Kanadai repülőtér foglya öt hete a magyar férfi

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Toronto – Tom Hanks szerepében: Cs. Csaba! A magyar férfi öt hete él kényszerűségből a torontói repülőtéren, be sem engedik az országba, de haza sem utazhat onnan – akárcsak a Terminál című hollywoodi film főszereplője.

A férfi a helyi lapok szerint az interneten ismerte meg magyar barátnőjét, és azért utazott Kanadában, hogy meglátogassa az ott már állampolgárságot kapott Lóczi Zsuzsannát. Csakhogy a repülőtéren leszállás után a bevándorlási tisztviselők azonnal lefogták. Azzal vádolták, hogy a látogatás csak ürügy, és nem akarja többé elhagyni Kanadát. Hiába lobogtatta meg Csaba a visszaútra szóló repülőjegyét, az még arra sem volt jó, hogy legalább hazaengedjék vele. Ehelyett öt hete – a vizsgálat végéig – fogva tartják egy idegenrendészeti gyűjtőtáborban: a bürokrácia csapdájába esett.

– Rendben, nem engedik be az országba. De miért nem engedik haza? Csaba nem bűnöző – méltatlankodott a Metronews kanadai portál szerint Lóczi Zsuzsanna, aki azt is felajánlotta a hatóságoknak, hogy letesz 4 ezer kanadai dollár (860 ezer forint) óvadékot a barátjáért, a hivatal azonban még ebbe sem egyezett bele, nem engedik Csabát.

– Elértem azt a pontot, ahol már semmit sem értek. Bárhova fordulok, falakba ütközöm – panaszolta a nő. Zsuzsanna jobb híján minden másnap vállalkozik a kétórás utazásra, hogy meglátogassa Csabát, és válthassanak pár szót a beszélőn. Még azt sem engedik meg neki, hogy csokoládét küldjön be a férfinak.

A hivatalos jelentés szerint azért utasították el Csaba beutazását, mert feleségül akarja venni Zsuzsannát, és Kanadában kíván letelepedni.

– Igen, az interneten találtunk egymásra, és én elhívtam, hogy találkozzunk. Ez volt a mi bűnünk – ironizált a nő.

A bevándorlási hivatal szóvivője szerint a férfit azért kell fogva tartani, mert máskülönben valószínűleg megszökne. A Csabáék által fogadott ügyvéd úgy véli, a helyzet teljesen bizarr. A férfi fogva tartása szerinte eddig 2 millió forintjába került a kanadai adófizetőknek, és ki tudja még, hogy hol a vége a megpróbáltatásoknak. Csaba és Zsuzsanna még reméli, hogy az ő történetükben is lesz happy end.

K.I.
4_o_terminal3.jpg
 
Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Furcsa, ha ott volt a jegye visszaútra, akkor miért nem tették fel a repülőre? Talán akartak egy kis hírverést, hogy megmutassák képesek példát statuálni egy egyszerű magyar emberrel? Szerintem a repülőtér alkalmazottai legszívesebben ezt tették volna, szép csendben visszafordítják. Csípem, mikor a politika beleszól az ilyen ügyekbe és eljátsza, hogy mennyire gondoskodik a rendről ott ahol szinte semmi ellenállásba nem ütközik...:rolleyes:
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A repjegyek nem ugy mennek,hogy gondolok egyet es visszamegyek akar okent akar kenyszerbol. A visszaut alt. 2-3 honapos tartozkodas utan egy megadott datumon tortenik. Nagyon sok variacio letezik van ahol nem cserelnek idopontot, vagy csak penzert, van ahol megcsinaljak 1-2 het alatt. Az is fugvenye lehet hogy innen van vagy otthoni utazasi irodabol vette a jegyet, mert ok teljesen maskepen is dolgozhatnak.
Temeszetes nem lehet biztos velemenyt mondani az okokrol, de valoszinu ,hogy a kerdesekre nagyon ellentmondo valaszokat adhatot, ami arrol gyozte meg a officert ,hogy valami nem stimmel.
 
Utoljára módosítva:

kágyula

Kitiltott (BANned)
Aki egy internetes ismeretség alapján, személyes találkozás nélkül nősülni akar, azt tényleg karanténba kell tenni.
Szervusz Cdurmol ,
várjunk csak ! Most ez tény hogy házasodni akarnak vagy csak feltevés ?! Tehát ma már egy feltevésért is börtön jár ? Igy ma inkább maradok a sejhajomon ülve mint hogy kimenjek az utcára mert feltételezhetö , hogy én egy terrorista vagyok nem ?? Lehet már mint feltehetö ezzek szerint . Különben olvastam magam itt Nyugaton elég sok ilyen Internetes ismeretségböl történt házaságról is , tehát ez nem olyan nagyon elképzelhetettlen .
 
sanc62

Állandó Tag
Állandó Tag
A fogva tartás költségeit optimalizálhatták volna egy potya repülőjeggyel, vissza Magyarországra, ha már annyira védik a saját érdekeiket a kanadaiak. :)
Épp tegnap láttam a South Park egyik részét, ahol a kanadaiakat nem épp hízelgően festik le! :)
Lehet, hogy rá kéne cáfolni néha, az ilyen karikatúrákra, mert a végén rájuk is sül az a bélyeg, amit lengetnek az orruk előtt!

http://southparkreszek.info/tizenkettedik-evad/4-resz/kanada-sztrajkol-
 
Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
A repegyek nem ugy mennek,hogy gondolok egyet es visszamegyek akar okent akar kenyszerbol. A visszaut alt. 2-3 honapos tartozkodas utan egy megadott datumon tortenik. Nagyon sok variacio letezik van ahol nem cserelnek idopontot, vagy csak penzert, van ahol megcsinaljak 1-2 het alatt. Az is fugvenye lehet hogy innen van vagy otthoni utazasi irodabol vette a jegyet, mert ok telesen maskepen is dolgozhatnak.
Temeszetes nem lehet biztos velemenyt mondani az okokrol, de valoszinu ,hogy a kerdesekre nagyon ellentmondo valaszokat adhatot, ami arrol gyozte meg a officert ,hogy valami nem stimmel.

Értem, ezt nem tudtam. Én nem repkedek...:)
 
danielpista

Állandó Tag
Állandó Tag
Amerika is sokszor megmutatja a vilagnak az emberi jogokkal kapcsolatos faszan megoldott szuper torvenyeit,szerintem egy ilyen ugyert ilyen felhajtast csinalni ,egy normalis embert honapokig zaklatni,vallattattni ezert.Oszinten szolva hogy is engedhetik meg europai orszagok amerikanusoknak hogy beutazast nyerjenek siman mig ok heteket jarnak egy vizumert hogy felkereshessek testveruket odaat.Ha en szabadon utazhatok mert amerikai honpolgar akar kanadai vagyok,es egy masik legyen az roman ,magyar vagy barmilyen nemzetsegu kereteket szabnak akkor ez mar hazugsag,milyen emberi jogrol beszelunk.I tt is latszik a csorbaja az emberi jogoknak.De sorolhatnam a tobbit es szerintem ez szegyen de felsorolom ;A HURRIKANOK utan hogy loptak,zuztak,eroszakoltak meg embertarsaikot az ujvilag szuper emberei,a Mexico es USA huzodo 6 meteres beton kerites a 21 szazadba,a gumibottal felholtra vert emberek sokszor azert mert nem emeltek fel kezuket a rendor keresere.Nem gyozik a bortonoket epiteni a bunozoknek.Innen is latszik hogy ok is emberek oket is tokeletlennek teremtette az Ur.Az ilyen dolgokat amiket csinalt a magyar uriember ,nem lopott,nem olt,nem kabitoszerzett nem bantott senkit ilyen felhajtast csinalni kar.Biztos rengetegen atszoktek emberkereskedelemmel foglalkozo ugynokokkel Kanadaba is ,akiket nem csiptek el,es szabadok.Meg egy masik dolog ami szamomra nagyon kacagasra melto.Mindenki Amerikat magasztalja itt EU-ban,csak elfelejtjuk hogy az oroszoknal van a gazkulcs.Ha felteszem, jon egy olyan jo 5 holnapos zord tel 35 fokos minuszokkal es felkavarjuk a ruszki testvereinket ,es megzavarodnak en mondom maguknak lefagyasztanak bennunket mint nyaron a fagyit.Vagy elfelejtettek mar uraim ,probaltak az oroszok es sikerult nekik ,bedolt nekuk Europa kicsitol nagyig,akar penzileg akar milyen szempontot veszunk.Szerintem van egy jo magyar kozmondas;ELOBB CSINALJ RENDET SAJAT PORTADON S UTANA MASNAL.Sok europai orszag fel is vetette ezt a kerdest a szabadon utazas,tartozkodas utvesztoirol az AMERIKAI kontinenssel szemben ki kevesebb ki tobb sikerrel.Akik szabadon utazhatnak meg mindig jobb mint azoknak akik kikunyeralni kenyszerulnek vizumukat barmilyen modon,szerintem ez olyan dolog mintha mi koldusok lennenk ,vagy nem .Aki mindenkinek jot kivan ,es foleg magyar bajtarsunknak mielobbi hazaterest problemamentesen Kanadabol.Jo hogy mindenkinek lehet KANADA vagy az ujvilag az alma de ott vajon kolbaszbol van a kerites.Ha mindenki elmegy ki marad!!!1
 
kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusz Danielpista ,
jutt erröl eszembe egy nagyon régi vicc; amikor ugye Kohn bácsi visszajönn Amerikából és a pártgyülésen kérdi töle Kádár elvtárs , hogy mégis mondja el öszintén mennyire rossz az a fránya kapitalizmus . Aztán Kohn bácsi szépen elmeséli a "Kapitalizmus haldoklását " ugy ahogyan ö azt megérte mint igazi 19-es vöröskatona , kommunista a végtelenségig . Ledöbbenve mondja erre fel Kádár elvtárs , Te Kohn elvtárs akkor ha megnyitnánk a határt csak mi ketten maradnánk itt . Persze , mondja az öreg Te meg az a hülye Münnich . Azt meg amit irtál magam is elhiszem mert itt tényleg szava hihetö ismeröseim mesélték , hogy egy Német tanár házáspárt küldtek vissza gépfordultával az Amerikaiak mert az Amazon-on keresztül akkoriban nem megfelelö könyveket vásároltak . Na ehhez ennyi a Demokrácija hazája , ha nem tettszel lelövünk ,miért na mert csak fekete vagy , vagy más .;)
 
cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
Szervusz Cdurmol ,
várjunk csak ! Most ez tény hogy házasodni akarnak vagy csak feltevés ?! Tehát ma már egy feltevésért is börtön jár ? Igy ma inkább maradok a sejhajomon ülve mint hogy kimenjek az utcára mert feltételezhetö , hogy én egy terrorista vagyok nem ?? Lehet már mint feltehetö ezzek szerint . Különben olvastam magam itt Nyugaton elég sok ilyen Internetes ismeretségböl történt házaságról is , tehát ez nem olyan nagyon elképzelhetettlen .
Nem az internetes ismeretségek alapján kötött házasságra teszem a hangsúlyt, hanem arra, hogy ez lett volna az első alkalom, hogy személyesen találkoznak. Bizony elhamarkodottnak tartom ebben a stádiumban házasságról beszélni. Mindjárt más a helyzet, ha már egyszer látta élőben. :)
 
cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem gondoljátok, hogy ebben a történetben benne van sok "magyar menekülttel" szerzett rossz tapasztalat is? Meg az emberkereskedő, rabszolgatartó "magyarok" története? Talán Kanada nem szívesen lát magyarokat...?
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Kedves danielpista!http://canadahun.com/tagok/danielpista.456196/
Usaba kozel 10 millio illegalis tartozkodo van , a vizum bevezetesnek az indoka mikor a beutazok 30%-a ill. ezt a hatart meghaladja a vissza nem utazok szama.,az adott orszagbol. Termeszetesen mas ok is lehet de Mo. ill Romania eseteben ez volt az ok.
Minden eszkozzel probaljak megakadalyozni az illegalisan itt maradni szandekozokat.

Egy canadai sem tartozkodhat Mo-on 6 honapnal tovabb. Kulon engedelyt kell kerni miert hol mit akar csinalni Mo-on.

Canada mindenkit szivesen lat. A magyarorokat is. Sokan jonnek es semmi gondjuk a bejovetelnel.

M

magdusis

Vendég
Kérem szépen;akkor mi magyarok listán vagyunk. Azt még nem tudom,hogy magyar-ként is-e vagy csak Hungarian-ként vagy hongrois-ként.....

Nem vicc,de ha igaz,kb.minden második ember mások megfigyelésére van fizetve. Én nem ,szóval ki a rám jutó másik?
Kell is,mert ha még egyszerű kulcsot is ki lehet élezni fegyvernek,akkor ember is kell,aki megtalálja a kiélezett kulcsokat.

A jelen esetben,lehet,hogy csak a visszafelé szóló jegy dátumát várják.
Miért nem a nő utazott haza?Én inkább mentem volna,a saját környezetében megismerni a leendő áldozatot -már ha rólam lett volna szó-.

Szerintem is nyugodtan elképzelhető,hogy akár első találkozó után házasságot köt valaki.Hiszen még a házasságközvetítők is csak úgy íratják alá a szerződést a keresésre,hogy ''hacsak lehet,nem kéri meg -vagy nem mond igent az első randevún''.Gondolom ,ha valaki már nem nagyon fiatal,vagy eléggé lemondott már a pártalálásról,akkor azonnal kap az adódó lehetőségen.Miért ne,nem sokat veszíthet az illúziókon kívül.

Persze az is lehet,jelen esetben,hogy az ügyeletes vámakárkinek a fiát megcsalta egy magyar nő -mint a trianoni főizéét -,de szerencsére az ő kezében országhatárok helyett csak a kanadai adófizetők pénze volt.Gondolom,papírforma szerint megvolt rá a joga;ha nem,remélem visszafizettetik vele a kidobott pénzt.
A férfi képét is jó lenne látni;olyan csúnya ?
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Anyi rémhirt hall az ember, Amerikárol, hogy én is aggodva érkeztem oda elöször. Olvastam az ujságban, hogy "Minden 20. másodpercben megölnek egy embert" Na gondoltam lesz e elég idöm a leszálláskor legalább WC-re mennem... ?
-
Természetesen nem történt semmi különleges, mégis az volt az érzésem, hogy komolyan vesznek mert a floszkeletre (Hogy vagy? Hogy utaztál?) anyira együttérzöen válaszoltak "Oh oh my goodness..." esetenként hátbavertek, hogy érezzem az együttérzésüket ha valamit szoltam.
-
"Amerika New York legtisztább elövárosa" mindta egyszer Ephrahim Kishon, a kedvenc iroim egyike, valoban igy van.
-
Legutobb Párizsbol mentem Chicagoba, az Amerikai gépnek nem adtak felszállási engedélyt mert lejárt a TÜV-vagy valami hasonlo, nem volt jo állapotba. Három orát vártunk végül egy Francia gép vitt át a nagy medencén. Az átszállást elpasszoltam, a böröndöm elveszett, ejjnek idelyén kilátástalanul vártam egy csatlakozo gépre.
-
Elmentem egy étterem-szerüségbe enni, rendeltem hozzá egy pohár vörösbort. A pincér felvette a rendelést aztán visszajött a fönkével bor nélkül és kérdezte, hogy van e "legitimatiom hozzá?". En mindig fiatalabbnak néztem ki, sokáig nem akartak beengedni a moziba ha 18 éven felülieknek ment valami.
-
Nem akarom huzni az idöt, kiderült, hogy a repülötéren csak akkor lehet sötétedés után alkoholt inni ha van az embernek csatlakozása, igy nem kell attol tartaniuk, hogy alkoholizált állapotban elalszol.
-
Van benne valami. Csatlakozás az volt de a gép nem akart felszállni, csak bugatta a motort, kis gép volt, mindent a pilota csinált, féloránként kiosztott mogyorot, száraz kekszet, vizre nem emlékszem. Odakinnt -20 fok volt, a szelepen keresztül olyan forro levegö jött be, hogy a melettem üllö kopasz holland, fejére egy Gorbacsovra emlékeztetö folt égett. En elaludtam.
-
Valamire felébredtem, a gép lassan gurult, azt hittem megérkeztünk, kinéztem az ablakon, a gépünk egy hidon ment át ugy mind a Fradipálya elött, alattunk egy nagyobb gép gördült
-
De az élmény csak utána jött, akkor még nem ismertem a "Night on Earth" cimü filmet késöbb ugy éreztem mindha a figurával már találkoztam volna.
-

-
Normális esetben elszoktak hozni a kollegák a reptérröl, de mivel anyit késett a gép, a csomagom is elveszett (egy napra) ott állatam egyedül ejjel a reptéren, a város messze volt. Beülltem egy taxiba és mindha a fenti filmbe lettem volna.
-
Emlitettem -20 fok volt, a taxisofförön anyi és olyan kabátok voltak mind egy hajléktalanon, ö is Kelet-Eeuropábol jött, (de már régen) Legalább másfél orát voltam vele uton, elmesélte az egész életét, különösen a szerencsétlen eseményeket, borzaszto authentikus volt.

Az ut amugy is sokba került de a végén mégis egy vastag borravalot adtam neki, nemcsak mert állitolag rákos beteg, és nincs pénze az operatiora, hanem azért mert olyan jol adta elö az egészet. Egy olyan aranyos bácsika volt mind a fenti filmben. :)
 
A film zseniális!
És soha, egy szemernyi kétség nem merült fel bennem, annak kapcsán, hogy ez az életből ellesett dolgokat, híven tükröző alkotás!
Szóval ... zseniális az Éjszaka a Földön.

Itt a film, magyar felirattal is, ha valaki kedvet kapott volna hozzá!
( a jobb alsó sarokban lévő fogaskerék melletti ikonra kattintva, elővarázsolható a felirat.)

Szeretnem megkerdezni, hogy valaki elolvasta az eredeti cikket a Metro ujsag honlapjan? Mert ott 1-2 hozzaszolo megmagyaraz bizonyos - felreertheto - reszleteket!
1.: Az emigracio kerdese - eloszor is - a kovetkezo volt: Latogatoban vagy turistakent erkezett ez a bizonyos uriember? O a turista valaszt adta. megkerdeztek, akkor mit szeretne itt tenni 6 honap alatt? Mit akarna latni, mint turista? A valasz a Niagara vizeses volt. Csak azert irom, mert mar publikussa tettek, de azt is megkerdeztek, hogyan fog megelni 6 honap alatt kevesebb, mint 200 dollarbol?
2.: Es itt jott a kepbe a baratno. Ekkor kiderult, hogy megis latogatoba erkezett a baratnohoz. Aki viszont nem tudott felmutatni megfelelo anyagi hatteret ahhoz, hogy vendegul lassa a 100 es 200 dollarral rendelkezo magyar urat fel evig. Emlitette, hogy o reszleges idoben dolgozik csak. Biztosan igy is lehet, hiszen minden 2. napon 2 orat kell utaznia, hogy meglatogassa a baratjat! Ugyan letettek volna 4000 dollart, hogy ki tudjak hozni a Rexdale-rol a vendeget, de emellett minimum meg 4000 ( ha nem tobb ) dollar kellett volna, hogy 6 honapig elhessenek itt Torontoban, ugye?
3.: Egy hozzaszolo megmagyarazta azt is, hogy miert nem ment haza az elso geppel Mr. Csaba. ( Elnezest, nem jegyeztem meg a masik nevet). Nem tudom, hogy mennyire igaz - bar nem cafoltak - , de mikor felajanlottak neki, hogy forduljon vissza, akkor o hivatalos fellebbezest akart benyujtani ez ellen. Bar arrol is szolt a fama, hogy csak 48 ora mulva kapott tolmacsot - de akkor nem ertem, hogy hogyan zajlott le az elso 2 napon barmilyen beszelgetes? Tehat - ezek szerint - ott tartanak, hogy varnak a fellebbezes valaszara, bar el tudom kepzelni, hogy kozben inkabb ugy dontottek, hogy jobb lenne, ha az uriember visszaterne a szulohazajaba. ( bar most nem igazan tudom, hogy az Magyarorszag vagy Szerbia? )
Mar pontok nelkul, de megemlitenem, hogy a fentebb jelzett uriember Facebook oldalan - biztosan csak viccbol - de szerepel, hogy o majusban, 2014-ben itt tartozkodott Kanadaban. Pontosabban jart a Niagara Vizesesnel es egyeb mas helyeken a baratnojevel egyutt. Ezzel nincs semmi gond, hiszen a FB-ot nem kell komolyan vennunk. Bar - ahogy hallottam - nem 1 es nem 2 ember bukott meg pontosan azert, amit a sajat, publikus, FB oldalukon posztoltak! Bar az is lehet, hogy igy akartak igazolni (csak nem tudom, hogy kinek akartak), hogy ez egy megalapozott, igaz szerelem, amiert csak halas tud lenni egy 40 ev koruli ember vagy asszony rogton, a valasa utan. Ugye ez sokszor olyan, mint egy lotto nyeremeny?
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Szinte fogadni mertem volna, hogy a keresztkerdeseknel elhasalt az ur. Szinte percenkent szall le es fel egy egy gep olyan nagy a forgalom, hogy csak szuroproba szeruen akad fent egy egy "latogato" ill. "turista".
Aki mar volt itt akar mint refuge vagy mas formaba az benne van a computerbe es nem kell lehet kikerulni mert minden utlevel keresztul megy.
 
Lehet, hogy igy van, de lehet, hogy csak egy egyszeru, artatlan (?) vicc volt az ur reszerol, hogy azt posztolta, o majusban mar volt itt, Ontarioban. Az okot csak o es a baratai, ismerosei tudjak. Engem ez a resze nem erdekel. Az viszont erdekel, hogy megint sajnalnunk kell (?) valakit, aki semmi penzzel jon ide fel evre vagy meghivatja magat egy barattal, aki majd el fogja tartani. Kerdesem a kovetkezo: igazan hogy gondolta(k) , hogy ki is fogja anyagilag tamogatni ot 6 honapig? Es az ugyvedi koltsegekrol ne is beszeljunk, hiszen mindannyian ismerjuk, hogy az emigracioval ugybe keveredni - na, ahhoz nem eleg a reszleges munka, ill. nem lehet nekiallni nehez anyagi korulmenyek mellett!
 
jhons

Új tag
Nekem ez az egesz historia nem tiszta valamiert.Beszelt vele az Emigracio es meg se volt tolmacs.$135 a zsebben nincs baratnonek anyagi hatter 6 honapi eltartasahoz.De van $4,000 ovadekra amiert itt sokan 1 honapig dolgoznak vagy meg kevesebbert.De ha le tudnak ennyit tenni akkor miert nincs anyagi hatterfedezett (?)Facebook oldala szerint jart itt es megse JuduSz felnott emberekrol beszelunk nem gyerekekrol.Elobb tajekozodni kellene nyilatkozasok helyett ujsagiroknak es hozzaszoloknak egyarant mielott suletlensegeket irkalnak vagy allast foglalnanak barmilyen ugyben.A legegyszerubb szidni barkit(Canada,Emigracio,Amerika,ciganysag stb stb.) mint utannanezni a valosagnak.
 
M

magdusis

Vendég
Dehát mi csak beszélgetünk arról,ami éppen tudunk az adott dologról,találgatunk,hogy mi,hogyan lehet.
Hogyan tudnánk is kinyomozni a valóságot?Még az eredeti cikket se tudtuk,hogy honnan volt,szerintem.Meg lehet akár minden részlet igaz,csak nem tudjuk,hogy áll össze,azt is találgatjuk;nem baj az,vagy igen?
Mindenesetre annyi akkor már kiderült,hogy valószínűleg vajdasági magyar férfiről van szó,valószínűleg még beszél is angolul.Lehet,hogy pénze ugyan csak 1-200 dollárja van,de nem akar utólag pereskedni a bankszámlájáról erre az időre elfogyó pénzért,amit a repülőtéren költetnének el vele.Az is kiderült,hogy nemigen takarékoskodnak az ő ürügyén kiadott pénzzel;5 hétre 9-10 ezer dollár,ha nem tévedek,az egy hétre majdnem 2 ezer dollár? Félre kellett hogy számoljam,ez túl sok.Mindegy,akármennyi,a csokit azért megkaphatta volna.
Biztos,hogy sok minden nincs rendben a dologgal,de ki tudja? Teljes jóindulattal is összejöhetett így;lehetett jól fizető állása kezdetben mind a kettőnek,lehet a 4000 dollár hitelből,kölcsönből,nyereményből,eladott pl.autóból;ki tudja.Stb.

Én nem tudom,de szerintem mi itt nem állásfoglalásokat írunk ;csak azt.amit gondolunk,mintha beszélgetnénk.És néha beszélünk is sületlenségeket,attól érdekes az élet,nem?Milyen szörnyű unalmas lenne,ha mindenki mindig előre kisütött dolgokat írna;még rágondolni is rossz,szerintem.
 
Oldal tetejére