Levél minden magyarok miniszterelnökéhez

"Tisztelt Magyar Miniszterelnök!

Mi, magyarok 2010 óta úgy tapasztaljuk, hogy semmilyen fontos kérdésben nem hallgat meg bennünket, mielőtt döntéseket hozna. Álságos leveleket kapunk Öntől, és ezen mániájára milliárdokat költenek el közpénzből.

Kamu és színjáték az egész nemzeti konzultációja. Sem az alaptörvényről, sem mindannyiunk szociá́lis biztonságáról, sem a a nyugdíjasok helyzetének javításáról nem született érdemi intézkedés, kizárólag az történik ebben az országban, amit Ön és idomított kollégái akarnak.
Ahelyett, hogy a demokráciában szokásos valódi párbeszédet választotta volna a szakmailag érintett szervezetekkel, civilekkel, megint elbújt egy förtelmes iromány és kérdőív homályába. Most nemzeti konzultáció címén a megélhetési (?) bevándorlás kérdéséről faggatózna. Ebből világosan kiderül, hogy minden magyar baj forrását a nyakukba akarja sózni a szerencsétleneknek.

Ön képtelen emberségesen és igazan gondolkodni, ezért veti elénk szétmarcangolásra azoknak az embereknek a sorsát, akikről nem is tud semmit.
Miután számít a véleményekre, íme:
Magyar Miniszterelnök!

Nem a bevándorlók miatt lopták el a magánnyugdíjunkat.
Nem a bevándorlók miatt nő az államadósság.
Nem a bevándorlók miatt esik szét az oktatási rendszer.
Nem a bevándorlók miatt haldoklik az egészségügy.
Nem a bevándorlók miatt vándorolnak el százezrek az országból.
Nem a bevándorlók miatt zavarják el a rokkantakat dolgozni.
Nem a bevándorlók miatt alázzák munkatáborokban a közmunkásokat.
Nem a bevándorlók miatt születik kevés baba.
Nem a bevándorlók miatt szakadozik demokráciánk.
Nem a bevándorlók miatt nincs működő Alkotmánybíróság.
Nem a bevándorlók miatt kreáltak maguknak törvényeket.
Nem a bevándorlók miatt tojik önre Európa, Amerika.
Nem a bevándorlók miatt pátyolgatják a szélsőjobbot.
Nem a bevándorlók miatt tűnnek el rejtélyesen brókerpénzek.
Nem a bevándorlók miatt éhezik, nyomorog 4 millió ember.
Nem a bevándorlók szakították ketté az országot.
Nem a bevándorlók miatt bratyizik keleti diktátorokkal.
Nem a bevándorlók miatt szűnt meg a profi magyar diplomácia.
Nem a bevándorlók miatt esnek bele milliók az árok széléről a gödörbe.
Nem a bevándorlók miatt hullanak a “más katonák” az orbáni szabadságharcban.

Szóljon, ha valamelyik szót nem értette!

Miért nem konzultált velünk a Magyar Miniszterelnök arról, hogy
Akarunk-e vasárnap vásárolni?
Akarunk-e milliárdokat költeni stadionokra?
Akarjuk-e Dárius összes kincsét sehol sincs fociba ölni?
Akarjuk-e, hogy hittant tanuljanak gyerekeink?
Akarjuk-e, hogy a tudás rangot kapjon?
Akarjuk-e tűrni a Semjén-banda szélhámosságait?
Akarunk-e 47 ezer forintból tengődni?
Akarunk-e kisnyugdíjasként megdögleni?
Akarjuk-e munka nélkül élni a felkínált szebb jövőt?
Akarunk-e lehazaárulózottak lenni?
Akarunk-e másodrangú állampolgárként, közmunkás rabszolgaként élni saját hazánkban?


Magyar Miniszterelnök! Lett volna/lenne néhány szava a Magyar Polgároknak arról, hogyan közpénzeli a csókosokat, rokonokat, barátokat, haverokat.
Vejét, akit sokszorosos milliárdossá tett – áll is a lábán.
Dohányboltokkal jutalmazta a párthűséget, földbirtokosokat teremtett.
Teletömte Mészáros haverjának bankszámláját.
Vajna Fidesz Megélhetési Bevándorló él, mint egy kiskirály.
Egyszer sem lepődött meg Rogán belvárosi mutyijain.
Nem szólt politikai elitjének látványosan alakuló luxusáért.
Nem mondott állj-t a burzsujjá emelkedett Lázárnak, Szijjártónak, Kósának, senkinek a bandából.
Azt sem tudja, mit művelnek vidéken a fideszes nagyurak.

Magyar Miniszterelnök! Ez csak hangyányi szelete a munkásságának. Kívánom, hogy a nyolcmillió választópolgár mindegyike csak egy kritikát írjon le az Orbán-Fidesz-KDNP-kormányról, és adja postára. Majd Kerényi-Asztalos Miklós húszkötetes könyvet gyártat belőle.
Ehhez adjuk a pénzünket?

Ha hallott róla Orbán Viktor, az uniós tagállamok útjára indítottak egy kezdeményezést: önkéntes alapon évi ötezer menekültet fogadnának be összesen az egyes államok, elsőként Franciaország jelezte, hogy ötszáz-hétszáz menekültnek biztosítana új otthont. Az ENSZ adatai szerint tavaly több mint kétszázezer menekült kelt át a Földközi-tengeren. Nem irkáltak konzultációs akármit.

Így aztán : Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! Vagy nem."

Figyu, Viktor!
A gazdád orosz, a bútorod svéd, a szőnyeged iráni, az első telefonod finn volt, az autód német, a benzin bele szaudi (legjobb esetben), a kedvenc filmed amerikai, amin nézed, koreai, a kedvenc zenekarod norvég, a borod francia, a pizzád olasz, a söröd cseh, a gyrosod török, a csokid svájci (nomeg a privát számlád is), a kávéd brazil, a gyógyszered lengyel (nekik vannak a legjobb pszichotrop gyógyszereik), a cipőd angol, a számaid arabok, a betűid latinok, a demokráciád görög (bocs, ez utóbbi nálad erősen irányított), ezek után azt mered mondani, hogy Magyarország nem multikulti, ráadásul csak a magyaroké? Azt mered mondani, hogy nem kell ide idegen, holott évekkel ezelőtt még azon sírtál, hogy igenis kellenek a bevándorlók, mert fogy a magyar termelőerő?
Egyáltalán, Viktor, észnél vagy?

Ille Istvan
KMH.

orban.jpg
 
Ez mind nagyon jól hangzik de, semmilyen hatása nincs a választópolgárra. Na talán annyiban van hogy a kormány le tudja írni hogy vannak akik tiltakoznak de azok meg fogadjanak be illegális bevándorlót.....
Ezekkel az intézkedésekkel inkább erősödik a kormány álláspontja, hisz az emberek azt látják a kormány a helyén van és teszi a dolgát hisz a külföldi államok is ezt teszik!!
Nem szabad elfelejteni hogy az emberek akik a bevándorlók ellen vannak azok NEM mentek külföldre azokra az olyan szólamokkal nem lehet hatni hogy amikor bennünket befogadtak.....hisz ŐK akkor is itt maradtak amikor sokan a könnyebb élet reményében külföldre távoztak, maradtak és dolgoztak!
Köszönik szépen azt mondják mindenki maradjon ott ahol született...nos erre mit tud mondani az ellenzék??
Mert itt írogathatunk szépeket de a döntés nem itt és nem rajtunk fog eldőlni.
 
B
dehát már egész Európa tiltakozik a bevándorlók miatt !!!

Tiltakozás terén én annyit tudok, hogy aránylag nemrég valaki (elfeledtem a nevét de tutira kikereshető a hírekből) ott Brüsszel környékén már szóbahozta, hogy Magyarországra tulajdonképpen nincs szüksége az EU-nak, meg kéne szabadulni tőle, mert csak tömik zsákszámra pénzzel, aminek semmi látszata, mert mindet elsikkasztják, ráadásul még demokrácia sincs abban az országban. (Mármint Magyarországon nincs). Tehát igen, tiltakoznak... De ebben az értelemben...

Amúgy meg, minden országban vannak olyan csoportok akiknek épp a menekültek a mániájuk, az a szemükben a főgonosz. Amikor néha valamelyik menekült csinál valami balhét (köztük is akadhatnak gazemberek vagy hülyék) akkor e csoportocskák azonnal kiabálni kezdenek, s a média ezt felfújja mert szenzáció.

Nézzétek meg inkább az USA-t. Majdnem minden mai amerikainak az őse valami „gazdasági” bevándorló volt, vagy menekült, például vallási üldözött. Aztán most milyen gazdag és demokratikus ország...

Sőt, még az ott élő indiánok is eredetileg bevándorlók voltak! Mert tudjuk hogy azok Ázsiából jutottak be oda, a Bering-szoroson át. Nekem azt ne mondja senki hogy amiatt keltek ott át, a rohadtul hideg és zord északon, mert olyan marha jól ment nekik az őshazájukban... Bizony mind „gazdasági” bevándorló volt, vagy épp menekült! Mázlijuk volt, lakatlan földre leltek, de akkor is mentek volna ha már ott van valaki előttük, mert ezt előre nem tudhatták.

Amondó vagyok, aki jönni akar, hadd jöjjön, remélem több szép lány lesz az országban, afféle egzotikus csinibaba! És nem a „kultúránkat” kell tiszteljék, hanem a törvényeinket. Aki bűnözik, kapják el, sitteljék le, akármi. A törvény mindenkire egyformán érvényes kell legyen. Kivéve természetesen Orbánra meg a miniszterekre, mert nekik ugye mentelmi joguk van. Nem tudom mi a francért, szerintem ez ellentétes a demokráciával, de ők biztos jobban tudják mert olyan okosok és becsületesek, és ők hoztak maguknak ilyen törvényt, tehát tutira igazuk van...
 
A mai vilagba nem lehet elszigetelten elni ,egy orszagnak se, lagalabbis ahol minimalis fejlodest akarnak.
Az eu nagyon uj meg tortenelmi leptekbe, ossze kell csiszolodni , ny-europai orszagoknak konyebb volt mert gazdasagilag demokraciaba millio szervezet kozosen voltak egy iranyba mentek es kepviseltek allaspontjaikat. Mas temperatorumu fejlettsegi szinten es gazd,stb levo uj tagok sok problemat is hoztak, amire szerintem nem szamoltak ok sem.
Minket be kell fogadniuk de mi nem fogadunk be senkit. Europa bevandorlasi politikaja soha nem volt No1. most sincsenek a helyzet magaslatan.
Nemet orszagban regen behivtak a torok munkasokat mert anyira szukseg volt a munkajukra. Mikor utolertek magukat uj merciket adtak vagy penzt hogy menjenek haza.
Ma nincs egeto szukseg a kulfoldi eun kivuli munkaerore mert eun belul is nagy a munkanelkuliseg es a munkaero szabad aramlasa megoldaja a hianyzo munkaerot, las Mo.-rol vagy 600ezer munkaero ment ki csak angliaba.
A magyarok az allampolgarsag osztogatasaval potoltak a kieso munkaerot akik elhagytak az orszagot, es otthon igazabol a munkalehetoseggel van nagyobb baj, mert nincs. Nem jo megoldas a magas foglalkoztatas ,se a kozmunka mert nem GDP termelo, es mert igy nem kozeliti a nyugati bereket hanem mestersegesen lefele visszi amit behozni egyre kilatastalanabbnak tunik.
Sajnaljak az emberek a segelyen eloktol a minimalis segelyt a rokkantaktol vagy a munkanelkuliektol , inkabb szimpibb , hogy sokszorosa a kozmunkasok szama es ez altal a sajat szakteruletuk bervonala is kategoriakkal csuszik lefele.Mire eszbe kapnak mar az o munkajukat is kozmunkasok fogjak vegezni fele penzert vagy annyiert se.
 
Tudjátok a demokráciának a legnagyobb baja ugyanaz, mint a gyerekvállalásnak. Nincs semmilyen előzetes vizsgálathoz kötve a benne való szereplés. Nem kell bizonyítani, hogy alkalmas vagy rá, hogy az IQ-d 80 feletti, hogy mentálisan alkalmas vagy rá. Sőt a demokráciában még csak ahhoz sincs kötve a szavazati jog, hogy valaki egyáltalán rak-e valamit be a közösbe. Minden választáskor születnek videók azokról, akikről megdöbbenve vesszük tudomásul, hogy a szavazatuk pont annyit ért, mint a miénk. Aztán ott van a klasszikus összehasonlítás, azaz hogy a demokrácia az, amikor a farkas a róka és a nyúl megszavazzák, hogy ki legyen a vacsora.

Tudomásul kell venni, hogy bizony ez a közakarat. Épp most folyik egy szavazás arról egy magyar vezető gazdasági hírportálon, hogy jó-e a vasfüggöny vagy sem. Elég erős demokratikus többségben vannak azok, akik szeretnék ezt a kerítést, pedig a kocsmai rezidensek még haza sem értek, illetve gyanítom, hogy nem azok szavaztak csak igennel, akik esetleg napi szinten szembesülnek a bevándorlók okozta napi problémákkal, mert még nekik meg is lehet bocsátani.

A ma létező rendszer a miénk. No lehet, hogy nem az enyém meg nem a tiéd, de a miénk. Jólesett a módszerváltás után széthordani az állami vagyont, fillérekért hazaprivatizálni a TSZ-t, átvenni a kárpótlási jegyet majd azt eladni gombért és nyaralni belőle egyet a Balatonnál, egész életen át szürkén vagy feketén dolgozni, megszavazni azt, hogy ne legyen egy profitorientált kontroll az egészségügyben és a kórházak tetszőleges áron szerezzék be a gyógyszergyári lobbi preferált termékeit. Jól esik "számla nélkül frankóbb az ár" módon dolgoztatni másokkal. Jól esett némi aprópénzért leszázalékoltatni magát az embereknek, táppénz alatt máshol feketén dolgozni és ha már hivatalosan úgyis keveset keresünk vegyünk fel minden támogatást, amit ad az állam. Elfogadtuk a gázártámogatást, mint instant megoldást, aztán kit érdekel, hogy az ide beöntött pénzből néhány év alatt jól hőszigetelt lakások lehettek volna.
Ész nélkül felvettük a devizahiteleket. No nem lakásra. Plazma- majd LCD tévére, esküvőre, nyaralásra, dorbézolásra. Ha meg lakásra akkor a lúd legyen kövér, nehogy már a pesti prolik között éljek a panelben, ha hitelből budai újépítésűre is futja. Életre keltettük hazánkban a tökéletesen értelmetlen és értéktelenek diplomákat pontosan azzal, hogy ezekre is tömegével jelentkeztek az emberek, mert a diploma az kell. Igaz egy nyelvet már lusták voltunk hozzá tisztességesen megtanulni, pedig csak segg kellett volna hozzá. A sor végtelen, de ez a sok apró tégla annak a düledező várnak az eleme, amit most látunk.

Nem, nem a bevándorlók miatt történik mindez. Miattunk, akiknél annyi haszna van az idegengyűlöletnek, hogy addig éppen nem egymást utáljuk. Tisztelet az üdítő kivételeknek.
 
A levél minden tétele igaz. Sajnos, nagyon igaz. Ezermilliárdokban is mérhető, amik a baráti számlákon landoltak, hektárokban a megbízhatónak tartott haveroknál.
De a legsúlyosabb bűnnek mégsem ezeket tartom. Hanem azt, amit "minden magyarok miniszterelnöke" azzal követett el, hogy módszeresen, lépésről lépésre az elképzelhető legrosszabbat, legaljasabbat csalta elő az emberekből. Tudjuk, a masszív, sujkolt ellenségkép képes összetartani a tábort. És "az ellenállni gyönge lélek tanulja már az öklök érveit".
Sok mocskot megéltünk, megértünk már, ez a mai új dimenzió.
 
A levél minden tétele igaz. Sajnos, nagyon igaz. Ezermilliárdokban is mérhető, amik a baráti számlákon landoltak, hektárokban a megbízhatónak tartott haveroknál.
De a legsúlyosabb bűnnek mégsem ezeket tartom. Hanem azt, amit "minden magyarok miniszterelnöke" azzal követett el, hogy módszeresen, lépésről lépésre az elképzelhető legrosszabbat, legaljasabbat csalta elő az emberekből. Tudjuk, a masszív, sujkolt ellenségkép képes összetartani a tábort. És "az ellenállni gyönge lélek tanulja már az öklök érveit".
Sok mocskot megéltünk, megértünk már, ez a mai új dimenzió.

Igazad van és ezt már akkor megtette, amikor még nem volt hatalmon!

Néha elnéztem a hatalmon levő politikusainkat és azon gondolkodtam: mi van ezekkel az emberekkel? Megőrültek? Aztán rájöttem. Nem, nem őrültek meg. Olyasmit tudnak, amit mi egyszerű állampolgárok nem tudunk. Olyan egyezményeket KELLETT kötniük (2004-ben, majd 2007-ben), amelyeket azóta is titkosként kezelnek, hogy Magyarország tulajdonképpen csak egy virtuális egység, már nincs, csak úgy látszik, mintha lenne.

Azt nem tudom, hogy miért tették, mivel fenyegették meg őket, mert ilyent szerintem egy normális ember, aki állítólag jót akar a népének és állítólag azért lett politikus, hogy jót tegyen a hazájáért - ilyent nem tesz. De megtették. Úgyhogy innen aztán mi már téphetjük a szánkat, semmi értelme semminek. Az teszi jól, aki minél messzebb megy innen, mert semmi jó nem vár itt arra, aki magyar.
 
Utoljára módosítva:
De a legsúlyosabb bűnnek mégsem ezeket tartom. Hanem azt, amit "minden magyarok miniszterelnöke" azzal követett el, hogy módszeresen, lépésről lépésre az elképzelhető legrosszabbat, legaljasabbat csalta elő az emberekből. Tudjuk, a masszív, sujkolt ellenségkép képes összetartani a tábort. És "az ellenállni gyönge lélek tanulja már az öklök érveit".
Nagyon fontos! Nagyon fontos! Nagyon fontos!
Orbán legeslegnagyobb bűne a kilencvenes évek közepétől kezdve, hogy módszeresen, szántszándékkal széthülyítette az országot! És a széthülyítést a szétszakításra használta - és fordítva. A kétharmaddal mindezt rendszerré tette. Persze az ország nagy része is mélyen bűnös, mert vevő volt az agyfaszolásra, sőt még rá is kontrázott, aki tehette.
No persze Orbán saját magát is módszeresen széthülyítette, de ő legalább tud járni Ausztriába elmegyógyászatra, egy fél országot azonban nem lehet beutalni a pszichiátriára - hacsak Európa be nem fogadja a mentálisan hátrányos helyzetű magyarokat. De akkor csak a lakosság fele marad itthon - igaz, azokkal legalább lehet valamit kezdeni, lerombolni az Orbán-rendszert.
 
Kár, hogy a mi "fantasztikusan profi" miniszterelnökünk magasról s.... le az állampolgárai, még a választói véleményét is. Csak az a vélemény, ami egyezik az övével. PROFI KISKIRÁLY, aki igaziból is az szeretne lenni.
Lásd: fejlődünk, járási stb, ezt már elfelejtettük jó pár évtizede, megint itt van a nyakunkon.
 
Igazad van és ezt már akkor megtette, amikor még nem volt hatalmon!

Néha elnéztem a hatalmon levő politikusainkat és azon gondolkodtam: mi van ezekkel az emberekkel? Megőrültek? Aztán rájöttem. Nem, nem őrültek meg. Olyasmit tudnak, amit mi egyszerű állampolgárok nem tudunk. Olyan egyezményeket KELLETT kötniük (2004-ben, majd 2007-ben), amelyeket azóta is titkosként kezelnek, hogy Magyarország tulajdonképpen csak egy virtuális egység, már nincs, csak úgy látszik, mintha lenne.

Azt nem tudom, hogy miért tették, mivel fenyegették meg őket, mert ilyent szerintem egy normális ember, aki állítólag jót akar a népének és állítólag azért lett politikus, hogy jót tegyen a hazájáért - ilyent nem tesz. De megtették. Úgyhogy innen aztán mi már téphetjük a szánkat, semmi értelme semminek. Az teszi jól, aki minél messzebb megy innen, mert semmi jó nem vár itt arra, aki magyar.
Még annyit a fentiekhez, hogy voltak nekünk olyan politikusaink is, akikre nyugodtan mondhatták, hogy államférfi. Ilyen volt gróf Apponyi Albert, akinek most szintén állítanak szobrot.
Ez az ő híres védőbeszéde, amit hagytak neki elmondani Trianonban: http://www.trianon.hu/keret.phtml?/trianon/tria1920/apponyi.phtml
Lehet megsértődni, de 45. után egyik korcs jött a másik után.
Régóta erőst azon gondolkodom, vajh milyen témában lehetne a CH-n topikot indítani, hogy te ne érezd magad azonnal feljogosítva, hogy azonmód szétcseszd a témáról folyó beszélgetést, és elkezd teljes mellszélességgel terjeszteni az elmeroggyant, kimódolt, értelmezhetetlen, babonás ezoterikus és összeesküvéselméletes és rasszista koholmánytoposzaidat, lehetőleg az ezekkel foglalkozó internetes szennylapok ocsmányságaival borítva be a CH minél nagyobb felületét. Nem vagy egyedül ebben, de te vagy a legmenthetetlenebb. Egy napon belül már másodszor sikerült fasiszta hátterű szövegeid mentén fasiszta weblapról cikket idézned a CH-ra - legalábbis az általam olvasott topikokban, ki tudja a többiben még mit.
A világon nincs olyan téma, amibe te bele ne tudnád vinni az ezotero-rasszista koholmányaidat, és legfeljebb csak az gátol téged, hogy a nap mindössze huszonnégy órából áll, és aludnod is kell, meg vegetatív funkciókat fenntartanod.
 
AZ ur vagy ki tudja ki (tán egy ufo) most nem a kinaiak nevében tetszeleg fogadatlan prókátor szerepében ,hanem kitudja milyen, önmagát, önmagukat magyaroknak tartó sértődött egyének nevében emeli vádaskodó szavait a többség akarata ellenében. Kérdem én milyen alapon gondolja ,hogy az ő szava többet ér mint bármelyik magyaré? Tán mert egy bizonyos kissebbséghez tartozik(????) akik ugy gondolják nekik mindenből több jár csak mert.
 
AZ ur vagy ki tudja ki (tán egy ufo) most nem a kinaiak nevében tetszeleg fogadatlan prókátor szerepében ,hanem kitudja milyen, önmagát, önmagukat magyaroknak tartó sértődött egyének nevében emeli vádaskodó szavait a többség akarata ellenében. Kérdem én milyen alapon gondolja ,hogy az ő szava többet ér mint bármelyik magyaré?
Hogy mi történt? Miről beszélsz? Honnan szeded mindezt? Úgy érted, hogy egy követ fújsz azokkal a potentátokkal, élükön a Kedves Vezetővel, akik folyton arra hivatkoznak minden kritika hallatán, hogy "minket megválasztottak, tessék minket négy évig békénhagyni, mert az ország többsége ezt akarta"?! Hallottál már olyat, hogy demokrácia? Van sejtésed arról, hogy mit jelent? És hallottál már arról, hogy ebben az országban az Unió tagjaként a demokrácia létrehozása és működtetése lenne minden egyéb feladatok elengedhetetlen alapja? Van sejtésed a szólásszabadság mibenlétéről? Hallottál már olyanról, hogy a modern demokráciában, ami felé Magyarországnak (exköztársaság) is eleve, feladatszerűen kellene nagyon gyorsan fordulnia, a média a negyedik hatalmi ág?
Milyen többség akarná azt meglátásod szerint, hogy az országban bizántinus korrupt egyeduralom működjön a szűk császári udvar kénye-kedve szerint, a nagyvezírek és az udvari szállítók közpénzből történő mérhetetlen gyarapodására?
Hogy képzeled, hogy akinek nem tetszik a rendszer, az "ki tudja milyen, önmagát magyarnak tartó egyén"?
Tán mert egy bizonyos kissebbséghez tartozik(????) akik ugy gondolják nekik mindenből több jár csak mert.
Ugyan már áruld el, ne kelljen a sorok között olvasnunk, kik is volnának a kedves kis "elméletedben" az a "bizonyos kisebbség, akik úgy gondolják, hogy nekik mindenből több jár, csak mert"? Kikhez tartozni sejteted a cikkírót, - aki egyébként kifejezetten tények, letagadhatatlan, megmásíthatatlan tények mentén fejtette ki proklamációját?
 
Utoljára módosítva:
Kedves barátaim, ezt most teljesen politikamentesen és pártatlanul írom.

Ötven millió (!!!)
ember kényszerült elhagyni az otthonát világszerte, melyből nagy tömegek indultak el vagy indulnak el a közeljövőben Európa felé. Európa a II. világháború óta nem élt át ekkora krízist!

Mint már korábban is próbáltam rá utalni, itt nem két-háromszáz menekült befogadásáról vagy be nem fogadásáról van szó, sőt, nekem úgy tűnik, már nem is migrációról. Ez egy új honfoglalás, drága barátaim.
Lássuk be, Európa nem tud ezzel mit kezdeni. Az uniós országok sorra zárják le a határaikat, és mint annyiszor, Európa most is Magyarországot teszi ütköző zónává. Mi már annyiszor feltartottuk a keletről Európa felé zúduló akár hódító, akár migrációs áradatot. De hogy ezzel megint hogyan birkózunk meg, azt nem tudom.

Befogadni, nem fogadni, átengedni, nem engedni... Európa sem tudja eldönteni, mit akar. A dolog számomra úgy fest, hogy a döntés már nincs is az ő kezünkben, vagy Orbán kezében. Ezért ez most talán nem az az idő, amikor ekézni kellene a kormányunkat, akármennyi hibát is csinál vagy csinált. Ebbe belerokkanhatunk mindnyájan Európával együtt :(

Az Unió recseg-ropog, a határok lezárásával épp egy fontos tartóoszlopa szűnik meg. Most derül ki az is, hogy komoly válság esetén az Unió képtelen közös megoldást találni. Képtelen egyáltalán megoldást találni. Most már mindenki azt teszi, amit jónak lát, magára hagyva a problémával a többieket, köztük minket is.

És most egy szóval sem beszélek a migránsok, vagy menekültek ellen. Ők se jókedvükből özönlenek ide. A probléma közös, mindnyájunké, az övéké is. Az egész emberiségé.
Szívszorító és ijesztő idők jönnek, amit korábban sokan jeleztek már előre. Hát most itt van.

refugiados.JPG


tobb-mint-50-millio-az-otthonukbol-eluzottek-szama

A legszívszorítóbb talán, ami a napokban a szír-török határon történt, ahol az életüket mentő, kétségbeesett emberek az Iszlám Állam elől menekülve áttörtek a török határ kerítésén.
Az életükért menekülő embereket sem kerítés, sem vízágyú, sem gumilövedékek nem tartják vissza. Engem se tartana. És nem is szabadna őket visszatartani.
Nem értem a törökök miért nem az IÁ-t lövik, miért a menekülőket. Fejtetőre állt a világ!

sAFSP2J6S1BO3f8gtDPh9M6gc9HlxTyuiKHDKZ5D06eEDM6kCyLeIuZfTtfE75ajgiDU2EN5LJ3xjhsM4kZZId_ls4ZIvtKSk4ZEH8I-ag9GZIDjq6velWNPOBMg55Df6GFKWLpO1GM-rWiLEXVLSbnC-n19J8JnkwFKySeUz7aK4rJ5jmI3MAFQ4A=w426-h280-p


A könnyem kicsordul:

1434450324_sur32.jpg


És a menekültek mellett itt van ez az irdatlan tömegű gazdasági bevándorló is:

InvasionClandestinsTerriblePhotoExc-448x270.jpg


Megmondom nektek őszintén: én most nem lennék Orbán helyében.
De egyetlen vezető helyében sem. Lélegzetvisszafojtva és imádkozva figyelem, mi lesz ebből. És Orbánért is imádkozni kell, hogy bölcsen döntsön. Aki nem tud imádkozni, legalább drukkoljon neki. Mert ez mindnyájunk érdeke. Most nem a politikai hajcibálás ideje van.

Ötven millió ember... ha annak csak a fele idejön... És ide fog jönni. Mert rákényszerül. Az európai vezetőknek fel kell ismerniük, hogy ha nem engedik be őket, akkor is idejönnek. Az ellenállás pedig szörnyű erőszakba torkollhat a végén.
A hurrikánnal szemben sem megoldás az, hogy bezárom az ajtót.
A kerítés, amit a szerb határon fel akarnak húzni, egy normál gazdasági illegális bevándorló rátánál talán megoldás. De milliós migrációs hullám esetén... annyi, mint a pajtaajtó a hurrikánnal szemben. És ezzel biztosan Orbán is tisztában van. Remélem, hogy lesz egy B terve is.
 
Utoljára módosítva:
A levél egy régi lumpen kommunista elvtárs levele.

Nem tetszik neki a demokrácia, ha nem őket választják meg. (A kisebbség elfogadja a többségi szavazók akaratát)
Amnéziában szenved: a saját elvtársai viselt dolgait, kéri számon, de nem rajtuk, hanem a jelenlegi miniszterelnökön.

A konzultáció minden választópolgár véleményét kéri, nem csak a hőbörgő főokoskodó komcsikat, és társaikat.

A baloldali kormányok alatt nem kérdezték meg az embereket, csak a csőd szélére vitték az országot, "Akinek nem nem tetszik menjen külföldre!"

A törvényeket mindig az adott összetételű demokratikusan választott parlament hozza!

A levél író tipikus provokáló, aki még semmit nem tett az Országért, Hazáért, csak a pártjáért.

Amerika a nagy "arab tavasszal" vitte a "demokráciát" , aminek a következménye a mostani népvándorlás.

Kedves "ratalics" úr gratulálok az agitpropos elvtársi hozzászólásaihoz. De kérdem: Ön mit tett le a hőbörgésen kívül Haza asztalára?, mert úgy látom azt sem tudja, hogy az micsoda.

Viktor észnél van, csak Ille István nincs!
 
C
A levél egy régi lumpen kommunista elvtárs levele.

Ezek szerint egy alapszervezetben lumpoltatok.

Nem tetszik neki a demokrácia, ha nem őket választják meg. (A kisebbség elfogadja a többségi szavazók akaratát)

Az ostobák demokrácia fogalma. Ők meg is érdemlik, hogy ilyenben is éljenek.

Amnéziában szenved: a saját elvtársai viselt dolgait, kéri számon, de nem rajtuk, hanem a jelenlegi miniszterelnökön

Akik szintén egykori elvtársaid. (Tudod, akikkel egykor együtt lumpoltál)

A konzultáció minden választópolgár véleményét kéri, nem csak a hőbörgő főokoskodó komcsikat, és társaikat.

Tehát Szűrös, Pozsgay, Martonyi, Csintalan, Kövér hőbörögnek és okoskodnak? Nem hallottam...

A baloldali kormányok alatt nem kérdezték meg az embereket, csak a csőd szélére vitték az országot, "Akinek nem nem tetszik menjen külföldre!"

Volt ilyen? Én nem emlékszem. Mert ezt állítják, máris elhiszed?

A törvényeket mindig az adott összetételű demokratikusan választott parlament hozza!

Igen, "adott" . Amit "demokratikusan" hozott választási Tv "kiadott".

A levél író tipikus provokáló, aki még semmit nem tett az Országért, Hazáért, csak a pártjáért.

Igen, ostobát a tény "provokál". Ország? Haza? És majd az ostobák definiálják, mit, kit kell érteni alatta?
Aki országot, hazát emleget, az leszarja az országát és nincs igazi hazája.
Normálisak tesznek érte és nem emlegetik.
Pártjáért? Bármilyen pártok együttas taglétszáma hány pár 10 ezer?
A maradék pártállását majd az ostobák megmondják igaz?

Amerika a nagy "arab tavasszal" vitte a "demokráciát" , aminek a következménye a mostani népvándorlás.

Tudjuk, mindenért az USA, Gyurcsány, a Multik és a nemzetközi zsidómaffia tehet, saját magáért senki sem felelős... Fogalom zavar, nem kevés, az ostobák sajátja.

Kedves "ratalics" úr gratulálok az agitpropos elvtársi hozzászólásaihoz. De kérdem: Ön mit tett le a hőbörgésen kívül Haza asztalára?, mert úgy látom azt sem tudja, hogy az micsoda.

Ezt szvsz rajtad kívül más sem tudja. (Hogy mi.) De a helyének az irányítószáma biztos 8086.

Viktor észnél van, csak Ille István nincs!

Ebben igazad lehet, akit én ismerek kitűnő elmegyógyász (Lehet érdemes lenne megismerned), a másik úrat Te ismered, hiszen annó együtt lumpenkedtetek.

Összefoglalva végtelen ostoba vagy, ergo fidesz kompatibilis.
 
A konzultáció minden választópolgár véleményét kéri, nem csak a hőbörgő főokoskodó komcsikat, és társaikat.
De jó nekem hogy kérdik a véleményemet....mert annyira érdekli őket hogy már húzzák is a falat.
Már leírtam máshol hogy ne kérdezősködjenek inkább tegyék a dolgukat azért lettek megválasztva. Ez egy álszent dolog. Akkor minden hónapban küldjenek ilyet hisz annyi a pénz...PL: kellenek a trafikok?? Kell ennyi új stadion? Kell nekünk a vasárnapi boltzár?
Kell nekünk ennyi politikus? Mennyi pénzt kapjanak a képviselők...
Kell-e konzultációs kérdőív?
De már engem is agymosottá tettek....
 
Azt, hogy hazánk számára mekkora problémát is jelenthetnek a menedékkérők a többi tagállamhoz képest, jól szemlélteti, hogy a magyar adatok a második legmagasabb számot jelentik, egyedül Németország előz meg minket 73 120 menedékkérővel. Ez a két ország a legfőbb célpontja a menedékkérőknek a statisztika szerint, hiszen a harmadik helyen álló Olaszország "csupán" 15 245 menedékkérőt regisztrált 2015 első három hónapjában.

menedekkero_150618.jpg

Tízezer feletti létszám még Franciaországhoz és Svédországhoz kapcsolódik, míg a legkevesebb menedékkérő Horvátországban, Szlovéniába, Szlovákiában és a balti államokban volt, itt még az 50 főt sem haladja meg a létszám.

Ám még ezeknél is beszédesebb adat, ha a menedékkérőket a teljes népességre vetítjük, Magyarország esetében így ugyanis 3322 menedékkérőt kapunk egymillió lakosra, ami kiemelkedő mértékben a legmagasabb uniós szinten. A mögöttünk második helyen álló svéd adatnak is ez közel a háromszorosa. A harmadik helyen egyébként Ausztria áll 1141 egymillió lakosra jutó menedékkérővel.

A teljes Uniót nézve az első negyedévben egyébként több mint 184 ezer menedékkérő érkezett, ami szinte teljesen megegyezik a tavalyi utolsó negyedéves adattal. A legtöbben Koszovóból, Szíriából és Afganisztánból jöttek.

egymilliorajutomenedekkero_150618.jpg
 
A baloldali kormányok alatt nem kérdezték meg az embereket, csak a csőd szélére vitték az országot, "Akinek nem nem tetszik menjen külföldre!"

orban masodik eljoveteleig rendszeresek voltak a szakmai es civil erdekkepviseletekkel valo targyalasok.
gazdad uralkodasa ota az osszes ilyet megszuntettek vagy beultettek ezekbe a sajat parasztjaikat + ilyen szar inzultaciokkal szurjak ki a szemedet.
azt hazudnak az eredmenyrol amit akarnak!
 
csak gratula a cikk írónak, teljesen igaza van. vasfüggönyt húzni, mikor mindig az ellen harcoltam(tunk). ennek a komának és tettes társainak bukni kell.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,773
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére