Kanadai bevándorlási kérdések - válaszok

Leslie Lakos

Állandó Tag
Állandó Tag
KÖZLEMÉNY # 2. TANULÁS + MUNKAENGEDÉLY

A mai napon új kisérleti program-egyezmény született meg a kanadai bevándorlási miniszter és New Brunswick kormánya között.

Mindazok a külföldi diákok akik tanulóengedéllyel jönnek Kanadába, és New Brunswickban akarnak egyetemet/főiskolát végezni, hamarosan "nyitott" munkaengedéllyel rendelkeznek. Nagy szó, mert a jelenlegi bevándorlási szabályzat értelmében egy - még főiskolát/egyetemet járó - diák csak és kizárólag a saját "Campus"-ában dolgozhat. Ezzel a tipusu engedéllyel viszont bárhol New Brunswick területén belül.

Az "Open Workpermit" feltételei:

1. Legalább 12 hónapot járt teljes idejű tanulással (full-time study) iskolába
2. Teljes idejű tanuló volt és maradt.
3. Az iskolája írásban támogatja a dolgozási szándékát
4. Elfogadható eredményeket ér el az iskolában
5. Eleget tett és tesz a tanulóengedély feltételeinek.
6. A teljes idejű tanulás melletti maximum engedélyezett munkaóra: heti 20 óra.
7. A Bevándorlási Hivatal a múltban nem zárta ki a diákot más kisérleti programból.

A munkaengedély 1 évre szól, de meghosszabítható.

Ez már a második engedmény a New Brunswickban tanuló külföldi diákok számára. Tavaly nyár óta az a külföldi tanuló, aki elvégezte az egyetemet/főiskolát New Brunswickban 2 éven át dolgozhat Kanadán belül a szakterületén.

Más tartományokban csak 1 évet.

Üdvözlettel: Lakos Laci
 

klari

Állandó Tag
Állandó Tag
Laci, egy kis segítségre lenne szükségem.
Nem tudom, hogy hallottál e a torontói Kanadai Magyar Közösségi Szolgálatról.
Mi segítjük az új bevándorlókat, refugee-kat, idős Magyarokat, stb.
Én önkéntes vagyok mint vezetőségi tag. Az iroda alkalmazottunk feltett egy kérdést és megigértem, hogy megkérdezlek téged mivel értessz a témához és mint jótékonysági szervezet nincs pénzünk ügyvédhez fordulni.
Egy ügyfelünkről (nem tudom, hogy jól használom ezt a szót mert itt csakis ingyenes segítségről van szó) lenne szó aki úgy van itt mint "refugee". Még nem volt meg a tárgyalás és az útlevele a Refugee Board-nál van. Rákkal műtötték és szeretne hazalátogatni, hogy lássa a gyerekeit. A kérdés az, hogy elhagyhatja e az országot és visszajöhet e anélkül, hogy döntés lett volna a tárgyaláson. Úgy hallottuk, hogy a Magyar Konzul adhat egy útvonal engedélyt egyszeri használatra. Létezik ilyen? Nem lesz problémája visszajönni?
Ha lehet, minél előbb várom válaszodat.
Nagyon köszönöm.
 

Leslie Lakos

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Klári,

Veszélyes, majdnem, hogy végzetes. Ez az új törvény nagyon beszigorított.
Az új törvénykezésben van egy párját ritkító bekezdés, amellyel komolyan esélyes, hogy felhagynak az ügyével. . Hagy idézzem és ezt mutasd meg az illetőnek is, hogy meggyőzödhessen a rizikóról:
108 (1) [IRPA] Ennek a hírhedt fejezetnek a neve:

"Cessation of Refugee Protection"

A claim for refugee protection shall be rejected, and a person is not Convention refugee or a person in need of protection, in any of the following circumstances:

(a) the person has voluntarily reavailed themself of the protection of their country of nationality = önként visszamegy

b ) the person has voluntarily reacquired their nationality = önként felújítja a nemzetiségét tükröző személyes papírjai érvényességét, pl. útlevél vagy különleges engedély.

Igen a Konzul megszerezheti/megadhatja ezt a papírt. Ez az elmenetel legalitására szól, de ez nem keverendő össze az ő visszajövetelével, mert az már - a fentiek miatt - a 0-nál is kevesebb!

Semmi szín alatt nem tanácsolnám, csak úgy, ha nekem is aláírna az ügyfelem egy papírt, melyben a fentiek és azok következményének ismeretében mégis vállalja az elmenetelt.

Remélem segített a válasz.

Üdv: Lakos Laci
 

norberger

Állandó Tag
Állandó Tag
Szevasz Laci!Örülök neki,hogy felteted ezeket az informáciokat és segitesz azoknak akik elmennek a szülőföldjükröl,én nem akarok kivándorolni csak mint turista járom a világot,de ha valaki az ismerőseim közül tervezi a kivándorlást egyböl feléd irányitom!További sok sikert!!!!!!4
 

klari

Állandó Tag
Állandó Tag
Originally posted by Leslie Lakos@Mar 24 2004, 03:46 PM
Remélem segített a válasz.

Üdv: Lakos Laci
Igen. Köszönöm szépen. Így nem csak a mi tanácsunkat adjuk, hanem alátámasszuk hivatalosan is.

:meghajolo :meghajolo :meghajolo :meghajolo
 

GIGI

Állandó Tag
Állandó Tag
Leslie, esetleg utana tudnal nezni, tolmacsot lehet-e vinni az irasos kresz-testre?
koszi elore is :)
 

ilves

Állandó Tag
Állandó Tag
Originally posted by GIGI@Mar 29 2004, 11:26 PM
Leslie, esetleg utana tudnal nezni, tolmacsot lehet-e vinni az irasos kresz-testre?
koszi elore is :)

A http://www.drivetest.ca/en/edu/ReadyNewComer_1.aspx oldal szerint elvileg lehet tolmaccsal vizsgazni, de az nem lehet csaladtag vagy barat.
The knowledge test is available in English, French, Greek, Spanish, Italian, Chinese, Portuguese, Polish, Russian, Hindi, Finnish, German, Croatian, Punjabi, Korean, Tamil and Somali at some DriveTest Centres in Ontario.

If the Centre does not have the knowledge test in your language, you can take the test with an interpreter. The interpreter cannot be a friend or a family member. The DriveTest Centre will tell you who to contact to find a licensed interpreter. This interpretation service will cost some money.

Vagy probalkozhatsz a lengyel teszttel. Legalabbis nekunk annak idejen ezt ajanlgattak mikor kiderult, hogy magyarok vagyunk... :o :blink: :rohog
 

Boszi

Állandó Tag
Állandó Tag
Hello Leslie,

Meg egy kerdes...ha egy refugee hazasodik egy allam polgarral, persze erdek hazassag :) mennyire csekkoljak hogy egyutt laknak e a hazas tarsak? A hazassag garantalja a refugeenak a kanadai letelepedesi engedelyet?

Koszi elore is.
 

Leslie Lakos

Állandó Tag
Állandó Tag
GIGI, igen, lehet. Csak arra vigyázz, hogy a tolmácsod az "ATIO" tagja legyen. [Association of Translators and Interpreters of Ontario]

Ha Torontóban laksz, és nem találtál mást, felajánlom a segítségem. ('98 óta azt is csinálom...) ;)

Üdv, Lakos Laci
 

Leslie Lakos

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Boszi. Függetlenül a státusztól, minden házasság valódiságát kötelességszerűen leellenőrzik. Az elsődleges szempont, hogy a házasságkötés esetleg csak a Kanadába való bejutásért köttetett -e vagy sem. MINDEN e körül forog. Ha 10 perces az interview ha 1 napos...

Rémisztgetés nélül mondom, veszélyes az e fajta házasság. A leellenőrzés minden képzeletet felülmúló formát ölthet, a váratlan látogatástól az újabb elbeszélgetésekig. Ha csak a gyanuja felmerűl, hogy nem valódi a házasság, szemrebbenés nélkül megtagadják a PR-t. (Permanent Resident státuszt.) + ha nagyon komoly a dolog, még 2 évre el is tilthatják az illetőt mindennemü kérelem beadásától is a "hatóság félrevezetése" címén. (misrepresentation)

"A hazassag garantalja a refugeenak a kanadai letelepedesi engedelyet?"

Nem.


Szóval csupa jó hírből álltam ma... :(

Minden jót Boszi

Lakos Laci :rolleyes:
 

GIGI

Állandó Tag
Állandó Tag
Koszonom a segitseget, igenybe is vennem de Barrie-ben lakom, ez Torontotol eszakra van kb. 100 km-re. Igy is allna az ajanlatod? Irnal nekem maganba, ha igen, hogy-smint es hogy mi mennyi? :)
Elore is koszonom, jovo heten jelentkeznek be vizsgara...
 

Leslie Lakos

Állandó Tag
Állandó Tag
Örömmel tudatom, hogy elkészült az új honlapom www.eljkanadaban.com domain név alatt. A lap egyenlőre 2 nyelvü (magyar/angol). Néhány tartozékát kivéve (pl. "Tartományi programok")a honlap minden része a rendelkezésetekre áll.

Remélem, hogy úgy esztétikailag, mint információközlés tekintetében elnyeri a tetszéseteket.

A lap célja, hogy akár a közreműködésemmel, akár a nélkül, mindannyiotoknak hasznos, segítő információt nyújtson a Kanadával kapcsolatos terveitek megvalósításában.

UI: A gyönyörű lapom keresztapja: GOYÓ volt! Goyó, esküszöm utoljára ejtem kia számon, hogy "köszönöm". :rolleyes: :meghajolo


Üdvözlettel: meno

Lakos Laci
CSIC engedélyszám: 2378
Tel: 416 876-6072
Fax: 416 489-5244
email: [email protected]
honlap: www.eljkanadaban.com
 
F

Feri T

Vendég
Gratulálok Laci, nagyon tartalmas és igényes lap lett !! :)
Már fel is tettem a kanadaimagyarok.lap.hu és az amerikaimagyarok.lap.hu-ra. cool
 
P

Pisti

Vendég
Lenne nekem is egy kerdesem;refugi voltam kiutasitottak,elhagytam Kanadat de nem legalis uton,kozben beadtam a kerelmemet mint independent( Qubec )sikeres interju CERTIFICAT DE SELECTION DE QUEBEC , most kellene vissza menni ,elhagyni kanadat legalis uton ,ez az utolso eselyem a dosziem lezarasahoz nem todom mitevo legyek .Javaslatokat varok esetleg egyeb lehetosegeket ha leteznek.Koszonom Istvan!
 

Leslie Lakos

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Pisti. 2 mondatod egymásnak ellent mond. Első: "elhagytam Kanadat de nem legalis uton", utána: "most kellene vissza menni ,elhagyni kanadat legalis uton" :wacko:

Mindenesetre ref. ÉS bevándorlási kérelem nem futhat egyszerre. Ahhoz hogy az egyik fusson, a másikat le kell mondanod.

Mit értsz az alatt, hogy sikeres interview? Az interview Bécsben történik. Egy szó mint száz, most hol vagy?? :blink:

Végül: beszéled a franciát? Letetted-e a "TEF"-t?

(A végén nekem TÖBB kérdésem lett mint Neked)

Ha ezekre megkapom a választ azt hiszem csak akkor tudok én is válaszolni.

Üdv: Lakos Laci
 
Oldal tetejére