Kanada: a TPP halott az USA nélkül

A csendes-óceáni szabadkereskedelmi övezetet megteremtő nemzetközi megállapodás (TPP) nem fenntartható, ha abból kivonul az USA, jelentette ki Kanada.

Nem lehetséges fenntartani a csendes-óceáni szabadkereskedelmi övezetet megteremtő nemzetközi megállapodást (TPP) az Egyesült Államok kivonulása után - jelentette be Kanada kedden, annak ellenére, hogy Ausztrália és Új-Zéland az egyezmény megmentésében reménykedik. "Ezt a megállapodást úgy alkották meg, hogy csak akkor lép hatályba, ha azt az Egyesült Államok részes országként ratifikálja.

Ezért a TPP-alku nem valósulhat meg, ha abban az Egyesült Államok nem vesz részt" - közölte Chrystia Freeland kanadai külügyminiszter újságírókkal Calgaryban. Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök kedden kijelentette, hogy országa aktív tárgyalásokat folytat a TPP többi részes államával, köztük Japánnal, Új-Zélanddal és Szingapúrral a megállapodás megmentésének lehetséges eszközeiről. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok nélkül is működhet a Csendes-óceáni Partnerség, vagy meghívhatják az együttműködésbe Kínát vagy Indonéziát.

Választási ígéretéhez híven Donald Trump amerikai elnök első munkahetének első napján, hétfőn aláírta azt a rendeletet, amelynek értelmében az Egyesült Államok kilép a Csendes-óceáni Partnerség (TPP) nevet viselő egyezményből.
tpp.jpg
 
Az ebay nem hivatkozasi alap hisz egy online arveres amin mindenki tud arulni.Hogy sokan munka mellett kiegeszito tevekenysegkent arul akar otthonrol meguszva a berleti es uzleti koltsegeket azt nem lehet osszehasonlitani a gyartott termekek sokasagaval. Te magad is csak itt nezel szet es nem mesz a specialis uzletekbe ahol jo es garantalt termeket kapsz barmelyik usai varosba.
Az ebay nem gyarto ceg hanem kereskedelmi, az uj termekeket a cegek sajat webportaljukon kinaljak es nem az ebayon. Ami oda kerul az vagy masodosztayu termek vagy hasznalt vagy mar kifutott termek. Sok cegnel olsobban kapjak a dolgozok a termekeket es van aki azt arulja.
Az alibaban is jo uzleteket leeht kotni ha sokat megveszel nagyon olcson es rakod fel az ebayre.

Feltételezem, van autód. Feltételezem, nem az ebay-en vetted. Feltételezem azt is, amikor vetted nem egy üres kasztnit vettél csak, amibe te szerelted volna bele az elektronikát, hanem azzal együtt vetted meg a kocsit, ugye?
Na most légy szíves ülj bele és vizsgáld meg alaposan, miféle gyártóktól van az az elektronika ami ott duruzsol a műszerfaladon illetve benne! Nagy eséllyel LG, vagy Samsung. Egyik se USA vagy Kanada cége... De ha más, akkor is valami távolkeleti.
Ha ezzel megvagy, légy oly kedves és nézd meg a számítógépedet amit használsz, ki gyártotta. Nagy eséllyel ugyanez igaz rá. Ha mégis valami USA-i vagy kanadai cég a gyártója, vedd le a burkolatát és nézz bele, ki gyártotta a mikrocsipeket bele! Ki fog derülni, hogy még ha valamiképp el is érték hogy a gép az USA termékének tűnjön, ez csak trükk, mert a belseje 90% fölötti arányban keleti cuccokból van összepakolva.
Oké, most akkor meg vagy ezzel, csavarozd vissza a burkolatot, és nézz rá a monitorodra. Nézz utána, az a márkajelzés amit látsz rajta melyik ország melyik cégét takarja. Nagy eséllyel az se USA-i, nem is kanadai. Ha azonban mégis kiderülne hogy az, keress rá a gúgliban lécci, annak a cégnek ami gyártotta, s ami egykor talán valóbvan USA-i iletőségű volt, MOST ki a tulajdonosa! Ki fog derülni, hogy vagy teljesen megvették a kínaiak, koreaiak vagy japánok, vagy többségi tulajdont szereztek benne rég. Legjobb esetben is benne vannak azonban legalább 30% erejéig, de ez már tényleg a jobbik eset ha csak ennyire!
Oké, ezen is túl vagyunk. Most mielőtt nekiesnél a billentyűzetnek hogy felháborodott választ írj nekem, előbb nézd meg annak is a márkáját, oké? Hm, ez se lesz "hazai" termék... És teljesen mindegy, ebay-en vetted-e vagy sem. Ugyanez igaz az egeredre is. Kivéve ha egérfogóval fogod... De ha tapogatod, akkor az is olyan egér amit nem az USA-ban gyártottak. Lehet hogy Microsoftos egér, még ez a jobbik eset, de az a cég is előszeretettel külföldre viszi a gyártást, még a szoftverekét is, de a termékeiét is. A pénzt pedig külföldi számlákon pihenteti és nem viszi vissza az USA-ba hogy ne kelljen adóznia érte...
Ha Logitech egered vagy billentyűzeted van, megsúgom az nagyon jó termék. Ellenben az se USA-i... Viszont itt egy 2007-es cikk csak úgy találomra:
http://www.hwsw.hu/hirek/34630/Logitech_WiLife_tavfelugyelet_IP-kamera_szolgaltatas_felvasarlas.html
ami arról szól hogy megvett egy Egyesült Államok beli céget. Felvásárolta. Hm, én nem örülök az efféle híreknek...
Milyen hűtőd van? Ha LG akkor az se hazai. A Samsung se. Akkor se ha nem ebay-en veszed.
Milyen telefonod van? Majdnem biztos hogy azt is Keleten gyártják. Még akkor is ha Apple féle szappantartó. Pedig gondolom a telcsidet se az ebay-en vetted.
Tudod mi az amit megvehetek itt az USA-ban a boltokban, nem az ebay-en, jó minőségben, és nagy eséllyel NEM távolkeleti termék?! Megmondom neked. Nehézipari gépek, termékek, szerszámok... De nem a mikroelektronika.
 
Akkor aruld el mitol es mibol van GDP Usanak?-ha mindent kina gyart helyette es minden kinai vagy koreai.
A hutom canadai, a laptopom Acer nem tudom ki gyartotta de nem is erdekel az ara volt fontos hogy ne aranyarba legyen, az autom amerikai.
 
A csendes-óceáni szabadkereskedelmi övezetet megteremtő nemzetközi megállapodás (TPP) nem fenntartható, ha abból kivonul az USA, jelentette ki Kanada.

Nem lehetséges fenntartani a csendes-óceáni szabadkereskedelmi övezetet megteremtő nemzetközi megállapodást (TPP) az Egyesült Államok kivonulása után - jelentette be Kanada kedden, annak ellenére, hogy Ausztrália és Új-Zéland az egyezmény megmentésében reménykedik. "Ezt a megállapodást úgy alkották meg, hogy csak akkor lép hatályba, ha azt az Egyesült Államok részes országként ratifikálja.

Ezért a TPP-alku nem valósulhat meg, ha abban az Egyesült Államok nem vesz részt" - közölte Chrystia Freeland kanadai külügyminiszter újságírókkal Calgaryban. Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök kedden kijelentette, hogy országa aktív tárgyalásokat folytat a TPP többi részes államával, köztük Japánnal, Új-Zélanddal és Szingapúrral a megállapodás megmentésének lehetséges eszközeiről. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok nélkül is működhet a Csendes-óceáni Partnerség, vagy meghívhatják az együttműködésbe Kínát vagy Indonéziát.

Választási ígéretéhez híven Donald Trump amerikai elnök első munkahetének első napján, hétfőn aláírta azt a rendeletet, amelynek értelmében az Egyesült Államok kilép a Csendes-óceáni Partnerség (TPP) nevet viselő egyezményből.
Csatolás megtekintése 1522054
*
Szerintem MÁSOK vezetik a kezét... Csak jól vezessék, kívánom szívből. Békét, nyugalmat, biztonságot, biztos megélhetést, egészségügyet és az embereknek biztos jövőt.
 
Akkor aruld el mitol es mibol van GDP Usanak?-ha mindent kina gyart helyette es minden kinai vagy koreai.
A hutom canadai, a laptopom Acer nem tudom ki gyartotta de nem is erdekel az ara volt fontos hogy ne aranyarba legyen, az autom amerikai.
Most nézem, a légkondi ami a szállodai szobámban van, SANYO márkájú. Nekem olybá tűnik emlékeim szerint, hogy az se amerikai cég. Tippelem hogy japán lehet... Mindenesetre keleti.

Acer laptopod van? Gratulálok. Taiwani. Ha nekem nem hiszed ellenőrizheted a wikipédiában:
"Acer Inc is a Taiwanese multinational hardware and electronics corporation..."

Szóval téged nem érdekel csak olcsó legyen. Ez is egy szempont, oké... Csak távol van a hazafiságtól. Vagy legalábbis rövidlátó politikának nevezném. Az biztos hogy nem szolgálja a hazai munkahelyek védelmét.

GDP? Bocsáss meg de annak nem sok köze van szerintem ahhoz, hogy engedjük a hazai munkahelyek LEÉPÜLÉSÉT. Ellenkezőleg! A GDP akkor nő, ha nő az ország termelékenysége! Ahhoz meg munkahelyek kellenek. Gyárak. Nem leépülés.

Megsúgom ha GDP alatt valamiféle monetarizálható értékre gondolsz, konkrét dollárösszegekre, ahhoz se kell okvetlenül KÜLkereskedelem. Profitot igenis lehet termelni hazai piacról is, van rá számtalan példa. Ja persze, ehhez az kell hogy legyen egy VASKOS KÖZÉPOSZTÁLY, akinek van VÁSÁRLÓEREJE, de az csak akkor létezik ha van bőven munkahely az országban, azaz GYÁRTÁS, az országhatáron belül, nem kívül...

Ettől még amúgy nem vagyok a külkereskedelem ellensége, ne hidd! De én tudod mit engednék csak behozni? NYERSANYAGOKAT. Olajat tehát IGEN. Szenet is. Ritkaföldfémeket is. Nyersvasat is. Más efféléket. Ekkor ugyanis megmaradnak az ország saját efféle lelőhelyei érintetlenül, emellett a bányászkodás során nem a magunk környezete pusztul, szennyeződik! De a GYÁRTÁST igenis végezzük mi magunk, mert akkor fejlődik az ipar, akkor találnak ki jó új találmányokat, know-how-kat, akkor van innováció, akkor érdemes oktatni és tanulni az ifjú nemzedéknek/et, akkor van munkahely, pénz, vásárlóerő... tehát GDP is.
 
Akkor aruld el mitol es mibol van GDP Usanak?-ha mindent kina gyart helyette es minden kinai vagy koreai.
A hutom canadai, a laptopom Acer nem tudom ki gyartotta de nem is erdekel az ara volt fontos hogy ne aranyarba legyen, az autom amerikai.
És hogy miből él az USA? Egyre inkább a régi dicsőségéből csak... Persze egy ekkora rohadtul nagy és rohadtul gazdag ország lassan szegényedik el, persze hogy még bírja, fogja is egy darabig... De örökké nem.

Amúgy ha az autód kanadai, akkor is adós maradtál a válasszal, ki gyártotta belé az elektronikát...
 
Ezt nem értem, mire gondolsz, mire kéne visszatérni?
Arra értettem, hogy most még sok mindent megéri Kínában, Indiában stb. legyártatni, epret, málnát a világ másik végén termeltetni, és onnan ideszállítani, mert még van OLCSÓ olaj.
Ha fogytán lesz az olaj, és emiatt horribilis szállítási költségekkel kell számolni, akkor térjünk vissza a témára.
 
20 ev mulva latni se akarom kinat :rolleyes:

DE addigra a sargak is dragak lesznek es jonnek a robotok
azok pedig nem dumalnak - nem hisztiznek csak dolgoznak
kb. 35 évvel ezelőtt a húgom is azt mondta, hogy nincs értelme megtanulni főzni és ő soha nem is fog, mert mire mi felnövünk, addigra már feltalálják a tablettát, amit ha beveszünk, jól lakunk tőle. :D
 
meg van feltalaltak es hasznaljak
CSAK meg nem publikus
de en mar ettem rantott hust krumplival ami korantsem latszott annak
a NASA kifejlesztette az amerika katonai bevetesre
nem rossz a lenyeg 4000 azaz negyezer caloriat tartalmaz
Remélem, az a rántott hús krumplipürével, ami -4000 kalóriát tartalmaz, az publikus lesz! Arra én is vevő lennék! :)
 
És Trump pedig egy Samsung Galaxy S3-at használ. Szóval...
Épp ez a lényeg hogy MINDEGY mit használ. Mindegyik telkó távolkeleti, még az almás is. Legfeljebb az USA-ban történik a bedobozolás. Ha a cég USA-i is, az alkatrészek hozzá Kínából vannak vagy más távolkeleti országból, s nagy az esély rá hogy még az összeszerelés is ott történik.
 
Igen, mindegy, de legalább a látszat kedvéért lehetne egy almás telója. :) Szokjál hozzá, egyenlőre ez van és nem tegnap kezdődött. És akkor még ott vannak a japó cuccok, amiket oly régóta vesztek ti is.
 
Most nem tudom mire gondolsz japó cuccok alatt - annyi bizonyos hogy tényleg nem most kezdődött, mert emlékszem már gyermekkoromban (még Magyarországon, a szocializmus idején) is az volt hogy a legmenőbb a JAPÁN elektronika volt. Nem az amit az USA-ban gyártottak, mert már akkor is az volt hogy ott kb semmit se gyártottak ami egy átlagember számára "az" elektronika volt. Minden Sanyo volt, meg Hitachi, meg Akai, meg már akkor is Samsung, és így tovább. Szóval ez úgy kb 1 emberöltő óta így van, s ez a legkevesebb, ez óvatos becslés.

És igen, én is veszem e cuccokat ha nagyon muszáj mert mást nem tehetek. Lenovo ThinkPad a laptopom, mert semmi olyan nincs ami USA termék és felvenné vele a minőséget, sőt szerintem szar minőségű sincs ami USA termék volna. A röhej hogy ez eredetileg USA innováció volt, de ugye felvásárolták a ferdeszeműek... AKAI a speakerem, mert abból se találtam olyat ami USA termék és kielégítő a minősége, a mérete, az alakja, az árát már nem is említem mert felesleges tényleg ha az előbbi szempontok úgyse teljesülnek. Logitech a wireless keyboardom mert miért is ne, a többi is távolkeleti lenne... USA terméket szinte csak akkor használhatnék ha vezetékes billentyűzettel is beérném de talán akkor se. Sőt, veszem a boltban a ruhát, cipőt, itteni áruházláncban, s amikor kibontom otthon látom hogy "Made in China"... A francba.

Pedig az már nem is elektronika.

Aztán csodálkoznak hogy nincs munka?!

Igen, én USA-párti vagyok, de amikor a magyarok panaszkodnak efféle dolgok miatt teljesen megértem őket. Ott is ez megy. Tapasztaltam.
 
A szoc.vilagban nem azert enm volt amcsi termekkel doping,mert nem termelt amerika kello fejlettseggel hanem mert os ellensegnek volt kikialtva es nagyon keves volt az import toluk, na es az ar ami megfizethetelen volt az akkori helyzetben ,nem beszelve a korlatozott deviza lehetoseg amit az egesz orszag elszenvedett.
 
Szerintem akkoriban a japán cuccokért is devizával kellett fizetni, ilyen szempontból tehát mindegy volt.
Azt nem tudom Japán betartotta-e a COCOM listát. Ha nem, akkor érthető hogy onnan vették a szocik a cuccot, mert az USA nem adta el nekik. De nehezen tudom elhinni hogy ilyen téren Japán megengedhette volna a különcködést - az USA azonnal az orrára koppintott volna.
 
Ezt csak azért említettem, hogy növeljem azt a sort, ami távol keleti és találkozol vele az üzletekben. Természetesen nem összekeverendő a két dolog, egy olyan cucc, ami sohasem volt amerikai (Sony, Panasonic, JVC, Yamaha, stb...), egy olyannal, ami egykor az volt, de a gyártását kihelyeztétek Kínába, Koreába.

Nyilván van jelentős különbség a két dolog közt, elismerem én is. Ugyanakkor az eredetileg Távol-Keleten kifejlesztett cuccokra is igaz az, hogy ha az USA polgára (vagy a magyar polgár) azt veszi és nem a hazai terméket, az nem jó a hazai iparnak, nem teremt munkahelyet, és a satöbbi meg a minden, tudjuk jól, felesleges ismételni.
 
okoska hany kinaban termelo amerikai cegnel jartal ???????
mennyire vagy tisztaban a mukodesevel ,felepitesevel ????
Es te hogy allsz ezzel a dologgal? Te hany kinaban termelo amerikai cegnel jartal?
Te mennyire vagy tisztaban a mukodesevel, felepitesevel?
Csak hogy ne legyen semmi felreertes en dolgoztam ugy kinai mint japan cegnek negy evig itt canadaban mint manager.
Kivancsian varom a te tapasztalatodat a mukodesukrol es felepitesukol.
 
Utoljára módosítva:

Ööö... Most ezt nem tudom kinek írtad... ha nekem, hát én még nem dolgoztam Kínában. Mi több, turistaként se voltam ott.
Ha netán Vigilantnak írtad, ő nálam le van tiltva és emiatt a postjait nem látom, azt se amit beidéztél tőle, szóval ha ez okoz netán félreértést köztünk akkor bocsika. Az biztos hogy önmagamra nem tudom értelmezni a kérdésedet.
 
Nem neked irtam hanem a Vigilantnak. A letiltas nem megoldas mert ilyen felreertesekhez vezethet. Olvasd a beirasait de nem feltetlenul kell, hogy valaszra meltasd.
 
Nem neked irtam hanem a Vigilantnak. A letiltas nem megoldas mert ilyen felreertesekhez vezethet. Olvasd a beirasait de nem feltetlenul kell, hogy valaszra meltasd.
Sajnos, nálam épp hogy a letiltás a megoldás. Tudniillik másképp csak rövid ideig tudom megállni hogy jól be ne szóljak annak, aki beszól nekem. Ez is egyik oka annak amiért írtam korábban, hogy nem lennék elnöknek való. Általában, semmiféle politikai pályára nem vagyok való.
 
Kontrollald magad. Ne vedd figyelembe vagy humorizald el. Nekem bejon.
 
Kontrollald magad. Ne vedd figyelembe vagy humorizald el. Nekem bejon.
Rengetegszer próbáltam már. Nem megy, na. És most őszintén, szerintem te se hiszed hogy ha eddig nem jött össze, majd most, 50 év feletti életkorban fog sikerülni nekem?

Egyszerűen gyűlölöm a trollokat. Ez van na. Akiket meg gyűlölünk, azokkal nem humorizálni óhajtunk. Én legalábbis. Pláne amikor úgy trollkodik valaki hogy látom hogy direkt félremagyarázza a beírásaimat... Ölni tudnék érte.

Jobb ha az ilyesmit nem is látom.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,587
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére