Kedves Aarnyek!
Csodák pedig léteznek!!!!
Ezt én magam is bizonyíthatom!!!
Sokáíg én sem hittem, minekutána velem megtörtént, hiszem ...
Kelemen Zoltán-Aarnyek versei
- Téma inditó Aarnyek
- Kezdés dátuma
Csodák pedig léteznek!!!!
Ezt én magam is bizonyíthatom!!!
Sokáíg én sem hittem, minekutána velem megtörtént, hiszem ...
Meglehet,hogy csak hatatforditottal neki
kulonbensem hinni kell benne ,hanem tudni,hogy VAN 
A harang most…
A harang most mindenkiért szól.
Élőknek, s
Holtakról.
Emlékek kísértenek
friss virágágyások között.
Halkan elmormolt imák
ülnek a fejfákra
s a hideg őszi szél
táncoló leplet húz
a mécsesek lángjára.
Emlékezzünk!
Eleinkre.
Szülőre s
gyermekre.
Jó barátra.
Ki hisz
mondjon el egy imát.
Ki már istent megtagadta,
némán
gyújtson meg egy gyertyát.
Tisztelettel.
Halottainkért.
2006. október 31.- Mohol
A harang most mindenkiért szól.
Élőknek, s
Holtakról.
Emlékek kísértenek
friss virágágyások között.
Halkan elmormolt imák
ülnek a fejfákra
s a hideg őszi szél
táncoló leplet húz
a mécsesek lángjára.
Emlékezzünk!
Eleinkre.
Szülőre s
gyermekre.
Jó barátra.
Ki hisz
mondjon el egy imát.
Ki már istent megtagadta,
némán
gyújtson meg egy gyertyát.
Tisztelettel.
Halottainkért.
2006. október 31.- Mohol
Kedves Zoli! Lényegretörő szép verseidet nagyon hiányolom e lapokon.
Kavicsok XI
Megtört életek mellett megyek el
Nem érdekel a jajszó már
Részegen lépem át a testeket
Ostorom csattogtatom
acsarkodó szájak felett
mint cirkuszban az idomár
…
Ahol nincs már nevük az utcáknak
És hol az ég összefolyik a földdel
Hol az árnyak térdre rogyva járnak, s
A fekete paktumot köt a zölddel
Látszik az én világom.
…
Ne add fel!
Soha nem szabad!
Vívnod kell a harcodat
a létért, melyet
ajándékba kaptál
…
Könnyező felhő
szivárványfüggönyt takar
Szürkeség éled
…
Megöl a forróság
Az izzadság, olajjal keveredve marja a bőröm
/bárcsak minden ennyire könnyű lenne!/
Laza mozdulattal letörlöm
Ezredszer talán
…
Hatvankettő december kilencedikén
sírtam fel először.
Hiszem
Nem hiába
Mohol, 2006. november 15.
Megtört életek mellett megyek el
Nem érdekel a jajszó már
Részegen lépem át a testeket
Ostorom csattogtatom
acsarkodó szájak felett
mint cirkuszban az idomár
…
Ahol nincs már nevük az utcáknak
És hol az ég összefolyik a földdel
Hol az árnyak térdre rogyva járnak, s
A fekete paktumot köt a zölddel
Látszik az én világom.
…
Ne add fel!
Soha nem szabad!
Vívnod kell a harcodat
a létért, melyet
ajándékba kaptál
…
Könnyező felhő
szivárványfüggönyt takar
Szürkeség éled
…
Megöl a forróság
Az izzadság, olajjal keveredve marja a bőröm
/bárcsak minden ennyire könnyű lenne!/
Laza mozdulattal letörlöm
Ezredszer talán
…
Hatvankettő december kilencedikén
sírtam fel először.
Hiszem
Nem hiába
Mohol, 2006. november 15.
Kavicsok XII
Ködfoltokban,
vakon sétálok.
Nem tapogatok már.
Ezen az úton jöttem, s megyek
Emlékem, jövőm is ezen jár.
…
Zálogba adtam a lelkem.
Nem sokat kaptam érte.
Nem adtak sem aranyat
sem becsületet cserébe.
…
Kilométerek választanak el a boldogságtól,
mely mellet már oly sokszor futottam el.
Kikötőmben, könnyeimre,
mint tegnap is,
hideg őszi szél felel.
…
Néha fáj a szívem.
Érted.
Miattam.
2006. November 29. Mohol
Ködfoltokban,
vakon sétálok.
Nem tapogatok már.
Ezen az úton jöttem, s megyek
Emlékem, jövőm is ezen jár.
…
Zálogba adtam a lelkem.
Nem sokat kaptam érte.
Nem adtak sem aranyat
sem becsületet cserébe.
…
Kilométerek választanak el a boldogságtól,
mely mellet már oly sokszor futottam el.
Kikötőmben, könnyeimre,
mint tegnap is,
hideg őszi szél felel.
…
Néha fáj a szívem.
Érted.
Miattam.
2006. November 29. Mohol
Percek, pillanatok
Nem enged elszakadni a föld.
Ólomsúly lábakkal állok egyhelyben
Keserűn
Szárnyaszegetten
Idegen emberek rabszolgájaként
lopom az élettől a perceket
Ö osztja nagylelkűn
Immár a huszonhárommillió
százhuszonhatezer négyszázegyediket
és én még mindig nem tudom
mit kezdjek vele
Mint, ahogy sohasem tudtam bánni
egyetlen pillanattal sem
mi adatott
Feketére festettem mindent
Százszor rúgtam vissza egyetlen pofonért
Ellöktem magamtól a tegnapot, s
nem tervezgettem a jövőt
Voltam én már minden
Bohém, bohó, öngyilkosjelölt
Áldozat, de
állat is, ki az életért ölt
Ember is talán
Most mégis, mint árnyék a házak falán
suhanok egyik órából a másikba
Keserűn
Szárnyaszegetten
Mohol, 2006. december 1.
Megjegyzés: (44. születésnapom elé)
Nem enged elszakadni a föld.
Ólomsúly lábakkal állok egyhelyben
Keserűn
Szárnyaszegetten
Idegen emberek rabszolgájaként
lopom az élettől a perceket
Ö osztja nagylelkűn
Immár a huszonhárommillió
százhuszonhatezer négyszázegyediket
és én még mindig nem tudom
mit kezdjek vele
Mint, ahogy sohasem tudtam bánni
egyetlen pillanattal sem
mi adatott
Feketére festettem mindent
Százszor rúgtam vissza egyetlen pofonért
Ellöktem magamtól a tegnapot, s
nem tervezgettem a jövőt
Voltam én már minden
Bohém, bohó, öngyilkosjelölt
Áldozat, de
állat is, ki az életért ölt
Ember is talán
Most mégis, mint árnyék a házak falán
suhanok egyik órából a másikba
Keserűn
Szárnyaszegetten
Mohol, 2006. december 1.
Megjegyzés: (44. születésnapom elé)
Kedves Zoli!
A kemény, tömör igazságokat, és hangulatlenyomataidat tükröző
verseidet már nagyon hiányoltam. Örülök, hogy újra olvashattalak.
Sándor
A kemény, tömör igazságokat, és hangulatlenyomataidat tükröző
verseidet már nagyon hiányoltam. Örülök, hogy újra olvashattalak.
Sándor
Pengeélen
pengeélen egyensúlyozva
toborzom az éveket
elhessegetni próbáltam előbb de
rájöttem nem lehet
most hadat gyűjtök
sereget
rongyos ruhájú perceket
forrasztok egymás mellé csatasorba
órákból kovácsolok erős várat
minden napból kapuzárat
hetek s hónapok lesznek őrzőim az úton
melyre készülök
ha elfáradok majd
egy esztendő-kőre leülök
pihenni
örökre tán
Mohol, 2007 decembere
pengeélen egyensúlyozva
toborzom az éveket
elhessegetni próbáltam előbb de
rájöttem nem lehet
most hadat gyűjtök
sereget
rongyos ruhájú perceket
forrasztok egymás mellé csatasorba
órákból kovácsolok erős várat
minden napból kapuzárat
hetek s hónapok lesznek őrzőim az úton
melyre készülök
ha elfáradok majd
egy esztendő-kőre leülök
pihenni
örökre tán
Mohol, 2007 decembere
Sóhaj szonett
Bukdácsoló percekből lesznek órák
Fáradt napot váltanak le csillagok
Tegnapból, a mába szőtt lassú útján
születnek, némán, sejtelmes holnapok
Új horizont terül a régi fölé
Finom por lepi be a megtett utat
A végtelen hever le lábunk elé,
de a tekintetünk a múltban kutat
Hol könnyekkel átitatott emlékek
csalnak újabb könnycseppeket a mába
Vagy épp, mosolyt, szemmel alig láthatót
Régi, bátortalan megtett lépések
születnek újra. Mint akkor, hiába, s
megtört lelkem sóhajt alig hallhatót.
Utolsó napjai ezek…
<o></o>
Csillogó ködfátyol öltöztet fákat
hófehér gyöngykabátba.
Szégyenlősen hull alá félénk hópehely.
Jég roppan az esti sétám súlya alatt,
mikor az öreg platánok alatt megyek el.
<o></o>
Rézrozsdás kandeláberek fénye fest
árnyékot a házak köré.
Fáradt madár ül a zúzmarás ágon.
A múlton mereng, talán ő is, miközben
én, a fagyos utcák sorát járom
<o></o>
Forró leheletem száll, mint halvány
ködfelhő, az ég felé.
Decemberi szél kutat kopott kabátom zsebében.
Néhány kacat csak, s a hideg kezem, mit ott talál,
melyet most rejtettem oda éppen.
<o></o>
Csillag-gyermekeit gyűjtögető hold
bújik elő a felhők mögül.
A toronyórán, versenyt futnak egymással a percek.
Utolsó napjait járja már az év, utolsó napjai ezek
fagyos Decembernek
<o></o>
Mohol, 2007 decembere
<o></o>
Csillogó ködfátyol öltöztet fákat
hófehér gyöngykabátba.
Szégyenlősen hull alá félénk hópehely.
Jég roppan az esti sétám súlya alatt,
mikor az öreg platánok alatt megyek el.
<o></o>
Rézrozsdás kandeláberek fénye fest
árnyékot a házak köré.
Fáradt madár ül a zúzmarás ágon.
A múlton mereng, talán ő is, miközben
én, a fagyos utcák sorát járom
<o></o>
Forró leheletem száll, mint halvány
ködfelhő, az ég felé.
Decemberi szél kutat kopott kabátom zsebében.
Néhány kacat csak, s a hideg kezem, mit ott talál,
melyet most rejtettem oda éppen.
<o></o>
Csillag-gyermekeit gyűjtögető hold
bújik elő a felhők mögül.
A toronyórán, versenyt futnak egymással a percek.
Utolsó napjait járja már az év, utolsó napjai ezek
fagyos Decembernek
<o></o>
Mohol, 2007 decembere
Hasonló témák
