Kertészkedés, Vagott virag/ cserepes virag a lakasban...

Róbert76

Állandó Tag
Állandó Tag
Eltevés tartósítószer nélkül


elteves_1Bodzaszörp, zöldbab, meggybefőtt. Egyszerű és egészséges befőzési ötletek Krisna-völgyből

Bodzaszörp

Feldolgozásra csak a bokorról szedett bodzavirágzat használható.
Keverjünk össze 2 liter vizet, 15-20 bodzavirágot (ha szép tiszta nem kell mosni), 2 db szeletekre vágott citromot. 2 napig hagyjuk állni, hűvös helyen, vékony anyaggal letakarva, hogy tudjon szellőzni, közben többször kevergessük meg, végül szűrjük le sűrű szitán. Ezután főzzük össze 2 kg cukorral, és 50 g citromsavval, majd töltsük üvegekbe, és jól zárjuk le.

Zöldbab tartósításaelteves_2

Szálkamentes, fiatalon szedett fajtákat használjunk.
A zöldbabot megmossuk, végeit levágjuk, ha szükséges, újra megmossuk, és egészben bő, forrásban lévő vízbe tesszük, s kb. 2-3 percig előfőzzük (akkor kell kivenni, amikor a zöldség már rugalmas tapintású, tehát nem kemény, de nem is puha), majd lecsorgatjuk. (A babot nem szeleteljük, legfeljebb félbevágjuk, mert a sok vágási felület jelentősen növeli a tápanyag-, de főleg a vitaminveszteséget.) A főzőléből citromos, sós levet készítünk. 3 liter léhez 1 evőkanál sót és 1 evőkanál citromsavat adunk, és felforraljuk. Közben a babot üvegekbe töltjük, kb. az üvegek háromnegyedéig, majd a felöntőlevet langyosan a babra öntjük. Az üvegek zárása lapkával nagyon egyszerű. Figyeljünk, hogy az üvegek szája tiszta legyen, miután beletöltöttük a zöldséget és a felöntőlevet. Az üvegek száját letörölhetjük meleg vízbe mártott és kicsavart törlőkendővel.
A hőkezeléshez nagyméretű edényt használunk, amelynek aljára tiszta konyharuhát vagy vastagabb papírt teszünk. Miután az üvegeket elhelyeztük, megtöltjük az edényt meleg vízzel (kétujjnyira lepje el az üvegeket). Az edényt lefedjük, és a vizet lassú, gyöngyöző forrásig melegítjük. Ezt a hőmérsékletet 20 percig tartjuk. A hőkezelés befejeztével a vízben hagyjuk az üvegeket, fedővel letakarjuk, és akkor szedjük ki őket, ha a víz már kihűlt.

Meggy befőzése cukor nélkül

Csak hibátlan gyümölcsöt használjunk.
Ha szükséges, válogassuk át a meggyet, majd alaposan mossuk meg, szedjük le a szárát, magozzuk ki, öblítsük le még egyszer hideg vízzel, majd töltsük a kiforrázott üvegekbe Az üvegeket ezután jól lezárjuk, 15 percig hőkezeljük, s ha kihűlt a víz, kivesszük őket. Hasonló módon kell a sárgabarackot, a szilvát és a paradicsomot is befőzni (ha a paradicsomot rövid időre forrásban lévő vízbe tesszük, a héját könnyen lehúzhatjuk).

Boros Eliza
 

Róbert76

Állandó Tag
Állandó Tag
Hatásos kártevő előrejelzés és vegyszermentes védelem

Aki szeretne minél kevesebb veszélyes növényvédő szert használni kertjében, gyümölcsösében, fontos, hogy nyomon kövesse a kártevők rajzását. Ehhez csapdába kell csalnunk őket!

A kártevők elleni védekezések csak azok rajzásának pontos nyomon követése alapján végezhetők el környezetbarát és gazdaságos módon. A kártevők előrejelzésére különféle működési elvű csapdák használhatók. A színcsapdák élénk színükkel vonzzák a kártevők viszonylag széles fajspektrumát, míg a feromoncsapdák fajspecifikusak, tehát csak egy adott kártevőt lehet velük monitorozni.

A színcsapdák, melyek tulajdonképpen különböző színű, levegőn nem száradó ragasztóval bevont rovarfogó lapok, kiválóan alkalmasak a kártevők rajzásának nyomon követésére, sőt ha nagyobb sűrűségben használjuk a ragadós lapokat, jelentősen gyéríthetjük a kártevőket, így közvetlen növényvédelemre is használhatók.

Hatásos kártevő előrejelzés és vegyszermentes védelem
Sűrűn kihelyezett sárga színcsapdával minimalizálhatjuk a cseresznyelégy kártételét

Zöldségtermesztésben használható színcsapdák:

A sárga színű ragadós rovarfogó lapok fóliasátrakban és üvegházakban liszteskék, szárnyas levéltetvek, gyászszúnyogok, gubacsszúnyogok és aknázólegyek előrejelzésére és gyérítésére alkalmasak, házi kertekben pedig az előbbieken túl fénybogarak, földibolhák és barkók előrejelzésére és gyérítésére szolgálnak. A kék fogólapok a nyugati virágtripszek előrejelzésére, zárt termesztő berendezésben pedig gyérítésére is használhatóak.

Minél sűrűbben helyezzük ki a ragadós lapokat, annál több kártevőt foghatunk meg. Általánosságban elmondható, hogy ha minden 10-100 m²-re helyezünk ki egy lapot, akkor azzal megbízható előrejelzést tudunk végezni, de ha minden 2-4 m²-re jut egy rovarfogó lap, az már olyan gyérítő hatású, hogy valószínűleg külön rovarölő szeres védekezésre a lapok által fogott kártevők ellen nem is lesz szükség. A lapokat kb. 10 cm-rel a növények fölé kell függeszteni. A sárga- és kék rovarfogó lapok csak elvétve fognak hasznos rovart, így ilyen szempontból sem kell félni alkalmazásuktól.

Gyümölcsfák esetében a következő csapdák használhatóak:

Színcsapdákat ez esetben is nem csak előrejelzésre, hanem gyérítésre is használhatjuk. Cseresznye- és meggyfa esetében a sárga színű cseresznyelégy színcsapdával óvhatjuk meg a terméseinket a kukacosodástól. A fa magasságának minden 2 méterére legalább 2 csapda szükséges. Hatékonyságát illatcsalétekkel növelhetjük, ami elsősorban a peterakó nőstényeket csalogatja és fogja meg. A színcsapdát célszerű már a cseresznye zsendülése kezdetén kihelyezni, mikor az elkezd sárgulni.

Szilva- és almafa esetében a poloskaszagú szilva- és almadarázs előrejelzésére és gyérítésére fehér színű fogólap alkalmas. E fehér színcsapdákat meglepően korán, a virágzás előtt kb. 1 héttel ki kell helyezni, hiszen e kártevők imágói már ekkor elkezdenek rajzani.

Hatásos kártevő előrejelzés és vegyszermentes védelem Hatásos kártevő előrejelzés és vegyszermentes védelem
Lepkehernyók és hangyák ellen véd a hernyóöv, míg a sárga lap a tőzeglegyeket gyűjti össze

A fatörzset körülölelő ragadós szalag, más néven hernyóöv alkalmazása egy régi, ám mára csaknem elfeledett, egyszerű, de hatékony növényvédelmi módszer. A szárnyatlan nőstény téliaraszolók, a hangyák vagy egyes gyümölcsmoly hernyók a fa törzsén másznak fel a lombkoronába. Ha egy olyan szalaggal kötjük körbe a fatörzs alsó részét, ami egy levegőn nem száradó ragasztóval van bevonva, megfoghatjuk ezeket a kártevőket. Érdemes a hernyóövet áprilistól novemberig használni.

Tipp a hangyák és levéltetvek ellen:

A hangyák kizárásával a levéltetvek is gyorsan eltűnnek a fákról. A hangyák ugyanis nem közvetlenül okoznak kárt, hanem azzal, hogy megvédik és terjesztik az őket édes mézharmattal ellátó levéltetveket. Hangyák jelenlétében a parazita fürkészdarazsak és a katicabogarak sem tudják hatékonyan irtani a levéltetveket, mert a hangyák meglehetősen agresszíven elzavarják őket „fejősteheneiktől”. Zárjuk el a hangyák útját a lombkoronába ragadós szalaggal!

Hatásos kártevő előrejelzés és vegyszermentes védelem
A csapdába rejtett illatanyag magához vonzza a hím lepkéket

A különböző gyümölcsmolyok is nagy veszélyt jelentenek a termésre, melyek elleni védekezéseket feromoncsapdák alkalmazásával tudjuk pontosan időzíteni. A csapdaházban elhelyezett feromon párologtató diszpenzer nagy távolságból vonzza a hím lepkéket, amelyek a csapdaházba belerepülve, az ott elhelyezett ragacslapba beleragadnak. A feromoncsapdát még rajzás megindulás előtt kell kihelyezni a gyümölcsfákra, szőlőtőkékre, melynek ideje április közepe. A permetezéseket pedig az első nagyobb fogási eredmény után pár nappal érdemes végezni, mert leghatékonyabban a fiatal lárvák ellen védekezhetünk.

A Biocont Magyarország Kft. által forgalmazott feromoncsapdák:

* almamoly (Cydia pomonella)
* szilvamoly (Grapholita funebrana)
* keleti gyümölcsmoly (Grapholita molesta)
* almailonca (Adoxophyes orana)
* tarka szőlőmoly (Lobesia botrana)
* nyerges szőlőmoly (Eupoecilia ambiguella)
* vadgesztenyelevél aknázómoly (Cameraria ohridella)

Ujváriné Fekete Emese
 

Róbert76

Állandó Tag
Állandó Tag
Zöldségfélék biológiai növényvédelme
Egy zöldségeskertben számtalan növényfaj kaphat helyet. Mindenki a saját igényének megfelelően alakítja ki a kertjét. Ám nem egyszerű megtalálni a különböző növényvédelmi problémára a megfelelő biológiai megoldást, ezért most összefoglalom azokat főbb kártevőnként!

Van aki csak néhány főbb zöldségfélét termeszt meg a kertjében, de olyan is van, aki mindenből igyekszik ültetni valamennyit. Aki pedig magának szeretné megtermeszteni a zöldségféléket, annak fő érdeke az, hogy ne használjon durva kemikáliákat, hogy ezáltal vegyszermentes, valóban egészséges, vitamindús zöldségek kerüljenek a család asztalára.Ami szinte minden növényen megtelepszik az a levéltetű.

A levéltetvek
Szívogatásuk következtében a levelek torzulnak, és fejlődésükben visszamaradnak. A tetvek által kiválasztott mészharmatot a hangyák is nagyon szeretik, és másodlagos tünetként megjelenhet egy fekete korompenész bevonat is a növényen. Emellett még különböző vírusokat is hordozhatnak és terjeszthetnek a levéltetvek, amelyek súlyos termésveszteséget és minőségromlást okoznak.

Zöldségfélék biológiai növényvédelme



Hogy hogyan terjednek a levéltetvek?

A levéltetveknek nyár folyamán kifejlődik egy vagy több szárnyas alakjuk, amik újabb tápnövény után néznek és ott megtelepedve újabb kolóniát hoznak létre. Ezeket a betelepülő egyedeket sárga színcsapdával tudjuk megfogni, ezáltal csökkenthető a később kialakuló levéltetű állomány kultúrnövényeinken. A ragadós lapokat érdemes még nyár elején kihelyezni 10-15 cm-re a növények fölé 2-3 m²-enként egyet. Miután betelik a felszíne, le kell cserélni.

A már betelepült levéltetvek ellen a következő biológiai készítményekkel permetezhetünk:

- Vektafid A parafinolaj alapú készítmény melyet 0.5-1 %-os oldatban ajánlott használni az első levéltetvek megjelenésekor.

Zöldségfélék biológiai növényvédelme

- Az adirachtin alapú bio rovarölőszer, mely még engedélyezés alatt áll. Ez egy indiai cserjének a kivonata, mely különböző szívó-rágó kártevők ellen alkalmazható. Ezen kívül kereskedelmi forgalomban kapható az Aphidius fürkészdarázs nemzetség két tagja, amik zárt termesztőberendezésekben alkalmazhatóak nagy sikerrel. Ezeket a levéltetű kolóniák megjelenésekor, azok közvetlen közelébe kell betelepíteni 0,5-1 db/m² mennyiségben minimum 3 héten át. A fürkészek a levéltetvekbe helyezik tojásukat és az ott kikelő egyed belülről falja fel a levéltetvet, majd miután kifejlődik, elhagyja a múmiát és újabb levéltetveket fog parazitálni. Sok esetben pedig, ha kicsi a levéltetűnyomás a növényeken, akkor elég, ha a környezetbarát növényvédőszerek alkalmazásával elősegítjük a levéltetvek természetes ellenségeinek - katicabogarak, fátyolkák, zengőlegyek - felszaporodását és azok „munkájának" eredményeként eltűnnek a levéltetvek a növényekről.

A burgonyabogár

Leginkább a burgonyán károsít, de paradicsomon és padlizsánon is jól érzi magát. A tojásokat a levél fonákára rakja, és amint kikelnek a lárvák, máris rágásukkal károsítják a növényt. Ezen fiatal lárvák ellen kiválóan használható a Novodor, melyből 10 liter vízhez 80-100 ml szükséges és 10 naponta érdemes megismételni a kezelést. Főleg a paprikát, a paradicsomot, a káposztaféléket, a hüvelyeseket és a csemegekukoricát veszélyeztetik a gyapottok-bagolylepke, káposzta bagolylepke és kukoricamoly hernyók. Ellenük Trichogramma petefürkész darazsakkal (TRICHOPLUS) és Dipel-lel lehet védekezni. E két készítmény felváltva is használható.
A petefürkészdarazsakat kis kapszulákban forgalmazzuk, amikből 2-4 darabot kell 100 m²-re kihelyezni a lepkék rajzása megindulásakor. Ezek a mákszemnyi fürkészdarazsak a lepkék által lerakott petékbe fogják belerakni saját petéiket, így a hasznos petefürkész fog kikelni és nem a káros lepkehernyó.

A Trichogramma kezelést 10-14 naponta érdemes megismételni. De a fent említett kártevők ellen Dipel-lel is védekezhetünk. Ez a készítmény a fiatal lárvák ellen a leghatékonyabb. 20 liter permetléhez 30 g keverendő belőle. Ugyancsak 10 naponta érdemes megismételni a permetezést.

Nyugati virágtripsz

Főleg fóliasátras és üvegházas paprika termesztés esetén okoz nagy gondot. Betelepülésüket kék színcsapdákkal tudjuk nyomon követni, ellenük való védekezésre pedig Spin Tor-t javaslunk 10 liter permetléhez 2 ml dózissal a betelepülés után 7 naponként 2-3 alkalommal.

Ugyancsak fóliasátrakban és üvegházakban jelenthetnek nagyobb veszélyt az üvegházi molytetvek, vagyis üvegházi liszteskék. Előrejelzésükre sárga színcsapdák használhatóak, ellenük pedig rendkívül hatékony az azadirachtin alapú bio rovarölőszer, mely még engedélyezés alatt áll.

Kártevőkön kívül kórokozók is veszélyeztethetik a kultúrnövényeinket, mint például a fitoftóra, mely különösen a burgonyára és a paradicsomra jelent nagy veszélyt. Ellene csak megelőző kezeléssel védekezhetünk. E gombás betegség megjelenésének főleg a párás, nedves körülmények kedveznek, ilyenkor érdemes réz tartalmú Kocide 2000-rel kezelni, melyből 10 literhez 20 g szükséges.

Az eredményes növénytermesztéshez elengedhetetlen a növények jó kondícióban tartása, mert az erős, egészséges növény jobban ellenáll a különböző negatív tényezőknek. Erre a célra a Hungavit termékcsoportot javasoljuk, mely:

- javítja a növények betegség ellenálló képességét;
- növeli a hő és szárazság stressz tűrést;

- közismert a termésmennyiség és -minőség növelő hatása;
- kiválóan alkalmas egyes mikroelem hiányok, vagy többletek okozta problémák kiküszöbölésére.

Az fent említett termékekről bővebben a www.biocont.hu honlapunkon olvashat és ugyanitt működő webáruházon keresztül meg is vásárolhatóak azok.
 

hangay13

Állandó Tag
Állandó Tag
Én szívesen ajándékozok vágott virágot, bár ezt sokan ellenzik.
A feleségem születésnapjára, névnapjára, nőnapra, anyák napjára elképzelhetetlen, hogy vágott virágot (is) ne adjak. De ha látok valamilyen szép virágot, alkalom nélkül is szívesen megveszem, Amikor kimegyünk a természetbe (szerencsére a város szélén lakunk, 5-10 perc alatt kinn vagyunk a mezőn, az erdőben) nem megyünk haza vadvirág csokor nélkül.
A kertünk tele van virágzó, a lakás is cserepes növényekkel, de egy csokor virág, egy szál szép, hosszú szárú vörös rózsa még így is javít a hangulatán.
 

Gaab

Állandó Tag
Állandó Tag
A vágott virággal gyakran ki lehet fejezni az érzelmeinket.
Egy szál vörös rózsa sokmindent elárul, a kedvesünknek :)

Tipp: Rósza vásárláskor a bimbó tövét picit megnyomva puhának érezzük akkor az már csak 1 - 2 napig él. Ami kemény az vázában akár 1 hétig is eláll.
 

opuntia

Új tag
Kaktuszgyűjtőket keresek

Szeretném kaktuszgyűjtőkkel felvenni a kapcsolatot, elsősorban olyanokkal akik télálló kaktuszokat gyűjtenek.
 

Zsuzska19

Állandó Tag
Állandó Tag
Imadom a viragot legyen az vagott vagy cserepes.Sokszor magamat lepem meg egy csokorral, hogy szep disz lehessen az asztalon.A baratomtol tegnap elott cserepes jatszintot kaptam, nemsokara mar viragzik, hurra
 

zitike78

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!Segítséget szeretnék kérni Orchidea gondozásához!Hogyan kezeljem?Ha levirágzott kell valamit tenni vele?
 

jovana

Állandó Tag
Állandó Tag
Borsó

Borsót szeretnék veteményezni .
Melyik borsó fajtákat kedvelitek amik a legkoraibbak között teremnek?
 

Katalin/Anyoka

Kitiltott (BANned)
Sziasztok!Segítséget szeretnék kérni Orchidea gondozásához!Hogyan kezeljem?Ha levirágzott kell valamit tenni vele?

Szia!
Az Orchideák valójában élösködő növények éppen ezért faforgácsban, vagy fakéregbe kapaszkodva élnek meg.

Akiket a multikban lehet megvásárólni azoknak az ellátása (gondozása) nem igényel szakértelmet.
Idönként - 2-3 hetente - permetező zuhany alatt (a zuhanyrózsa is jó, csak ne legyen nagy a víznyomás) fogod a cserepet és a zuhanyrózsa alá tartod kb 5 percig, azután kicsit hagyod lecsöpögni és a cserépalátétbe állitod. A víz hőmérséklete azonos legyen a környezet hőjével. Igazádiból a locsolás abból áll, hogy a fakéreg legyen eláztatva.
Gondosan kell ügyelni, hogy soha semmilyen körülmény között se álljon alatta víz.

Még nagyon fontos, hogy az elvirágzott virágot tartó szárat ne vágd le, mert következő évben ezen fognak nyílni a virágok.

Szabadba én nem szoktam kitenni, és bent is olyan helyen tartom ahol közvetlenül nap nem éri.

Én így csinálok velük. Azt nem állitom, hogy szakértője lennék Nekig, nincsenek is más orhideáim csak a "multis"-k.

Remélem sikerült segitenem.
 

Katalin/Anyoka

Kitiltott (BANned)
Borsót szeretnék veteményezni .
Melyik borsó fajtákat kedvelitek amik a legkoraibbak között teremnek?
Szia!

Amikor a fagy már engedi "Debreceni korai"-t szoktam vetni. Nagy hüvelyü, édes szemű.
Évtizedek óta piacon lévő magyar termék.
Jó szívvel merem ajánlani.
Én kb 5 cm mélky barázdába szorom. Ha nagyon mélyre ülteted nem talál ki többségük, haviszont közel rakod a felszinhez akkor gyökerestül kiül a föld tetejére, és egy idő után elhal. Ha minden gondoskodásod ellenére lesz néhány kamikázéd, csak földet szórj rákuk.
 

jovana

Állandó Tag
Állandó Tag
köszönöm

Szia!

Amikor a fagy már engedi "Debreceni korai"-t szoktam vetni. Nagy hüvelyü, édes szemű.
Évtizedek óta piacon lévő magyar termék.
Jó szívvel merem ajánlani.
Én kb 5 cm mélky barázdába szorom. Ha nagyon mélyre ülteted nem talál ki többségük, haviszont közel rakod a felszinhez akkor gyökerestül kiül a föld tetejére, és egy idő után elhal. Ha minden gondoskodásod ellenére lesz néhány kamikázéd, csak földet szórj rákuk.
Köszönöm szépen! Pusszantás érte.
 
Oldal tetejére