Kanada jövőre is 300 ezer bevándorlót fogad be

Kanada hétfőn bejelentette, hogy az idei évhez hasonlóan jövőre is 300 ezer gazdasági bevándorlót és menekültet fogad be, figyelmen kívül hagyva azokat az ajánlásokat, hogy a gazdasági növekedés gyorsítása érdekében növelje a befogadottak számát.

A kormány közölte: jövőre is 300 ezer ember kaphat állandó lakhatási jogot, míg az országba beengedendők többsége gazdasági bevándorló lesz.
2011 és 2015 között átlagosan 259 542 bevándorló kapott évente letelepedési engedélyt a mintegy 35 milliós lélekszámú Kanadában.

A Bill Morneau pénzügyminiszter mellett műküdő gazdasági tanácsadó testület nemrégiben javasolta, hogy az észak-amerikai ország a következő öt évben évi 450 ezerre emelje a bevándorlás felső határát a gazdasági növekedés gyorsítása érdekében.

Hirado

can miniszter.jpg
 
:) Nem veszik el. Nekik is kell ház, meleg, enni-inni.
Csak a közép osztály szenvedi meg valamelyest, hosszú távon azáltal, hogy miattuk könnyebb ellenállni a fizetésemelési igényeknek.
Mi még itt nem érzünk belőle semmit, a bérek eddig még nem csökkentek. De nem is nagyon lehet csökkenteni, mert így is munkaerőhiány van. Pedig sokan szívesen jönnének dolgozni, de a híd alatt nem lehet lakni, kiadó lakás meg nincs. Már egy szobáért is 6-700 eurót kérnek egy hónapra, és van ahová még bejelentkezni sem enged a bérbeadó, csak feketén hajlandó kiadni. :(
 
Nem kapcsolódik szorosan, de az első világháború idején a történelem egyik legnagyobb migráns inváziója volt az USÁ-ban, 20 millió olasz és ír földönfutó özönlötte el a keleti parti kikötőket. És az ő integrációjuk se volt zökkenőmentes, részben a katolikus vallás, részben a kulturális háttér miatt (az is mosolyogtató, hogy igazából szervezett bűnözés sem volt az olaszok és az írek megjelenése előtt az USÁ-ban...). És zömében ma is nagy kolóniákban élnek, néhány nagyvárost favorizálva (csak jóval nagyobb számban, mint 100 éve). Ehhez képest párszázezer "turbános" ücsörgő már meg se kottyan.
A legjobban a svédek vegyültek el, a közép-nyagont szinte minden szőkének jut egy ős a pármillió luteránus farmerből, aki áttelepült az első VH idején.
 
Had emeljem ki a beírásodból: ehhez képest. Had folytassam a gondolatot:
Van, akinek levágták a fejét, ehhez képest meg sem kottyan, ha valakinek a lábait vágják le. Igen. Fontos a viszonyítási alap, de nem igazán vigasztaló, hogy másnak rosszabb. Ráadásul abszolúte nem indokolja, hogy nekem is rossz legyen.
 
Már elnézést , hogy belekottyogok a nagyok dolgába, de nemhiszem , hogy az Olaszokkal , Irekkel azonnal megkezdödött volna a szervezett bünözés mely ezzekszerint ismeretlen volt Amerikában. Aztán megint csak bocsánatott kell kérnem mert ugye tudomásom szerint az "Ir" invásió már elöbb elkezdödött , mely az éhinségre vezethetö vissza -Burgonya pestis - az összes termés elrohadt és az angolok blokádot épitettek Irország köré , hogy a külföldröl érkezett élelmiszer , pl. gabona Amerikából a hajókon rohadt! Több millió halálos áldozattott követelt e "dicsö" cselekmény ! Aztán milyen vallás volt akkor az USA-ban ?? Talán hindu , vagy tao ?;)
 
Félreérthető voltam. A mafia már a 19 században is ott volt az USÁ-ban, de hol volt az 25000-es populációban lévő pár banda a 20. századi országos dominanciához képest? A sokmilliós bevándorló tömeg, amivel az a Cosa Nostra végleg megvetette a lábát a 1900-1910 körül érkezett, méghozzá a legszegényebb szicíliai régióból, ahol egy olyan kellemes intézmények uralkodnak, mint a Mano Nera, Camorra stb. Írek is voltak már persze az appalache-i régió framerei (akikből a "legelitebb" szeszfőzők kerültek ki a 1920-as években) - és Jackson személyében elnököt is adtak Amerikának, de nagyvárosok gengszterbandái már szintén az olaszokkal egy időben a 19 század végén érkeztek/alakultak (a legtöbb ír szintén a 1910-es években jött).

Arra a kérdésedre, hogy milyen vallás volt akkor: protestáns. Még most is az a domináns. A katolikusoknak akkoriban nem volt kellemes hely amerika. Talán hallottál a puritánokról...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,660
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére