Kvíz 2016. Március. 21.

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Mit neveznek a képzőművészetben illetve a vallásban angyali üdvözletnek?

Hogy hívták az első, embert szállító űrhajót?

Hogy nevezik az ír és skót mondakör költőhősét, bölcsét és látnokát?

Melyik évben repült az űrbe Farkas Bertalan?

Melyik ország lépett ki 1968-ban elsőként a Varsói Szerződésből?

Az ókori görögöknél és rómaiaknál mi volt a palesztra?

Melyik művészeti ág hazánkban is járt világhírű képviselője Szergej Obrazcov?

Shakespeare melyik drámájában kéri meg a címszereplő annak az özvegynek a kezét, akinek férjét és apósát éppen ő ölte meg?

Hogy nevezik a brüsszeli, meztelen kisfiút ábrázoló híres szobrot?

Mit neveznek a kocsmákban, kisvendéglőkben hanzlinak?
 

Erdei Gyula 54

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Gábor főangyal és Szűz Mária találkozását jeleníti meg; egy imádság fajta
2. 1961. április 12-én a Vosztok–1 űrhajó fedélzetén Jurij Gagarin végrehajtotta az első űrrepülést. A 108 perces repülés alatt egyszer kerülte meg a Földet.
3. Ossian
4. Farkas Bertalan és Valerij Kubaszov 1980. május 26-án, moszkvai idő szerint 21 óra 20 perckor, magyar idő szerint 20 óra 20 perckor, indult a világűrbe a Szojuz–36 űrhajó fedélzetén.Az űrhajósok 1980. június 3-án tértek vissza a Földre a Szojuz–35 űrhajó fedélzetén
5. Albánia (1961-től, a szovjet–kínai konfliktus kezdetétől nem vett részt az üléseken, 1968-ban kilépett)
6. Palesztra. az ókori görögöknél az a hely, ahol a kiskorú ifjak és gyermekek egy mester (paidotriba) vezetése alatt a birkózásban (pale) képezték magukat. (birkózóiskola, tornatér)
7. Szergej Vlagyimirovics Obrazcov szovjet-orosz bábművész, színházi vezető, író. Kedvence a hatalmas szemű, pisze orrú, kerek szájú bábu, Tyápa volt.
upload_2016-3-22_9-22-52.png
Shakespeare melyik drámájában kéri meg a címszereplő annak az özvegynek a kezét, akinek férjét és apósát éppen ő ölte meg?
8. III. Richárd (Na ezt alig találtam meg!)
"Egy helyen sem lép fel oly szembetűnően Richard felsősége, mint ama rendkívüli, a világirodalomban páratlanúl álló csodálatos jelenetben, melyet csak Shakspere merészelhetett, csak az ő hatalmas keze tudott elfogadhatóvá tenni. Az a jelenet az, melyben Lady Anna ipa koporsóját kiséri és a koporsó mellett jegyesévé lesz férje és ipa gyilkosának."
9. Manneken Pis.
upload_2016-3-22_9-39-58.png
10. A sörcsap alatti tálcán összegyűlt sörmaradék.
 

xinof

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Mit neveznek a képzőművészetben illetve a vallásban angyali üdvözletnek?
Üdvözlégy (ima)
Hogy hívták az első, embert szállító űrhajót?
Vostok -1
Hogy nevezik az ír és skót mondakör költőhősét, bölcsét és látnokát?
Ossian
Melyik évben repült az űrbe Farkas Bertalan?
1980. május 26-án,

Melyik ország lépett ki 1968-ban elsőként a Varsói Szerződésből?
Albania (61-tol mar semmiben sem vett reszt )
Az ókori görögöknél és rómaiaknál mi volt a palesztra?
tornaterem

Melyik művészeti ág hazánkban is járt világhírű képviselője Szergej Obrazcov?
bábművész
Shakespeare melyik drámájában kéri meg a címszereplő annak az özvegynek a kezét, akinek férjét és apósát éppen ő ölte meg?
III. Richard ( Macbeth is akar )
Hogy nevezik a brüsszeli, meztelen kisfiút ábrázoló híres szobrot?
Manneken Pis
Mit neveznek a kocsmákban, kisvendéglőkben hanzlinak?
sörmaradék de jelenthet hegedűst is
 

Kuriga

Állandó Tag
Állandó Tag
1./ A Lukács-evangélium azon jelenetét, amelyben Gábriel arkangyal hírül adja Jézus születését Máriának: „Ave Maria, gratia plena” (Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes; Lk 1,26–38).
2./ Vosztok-1: 1961. április 12-én Jurij Gagarinnal a fedélzetén.
3./ Ossian
4./ 1980. május 26-án.
5./ Albánia
6./ Birkózóiskola, tornatér, ahol a kiskorú ifjak és gyermekek egy mester vezetése alatt a birkózásban képezték magukat.
7./ Bábjáték, ő maga kiváló bábművész volt.
8./ III. Richárd
9./ Manneken Pis
10./A sör lefejtett, összegyűjtött habja.
 
Utoljára módosítva:

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Mit neveznek a képzőművészetben illetve a vallásban angyali üdvözletnek?
Gabriel arkangyal köszönti Máriát, és hírül hozza, hogy ő lesz a Messiás anyja
Hogy hívták az első, embert szállító űrhajót?
Vosztok I.
Hogy nevezik az ír és skót mondakör költőhősét, bölcsét és látnokát?
Osszián
Melyik évben repült az űrbe Farkas Bertalan?
1980-ban (május 26-án)
Melyik ország lépett ki 1968-ban elsőként a Varsói Szerződésből?
Albánia
Az ókori görögöknél és rómaiaknál mi volt a palesztra?
Birkózóiskola, tornatér
Melyik művészeti ág hazánkban is járt világhírű képviselője Szergej Obrazcov?
A bábművészeté
Shakespeare melyik drámájában kéri meg a címszereplő annak az özvegynek a kezét, akinek férjét és apósát éppen ő ölte meg?
A III. Richárdban
Hogy nevezik a brüsszeli, meztelen kisfiút ábrázoló híres szobrot?
Manneken-Pis
Mit neveznek a kocsmákban, kisvendéglőkben hanzlinak?
A sör lefejtett és összegyűjtött habját
 
Oldal tetejére