Köszi Forgószél. Ma megtaláltam Eörsi urnak a tanulmányát a Köztársaság téri tragédiáról ami a Beszélöben jelent meg valamikor tavasszal.
http://beszelo.c3hu/445/printhttp://beszelo.c3.hu/node/445
Ki is nyomtattam magamnak és aláhuztam azokat a részeket, amikben erösen kételkedem.
Egyúttal kimásoltam Apámnak a könyvéből is az erröl szoló részleteit. Össze lehet hasonlitani. (Bár Eörsi ur kijelentette, hogy Ö nem tartja Apám könyvét hitelesnek. Remélem a lehallhatott archiv anyagokat majd tudomásul fogja venni.)
Miután a szovjet csapatok elhagyták Budapestet, sokan kíváncsiak voltak a 12 évig titokban működő zsarnokság kulisszatitkaira. A titkok megfejtése hajtotta az embereket a Belügyminisztérium épületébe. Ugyancsak meglátogatták Rákosi és Gerö elhagyott luxusvillait is. A Rákosi-rezsim két hírhedt alakjának: Farkas Mihálynak és fiának, Vladimírnak villáját is feldúltak. Ők ebben az időben, a börtönben ültek.<o>
></o>>
Érdekes módon senkinek sem jutott eszébe behatolni Kádár Akadémia utcai főhadiszállására, annak ellenére, hogy a szovjet tankok eltűntek az épület elő1. A Parlamentbe sem tőrt be senki, holott belső őrség gyakorlatilag nem 1étezett, és csak Nagy Imre személyes tekintélye tarthatta távol az esetleg behatolni szándékozókat. Volt azonban Budapesten egy másik középület, amely felkeltette az emberek érdeklődését. Az épület a kommunista párt, Köztársaság téren 1évő budapesti székháza volt. A környező házak lakói már napok óta szokatlan sürgést-forgást tapasztalhattak a pártház körül. ÁVH-sok érkeztek teherautókon. Más kocsik nagymennyiségű élelmiszert, kék rendőregyenruhát és lőszert szállítottak az épületbe.<o>></o>>
Az történt, hogy egyes - a partvezetőség második garnitúrájához tartozó - funkcionáriusok, konzervatív, hatalmukat féltő, vagy csak halálra ijedt elemek, itt, ebben a házban akartak fegyveres „munkásőrséget” szervezni.<o>></o>>
Ezek az előkészületek okoztak a vesztüket. Október 30-an 9 óra tájban a környéken lakók egy küldöttsége azt követelte, hogy bemehessenek az épületbe, „körülnézni”. A kis létszámú kül*döttséget letartoztatták. Az emeleti ablakokból ezt követően tüzet zúdítottak minden közeledőre. Erre megindult a harc.<o>></o>>
10 óra tájban diákok, fiatal munkások kiáltásait hallottuk az utcáról: „Az ÁVO gyilkolja a népet a Köztársaság téren!”<o>></o>>
A mindenki által gyűlölt ÁVH legálisan már nem létezett. Felhívtam Mező Imrét, hogy tájékozódjak a helyzetr6l, és hogy felajánljam a rendőrség segítségét, de csak a pártbizottság egy másik titkárával, Csikesz Józsefnével tudtam beszélni.<o>></o>>
Szerettem volna elmondani napokkal előbbi tapasztalatomat, mikor egy székre állva, a tömeggel szót értve, sikerült elkerülni a drámát. De Csikeszné gúnyosan csak ennyit mondott<o>></o>>
- Kopácsi! Ne aggódjon! Nincs szükségünk a Kopácsi-féle rendőrökre.<o>></o>>
A meglepetéstől nem tudtam szóhoz jutni. Nemcsak azért, mert Csikeszné válasza nélkülözte a valóságos helyzet ismeretét, de ellentétben állt saját első titkára kijelentésével is, ami a Kossuth- és Petőfi rádió tízórás híreiben hangzott el<o>></o>>
„A Budapesti Pártbizottság a következő közleményt adta ki: a Budapesti Pártbizottság leváltotta első titkári tisztségéből Kovács Istvánt és helyette Köböl Józsefet, a központi vezetőség és a politikai bizottság tagját választotta meg.<o>></o>>
A Budapesti Pártbizottság felhívása a kommunistákhoz:<o>></o>>
- Alakulnak a nemzetőrségek. A kommunisták kötelessége minden erővel résztvenni a nyugalom biztosításában, a munkáshatalom megvédésében. Ezért a fegyverforgatásra alkalmas kommunisták azonnal jelentkezzenek a nemzetőrségek szervezési központjai*ban.<o>></o>>
Aláírás: Köböl József, a pártbizottság első titkára.”<o>></o>>
Egyszerűen nem értettem, hogy olyan tapasztalt harcos, mint Mező Imre, aki a spanyol polgárháborúban a nemzetkőzi brigádban harcolt, hogyan vállalhat közösséget olyan, politikailag és katonai*lag ostoba egyénekkel, mint Csikeszné.<o>></o>>
- Legyen szíves, adja át a kagyló a védelem parancsnokának! <o>></o>>
- Nem ér rá!<o>></o>>
Aztán mégis sikerült Asztalos alezredessel, a honvédelmi minisztériumtól odavezényelt tiszttel beszélnem, aki elmondotta, hogy van ott néhány honvédtiszt is.<o>></o>>
- Mit kerestek ti ott? - kérdeztem.<o>></o>>
Elmagyarázta, hogy reggel érkeztek; segítenek megszervezni ezt a bizonyos „párhuzamos rendőrséget”, amelyet ők „munkásőrségnek” neveztek.<o>></o>>
Ezeknek teljesen elment az eszük! Kedvem lett volna megmagyarázni: „Ébredjetek fel<sub>.</sub>! A munkások kint vannak a téren, rátok szegezett fegyverrel. És ti ezekre akartok lőni?” De aztán úgy éreztem, hiábavaló minden beszéd.<o>></o>>
- Azt mondd meg, mi a helyzet jelenleg? <o>></o>>
- Ronda! Halottak és sebesültek vannak.<o>></o>>
- Van valami tervetek? Mi lesz, ha a helyzet rosszabbra fordul? Van visszavonulási útvonalatok?<o>></o>>
- Az ÁVH belső karhatalom itteni parancsnoka úgy gondolja, hogy tartani tudja az épületet. Éppen most kértünk tankokat a vezérkartól az épület védelmére.<o>></o>>
Mélységesen felkavart ezeknek a katonáknak - köztük barátaimnak - a hiszékenysége. Tapasztalataim alapján mar könyv nélkül tudtam a páncélosok forgatókönyvét, és azt is, hogy a honvédségnek egyetlen alakulata sem hajlandó a feloszlatott ÁVH védelmében fegyvert használni. Azt még megértettem, hogy egy ÁVH-s tiszt annyira megveti a «csőcseléket», hogy nem gondol meghátrálásra, de egy honvédtisztnek tudni kell a visszavonulást is bekalkulálni védelmi terveibe.<o>></o>>
A végülis odaérkezett három tank lett az ostromlottak végzete. Alighogy a térre értek, a lakosság meggyőzte őket: a mészárlást az ÁVO követte el. Mire a harckocsik ágyúikat azonnal az épület homlokzatára irányítottak. Már a harmadik gránát akkora nyilast ütött a falon, hogy a védők jobbnak látták feladni a harcot.<o>></o>>
Nem kerestek hátsó kijáratot. Fehér zászlóval jelentek meg az épület előtt. Azok előtt, akiket percekkel e1őbb még golyózáporral árasztottak el.<o>></o>>
Azokat, akik elsőnek jöttek ki az épületből, sebesültek és halottak között botladozva, mindjárt agyonlőtték. Így járt a két honvédtiszt is, Asztalos és Szab6 Lajos. Őket, keki egyenruhájukat látva, ÁVÓ-s tiszteknek nézték. Mező Imre, a pártbizottság titkára, aki az élen haladt, a «tuskólábú» lövésétől sebesült meg. Másnap a kórházban halt bele sérülésébe. Tizenöt ÁVÓ-s kiskatona, akik rendőregyenruhát viseltek, esett áldozatul a gyilkos dühnek. A megvadult tömegből egyesek a tisztek holttestét megcsonkították és meggyalázták.<o>></o>>
Azután a bosszúszomj elcsitult. A tömeg kiszabadította az épületben fogvatartott delegációját. Nem sokkal később nemzetőr járőrök érkeztek a helyszínre és a pártház többi védőjét letartóztat*ták. Az egyik járőr telefonon hívott:<o>></o>>
- Kopácsi bajtárs! Csikesznét kerítettük kézre. A legvéresebb szájjal uszította az ÁVÓ-sokat a tömeg ellen. Mit tegyünk vele? <o>></o>>
- Bajtárs! Mit akarsz egy nőtől? Vigyétek haza!<o>></o>>
A felkelőkbő1 álló járőr Csikesznét beültette a páncélkocsiba és hazavitte.<o>></o>>
Az átélt szörnyűségekről Molnár Lasz1ó volt miskolci partizán* bajtársam számolt be. A budapesti pártbizottság kis beosztottja volt, civil ruhában érkezett, hajtókáján a partizánjelvénnyel. Ez a jelvény mentette meg. Őt is kivezették az épületből, sürü ökö1csapáa*sokkal hajtva, hogy bemutassák neki a teret csata után. Az egyik felkelő, látva hajtokáján a vöröscsillagos jelvényt, fegyverét már Molnárra szegezte, amikor egy másik felkelő közbelépett:<o>></o>>
- Hozzá ne nyúlj! Ez a mi emberünk. Ez egy régi partizán! Molnárt elengedték. A főkapitányságra jött. Kérte, adjak neki valamilyen munkát. Felhívtam Szilágyi Jóskát, hogy nincs-e szüksége egy megbizhat6, értelmes emberre. Maga mellé vette Molnárt, aki az újabb szovjet invazióig a parlamenti titkárságon dolgozott.<o>></o>>
http://beszelo.c3hu/445/printhttp://beszelo.c3.hu/node/445
Ki is nyomtattam magamnak és aláhuztam azokat a részeket, amikben erösen kételkedem.
Egyúttal kimásoltam Apámnak a könyvéből is az erröl szoló részleteit. Össze lehet hasonlitani. (Bár Eörsi ur kijelentette, hogy Ö nem tartja Apám könyvét hitelesnek. Remélem a lehallhatott archiv anyagokat majd tudomásul fogja venni.)
Részlet Kopácsi Sándor „ÉLETFOGYTIGLAN” című önéletrajzából<o>></o>>
></o>>(157-160 old.)<o>></o>>
></o>><o>> </o>>
> </o>>ÁZSIAI SZINJÁTÉK<o>></o>>
></o>>></o>>Érdekes módon senkinek sem jutott eszébe behatolni Kádár Akadémia utcai főhadiszállására, annak ellenére, hogy a szovjet tankok eltűntek az épület elő1. A Parlamentbe sem tőrt be senki, holott belső őrség gyakorlatilag nem 1étezett, és csak Nagy Imre személyes tekintélye tarthatta távol az esetleg behatolni szándékozókat. Volt azonban Budapesten egy másik középület, amely felkeltette az emberek érdeklődését. Az épület a kommunista párt, Köztársaság téren 1évő budapesti székháza volt. A környező házak lakói már napok óta szokatlan sürgést-forgást tapasztalhattak a pártház körül. ÁVH-sok érkeztek teherautókon. Más kocsik nagymennyiségű élelmiszert, kék rendőregyenruhát és lőszert szállítottak az épületbe.<o>
></o>>Az történt, hogy egyes - a partvezetőség második garnitúrájához tartozó - funkcionáriusok, konzervatív, hatalmukat féltő, vagy csak halálra ijedt elemek, itt, ebben a házban akartak fegyveres „munkásőrséget” szervezni.<o>
></o>>Ezek az előkészületek okoztak a vesztüket. Október 30-an 9 óra tájban a környéken lakók egy küldöttsége azt követelte, hogy bemehessenek az épületbe, „körülnézni”. A kis létszámú kül*döttséget letartoztatták. Az emeleti ablakokból ezt követően tüzet zúdítottak minden közeledőre. Erre megindult a harc.<o>
></o>>10 óra tájban diákok, fiatal munkások kiáltásait hallottuk az utcáról: „Az ÁVO gyilkolja a népet a Köztársaság téren!”<o>
></o>>A mindenki által gyűlölt ÁVH legálisan már nem létezett. Felhívtam Mező Imrét, hogy tájékozódjak a helyzetr6l, és hogy felajánljam a rendőrség segítségét, de csak a pártbizottság egy másik titkárával, Csikesz Józsefnével tudtam beszélni.<o>
></o>>Szerettem volna elmondani napokkal előbbi tapasztalatomat, mikor egy székre állva, a tömeggel szót értve, sikerült elkerülni a drámát. De Csikeszné gúnyosan csak ennyit mondott<o>
></o>>- Kopácsi! Ne aggódjon! Nincs szükségünk a Kopácsi-féle rendőrökre.<o>
></o>>A meglepetéstől nem tudtam szóhoz jutni. Nemcsak azért, mert Csikeszné válasza nélkülözte a valóságos helyzet ismeretét, de ellentétben állt saját első titkára kijelentésével is, ami a Kossuth- és Petőfi rádió tízórás híreiben hangzott el<o>
></o>>„A Budapesti Pártbizottság a következő közleményt adta ki: a Budapesti Pártbizottság leváltotta első titkári tisztségéből Kovács Istvánt és helyette Köböl Józsefet, a központi vezetőség és a politikai bizottság tagját választotta meg.<o>
></o>>A Budapesti Pártbizottság felhívása a kommunistákhoz:<o>
></o>>- Alakulnak a nemzetőrségek. A kommunisták kötelessége minden erővel résztvenni a nyugalom biztosításában, a munkáshatalom megvédésében. Ezért a fegyverforgatásra alkalmas kommunisták azonnal jelentkezzenek a nemzetőrségek szervezési központjai*ban.<o>
></o>>Aláírás: Köböl József, a pártbizottság első titkára.”<o>
></o>>Egyszerűen nem értettem, hogy olyan tapasztalt harcos, mint Mező Imre, aki a spanyol polgárháborúban a nemzetkőzi brigádban harcolt, hogyan vállalhat közösséget olyan, politikailag és katonai*lag ostoba egyénekkel, mint Csikeszné.<o>
></o>>- Legyen szíves, adja át a kagyló a védelem parancsnokának! <o>
></o>>- Nem ér rá!<o>
></o>>Aztán mégis sikerült Asztalos alezredessel, a honvédelmi minisztériumtól odavezényelt tiszttel beszélnem, aki elmondotta, hogy van ott néhány honvédtiszt is.<o>
></o>>- Mit kerestek ti ott? - kérdeztem.<o>
></o>>Elmagyarázta, hogy reggel érkeztek; segítenek megszervezni ezt a bizonyos „párhuzamos rendőrséget”, amelyet ők „munkásőrségnek” neveztek.<o>
></o>>Ezeknek teljesen elment az eszük! Kedvem lett volna megmagyarázni: „Ébredjetek fel<sub>.</sub>! A munkások kint vannak a téren, rátok szegezett fegyverrel. És ti ezekre akartok lőni?” De aztán úgy éreztem, hiábavaló minden beszéd.<o>
></o>>- Azt mondd meg, mi a helyzet jelenleg? <o>
></o>>- Ronda! Halottak és sebesültek vannak.<o>
></o>>- Van valami tervetek? Mi lesz, ha a helyzet rosszabbra fordul? Van visszavonulási útvonalatok?<o>
></o>>- Az ÁVH belső karhatalom itteni parancsnoka úgy gondolja, hogy tartani tudja az épületet. Éppen most kértünk tankokat a vezérkartól az épület védelmére.<o>
></o>>Mélységesen felkavart ezeknek a katonáknak - köztük barátaimnak - a hiszékenysége. Tapasztalataim alapján mar könyv nélkül tudtam a páncélosok forgatókönyvét, és azt is, hogy a honvédségnek egyetlen alakulata sem hajlandó a feloszlatott ÁVH védelmében fegyvert használni. Azt még megértettem, hogy egy ÁVH-s tiszt annyira megveti a «csőcseléket», hogy nem gondol meghátrálásra, de egy honvédtisztnek tudni kell a visszavonulást is bekalkulálni védelmi terveibe.<o>
></o>>A végülis odaérkezett három tank lett az ostromlottak végzete. Alighogy a térre értek, a lakosság meggyőzte őket: a mészárlást az ÁVO követte el. Mire a harckocsik ágyúikat azonnal az épület homlokzatára irányítottak. Már a harmadik gránát akkora nyilast ütött a falon, hogy a védők jobbnak látták feladni a harcot.<o>
></o>>Nem kerestek hátsó kijáratot. Fehér zászlóval jelentek meg az épület előtt. Azok előtt, akiket percekkel e1őbb még golyózáporral árasztottak el.<o>
></o>>Azokat, akik elsőnek jöttek ki az épületből, sebesültek és halottak között botladozva, mindjárt agyonlőtték. Így járt a két honvédtiszt is, Asztalos és Szab6 Lajos. Őket, keki egyenruhájukat látva, ÁVÓ-s tiszteknek nézték. Mező Imre, a pártbizottság titkára, aki az élen haladt, a «tuskólábú» lövésétől sebesült meg. Másnap a kórházban halt bele sérülésébe. Tizenöt ÁVÓ-s kiskatona, akik rendőregyenruhát viseltek, esett áldozatul a gyilkos dühnek. A megvadult tömegből egyesek a tisztek holttestét megcsonkították és meggyalázták.<o>
></o>>Azután a bosszúszomj elcsitult. A tömeg kiszabadította az épületben fogvatartott delegációját. Nem sokkal később nemzetőr járőrök érkeztek a helyszínre és a pártház többi védőjét letartóztat*ták. Az egyik járőr telefonon hívott:<o>
></o>>- Kopácsi bajtárs! Csikesznét kerítettük kézre. A legvéresebb szájjal uszította az ÁVÓ-sokat a tömeg ellen. Mit tegyünk vele? <o>
></o>>- Bajtárs! Mit akarsz egy nőtől? Vigyétek haza!<o>
></o>>A felkelőkbő1 álló járőr Csikesznét beültette a páncélkocsiba és hazavitte.<o>
></o>>Az átélt szörnyűségekről Molnár Lasz1ó volt miskolci partizán* bajtársam számolt be. A budapesti pártbizottság kis beosztottja volt, civil ruhában érkezett, hajtókáján a partizánjelvénnyel. Ez a jelvény mentette meg. Őt is kivezették az épületből, sürü ökö1csapáa*sokkal hajtva, hogy bemutassák neki a teret csata után. Az egyik felkelő, látva hajtokáján a vöröscsillagos jelvényt, fegyverét már Molnárra szegezte, amikor egy másik felkelő közbelépett:<o>
></o>>- Hozzá ne nyúlj! Ez a mi emberünk. Ez egy régi partizán! Molnárt elengedték. A főkapitányságra jött. Kérte, adjak neki valamilyen munkát. Felhívtam Szilágyi Jóskát, hogy nincs-e szüksége egy megbizhat6, értelmes emberre. Maga mellé vette Molnárt, aki az újabb szovjet invazióig a parlamenti titkárságon dolgozott.<o>
></o>>
