Kiborult a feleség: megcsalta a férje - egy másik férfival

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Ha egy ifjú feleség alig fél évvel az esküvő után rádöbben, hogy férje hűtlen volt hozzá, az igencsak kiábrándító érzés tud lenni. Hát még az, ha a titkos szerető nem egy másik nő, hanem egy férfi!

Teljesen kiborult az ifjú feleség, amit meg is lehet érteni: nem elég, hogy csupán hat hónap telt el az esküvő után, amikor felfedezte, hogy a férje félrelépett, de ezzel egyidejűleg azzal is szembesülnie kellett, hogy hites ura valójában jobban kedveli a férfiakat. Ezért az összetört szívű asszonyka - aki nem akarja felfedni a valódi kilétét - feldobott az internetre mindent, ami az esküvőre emlékezteti, a komplett gyűjteményért pedig 1850 eurót - 574 ezer forintot - kér. A "csomag" tartalmazza a jegygyűrűt és a hozzá való kísérőgyűrűt, a menyasszonyi ruhát a hozzá illő fejdísszel együtt, valamint a koszorúslányok ruháit.

Az elefántcsont színű ruha, amely 36-38-as méretű hölgyekre jó, 770 eurót ért, ehhez tartozott egy olyan hosszú uszály, ami bevonuláskor a templom teljes hosszában elterült - a fejdísszel együtt 125 euróért jelent meg az apróhirdetési oldalon. A három darab, lila koszorúslány-ruhát összesen 200 euróért viheti el valaki, a 18 karátos fehéraranyból készült két gyűrűt pedig 725 euróra tartja a nő, akinek édesanyja egy rádióműsorba is betelefonált, hogy arra biztassa a hallgatókat, hogy licitáljanak a félresiklott házasság emlékeire.

Amikor a fiatalasszony a férjét rajtakapta a másik férfival, nem akart hinni a szemének, de még nagyobb volt a sokk, amikor azt is megtudta, hogy a férje nem akkor fedezte fel a benne bujkáló homoszexuális hajlamokat, hanem valójában már évek óta tartott a titkos viszony. Az esküvői relikviák eladása csak töredéke annak, amit az összetört szívű nő végig akar vinni, nem éri be azzal, hogy házasságkötése emlékeit pénzzé teszi, de már elindította a válópert is, amelynek során ki tudja, mit sajtol ki a hazug férjből.

MA
menyasszony_freedigitalRosenGeorgiev.jpg
 
attimenyfreemail.com

Állandó Tag

Csatolás megtekintése 1262469
A megcsalás az megcsalás-itt most tekintsünk el attól hogy másik férfi volt a férj szeretője.Remélem jó ügyvédet fog ki.
Ennyi.
 
M

magdusis

Vendég
Elgondolkodtató,hogy az esküvőre emlékeztető dolgok törték össze a szívét,de azért nem annyira,hogy egyszerűen kidobja szemétbe,szétszabdalja,akárhogyan tönkretegye vagy ingyen hozzávágja valakihez a templomban,ahol történt ez a nagy szégyen.

A legérdekesebb,hogy semmi jele nem volt annak,hogy férfi más is lehet,mint vőlegény?
 
analema

Állandó Tag
Állandó Tag
Érdekes egy nő az, aki egy templom hossznyi uszályban hajlandó esküvőre menni, majd a megcsalás tényekor az első dolga az anyagi vágyainak kielégítése, majd jelzi, hogy itt nincs vége pénzügyi követeléseinek.
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Nagyon helyesnek tartom,hogy probal egy kis penzt csinalni,nem beszelve a hirrol, hogy mindenki tudja mennyire ovatosnak kell lenni, hogy mennyire kell vigyazni......:p
 
Ajuda67

Állandó Tag
Állandó Tag
Én inkább a vőlegényt (menyasszonyt?) sajnálom.
Valószínűleg nem viccből próbált "normális" életet élni, hanem szülői ráhatás következtében, vagy a karrierjét féltve, aminek árthatott volna a homoszexualitása.
Ettől eltekintve teljesen jogos a megcsalt nej haragja, a házassággal őt is szenvedő féllé tette.
Bár valóban kissé mintha lógna itt a pénznek az ő büdös lába.
Nem is kicsit.
Na de embere válogatja ki hogyan éli ki bosszúvágyát. Ha neki a pénz jelent elégtételt, ám szíve joga.
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Mivel is lehetne karpotolni, ilyen atverest, csalast, becsapast? Nem beszelve biztos a ifi asszonynak is penzbe kerult a hazassag valamilyen szinten, lehet csak ruhakat allta de lehet hogy felesbe ment a koltsegek.........de ha csak a viragokat alta vagy a meghivokat az is penzbe van es felesleges volt minden kiadas ha a hazassag eleve nem dolgozhat ilyen sulyos alapfontosagu kerdes miatt.
 
Ajuda67

Állandó Tag
Állandó Tag
Kárpótolni a világon semmivel sem lehet.
Bármit ad el, és bármit sajtol még ki az ügyvédje a férjből, attól ő még bizony egy férfival megcsalt feleség marad.
De könnyen lehet, hogy ez a fegyvere még visszafelé is el fog sülni, mármint az, hogy ekkora dobra verte a történteket.
Kivéve persze ha névtelenül árverezget az interneten.
A csaló neve nélkül viszont a bosszú sem lehet olyan édes.

Szóval még mindig azt mondom, igen, jár neki a pénz, és az is, amit az ügyvédje szerezni fog, csak lehet a nagyfene nyilvánossággal lő egy szép kövér öngólt.
Ha pedig névvel ment, akkor még húsz év múlva is ő lesz a "tudod, az a nő, akit pasival csalt meg a férje".
 
analema

Állandó Tag
Állandó Tag
Lehet, hogy húsz év múlva múlva ő lesz "tudod, az nő, akit a pasival csalt meg a férje", de ki az aki világgá kürtölte a történetet?
Ha valaki egy faluban bedobja a közösbe, hogy bizony Manci összejött az ő egyetlen Bélájával a városháza előtti játszótéren, akkor az még évtizedek múlva is helyi eposz. A kérdés, hogy mi a lényeg. Szenzációt alakítani a történetből vagy valami célja is van a comingout résznek.
 
analema

Állandó Tag
Állandó Tag
Ne legyünk naivak. Van ország, ahol saját bevalláson alapuló statisztikák szerint a gyerekek közel 10%-a nem a hivatalos apától származik, de legalábbis az anya nem tenné oda a nyakát egy apasági vizsgálatkor az eredmény értékelésekor.
Ezzel csak azt akartam mondani, hogy lehet gyorsan ítéleteket hozni, de a valóság sok esetben erősen árnyalja a képet.
 
Ajuda67

Állandó Tag
Állandó Tag
Lehet, hogy húsz év múlva múlva ő lesz "tudod, az nő, akit a pasival csalt meg a férje", de ki az aki világgá kürtölte a történetet?
Ha valaki egy faluban bedobja a közösbe, hogy bizony Manci összejött az ő egyetlen Bélájával a városháza előtti játszótéren, akkor az még évtizedek múlva is helyi eposz. A kérdés, hogy mi a lényeg. Szenzációt alakítani a történetből vagy valami célja is van a comingout résznek.

Hát épp ez az.
Ha nem elég, hogy belelépett a fekáliába önhibáján kívül, hanem még bele is hempereg (kitereget névvel, TAJ számmal, fogorvosi röntgennel), hogy felverje a kuriózumnak számító esküvői relikviái árait, akkor onnasról kezdve nem igazán tudok együttérezni vele. Hogy az édesanyja ebben aktívan is rész vesz, külön nem értem.
Bár ez a hírből nem derül ki, hogy most akkor névvel-címmel-tokkal-vonóval árverez-e.

Igazából már ott lemaradtam, mitől számítana jó vételnek egy olyan esküvői összeállítás, ami cirka fél évvel a házasságkötés után ilyen furcsa csavart vett frigyet szentesített. Én nem tolonganék azért a menyasszonyi ruháért, kövezzetek meg.
 
Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
Én inkább a vőlegényt (menyasszonyt?) sajnálom.
Valószínűleg nem viccből próbált "normális" életet élni, hanem szülői ráhatás következtében, vagy a karrierjét féltve, aminek árthatott volna a homoszexualitása.
Ettől eltekintve teljesen jogos a megcsalt nej haragja, a házassággal őt is szenvedő féllé tette.
Bár valóban kissé mintha lógna itt a pénznek az ő büdös lába.
Nem is kicsit.
Na de embere válogatja ki hogyan éli ki bosszúvágyát. Ha neki a pénz jelent elégtételt, ám szíve joga.

Addig, amíg nem találják fel azt az üzletet, ahol ingyen lehet vásárolni.....

Egyébként mit kellett volna neki tenni? Sírni, ríni és apácának menni?:p
 
Utoljára módosítva:

Ajuda67

Állandó Tag
Állandó Tag
Hát kb minden hozzászólásban leírtam eddig, hogy jól teszi, amit tesz. :D
Nade akkor leírom újra.
Megérdemli a pénzt, amit kap. Mindet.
A kérdés az, hogy sajátmagát nem döfi-e hátba ezzel a lépéssel.
Ami a cikkből nem derül ki.
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Az emberek a netten ha csak nem profi modon ezzel foglalkoznak, hamar elfelejtodik, par het , honap, stb mar senki nem emlekezik ra, csak maga a storyra ha egyaltalan megmarad a bulvar hirek a meg ilyen "rovid" idore is.
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
A váloperben korábban azzal foglalkoztak ki miatt ment tönkte a házasság, miért nem tud a pár egymással együttélni. A válofelek kénytelenek voltak kigyot békát kiabálni egymásra. Ha nem volt elég tény akkor kikelett találniuk valamit.
-
En azon csodálkoztam, hogy miért azokat büntetik akik legalább megprobáltak egymással együttélni és miért nem azokat akik rá sem néznek a másikra? :(
-
En pont akkor váltam amikor Diana szakitott Charles-el (vagy forditva) de rollunk nem vett tudomást a világ. Egy kicsit hátrányos helyzetben éreztem magamat. Igaz nállunk békésen zajlott le minden, a váloper után elmentük elegánsan enni (ha van esküvöi ebéd miért ne legyen váloperi ebéd) aztán elmentünk együtt a szinházba, kár lett volna elherdálni a jegyet.
-
Ma már csak temetéseken találkozunk, a házasság nem csak egy párt hoz össze hanem családokat. A mi családunkat nem hivták Montaguesnak illetve Capuletsnek, ahogy minket sem Romeonak és Juliának. :)
 
Utoljára módosítva:

Paulikbalivica

Állandó Tag
Állandó Tag
Sokan nagyon könnyen ítélkeznek egy ilyen hír hallatán a fiatal feleség kárára, de azt az egyet elfelejtik, hogy a nő szegény mit érezhetett. Kimondta a boldogító igen és Ő azt komolyan gondolta, családot gyerekeket tervezett ezzel a férfival. Teljesen megértem és a revorveres hírdetéssel egyettértek. Különösen, mivel sajnos ez nem egyedi eset. Közvetlen baráti körömben is megtörtént. Csak még durvább volt, mivel a férfi tudatosan hitegette a lányt feleségül vette, építkeztek és minden szép és jónak tűnt a lány boldog volt, de mint kiderült - szerencsére időben -, az egész csak színjáték volt. A homo férj csak arra hajtott, hogy legyen gyerek akit a férfi szeretőjével el akarták venni a lánytól, hogy majd ők nevelik fel. Képzelhetitek amikor mindez kiderült, hogy mit érezhetet a lány.
 
Ajuda67

Állandó Tag
Állandó Tag
Az emberek a netten ha csak nem profi modon ezzel foglalkoznak, hamar elfelejtodik, par het , honap, stb mar senki nem emlekezik ra, csak maga a storyra ha egyaltalan megmarad a bulvar hirek a meg ilyen "rovid" idore is.

Ebben igazad van Melitta, de ha a nő valós életkörnyezetében más is netezik, aki rátalálhat, nem beszélve a rádiós betelefonálgatásról anya részéről, akkor máris kikerül a netről, és közvetlenül visszacsapódik rá.
 
Utoljára módosítva:

Christierna123

Állandó Tag
Állandó Tag
A megcsalás az megcsalás, függetlenül attól, hogy férfivel vagy nővel tette. Ne kezdjük el most dramatizálni, hogy mennyivel rosszabb, hogy férfi volt, mert az már homofóbiába megy át. Nem tetszik, veszem a kalapomat és találkozunk a bíróságon.
Igen, megérdemli a pénzt, mert azok a cuccok neki is pénzbe kerültek, de a kármentő akciót lehetett volna diszkréten is csinálni, mert nem hiszem, hogy ezzel az önreklámozással jót tett magának és az üzletnek. Meg aztán nem ő az első, se nem az utolsó akit megcsaltak, kár túldramatizálni.
 
Oldal tetejére