se klikkesednek, de ennek csak az egyik oka, hogy a cégnél szinte mindig angolul beszélnek. Az ebédszünetben például direkt a legtöbben random választják ki az asztalpartnerüket, "voltaképpen mindegy, hogy kivel mész, mert ugyanúgy jól érzed magad vele, mint másokkal, mivel senki nem akarja kisajátítani a másikat". Ennek szellemében a cégnek saját fejlesztésű, belső használatú appja is van: egy kvízjáték, melyben a cégnél dolgozók profilképeihez a megfelelő keresztnevet kell tudni illeszteni. A 90 százalékos találati arány már ciki.
"Ki akarna csak franciákkal dolgozni?"
Fotó: BlaBla Car
A tetőteraszon készült képen Anikó (a képen balról a második) random módon kiválasztott kollégáival látható. Tőle jobbra Veronika Ukrajna és Németország ügyfélszolgálatosi teendőit végzi. Marketinget és reklámszakmát tanult, Ukrajna, Abu Dzabi és Ausztria után került Párizsba. A marketinges szakmai gyakorlata után maradni akart, és amikor az álláshirdetésekre tömegével postázott életrajzára csak a BlaBla válaszolt, "a dolog el volt döntve". Német- orosz- és ukránnyelv-tudásának köszönheti, hogy tényleg hasznosnak érzi magát.
Virginie (Anikótól jobbra) igazi kakukktojás, franciaként Anglia és India ügyfélszolgálati koordinátora. Hivatásos fordító és tolmács volt, de korábban Barcelonában a dél-amerikai borok európai forgalmazásával foglalkozott, majd Dublinban volt marketinges. Kifejezetten a BlaBlánál akart dolgozni, és direkt olyan munkát kért, ahol az angol- és/vagy spanyoltudását hasznosíthatja. "Ez az első munkám, ami mögé teljes szívvel képes vagyok odaállni, mert tényleg hiszek benne" – magyarázza, hogy a sokszínű nemzetközi csapat külön inspirációt ad neki. "Ki akarna csak franciákkal dolgozni, ha ez lehetséges?" – teszi hozzá nevetve.
Danijela (a jobb szélen) a horvát és a szerb tagi kapcsolatokért felel. Eredetileg politikatudományt is tanult, ahhoz tette hozzá a kommunikációs és PR-ismereteket, és bár emiatt erősen túlképzettnek érzi magát a BlaBlánál, az egészben leginkább egy startupból indult cég működésének megismerési lehetősége érdekli. A pénteki közös reggeliket szereti a legjobban és a stresszmentes környezetet. Utóbbira ellenpéldaként a Budapesten, egy nonprofit ügyvédi irodánál eltöltött kétévnyi kommunikációs munkáját hozza fel.
Post AutoHop
A BlaBla Car magyar érdekeltségének története a Haidekker testvérekkel kezdődött, akik évekig ingáztak a balatoni vitorlásedzéseikre ad hoc módon, telefonon, e-mailben szervezve az oda-vissza utazást. István (27) és Balázs (25) hamar eljutottak a közösségi médiában rejlő potenciálig, de intézményesíteni csak akkor tudták, amikor az idősebbik fiú a madridi tanulmányai idején a szervezett telekocsizással is megismerkedett. A testvérek Fazekas Gáborral kiegészülve 2013-ban elindították az AutoHop nevű cégüket.
A tagi értékelésekre épülő AutoHop azzal vált megbízhatóvá, hogy a tagok maguk választhatják ki, kivel és mikor utaznak. A felhasználók valódiságát és megbízhatóságát a korábbi utazások után kapott értékelések, a Facebook-azonosítóval történő bejelentkezés, az élő telefonszám és a személyes felhasználói profil garantálja. A cég tehát lebontja az autós és a potenciális utas között az ismeretlenség miatti bizonytalanságot. (A telekocsi nem azonos az online közösségi taxizással, utóbbit egy friss kormányrendelet külön is szabályozza, de az nem vonatkozik a költségmegosztáson alapuló telekocsizásra, mert az továbbra is adómentes.)
A cég berobbanásának előestéjén, 2014. márciusában a hvg.hu riportjában még azt írtuk, hogy a 100 ezer regisztált tag csak a kezdet, és Haidekkerék az egymilliós taglétszámot célozzák, de erre már nem AutoHop néven kerülhet sor. Ahogyan azt idén márciusban írtuk, a francia BlaBla Carhoz került az AutoHop, vagyis a tagok a világ legnagyobb telekocsi-közösségének tagjaivá váltak. Akkor több mint 10 milliós volt a taglétszám, ma 20 millió felett van, mivel a BlaBla Mexikót is bevette.
Más fázishoz más objektívet
A Blabla Car Magyarország természetesen továbbra is Budapesten működik, a cég kommunikációja is itt maradt, ahogyan Haidekkerék is, bár ők az utóbbi hónapokban gyakran repülnek néhány napra Párizsba. De a rue de Blanche-on ezzel együtt Anikó "a magyar csaj". Ő a BlaBla Car magyarországi oldalán regisztrált tagjainak az ügyfélszolgálati angyala (ami magyarul bénán hangzik, de ez a munkája a „tagi kapcsolatokért felelős operátornak"). Hogy miért kell ezt a munkát Párizsból végezni? Egyrészt a BlaBla menedzsmentje szeretné ezt a területet egy kézben tartani, másrészt Anikóéknak szinte folyamatosan tréningekre is kell járniuk.
Itt, a multikulturális környezetben kellett megtudni az ukránokról, hogy jó informatikusok, a németekről, hogy egyáltalán nem merevek vagy zavarba ejtően pedánsak, az olaszokról pedig, hogy tényleg mókás, amikor a temperamentumuk is az angoljukba csúszik. Az egész BlaBlán a nyitottság, a befogadás, a görcsmentesség érződik, itt semmi sem franciás, mert még a céget bemutató kopasz, szemüveges general managerről is gyorsan kiderül, hogy lengyel. Jas Pjotr a franciák első akvizíciós hullámával került a céghez.
A kérdésre, hogy miként lehet másfél tucatnyi, különböző fejlettségű és kultúrájú piacot egyben kezelni úgy, hogy a cégből ne vesszen el a fiatalos fesztelenség, azzal válaszol, hogy a kérdést se érti. Merthogy miért kellene egyetlen uniformizált és szabványosított modellt húzni mindenkire, miközben minden ország különböző? Aztán magyarázni kezdi, hogy mit jelent náluk az integrálás. Azt, hogy "legfeljebb a fejlődési irányokat határozzuk meg, hogy az adott országban a jobb szolgáltatások irányába fejlődjünk".
Az országokat három fejlődési fázisra osztották (a magyar, a szerb, a horvát, a román, a török, az ukrán és az indiai a harmadikban van), és a termékfejlesztésekkel az adott piacra szabott objektívet használva minden szereplőt az első szektor felé terelgetnek. Ez üzletileg annyit jelent, hogy a 3. és a 2. fázisban lévők esetében a BlaBla lényegében csak a beruházásra és fejlesztésre fókuszál, az üzleti megtérülést csak a későbbi fázistól kéri számon – ami most nagyjából az olasz és a brit piactól felfelé érvényes.
Mintha beülne egy hosszú kávéra
Az egész rue de Blanche-i székház leginkább olyan, mint egy kitakarított és rendben tartott hostel – azzal együtt is, hogy nincsenek lézengők, folyosón trécselők. A nagy, ember méretű Bla Bla Car betűk is csak egy félreeső folyosón állnak, a maguk szórakoztatására.
Haidekker "Bla" Balázs
Fotó: hvg.hu
Az csak utólag esik le, miért olyan furcsa az egész: azért, mert nincs a légtérben semmi stressz, nem izzadságszagú ez az egész. Anikó szerint ez az egyik legvonzóbb az egész munkában. "Mintha csak beülne valahova az ember egy hosszú kávéra, és közben az ügyes-bajos dolgait intézné, szabadon tesz eleget a kötelezettségeinek" – magyarázza. Ennek az ára az, hogy a BlaBla elvárása a másik oldalról is ilyen. A tréningek, csapatrendezvények, oktatási panelek egymást érik, de itt ez mind magától értetődik. Leginkább azért, mert a cégnek világos jövőképe van, és bár a 19 országban működő leányvállalatoktól nem ugyanazt várják el, mind egy irányba haladnak.
Három hónappal a belépése után Anikó az egészet úgy jellemzi, hogy ez "nagyon jó kis kezdet nekem". Úgy véli, másfél év alatt kiderülhet, hogy Magyarországon a nemzetközi méretű telekocsizás mennyire tud népszerűvé válni. Az eredménytől függően lehet majd sűrűbb a munkája is, de hogy az mennyi nehézséget jelenthet majd, még nem tudja. "Most ez egy békés, nyugis kis fészek, ami biztonságot ad. Soha korábban nem is képzeltem volna, hogy ilyet egy munkahely megadhat. És ez nagyon tetszik" – mondja.
Szabó M. István
Anikót három hónapja vették fel Európa legnagyobb telekocsizós cégéhez, a BlaBla Carhoz, kifejezetten azért, mert magyar. A munkanapok a párizsi központban mindig fél 10-kor kezdődnek, és bár direktben nemigen ellenőrzi a dolgozókat senki, a napi 8 óra mindenkinek legalább este fél 7-ig tart. Anikó aztán táncolni megy vagy szervezett keretek közt franciát tanul, kikapcsolódásra igazából csak hétvégén van ideje.
Hevesen tagadja, hogy beillene a hvg.hu El lehet mennicímű kivándorlós szériába. "Már 10 évesen odaálltam az anyukám elé, hogy én utazni fogok, és világot járni. Amikor ez először megtörtént, nem örült, de már megszokta. Nem voltam 25, amikor megéreztem, ideje, hogy ne csak rövidebb időre költözzek el Magyarországról" – meséli. Majd azt, hogy élt Barcelonában, New Yorkban, Olaszországban, Londonban is, és most, januártól Párizsban. Az elmúlt bő évtizedben volt bartender, pincérnő, de sztepptáncosként tanult szakmájában is dolgozott, meg aztán öt évig színházban is. Keveset járt itthon, a családján kívül azonban más most sem hiányzik neki.
Ellátni az Eiffelig
A BlaBla Car központja a rue de Blanche nevű, tipikusan szűk, de hosszan elnyúló, kávézókkal, kis éttermekkel megszórt párizsi utcában van, amelynek egyik vége a Saint-Lazare pályaudvarra, a másik a Moulin Rouge-hoz fut ki. Az utca legmodernebb, ugyanakkor legrondább épületében bérel irodákat a társaság. Odabent, a termek zöme az épület belső udvarára installált, szobornak sem utolsó, gigantikus üveg (műanyag üveg?) fénycsapda-kompozícióra néz. Az egyik falon dekorációként autórendszámok gyűlnek, a kollekcióba az idahói, québec-i, és a Sao Pauló-i mellé már egy magyar rendszámskalp is érkezett.
A zömmel ügyfélszolgálati munkát végzők körülbelül hatvanan vannak, őket egészítik ki a fejlesztői csapatok és a menedzsment, kétemeletnyi terem, zömmel nyitott és belátható térrel. A fullosra felszerelt konyhában alig eszik valaki, ezt inkább társalgónak, sziesztázásra és relaxálásra használják a blablások. Ebédelni az alagsori étteremben lehet, a BlaBla-alkalmazottak az "okosított" belépőkártyáikkal 60 százalékos kedvezményt kapnak.
Fotó: hvg.hu
Az épület tetejére szinte kötelező naponta akár többször is felmenni. Annál a panorámánál jobban talán semmi sem rezonál a BlaBlánál érezhető szabad, nyitott légkörre. A klasszikus párizsi bádogtetők fölé emelkedő épület terasza akár turisztikai állomás is lehetne, egy félköríves panorámakép két szélére a Montmartre tetején álló Szent Szív-bazilikát és az Eiffel-tornyot be lehetne komponálni.
Bandázás: feloldva
Anikó asztalán a monitorokon és némi irodai eszközökön kívül egy kis magyar zászló fér el. A szomszédjánál annyi a különbség, hogy ott egy horvát zászló van. Szemközt egy török, odébb pedig egy román; a másik teremben ott a német, az angol és a francia is. Anikó "a magyar csaj" a cégnél, 2011-ben telekocsizott már Londonból Párizsba, de csak idén január végén költözött Franciaországba, miután egy közvetett ismerőse szinte ismeretlenül megkereste azzal, hogy a BlaBla március 10-től Magyarországon is megjelenik, és a cég magyar- és angoltudással keres új munkaerőt.
A többkörös interjú alatt az lepte meg a legjobban, hogy annak éppen állásinterjú jellege nem volt. Helyette problémamegoldós, reakciókat vizsgáló tesztek és sok nyílt beszélgetés. "Máshol ilyennel még nem találkoztam, és azt mondanám, hogy leginkább jópofa volt a helyzet, mert nem volt semmiféle nyomás vagy stressz, miközben persze arról volt szó, hogy kéne ez a munka". Most, hogy franciául is gőzerővel tanul, azt is külön élvezi, hogy a mindennapi meló nem égeti el, mivel azt általános kommunikációs készséggel, egy jó adag empátiával, monotóniatűréssel és logikával szerinte bárki képes ellátni.
Ár-érték arányban így is jónak tartja a munkáját, a minimálbérnél többet kap, amiből itt meg is lehet élni. Tisztában van vele, hogy túlképzett erre a munkára, de szerinte sokat számít, hogy milyenek a munkakörülmények. "Ha ez a munka nincs, fogalmam sincs, most hol lennék. Az az érzés, hogy köszönöm, hogy ide jöhetek be dolgozni, még mindig tart" – magyarázza.
Március elején öten érkeztek egyszerre a céghez. Így néhány hétig volt köztük némi bandaszellem, de aztán felolvasztották őket a szervezetben. A nagyobb létszámú franciák, olaszok, oroszok, ukránok se klikkesednek, de ennek csak az egyik oka, hogy a cégnél szinte mindig angolul beszélnek. Az ebédszünetben például direkt a legtöbben random választják ki az asztalpartnerüket, "voltaképpen mindegy, hogy kivel mész, mert ugyanúgy jól érzed magad vele, mint másokkal, mivel senki nem akarja kisajátítani a másikat". Ennek szellemében a cégnek saját fejlesztésű, belső használatú appja is van: egy kvízjáték, melyben a cégnél dolgozók profilképeihez a megfelelő keresztnevet kell tudni illeszteni. A 90 százalékos találati arány már ciki.
"Ki akarna csak franciákkal dolgozni?"
Fotó: BlaBla Car
A tetőteraszon készült képen Anikó (a képen balról a második) random módon kiválasztott kollégáival látható. Tőle jobbra Veronika Ukrajna és Németország ügyfélszolgálatosi teendőit végzi. Marketinget és reklámszakmát tanult, Ukrajna, Abu Dzabi és Ausztria után került Párizsba. A marketinges szakmai gyakorlata után maradni akart, és amikor az álláshirdetésekre tömegével postázott életrajzára csak a BlaBla válaszolt, "a dolog el volt döntve". Német- orosz- és ukránnyelv-tudásának köszönheti, hogy tényleg hasznosnak érzi magát.
Virginie (Anikótól jobbra) igazi kakukktojás, franciaként Anglia és India ügyfélszolgálati koordinátora. Hivatásos fordító és tolmács volt, de korábban Barcelonában a dél-amerikai borok európai forgalmazásával foglalkozott, majd Dublinban volt marketinges. Kifejezetten a BlaBlánál akart dolgozni, és direkt olyan munkát kért, ahol az angol- és/vagy spanyoltudását hasznosíthatja. "Ez az első munkám, ami mögé teljes szívvel képes vagyok odaállni, mert tényleg hiszek benne" – magyarázza, hogy a sokszínű nemzetközi csapat külön inspirációt ad neki. "Ki akarna csak franciákkal dolgozni, ha ez lehetséges?" – teszi hozzá nevetve.
Danijela (a jobb szélen) a horvát és a szerb tagi kapcsolatokért felel. Eredetileg politikatudományt is tanult, ahhoz tette hozzá a kommunikációs és PR-ismereteket, és bár emiatt erősen túlképzettnek érzi magát a BlaBlánál, az egészben leginkább egy startupból indult cég működésének megismerési lehetősége érdekli. A pénteki közös reggeliket szereti a legjobban és a stresszmentes környezetet. Utóbbira ellenpéldaként a Budapesten, egy nonprofit ügyvédi irodánál eltöltött kétévnyi kommunikációs munkáját hozza fel.
Post AutoHop
A BlaBla Car magyar érdekeltségének története a Haidekker testvérekkel kezdődött, akik évekig ingáztak a balatoni vitorlásedzéseikre ad hoc módon, telefonon, e-mailben szervezve az oda-vissza utazást. István (27) és Balázs (25) hamar eljutottak a közösségi médiában rejlő potenciálig, de intézményesíteni csak akkor tudták, amikor az idősebbik fiú a madridi tanulmányai idején a szervezett telekocsizással is megismerkedett. A testvérek Fazekas Gáborral kiegészülve 2013-ban elindították az AutoHop nevű cégüket.
A tagi értékelésekre épülő AutoHop azzal vált megbízhatóvá, hogy a tagok maguk választhatják ki, kivel és mikor utaznak. A felhasználók valódiságát és megbízhatóságát a korábbi utazások után kapott értékelések, a Facebook-azonosítóval történő bejelentkezés, az élő telefonszám és a személyes felhasználói profil garantálja. A cég tehát lebontja az autós és a potenciális utas között az ismeretlenség miatti bizonytalanságot. (A telekocsi nem azonos az online közösségi taxizással, utóbbit egy friss kormányrendelet külön is szabályozza, de az nem vonatkozik a költségmegosztáson alapuló telekocsizásra, mert az továbbra is adómentes.)
A cég berobbanásának előestéjén, 2014. márciusában a hvg.hu riportjában még azt írtuk, hogy a 100 ezer regisztált tag csak a kezdet, és Haidekkerék az egymilliós taglétszámot célozzák, de erre már nem AutoHop néven kerülhet sor. Ahogyan azt idén márciusban írtuk, a francia BlaBla Carhoz került az AutoHop, vagyis a tagok a világ legnagyobb telekocsi-közösségének tagjaivá váltak. Akkor több mint 10 milliós volt a taglétszám, ma 20 millió felett van, mivel a BlaBla Mexikót is bevette.
Más fázishoz más objektívet
A Blabla Car Magyarország természetesen továbbra is Budapesten működik, a cég kommunikációja is itt maradt, ahogyan Haidekkerék is, bár ők az utóbbi hónapokban gyakran repülnek néhány napra Párizsba. De a rue de Blanche-on ezzel együtt Anikó "a magyar csaj". Ő a BlaBla Car magyarországi oldalán regisztrált tagjainak az ügyfélszolgálati angyala (ami magyarul bénán hangzik, de ez a munkája a „tagi kapcsolatokért felelős operátornak"). Hogy miért kell ezt a munkát Párizsból végezni? Egyrészt a BlaBla menedzsmentje szeretné ezt a területet egy kézben tartani, másrészt Anikóéknak szinte folyamatosan tréningekre is kell járniuk.
Itt, a multikulturális környezetben kellett megtudni az ukránokról, hogy jó informatikusok, a németekről, hogy egyáltalán nem merevek vagy zavarba ejtően pedánsak, az olaszokról pedig, hogy tényleg mókás, amikor a temperamentumuk is az angoljukba csúszik. Az egész BlaBlán a nyitottság, a befogadás, a görcsmentesség érződik, itt semmi sem franciás, mert még a céget bemutató kopasz, szemüveges general managerről is gyorsan kiderül, hogy lengyel. Jas Pjotr a franciák első akvizíciós hullámával került a céghez.
A kérdésre, hogy miként lehet másfél tucatnyi, különböző fejlettségű és kultúrájú piacot egyben kezelni úgy, hogy a cégből ne vesszen el a fiatalos fesztelenség, azzal válaszol, hogy a kérdést se érti. Merthogy miért kellene egyetlen uniformizált és szabványosított modellt húzni mindenkire, miközben minden ország különböző? Aztán magyarázni kezdi, hogy mit jelent náluk az integrálás. Azt, hogy "legfeljebb a fejlődési irányokat határozzuk meg, hogy az adott országban a jobb szolgáltatások irányába fejlődjünk".
Az országokat három fejlődési fázisra osztották (a magyar, a szerb, a horvát, a román, a török, az ukrán és az indiai a harmadikban van), és a termékfejlesztésekkel az adott piacra szabott objektívet használva minden szereplőt az első szektor felé terelgetnek. Ez üzletileg annyit jelent, hogy a 3. és a 2. fázisban lévők esetében a BlaBla lényegében csak a beruházásra és fejlesztésre fókuszál, az üzleti megtérülést csak a későbbi fázistól kéri számon – ami most nagyjából az olasz és a brit piactól felfelé érvényes.
Mintha beülne egy hosszú kávéra
Az egész rue de Blanche-i székház leginkább olyan, mint egy kitakarított és rendben tartott hostel – azzal együtt is, hogy nincsenek lézengők, folyosón trécselők. A nagy, ember méretű Bla Bla Car betűk is csak egy félreeső folyosón állnak, a maguk szórakoztatására.
Haidekker "Bla" Balázs
Fotó: hvg.hu
Az csak utólag esik le, miért olyan furcsa az egész: azért, mert nincs a légtérben semmi stressz, nem izzadságszagú ez az egész. Anikó szerint ez az egyik legvonzóbb az egész munkában. "Mintha csak beülne valahova az ember egy hosszú kávéra, és közben az ügyes-bajos dolgait intézné, szabadon tesz eleget a kötelezettségeinek" – magyarázza. Ennek az ára az, hogy a BlaBla elvárása a másik oldalról is ilyen. A tréningek, csapatrendezvények, oktatási panelek egymást érik, de itt ez mind magától értetődik. Leginkább azért, mert a cégnek világos jövőképe van, és bár a 19 országban működő leányvállalatoktól nem ugyanazt várják el, mind egy irányba haladnak.
Három hónappal a belépése után Anikó az egészet úgy jellemzi, hogy ez "nagyon jó kis kezdet nekem". Úgy véli, másfél év alatt kiderülhet, hogy Magyarországon a nemzetközi méretű telekocsizás mennyire tud népszerűvé válni. Az eredménytől függően lehet majd sűrűbb a munkája is, de hogy az mennyi nehézséget jelenthet majd, még nem tudja. "Most ez egy békés, nyugis kis fészek, ami biztonságot ad. Soha korábban nem is képzeltem volna, hogy ilyet egy munkahely megadhat. És ez nagyon tetszik" – mondja.
Szabó M. István
