Korlátozzák a muszlim nők viseletét Kanadában

Nem hordhatnak arcot eltakaró kendőt a muszlim nők buszon, könyvtárban, orvosnál és iskolában sem Kanada egyik tartományában.

A helyi parlament elfogadta azt a törvényt, amely szerint ez nemcsak a közfeladatot ellátó személyekre érvényes, hanem azokra is, akik igénybe veszik ezeket a szolgáltatásokat.
Québec tartományban a liberális vezetés javaslatára megszavazták az úgynevezett vallássemlegességi törvényt, amelynek értelmében nemcsak annak tilos elfednie az arcát, aki közszolgálati feladatot lát el, hanem annak is, aki ilyet igénybe vesz.

A helyi szociáldemokrata ellenzék szerint alapvető emberi jogokat sért a tilalom. „Nem mondhatja meg az állam az embereknek, mit hordhatnak és mit nem. Különösen úgy, hogy ezzel egyeseket aránytalanul nagyobb mértékben sújtanak, mint másokat. Ez egy olyan törvény, amely hátrányos megkülönböztetést alkalmaz, és megsérti az emberi jogok alapvető elveit” – mondta egy ellenzéki vezető, Jagmeet Singh.

Az érintettek szerint a törvény csak még inkább a társadalom peremére sodorja őket. „Fogoly leszek. A saját otthonom lesz a börtönöm” – mondta egy kanadai muszlim nő, Naili.

A törvény bírálói szerint ráadásul álproblémáról van szó: egy felmérés alapján a Kanadában élő muszlim nők mindössze három százaléka hord nikábot.

Európában már több országban is törvényt hoztak az egész arcot eltakaró viselet ellen, köztük Franciaországban és Belgiumban, a legutóbb pedig Ausztriában, a választási kampány idején. Az osztrák tilalom október elsején lépett életbe.

muszlim no.jpg
 
Szia!
Gratulálok ez egy nagyon jó írás.
Úgy tartalmilag mint külalakilag.
Ráadásul most nem mentél el annyira szélsőséges írányba, így könnyen érthető vagy.
El gondolkoztattál hogy akkor én most melyik csoportba tartozok? Nemzeti vagy ultraliberális?
Mert próbálom mindkét oldal véleményét megérteni....lehet hogy saját véleményt kellene markánsabban kifejezni?

Én épp erre törekszem, a saját vélemény kifejtésére. Tkp amiatt „tértem vissza” mert megpróbálom hogy csak a saját véleményemet írjam ki és ne bocsátkozzam személyeskedésbe, bár ez nekem rém nehéz, nem olyan a habitusom. De igyekszem. Ha nem sikerül megint, hát puff neki így jártam. Sebaj.

Szóval még annyit a témához, hogy mindkét oldalról azt látom, egyiknek se az a célja hogy megtalálja a kompromisszumot és a BÉKÉT a másik oldallal! Sőt direkt keresik a konfliktusforrásokat. ÉLVEZIK a botrányt!

Vegyünk csak egy másik témát, a homokosokat. Nem az a céljuk hogy elérjék a házasodást, örökbefogadást stb, hanem minden módon igyekeznek HECCELNI a többieket, a másképp gondolkodókat (például gondoljunk csak a felvonulásaikra meg hogy milyen buzi-meséket adnak ki, sőt követelik hogy ezeket is tanítsák az iskolákban stb). ELÍTÉLEM ezt mert provokáció! Az rendben van hogy a mindenféle kisebbségeket tolerálnia illik a többségnek, oké. Ez azonban NEM jelenti azt hogy akkor a kisebbség szántszándékkal elkezdje FESZEGETNI A TŰRÉSHATÁROKAT, s ha a többség kiakad ezen - eleinte csak egypáran közülük majd egyre többen - akkor elkezdjenek hangosan ajvékolni hogy azok fasiszták, KIREKESZTŐK, és ők maguk a provokátorok alamuszi módon mártírszereppel kezdenek takarózni!

UGYANÍGY elítélem azonban azt amikor egy „normális” ember elmegy egy melegbárba lkövöldözni vagy akár előtte „békésen” tüntetni. MI a szarnak?! Én nem akarom hogy a melegek felvonuljanak közterületen, mert az a szememben provokáció; de én se „vonulok fel” tüntetni azon speciális intézmények elé amik direkt az ő céljaikat szolgálják.

ÉLNI ÉS ÉLNIHAGYNI, ez az elvem, s ebbe EGYIK oldalról se fér bele a provokáció!

Ott a WC ügy is. Komolyan, szánalmas hogy a XXI-edik században ezen nyomorognak egyesek. Tényleg az a legnagyobb gondja valakinek, melyik budiba mehet be?! A dolog a szememben pofonegyszerű: a WC egy FIZIKAI szükségletet elégít ki, és nem LELKIT! Tehát hogy ki melyik budiba mehet be, attól kéne függjön, miként van épp akkor FIZIKAILAG felszerelve a teste ott alul! Függetlenül attól, eredetileg minek született. És minek „érzi” magát. A WC nem az érzelmek hanem a fizikai szükségletek kielégítésére épült ugyanis!

Minden más vita erről a szememben PROVOKÁCIÓ, szándékos konfliktuskeresés, a normálisan gondolkodók vegzálása.

Rengeteg más kérdésben is ez a véleményem. A tolerancia nem azonos a szememben azzal, hogy toleráljuk a provokátorokat, akik mindenáron és mikrométerrel méricskélve a határokat akarják feszegetni, csak azért hogy ezzel másokat bosszantsanak, s az idejüket rabolják terméketlen vitákkal.

De ismétlem ez MINDEN oldalra igaz!

Egyik oldalnak se vagyok tagja látható.
 
Nem találom elégnek a tetszik gombot. A kötőszavaiddal is egyetértek ebben a beírásodban.
 
Ördög üdvégyje , megkövetlek , Chapeau !!

Advocatus , Chapeau !! Megkövetlek !
 
advocatus_diaboli
A vilagert se szemelyeskedsz?
A vilagert se provokalsz? es miert ne fognad masra.
Tavozasod tobbszor sajat elhatarozasod volt, igaz volt olyan is ami oka kiverted a biztositekot.
A vilag szines es nem feher fekete, rengeteg ideologia , felfogas vallas stb letezik meg egy ilyen kis kozossegen belul is mint a Ch.
Summas velemnyet modasz a melegek orokbe fogadasarol, provokacionak tartod, en meg ugy latom a te velemenyed helytelen itelkezes emberekrol gyerekekrol. A gyerek vallalas felnevelese nem kis feladat, es aki ezt vallalja ugy hogy orokbe fogad igen tiszteletet erdemel. Egy gyerek felnevelese majd egy haz araba kerul , es a gyerek reszere felmerhetetlen jo ha csaladba tud felnoni es nem intezetbe.Meg ha neked nem is tetszik.
Pont azert van a felvonulas hogy felhivjak a figyelmet egyenlo jogokat kerve.
Sokan, es en is, osztom a velemenyedet abba , hogy egy Amerikai Egyesult Allamok nem rossz pelda Europa szamara.
 
Nem értelek, mit jössz a hallóvénnel? Az egyetlen nap, aminek épp a hülye öltözet a lényege. Semmi kifogásom azellen hogy AZON AZ EGY NAPON lehessen akár burkába is öltözni! Sőt, remek ötletnek tartom, az ugyanis akkor inkább a burka kigúnyolása. De csak azon az EGY napon, és nem az év minden napján, értesz engem?! Mikulás se mászkál permanensen az utcákon az év mind a 365 napján ugye, szóval az érved abszolút nem releváns.
-
Kedves advocatus_diaboli
-
A burka nem vallási szimbolum, ahogy emlitettem egy Afghan specialitás.
Nézzd meg hány nö hord ilyet a majdnem egy milliardnyi muszlem nöböl?
Ezzel ellentétben igazi vallási kellék a Ku Klux Klan esztetikára hasonlito "Kapucni" Andaluziábol. :)
-
2994745839_c78e280121-thumb-500x292-480x280.jpg
-
-
De tőlem megegyezhetünk abban is ha neked úgy szimpatikusabb, hogy oké, legyen betiltva a mikulásjelmez is, abban ugyanis egyetértek veled hogy az is vallási jelkép. Látod lehet velem alkudozni! Tehát: oké, azon napokon amikor úgyis a beöltözés a divat, szabad a burka is, rendben, VAGY be van tiltva minden más olyan jelmez is ami vallási szimbólum! A mikulás is és a jézuska is. Nem szakad meg a szívem ezen variáció elfogadásakor se.
-
Semmi probléma, nincs baj azzal ha valaki nyiltan akar viselni egy jelet amiböl a vallási hovatartozására lehet következtetni. A homoszexualisok azelött lila nyakkendövel jelezték diszkréten melyik partrol jönnek, a legtöbb férfi ma nem hord rozsaszinü alsoruhát...
-
Sok ember láncon függö keresztet hord a nyakába, rozsafüzért a visszapillantotükrön, "Chrisztus-halat" ragaszt a csomagtartora... mert hát ahogy mondják "büszkék", arra, hogy gyerekkorukba vizbe lettek mártva. Biztos van aki "büszkeségböl" hord fejkendöt.
-
Semmi probléma, az utca mindenkié. Nem ártana, ha odafigyeltetek volna. Kanada egy államában, Québec-ban, csak állami alkalmazottaknak akarják megtiltva a vallásos hitük mutogatását és csak arra az idöre ha szolgálatban vannak. Ez is egybbként csak 2018 juliusában lép érvénybe, ha addig megnem vétozzák.
-
Megjegyzem amúgy, a bohóc nem vallási jelkép, az nem lenne betiltva, habár szeretném, mert mindig utálatosnak tartottam, nagyon a részeg ember attributumait jelképezi szerintem, emiatt én félelmetesnek tartottam mindig is és sosem szerettem a bohócokat. Soha nem tudtam nevetni egyiken se, gyerekként se!

Az arcrák=probléma nem sokakat érint, emiatt nem releváns. Nem tudom, miért kéne eltakarnia akár annak is az arcát, elvégre nem tehet róla, nem sz ő szégyene! De oké, ilyen esetben esetleg lehetséges hogy egy vékony fátyolt viseljen ha nagyon akar, de akkor az öltözék többi része ne legyen csador, pláne nem fekete, hogy látni lehessen hogy nem vallási okból viseli, és kívánságra hajlandó legyen fellebbenteni is a fátylat, hogy hivatalos helyeken azonosítani lehessen. Megjegyzem ennek ellenére ezen érvedet a kákán is csomót keresésnek érzem.
-
Nem keresek csomot a kákán, csak azt akartam érzékeltetni, hogy van egy csomo oka az embereknek, hogy ne teregessék ki a testüket az utcán. Már emlitettem Helmut Kohl elsö feleségét, nem ö az egyedüli aki egy betegség miatt nem megy az utcára.
-
Nézd Ernő, nekem is vannak szabadságjogaim, elismered ugye? Én a szabadságjogaim lényegi részének érzem hogy ne kelljen félnem. Ezt el tudod fogadni? Márpedig ha egy ilyen fekete izé jön velem szemben, az rémületes. Amiatt az, mert az ISMERETLEN mindig félelmetes, vagy legalábbis stresszt okozó. Nem tudhatom, nő-e vagy férfi igazából; azt se hány éves; emiatt nem tudom hogy a francba is szólítsam meg ha netán muszáj volna; nem tudom miként viselkedjek vele úgy általában; eleve azt is feltételezem ha netán mégis kommunikálnom muszájna vele lehet hogy egy apró gesztusomat vagy szavamat félreérti aztán másnap jönnek a rokonai kivégezni engem mert megsértettem az ő muzulmán vagy akármilyen szokásaik egyikét amiről fogalmam sincs és nem is akartam megsérteni; azt se tudhatom a csador alatt nincs-e egy kiélesített pisztoly amit rám szegez vagy rosszabb esetben robbanőöv - szóval SEMMIT SE tudok róla, s emiatt az egész szitu hogy egy ilyennel találkozom FÉLELMETES!

És nekem ez nem hiányzik, érted?! És senkinek sincs jopga félelmet kelteni a másikban, mert annak is van emberi joga: joga a félelem nélküli élethez!
-
Nem igazi érvek amiket összehordsz. Miért kéne félned valakitöl akinek nem látod az arcát? A motorosok arcát sem látod, sok fiatal kapucnit hord, nagyon közel kell menjél hozzá, hogy a szemébe nézhess, és ki tudja miként reagál ha kiváncsi vagy? Miért akarod tudni, hogy valaki nö-vagy férfi? Mi közöd hozzá? Lehet, hogy nagyon fontosnak tartod magadat?
-
Egy robbanoövet sokkal egyszerübb eldugni ha kövérnek álcázza magát valaki.
Az "adipositasz" egy népbetegség, mégcsak fel sem tünsz vele. :)
Fegyvert egyébbként hegedütokban szoktak hordani, ahogy Alkapone-re emlékszem. :)
-
És igenis vallási jelkép. Nem jellemzőp a keresztényekre; a buddhistákra se; sintósokra se; igazából még a zsidókra se általában, legalábbis nem ilyen mértékben; nem jellemző a kinaiakraé az indiánokra, a hindukra, sőt, még a muzulmánok közt se mindegyikre! Mégis, aki hordja, az esetek óriási többségében muzulmán, annak is valamelyik szélsőséges irányzatát követő képviselője (vagy a férje az, aki rákényszerítette erre a viseletre a nőjét). Akkor meg már hogy a fenébe ne volna vallási jelkép! Legalább ne tagadd le a valóságot!
-
Most csak azt probáltad igazolni, hogy muszlemok gyakrabban hordanak kendöt.
A kendö nélkül is lehet valaki muszlem hivö, és erröl van szo. A moszlemnak még a körülmetélés sem kötelezö.

-
Ha jol tudom a keresztényeknél szokásos kendöket reliquiemként tisztelni. Talán emlékszel még Veronikára. :)
De ha már kendö akkor, beszéljünk inkább a "véres-lepedöröl", amit sok férfi erekjeként öriz/örzött a nászélyszakárol.
-
Különben meg megmondom, egyszerűen a tököm tele van vele hogy mindig a normálisan gondolkodó többség szopjon egy hülye fanatikus és extravagáns kisebbség elképesztő igényei miatt.

Nézd, az emberi állat közösségben él. Ha egyedül élsz egy lakatlan szigeten, tehetsz akármit ugye. Közösségben ez nem megy, ott igenis alkalmazkodni kell. Ez sokszor nekem se tetszik mert én is furamuki vagyok. Mégis, az ELVET legalább elfogadom, hogy alkalmazkodni KELL. Azon lehet vita, miben és mennyit, de az elvben magában nem. Na most ez kiterjed a ruhaviselésre is. Mit szólnál ahhoz ha kijelenteném, nekem vallásom a nudizmus, és sérti az emberi jogaimat hogy nem utazhatom tök pucéran villamoson a Nagykörúton?! Végülis miért NE utazhatnék úgy?!
-
Nagyon szépen megfogalmaztad, "alkalmazkodni kell". Nekem azzal van tele a hocipöm, hogy senki sem világitja fel a fiatalokat, hogy a tetoválás milyen veszélyes, hogy "biztonsági-kapocs" nem az orrlyukakba valo. Hogy akarsz egy beteget megröntgenezni aki televan "pircing-gel"?
-
07c330a7576444b57b78cbecbb411758--facial-tattoos-bad-tattoos.jpg
38678p.jpg

-
Az ilyen emberekböl többet látok az utcán mind burkát-viselöböl. A multkor egy lány állt elöttem a péknél, aki lezárta egy zipp-zárral az ajkát és nem tudta kinyitani, egész hosszu sor állt már mögötte. :)
-
És mégse tehetem, s ebbe belenyugodtam. Tudnék érvelni amellett hogy e tilalom hülyeség, de mégis, minek tépjem a számat? A többség kényelmetlennek érezné hogy nem vagyok felöltözve annyira se, és én ALKALMAZKODOM e téren a többséghez. Ehhez hasonlóan, meg lehet követelni a kultúránkban ennek ellenpólusát is, hogy az arc ne legyen eltakarva. Illetve esetleg annak lehessen, akinek erről orvosi igazolása van és be tudja mutatni, satöbbi, a részleteken agyalhatnak a politikusok. De az alapelv akkor is az kell legyen, hogy az efféle izé TILOS. Nálunk, a mi kultúránkban az, és kész.
-
Tudod mit? Hagyjuk a nöket békében, büntessük inkább a férfiakat akik a nök teste fölött itélkezni akarnak, azokat akik kényszeriteni akarják öket, hogy elfedjék az arcukat és azokat akik kényszeriteni akarják öket, hogy levegyék ezt. ;)
 
Utoljára módosítva:
advocatus_diaboli
A vilagert se szemelyeskedsz?
A vilagert se provokalsz? es miert ne fognad masra.
Tavozasod tobbszor sajat elhatarozasod volt, igaz volt olyan is ami oka kiverted a biztositekot.
A vilag szines es nem feher fekete, rengeteg ideologia , felfogas vallas stb letezik meg egy ilyen kis kozossegen belul is mint a Ch.
Summas velemnyet modasz a melegek orokbe fogadasarol, provokacionak tartod, en meg ugy latom a te velemenyed helytelen itelkezes emberekrol gyerekekrol. A gyerek vallalas felnevelese nem kis feladat, es aki ezt vallalja ugy hogy orokbe fogad igen tiszteletet erdemel. Egy gyerek felnevelese majd egy haz araba kerul , es a gyerek reszere felmerhetetlen jo ha csaladba tud felnoni es nem intezetbe.Meg ha neked nem is tetszik.
Pont azert van a felvonulas hogy felhivjak a figyelmet egyenlo jogokat kerve.
Sokan, es en is, osztom a velemenyedet abba , hogy egy Amerikai Egyesult Allamok nem rossz pelda Europa szamara.

Bocsánat, de tartok tőle nem figyeltél eléggé az írásomra. Nem írtam benne ugyanis olyat, hogy én például ellenezném a melegek örökbefogadását! Sőt többször kifejtettem már, kifejezetten pártolom hogy házasodhassanak, s azt is megszavaznám hogy örökbefogadhassanak gyermeket - ezt már kevésbé szívesen, elismerem, de azért még mindig megszavaznám ezt is!

Ezzel tehát kérlek ne kritizálj engem, mert nem releváns.

A vita köztünk lehet esetleg a felvonulásokon, de nem a fentieken.

A felvonulásokat te pártolod. Azért, mert mint egyszer írtad, sok $$$$$ bevétel. Bocs de ez a szememben nem érv, egyrészt mert én nem pénzzel mérek mindent, másrészt nem is látok belőle egy fillért se. Szóval az anyagiakat ne keverjük ebbe bele. Én elfogadom a melegek jogát még a felvonulásra is, még közterületen is, HA azt olyan országban teszik, ahol valóban tiltakozni KELL az őket érő jogtalanságok miatt! Érdekes, mondjuk Szaúd-arábiában miért nem vonulnak fel? Mert én azt látom mindig épp ott vonulgatnak, ahol már lényegében minden jogot elértek!

Akkor meg az már nem tiltakozás, nem nyomásgyakorlás, csak provokáció.

Tehát, én még abban is egyetértek veled hogy vonulgassanak, de OTT ahol még NEM biztosították nekik a jogokat!

Amint azonban elérték a céljukat, éljék szépen feltűnésmentesen a maguk életét és kész, ne vegzálják a többieket.

És szeretném ha ezt itt fentebb úgy értenéd, hogy nem kizárólag a melegekről beszéltem hanem minden kisebbségről. A melegek a véleményem egy konkrét reprezentánsa ugyan, de nem kizárólag rájuk vonatkozik hanem minden kisebbségben levő csoportra. VALLÁSIAKRA IS. Gender-megszállottakra is! Meg minden másra ami esetleg a jövőben alakul meg!

Én elismerem, hogy egyes csoportoknak lehetnek speciális szükségleteik és igényeik, és szép dolog ha a többség ezeket biztosítja nekik, vagy legalábbis a jogot rá hogy maguknak megteremthessék. Nem helyeslem azonban ha egy kisebbség állandóan direkt igyekszik előtérbe tolni magát, hencegve azzal, hogy ő bezzeg MÁS. (ismétlem most a másságot ne okvetlenül szexuális értelemben értsd! Úgy IS, de nem CSAK úgy!)

Aki „más”, akár nemi orientációját illetően, akár vallásilag, akár mert mittudomén, szóval ha kisebbségben van, akkor szerintem joga van addig ugrabugrálni míg biztosítanak neki annyi jogot hogy a hasonszőrűekkel karöltve kiélhessék a szenvedélyeiket, de azután maradjanak nyugton, és ne reklámozzák az agymenéseiket úgy, hogy a nagy többség akarva-akaratlanul, únos-untalan kénytelen legyen szembesülni egy mikroszkopikus kisebbség extravagánsságaival!

Most megint: vonatkoztass el a melegektől mert e téma mintha érzékenyen érintene téged úgy látom.
Szóval, beszéljünk inkább a vallásról. Addig oké a szememben hogy ha valahogy létrejön egy vallás ami kisebbségben van, legyen joga templomot építeni. Ha nem engedik nekik, az vallásüldözés, s nem helyeslem. DE NE KÖZPÉNZBŐL építsék fel nekik azt a templomot, ne is lépjenek fel ilyen igénnyel, ne követeljenek semmit a köztől, mert az ő privát hitük nem közügy hanem magánügy!

Különben meg még általánosabban is megfogalmazhatom. Szerintem egy KISEBBSÉGNEK mindig illik NAGYOBB MÉRTÉKBEN alkalmazkodnia a TÖBBSÉGHEZ, mint a többségnek a kisebbséghez, egyszerűen azért mert a kisebbség kevesebben van és kész, ha tehát ők alkalmazkodnak, akkor kevesebb embernek kell alkalmazkodni, azaz összességében kevesebb emberi kényelmetlenség származik az együttélésből! Ez ilyen végtelenül egyszerű!
 
-
Kedves advocatus_diaboli
-
A burka nem vallási szimbolum, ahogy emlitettem egy Afghan specialitás.
Nézzd meg hány nö hord ilyet a majdnem egy milliardnyi muszlem nöböl?
Ezzel ellentétben igazi vallási kellék a Ku Klux Klan esztetikára hasonlito "Kapucni" Andaluziábol. :)
-
2994745839_c78e280121-thumb-500x292-480x280.jpg
-
-

-
Semmi probléma, nincs baj azzal ha valaki nyiltan akar viselni egy jelet amiböl a vallási hovatartozására lehet következtetni. A homoszexualisok azelött lila nyakkendövel jelezték diszkréten melyik partrol jönnek, a legtöbb férfi ma nem hord rozsaszinü alsoruhát...
-
Sok ember láncon függö keresztet hord a nyakába, rozsafüzért a visszapillantotükrön, "Chrisztus-halat" ragaszt a csomagtartora... mert hát ahogy mondják "büszkék", arra, hogy gyerekkorukba vizbe lettek mártva. Biztos van aki "büszkeségböl" hord fejkendöt.
-
Semmi probléma, az utca mindenkié. Nem ártana, ha odafigyeltetek volna. Kanada egy államában, Québec-ban, csak állami alkalmazottaknak akarják megtiltva a vallásos hitük mutogatását és csak arra az idöre ha szolgálatban vannak. Ez is egybbként csak 2018 juliusában lép érvénybe, ha addig megnem vétozzák.
-

-
Nem keresek csomot a kákán, csak azt akartam érzékeltetni, hogy van egy csomo oka az embereknek, hogy ne teregessék ki a testüket az utcán. Már emlitettem Helmut Kohl elsö feleségét, nem ö az egyedüli aki egy betegség miatt nem megy az utcára.
-

-
Nem igazi érvek amiket összehordsz. Miért kéne félned valakitöl akinek nem látod az arcát? A motorosok arcát sem látod, sok fiatal kapucnit hord, nagyon közel kell menjél hozzá, hogy a szemébe nézhess, és ki tudja miként reagál ha kiváncsi vagy? Miért akarod tudni, hogy valaki nö-vagy férfi? Mi közöd hozzá? Lehet, hogy nagyon fontosnak tartod magadat?
-
Egy robbanoövet sokkal egyszerübb eldugni ha kövérnek álcázza magát valaki.
Az "adipositasz" egy népbetegség, mégcsak fel sem tünsz vele. :)
Fegyvert egyébbként hegedütokban szoktak hordani, ahogy Alkapone-re emlékszem. :)
-

-
Most csak azt probáltad igazolni, hogy muszlemok gyakrabban hordanak kendöt.
A kendö nélkül is lehet valaki muszlem hivö, és erröl van szo. A moszlemnak még a körülmetélés sem kötelezö.

-
Ha jol tudom a keresztényeknél szokásos kendöket reliquiemként tisztelni. Talán emlékszel még Veronikára. :)
De ha már kendö akkor, beszéljünk inkább a "véres-lepedöröl", amit sok férfi erekjeként öriz/örzött a nászélyszakárol.
-

-
Nagyon szépen megfogalmaztad, "alkalmazkodni kell". Nekem azzal van tele a hocipöm, hogy senki sem világitja fel a fiatalokat, hogy a tetoválás milyen veszélyes, hogy "biztonsági-kapocs" nem az orrlyukakba valo. Hogy akarsz egy beteget megröntgenezni aki televan "pircing-gel"?
-
07c330a7576444b57b78cbecbb411758--facial-tattoos-bad-tattoos.jpg
38678p.jpg

-
Az ilyen emberekböl többet látok az utcán mind burkát-viselöböl. A multkor egy lány állt elöttem a péknél, aki lezárta egy zipp-zárral az ajkát és nem tudta kinyitani, egész hosszu sor állt már mögötte. :)
-

-
Tudod mit? Hagyjuk a nöket békében, büntessük inkább a férfiakat akik a nök teste fölött itélkezni akarnak, azokat akik kényszeriteni akarják öket, hogy elfedjék az arcukat és azokat akik kényszeriteni akarják öket, hogy levegyék ezt. ;)

Tényleg totál provokálni akarsz, összehordasz hetet-havat, kukluxklant meg piercinget, meg jössz a tetoválással, egyiknek sincs semmi köze a burkához! (de ettől még megnyugtatlak, simán betiltanám a kukluxklant is, a tetoválást is és a piercinget is, ha tehetném. Tudom hogy sose lesz meg hozzá a hatalmam, de az biztos hogy az efféle nők nekem nem kellenek. Amúgy én még a fülbevalóviselést is ellenzem).

Szóval, teljesen nyilvánvaló hogy ezzel a sok témához nem illő zöldséggel provokálni akarsz, emiatt nem is reagálok rá bővebben. Felesleges időfecsérlés lenne mert messzire ordít hogy terelsz a lényegtől.
 
Hogymi? Chapeau? Az mi az? Nem értelek bocs, én nem tudni francőzis nyelv, és azt se értem miért követnél meg?
Aha, valami már mintha világosodna, mert Beka megmagyarázta némileg. (Köszi Beka!) Szóval valami gratuláció. Hm, hm... Ilyesmivel vigyázz mert még óriási lehet a csalódásod velem kapcsolatban, s nem is te lennél az első, dehanem még a második se!

Volt idő, amikor Melitta azt írta nekem, gondolkodott róla hogy moderátorrá kinevezzen... Mostanában nem ezen töri a fejét velem kapcsolatban, s azt hiszem ezúttal nagyon finoman fogalmaztam!

Volt idő, amikor Jászladány még azt írta egy akkori inkarnációmról, hopgy „Bezsongár királyfi for president!”, csak mert annyira tetszett neki pár véleményem a nőkkel kapcsolatban. Mostanában már óvakodik attól is hogy válaszoljon bármilyen beírásomra, mert nem tudja megbocsátani hogy vallási téren totál ellenkező a nézetem mint neki.

Volt idő, amikor Ernőnek nagyon tetszett hogy milyen hatékony érvekkel tudom ócsárolni én is vele együtt a kereszténységet. Most azonban igyekszik ott provokálni engem ahol csak tud, mert nem bírja megbocsátani hogy én nem CSAK a keresztényéget tartom elmebajnak a vallások közül, és nem lelkesedem azért hogy az iszlámot Európába befogadva a kereszténység valamiféle ellenpólusa legyen. Bocs Ernő, de ha tele van a szobám papírszeméttel amit nem szívesen látok, ezen a bajon nem úgy akarok segíteni hogy szólok a szomszédnak, hozzon sok kutyaganét is a szobámba, mert azt ráömlesztve a papírszemétre, eltakarja azt...

Volt idő, amikor Beka meg én úgy megértettük egymást, hogy Melitta már azon ábrándozott, lesz köztünk egy esküvő a CH szervezésében. De hiába, mert az iszlámot illetően nagyon nem értünk egyet.

És voltak itt olyan illetők is akiknek meg az nagyon tetszett hogy néha alaposan odamondogatok a liberalista nézetek túlzásbavivőinek, némelyikük még priviben is elkezdett levelezni velem, azt híve én a nemzeti/mélymagyar/akármiféleegyéb oldal szövetségese vagyok.

MINDEGYIKÜK CSALÓDOTT BENNEM!

Én nagyon sokszínű egyéniség vagyok, van amiben ezzel értek egyet, van amiben meg amazzal. Teljesen egyikkel se. Igen, igen, a liberális nézetek nagyon közelállóak hozzám. De nem teljesen, mert úgy látom errefelé ez már olyan intenzitást ért el ami szinte egy külön vallássá vált maga is, s ezzel nem tudok azonosulni. Amiatt nem, mert nemcsak liberális vagyok, de amellett pragmatista is, utilitarista is, tkp a régi „bécsi kör” nézetei elég közel állnak hozzám szintén, ésatöbbi-ésatöbbi.

Én nem „igyekszem” ilyen lenni, én nem tartom magam távol szándékosan egyik oldaltól se, én egyszerűen ilyen vagyok őszintén és kész. Én nem alakoskodom szavazatszerzés végett! Azt mondom amit hiszek.

Igazából örülnék neki ha tényleg teljes mértékig tartozhatnék valamelyik oldalhoz, mert akkor lenne egy közösség amihez tartozom. Sajnos, ilyen közösséget nem találtam mostanáig az életemben. Ez van, most már valahogy túlélem ennek hiányát egészen a halálomig hehehe...

Az ateisták számára hol túl szélsőségesen ateista vagyok, hol meg nem is igazi ateista mert vannak holmi „erkölcsi elveim” amik nem leezethetőek (egyelőre...!) az evolúcióból.

A feministák számára gyanús vagyok mert úgy vélem, nemcsak a férfiakban van hiba. Hiába hogy én is jobban hibáztatom a férfiakat mint a nőket, nekik ez nem elég, mert a nőkben SEMMI hiba nem lehet, azokat SEMMI felelősség nem terheli, kötelességeik se lehetnek, mit képzelek én, stb!

A férfiak számára viszont simán a férfinem árulója vagyok, mert elítélem ahogy a nőkkel bánnak a legtöbbször.

A vallásosok számára én vagyok az ördög, mert nem hiszek a kaporszakállú három-az-egyben lélekápoló memetikai kenceficéjükben...

A liberálisok számára fasiszta vagyok. A fasiszták és egyszerű nacionalisták szemében nemzetáruló, egy aljas kozmopolita, zsidóbérenc és a nemzetközi nagytőke által vagy megfizetett vagy behülyített agit.prop.

Én meg eközben értetlenül nézek mindegyik irányba, és az a véleményem hogy az egész emberiség meghülyült, csak én vagyok ártatlan tarka íriszlepke, mert látható hogy egyik oldal se törekszik a megbékélésre, sőt, többnyire olyan hülye mondvacsinált okok miatt gyűlölik egymást, amitől a hajam szála is az égnek mered.

Olvasta itt valaki Szathmári Sándortól a Kazohinia című regényt? Én olvastam magyarul is és angolul is! Amiatt említem e könyvet mert egyre nagyobb meggyőződésem hogy mélyen igaza van ama műnek, és tulajdonképpen épp egy teljesen elmebajos behintelep közepén élek, mely az egész Földgolyóra kiterjed, és remény sincs számukra a kijózanodásra...

Na mindegy, szóval, csak vigyázz azzal a nagy engem illető ovációval, mert elég sanszos hogy óriásit csalódol, s nem is kell rá soká várni! Ezt nem fenyegetésnek szánom, ne úgy értsd hogy direkt tervezek ellened valamit, egyszerűen már kezdem kiismerni a végzetemet, hogy (hacsak Melitta előbb nem bannol engem megint...) hamarosan LESZ valami olyan téma, amikor homlokegyenest ellenkező lesz a véleményem mint a tied!
 
advocatus_diaboli
Veletlenul se tudsz mas szemuvegen nezni, csak az az igazi es kovetendo amit te mondasz. HOgy nem egyezik valakivel velemenyed egyre durvabba valik a tarsasag.
A meleg, jogait hiaba akarjak szaudiba kovetelni mikor kinyirjak oket, csak egy egy felvonulason tudjak elmondani es tiltakozni.
$$$$$$$$$$$ Igen fontos tenyezo mert minden penzbe kerul.
Az itteni Pride fesztival vilaghiru es a legnagyobb szerintem.Feltunesnek nevezni, biztos hatasosabb a show musor mint ha csak kivonulnanak paran tablakkal ,hogy egyenlojogokat kerunk. Olyan jo es nagy buli, hogy valoszinu sokkal tobb a hetero mint a masok a fesztivalon.
A varosnak nagy bevetel, igaz neked ebbol nincs hasznod de itt sok mindenre tudjak forditani, pl az ujak erkezesenek felzarkoztatasara, az utakra parkokra stb. Szallodak tele ettermek tele egy hetig mindenfele kulturalis rendezveny duborog ami mind adot jelent.
Igazi show musor es erre a felvaros kimegy, a politkusoktol kezdve a tanarok rendorok katonak stb.
Mi valamennyien arra torekszun, hogy mindenkit el kell fogadni vallasatol borszinetol stb minden fogyatekosagaval egyutt mert emberek vagyyunk es nincs jogunk megbelyegezni senkit mert arrol aztan nem tehet hova szuletik.

NEm kotelezo resztvenni, a meleg felvonulasokon, aki nem szereti az ne menjen oda. PAr orara van kiberelve mindenhol a terulet, addig ki lehet birni meg fellabon allva is.
 
Volt idő, amikor Melitta azt írta nekem, gondolkodott róla hogy moderátorrá kinevezzen... Mostanában nem ezen töri a fejét velem kapcsolatban, s azt hiszem ezúttal nagyon finoman fogalmaztam!

A kezdet kezdeten mert nagyon kulturaltan irtal es viselkedtel mindenkivel, de mivel nagyon keves dologba ertettunk egyet, ez komoly vitak forrasa lett volna. A masik lehetsz jo beszelgeto partner, kivalo iro , de maganyos farkas maradsz mert a moderatoroknak elsimitani ,konszenzust kell talalni es nem sertegetni a tagokat. Kozossegbe csak ideig oraig maradsz, es nem igen van turelmed mas emberekhez akikkel nem erzel szimpatiat.
Nem tudsz ugy beirast postolni, hogy ne szerepeljen valaki nevszerint benne, nem a mondandora reagalsz ahnem a szemelyt elemzek kritizalod stb. Ez a beidezett szoveg is semmire nem jo, mert tudod a moderatorokat nem lehet kritizalni a neten ,mert rengeteget dolgoznak ingyen bermentve ,hogy egy normalis kulturalt tarsalgast biztositsak, es nem erdemlik meg pellengere allitani, van privi email ahol meg lehet tenni az eszreveteleket.

Volt idő, amikor Beka meg én úgy megértettük egymást, hogy Melitta már azon ábrándozott, lesz köztünk egy esküvő a CH szervezésében. De hiába, mert az iszlámot illetően nagyon nem értünk egyet.

Mirol almodozik a lany???:)honnan tudod? Egyik moderator nyakaba sincs kint a For Sale tabla.
Hogy Beka fejhez akarna menni.....nem tolem kell a kezet megkerned....:dr_173:
Az igaz meg nem voltunk Canadahun eskuvon ha meghivnak elmegyunk.........:p Dolgozz meg rajta fiatalember hatha te leszel a hazasulo a Canadahunon.:hurra:
 
Tényleg totál provokálni akarsz, összehordasz hetet-havat, kukluxklant meg piercinget, meg jössz a tetoválással, egyiknek sincs semmi köze a burkához! (de ettől még megnyugtatlak, simán betiltanám a kukluxklant is, a tetoválást is és a piercinget is, ha tehetném. Tudom hogy sose lesz meg hozzá a hatalmam, de az biztos hogy az efféle nők nekem nem kellenek. Amúgy én még a fülbevalóviselést is ellenzem).

Szóval, teljesen nyilvánvaló hogy ezzel a sok témához nem illő zöldséggel provokálni akarsz, emiatt nem is reagálok rá bővebben. Felesleges időfecsérlés lenne mert messzire ordít hogy terelsz a lényegtől.

Semana Santa Andaluziában nem Kukluxklan hanem egy husvéti felvonulás.
A felvonulok ugyan ugy elmaszkirozzák magukat mind a burkát hordo nök, a párhuzam tehát létezik.
Söt, Spanyolországban a ruhaviselet mögött valoban vallásos meggondolás van a burkánál nem mindig.
-
Erdekes, hogy te menyi mindent betiltanál, világos, hogy szellemileg is otthon érzed magad a jelenlegi m. kormány szárnya alatt.
-
" de az biztos hogy az efféle nők nekem nem kellenek." - gondolod ettöl nagyon megilyedtek az arab nök? Gondolom "visa versa"
-
A lényeget sajnos nem emlitetted meg, az pedig: van e patriachalis nyomás az eféle öltözködés mögött?
-
Erdekes, hogy nyugateuropában, a legtöbb burkát hordo nö emancipatiora hivatkozik nem vallásos elöirásra.
Az "igazi burkahordok" többsége el sem indul olyan országba ahol alkoholt isznak, disznohust esznek és pucérkodnak.
-
Ezek a nök (egyébbként nagyon szivesen beszélnek rolla a nyilvánosság elött) ugy vették fel a muszlem vallást, és a feltünö öltözékket dacbol hordják. Ugy érzik megerösödtek, végre "nemet" tudnak mondani a társadalomnak.
-
A tilalommal csak egy másik eröszakot akarsz érvényre juttatni, a nök érdekeit figyelmen kivül hagyod.
 
Volt idő, amikor Beka meg én úgy megértettük egymást, hogy Melitta már azon ábrándozott, lesz köztünk egy esküvő a CH szervezésében. De hiába, mert az iszlámot illetően nagyon nem értünk egyet.
:rohog::rohog::rohog::rohog:
Kifoglak ábrándítani, az a férfi akinek a párja lennék csak egyszer született, és egyszer halt meg! A reinkarnációja pedig nem te vagy, úgyhogy ezt tedd a felejtős mappádba!
 
Volt idő, amikor Ernőnek nagyon tetszett hogy milyen hatékony érvekkel tudom ócsárolni én is vele együtt a kereszténységet. Most azonban igyekszik ott provokálni engem ahol csak tud, mert nem bírja megbocsátani hogy én nem CSAK a keresztényéget tartom elmebajnak a vallások közül, és nem lelkesedem azért hogy az iszlámot Európába befogadva a kereszténység valamiféle ellenpólusa legyen. Bocs Ernő, de ha tele van a szobám papírszeméttel amit nem szívesen látok, ezen a bajon nem úgy akarok segíteni hogy szólok a szomszédnak, hozzon sok kutyaganét is a szobámba, mert azt ráömlesztve a papírszemétre, eltakarja azt...
-
Megbocsájs, én nem ocsárlok egy vallást sem, mégcsak karikirozni sem akarom öket. Azt meg pláne nem akarom, hogy a vallások ujra hajbakapjanak.
-
Tragikus de az eröszak szerencsére az ellenkezöjét váltotta eddig ki nállunk, a Pápa aggodva utazott Leszboszra a tengerbe fulladt menekültek láttán, a terrorcsapások után a vallások vezetöi közösen emlékeznek meg templomokban az álldozatokrol.
-
Igy volt ez Münchenben is az idöközben egyértelüen szélsöjobboldali terrortámadásnak tekinthetö OEZ-elött történt tömegmé-szárlás után, keresztény papok, imam és egy rabbi közösen emlékeztek meg a templomban.
 
A kezdet kezdeten mert nagyon kulturaltan irtal es viselkedtel mindenkivel, de mivel nagyon keves dologba ertettunk egyet, ez komoly vitak forrasa lett volna. A masik lehetsz jo beszelgeto partner, kivalo iro , de maganyos farkas maradsz mert a moderatoroknak elsimitani ,konszenzust kell talalni es nem sertegetni a tagokat. Kozossegbe csak ideig oraig maradsz, es nem igen van turelmed mas emberekhez akikkel nem erzel szimpatiat.
Nem tudsz ugy beirast postolni, hogy ne szerepeljen valaki nevszerint benne, nem a mondandora reagalsz ahnem a szemelyt elemzek kritizalod stb. Ez a beidezett szoveg is semmire nem jo, mert tudod a moderatorokat nem lehet kritizalni a neten ,mert rengeteget dolgoznak ingyen bermentve ,hogy egy normalis kulturalt tarsalgast biztositsak, es nem erdemlik meg pellengere allitani, van privi email ahol meg lehet tenni az eszreveteleket.

Mirol almodozik a lany???:)honnan tudod? Egyik moderator nyakaba sincs kint a For Sale tabla.
Hogy Beka fejhez akarna menni.....nem tolem kell a kezet megkerned....:dr_173:
Az igaz meg nem voltunk Canadahun eskuvon ha meghivnak elmegyunk.........:p Dolgozz meg rajta fiatalember hatha te leszel a hazasulo a Canadahunon.:hurra:

Köszönöm, de NEM! Meggyaláznám annak az emlékét akihez már egyszer hozzákötöttem az életemet!
 
Az Ördög Ügyvédje igen érdekes dolgokat mesélt - néha akár helyettem is.
A reakciókészség feltámadt, folyik a diskurzus a... mindegy, valamiről azért csak folyik.
A régi viccel élve - hát, nekem lassan nem is marad más - egy kávét kérnék... :D :D :D
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,799
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére