Kivonul az Uber Magyarországról

Többen is írtak nekünk, akik ma reggel Uberrel utaztak, hogy a július 24-én hatályba lépő jogszabállyal az Uber befejezi tevékenységét Magyarországon. A cég sofőrjei kaptak egy levelet ma reggel, amiben az állt, hogy a cég budapesti irodája július 24-én bezár:

„Sajnálattal értesítünk, hogy az Uber 2016 július 24-én 12 órakor felfüggeszti szolgáltatását Budapesten.”

Fekete Zoltán, az Uber magyarországi ügyvezetője éppen ma délelőtt tart sajtótájékoztatót, „az Uber jövője Magyarországon a július 24-én hatályba lépő jogszabály után” címmel.

uber_kivonul.jpg

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Szomorú nap lesz

Fekete azt mondta a sajtótájékoztatón, hogy az Uber hajlandó lett volna egy olyan rendszerben részt venni, ami lehetővé teszi, hogy a cég adót fizessen itthon, úgy látták azonban, hogy a kormány erre egyáltalán nem hajlandó.

Hosszú elhatározás után döntött így a cég, mondta Fekete, és szomorú lesz a leállás napja, hiszen sokan fogják hiányolni a szolgáltatást, és a sofőrjeik is elvesztik munkájukat. Az ügyvezető szerint ők folyamatosan keresték a párbeszédet, de a kormány nem volt hajlandó változtatni azon a szabályozáson, ami

„egy olyan korra íródott, amikor még vezetékes telefonok sem voltak.”

Fekete szerint ők próbálkoztak sok mindennel, bevezették az e-számlát, személyszállítói engedélyeket, biztosításokat kötöttek. A július 24-én hatályba lépő szabályozás azonban mindent keresztül húz, bünteti az innovációt, sofőrjeiket ellehetetleníti. Fekete szerint Európa is más irányba megy, amit az Európai Bizottság iránymutatása is bizonyít.

Az Uber-gyilkos törvény

Az Uber-gyilkos törvényt még júniusban fogadta el az országgyűlés – Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter előterjesztésére, és a taxislobbi nyomására –, aszerint a hatóságok blokkolhatják a jogellenesen működő személyszállító cégek alkalmazásait;

jogellenesnek számít az is, ha egy cégnek nincs diszpécserszolgálata, ami ugye az Uber esetében teljesen abszurd (és fölösleges, piactorzító, innováció-büntető) elvárás.

A uberezésen ért sofőrök pedig jogosítványukat és autójuk rendszámát veszthetik el.

Az Uber azt írja sofőrjeinek, hogy nem akarja kitenni őket ezeknek a kockázatoknak. A cég üzeni sofőrjeinek – 1200-an lehetnek –, hogy délután és a hét hátralévő részében fogadóórákat tartanak, ezekre online lehet jelentkezni.

Átmeneti felfüggesztés egy időre

A cég azért nyitva hagyja a lehetőséget, hogy egyszer újra lehet majd használni a szolgáltatást, hiszen hivatalosan "felfüggesztésről" van szó, és a magyar Uber Facebookján is arról írnak, hogy „egy időre búcsút kell intenünk egymásnak”. Valószínűleg ilyen promóvideó sem készült volna, ha örökre be akarnák zárni a boltot.
 
"Fekete azt mondta a sajtótájékoztatón, hogy az Uber hajlandó lett volna egy olyan rendszerben részt venni, ami lehetővé teszi, hogy a cég adót fizessen itthon..."

Miért, eddig nem fizetett? :eek:

"Fekete szerint Európa is más irányba megy, amit az Európai Bizottság iránymutatása is bizonyít."

Ehhez képest nem csak Magyarországon nem fogadták kitörő örömmel a céget, sőt...
http://index.hu/gazdasag/2016/07/13/vilaghaboru_az_uber_ellen_igy_harcolnak_vilagszerte_a_taxisok/
 
*
Ez a kormány nem előre, de visszalép. S, ezt nem lehet megszokni. De! Mint tudjuk, a taxisokkal nagyon sok és kemény "kört" lefuttattak már, szó szerint harcolnak egymással a megélhetésért. A fizetőképesség gyenge, ezért viszonylag kevesen veszik igénybe ezeket a szolgáltatásokat. A taxisok egyen tarifával számolnak, szó nem lehet a "kiugrásról". Tehát együtt léptek fel ez ellen a szolgáltatás ellen. Akit szidni lehet, az a jelenlegi kormány, amelyik ellehetetleníti a taxisokat, s minden kisebb vállalkozást azzal a végtelen felügyelettel, amit jó lenne, ha egymásra is szánnának. Úgy értem, a kormánytagok ne mentsék ki egymást a katyvaszból, ne hazudjanak egymásért, de mást kellene csinálniuk. Együtt azon munkálkodni, hogy ne hátra, de előbbre vigyék az országot. Ennyi. Erre pedig képtelenek.
.B.
 
Olvasd csak el az általam linkelt cikket. Valami gond csak lehet az Uberrel, ha ennyi helyen nem látják szívesen...
Vagy ugyanilyen hülyék a franciák, stb...
A vállalkozói feltételeken természetesen kellene javítani itthon, ezt nem vitatom. De az adóelkerülést, a szabályok semmibe vételét igen kevés helyen díjazzák.
 
En meg olyant nem lattam hogy valaki ne az olcso megoldast valassza, hanem inkabb a dragabb van eset,hogy arany aru fuverert ahitozik , es az olcso fuvaru sot uberbe bele se ul mert meg maradna egy vacsorara volora is.
Miert nem akarnak a az emberektol nepszavazast kinek kell az olcso Uber vagy a taxi.

Azert van a taxisoknal is hogy tullottek a celon.
Az uj generacio ki fogja kovetelni elobb utobb az uj tecnologiat. a modern felzarkozasi felteteleket. es akkor a taxisok is vagy fejleszztenek vagy avallakozasaik rosszabul mennek.
 
*
Ez a kormány nem előre, de visszalép. S, ezt nem lehet megszokni. De! Mint tudjuk, a taxisokkal nagyon sok és kemény "kört" lefuttattak már, szó szerint harcolnak egymással a megélhetésért. A fizetőképesség gyenge, ezért viszonylag kevesen veszik igénybe ezeket a szolgáltatásokat. A taxisok egyen tarifával számolnak, szó nem lehet a "kiugrásról". Tehát együtt léptek fel ez ellen a szolgáltatás ellen. Akit szidni lehet, az a jelenlegi kormány, amelyik ellehetetleníti a taxisokat, s minden kisebb vállalkozást azzal a végtelen felügyelettel, amit jó lenne, ha egymásra is szánnának. Úgy értem, a kormánytagok ne mentsék ki egymást a katyvaszból, ne hazudjanak egymásért, de mást kellene csinálniuk. Együtt azon munkálkodni, hogy ne hátra, de előbbre vigyék az országot. Ennyi. Erre pedig képtelenek.
Rettenetesen egyoldalúan (fekete-fehéren) látod ezt az egészet. Ráadásul valótlanságokat állítasz.

Igaz az, hogy ma MO-on a kisvállalkozások elég sok "teher alatt nyögnek", igaz az is, hogy a "hatalom" (NAV) úrhatnám módon áll szemben az "állampolgárral", mindenkiben "mocskos adócsalót" lát.
Viszont az nem igaz, hogy "hátra viszik" az országot. Bárkit - na persze, nem a munkanélküli, nyolcgyerekes "kisebbségit"(!!) - kérdezel, aki ma dolgozni akar, az tud, és az jut is előbbre. (Arról nem ez a kormány tehet, már megbocsáss, hogy a képzetlen, segdémunkára is alkalmatlan "lumpen tömeg" nem talál munkát. Vannak olyanok, akik még arra is alkalmatlanok, hogy egy 1m x 1m x 1m-es gödröt kiássanak egy facsemetének!!! Nem tudják, hogyan kell ásni!!!!)

Az UBER könnyen tudott olcsó lenni, amikor - gyakorlatilag - nem fizetett adót. Ez ugyanaz a kategória, mint az áfacsalt étolaj, cukor, liszt, tej.
Nekem is lehetne Bentleym meg 200 nm-es budai házam, ha nem fizetném be évente azt a 6-7 millió forintnyi adót plusz másfél milliós járukékot a vállalkozásom után.
Viszont az is igaz, hogy nyugodtan alszom, és nem fenyegeti a családomat az a veszély, hogy lesittelnek és elkobozzák az autót, lakást, telket.

Szóval az UBER csak ne verje féltéglával a mellét, mert nincs mire. (Azzal együtt, hogy a kormánynak is bőven van sara ebben az egészben.)

A taxisok pedig csak fogják be a szájukat. Százból száz csal, megpiszkált órával, nem ad nyugtát, lehúzza már nem csak a külföldieket, hanem a magyarokat is. Gyakorlatilag egy maffia, állam az államban. Ráadásul - tisztelet a kivételnek - a 99%-uk mérhetetlenül bunkó, pökhendi tahó paraszt.
 
"Fekete azt mondta a sajtótájékoztatón, hogy az Uber hajlandó lett volna egy olyan rendszerben részt venni, ami lehetővé teszi, hogy a cég adót fizessen itthon..."

Miért, eddig nem fizetett? :eek:

"Fekete szerint Európa is más irányba megy, amit az Európai Bizottság iránymutatása is bizonyít."

Ehhez képest nem csak Magyarországon nem fogadták kitörő örömmel a céget, sőt...
http://index.hu/gazdasag/2016/07/13/vilaghaboru_az_uber_ellen_igy_harcolnak_vilagszerte_a_taxisok/
Fizetett adót, az EU törvények szerint a cég eredeti bejegyzésének helyén, azaz Franciaországban.
Csak tudod, Mo-n mindenkinek itthon kell adózni, kivéve, ha ............... , na szóval akkor.
 
Utoljára módosítva:
En meg olyant nem lattam hogy valaki ne az olcso megoldast valassza, hanem inkabb a dragabb van eset,hogy arany aru fuverert ahitozik , es az olcso fuvaru sot uberbe bele se ul mert meg maradna egy vacsorara volora is.
Miert nem akarnak a az emberektol nepszavazast kinek kell az olcso Uber vagy a taxi.

Azert van a taxisoknal is hogy tullottek a celon.
Az uj generacio ki fogja kovetelni elobb utobb az uj tecnologiat. a modern felzarkozasi felteteleket. es akkor a taxisok is vagy fejleszztenek vagy avallakozasaik rosszabul mennek.

Azzal a résszel egyetértek, hogy a taxikra is ráfér a fejlesztés, mind technológiailag, mind kultúráltságban, mind korrektségben.
Viszont persze, hogy szívesebben utaztak az Uberrel, éppen úgy, ahogy szívesen hívnak olyan szobafestőt, vagy vízvezetékszerelőt, aki nem ad számlát, és így olcsóbban vállalja el a munkát. Miközben eszükbe sem jut, hogy lehet, nekik azért is kell olyan sok adót fizetni, mert mások meg kibújnak a fizetés alól.
 
Utoljára módosítva:
Vannak olyanok, akik még arra is alkalmatlanok, hogy egy 1m x 1m x 1m-es gödröt kiássanak egy facsemetének!!! Nem tudják, hogyan kell ásni!!!!
OFF
Mondjuk erdőtelepítéskor, kíváncsi lennék arra a munkásra, aki minden csemetének egy köbméteres gödröt ásna. Naponta kb. 50-100 db-t.
Ha otthon a kertben 40x40x60 cm-es gödröt ásol (egy ásónyom aljára még egyszer-kétszer belenyomod az ásót), az több mint elég. A 100x100-as gödör a daruval szállított kis fának kell.
OFF vége
 
Azzal a résszel egyetértek, hogy a taxikra is ráfér a fejlesztés, mind technológiailag, mind kultúráltságban, mind korrektségben.
Viszont persze, hogy szívesebben utaztak az Uberrel, éppen úgy, ahogy szívesen hívnak olyan szobafestőt, vagy vízvezetékszerelőt, aki nem ad számlát, és így olcsóbban vállalja el a munkát. Miközben eszükbe sem jut, hogy lehet, nekik azért is kell olyan sok adót fizetni, mert mások meg kibújnak a fizetés alól.
Arra sem gondolnak, hogy a festő, vagy a vízvezeték szerelő azért nem számlaképes, mert nincs meg a megfelelő képzettsége. A munka, amit végeznek olyan is, ráadásul garancia sincs rá.
 
aki ma dolgozni akar, az tud, és az jut is előbbre

Konkrétan tudnék sorolni olyan szakmunkásokat a környezetembe a fodrásztól a kőművesen át a vízvezeték szerelőig, akik még ismerősnek is adnak nyugtát/számlát, mégsem tűnik úgy, hogy erősen éheznének. A várólistájuk meg sokszor a magyar kórházi listákkal vetekszik.
Az viszont igaz, hogy nincs általános okosság, mindenkinek a saját helyzetében kell megtalálni az utat és ez az igazán nehéz falat. De ahogy a putriból el lehet jutni az sejtkutató biológusig úgy bármely más szakmában is vannak lehetőségek. És bámit lehet csinálni, ha valamit jól csinálsz azt megfizetik.
 
A taxisok egyen tarifával számolnak, szó nem lehet a "kiugrásról"

Ahogy a taxisok kilobbizták a fix tarifát Budapesten ugyanúgy ki tudná 1-2-3 nagyobb társaság azt is lobbizni, hogy ezt eltöröljék és visszatérjen az igazi verseny. Aztán aki megelégszik az Opel Astra taxival az olcsóbban utazhat, akinek meg kell a bőrüléses Merci az választhat olyat. Illetve mindenki olyan áron fuvarozhatna, ami neki kijön.
Gyakorlatilag az Uber piaci rését teljesen normális piaci körülmények között is be lehetne tölteni. Itt volna a kormány nagy feladata, hogy ennek feltételeit megteremtse.
 
Korábban és máshol olvastam.
A sárga taxik havi kezdő befizetése a diszpancsereknek 350.000 Ft. A kocsik gazdaságossága innen kezdődik. A többi csak hablaty, hogy miért jó ennek és miért rossz másnak.
 
Ahogy a taxisok kilobbizták a fix tarifát Budapesten ugyanúgy ki tudná 1-2-3 nagyobb társaság azt is lobbizni, hogy ezt eltöröljék és visszatérjen az igazi verseny. Aztán aki megelégszik az Opel Astra taxival az olcsóbban utazhat, akinek meg kell a bőrüléses Merci az választhat olyat. Illetve mindenki olyan áron fuvarozhatna, ami neki kijön.
Gyakorlatilag az Uber piaci rését teljesen normális piaci körülmények között is be lehetne tölteni. Itt volna a kormány nagy feladata, hogy ennek feltételeit megteremtse.
Ezzel csak az lenne a probléma, hogy - talán tipikus magyar mentalitás - a 10 éves Opel Astrával fuvarozó taxisok is olyan tarifával dolgoznának, mint ha vadiúj Bentleyvel tennék.
 
A cikk címe némileg megtévesztő, mert a társasági adóról van szó benne.
Ráadásul azért is "ellenszenves" a cikk "sugallása", mert a bevétel nem egyenlő a nyereséggel. Pont azért hívják társasági nyereségadnak, mert a nyereséget adóztatja, nem a beevételt. Azon persze lehet vitatkozni, hogy a bevételt hogyan "tüntetik el" - költségek, bérek, beszámlázások, stb. -, de nagyon demagóg a bevételt alapul venni.
 
Rettenetesen egyoldalúan (fekete-fehéren) látod ezt az egészet. Ráadásul valótlanságokat állítasz.

Igaz az, hogy ma MO-on a kisvállalkozások elég sok "teher alatt nyögnek", igaz az is, hogy a "hatalom" (NAV) úrhatnám módon áll szemben az "állampolgárral", mindenkiben "mocskos adócsalót" lát.
Viszont az nem igaz, hogy "hátra viszik" az országot. Bárkit - na persze, nem a munkanélküli, nyolcgyerekes "kisebbségit"(!!) - kérdezel, aki ma dolgozni akar, az tud, és az jut is előbbre. (Arról nem ez a kormány tehet, már megbocsáss, hogy a képzetlen, segdémunkára is alkalmatlan "lumpen tömeg" nem talál munkát. Vannak olyanok, akik még arra is alkalmatlanok, hogy egy 1m x 1m x 1m-es gödröt kiássanak egy facsemetének!!! Nem tudják, hogyan kell ásni!!!!)

Az UBER könnyen tudott olcsó lenni, amikor - gyakorlatilag - nem fizetett adót. Ez ugyanaz a kategória, mint az áfacsalt étolaj, cukor, liszt, tej.
Nekem is lehetne Bentleym meg 200 nm-es budai házam, ha nem fizetném be évente azt a 6-7 millió forintnyi adót plusz másfél milliós járukékot a vállalkozásom után.
Viszont az is igaz, hogy nyugodtan alszom, és nem fenyegeti a családomat az a veszély, hogy lesittelnek és elkobozzák az autót, lakást, telket.

Szóval az UBER csak ne verje féltéglával a mellét, mert nincs mire. (Azzal együtt, hogy a kormánynak is bőven van sara ebben az egészben.)

A taxisok pedig csak fogják be a szájukat. Százból száz csal, megpiszkált órával, nem ad nyugtát, lehúzza már nem csak a külföldieket, hanem a magyarokat is. Gyakorlatilag egy maffia, állam az államban. Ráadásul - tisztelet a kivételnek - a 99%-uk mérhetetlenül bunkó, pökhendi tahó paraszt.
*
Vitába nem szállok. A tényekkel pedig még Te sem tudsz vitatkozni, bármennyire is mondod a tuttit.
G.B.
 
Ezzel csak az lenne a probléma, hogy - talán tipikus magyar mentalitás - a 10 éves Opel Astrával fuvarozó taxisok is olyan tarifával dolgoznának, mint ha vadiúj Bentleyvel tennék.
*
A taxisok "ezer sebből" véreznek. Annyit, de annyit gyötörték őket, leírni is sok lenne. Az ismeretségemben van taxis, aki már évek óta nyög. Most OKJ-s képzésen szerez végzettséget, amivel reméli, el tud helyezkedni. Elege van a taxis életből. Valaha, ez még a 70-es években is jó volt. Ma már nem.
Emlékeztetőül csak annyit, amikor arra kötelezték a budapesti taxisokat, hogy vásároljanak egyforma sárga autókat, fel kellett venniök a hitelt, amit törleszteniök kellett, iszonyatosan kifeszítették őket ezzel, no meg az egységes tarifákkal is. Hol marad ilyenkor a piaci rendszer? Az olcsóbb - legyen, lehet(ne) is a jobb? stb.
G.B.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,571
Tagok
615,664
Legújabb tagunk
J. Ági
Oldal tetejére