"Kinek kell szólni, hogy bajban van ez a társadalom?"gyújtó hangú beszéddel nyitották meg a Pridot

Székely Kriszta rendező mondta a Pride nyitóbeszédét, amelyben saját identitásának megtalálásáról, de a társadalom jelenlegi állapotáról is szólt.

Székely Kriszta, a Katona József Színház rendezője mondta az idei Pride hetén, az LMBTQ-közösség (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberek) fesztiválján a nyitóbeszédet.

A rendező a Magyar Narancs által közölt beszédben kitért saját magára, mondván hivatalosan sohasem coming outolt, vagyis nem vallott eddig a nagy nyilvánosság előtt saját szexuális identitásáról, de büszke rá, hogy olyan ember benyomását kelti, akitől ezt bátran meg is lehet kérdezni, vagy akinek a létezése, önmaga hétköznapi felvállalása annyira nyilvánvaló, hogy a coming out igénye nem merül fel.

Ennek ellenére a beszédben azért kimondta, hogy élete összes szerelme nő volt, és hogy meleg. Saját önmagához vezető útjáról elmondta, balerinának tanult, de valami nem stimmelt, nem tudott ebben a szerepben önazonos lenni, és amikor felvállalta szexualitását, akkor fel is hagyott a balettel. Mint mondta, az ember "csak akkor lehet boldog, ha nem alkuszik meg, ha nem hazudja el saját magát. Ehhez melegnek sem kell lenni, csak kellően szigorúnak önmagunkhoz."

Nem minden lány rózsaszín és könnyed. Nem minden fiú kékesfekete és kemény

- mondta, hozzátéve, hogy mindenkinek kötelessége törekednie arra, hogy kihozza magából mindazt, ami adva van benne mint emberben, és ebben a társadalomnak is segítenie kell őt, legyen az illető akármelyik kisebbség része.

Kinek kell szólni arról, hogy nagyon nagy bajban van ez a társadalom?

- tette fel a kérdést Székely, és felidézte, hogy amikor 2000-ben először vett részt a Pride-on, akkor boldog, békés volt az egész, és eszébe sem jutott, "hogy visszafordulhat az idő, hogy pár évvel később néhány állampolgára ennek az országnak oly mértékben lesz politikai érdekek, provokáció áldozata, hogy savas tojással, emberi ürülékkel, sörösüvegekkel támadjon a békésen, emberi jogaikért felvonuló honfitársaira".

"Sok a példa erre a történelemben még ma is, hogy egy bajban lévő, elégedetlen társadalom milyen könnyen mozdítható szélsőségek felé, hogy milyen könnyen manipulálható a boldogtalan, igazi jövőképpel nem rendelkező ember. Sokkoló volt, ami elindult körülöttünk. Nem kellett melegnek lenni ehhez. Az ország fröcsögni kezdett. Mindenki a másikra. Évekig mindenki fröcsögött. Eltűntek a lánglelkű fiatalok, eltűnt az értelem, eltűnt az érték, eltűnt a tudás és eltűnt a fejlődni akarás. Megállt az idő. Fekete lyuk keletkezett" - mondta.

A rendező felidézte, hogy 2000-ben azt hitte, mostanra megoldódnak az olyan társadalmat érintő kérdések, mint a melegek, a cigányok, vagy a nők helyzete, hogy tehetségesebbnél tehetségesebb, hozzáértőbbnél hozzáértőbb, felelősebbnél felelősebb vezetők kerülnek majd ki, és hogy a diktatúrát elutasító magyarság majd kezébe veszi a vérrel megváltott demokráciáját és kicsavarja annak utolsó cseppjét is, de tévednie kellett.

Amikor felkértek erre a beszédre, nem tudtam magam máshogy elképzelni, csak üvöltve és kurvaanyázva ezen a pulpituson, hogy itt állok harmincnégy évesen egy olyan országban, aminek nincsen se esze, se szíve. Olyan állampolgárokkal az oldalamon, akik tűrik, hogy a hatalom menekülő emberekkel, gyerekekkel vagy akár saját roma állampolgáraival állatként bánjon

- fakadt ki Székely Kriszta, aki hozzátette:

Nem hiszem el, hogy nincsen ebben az országban jóság, hogy a kapzsiság, a fröcsögés és a taplóság lettek Magyarország követendő vezérelvei.

A rendező végül mindenkit arra szólított fel, hogy "öleljük jól meg egymást és kezdjük újra".

HVG

pride.jpg
 
Azt gondolni, hogy az LMBTQ-közösség politikailag homogén, és ugyanolyan szemüvegen keresztül látja a körülötte lévő politikai valóságot, - véleményem szerint - butaság! Azt pedig, hogy az állam állatként bánik az emberekkel, beleértve még a saját állampolgárait is, szűk látókörű retorikai túlzás - maximum hangulatkeltésre alkalmas pro- és kontra.
 
Szegényke, ha ennyire borzasztó nekije Magyarországon, miért nem Szaúd- Arábiában Pride-olnak?

Mert magyar állampolgár, és Magyarországon él!
Mert Magyarországon szabad véleménynyilvánítást biztosít Magyarország Alaptörvénye mindenkinek!
Mert az Alaptörvény biztosítja a gyülekezési jogot minden állampolgárának!
Mert senkit nem kötelezhettek arra, hogy vevő legyen az agymosott propagandátokra!
Miért nem te költözöl az arab világ bármelyik országába, ha ilyen jó szívvel ajánlod másoknak?

Magyarország Alaptörvénye

IX. cikk
(1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.
A magyar alkotmány 61. § (1) bekezdése szerint: „A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra.”
A véleménynyilvánítás az egyéni önkifejezés alapja lehetővé teszi az egyén számára, hogy vágyait, gondolatait, szándékát megfogalmazza, másokkal megossza.
A véleményszabadság nemcsak az egyéni önkifejezés alapját teremti meg, hanem hozzájárul a demokratikus és nyitott társadalom fejlődéséhez is azzal, hogy lehetővé teszi nézetek, eszmék szabad kifejtését még akkor is, ha azok egyeseket megbotránkoztatnak népszerűtlenek vagy sajátos elképzeléseken alapulnak. A véleménynyilvánítás jogának kitüntetett szerepe van az alapjogok között, de ez nem jelenti azt, hogy az élethez vagy az emberi méltósághoz hasonlóan korlátozhatatlan lenne, de mindenképpen azzal jár, hogy csak igen kevés joggal szemben kell engednie, azaz a véleményszabadságot korlátozó törvényeket megszorítóan kell értelmezni.

Gyülekezési jog
A gyülekezéshez való jog alapvető emberi jog.
A gyülekezések során bárki másokkal közösen kinyilváníthatja véleményét, legyen annak színhelye köz- vagy magánterület.
A véleménynyilvánítás történhet némán, beszéddel, énekkel, maszkban, álldogálva, vagy menetben is.

Alaptörvény VIII. cikke, mely szerint "mindenkinek joga van a békés gyülekezéshez.”
E jogának gyakorlásában se jogszerűtlen rendőri intézkedés, se előítéletes társadalmi csoport senkit nem akadályozhat meg.
 
Ne terelj!
Ezt írtad nem?

Nem tereltem, erre válaszoltam:
"Gyülekezési jog
A gyülekezéshez való jog alapvető emberi jog."

Ki korlátozza ezt Magyarországon?

A cikk szerzőjének inkább ezzel van problémája:
"Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához."

Mert ez azt jelenti, hogy akinek nem tetszik a Pride felvonulás, annak is joga van erről véleményt nyilvánítani. Sajnos, ha valahol szólásszabadság van, az bizony azt jelenti, hogy az ellenkező oldalnak is szabad tiltakozni.
 
Nekem személy szerint semmi bajom a Pride-dal, bár sajnálom, ha politikailag kisajátítják, és adott esetben hisztériakeltésre használják. (A "hagyományostól" eltérő nemi identitású emberek konzervatív vagy keresztény körökben is szép számmal akadnak.) Az egy nehéz kérdés, hogy hatékony eszköze-e vagy sem a társadalmi sztereotípiák és vélemények formálásának. Nekem úgy tűnik, olykor a közösség ezzel inkább a saját identitását szeretné erősíteni, ami adott esetben elhatárolódással jár, s ezért is ölthet néha provokatívnak látszó vagy épp mások érzékenységét valóságosan sértő formát a mozgalom. De a demokrácia és benne a véleménynyilvánítási szabadság már csak ilyen. Számomra mondjuk a szexuális preferencia kérdése szigorúan magánügy, de nem tudom, milyen szemmel nézném a világot, ha ehhez a kisebbséghez tartoznék. Az is lehet, hogy nem értenék egyet a fesztivállal - a világ sokszínű! : ) (Más: most, hogy a svéd óvodákban betiltották az asztali áldást és az "ámen" kifejezés használatát, kíváncsian várom a keresztény mozgalmak felvonulásait.)
 
Utoljára módosítva:
"Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához."

Mert ez azt jelenti, hogy akinek nem tetszik a Pride felvonulás, annak is joga van erről véleményt nyilvánítani. Sajnos, ha valahol szólásszabadság van, az bizony azt jelenti, hogy az ellenkező oldalnak is szabad tiltakozni.

No, persze, szabad tiltakoznotok, csak nem mindegy hogy teszitek!
A tiltakozásotokba nem fér bele a buzik takarodjatok, és hasonló megnyilvánulásaitok!
Mint ahogy nem fér bele az sem, hogy leköpitek, megdobáljátok őket!
És az sem fér bele, hogy Szaúd-Arábiába külditek őket!
Ez a megjegyzésed felér a halálbüntetés elismerésével! És ez nekem nagyon nagy csalódás veled kapcsolatban! Egy olyan ember aki állandóan a Bibliára, Jézus tanításaira hivatkozik, ilyet nem mondhat! Senkinek nincs joga halálba küldeni -, ha csak szóban is - egy embertársát!
Nem kell szeretni a melegeket, de létezik egy morális parancs, türelmesség, a mások másságának az elfogadása.
 
Már megbocsájtsatok , de nemtudom miért manapság ez a világ legnagyobb problémája ?! Felöllem élhet mindenki ugy ahogy akar , vegye el azt akit szeret , Erdogán a kecskéjét , vagy a birkáját , esetleg ha akarják a közeli nöi - férfi hozzátartozóját . Aztán tojjunk a több millió éhezö gyerekre , az éhbérért dolgozó szülökre , hiszen nekik lobbijuk nincsen !! :rolleyes2:
 
Te teljesen félreértettél engem.
Nekem semmi problémám a cikkíró nemi identitásával.
Nekem az ország lejáratásával van problémám. És azért hoztam fel Szaúd Arábiát, mert a cikkíró teszi egy lapra Magyarországot vele. Miért kell úgy beszélni Magyarországról, mint amelyik elítéli, tiltja, üldözi, vagy bántja a homoszexuálisokat? Holott a képen is éppen az Andrássyn vonulnak háborítatlanul? Miért kell az országról folyton össze-vissza hazudozni?
Nekem ezzel van problémám, ezzel az örökös országgyalázással, és abszolút nem érdekel az illető nemi hovatartozása!

Úgyhogy Te alaposan félreértettél!
 
Mint ahogy nem fér bele az sem, hogy leköpitek,

Én nem köptem le soha senkit, a cikk nyilatkozója viszont köpködi az országot, ráadásul teljesen igazságtalanul. Hiszen felvonulhat bárki, aki csak akar, Budapest legfrekventáltabb sugárútján, ő is!
Éppen a gyűlölet ellen fakadok ki, mégpedig az én országom gyűlölete ellen! Te magad is írod, hogy gyülekezési szabadság és szólás szabadság van Magyarországon. Ennek a legjobb bizonyítéka, hogy ilyen országgyalázó cikk is megjelenhet. Akkor mégis milyen alapon ír le valaki ilyet Magyarországról és a magyarokról?:
"nincsen ebben az országban jóság, hogy a kapzsiság, a fröcsögés és a taplóság lettek Magyarország követendő vezérelvei."

Ez hazugság! És szerintem aki magyarnak érzi magát, azt sértik ezek a szavak.
És ehhez a világon semmi köze nincs a szexuális irányultságnak.
 
Pont én nem akarom védeni ezeket a ..., de te nem köptél le senkit, ami remek. Mások meg igen. Gondolom róluk beszélt, meg a helyszínen véres szájjal b.zizokról. Én is ellene vagyok ennek, de oda nem tenném a képemet, hogy köpködjem őket, vagy ordibáljak nekik. Hasznosabban is el tudom tölteni az időmet.

Az idézet elejét meg lefelejtetted, pedig az éppen megfordítja az, amit te mondtál. Azt írta, hogy: "Nem hiszem el, hogy nincsen ebben az országban jóság, hogy a kapzsiság, a fröcsögés és a taplóság lettek Magyarország követendő vezérelvei."

Tehát szerinte igenis van jóság az országban.
 
dehogy ertett felre !!
nagyon jol ertett es mindenki erti a rasszista mocsok kirohanasaidat

Ha jól értem, Jászladány a Pride-on elhangzó aktuálpolitikai áthallásokkal terhelt és Magyarországot általában negatív színben feltüntető beszédre tett egy vitriolos megjegyzést, amelynek azonban nem volt rasszista éle, hiszen azt hangsúlyozta ki, hogy a hosszú ideje (jogosan vagy jogtalanul [ne menjünk itt bele]) jogkorlátozással megvádolt Magyarországon mégiscsak szólásszabadság van, ha éppen efféléket lehet nyilvánosan hangoztatni (ellentétben mondjuk Szaudi Arábiával). Oktalan vagy rosszindulatú olvasat ebből rasszizmust kihallani! (Ettől még sajnálatosan a társadalomban lehetnek az LMBTQ-közösség ellen ébredő jogosulatlan indulatok.) Ellenben a te megjegyzésed meglehetősen gyűlölködő és megbélyegző; azt igazolja, hogy a Pride-on elhangzó beszéd annyiban mégis helytálló, hogy Magyarországon a "fröcsögés [...] követendő vezérelvvé" válhat. Ezzel a kritikával én is egyetértek, azzal a hangsúlyos különbséggel, hogy a politikai közösség egésze (nemcsak az elit és a média, de a politizálók tömege is) párfüggetlenül felelős a közbeszéd lesüllyedéséért és leegyszerűsödéséért!
 
Utoljára módosítva:
Nézem az ATV: "Dúró Dóra Deviánsvonulás A Jobbik 2018 után betiltaná a Budapest Pride ot "
-
Két dolgot vet a pride szemére, az elsö, hogy "már 35 éve permanens csökken Mo. lakoinak a száma", a másik pedig, hogy "megbotránykoztato modon öltöznek, néha szidják az egyházat".
-
A második szemrehányással nem érdemes sokat foglalkozni, a katholikus egyház tiltja a papok számára a szexet és öltözteti a férfiakat szoknyába. Tehát se a népesség növeléshez sem az izléshez nem járul hozzá.
-
Ha a pride-nak köze lenne a népesség csökkenéséhez (a fiatalok rávannak beszélve arra, hogy egészségesböl betegbe menjenek át) akkor évröl évre kevesebb embernek kéne világrajönni, márpedig a statisztika szerint a népszaporulat már 1980 ota konstans, évente 27000 emberrel kevesebb Mo. lakoinak száma.
-

Ha a homoszexualitás betegség akkor csak örülhetne a jobbik, hogy ezek a "beteg emberek" nem adják tovább a "beteg geneiket" - de ebbe inkább ne menjünk bele.
-
Bizony köze van egyházaknak a diszkussziohoz és nevetségessé teszik magukat a kétnemü-teremtéssel.
Egy hazugság és félrevezetés ha azt tanitja az egyház, hogy az ember sakkfiguraként lett a földre helyezve, férfi és egy nö formában. Ezt a butaságot még tetözik azáltal, hogy utodokat csak közösen hozhatnak létre de az eredmény minden esetben penge élesen az egyik vagy a másik, a variáciok szerintük nem jöhetnek létre. :(
 
Ne haragudj Ernoe, de értelmezhetetlen dolgokat írsz! Többször is elolvastam, de úgy látszik, ehhez nincsenek meg a szellemi képességeim. Nem vagyunk egyformák. : ) Ettől függetlenül Dúró Dóra butaságokat beszél! Az pedig, hogy bizonyos emberek érzékenységét sérti a felvonulás. Hát igen, ez könnyen előfordulhat, kár eltagadni vagy erőltetett érveket kovácsolni ellene. De az úgymond szabad világ már csak ilyen! Nekem sem tetszik a feleségem minden ruhadarabja, ő viszont szereti azokat, vagy - ha úgy adódik - szeret bosszantani vele! : )
 
Te teljesen félreértettél engem.
Nekem semmi problémám a cikkíró nemi identitásával.
Nekem az ország lejáratásával van problémám.
Remélhetőleg ezt akkor is kifejted, amikor a regnáló hatalom járatja le az országot (ami szerintem sokkal fajsúlyosabb, mivel ők hivatalból képviselik a hazájukat).
És azért hoztam fel Szaúd Arábiát, mert a cikkíró teszi egy lapra Magyarországot vele.
Hol is? Mert én először a te hozzászólásodban láttam itt.
Miért kell úgy beszélni Magyarországról, mint amelyik elítéli, tiltja, üldözi, vagy bántja a homoszexuálisokat? Holott a képen is éppen az Andrássyn vonulnak háborítatlanul? Miért kell az országról folyton össze-vissza hazudozni?
Nekem ezzel van problémám, ezzel az örökös országgyalázással, és abszolút nem érdekel az illető nemi hovatartozása!

Úgyhogy Te alaposan félreértettél!
Ezen én is elgondolkodtam, csak éppen a "világszínvonalú" magyar egészségügy és oktatás kapcsán...
 
Ne haragudj Ernoe, de értelmezhetetlen dolgokat írsz! Többször is elolvastam, de úgy látszik, ehhez nincsenek meg a szellemi képességeim. Nem vagyunk egyformák. : ) Ettől függetlenül Dúró Dóra butaságokat beszél! Az pedig, hogy bizonyos emberek érzékenységét sérti a felvonulás. Hát igen, ez könnyen előfordulhat, kár eltagadni vagy erőltetett érveket kovácsolni ellene. De az úgymond szabad világ már csak ilyen! Nekem sem tetszik a feleségem minden ruhadarabja, ő viszont szereti azokat, vagy - ha úgy adódik - szeret bosszantani vele! : )

Van egy csomo dolog a világban amivel én sem tudok mit kezdeni de emiatt nem megyeke sörösüvegekkel alsoruhába levö emberek ellen, nem állitom, hogy miattuk fog kihallni magyarország...
-
Hogy konkrét legyek, nekem van egy abverziom loszerszámba és katonasapkába öltözött pride felvonuloktol.
-
Amit nem értek, hogy miért zavarja ez a Jobbikot, az ö felvonulásaikon nem elvétve hanem csapatostul vesznek részt katonaruhás magyar-gárdisták megfosztva a személyiségüktöl. A nök feladata, vissza a sparherd-hez, "elleni" a nemzet számára. Bocsánat a kifejezésért de aki a "führer-nek" szüli a gyereket az nagyon elvan távolodva a biologiába gyökeredzö szeretettöl.
-
Nem montad, hogy mit nem értesz az irásomban? Bizony ha a nöket nök, a férfiakat férfiak hoznák világra akkor nem lenne homoszexualitás. De mivel nem igy van ezért van a férfiaknak is cicijük, a nöknek egy "mini peniszük" klitorisz névvel, a férfiak heréjén és peniszén látni, hogyan nöt össze egy nöi nemiszervböl... keverékek vagyunk nemcsak érzelmileg hanem fiziologiailag is ha láthato ha nem.
-
 
Remélhetőleg ezt akkor is kifejted, amikor a regnáló hatalom járatja le az országot (ami szerintem sokkal fajsúlyosabb, mivel ők hivatalból képviselik a hazájukat).

Majd kifejtem, ne aggódj.

Hol is? Mert én először a te hozzászólásodban láttam itt.

A cikk állítja be Magyarországot úgy, mint ahol tiltják, üldözik, bántják a homoszexuálisokat, mint pl. Szaúd Arábiában.
A törökök pl. betiltották a Pride-ot:
http://www.nlcafe.hu/eletmod/20170624/istambul-pride-betiltas/

A cikkíró azonban nem ezek ellen tiltakozik, hanem Magyarországot támadja, ahol pedig szabadon vonulhat bárki, a homoszexuálisok is. Nyilván itt is vannak olyanok, akiknek ez nem tetszik, ezzel számolni kell, ha a nagy nyilvánosság elé lép valaki! Mi az, ami mindenkinek egyformán tetszik, vagy amivel mindenki egyformán egyetért? Szólásszabadság van, tehát azok is véleményt nyilváníthatnak, akiket a Pride irritál. És vannak, akik ennek szélsőségen adnak hangot. A cikkíró viszont ezt a hozzáállást egész Magyarországgal azonosítja, amivel hamis képet mutat erről az országról. Amiről ő beszél, az pl. Szaúd Arábiában van, nem nálunk.
Engem pl. Szaúd Arábia háborít fel, nem csak az, ahogy melegekkel bánnak, hanem ahogy a nőkkel is. Ott kellene tiltakozni, nem nálunk, mert itt nincs miért!

Ezen én is elgondolkodtam, csak éppen a "világszínvonalú" magyar egészségügy és oktatás kapcsán...

És azért, mert mások is hazudoznak az országról, azért legyintsünk rá, hogy nem baj, mások is lejáratják az országot, olyan mindegy?

Igen, van ebben az országban is sok rossz dolog, én nem mondtam, hogy ez a Kánaán. De itt nem üldöznek senkit, sem faji, sem etnikai, sem szexuális, sem semmilyen hovatartozása miatt. Jogaiban sem korlátoznak senkit. Az sem igaz, hogy a melegek nem házasodhatnak, mert létezik bejegyzett élettársi közösség, ami lényegében a házasfeleket megillető jogokat biztosít a meleg pároknak. Csak éppen nálunk nem házasságnak hívják, mert az alatt mi mást értünk. Aki pedig minden jogot megkap, milyen jogon nyilatkozik ilyen elítélően az országról?
Engem ez háborított fel.

Én szeretem ezt az országot, szeretem a népemet is, és szeretek itt élni. A kormány politikája is olyan dolog, hogy van akinek megfelel, és van akinek nem. De a kormány nem maga az ország. Ha valaki a kormányt akarja bírálni, tegye nyugodtan, azért se fogja őt bántani senki. Be lehet kapcsolni az RTL-t (és az összes leánycsatornáját), a Hír TV-t, az ATV-t, csak hogy a legnagyobbakat említsem, és dől belőlük a kormány szidalmazása és kritikája. Számos netes felületet találunk, ahol ugyancsak ez folyik. Miért kell azt állítani, hogy itt nincs szólásszabadság, meg diktatúra van, meg ilyen hülyeségeket?

A diktatúra az Szaúd Arábiában van. (Amerika szövetségese amúgy) Ha a cikk szerzője nem tudja, mi a diktatúra, ott megnézheti. Csupán ezért javasoltam neki, nem azért, hogy ott megöljék. Már bocs, de ha ott üldözik a melegeket, arról én tehetek? Rám kell támadni ezért? Hát miért nem Szaúd Arábiát támadjátok? Én soha egy rossz szót nem mondtam itt se a melegekre, se másokra. A cikk beszél rosszakat az országomról. Azon háborodtok fel, hogy én háborgok azon, hogy Magyarországot igazságtalanul vádolják? Ha én megmondom, hogy ezek a vádak nem igazak, akkor én ettől rasszistafasiszta homofób vagyok? Ha szeretem az országomat és a népemet, akkor már náci vagyok?
Micsoda logika ez itt?
 
Már megbocsájtsatok , de nemtudom miért manapság ez a világ legnagyobb problémája ?! Felöllem élhet mindenki ugy ahogy akar , vegye el azt akit szeret , Erdogán a kecskéjét , vagy a birkáját , esetleg ha akarják a közeli nöi - férfi hozzátartozóját . Aztán tojjunk a több millió éhezö gyerekre , az éhbérért dolgozó szülökre , hiszen nekik lobbijuk nincsen !! :rolleyes2:
Hasonlót akartam én is írni
Székely Krisztina gyújtóbeszéde.
Azt hittem valami sokkal nagyobb ügyért lángol.Ami az ország igazibb problémája.Ez is rétegprobléma.
Mint a kutya vagy macskatartás.
Sokaké nem ez.
Sajnálom nem azonosulok ilyen üggyel.Vagy hogy a szigeten nincs külön mosdójuk.
TASZ majd felkarolja ha nincs valamihez elismertségük.Vagy csorbulnak a jogaik Én nem fogom csorbítani se elősegíteni.
Nekem ott van a megélhetési az egészségügyi, a közlekedési,rezsi,közbiztonsági
stb.. gondok.
Erről cikkezzen Ernő.
Még füvet se szívok.Maximum parlagfüvet az is több embert érint.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,713
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére