Remélem a kreatív ötletekbe belefér ez is.
Én kb. 9 éve készítettem ezt a nevelőszekrényt. A sógorom által kidobásra ítélt ruhásszekrényt alakítottam át. Először szép mahagóni színű volt az összes fa anyag belül, a tepsik pedig barnák. Azóta sokszor átfestettem, most pl. egy olcsón beszerzett barna festékkel. Rájöttem, hogy felesleges a szépség, mert úgyis összesz.rják
. A bal oldali foglalatba infrát szoktam rakni, jobbra sima 25 w-os égőt. A kelés után a középső részben vannak (persze a létszámtól is függ), ahogy nőnek mennek felülre, majd az alsó szintre is. 1,5-2 hetes korukig vannak bent, utána mélyalmos megoldással ólba kerülnek. Engem a kényszerűség vitt rá erre a megoldásra. A szekrény a kazánházban van, így csak rásegítő fűtés kell, de ha 15 fok van legalább a kazánházba, akkor elég az infra bőven. Jelenleg az első 3-4 napban megy az infra a csibéknek..
Ha hűvösebb van, akkor az infra felőli ajtót (amit meghagytam) behajtom.
Ha kinyitom kitudom húzni a tepsiket alóluk, illetve az ajtókat lenyitva adok enni és inni.
Maguk a csirkék egy kivehető keretre feszített 1 cmx 1 cm lyukátmérőjé ponthegesztett rácson vannak.
Tepsit így tudom kihúzni 1 mm-es lemezvől van hajlítva. Mindig felszórom homokkal, vagy újabban fűrészporral, így egyszerűbb kicserélni alattuk. A mérete 55 cm x 97 cm.
Ezt a szekrényt azért készítettem, mert elegem lett a ládákból, dobozokból. Remélem másnak is megtetszik és elkészíti a baromfiainak.
Ha valakit érdekel felteszem a felsőmaróhoz készített maróasztalomat, amit magam készítettem kb. 5000 Ft. volt az anyag hozzá.