Kanadában privatizálták a menekültválságot

Kanada 2015 végén jelentette be, hogy 50 ezer szíriai menekültet fogad be. Ráadásul főleg a veszélyeztetettebb csoportok tagjait várták: nőket, gyermekeket, családokat és az LMBTQ-közösség tagjait.

A letelepedési programban nem csak az állam vett részt, a kanadai lakosság egy része is lelkesen jelentkezett, hogy befogadhassanak a családjukba szír menekülteket. Átlagos állampolgárok ezrei, saját pénzüket és idejüket nem sajnálva vállalták, hogy hozzászoktatják az új élethez a befogadottakat, megtanítják nekik azokat a dolgokat, amik a kanadai boldogulásukhoz szükségesek. A program, az ilyen befogadások egy évre szóltak. Ez most járt le, és eddig nem volt egyértelmű,

mi fog történni a 13. hónapban?
A New York Times cikksorozatot szentelt a témának, alaposan bemutatják például a kanadai nyugdíjas Liz Starkot, aki egy egész évig lelkesen foglalkozott Mouhamad és Wissam al-Hajj-dzsal és négy gyermekükkel. Egy éven keresztül a kanadai állam a szír család nevében utalt lakbért Liz Starknak, és fizette a család legalapvetőbb dolgait. Ennek most vége, de úgy néz ki, nem volt hiábavaló ez az egy év.

A program végére rengeteget fejlődött a hazájukban földművesként dolgozó házaspár. Megtanulták, hogy működik egy modern lakossági bankrendszer, és már saját maguk kezelik a folyószámláikat, amiket a kanadai államtól kaptak a megérkezésükkor. A 36 éves Mouhamad állást is kapott egy közel-keleti étterem konyhájában. Az áruházak, boltok logóiban a betűket már el tudja olvasni és a helyi közlekedési táblákat is felismeri. A gyerekek életükben először iskolába járnak, angolul és franciául tanulnak, sportolnak, versenyeket nyernek. Nagyon szeretik például a jégkorcsolyát, amiről valószínűleg nem is hallottak volna, ha szülőföldjükön maradnak.

Pedig Mouhammad a program elején azon gondolkodott, hogy visszamegy Szíriába.
"Nem bírom megtanulni ezt az új nyelvet. Egy éve vagyok Kanadában, és csak néhány szót értek." – mondta akkor kétségbeesetten. A program végére azonban beilleszkedett, megszokta az új életet, a munkahelyén még fizetésemelést is kapott.

Több önállóság
A letelepedési program finanszírozása egyszerre megy állami és magán forrásokból. Van, aki saját pénzt tesz az integrációba, van, aki csak arra vállalkozik, hogy furikázza a családot, esetleg megcsinálja a házi feladatot a gyerekekkel. A magánszponzorok a 13. hónap kezdetével dönthetnek arról, folytatják-e a segítségnyújtást. A Hajj család támogatói úgy döntöttek, nem fogják. De nem hirtelen egyik napról a másikra vonták vissza az összes támogatást, hanem fokozatosan szoktatták a családot az önellátásra.

Egy menekültek beilleszkedésével foglalkozó állami alkalmazott, Sam Nammoura azt állítja, az a legjobb döntés, ahogy a Hajj család támogatói döntöttek. Sokszor a magánszponzorok annyira hisznek az integráció fontosságában, hogy gyakorlatilag túlszeretik a menekülteket, akik ezért annyi gondoskodást kapnak, hogy nem tanulnak meg gondoskodni magukról, nem tanulják meg, milyen lesz saját lábon megállni a kanadai társadalomban. Az egyik támogató például szabadidejében elvállalta, hogy elviszi a család gyerekeit az iskolán túli elfoglaltságokra, például úszásoktatásra. Kocsival szállította a gyerekeket rendszeresen, mígnem egyszer csak bejelentette, hogy többet nem fogja, legyen az már a szülők dolga.

15742513_caff0804b31f6177cd56c4789e07d6e1_wm.jpg

Fotó: Drew Angerer / Getty Images Hungary
Azonban a szülőknek nem segített abban, hogyan kell tömegközlekedéssel elvinni a gyerekeket az uszodába. Közvetlenül ezután a gyerek nem is jutott el a heti úszásra. Ez intő jel volt, a szponzorok érezték, hogy nem lehet a támogatást egyik napról a másikra elvenni a családtól. A segítők közösen megbeszélték, elkezdenek távolodni a családtól, de lassan, fokozatosan.

A menekültek fele önállósodott egy év alatt
A kanadai állami statisztikák szerint a Hajj családhoz hasonló vegyes rendszerben befogadott menekült családoknál, tehát ahol az állami intézmények mellett magánemberek is segítenek a beilleszkedésben, a felnőttek 50 százaléka már teljes munkaidőben dolgozik, mire a program véget ér. Ez igazi sikernek számít 12 hónap után, pláne, ha figyelembe vesszük, hogy a másik felnőtt jó eséllyel gyermeket nevel, emiatt nem tud munkába állni.

Ezzel szemben azok a menekültek, akik a 12 hónapjukat kizárólag állami szereplőkkel töltötték, például szállókon, nekik csupán a 10 százalékuk dolgozik teljes állásban a program végére. (Bár ehhez az is hozzátartozik, hogy többnyire ők azok, akik egészségügyi problémákkal küzdenek vagy kevésbé iskolázottak – épp ezek miatt kevésbé kapósak a menekülteket befogadni kívánó kanadaiak körében, hiába van nekik nagyobb szükségük a több segítségre.)

A kanadai program sikere miatt egyre több ország gondolkodik hasonló programokban. A briteknél és az argentinoknál már megkezdődtek az első kísérleti programok a magánosított integrációban és a szakemberek arra számítanak, hogy egyre több ország kezdi meg a menekültek ilyen jellegű befogadását. Főleg, hogy

az önkéntes befogadást a jobboldali pártok sem ellenzik olyan hevesen, mint az állami betelepítési programokat.
Még a jelenleg ellenzékben lévő kanadai Konzervatív Párt, akik folyamatosan kritizálják a liberális kormányt, amiért újabb és újabb menekülteket fogad be (2015 vége óta újabb 40 ezer szíriai érkezett Kanadába), még ők is támogatták, hogy növeljék az állampolgárok által önkéntesen befogadható menekültek számát.

Az igazi sikert csak hosszútávon lehet megítélni
Jelenleg a program sikerességét hangoztatók arra hivatkoznak, hogy a felnőtt szírek fele dolgozik. Pedig az igazi változás a gyermekek életében fog látszódni a szakemberek szerint, akik azt gondolják, ha a menekült gyermekek legyőzik a kezdeti nehézségeiket az iskolában, elsajátítják az angolt és a franciát, akkor utána az iskolapadból úgy kerülnek ki, mint bármelyik másik kanadai gyerek. Mindenki abban bízik, hogy az iskolarendszerben eltöltött évek eltörlik a gyerekek közötti egyenlőtlenséget. A Hajj családnál ez úgy látszik menni fog, a gyerekek egy év alatt megtanultak angolul olvasni.

Miközben Európában és az USA-ban átrajzolta a politikai térképet a menekültválság és azzal a bezárkózást hirdető pártok felemelkedése, sok kanadai úgy fogja fel a programot, mint egy nagy generációs befektetést az ország jövőjébe, és egyelőre úgy néz ki, nem tévednek.

(A New York Times teljes cikksorozatát a kanadai integrációs programról itt lehet elolvasni.)

15742459_ae1288fdb88ffa9408b5d64be3aeba24_wm.jpg
 
1500 állatfajt ismerünk akik között a homoszexualitás a hétköznaphoz tartozik.
Söt az emberhez közelállo Bonobok között is vannak bisexualisak, ami igazolja, hogy a sex az öröm forrása és nem csupán a szaporodás kelléke.
-
De ezzel nem akarom senki figyelmét az az azonosnemüek irányába forditani. Maradjon mindenki hüséges ahoz amit az élettöl kapott. Láttuk a mult héten Portugáliában, hogy nem éri meg "le-buzizni" valakit mert mérges lesz és lö nekünk egy pár golt. :)
 
Nézzük az integráció sikereit Svédországban. A riporter Ezra Levant, egy ismert kanadai médiaszemélyiség, a riportalany Mona, aki Szomáliában muszlimnak született és Svédországban lett keresztény.

Érdekes dolgokat mond a burka és hijab "önkéntes" viseléséről és a sarija rendőrség működéséről.
 
Kedves cdurmol, ne sumákolj.
-
Tudjuk, hogy Szomáliában polgárháboru van, tudjuk, hogy mit jelent vallási fanatizmus... de ne akard nekem bemesélni, hogy nállunk azért jobb mert vannak itt keresztények. :(
-
Az összes emberi jog elismerését, a demokratiát.... a nöi egyenjoguságot... mind ugy kelett kiküzdenünk a keresztény katholikus egyház elkeseredett, brutális ellenállásával szemben.
-
Örüljünk neki, hogy a felvilágosodás igy megtudta szeliditeni a kereszténységet.

Állj, állj, állj!
Nem sumákol! Hallottál már Ayaan Hirsi Ali-ról?
Érdemes lenne rákeresned mielőtt abban a témában bárkit vádolni kezdesz amiről ebben a videóban beszélnek!
De, megkönnyítem neked,
Ayaan Hirsi Ali (sz. Ayaan Hirsi Magan, Mogadishu, Szomália, 1969. november 13.) szomáliai származású holland feminista, ateista író és politikus.
Hirsi Magan Isse szomáli tudós, politikus és ellenzéki vezető lánya.
Az iszlám vallás egyik legjelentősebb kortárs kritikusa; ő írta a Theo Van Gogh rendezte, 2004-ben megjelent Submission iszlámellenes propagandafilm forgatókönyvét, amiért halálos fenyegetéseket kapott.
Van Gogh meggyilkolása után Hirsi Ali rendőri védelem alatt állt és hónapokig ismeretlen helyen élt.
A rendőri védelem addig tartott, míg parlamenti képviselő volt.

Nyolcéves korában költözött családjával Szomáliából Szaúd-Arábiába, majd Etiópiába, végül Kenyába. 1992-ben kapott politikai menedékjogot Hollandiában, ahol 2003-ban a képviselőház tagja lett.
Mikor megvádolták, hogy a menedékjog kérésekor valótlan adatokat adott meg, és az állampolgárság elvesztése fenyegette, lemondott (Megzsarolták) képviselői mandátumáról, ami a második Balkenende-kormány bukásához vezetett.

Két könyve magyarul is megjelent: A hitetlen (Mijn vrijheid) és Az engedetlen (De zoontjesfabrie).
A hitetlen címűt elolvashatod, fent van a könyvek között, elsőkézből kapsz információt olyan nőtől aki nem sumákol!
 
Érdekes dolgokat mond a burka és hijab "önkéntes" viseléséről és a sarija rendőrség működéséről.
Rejtett kamerás felvétel okozott nagyobb feháborodást Svédországban: a TV4 riportjából kiderül, fiúk és lányok már szervezett rendben, külön
Stefan Lofven miniszterelnök azt mondta, ez a gyakorlat "megvetésre méltó".

"Ez nem való Svédországba. Mi együtt szállunk fel a buszra, függetlenül attól, hogy ki fiú, ki lány, ki férfi, ki nő."

Roger Lindquist, az iskola igazgatóhelyettese szerint az eset csak véletlen volt, nincs ilyen gyakorlat az iskolában. Igaz, az iskola már feltűnést keltett azzal 2016-ban, amikor nem engedték közösen sportolni a fiúkat és a lányokat. Az iskola ugyan "muszlim profilú", de alapvetően nem vallásos intézmény, a tanárok 80 százaléka nem is muszlim.

A svéd oktatási miniszter felszólítja az iskolát, hogy állítson le mindenféle szegregációt
szállnak fel a buszra az Al-Azhar muszlim iskolában.
 
Kedves cdurmol, ne sumákolj.
-
Tudjuk, hogy Szomáliában polgárháboru van, tudjuk, hogy mit jelent vallási fanatizmus... de ne akard nekem bemesélni, hogy nállunk azért jobb mert vannak itt keresztények. :(
-
Az összes emberi jog elismerését, a demokratiát.... a nöi egyenjoguságot... mind ugy kelett kiküzdenünk a keresztény katholikus egyház elkeseredett, brutális ellenállásával szemben.
-
Örüljünk neki, hogy a felvilágosodás igy megtudta szeliditeni a kereszténységet.

-
Hol írtam arról, hogy jobb nálunk? Hol írtam arról, hogy ha jobb nálunk, akkor miért jobb?
Ernoe, én egy kanadai riportot raktam be, és a személyeket írtam le. Még az integráció sikerességét sem minősítettem. Azt ugye nem tagadod, hogy Svédországban a befogadott muszlimoknak a svéd társadalomba való integrálása a cél és nem fordítva.
Elhiszem, hogy döbbenetes Európában azokról a dolgokról értesülni, amiket a riportalany mond.
Felhívom a figyelmedet arra is, hogy Szomáliában egészen más iszlámba nőtt bele a hölgy, olyanba, ahol nem kérdezték meg tőle önjelölt rendőrök, hogy mibe öltözött. Ahol nem kellett álvallási előírásból idegen férfiak parancsára burkát öltenie.
Ha figyelnél arra is, hogy miről szól amit beteszek, nem csak arra, hogy én tettem be...
 
Utoljára módosítva:
Állj, állj, állj!
Nem sumákol! Hallottál már Ayaan Hirsi Ali-ról?
Érdemes lenne rákeresned mielőtt abban a témában bárkit vádolni kezdesz amiről ebben a videóban beszélnek!
De, megkönnyítem neked,
Ayaan Hirsi Ali (sz. Ayaan Hirsi Magan, Mogadishu, Szomália, 1969. november 13.) szomáliai származású holland feminista, ateista író és politikus.
Hirsi Magan Isse szomáli tudós, politikus és ellenzéki vezető lánya.
Az iszlám vallás egyik legjelentősebb kortárs kritikusa; ő írta a Theo Van Gogh rendezte, 2004-ben megjelent Submission iszlámellenes propagandafilm forgatókönyvét, amiért halálos fenyegetéseket kapott.
Van Gogh meggyilkolása után Hirsi Ali rendőri védelem alatt állt és hónapokig ismeretlen helyen élt.
A rendőri védelem addig tartott, míg parlamenti képviselő volt.

Nyolcéves korában költözött családjával Szomáliából Szaúd-Arábiába, majd Etiópiába, végül Kenyába. 1992-ben kapott politikai menedékjogot Hollandiában, ahol 2003-ban a képviselőház tagja lett.
Mikor megvádolták, hogy a menedékjog kérésekor valótlan adatokat adott meg, és az állampolgárság elvesztése fenyegette, lemondott (Megzsarolták) képviselői mandátumáról, ami a második Balkenende-kormány bukásához vezetett.

Két könyve magyarul is megjelent: A hitetlen (Mijn vrijheid) és Az engedetlen (De zoontjesfabrie).
A hitetlen címűt elolvashatod, fent van a könyvek között, elsőkézből kapsz információt olyan nőtől aki nem sumákol!

Kedves BekaHolt
-
Azt hiszed valami ujat mondasz ha vallásos fanatizmusrol beszélsz?
Mindenki tudja milyen körülmények elöl menekülnek az emberek.
-
Amit nem veszek be neked, hogy komolyan vennéd az álldozatok helyzetét. Ha elhiszed amit mondasz akkor megkéne értened miért vannak menekülésben levök.
-
A rasszizmus ot bulyik ki a zsákbol ahol mindenkit aki nem keresztet hord a nyakában kriminalizálsz.
 
Hol írtam arról, hogy jobb nálunk? Hol írtam arról, hogy ha jobb nálunk, akkor miért jobb?
Ernoe, én egy kanadai riportot raktam be, és a személyeket írtam le. Még az integráció sikerességét sem minősítettem. Azt ugye nem tagadod, hogy Svédországban a befogadott muszlimoknak a svéd társadalomba való integrálása a cél és nem fordítva.
Elhiszem, hogy döbbenetes Európában azokról a dolgokról értesülni, amiket a riportalany mond.
Felhívom a figyelmedet arra is, hogy Szomáliában egészen más iszlámba nőtt bele a hölgy, olyanba, ahol nem kérdezték meg tőle önjelölt rendőrök, hogy mibe öltözött. Ahol nem kellett álvallási előírásból idegen férfiak parancsára burkát öltenie.
Ha figyelnél arra is, hogy miről szól amit beteszek, nem csak arra, hogy én tettem be...

Hogy ne ismerném a történetet, a lány Düsseldorfbol ment Hollandiába, volt sokat az ujságokba amikor elakarták tölle venni a Holland állampolgárságot...
-
 
A rasszizmus ot bulyik ki a zsákbol ahol mindenkit

aki nem keresztet hord a nyakában kriminalizálsz.
most komolyan ezt te a Beccanak irtad ?? >> neki ?? >> tenyleg??
ezt barkinek csak neki NE !! >> mikor tudod es ismered a storyjat ...
rasszizmus >> egy muzulmannal szemben a Beccatol >> Ernoe ez vicc
Gondold at es ertelmezd ujra
 
Hagyd!
Ernő olyan elvakultan gyűlöli a kereszténységet, a gyűlöletét mindenre kiterjeszti.

Kedves BekaHolt
-
Azt hiszed valami ujat mondasz ha vallásos fanatizmusrol beszélsz?
Mindenki tudja milyen körülmények elöl menekülnek az emberek.
-
Amit nem veszek be neked, hogy komolyan vennéd az álldozatok helyzetét. Ha elhiszed amit mondasz akkor megkéne értened miért vannak menekülésben levök.
-
A rasszizmus ot bulyik ki a zsákbol ahol mindenkit aki nem keresztet hord a nyakában kriminalizálsz.

Ernő Drága, az én nyakamban Kunti Mala van és nem kereszt, és rólam sok minden elmondható, de az hogy rasszista vagyok?
Az nem!
Kriminalizálok? Én? Ezen most úgy megdöbbentem, hogy szavam is elállt!
Én, aki amíg az egészségem engedte börtönből szabadult fiatalokkal foglalkoztam, csak úgy emberbaráti szeretetből, minden ellenszolgáltatás nélkül, és én kriminalizálok. :(
ez fáj
 
Hagyd!
Ernő olyan elvakultan gyűlöli a kereszténységet, a gyűlöletét mindenre kiterjeszti.

Ernő Drága, az én nyakamban Kunti Mala van és nem kereszt, és rólam sok minden elmondható, de az hogy rasszista vagyok?
Az nem!
Kriminalizálok? Én? Ezen most úgy megdöbbentem, hogy szavam is elállt!
Én, aki amíg az egészségem engedte börtönből szabadult fiatalokkal foglalkoztam, csak úgy emberbaráti szeretetből, minden ellenszolgáltatás nélkül, és én kriminalizálok. :(
ez fáj

En nem kategorizálom az embereket a vallásuk szerint,
vannak akik tudják mikor van Nagypéntek vannak akik tudják mikor van Ramadán.
-
Kevés ember definiálja magát a maskottchen-je után, Jézus vagy Mohamed.
Raszista az aki ethnikai vagy vallási hovatartozás szerint elöitéleteket terjeszt.
-
Miér nem hivsz fel bennünket ha keresztény vallási közösséghez tartozo követ el egy büncselekményt?
-
Töllem diskuráljunk a vallások által inspirált embertelenségekröl, világos, hogy a kereszténység már a felvilágosodás miatt jobban domesztikált de ne igy ahogy teszitek.
-
En ugy értettem a hozzászolásodat, hogy a Szomáliai Politikusnö igazolja, hogy aki muszlem-vallásuaktol lakta környékröl jön az mind kriminális, mind a kormányod a menekülteket megitéli.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,339
Tagok
615,646
Legújabb tagunk
Ahmedgeoto
Oldal tetejére