Pécs helyett Bécs, Egon Schiele
Február 17-től portré és önarckép kiállítás nyílik Schiele képeiből Bécsben a Belvedere palotában.
Egon Schiele (1890–1918) festőművész kiállítása
1890-ben született az alsó-ausztriai Tulln-ban. A fiút minden jel szerint igen erős kapcsolat fűzte apjához. Schiele félénk volt és zárkózott, szívesebben foglalkozott magával, minthogy az emberek társaságát keresse. 1905-ben meghalt apja, és ez a haláleset a legfontosabb érzelmi kapcsolattól fosztotta meg a fiút. Zseni tudata volt, már 16 évesen az Akadémiára jelentkezett. Az akadémián bele kellett szoknia a szigorú stúdiumba, mely elsősorban az antik hagyományok, az élő modell- és ruházat-tanulmányokat foglalta magába.
Gustav Klimt és a szecesszionisták lineáris síkstílusa nagy benyomást tett rá, amely néhány kisebb munkáján kifejezésre is jutott. 19 évesen már a nagyokkal állított ki (Paul Gauguin, Pierre Bonnard, Henri Matisse, Vincent Van Gogh, Edvard Munch, Oskar Kokoschka). A vonal, mellyel Klimt a testet megrajzolja, még világosan a tárgy definiálására szolgál, akkor is, ha szépsége és finomsága révén ritmikus dallamvonallá önállósul, és esztétizálja az alakokat.
A schielei vonal viszont az értelmezés öntörvényű eszközévé válik.
1909-től Schiele ábrázolásmódja mindinkább elszakad Gustav Klimt tiszta vonalharmóniájától, s kialakul az a saját rajzstílus, melynek művészi erejét még a nagy példakép, Klimt is habozás nélkül elismerte. Schiele csak természet után rajzolt. Valójában kontúrrajzokat készített, melyeket a színnel tett plasztikusabbá. A színezés mindig modell nélkül történt, emlékezetből.
Schiele szakít a közönséges nézői perspektívával, mely az alak mindenkori pózát térbelileg indokolná. Schielét mindenekelőtt a mimikában és gesztusban megnyilvánuló kifejezés érdekelte. Expresszív alakjai pátoszról árulkodnak, Schiele elfordul a bécsi szecesszió emberábrázolásának fásultságától és stiláris monotóniájától.