Külföldre költöznél? Itt még fizetnek is érte

Kalandvágy, jobb fizetés, levegőváltozás: egyszer mindenki eljátszik a gondolattal, hogy új életet kezdjen valahol másutt.

Költözni azonban nyűgös, beilleszkedni és munkát találni sem egyszerű egy idegen országban, vannak azonban városok, ahol bármikor szívesen tárt karokkal fogadnak bármilyen érkezőt, sőt: fizetnek is, csak költözzünk oda dolgozni! Ezeket a helyeket gyűjtöttük össze.

A fent említett indokokon kívül a politikai légkör alakulása is nagy hatással van az emberek vándorlási kedvére, és ehhez nem kell feltétlenül a keleti háborús övezetből több mint egy éve áramló menekültáradatnál leragadni.

Kanada meglehetősen népszerű célpont volt a Brexit népszavazást követően a britek körében, június 24-én 230 százalékkal ugrott meg a „hogyan költözzek Kanadába” keresések száma, az amerikai elnökválasztást követően pedig egy hasonló csúcsot láthattunk – ráadásul a Kanadai Bevándorlási Hivatal honlapja is órákra elérhetetlenné vált.

Kanada azonban csak az egyik kedvelt úti cél a menekülni, de legalábbis költözni vágyók körében. Vannak azonban országok és városok, ahol maga a vezetés kínál extra segítséget vagy juttatásokat azért, hogy az emberek odaköltözzenek. A BBC listája szerint ennek számos oka lehet, legtöbbször a fojtogató munkaerőhiány miatt próbálják becsábítani az embereket, de sokszor problémát jelent a fiatalok elvándorlása is. Lássuk hát, hol kaphatunk egy kis extra segítséget, ha ott próbálnánk új életet kezdeni!

A dolgozni vágyók Kánaánja

Óriási port kavart az egyébként icipici, (a 2013-as adatok szerint) mindössze 729 lakost számláló új-zélandi kikötővárosban, Kaitangatában félreértett felhívás, amely szerint a településen akkora a munkaerőhiány, hogy a helyi vezetés 160 ezer dollárt (nagyjából 44 millió forintot) fizet bárkinek, aki hajlandó odaköltözni. Ez azonban csak részben igaz: a tengerparti városkában ennyi pénzért vehetünk egy csinos kis birtokot, házastul – ez kinti viszonylatban gyakorlatilag „gombért” van.

1112_uj_zeland_kaitangata.jpg

Új-Zéland, Kaitangata Forrás: Wikimedia Commons

A kedvezmény hátterében a régiót sújtó óriási munkaerőhiány áll, az új-zélandi Clutha régióban több mint ezer betöltetlen állás vár gazdára, a mezőgazdaságtól az iparon át a kórházi ápolókig mindenkiből hiány van. A hátrány? Legalább harminc órás repülőút vár ránk, mire Dunedinbe érünk, és onnan még le kell jutni Kaitangatába. Cserébe garantáltan megtaláljuk a lelki békénket a zöld dombok között.

Boldogok a sajtkészítők és a rendszergazdák

Szakképzett munkaerőből lassan gyakorlatilag mindenhol hiány van, Magyarországon az építőipar küzd régóta ezzel a problémával. Az ausztráliai Tasmaniában is túl jól ismerik a problémát, így külön szakképzett-vízumot adnak ki azoknak, aki hajlandó a tehetségét itt kamatoztatni. Különösen tejgazdákból és tejtermék-készítőkből van hiány, olyannyira, hogy egy szemfüles gazda – a brit árakhoz képest – féláron szerezhet magának teljesen felszerelt, modern üzemet vagy farmot. Hátránya a hosszú repülőút és a szélsőséges időjárás.

1112_irorszag_dublin.jpg

Dublin Forrás: Wikimedia Commons
Ha valaki nem szeretne ennyire messzire költözni Európától, de nem is a két kezéből szeretne megélni, azoknak jó választás lehet Írország – itt ugyanis mintegy 3 ezer „fehérgalléros”, elsősorban informatikai állás vár betöltetlenül. A megfelelő szaktudás mellett az angol nyelv ismerete elengedhetetlen, cserébe Dublinban, Corkban és Limerickben gyakorlatilag bárhol találunk maguknak állást.

Fejlett egészségügy, juharszirup, és filléres telkek

Nem véletlenül népszerű cél Kanada, itt is találunk támogató közösségeket. Az Egyesült Államok határától mindössze 75 kilométerre fekvő Pipestone, egy szórványos falvakból és kisvárosokból álló településhalmaz szintén a lakhatással kívánja vonzóvá tenni magát: Reston, Pipestone és Sinclair városában 10 kanadai dollárért (nagyjából 2 ezer forintért) kaphatunk telket.

Cserébe viszont le kell tennünk ezer kanadai dollárt (kicsit több mint 200 ezer forintot) biztosítékként, hogy 90 napon belül házat építünk a telekre, ebben az esetben a letétet visszakapjuk. Itt szintén gazdálkodókra, marhatenyésztőkre és munkásokra van szükség.

Ahol tényleg utánunk dobják a pénzt

Az államokban keresgélve már nem csak kedvezményekkel, de konkrét pénzbeli támogatást kínáló városokat találunk. Connecticutban, New Havenben összesen három gazdasági program zajlik épp, ahol mintegy 80 ezer dollár (több mint 20 millió forint) támogatást zsebelhet be egy érdeklődő. Detroitban 25 ezer dollár (több mint 6,5 millió forint) bérleti és rezsitámogatást nyújt a város a friss lakosoknak, az újonnan építkezők pedig 20 ezer dollár vissza nem térítendő támogatást kaphatnak házépítésre.

1112_detroit.jpg

Detroit Forrás: Wikimedia Commons

Túl szép, hogy igaz legyen? Valóban az, ezeken a helyeken ugyanis nem egyszerű állást találni – Detroitban 11, New Havenben pedig 7 százalékos volt a munkanélküliség az év elején. Bár csábító lehet az összeg, ne feledjük, hogy Detroit az egyik legveszélyesebb város az Egyesült Államokban: százezer lakosra 44 gyilkosság jut az FBI statisztikái szerint, ez rendkívül magas.

hatizsakos_rf_1_oszlopos_breaking.jpg
 
Baromi messze van. Én európai vagyok és kész. Európa kulturális és táji változatossága,
ilyen kis távolságon belűl nincs meg sehol. Pár hét szabi elég lenne.
Csábitottak Amerikáb ott élő barátaim. A kilátások is jók voltak. Hülység lett volna a jóbol a bizonytalan jobba elmenni.;)
 
Utoljára módosítva:
Baromi messze van. Én európai vagyok és kész. Európa kulturális és táji változatossága,
ilyen kis távolságon belűl nincs meg sehol. Pár hét szabi elég lenne.
Csábitottak Amerikáb ott élő barátaim. A kilátások is jók voltak. Hülység lett volna a jóbol a bizonytalan jobba elmenni.;)

Csak óvatosan, mert ezen logika mentén ragadtam én a Kárpát-medence közepén :)
Holott nagyokat csavarogni azért én is szeretek.
 
T
Egy pár évvel ezelőtt volt egy dokufilm a Tv-be Canadában élő Magyar taxisofőrrel készítettek riportot.Jó volt hallgatni ,hogy elmondása szerint segítik kint a magyarok egymást.Ez annyit jelentett,hogy ha tehették egymástól vásároltak azt ami éppen kellett,stb.Tehát egymás által kínált szolgáltatást vették elsősorban igénybe.Jó volt hallgatni,hogy akkor volt összefogás,és egymás segítése.
 
En nem ertem hogyan lehet Canadaban munkaero hiany egyes reszeken. Most hoztunk be tobb tizezer magasan kepzett muszlim emigranst akik egnek a vagytol hogy itt dolgozhassanak. :o
:dr_26: Pedig egyszerû: nem hoztak eleget.
Mellesleg ûgy tudom, hogy kiválogatták belõlük az örményeket és azokat hozták át.
 
Vargyal! Hallottad a draga jo prime miniszterunk legujabb hostettet?
Eltorolte a vizum kenyszert Mexicoval December 1-vel.
Most udvozolhettyuk a mexicoi maffiat es drug kereskedoket is akik szinten egnek a vagytol, hogy hozzajaruljanak a canadai jolethez a magasan kvalified munkajuk altal.
A Los Angeleszi bandak majd egnek a sarga irigysegtol hogy Canadaban a tarsaik adojabol a nyugdijasok magas eletszinvonalon fognak elni...
 
Ahová külföldről kell lakosokat toborozni, ott mindig nyomós oka van annak, miért nem akarnak a helyiek ott lakni, sőt, még a bevándorlók sem. Ezt sem szabad elfelejteni.
Akkor hogy csúfolkodjak veled:
Idén eddig 35 ezer betöltetlen állást regisztráltak Magyarországon.
minden évben 40-50 ezer emberrel kevesebb a munkaerő-kínálat a szükségesnél, ami szerinte 10 év múlva oda vezethet, hogy 500 ezer munkavállaló fog hiányozni Magyarországról.
„NEM találunk munkaerőt!” – Kedves Magyarország, mi van itt?
Még beszélsz a nem akarnak a helyiek ott lakni dologról:
Kivándorlás Magyarországról,
Maradt a toborzás mondatod:
Újsághirdetésben toboroz afrikai migránsokat a Fidesz
Elég ennyi válasznak?




 
Ahová külföldről kell lakosokat toborozni, ott mindig nyomós oka van annak, miért nem akarnak a helyiek ott lakni, sőt, még a bevándorlók sem. Ezt sem szabad elfelejteni.

Kedves Jászladány

A technologia, az ipar gyorsabban fejlödik mind egy gyerek megfogamzik, világra jön, beletanul egy komplikált szakmába. Arrol nem is beszélve, hogy az emberek nem akarnak mindig egy olyan szakmát kitanulni mid amit a szülöhelyük nekik kinál.
-
Hogy egy példával éljek. Pakson nem volt mindig atomerömö, Baikonur, vagy Silicon Valley nem ugy jött létre, hogy a falu lakoi anyi gyereket hoztak a világra mind ahány az ipari létesitmény üzelemtetéséhez szükséges, evtizedeken keresztül iskoláztatták a porontyokat, hogy tudják amit kell, hanem a szakemberek jöttek oda.
-
Igazad van, ahol nincs technikai fejlödés oda nem kell csalogatni embereket, ahol nincs biztositva a megélhetés onnan még a helybeliek is elmennek. Mo. lakoinak a 6%-a külföldön probálkozik.
 
Utoljára módosítva:
Kedves Jászladány

A technologia, az ipar gyorsabban fejlödik mind egy gyerek megfogamzik, világra jön, beletanul egy komplikált szakmába. Arrol nem is beszélve, hogy az emberek nem akarnak mindig egy olyan szakmát kitanulni mid amit a szülöhelyük nekik kinál.
-
Hogy egy példával éljek. Pakson nem volt mindig atomerömö, Baikonur, vagy Silicon Valley nem ugy jött létre, hogy a falu lakoi anyi gyereket hozott a világra mind ahány az ipari létesitmény üzelemtetéséhez szükséges, evtizedeken keresztül iskoláztatták a porontyokat, hogy tudják amit kell, hanem a szakemberek jöttek oda.
-
Igazad van, ahol nincs technikai fejlödés oda nem kell csalogatni embereket, ahol nincs biztositva a megélhetés onnan még a helybeliek is elmennek. Mo. lakoinak a 6%-a külföldön probálkozik.
Csak félig tudok egyetérteni veled! Ott (vagyis itt) sem kell siránkozni hogy kevés a képzett munkaerő, ahol semmiféle lakhatási lehetőséget nem tudnak biztosítani az ide csábítani kívánt képzett munkaerőnek. Mit szeretnének, hogy minden reggel ideröpüljön a munkavállaló, majd a munkaidő végeztével röpüljön haza? :)
Amíg a képzett munkaerőnek nem tudnak semmiféle lakhatási lehetőséget biztosítani, addig pedig be kell érni azzal, ami van, vagyis a képzetlenekkel. Mert munkanélküli azért itt is akad bőven annak ellenére, hogy sok a betöltetlen álláshely.
 
Gyakran vagdalodzunk azzal, hogy qualifikátio nélküli emberek maradnak munkanélküliek. Nemcsak azok. Gondoljunk egy kicsit vissza hány foglalkozás halt ki az utobbi idöben.
-
Ma a REWE, EDEKA alkalmazott az egyik pillanatban supermarkt pénztéros, idönként odaugrik a másik teke-hez ahol csomagokat, ajánlott leveleket vesz fel stb. A nemrég még magasszintü foglalkozásnak számito "bank-alkalmazottak" eltünntek, nincs rájuk szükség. Az irodák digitalizátioja hivatalnokok állását ásta alá, ma szinte minden fönök maga irja a leveleit, és kezeli a termin-kalendáriumot....
-
 
Gyakran vagdalodzunk azzal, hogy qualifikátio nélküli emberek maradnak munkanélküliek. Nemcsak azok.
Ha van képzettségük, és helyben megoldott a lakhatásuk is, akkor miért nem töltik ők be az üres álláshelyeket? Miért vannak segélyen?
Nem csak azt kell nézni, hogy van-e valamilyen képzettsége, hanem azt is, hogy az a képzettség megfelel-e a munkaerőpiac elvárásainak az adott településen és vonzáskörzetében!
 
Ha van képzettségük, és helyben megoldott a lakhatásuk is, akkor miért nem töltik ők be az üres álláshelyeket? Miért vannak segélyen?
Nem csak azt kell nézni, hogy van-e valamilyen képzettsége, hanem azt is, hogy az a képzettség megfelel-e a munkaerőpiac elvárásainak az adott településen és vonzáskörzetében!
Annak idején, amikor a Török meg Jugoszláv "vendégmunkások" özönlöttek ezerszám Németországba,
mindegy milyen végzettséggel, de dolgozni mentek, találtak is munkát.
Nem emlékszem hogy a segélynek annakidején ekkora mítosza lett volna, persze azóta mindenki ki akarja használni a lehetőségeket, de Ők már tettek le valamit az asztalra az elmúlt évtizedekben.
 
Annak idején, amikor a Török meg Jugoszláv "vendégmunkások" özönlöttek ezerszám Németországba,
mindegy milyen végzettséggel, de dolgozni mentek, találtak is munkát.
Nem emlékszem hogy a segélynek annakidején ekkora mítosza lett volna, persze azóta mindenki ki akarja használni a lehetőségeket, de Ők már tettek le valamit az asztalra az elmúlt évtizedekben.
Nem is gondolom, hogy a 25-30 éve bejött vendégmunkások alkotják a munkanélküli tömeget. De tény, hogy létezik munkanélküliség, még munkaerőhiány mellett, virágzó gazdasági helyzetben is.
Hiába vár munkára 1000 jól képzett suszter, ha 10 pékre van szükség. Vagy átképzi magát, és lesz munkája, vagy vár a csodára.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,336
Legújabb tagunk
Pántlik László
Oldal tetejére