Londoni merénylet – Scotland Yard: három halottja és legalább húsz sérültje van a támadásnak

A Scotland Yard tájékoztatása szerint négyen meghaltak és legalább húszan súlyosan megsérültek a London belvárosában szerdán elkövetett merényletben.

Mark Rowley, a Scotland Yard terrorelhárításért felelős főparancsnok-helyettese szerda esti sajtótájékoztatóján elmondta: a halálos áldozatok között van egy rendőr, akit a támadó a parlament épületénél megkéselt. Rowley szerint a rendőrség úgy véli, hogy a másik halott a merénylő, akit a parlamentnél járőröző rendőrök lelőttek.
A főparancsnok-helyettes szerint a rendőrség jelenleg abból a feltételezésből indul ki, hogy egy merénylő volt. Személyazonosságáról a hatóságok egyelőre semmit nem közöltek.
Nem sokkal korábban olyan médiaértesülések is felmerültek, hogy a merénylethez használt járműben ketten ültek.

Mark Rowley elmondta: a merénylő a brit parlament melletti Westminster-hídon először a gyalogosok közé hajtott, majd járművével a parlament híres óratornya, a Big Ben mellett a híd korlátjának ütközött.
Ezután megpróbált bejutni a parlament épületébe, és eközben megkéselte a parlament kapuját őrző járőrosztag egy tagját, aki a helyszínen meghalt.

A fegyveres rendőri egység másik tagja lelőtte a támadót – mondta a Scotland Yard főparancsnok-helyettese.
Rowley hangsúlyozta: a parlament és környéke teljes rendőrségi zárlat alatt van, mert a Scotland Yard meg akar győződni arról, hogy nem készül újabb merénylet.
Az egyik sérültet a Temzéből mentették ki; ő valószínűleg a gyalogosokat gázoló autó elől menekülve ugrott a folyóba.

Mark Rowley alig két héttel ezelőtt jelentette be, hogy a Scotland Yard kampányt indított a lakosság aktív bevonására a terrorcselekmények megakadályozását célzó információszolgáltatásba. A kezdeményezést bevezető március 6-ai tájékoztatóján elmondta: a hatóságok 2014 júniusa óta 13 potenciális terrorakciónak vették elejét, és ötszáz terrorellenes nyomozás van folyamatban.
A Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának vezetője annak idején elmondta azt is, hogy a brit szolgálatok 2014 óta átlagosan csaknem minden nap őrizetbe vettek egy-egy embert terrorcselekmények előkészítésének gyanújával.
Március eleji sajtótájékoztatóján kijelentette: az elhárító ügynökségek figyelme a meglehetősen egyszerűen végrehajtható késeléses támadásoktól a járművekkel megkísérelt merényleteken át a tűzfegyverrel elkövetett terrorcselekmények lehetőségéig terjed.
A szerdai londoni merénylet után a francia miniszterelnök közölte, hogy a sérültek között francia iskolás gyermekek is vannak.
A parlamenttel szemközt lévő St. Thomas kórház orvosai a médiának arról számoltak be, hogy az odaszállított sérültek közül többnek az állapota válságos.

Theresa May miniszterelnök a támadás idején a parlament épületében tartózkodott, de a Scotland Yard egyik terrorelhárító egységének kíséretében, szolgálati járművével visszatért a közeli Downing Streetre.
May szerda estére összehívta a kormány rendkívüli események idején ülésező tanácskozó csoportját (COBRA).
A szerdai támadás a legsúlyosabb terrorcselekmény Londonban azóta, hogy 2005. július 7-én négy öngyilkos merénylő pokolgépeket robbantott három londoni metrószerelvényen és egy városi buszon, 52 ember megölve és több mint hétszázat súlyosan megsebesítve.

Nagy-Britanniában továbbra is a második legmagasabb készültségi fokozat van érvényben, amely a hivatalos meghatározás szerint súlyos terrorfenyegetettséget jelent, és azt tükrözi, hogy a brit biztonsági szolgálatok megítélése szerint jelentős valószínűséggel lehet számítani terrortámadási kísérletre brit területen.
Ezt a készültségi fokozatot a brit kormány 2014 augusztusában léptette életbe, azzal az indokkal, hogy az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet tevékenysége közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia nemzetbiztonságára.

Az ötfokozatú brit készültségi rendszerben ennél már csak egy magasabb riasztási fokozat van, a kritikus, amelyet akkor rendelnek el, ha a brit kormány küszöbönálló merénylet terveiről kap konkrét értesüléseket.
Ezt a fokozatot sem a szerdai merénylet előtt, sem közvetlenül utána nem léptették életbe.

(MTI)

london.jpg
 
Csatolás megtekintése 1535712
*
A félelem behúzódik az emberek életébe, s ez nagyon rossz dolog. Hol van ennek a vége? Majd nem merünk elmenni egy kulturális eseményre, egy bevásárló központba, a nagyobb forgalmú helyekre? Mi következik? Bent ülünk a 4 fal között és rendeljük a pizzát és bámuljuk a tévében az idióta műsorokat? Valamelyik nap olyat olvastam a neten, hogy a kikapcsolt okos tévén keresztül is pásztázhatják az életünket, sőt a kikapcsolt számítógépünkhöz tartozó kamerán át. Az emberek így vál(hat)nak depresszióssá, mániákussá - beteggé. Mi a cél? dolgozz, ülj otthon, fizesd az adót és maradj csendben, ne zavard azokat, akik ellened tesznek, vagy csak élni akar(ná)nak? Már így is a magyarországi kisvárosok, falukról nem is szólva olyan csendesek, hogy üvölteni volna kedvem az üres utcák láttán. Valaha ez nem így volt, az emberek nyüzsögtek, éltek, dolgoztak, szomszédoltak, tere-feréltek... Igaz, itthon nem azért nincsenek az emberek, mert félnek, hanem mert ingáznak. S, amikor tizenvalahány ledolgozott óra után haza esnek, tévé, alvás és másnap ismét az indu-landusz...
Rossz felé halad a világ. A félelmet ki kell(ene) iktatni az életekből, de egyre jobban meggondolandó a turizmus is. Mi vár(hat) ott ránk? Hazajövünk-e egyáltalán?
 
Fénysebességgel terjed a közösségi oldalakon egy vélhetően szerdán, közvetlenül a londoni terrortámadás után készült fotó. Fiatal, fejkendős nő halad el az egyik áldozat mellett a Westminster hídon, oda se néz, a telóját nyomkodja. A hatásos kép máris a muszlim részvétlenség szimbóluma kezd lenni. De nagyítsunk csak bele!
Részvétlen muszlim, oda se bagózik, csak telózik. A kép üzenete nem vitás és kétségkívül hatásos. Ki is használják mindenféle oldalak, ez is itt, ni. Aztán terjed a fotó mint a futótűz, annak „nyilvánvaló” üzenetével.

De várjunk csak! Biztos, hogy olyan részvétlen ez az ismeretlen fejkendős?

Nézzünk rá az arcára egy pillanatra.
muslimgirl.jpg
Ugye? Máris nem olyan egyértelmű, mi zajlott le a valóságban. Tudni én sem tudom, mit érzett a nő, hogy kinek mit írt a kütyüjén, de némi aggodalmat, megütközést azért felfedezni vélek az arcán.
Ez itt, a muszlim nős fotónál ennyire nem egyértelmű, de simán lehet, hogy a fejkendős nő is épp ki van akadva nagyon, azért nem akar odanézni, stb. Az is lehet, hogy nem így van. De hogy szimbólum legyen belőle, a részvétlenség szimbóluma, miközben fogalmunk sincs, ki ő, mit írt akkor a telóján, mire gondolt, miért vágott olyan rémült képet, egyáltalán ki, honnan készítette a fotót – az nevetsége

Érdekes kép.... mit tesz a kinagyitás és a környezetböl való kivágás.....csak én asszociálok a rugdosó újságirónöre és a sinekre dobott menekültcsaládra? ;)
 
Erre én azt mondom, hogy ebből azért nem lenne korrekt bármilyen következtetést levonni. Bár elég sokszor kifejeztem kétségeimet a migrációval szemben, a képből szerintem konkrétan nem derül ki semmi. Biztos van rengeteg olyan muszlim is aki békés, és elítéli a terrort!

Teljesen igazad van! Olvastam is. hogy a muzulmánoknak csak 17 százaléka hajlamos terrorizmusra és a muzulmán fiataloknak csak a 30 százaléka ért egyet vele. A többiek mind együttérző, dolgos és a befogadó néphez lojális emberek. Igazán nem értem, hogy mi ez a félelemkeltés velük szemben. Azért nem vagyunk ám Amerikában, amikor az összes japán származású amerikait gyűjtőtáborokba zárták.

Simon Jenkins a Guardian újságírója is azt mondta, hogy "ez nem terrortámadás volt, hanem egy bűncselekmény. Egy átlagos őrült volt, aki valami nagy hülyeséget csinált, de már meghalt. Londonban ennél durvább dolgok is történtek már. [...] Tévedés ebbe belekeverni a politikát és az iszlámot." Hát nincs igaza?
 
Nem tudni még róla semmit.

"A kormányfő azt is kijelentette, hogy a rendőrség és a brit elhárítás, az MI5 ismerte a férfit, akinek nevét, amint az nem akadályozza a nyomozást, nyilvánosságra hozzák. Korábban a Metropolitan Police azt kérte a médiumoktól, hogy ne közöljenek információkat a támadó kilétéről."

A támadó kilétéről? A BBC az egész sztorit sem akarta közölni, de sajnos kiszivárogtak az esetek, mert az elgázolt gyerekek közt sok volt a külföldi, sőt még amerikai is. Úgyhogy muszáj volt lépni az ottani köztévének is, sajnos. :(
Az volt az aggodalom oka, hogy annak ellenére, hogy negyvenen megsérültek és négyen tragikus módon meg is haltak, de azért mégsem kellene publicitást adni, mert egy teljesen torz kép alakulhatna ki az elgettósodott brit muszlimokról, akiknek eszük ágában sincs beilleszkedni, hiába születnek, élnek és halnak generációk óta Nagy-Britanniában.

Azért ebből is látszik, hogy klasszisokkal előrébb járnak a magyaroknál. Nálunk nincs ekkora megfontoltság. Hűbelebalázs módjára hoznak nyilvánosságra mindent. Csoda, hogy nálunk nem merik beengedni ezeket a szegény menekülteket?
 
Utoljára módosítva:
Érdekes kép.... mit tesz a kinagyitás és a környezetböl való kivágás.....csak én asszociálok a rugdosó újságirónöre és a sinekre dobott menekültcsaládra? ;)

Nem! Én is. Szerencsére az a kép bejárta a világot és csomó díjat is nyert. Jó sokat hozhatott a kép a fotósnak. Meg is érdemelte.
 
A támadó kilétéről? A BBC az egész sztorit sem akarta közölni, de sajnos kiszivárogtak az esetek, mert az elgázolt gyerekek közt sok volt a külföldi, sőt még amerikai is. Úgyhogy muszáj volt lépni az ottani köztévének is, sajnos. :(
Az volt az aggodalom oka, hogy annak ellenére, hogy negyvenen megsérültek és négyen tragikus módon meg is haltak, de azért mégsem kellene publicitást adni, mert egy teljesen torz képet alakulhatna ki az elgettósodott brit muszlimokról, akiknek eszük ágában sincs beilleszkedni, hiába születnek, élnek és halnak generációk óta Nagy-Britanniában.

Azért ebből is látszik, hogy klasszisokkal előrébb járnak a magyaroknál. Nálunk nincs ekkora megfontoltság. Hűbelebalázs módjára hoznak nyilvánosságra mindent. Csoda, hogy nálunk nem merik beengedni ezeket a szegény menekülteket?

Szerinted a hireket megszürve kell közölni a pórnéppel? Nehogy megsérüljön a lelkük? Vagy valami más ok miatt?
Igaz, akik otthagyták a fogukat, meg többé-kevésbé megsérültek, azoknak már úgyis mindegy, hogy a környezet, a világ tud-e róla, vagy sem.

Nem! Én is. Szerencsére az a kép bejárta a világot és csomó díjat is nyert. Jó sokat hozhatott a kép a fotósnak. Meg is érdemelte.

Ez a kép is be fogja járni a világot, söt a kinagyitás is belöle, a kérdés csak az, hogy a nép mit fogad el, melyiket. Szerinted?
 
Ne aggódj, az angolok nagyon szeretik a muzulmánokat, ők a lengyeleket nem szeretik. Kettőt már agyon is vertek közülük. A lengyelek nem muzulmánok sajnos, pedig lehetne annyi eszük, hogy felvegyék ezt a vallást, amíg ott dolgoznak.
ez raszizmus amit mondasz
az angoloknal mindefele nep el egyutt gond nelkul igaz most jott ez a ficko de o is egyedul volt a kocsiba
az iszlamok meg csak ugy mondjak hogy ok voltak hogy feljenek toluk mert onnan messzirol nem tudnak csinalni semmit se
 
Szerinted a hireket megszürve kell közölni a pórnéppel? Nehogy megsérüljön a lelkük? Vagy valami más ok miatt?
Igaz, akik otthagyták a fogukat, meg többé-kevésbé megsérültek, azoknak már úgyis mindegy, hogy a környezet, a világ tud-e róla, vagy sem.
mindog volt olyan amit nem volt szabad elmondani a nepnek mert abbol baj lett volna mert a nep nem eleg okos sokszor
pl az ufo aktak meg ilyenek
nem biztos hogy ez rossz dolog a nepnek sok dologrol nincs informacioja meg nem is ert mindenhez
mindig voltak allamtitkok mar a gorogoknal is meg a romaiaknal is
 
Hát, ha valaki nem tud különbséget tenni az államtitkok és a megtörtént események között az bizony bizonyos hiányosságokra utal.

Tipikus politikus hozzáállás.... "a nép nem elég okos".
 
a megtortent esemeny is lehet allamitok pl az ufok amerikaban amiket titkolnak igaz ez nem tartozik most ide
szerinted a nep eleg okos mindenhez?
 
Az ufókat nem nevezném államtitoknak.

Mihez/kihez képest nem elég okos a nép?
olvastam valahol az internetben hogy az amerikai kormany titkolja az ufokat hogy leszalltak meg hogy targyalnak veluk regota
meg sok talalmany is toluk van igazabol
de ne vid el a beszelgetest ez a tema most nem ide valo

a nep nem okos sose elegge
sokfele emberbol all akik meg se tudnak egyezni egymassal sokszor
van sok dolog amit csak sokkal kesobb lehet elmondani
na mondok peldat pl ki volt ugynok
ha most elmondanak akkor sokat megvernenek pedig lehet hogy nem is igazan akart ugynok lenni csak ravettek valahogy
sok ev mulva mar ellehet mondani mert mar nem faj annyira vagy nem is el
na ez is olyan hogy megtortent dolog de titok megis
 
Szerinted a hireket megszürve kell közölni a pórnéppel? Nehogy megsérüljön a lelkük? Vagy valami más ok miatt?
Igaz, akik otthagyták a fogukat, meg többé-kevésbé megsérültek, azoknak már úgyis mindegy, hogy a környezet, a világ tud-e róla, vagy sem.

Hát persze! Még elképzelni is szörnyű, hogy mi lenne, ha a média mindent közölne, ami a tudomására jut és nem szürnék meg, hogy melyik hír használ, melyik árt az irányadó, hatalmon levő politikának. Teljesen kiszámíthatatlán lenne a világunk. Csak egy nevet mondok, hogy értsd mire gondolok. Trump. Kell nekünk még egy ekkora katasztrófa?

Ez a kép is be fogja járni a világot, söt a kinagyitás is belöle, a kérdés csak az, hogy a nép mit fogad el, melyiket. Szerinted?

Ó, a nép nagyon vizuális. Azt fogja elfogadni, ami az ügy szempontjából fontos! Szerencsére a fotósok fenomenálisan megoldják a feladatot és ha mégsem sikerül, akkor legfeljebb nem nyer díjat. Szerencsére az ilyen díjkiosztó bizottságokban az kap díjat, akinek kell díjat kapnia!
 
ez raszizmus amit mondasz
az angoloknal mindefele nep el egyutt gond nelkul igaz most jott ez a ficko de o is egyedul volt a kocsiba
az iszlamok meg csak ugy mondjak hogy ok voltak hogy feljenek toluk mert onnan messzirol nem tudnak csinalni semmit se

Rasszizmus? De az angolok nem rasszisták! Az meg tényleg igaz, hogy ilyen 30 év körüli lengyeleket agyonverték
de biztos nem rasszizmusból. A magyarokat, horvátokat, lengyeleket, oroszokat, ukránokat, macedónokat lehet simán utálni, az nem rasszizmus szerintem...
 
nem raszistak az angolok van mindenfele nacio az utcan feher fekete kinai orosz holland
a lenygeles eset biztos valami mas volt vagy felreertes vagy mi nem kell elhinni mindent amit mondanak
 
olvastam valahol az internetben hogy az amerikai kormany titkolja az ufokat hogy leszalltak meg hogy targyalnak veluk regota
meg sok talalmany is toluk van igazabol
de ne vid el a beszelgetest ez a tema most nem ide valo

a nep nem okos sose elegge
sokfele emberbol all akik meg se tudnak egyezni egymassal sokszor
van sok dolog amit csak sokkal kesobb lehet elmondani
na mondok peldat pl ki volt ugynok
ha most elmondanak akkor sokat megvernenek pedig lehet hogy nem is igazan akart ugynok lenni csak ravettek valahogy
sok ev mulva mar ellehet mondani mert mar nem faj annyira vagy nem is el
na ez is olyan hogy megtortent dolog de titok megis

Kettönk közül te hoztad fel elöször az Ufo-kat. Én csak válaszoltam rá.
Az ügynök példát, mint ESEMÈNYt amit el lehet/el kell kontra nem kell/nem lehet elmondani a népnek te hoztad fel megint. Szerintem nem esemény.
 
vitatkozhatsz de ha beszerveznek valakit az esemeny mert tortenik vele eppen valami csak nem tud rola senki tudod
 
Hát persze! Még elképzelni is szörnyű, hogy mi lenne, ha a média mindent közölne, ami a tudomására jut és nem szürnék meg, hogy melyik hír használ, melyik árt az irányadó, hatalmon levő politikának. Teljesen kiszámíthatatlán lenne a világunk. Csak egy nevet mondok, hogy értsd mire gondolok. Trump. Kell nekünk még egy ekkora katasztrófa?

Szerinted kinek a számára katasztrófa? Relativ.

Ó, a nép nagyon vizuális. Azt fogja elfogadni, ami az ügy szempontjából fontos! Szerencsére a fotósok fenomenálisan megoldják a feladatot és ha mégsem sikerül, akkor legfeljebb nem nyer díjat. Szerencsére az ilyen díjkiosztó bizottságokban az kap díjat, akinek kell díjat kapnia!

Mindenki vizuális, többé-kevésbé. A NÉP is. És azt fogja elfogadni, amit az orra alá dugnak, ill a szeme elé tartanak. Pro és kontra.
De milyen jogon születik döntés a NÉP feje felett, hogy mi a számára fontos?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,996
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére