Magára maradt Sándor Mária, korábban öngyilkosságot is megkísérelt

Nincs munkája Sándor Máriának, a fekete ruhás nővérnek. Már a felvételi beszélgetéseken jelzik neki, hogy nem értenek egyet vele, és aztán nem hívják többet. Társai elmaradtak tőle, ahogy az egészségügyi dolgozók sem állnak mögötte .

Sándor Mária nem ment fel a Tanítanék Mozgalom vasárnapi tüntetésének színpadára, nem működteti honlapját, egyesületét, nem járja a vidéket. Állandósuló konfliktusai miatt öngyilkosságot kísérelt meg, felvágta az ereit, de megmentették. Azt mondja, békében szeretne élni, emelt fővel kilépni a közéletből. Egyszer már abba akarta hagyni, mégis maradt. Kár volt, ráment az egészsége.

– Nem vagyok alkalmas vezetőnek. Mindenkinek hiszek, aztán rájövök, mások csak saját céljaikra akarnak felhasználni. Azt hittem, az emberek jók. Rájöttem, nem azok. A legtöbben önzők, épp a nyomor miatt, amiben élnek: az állandó nélkülözés, az állandó igazságtalanságok miatt. Csalódtak bennem, csalódtam bennük – mondja Sándor Mária.

168ora.

sandor_maria_rg_fekvo.jpg
 
Sok mindennel nem volt tisztaban leginkabb a politikaba.
Az egeszsegugyet felrazni es mint nover mire is szamitott mogotte fog felvonulni az orvosi kar a proffok az orvosi kamara a magas egojukkal a szakszervezet is mellozte akkor mire is lehetett szamolni, a kollegina nokre?
Minden civilnek nagy a szaja, egy egy alkalommal ossze tudnak trombitalni par ezres tomeget, de o maga nyilatkozta hogy enm kivan a partokkal semmi kapcsolatot akkor hogy kepzelte? ki tamogatja ki fizeti ki supportalja ki fogja futatni az ugyet a mediakba nepszeruseitesbe a parlamentbe..
Hogy roplapokat osztogat az uton attol aztan ugy beijesztette Orbant hogy egyiranyba fog jarni a felelmeben?
Tudomasul kell venni a kozugyekben fel kell vallalni a hovatartozast es azt a ideologiat kovetni segiteni melleallni.
En meg ilyen hulye dumat nem hallottam se jobboldal se bal oldal akkor hova?O maga csinal majd egy partot es lehet menni utana.......almodozas a civilek megrontoja.

Az ongyilkolas szornyu, de akinek instabil az idegallapota az hogy akart kozszereplo lenni? A politikaba adok kapok divik es harcok ervekkel nem kimelve a csipkes lelkivilagu embereket. Van csaladja gyereke , es tamogattak akkor hogy fordulhatott ilyen meg a fejebe? Nem lehet a csalad ele helyezni a a politikat es ha nem jon be akkor felvagom az ereimet. Emberileg sajnalom, de neki most piheni kell es rendbe tenni idegeit eletet.
Milyen munkarol almodozik ilyen instabil idegalapotban? Az egeszsegugyben itt se kapna munkat , inkabb leszazalekolnak .
Az ongyilkosagi kiserletek nem jatek, nagyon komoly mely depresszio hanem oroklott valami.
Mind bukasra van itelve az osszes civil szervezet aki nem tudja es nem vallalja fel hovatartozasat. Egyszeruen hulyenek nezik az embereket.
Ugyek menten is part politikat kell tamogatni akik hitelesebben foglalkozik az adott terulettel. Mindenkinek nem lehet megfelelni.
Milla is kodde valt, a momento is tevedesben van. LAtnak szazezer embert maris partot akarnak mert abba a hiszembe vannak hogy nekik van ennyi tamogatottsaguk ami szinte semmi part tamogatasnak pedig az olimpiara irnak ala az emberek, ezt elfelejtik es meg ra kell segiteni a partoknak is hogy ne bukjak el a nepszavazast.
 
Sőt, még a pártok támogatottsága is egyre olvad, évről évre kevesebb az aktív szavazó, és nő az otthon maradók száma a választásokon. Nemhogy a civil szervezetek, de a teljes ellenzéki oldal az összes pártjával együtt is gyenge.
 
Fene nagy altalanositas , hogy minden politikus szemet aljas es korupt, ezt azok mondjak akiknek nincs onnallo otlete csak a demogog dumat szajkozak.
Minden oldalon van tiszteseges politikus. Meg a fideszben is . Mszp ben a Dk ban a Lmp Egyutt stb.
Legalabb 10 et feltudnak sorolni a fideszbe is.
Lengyel Laszlo akik kavarni akarja a bilit meg sok okoskodo politologusok, a fobiasok , a szelsoseges papagaly kommandosok ezek nem politikusok hanem sz@rkeverok csak nagyon hangosak.
Kozonyosek az emberek az nem vitas, en bevezetnem a kotelezo reszvetelt a szavazasra.
Nem erdekli oket az egeszsegugy mert meg fiatalok es egeszsegesek. Oktatas vagy meg nem tanulnak a gyerekeik vagy mar nem tanulnak,igy nem erdekli oket a sok sebbol verzo oktatas.
Nem erdekelte oket a magan nyugdij lenyulasa se, igazabol akkor mit lehet varni egy alkotmany atirasanal.
Hogy valami valtozon ahoz az embereknek el kell menni szavazni.
 
Ugye ezt mégse gondolod komolyan hogy kötelezővé akarnád tenni a szavazást?!

Képzeld el. Van egy téma, mondjuk épüljön-e valahol egy duzzasztógát. Még nekem is komolyan utána kéne néznem ahhoz hogy aztán úgy érezzem, amikor szavazok akkor megfontolt döntést hozok. Holott én természettudományosan igen képzett ember vagyok azt hiszem, az átlagemberhez képest okvetlenül.
Most akkor mit vársz XXIII. Gipsz Jakab vagontakarítótól ezügyben?! Holott az ő szavazata ugyanannyit ér mint a 3 diplomás profresszoré!
A te Gipsz Jakabod még jó is ha ilyenkor otthon marad. Mert ha mégis szavaz, annak alapján teszi melyik oldal kiabálása volt hangosabb a témáról a szavazás előtti 1 héten, s az az oldal nem biztos hogy az amelyiknek igaza van!
Vagy vállat von ha totál nem érdekli az egész és véletlenszerűen beikszeli valamelyik rubrikát oda se nézve hogy letudja a kötelező szavazást.

Az egyéb témákban is ugyanez van. Ha az embert nem érdekli a téma, annak alapján fog szavazni (ha kötelező) hogy melyik párt jelöltje mosolyog szebben a szavazólapi 2×2 centiméteres fényképen. Semmi értelme az egésznek, arról nem is beszélve ellentétesnek érzem a demokráciával és a szocializmus meg más totalitárius rendszerek eszköztárát látom visszaköszönni benne amikor még a személyibe is bepecsételték elment-e szavazni az ürge.
 
Szavazas ki legyen a Miniszter elnok melyik part adja, es a 4 evente megerendezett szavazasra gondoltam, es nem projectekre amihez alig ertenek paran csak.
A civileknek kell valasztani olyan partot akik az o temajukat tudja a legjobban kepviselni, termeszetesen csak a politizalo civilekre gondoltam.
 
Nincs munkája Sándor Máriának, a fekete ruhás nővérnek. Már a felvételi beszélgetéseken jelzik neki, hogy nem értenek egyet vele, és aztán nem hívják többet. Társai elmaradtak tőle, ahogy az egészségügyi dolgozók sem állnak mögötte .

Sándor Mária nem ment fel a Tanítanék Mozgalom vasárnapi tüntetésének színpadára, nem működteti honlapját, egyesületét, nem járja a vidéket. Állandósuló konfliktusai miatt öngyilkosságot kísérelt meg, felvágta az ereit, de megmentették. Azt mondja, békében szeretne élni, emelt fővel kilépni a közéletből. Egyszer már abba akarta hagyni, mégis maradt. Kár volt, ráment az egészsége.

– Nem vagyok alkalmas vezetőnek. Mindenkinek hiszek, aztán rájövök, mások csak saját céljaikra akarnak felhasználni. Azt hittem, az emberek jók. Rájöttem, nem azok. A legtöbben önzők, épp a nyomor miatt, amiben élnek: az állandó nélkülözés, az állandó igazságtalanságok miatt. Csalódtak bennem, csalódtam bennük – mondja Sándor Mária.

168ora.

Csatolás megtekintése 1526449
Értelmes nő. Le a kalappal előtte.
 
Utoljára módosítva:
Szavazas ki legyen a Miniszter elnok melyik part adja, es a 4 evente megerendezett szavazasra gondoltam, es nem projectekre amihez alig ertenek paran csak.
A civileknek kell valasztani olyan partot akik az o temajukat tudja a legjobban kepviselni, termeszetesen csak a politizalo civilekre gondoltam.
Nem értem mi az a „politizáló civil”. Ha politizál, biztos lehetsz benne hogy úgyis elmegy szavazni. Ha nem politizál de kötelező szavazni, megint az van hogy pofára szavaz majd ki legyen a miniszterelnök, vagy véletlenszerűen.

Nézz meg engem, tegyük fel visszamegyek és kötelező szavaznom. Nem akarok szavazni mert mint kifejtettem korábban, ha a vágyaimat követném az egész bagázst legszívesebben a Dunába lőném, vagy élve ledarálnám őket ipari húsdarálón s ami lesz belőlük felhasználnám disznóhízlalásra, mert „disznókat a disznóknak”!

Nem érdekel ellenzék vagy kormánypárt, hiába írtál valami olyasmit aki így gondolkodik hülye, ez a véleményem. Ki a fenére szavazhatnék?! Nyilván ha a nemszavazás miatt börtön fenyegetne vagy nagy pénzbüntetés, beixelnék valakit, de komolyan azt hiszed nem pofára menne?! Maximum annyi hogy esetleg azt figyelném nő-e az illető de ezt is csak jobb híján. Semmi értelme nem volna. Az egész mindenséget megutáltatták velem.

Ahhoz hogy ne így érezzek nem is tudom minek kéne ott történni, mert a hivatásos politikusok egyikében se bízom, aki meg nem hivatásos, az a szememben mind idióta, vagy olyasmit akar amivel nem értek egyet. Kire szavazhatnék?!

Semmi értelme ezt erőltetni. Nemcsak most nem találok olyat akire nyugodt szívvel adhatnám a szavazatomat, de még azt se hiszem hogy 20 éven belül előjönne valami ilyen politikus vagy párt.

Megvan! Ha volna ott egy olyan párt ami kihirdeti hogy Európai Egyesült Államokat akar... Vagy épp hogy kilép az EU-ból de csak mert az USA újabb tengeren túli állama akar lenni... Akkor igen, akkor szavaznék rájuk. De akkor megint nem kéne ezt kötelezővé tenni mert boldogan megtenném önként is! Ha azonban egy efféle párt megalakul, és valami mérhető támogatottságot képes felmutatni, azaz legalább 1% körülire lehet becsülni, nyugodt lehetsz hogy elmennének mások is szavazni ÖNKÉNT - de ELLENE. Azaz megintcsak nem kéne erőltetni... De ha ilyen esetben mégis kötelező a szavazás, az épp ennek a pártnak lenne rossz mert akit nem érdekel a politika inkább ellene szavazna mert ugye „elveszne a függetlenség” meg más baromságok...
 
Ha az ertelmesebb emberek igy gondolkoznanak hogy nem erdekli oket semmilyen politika holot egy alkotmanyos allamformaban elnek akkor nincs mit reklamalni , hogy nem tetszik a rendszer. MAjd elmennek a naci es nyilas szimpatizalok szavazni es akar 2/3 dal is hatalamomra kerulnek. es nem ok a hibasak hanem a demokratikus reteg a kozonyevel.
HA mindegy lesz olimpia vagy nem ami komoly anyagi teher ha ilyenek nem erdeklik az embereket akkor lehet batran megrendezni akar 300% os felarral is ,mert a kutyat nem erdekli mi lesz az orszaggal. A gazszerelonk lehet nemcsak milliardos hanem megduplazhatja evente a vagyonat, hidegen hagyja az embereket.
Nem 150 ember fagy meg evente hanem ez is duplazodik kozonyosen tudomasul vesszuk.
Szeretett Usadba is politikusok vannak partok akik az orszag ugyeit intezik jol rosszul de inkabb jol. Az elnoknek nagy hatalma van de latohatod ot is meg lehet allitani /a muszlim beutazasi tilalmat elvesztette/ otthon ezt Orban siman keresztul vitte, nepszavaztatott milliardokert elvesztette es megis vegig vitte, vihette mert nincs aki megallitsa.

Civil szervezodesek tanitanek mozgalom, tanarok szulok diakok osszealltak es tiltakoznak a kozpontositas ellen a egyen tanterv, egyen tankonyv a gyereke tulterhelese ellen a 16 ev re leszalitott korhatar ellen az iskolakotelezettsegnel.nincs kreta , hideg van a tantermekbe ,stb
Sandor MAria a noverekert allt ki, fizetesuk borzalmas keves , nincs eleg ember, igy a beteg ellatas romlik, nincs eleg penz nincs pelenka semmi a korhazba meg a gyogyszert is be kell vinnie a betegnek.

MIndket vonal allamilag eltartott es igy nehez mert a kormannyal szembe kell ervenyesiteni a kovetelesuket.
A valtozast kevesen akarjak mert erdekeltek a parazolvenciaba es igy keresnek jol es meg jobban hogy sok orvos nover lelepett . Erdek ellentetek vannak.
 
komoly megmozdulasra kesztette a nover tarsadalmat
megtudott szolitani sok tizezer novert
ezerszam tuntettek mellette a noverek
hittek benne es neki
DE mikor osszepaktalt a politikusokkal hitelet vesztette
a noverek elforfultak tole
elvesztette bizalmukat mert elarulta oket
az o esete a ket szek kozott a padala eses echletans peldaja
egyetlen percig sem sajnalom mert amit jol csinalt azt
eladta elonyert -haszonert a sors es palyatarsait
csak azt kapta amit megerdemel minden nyereszkedo
azt taposta sarba ami folemelte , a ketkulacsossag eredmenye

Nem ertek veled egyet mert azt hiszem ide is feltettem valamelyik topicba Sandor MAria egyenes beszed Atv Kalman Olgaval ha jol emlekszek o maga mondta nem all egy politikai parthoz sem .
fellepett a szinpadra tobb helyen az nem elkotelezettseg, hanem egy nyilvanos szereplesi lehetoseg az ugy erdekeben.
Termeszetes mindenki joban volt vele mert kellenek a szavazok es a partok nyilvan mind orult ha elment demonstraciojukra es o is elegedetlensegenek adhatott hangot.
A noverek felnek feltik az allasukat , a korhaz igazgatok megtiltottak hogy nem nyilatozhatnak a dolgozok , es itt be is csukhatta a boltot, hisz ki mer alairni , ki meri felemelni a szavat? Ki emeli fel a tablat tobb hullat nem akarunk a rotyin Jahn Ferenc korhazba.
ha elkotelezte volna magat akarmelyik partnak akkor nem jar igy. MAganyos farkaskent nem lehet sikereket elerni ha nem simeri a kozeget a kulon alkukat a politikai cselszoveseket.
 
Ha az ertelmesebb emberek igy gondolkoznanak hogy nem erdekli oket semmilyen politika holot egy alkotmanyos allamformaban elnek akkor nincs mit reklamalni , hogy nem tetszik a rendszer. MAjd elmennek a naci es nyilas szimpatizalok szavazni es akar 2/3 dal is hatalamomra kerulnek. es nem ok a hibasak hanem a demokratikus reteg a kozonyevel.
HA mindegy lesz olimpia vagy nem ami komoly anyagi teher ha ilyenek nem erdeklik az embereket akkor lehet batran megrendezni akar 300% os felarral is ,mert a kutyat nem erdekli mi lesz az orszaggal. A gazszerelonk lehet nemcsak milliardos hanem megduplazhatja evente a vagyonat, hidegen hagyja az embereket.
Nem 150 ember fagy meg evente hanem ez is duplazodik kozonyosen tudomasul vesszuk.
Szeretett Usadba is politikusok vannak partok akik az orszag ugyeit intezik jol rosszul de inkabb jol. Az elnoknek nagy hatalma van de latohatod ot is meg lehet allitani /a muszlim beutazasi tilalmat elvesztette/ otthon ezt Orban siman keresztul vitte, nepszavaztatott milliardokert elvesztette es megis vegig vitte, vihette mert nincs aki megallitsa.

Civil szervezodesek tanitanek mozgalom, tanarok szulok diakok osszealltak es tiltakoznak a kozpontositas ellen a egyen tanterv, egyen tankonyv a gyereke tulterhelese ellen a 16 ev re leszalitott korhatar ellen az iskolakotelezettsegnel.nincs kreta , hideg van a tantermekbe ,stb
Sandor MAria a noverekert allt ki, fizetesuk borzalmas keves , nincs eleg ember, igy a beteg ellatas romlik, nincs eleg penz nincs pelenka semmi a korhazba meg a gyogyszert is be kell vinnie a betegnek.

MIndket vonal allamilag eltartott es igy nehez mert a kormannyal szembe kell ervenyesiteni a kovetelesuket.
A valtozast kevesen akarjak mert erdekeltek a parazolvenciaba es igy keresnek jol es meg jobban hogy sok orvos nover lelepett . Erdek ellentetek vannak.

Melitta, mégis, mit vársz? Emlékszel talán, valamelyik másik topikban felhoztam, ha nekünk CH tagoknak kéne közösen kialakítanunk egy kormányt, még mi se tudnánk megegyezni egymással SEMMIBEN.

Csak nézd meg magadat meg engem, már nekünk kettőnknek is micsoda hihetetlen ellentéteink vannak, holott egy rakás más dologban viszont egyetértünk. Mégis, HÁNYSZOR BANNOLTÁL MÁR?! Meg hányszor nem jöttem ide magamtólk, hónapokig mert megsértődtem?!

Pedig mi ketten tényleg rengeteg dologban nagyon egyetértünk. Mégisakadnak olyasmik is amikben marhára nem, s már ennyi is elég a hihetetlen indulatokhoz néha. És nem az a baj hogy nem értünk egyet, az még természetes is. A baj az hogy amiben nem értünk egyet, nem tudunk megegyezni valami középúton!

Például mindketten egyetértünk majdnem mindenben még a homoszexuális kérdésben is. Én csak annyit szeretnék ott hogy merjük ezt betegségnek nevezni mert szerintem ez tudományos tény, meg ha felvonulgatnak ne sűrűn lakott területen tegyék. Te már ettől is lángot fújsz rám, holott még abban is benne vagyok hogy örökbe fogadhassanak gyerekeket, s ekkora engedményre nem sokan készek amúgy Magyarországon!

Mégis, emiatt már egy erről szóló törvényben se tudnánk megegyezni mi ketten.

Szerintem abban se tudnánk hogy be legyen-e tiltva a homeopátia. Én betiltatnám. Kétlem hogy te is.

Jászladányról ne is beszéljünk, vele meg a terhességmegszakítás miatt nem tudnánk egyetértésre jutni, általában vallási kérdésekben. De rengeteg minden más van még, kár is sorolni. Aki egyik téren egyetért velem vagy veled, nem ért egyet más téren és így tovább. S mert milliónyi téma van, mindig lesz egy rakás olyasmi amiben a populáció nagy része nem ért egyet, és gyűlölni fogja a másikat miatta, akkor is ha sok más téren egyetért vele.

Szerintem a magyar társadalom annyira szétforgácsolódott, hogy itt nem lehet javulásra számítani amíg a jelenlegi nemzedék ki nem hal.
 
A magyar temperatum a hev amivel tudunk vitazni es a felsoroltakba bizony nem tudunk megegyezni mert mas ertekmercevel felfogassal birunk.
Nekem semmi kozom a melegekhez leszbikhez de tudom, hogy az egyenlo jogokert csak nagy nyilvanossag elott lehet harcolni , nem felre vonulni eldugott helyen, abbol nem lesz se engedelyezve a meleg hazassag stb. En tudom a figyelmet show binisszel lehet ebren tartani es evrol evre hiresebbnel hiresebb emberek reszvetelevel, es mar itt be is csatlakozik a politikusok sokasaga allam vezetok stb es ez igy jo mert ezzel lehet celba erni es jogaikat elfogadtatni hivatalosan is. Ez a celjuk. A csinadrata a parade a musorok a kultura minden aga boga szerepel es minden hatalmas penzt is profitot general. Amerikaban te tudod jol igy menenk a dolgok. Szerintem mar sokkal tobb a szimpatizans a tamogatok paraden mint a melegek .Okos ember nem mond le ekkora felhajtasrol mikor minden szalloda dugig van egy hetig. a vilag top muveszei mind fellepnek soha annyi jo koncert stb nincs mint a parade alatt, mert tomeg van esznek isznak szorakoznak.Ezen a continensen ilyen bulit nem hagynak ki tv kozvetitik majd mindegyik es $$$$$$$$$$$$$ bevetel nem is keves.
 
Utoljára módosítva:
azt megteheted
az amit nyilatkozgatott meg amit a noverekkel muvelt az ket kulon tortenet
mit gondolsz miert forditottak neki hatat ??
eladta oket nehany szazalek beremelest elfogadva juniusban amit a noverek penzben decemberben realizaltak
ja hogy errol nem szol a hiranyag nem hat
a lenyeg annyi volt hogy befejezni a demonstraciokat es huss vissza dolgozni
Nem allitottam hogy igazam van , csak maskeppen latjuk a helyzetet. A remaj van a noverekkel ezert nem tartottak ki mellette. A berrendezes kozel se volt akkora mint a fustje es elhuzodik majd 2019 ig nesze semmi fogd meg jol.
 
Fene nagy altalanositas , hogy minden politikus szemet aljas es korupt, ezt azok mondjak akiknek nincs onnallo otlete csak a demogog dumat szajkozak.
Minden oldalon van tiszteseges politikus. Meg a fideszben is . Mszp ben a Dk ban a Lmp Egyutt stb.
Legalabb 10 et feltudnak sorolni a fideszbe is.
Egyetértek minden pártban vab tisztességes politikus és igen még a Fideszben is.
Na azért 10-t felsorolni nem egyszerű, talán összesen sem
 
Nem allitottam hogy igazam van , csak maskeppen latjuk a helyzetet. A remaj van a noverekkel ezert tartottak ki mellette.
Mi az a "remaj"? Ezt a szót nem ismerem. Próbáltam értelmezni ékezetes betűkkel is de úgyse ugrik be mit jelent, bocs.

A melegek meg egyéb effélék pedig... Talán több megértéssel lennék irántuk, ha a követeléseik nem lennének olyan végletesek. Tudod, például hogy bemehessenek női WC-kbe is, meg gyerekeknek adnak ki homokos meséket, meg más effélék. Ismétlem semmi bajom azzal ha házasodhatnak, azzal már több ha örökbefogadnak de mondtam hogy azt is megszavaznám, meg ilyesmik szóval nekem semmi bajom azzal hogy megkapjanak minden NORMÁLIS jogot. Nekem azzal van bajom amikor direkt úgy viselkednek hogy cukkolják vele a normálisokat. Még talán bánná fene a felvonulásukat is ha az évente egyszer van, de az a mesekönyv, meg ez a WC-dolog már nálam is az idegeimre mászott. Az ilyesmi nem évi egyszeri esemény tudod. Tehát nekem nincs tényleg semmi bajom azzal amit el akarnak érni, sőt, szerintem el is érték amit akartak azt hiszem. Nekem az efféle „vadhajtásokkal” van bajom. Szóval megint ott tartunk hogy én egy „arany középutat” szeretnék, de mindenki túlzásokban gondolkodik, MINDKÉT OLDAL.
 
Szerintem a magyar társadalom annyira szétforgácsolódott, hogy itt nem lehet javulásra számítani amíg a jelenlegi nemzedék ki nem hal.
Mi kellett ahhoz hogy széthúzó, elsősorban pártszimpátia alapon való szembenállás legyen. Ami minden kérdésre kihat
Sándor Máriát miért nem merte támogatni senki?
Hiszen nem az eszmeisége ellen vannak.
Éppen csak nem merik támogatni.
 
A magyar temperatum a hev amivel tudunk vitazni es a felsoroltakba bizony nem tudunk megegyezni mert mas ertekmercevel felfogassal birunk.
Nekem semmi kozom a melegekhez leszbikhez de tudom, hogy az egyenlo jogokert csak nagy nyilvanossag elott lehet harcolni , nem felre vonulni eldugott helyen, abbol nem lesz se engedelyezve a meleg hazassag stb. En tudom a figyelmet show binisszel lehet ebren tartani es evrol evre hiresebbnel hiresebb emberek reszvetelevel, es mar itt be is csatlakozik a politikusok sokasaga allam vezetok stb es ez igy jo mert ezzel lehet celba erni es jogaikat elfogadtatni hivatalosan is. Ez a celjuk. A csinadrata a parade a musorok a kultura minden aga boga szerepel es minden hatalmas penzt is profitot general. Amerikaban te tudod jol igy menenk a dolgok. Szerintem mar sokkal tobb a szimpatizans a tamogatok paraden mint a melegek .Okos ember nem mond le ekkora felhajtasrol mikor minden szalloda dugig van egy hetig. a vilag top muveszei mind fellepnek soha annyi jo koncert stb nincs mint a parade alatt, mert tomeg van esznek isznak szorakoznak.Ezen a cintinensen ilyen bulit nem hagynak ki tv kozvetitik majd mindegyik es $$$$$$$$$$$$$ bevetel nem is keves.

És a mindenekfeletti legnagyobb bajom ezzel, hogy LETAGADJÁK HOGY EZ BETEGSÉG.

Az összes többi bajom velük együtt, feleannyi sincs mint amit ez az egy dolog jelent nekem. Gyűlölöm ugyanis a hazugságot, márpedig az hogy ez nem betegség, az egyszerűen HAZUGSÁG, a tudományos tények letagadása.

Szerintem ha ez az egy dolog nem volna, azaz ha elismernék hogy igen, ők betegek, nem is nagyon törődnék talán az egésszel. Ehelyett letagadják a csillagokat is az égről, hadoválnak mindenfélét, sőt, azt mondják az ő vonzódásuk magasabbrendű. na ez az ami igazán gyomorforgató, nem is a felvonulásuk. Ez a legislegnagyobb bajom velük. A többi ehhez képest szinte jelentéktelen semmiség.
 
Mi kellett ahhoz hogy széthúzó, elsősorban pártszimpátia alapon való szembenállás legyen. Ami minden kérdésre kihat
Sándor Máriát miért nem merte támogatni senki?
Hiszen nem az eszmeisége ellen vannak.
Éppen csak nem merik támogatni.
Ha kórházi dolgozó lennék, lehet hogy én is féltem volna őt támogatni. Pláne ha más munkahely nem is akad a környéken. Ami erősen valószínű, a magyar állapotokat figyelembe véve.
 
Mi az a "remaj"? Ezt a szót nem ismerem. Próbáltam értelmezni ékezetes betűkkel is de úgyse ugrik be mit jelent, bocs.

A melegek meg egyéb effélék pedig... Talán több megértéssel lennék irántuk, ha a követeléseik nem lennének olyan végletesek. Tudod, például hogy bemehessenek női WC-kbe is, meg gyerekeknek adnak ki homokos meséket, meg más effélék. Ismétlem semmi bajom azzal ha házasodhatnak, azzal már több ha örökbefogadnak de mondtam hogy azt is megszavaznám, meg ilyesmik szóval nekem semmi bajom azzal hogy megkapjanak minden NORMÁLIS jogot. Nekem azzal van bajom amikor direkt úgy viselkednek hogy cukkolják vele a normálisokat. Még talán bánná fene a felvonulásukat is ha az évente egyszer van, de az a mesekönyv, meg ez a WC-dolog már nálam is az idegeimre mászott. Az ilyesmi nem évi egyszeri esemény tudod. Tehát nekem nincs tényleg semmi bajom azzal amit el akarnak érni, sőt, szerintem el is érték amit akartak azt hiszem. Nekem az efféle „vadhajtásokkal” van bajom. Szóval megint ott tartunk hogy én egy „arany középutat” szeretnék, de mindenki túlzásokban gondolkodik, MINDKÉT OLDAL.

Voltam a Ben Hur bemutatojan a moziba es lattam valoban 3 Wc volt . Engem nem zavart es gondolom a mozi tulajanak van ra penze es nagyon szamithat a diferent mozilatogatokra.

Remaj nem is tudom hogy ugrott be ....a felsz valamitol a felelem veled van.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,657
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére