Lemondott az úszószövetség hat elnökségi tagja

Becsky András, Cseh László, Danks Emese, dr. Török Enikő, Törös Károly és Wladár Sándor sajnálattal bár, de lemondott "a magyar úszósport mielőbbi szervezeti megújulása érdekében". Ezzel végképp elfogyott Bienerth körül a levegő.

Hat elnökségi tag lemondott Bienerth Gusztáv alól a Magyar Úszószövetségben – adta hírül az Index a szerkesztőséghez eljuttatott levelére hivatkozva. A puccsal felérő akció következtében ezzel végképp elfogyott a levegő az elnök körül, Bienerth és az alelnök mellett egy tagja maradt a testületnek.

Becsky András, Cseh László, Danks Emese, dr. Török Enikő, Törös Károly és Wladár Sándor sajnálattal bár, de lemondott "a magyar úszósport mielőbbi szervezeti megújulása érdekében" – olvasható a levélben.

"A szakmai sikerektől függetlenül úgy látjuk: a MÚSZ jelenlegi elnöke sem az elnökséget, sem a közvéleményt nem tájékoztatja tényszerűen a szervezet tevékenységéről, illetve a meghatározó döntésekről.

A kialakult helyzetre való tekintettel az elnökség alulírott tagjai úgy döntöttek, miután

a továbbiakban nem tudják hitelesen ellátni feladatukat a jelenlegi elnök vezetése alatt,

ezért nem marad más választásuk, mint lemondani tisztségükről."

A lap úgy tudja, hogy Bienerth a moszkvai világkupán nem reagált a szövetségben hétfőn történt lemondásokra, nem készítette elő a közgyűlés összehívását sem, pedig ilyen esetben kötelező lenne 15-30 napon beül ülést tartani.

Az elnökség kiüresedésével az úszószövetség működésképtelenné vált, így már muszáj lesz közgyűlést összehívni. A napirendi pontok közé kerülhet az elnök leváltása is, ha a tagszervezetek úgy döntenek.

Bienerthet Gyárfás Tamás távozása után, januárban nevezték ki a Magyar Úszószövetség élére, támogatottsága eleinte egyöntetű volt, de Bienerth vezetési stílusa, személyi döntései már nem arattak osztatlan sikert a sportágban. Amint a májusi közgyűlésen a tagság ki tudta kényszeríteni a titkos szavazást (ennek Bienerth feküdt keresztbe eleinte), az elnök minden javaslatát nagy többséggel leszavazták.

Bienerth távozását olyan olimpiai és világbajnokok követelték, mint Darnyi Tamás, Güttler Károly, Hargitay András, Risztov Éva, Rózsa Norbert, Szabó József és Székely Éva. Az úszószövetség ellenőrző testületének tagjai – Pósa Józsefné, Kézsmárki Éva, majd kicsit később Nagy Anikó – egymás után mondtak le, emiatt a Magyar Úszószövetség alapszabálya szerint harminc napon belül rendkívüli közgyűlést kell összehívni.

Bienerth hétfőn a vébésztár Milák Kristóffal, Gyurta Gergellyel, Kozma Dominikkel és Verrasztó Dáviddal az oldalán jelentette be, hogy nem mond le elnöki posztjáról. Az elnök azt mondta, megdöbbentő, hogy már a vébé után egy nappal pitiáner bosszút forralnak egyesek.

HVG
uszok szov.jpg
 
Nem tudom. ahhoz jobban kellene ismerni az ügyet .
Remélem volt okuk elégedetlennek lenni.Ők jobban tudják.
Hogy van-e valamiféle politikai háttér az egész mögött fogalmam sincs
Az alábbi mondat azért nem tetszik, mert kijelenteni meri nem érthetett hozzá csak azért mert élt az előző rendszerben:
Abban a rendszerben nőttek fel, mikor a tagkönyv fontosabb volt a szakértelemnél.
Úgy tűnik diktatórikus vezető volt.Hisz volt mikor leszavazták. mégis ment tovább minden.
Ha ezt a úszószövetséget és a lázadást úgy tekintem, mint a ma fennálló rendszer állatorvosi lova.
És a még meglévő ösztönös elutasítás vagy ellenállás mintaértékű példája.
Úgy büszkén tekintek versenyzőinkre.
 
Utoljára módosítva:
A siker utan lemondani csak a Vb tartotta ossze oket? vagy a sikerrel jaro penz miatt osszzordultek? A170 milliardot senki nem akarja megmagyarazni, inkabb tavozik?
 
Visszatérnek a régi szép idők. Abban a rendszerben nőttek fel, mikor a tagkönyv fontosabb volt a szakértelemnél. Mitől lennének ezek mások? Erre a palira is érvényes a jelszó" Ha támadják, meghosszabitjuk Bicskéig!"
Ezek ugyanazok.
*
Bródy minden igazságot kiénekel:

Ugye, ugye csak kibújt az a bizonyos szög a zsákból?! Hiába fényesítették, hiába hazudtak és hazudnak, hogy minden O.K. Minden szép és minden tökéletes. Ha az lenne, akkor ez nem történt volna meg. Mindezeken kívül, azoknak kell(ene) maradniok, akik építenek és nem rombolnak és nem egymás malmára hajtják a már lassan elfogyó vízet...:o
 
Az alábbi mondat azért nem tetszik, mert kijelenteni meri nem érthetett hozzá csak azért mert élt az előző rendszerben:
Nem tudom Bienerth, mihez ért, a Párt eddig más-más sportágak vezetőségébe küldte.
Úszás közelébe sem járt még, az elnökségi tagságról lemondott sportolók tudását nem hiszem, h sorolni kéne.
Nem mellékesen az Ellenőrző Testület elnökének lemondása miatt záros határidőn belül közgyűlést kell összehívni (MÚSZ Alapszabály), amit néma csend övez.
Bienerth úgy nem érdekel, ahogy van. A stylust utálom, h megint a megbízható elvtársakat rakják vezetőnek.
 
Igen így már értem.
De hát tudtuk hogy pártkatonát tesznek oda is.
Gondolj bele: kizárja az hogy értsen is hozzá valaki attól hogy pártkötődésű?
Éppen ma írtam valahol a kontraszelekcióról.
Na az már kizárja hogy a beosztott okosabb lehessen a főnökénél.
A felfelé buktatás is régi módszer.
Bienerth Gusztáv jogászként végzett.
És mint tudjuk az orbáni kör jogászok gyülekezete.
 
A siker utan lemondani csak a Vb tartotta ossze oket? vagy a sikerrel jaro penz miatt osszzordultek?
A170 milliardot senki nem akarja megmagyarazni, inkabb tavozik?
azt magyarazni a gyarfasnak kene
es ebben a pucssban jol benne lehet a keze
nnnaaaa a de lehet hamarost masutt is latjuk majd ezt a fajtaja szemetjet
a Fenyo gyilkossag szalai is hozzavezetnek ,sooooo van az penz es hatalom
Rohác nem tágít: Gyárfás Tamás volt a Fenyő-gyilkosság felbujtója ...
 
Bienerth kiváló üzletember, csúcs-manager. Az ő feladata az úszó-szövetség, és az úszósport számára a feltételek megteremtése. A sajtóhírekből nem derül ki, hogy mi a valódi problémája a lemondott tagoknak. A diktatórikus vezetés, a titkos szavazás nem engedélyezése számomra azt az üzenetet hordozzák, hogy a lelépett tagok valamilyen szándékukat nem tudták megvalósítani.
Bienerth nem pártkatona. Amire megválasztották, tökéletesen alkalmas. Remélem a közgyűlés, ( vagy mi a csoda ) helyére teszi a dolgokat, és a személyeket. Véleményem szerint neki, maradnia kellene!
 
Lehet, hogy Fürjes Balázsnak (kiemelt beruházásokért felelős kormánybiztos, elkötelezett budapesti olimpia hívő) megtetszett?????!!!
 
Bienerth kiváló üzletember, csúcs-manager. Az ő feladata az úszó-szövetség, és az úszósport számára a feltételek megteremtése. A sajtóhírekből nem derül ki, hogy mi a valódi problémája a lemondott tagoknak. A diktatórikus vezetés, a titkos szavazás nem engedélyezése számomra azt az üzenetet hordozzák, hogy a lelépett tagok valamilyen szándékukat nem tudták megvalósítani.
Bienerth nem pártkatona. Amire megválasztották, tökéletesen alkalmas. Remélem a közgyűlés, ( vagy mi a csoda ) helyére teszi a dolgokat, és a személyeket. Véleményem szerint neki, maradnia kellene!
Gondolod kiváló üzletember jó az úszószövetség élére?
És nem pártkatona?
Én eddig nem tudom mi folyik a háttérben.
De ott a feszültség egy ideje.
Hogy ez még a Hosszú utáni dolog lecsengése-e nem tudom.
 
Gondolod kiváló üzletember jó az úszószövetség élére?
És nem pártkatona?
Én eddig nem tudom mi folyik a háttérben.
De ott a feszültség egy ideje.
Hogy ez még a Hosszú utáni dolog lecsengése-e nem tudom.

Nem pártkatona.
Nincs sok külünbség egy úszószövetséget, vagy egy multi céget vezetni, "bizonyos szempontból" ! Érdekes lenne látni, hogy a most lefalcoltak helyett más elnökségi tagokkal mit tudna ebből kihozni.
Katinka érdekei, és a szövetség érdekei ütköztek. Az első kört ő nyerte, de ma vesztes popzícióban van.
Az úszósport is hegymenetben van, ebben részük van a most lefalcoltaknak, Nagy részük !
Bienerth feladata, hogy ezt a feszültséget csökkentese. Sajnos, egy globalizálódó világban a nemzeti himnusz, és a nemzeti zászló eléri az ingerküszöböt.
 
Vesztett Katinka az uj rendszabalyok miatt esetleg 1-2 ermet mivel nem tudott indulni csak 4 szamban.
Az igazi vesztes az orszag hogy azok az ermek nem jottek ,bukoratikus intezkedesek miatt es hatalmi harcok a vezetosegbe.

http://www.atv.hu/videok/video-20170804-holoda-peter-es-holoda-attila
 
Vesztett Katinka az uj rendszabalyok miatt
Ha már Katinkát említetted Tusup edző/férje olyan posztot engedett el a fb-re, azt hittem, összekarmolom magam.
"Az úszósport nem becsüli Katinkát. Ha amerikai úszó lenne, istenként tisztelnék őt." B. neje a mai napig nem tudta megemészteni a VK szabályváltozást, személyes sértésnek veszi.
No comment.
 
Egy uszo es egyaltalan a verseny sportba veges az ido meddig tud topon versenyezni. Aki ilyen eredmenyt er el az a maximumot akarja elerni teljesitmenybe es ez nagyon nagy dolog. Nem csak maganak az orszagnak is hozza az ermeket.
Korlatozni nehogy meg 1-2 eremet szerezhesen fobenjaro bunnek gondolom.
NEm hiszem ,hogy van orszag aki ez tenne.
Pap Lacit nem engedtek ki pedig biztos gyozott volna, ezzel o is es az orszag is szegenyebb lett.
Keves kirivo tehetsegu ember van es ha az magyar akkor csak buszke mindenki ra.
A masik ervem helyette nem hozott magyar ermet ,ha engedtek volna indulni Mo nak lett volna 1-2 eremmel tobb.
 
Ilyen ramaty világbajnokságot még nem láttam, ja nem láttam, mert valamiért a Balatoni események nem voltak fontosak közvetíteni.... nem csodálom hogy ez történt.....
 
Ha már Katinkát említetted Tusup edző/férje olyan posztot engedett el a fb-re, azt hittem, összekarmolom magam.
"Az úszósport nem becsüli Katinkát. Ha amerikai úszó lenne, istenként tisztelnék őt." B. neje a mai napig nem tudta megemészteni a
VK szabályváltozást, személyes sértésnek veszi.
No comment.
es milyen IGAZA van
csak fanyalogtok napszamba es ocsaroljatok
azon csodalkozom hogy meg magyar szinekben uszik
amerika lehozna a laba ele az osszes csillagot
NEM ERDEMLITEK MEG
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,514
Tagok
615,660
Legújabb tagunk
kisliget
Oldal tetejére