Kiszökött a kanyaró Makóról

Újabb kórházi dolgozó lett kanyarós, most Szegeden. Valószínű, attól a makói betegtől kaphatta el a vírust, akit korábban a klinikán ápoltak. Szakemberek attól tartanak, hogy egész Európában elterjedhet a betegség. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ már figyelmeztetést is kiadott a járvány miatt. Itthon mindent megtesznek, hogy megfékezzék a vírust.

A szegedi klinika egyik egészségügyi dolgozója a legújabb kanyarós beteg. Valószínű, attól a pácienstől kapta el a vírust, akit a makói kórházból szállítottak át a csongrádi megyeszékhelyre. Vele együtt már 13-an fertőződtek meg.

A klinika közleménye szerint az intézmény dolgozója és az ott ápolt beteg már nem fertőz. Ennek ellenére beoltották azokat, akik kapcsolatba kerültek velük.

170308_12-1024x576.jpg


Nincs járvány a szegedi egyetemen

Az új megbetegedés ellenére nincs járvány Szegeden – mondta az Országos Epidemiológiai Központ főigazgatója, Oroszi Beatrix. Hozzátette, mindent megtesznek, hogy ne terjedjen tovább a betegség. Kanyarófigyelő-szolgálatot működtetnek Csongrád megyében, a kórházakban pedig látogatási tilalom és felvételi zárlat van érvényben.

Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a járványügyi intézkedések és a védőoltások, amiket elrendeltek, megfelelően kontrol alatt tartják a járványt, és úgy reméljük, hogy sikerül helyben elfojtani – mondta.

Azért küldenek védőoltást a kórházakba

Elővigyázatosság céljából több kórházat is elláttak védoltással. A hódmezővásárhelyiben már be is adták a vakcinát a dolgozóknak. Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója elmondta, hogy a védőoltást az ÁNTSZ munkatársai irányításával saját orvosaik adják be a dolgozóknak.

Több takarító, más fertőtlenítők

A makói gyógyfürdőben pedig folyamatosan takarítanak és fertőtlenítenek. Sok a romániai vendég, hétvégente a látogatók 70- 80 százaléka a szomszédos országból érkezik.

Gergely Gábor, a Makói Gyógyfürdő Zrt. elnöke azt mondta, a fertőzés veszélye nem nagyobb, mint bármelyik bevásárlóközpontban. A hangsúlyt a prevencióra helyezik, ezért igyekeznek több takarítóval, más fertőtlenítő anyagokkal többször, több munkaórában megtisztítani a korlátokat, kilincseket, ülőalkalmatosságokat.

hirado

kanyaro.jpg
 
Sajnos ,ha nincsen oltási kötelezetség akkor ennek ez a vége , amugy más europai ország is hasonló problémával szenved . Hiszen Februárban már Lipcse városa több mint 30 megbetegedést jellentett, Baden-Würthenberg tartomány meg már 70 fölött jár a megbetegedettek száma . Ez a felellötlenség netovábbja , mert ugye az oltás ma már nemkötelezö és igy sok kisgyermek nemkapja meg a védöoltásokat .
Nincs kötelező védőoltás az egész világon, ezért a betegség nem tud megszűnni Európában sem, mivel nem megoldható az Európába Afrika, Ázsia irányából beutazók teljes körű egészségügyi szűrése, vizsgálata. Dél-Afrikában például a wikipédia szerint 2009 óta tart a kanyarójárvány.
 
Nem említettem MMR-t sehol. Oltásokról beszéltem. Hány hetes korban is kapják az első?
Ja, csakhogy az MMR-rel hozták kapcsolatba az autizmust (a feltételezett higanytartalom miatt), tudod a Wakefield-féle teljesen alaptalan és hiteltelen tanulmányra hivatkozva. Nem is beszélve arról az apróságról, hogy nem oltott gyerekek között is van autista...Jóreggelt.
 
A kanyaró járvány nem Makóról "szökött ki", még csak nem is Romániából indult, mert jelen van egész Európában, ahogy udvarfy mondja, Németországban is.

"Adriana Pistol, a romániai országos közegészségügyi intézet igazgatója hozzátette: a romániai háromezer megbetegedésen kívül Európa-szerte már most további mintegy négyezer kanyarós esetről tudnak. Így az ECDC figyelmeztetése és az oltási kampány erősítése nem csak Romániának, hanem egész Európának szól."
http://privatbankar.hu/kozerdeku/figyelmeztet-europa-az-egesz-uniot-fenyegeti-a-kanyaro-304742

Amúgy pedig a járvány már tavaly ősszel is megvolt. Gondolom, csupán azért súlyosabb a román helyzet, mert ott kisebb a lakosság átoltottsága. Nálunk pedig csak azért nem terjedt el jobban, mert nálunk 98 %-os az átoltottság.
Lehet izmozni a hepatitiszre is..
 
Utoljára módosítva:
A kanyaró járvány nem Makóról "szökött ki", még csak nem is Romániából indult, mert jelen van egész Európában, ahogy udvarfy mondja, Németországban is.
Amúgy pedig a járvány már tavaly ősszel is megvolt. Gondolom, csupán azért súlyosabb a román helyzet, mert ott kisebb a lakosság átoltottsága. Nálunk pedig csak azért nem terjedt el jobban, mert nálunk 98 %-os az átoltottság.
Lehet izmozni a hepatitiszre is..
Azért vigyázz. Az hogy Európa más országaiban is jelen van, könnyen lehet következménye annak, hogy 4-6 millió román dolgozik Európa szerte és viszik hazulról. A hepa meg azért nem lesz járvány, mert nem olyan könnyű elkapni, hogy "hapci" (mint a kanyarót).
 
Azért vigyázz. Az hogy Európa más országaiban is jelen van, könnyen lehet következménye annak, hogy 4-6 millió román dolgozik Európa szerte és viszik hazulról. A hepa meg azért nem lesz járvány, mert nem olyan könnyű elkapni, hogy "hapci" (mint a kanyarót).

Reménykedjünk, hogy az nem lesz.
A kanyaróról pedig nem hiszem, hogy a havasokban termett. Oda is bevitték valakik.
 
Reménykedjünk, hogy az nem lesz.
A kanyaróról pedig nem hiszem, hogy a havasokban termett. Oda is bevitték valakik.
Havasok? Románia nem csak a Havasokból áll. Nem ez az első járvány, ami Romániából indult ki (1997-ben volt 20 ezer megbetegedés, amiből 13 halálos). Az átoltottság csak 75-80% és folyamatosan csökken, mert a celeb idióták és az egyház is beléptek az antivaxxerek közé és a sok paraszt meg követi őket (mert ugye Romániában az egyház az abszolút igazság, második helyen meg a celebek). És ahogy írtam, az európai gócoknak van köze a román 4000 esethez, ugyanis kiderült pl. hogy az osztrák meg az olasz zéró páciens járt Romániában a lappangási időn belül és ugyanaz a B3-as törzs fertőzte őket is. És a román lapok szerint pl. a roma populáció a legfertőzöttebb, ők egyáltalán nem oltatnak, vagy csak alig és állandóan vándorolnak Európában. A vírusoknak nem kell eltűnnie, nem is tűnnek el sokszor. Csak nem tudnak fertőzni, ha oltva van mindenki. Egyébként Ukrajna meg a gyermekbénulás oltatlansági fellegvára... Hogy onnan keletebbre meg mi van, arra gondolni sem akarok.
 
Tehát 1997 óta nem volt Romániában sem kanyarójárvány.
Én is azt mondtam, hogy azért tudott ott megragadni a vírus, mert kisebb a lakosság átoltottsága. A "havasokat" iróniából írtam.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,445
Tagok
615,657
Legújabb tagunk
Leupoldmeq
Oldal tetejére