Lövöldözés több helyen Münchenben, terrortámadás lehet

Lövöldözés volt péntek este a németországi Münchenben, legkevesebb hatan meghaltak és sokan megsebesültek, többen súlyosan. Korábbi hírek szerint egy másik helyszínen, a plázától öt kilométerre is lövöldöztek, a rendőrség ezt azonban híresztelésnek nevezte.

Az elkövetők szökésben vannak, a Bild információi szerint az egyik fegyveres végzett magával. A térségben rendőrségi helikopterek kőröznek, a müncheni lakókat arra kérik, hogy maradjanak otthon. A müncheni pályaudvart biztonsági okokból kiürítették. Cikkünk folyamatosan frissül.

A lövöldözés a müncheni Olympia bevásárlóközpontban történt, az első Twitterre kikerülő felvételeken az látható, hogy az emberek futva menekülnek. Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszterre hivatkozva azt írta a Bild, hogy

három elkövető volt, akik több embert is megöltek.

A miniszter elmondta, hogy a tetteseket még nem sikerült kézre keríteni. Az AFP információi szerint hat halott van, ezt a rendőrség is megerősítette. A sérültek száma ismeretlen.

A rendőrség azt tudatta: az egész várost és környékét át fogják kutatni a feltételezhetően három elkövető után. Hangsúlyozták: egyelőre semmilyen arra utaló információval nem rendelkeznek, hogy iszlamista háttere lenne a terrortámadásnak.

A rendőrök átkutatják a bevásárlóközpontot.

A Bild szerint az egyik elkövető végzett magával. A lap információi szerint az elkövető lőfegyverével főbe lőtte magát a bajor tartományi főváros északi részén fekvő olimpiai parki bevásárlóközpontban (OEZ), ezt egyelőre nem erősítették meg.

A müncheni rendőrség péntek esti tájékoztatása szerint három, "hosszú lőfegyverrel" felfegyverkezett elkövető szökésben van.

A hatóság hivatalos közleményében azt írja:

"akut terrorhelyzet" van a városban.

A rendőrség azt is tudatta, hogy egyelőre nem tudni, hogy mi az indítéka az Olympia bevásárlóközpontban történt lövöldözésnek.

Az RTL országos kereskedelmi televíziónak egy szemtanú arról számolt be, hogy az egyik lövöldöző a külföldieket szidalmazta, és a neonáci szubkultúrában szokásos viselet elemei között számon tartott bakancsot viselt.

20160722munchen-lovoldozes22.jpg

Különleges rendőri alakulat tagjai biztosítják a müncheni Stachus szálloda épületét a város olimpiai parkjában található Olympia bevásárlóközpontban történt lövöldözés után

Forrás: MTI/EPA/DPA/Andreas Gebert
Biztonsági okokból kiürítették a müncheni főpályaudvart, mert el akarják kerülni, hogy sok ember gyűljön össze egy helyen.

A müncheni rendőrség azt gyanítja, hogy az Olympia bevásárlóközpontban történt lövöldözés terrortámadás volt.

A rendőrség eddigi adatai szerint a lövöldözés a bajor tartományi főváros északi részén kezdődött, az olimpiai parkban fekvő bevásárlóközpont közvetlen közelében röviddel 18 óra előtt. Szemtanúk három fegyverest láttak. A lövöldözés a bevásárlóközpontban folytatódott.

Egy felvétel szerint az egyik elkövető a bevásárlóközpont tetején járkál, miközben azt ordítozza, hogy "német vagyok, itt nőttem fel". Azt is mondta, hogy addig vár, amíg nem tárgyalnak vele, utána újra lövöldözni kezd.


A bajor tartományi rendőrség és a szövetségi rendőrség valamennyi egységét mozgósította a terrorgyanúsként besorolt lövöldözés megállítására. A Bild szerint este készenlétbe helyezték a szövetségi rendőrség első számú terrorelhárító alakulatát, a GSG9 nevű egységet.

Okostelefonon figyelmeztették a münchenieket
Ámokfutó miatti "rendkívüli helyzetre" figyelmeztette okostelefonos alkalmazáson a münchenieket a város vezetése péntek este - jelentette a Bayerische Rundfunk bajor műsorszolgáltató. Az üzenetben ismételten arra kérték az embereket, hogy ne hagyják el otthonaikat. Emellett arról tájékoztatták őket, hogy az elkövető még szökésben van, a vasúti és buszközlekedés leállt, és kapcsolják be a rádiót vagy a televíziót. A müncheni járás lakóit ugyanilyen módon arra figyelmeztették, hogy ne menjenek be a városba.

20160722munchen-lovoldozes15.jpg

Forrás: AFP/Andreas Gebert
Ezzel párhuzamosan az orvosokat és az ápolókat berendelték munkahelyükre a müncheni kórházakba, "tömeges sebesülésekkel járó támadások miatt" - közölte az egyik egyetemi klinika szóvivője.


A müncheni rendőrség megerősítette, hogy rendőri akció zajlik.


A terület felett helikopterek köröznek. Egy német rendőrségi szóvivő azt nyilatkozta a CNN-nek, hogy a lövöldözés délután hat óra után kezdődött. Úgy fogalmazott, "valami nagyobb dologról van szó".


A müncheni rendőrség arra kérte lakókat, hogy ne menjenek ki az utcára Münchenben, valamint, hogy az autósok tegyék szabaddá a városba vezető utakat, hogy könnyen tudjanak rajta haladni. Az osztrák hatóságok is segítenek a németeknek, rendőrök indultak útnak Ausztriából, hogy segítsenek.


A Münchner Abendzeitung tizenöt lehetséges halálos áldozatról tud, az NTV tévécsatorna tíz halottról ír. Az AFP francia hírügynökség rendőri forrásokra hivatkozva egy halottról és tíz sérültről adott hírt.

Az NTV értesülései szerint a bevásárlóközpont dolgozói az üzletekbe zárkóztak és azt várják, hogy ha elmúlik a veszély, kijöhessenek onnan.

A külügy arra kéri a Münchenben élő magyarokat, hogy maradjanak otthon
A Külgazdasági és Külügyminisztérium arra kéri a Münchenben élő magyarokat, hogy tartsák be a helyi hatóságok utasításait, és ne menjenek az utcára. Egyelőre nem tudnak arról, hogy lenne magyar érintettje a pénteki müncheni lövöldözésnek - mondta Menczer Tamás, a tárca sajtófőnöke. Kifejtette: péntekre harminc olyan magyar állampolgár regisztrált konzuli védelemért, aki közölte, hogy a német nagyvárosban lesz, de ők csak rövid távú tartózkodást jeleztek. Őket a müncheni főkonzulátus munkatársai elkezdték telefonon megkeresni - tette hozzá.

A sajtófőnök kiemelte: természetesen sokkal többen élnek és dolgoznak Münchenben és környékén, nagyjából 15-20 ezer magyar. A müncheni főkonzulátus munkatársai folyamatosan kapcsolatban állnak a bajor belügyminisztériummal és a müncheni rendőrséggel - mondta. Hangsúlyozta: a hatóságok azt közölték, hogy az áldozatokat még nem tudták azonosítani, és ha van magyar az áldozatok vagy a sérültek között, azt azonnal tudatják. Eddig a müncheni főkonzulátusnak egyetlen magyar sem jelezte, hogy szerettét, ismerősét nem találja.
Egy nő videóra vette az első lövöldözőt, a környéken pánik tört ki.


A Facebook beindította a biztonsági alkalmazását, amellyel mindenki jelezheti a környéken, hogy biztonságban van.


A rendőrség arra kérte az embereket, hogy ne készítsenek felvételeket a rendőrségi akciókról, ez ugyanis segítheti az elkövetőket. Ennek megfelelően - a brüsszeli terrortámadáshoz hasonlóan - a Twittert ellepték a macskás bejegyzések, a müncheniek így nehezítik az elkövetők dolgát.

A Twitteren több müncheni magánszemely illetve intézmény is meghirdette a nyitott ajtók programot: ha valaki az események miatt nem tudna hazatérni, bekopoghat, és befogadják, menedéket kap, amíg elmúlik a veszély.

munchen-lovoldozes10.jpg
 
Pontosan 2 ev alatt lehet nemet allampolgarsagot szerezni...........vagy kulon postaztak neki meg BAgdadba......
 
Nem kell masrol beszelni, se foto se helyszin se mas infot nem tettem fel mint amit a hivatalosan kiadtak.
Fals info hogy 2 eve ott el kozottuk.... mert nemetallampolgar ez allt a hivatalso kozlemenyben amit Gyulank cafolt.
#12 hozzaszolasomba mar leirtam, utana cafolta GYulus.

Melitta! Nem olvastad el? KÉT ÉVE ÉLT MÜNCHENBEN! Ott született, a szülei a 90-es években jöttek Németországban. Kágyula semmilyen fals információt nem közölt.
 
Szervusz Melitta ,
még rövidebb idö alatt is lehet Német állampolgárságot szerezni , megvan a modja annak is . amugy meg én arrol nemtehetek , hogy majd oránként válltoznak a hirek a tegnapi eseménnyel kapcsolatban ! Még ma hajnalban is még több személyröl beszéltek mint terroristákról a Müncheni vasutállomást is csake este 10 óra körül zárták le ! Több mint 2000 rendör vett részt az esemény leküzdésében , de az SEK-t nem kellett bevettni .
 
En laktam már szinte az összes német nagyvárosban, hosszabb-rövidebb ideig. En mindig fantasztikusnak találom, hogy orjási embertömeg a legnagyobb békében megvan egymással, az emberek mosolyognak egymásra, kedvesek egymáshoz, ezt sajnos a szülöhazámban nem érzem. Ott keresem a kulcsom, a kézitáskám, aggodok, hogy az auto ne legyen feltörve a parkoloba.

Hát igen, mekkora tragédia is, hogy esetleg eltűnhet a kulcs, a kézitáska, vagy feltörik az autót... A terrortámadások áldozatai biztos nem cserélnének veled...

En nem hagyom magamat se örült ámokfutoktol, se idegengyületet szitoktol befolyásolni, nem hagyom a szabadságomat megnyirbálni.
Ezt közöld azért a terroristákkal is...;)
 
-
Kérlek hagyd abba ezt a tevékenységedet mert guzsztustalan és veszélyezteti a német közbiztonságot.
Fontolora veszem, hogy milyen jogi lépéseket lehet ellened tenni. Ezt komolyan mondom. Még egy hamis jelentés és feljelentelek a BKA-nál. Ami sok az sok.

:eek:

Az ámokfutó lövöldöző az nem veszélyezteti?
Kezdem kapiskálni, miért nem volt maradásod Magyarországon... ;)
 
Kedves Röfike
-
En szivesen beszélgetek töllen eltérö nézetü emberekkel mert csak ugy lehet valamit jol megvilágitani ha több oldalrol közeledünk a tárgyhoz.
-
Még az sem zavar ha szélsöjobboldali nézeteket idézel de akkor tedd oda a forrást, az teszi az informatiokat szavahihetövé, abbol tudjuk milyen megbizhatoak a következtetések.
-
Nekem az az érzésem, hogy a véleményed a tényektöl és érvektöl függetlenül készen áll a zsebedben, nem riadsz vissza a hazugságtol, ha rajta kap valaki nem revidiálod magad.
-
Nem tudom honnan veszed az energiát és az idöt ahoz, hogy ismeretlenbe minden idgent kriminalizáljál.

Országbol 2014 2015 Változás 2015 vs. 2014
Türkei 1.527.118 1.506.113 -21.005
Polen 674.152 740.962 66.810
Italien 574.530 596.127 21.597
Rumänien 355.343 452.718 97.375
Syrien 118.196 366.556 248.360
Griechenland 328.564 339.931 11.367
Kroatien 263.347 297.895 34.548
Russland 221.413 230.994 9.581
Serbien 220.908 230.427 9.519
Bulgarien 183.263 226.926 43.663
Kosovo 184.662 208.613 23.951
Österreich 179.772 181.756 1.984
Ungarn 156.812 178.221 21.409
Bosnien und Herzegowina 163.519 167.975 4.456
Spanien 146.846 155.918 9.072
Niederlande 144.741 147.322 2.581
Irak 88.731 136.399 47.668
Portugal 130.882 133.929 3.047
Ukraine 127.942 133.774 5.832
Afghanistan 75.385 131.454 56.069
Frankreich 123.281 126.739 3.458
China 110.284 119.590 9.306
USA 108.845 111.529 2.684
Vereinigtes Königreich 103.756 105.965 2.209
Mazedonien 83.854 95.976 12.122
Vietnam 84.455 87.214 2.759
Indien 76.093 86.324 10.231
Iran 63.064 72.531 9.467
Marokko 67.891 72.129 4.238
Sonstige Länder 75.006 71.345 -3.661
6.762.655 7.513.352 750.697

A táblázat a külföldiek arányát mutatja No.-ban, a magyar bevándorlok a középmezönyben vannak 178.221 fövel.
-
Akár milyen szép és felemelö több kultulkreis együttélése, az összeforrással járo munkát nem szabad lekicsinyelni.
A te rombolo viselkedésed, nem hiányzik nekünk. Nemcsak bombával lehet ártani hanem a destrukti magatartással is.
Te rontod a szociális békét nállunk.
-
Csak az utolso évben 750.679 külföldi jött hozzánk,
ebbe bennevan a menekülthullámhoz csapodo 21.409 ujonnan jött magyar állampolgár

-
Ahogy látod per pillanat 7,5 millio külföldi él velünk, az emberek minden probléma ellenére egy boldogabb lény benyomását keltik, az életszinvonal magasabb mind ott ahonnan jöttek.
-
Majd ha "Magyarország jobban teljesit" azt fogja jelenteni, hogy az áramlás kelet felé megy, akkor vitatkozhatunk azon, hogy mit nem ad nekünk a multi kulti.
-
Fentebb megemlitettem, hogy semmi meglepö nincs abba, hogy a kriminalitás megoszlása a demografia tükre.
-
Mondjuk a szexuális eröszak a társadalom 1%-át érinti, akkor ez azt fogja jelenteni, hogy az itt élö Afgahnok, Törökök, Magyarok, Csehek... (hogy ne csak arabokat nevezzek) megfognak jelenni a statisztikában.
-
Szerintem ezt látjuk most.

-
Ez nem elbagatelizálás akar lenni, csupán arra jo, hogy lássuk nincsenek nemzetek akik alantasabbak lennének nállunk. Remélem ezt megérted és nem kezded ennek az ellenkezöjét bizonygatni.
-
A feljelentés egy nem jogállamban más mind egy jogállamban. Mo.-on nem illet feljelenteni a harangozot, holott minden felnött tudta, hogy egy nyilas volt, mert félö volt, hogy nem kap egy fair processt és ki akarja a másikat akasztofán látni? Itt viszont csak arrol van szo, hogy birálják meg a szakértök, hogy egy tett jogilag legitimált vagy sem.
-
En, nem hagyhatom, hogy te 7,5 millio külföldröl jöttet pauschal kriminálisnak nevezz, egy ekkora nyilvánosság elött. Számomra a 7,5 millio nem egy szám, hanem kollégák, szomszédok, ismerösök, rokonok, barátok, polgártársak... :(
 
:eek:

Az ámokfutó lövöldöző az nem veszélyezteti?
Kezdem kapiskálni, miért nem volt maradásod Magyarországon... ;)

Nem értem logikai kapcsolatot abban amit mondasz. :(
Nem tudod elképzelni, hogy valamit több dologgal is lehet veszélyeztetni?
-
Ne gondold, hogy az idegengyülölet aminek a lavináját meginditod a te pirospozsgás utlevelednél megfog állni!
Minden ember egy külföldi más országban, praktikusan mindenüt a föld kerekségén.
Nem véletlen van, hogy az álldozatok nemzetiségét sem hozta eddig nyilvánosságra a rendörség.
 
Nem valami müncheni lövöldözésről szól a hír? :eek:
"Kilencen meghaltak, 3 ember életveszélyesen, 18 könnyebben megsebesült, köztük gyerekek is. "
Vagy ez neked nem elég valós?

Én az ellen szolaltam fel, hogy ne itéljünk felelötlenül, várjuk meg az eredményeket és mindenek elött, legyen az akár melyik nemzet borja, legyen akármilyen inditéka a tettnek, ne álltalánositsunk, ne állitsátok azt amit a magyar kormány elvár tölletek, ne nevezzetek minden menekültet gyilkosnak.
-
A legujabb adatok szerint, a tettes egy Münchenben született és felnevelkedett 18 éves diák.
-
Nincs semmi nyoma annak, hogy az IS-el kapcsolatban lett volna.
-
A tettes psychiátriai kezelés alatt volt és intenziv foglalkozott az ámokfutás problémájával.
Egy az olvasmányai között talált könyv "Amok a fejben. Miért gyilkolnak diákok" Egy bestseller.
-
Erdekes, hogy a 2009-ben történt azonoskoru ámokfuto, aki diákokat, tanárokat - szám szerüen 37-et lelövöldözött, vagy az ugyan abban az évben, ugyancsak diák által 47 izigleni gyilkossági kisérlet miatt elitélt gyerek esetei nem lettek faji és vallási alapon diskurálva. Most azonban igen. Mert Mo.-nak szüksége van egy elfogadhato okra a referendum átboxolásának az érdekében.
 
3 török is volt közöttük, tehát az semmiképpen nem mondható el, hogy csak a keresztényekre vadászott.

Honnan tudta volna, hogy ki a keresztény? Beállt a sarokra és lőtt. Egy keresztényre sincs kiírva, hogy keresztény, nem hord a fején semmit, amivel meg lehetne különböztetni... :D Törökök, görögök, bosnyákok voltak a halottak közt. Itt ugyanaz történt, mint Nizzában. Ott sem tudott kérdezősködni a gyilkos, hogy ki muzulmán, ki keresztény, ki zsidó, ki ateista. Aki a kerekek közé akadt, azt eltaposta. a halottak 30 százaléka volt muszlim. Kb. ilyen a népesség arány Nizzában, Marseilleben, Birminghamben és még néhány városban.

Állítólag magyar áldozat is van, ha jól hallom. A háttérben megy a tévé.
 
Utoljára módosítva:
Honnan tudta volna, hogy ki a keresztény? Beállt a sarokra és lőtt. Egy keresztényre sincs kiírva, hogy keresztény, nem hord a fején semmit, amivel meg lehetne különböztetni... :D Törökök, görögök, bosnyákok voltak a halottak közt. Itt ugyanaz történt, mint Nizzában. Ott sem tudott kérdezősködni a gyilkos, hogy ki muzulmán, ki keresztény, ki zsidó, ki ateista. Aki a kerekek közé akadt, azt eltaposta. a halottak 30 százaléka volt muszlim. Kb. ilyen a népesség arány Nizzában, Marseilleben, Birminghamben és még néhány városban.

Állítólag magyar áldozat is van, ha jól hallom. A háttérben megy a tévé.
Ezt csak azért jegyeztem meg, hogy ellentétben a korábbi terrortámadásokkal, itt nem az eltérő vallásban kell keresni az okokat!
Volt egy idióta, aki bár német állampolgárnak született, de mégsem lett német. Egy semmirevaló, embernek sem mondható valaki, aki nem találta a helyét a világban, és így próbálta beírni magát a történelembe.
 
Ezt csak azért jegyeztem meg, hogy ellentétben a korábbi terrortámadásokkal, itt nem az eltérő vallásban kell keresni az okokat!
Volt egy idióta, aki bár német állampolgárnak született, de mégsem lett német. Egy semmirevaló, embernek sem mondható valaki, aki nem találta a helyét a világban, és így próbálta beírni magát a történelembe.
-
"bár német állampolgárnak született, de mégsem lett német." Hogyan kell ezt érteni? :(
-
A terrortámadás jelzöt azok használják elöszeretettel akik szivesen diszkriminálnának mindenkit aki külfölddel kapcsolatba hozhato.
Egy terrortámadás mögött ideologiai háttér van.
-
Az államügyészség egy "klasszikus ámokfutásrol" beszél és nem terrortámadásrol.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,557
Tagok
615,662
Legújabb tagunk
Tuendeer
Oldal tetejére